Kezdőlap Kultúra

Kultúra

A szánalmas 2006-os zavargások – Roncsgyár 2.

A 2006-os zavargások előkészítésében aktív szerepet vállaló holland-szerb drogmaffia alvezére szerint az őszödi beszéd csak hab volt a zavargások előkészítésének tortáján. Az őszödi beszéd ugyan kiváló apropó volt az akkori magyar ellenzék számára – akik csak a kedvező alkalomra vártak -, de anélkül is generáltak volna okot zavargások kirobbantására.

Yugovich, elmondása szerint aktív részese volt a Slobodan Milošević elleni (2000. október 5.) tömegtüntetés szervezésének és lebonyolításának. Ez a több százezres megmozdulás buktatta meg a szerb/jugoszláv diktátort. Ezeknek a napoknak a tapasztalataiból merített Yugovich, amikor 2006-ban végre alkalma nyílt az általa gyűlölt magyar politikus lebuktatására. Előtte ugyanis Amszterdamból figyelte a 2004-es népszavazást, amelyet gyalázatosnak tartott, különösen Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök szereplése váltott ki benne indulatokat.

„2000 óta szoros üzleti kapcsolatban álltunk az egyik legnagyobb futballklub szurkolói táborának kemény magjával. Általában minden ország fociszurkolóinak ultrái erős nemzeti eszméket képviselnek. A legtöbb ilyen csoport illegális tevékenységből tartja fenn magát. Pénzbehajtás, védelmi pénzek, drogkereskedelem, valamint szorosan együttműködnek a nemzeti politikai pártokkal, amelyek néha igénybe veszik a szolgáltatásaikat.

Szerbiában Milosević megbuktatása soha nem jöhetett volna létre a futballhuligánok nélkül, akik cserébe sok mindenben szabad kezet kaptak az új demokratikus rezsimben.”

Yugovichéknak, saját leírása szerint, Magyarországon volt két helytartójuk, akiknek az volt a dolga, hogy a Yugovichék által behozott kábítószereket terjesszék, az ellenértékét beszedjék és a megfelelő helyre eljuttassák. Az egyik helytartó „Hipós Feri” volt, a Fradi-tábor keménymagja, a 2-es szektor vezetője. „2006 nyár vége felé a Balatonon találkoztunk barátainkkal. Semmit nem akartak telefonba mondani, még kódolva sem. Csak annyit mondtak, találkozzunk, de ne Pesten. Egy nagy szívességre szeretnének megkérni bennünket.

Ha valami nagyon fontos volt, akkor sohasem Pesten találkoztunk, ahol őket a Gyurcsány-kormány titkosszolgálata intenzíven figyelte. Az ellenzék erről értesítette őket, akiknek kiváló besúgói voltak a Gyurcsány-rezsim berkein belül. Balatonszemesen találkoztunk, ahol elmondták, hogy egy hasonló akció van kibontakozóban, mint 2000-ben Szerbiában. Meg kell dönteni a rezsimet. Mi ugyan azt hittük, hogy üzletről lesz szó, de ennek sokkal jobban örültünk! Van valami a kezükben, amit – ha minden készen áll -, nyilvánosságra fognak hozni, és ennek ürügyén hatalmas utcai demonstrációkba kezdenek (ez volt az őszödi beszéd). Miután részletesen felvázolták, hogy milyen forgatókönyv van a fejükben, és elmondták azt is, hogy az ellenzéki politikai pártok 100%-os támogatását élvezik, pont, mint anno mi 2000-ben, mondtuk, hogy számíthatnak ránk.

Megegyeztünk, hogy háromhavi bevételt tartsanak meg támogatásként, mivel az volt a kérésük, hogy anyagilag segítsük őket. Minél több pénzük lesz, annál több embert tudnak vidékről is mozgósítani. Nagyon biztosak voltak a győzelemben, mert, ahogy mondták, a túloldalon is megvannak az embereik.

Sőt, a rendőrök között is vannak, akiknek a dolga a provokáció lesz, melyet túlkapásokkal fognak fokozni, hogy minél több embert a tüntetők oldalára tudjanak állítani. Tetszett, ahogy szinte mindent pontról-pontra megkoreografáltak.”

Az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatala után Yugovichék saját költségükön sok embert, zömmel futballszurkolókat hoztak Budapestre, és szállásoltak el. A háttérből segítettek a rendőri kapcsolataikból szerzett információkkal és dezinformációk terjesztésével.

„Az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatala után tényleg az történt, amit a Balatonon elmondtak. A tévéből néztem az eseményeket, de hamarosan be kellett látnom, ebből sajnos nem lesz semmi. A magyar nép nem szerb. Nincs az a végleges elhatározás, az összetartás és harciasság. Az egész inkább hasonlított futballhuligánok őrjöngésére, mintsem egy jól vezetett tiltakozásra. Az ellenzéki politikusok távol maradtak a központi történésektől, ahogy a nép többsége is. A kemény magot mindenki magára hagyta, azok meg szokás szerint, törtek-zúztak fejetlenül. Az egész úgy, ahogy volt, inkább volt szánalmas, mint nagyszerű.”

youtube

Hogy mi történt az őszödi beszédet követő zavargások után: „Aki a vezérszurkolókat irányította és szemrehányásainkra hosszú percekig bámulta az előtte lévő ásványvizet, csak azután emelte fel tekintetét „B”-re, hogy az már alábbhagyott a hőbörgéssel. –

 

23-án nagy tömeg lesz, csak addig fent kell tartani a feszültséget! – mondta, megnyugtatva „B”-t. – Mi forradalmat akarunk! Ott akarunk lenni a tankönyvekben. 50 évvel „56” után újra forradalom kell!”

A 2006. őszi magyarországi tiltakozások 2006. szeptember 17-én indult kormányellenes tüntetések sorozata, amelyek elsősorban Budapesten, valamint több magyarországi városban kezdődtek, néhány nappal azután, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek az ún. őszödi beszéde, amely az MSZP zárt frakcióülésén hangzott el 2006. május 26-án. A demonstrációk középpontja Budapesten, az Országház előtt, a Kossuth téren volt, ahol eleinte tízezres tömeg gyűlt össze esténként. A tüntetők napokon belül különböző csoportokat, szervezeteket alakítottak, melyeket egységesen Kossuth térieknek[1][2][3] neveztek el. A tüntetők egy csoportja szeptember 18-án Toroczkai László (  a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, ma Mi Hazánk Mozgalom vezetője) az éjjeli órákban „megostromolta” a Magyar Televízió székházát, jelentős károkat okozva az épületben, illetve több, az épület előtt álló (főleg MTV-s) autóban. A következő két éjszaka során a város több pontján kemény összecsapások voltak a tüntetők és a rendőrök között. A következő hónapok folyamán alkalmi csoportosulások és kormányellenes szervezetek országszerte nap mint nap tüntetéseken követelték a kormányfő lemondását.
2006. október 23-án, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján a délutáni óráktól Budapesten ismét összecsapások kezdődtek a lezárt Kossuth térre behatolni akaró csoportok és a rendőrség között. Este egy csoport folyamatos „Gyurcsány, takarodj!” skandálással zavarta meg az Ötvenhatosok terén tartott egyperces, országos néma tiszteletadást, amelyen a biztonsági figyelmeztetés ellenére részt vett Gyurcsány Ferenc, ugyanakkor nem jelent meg Sólyom László köztársasági elnök. A Belvárosban, ahol az Astoriánál külön tömeggyűlésen tartott megemlékezést a Fidesz, a zavargások és a kora hajnalig tartó tömegoszlatás során többen súlyosan megsérültek. Az utcai tüntetések október 23-a után a Kossuth tériek egy csoportjának a Batthyány-örökmécsesnél tartott napi összejöveteleiként folytatódtak, vidéken is kisebb létszámban. Az eseménysorozat utolsó nagyobb megmozdulása 2007. november 4-én a Fidesz fáklyás felvonulása volt Budapesten, ahol az emléknapon más jobboldali, nemzeti radikális illetve szélsőjobboldali csoportok is tartottak kormányellenes rendezvényeket.

„Inkább kihalunk, mint hogy megváltozzunk”

Először az agyakat és a lelkeket erőszakolják meg, majd aztán jön a testi erőszak, mondja Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház igazgatója. Véleménye szerint egy olyan rend van, amiben igazodunk, megfelelünk, elfogadunk olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad elfogadni a szakmán belül. Sokkal több az elvtelen, saját magát mindenek fölé helyező, gátlástalan ember, aki kifejezetten a haszonért vagy irigységből cselekszik, csak azért, hogy a másiknak rosszabb legyen.

 

Ha azt mondom, hogy a Bánk bán előadásával a Nemzetiben eljutottál a beregszászi színház fénykorának színvonalához, akkor ez jólesik vagy megsértődsz?

Nem sértődöm meg. Jólesik. Érzem, hogy – számomra legalábbis – egy fontos előadás született, jó hangulatban, szabadon dolgoztam, egy olyan színházi nyelven, amin szeretek beszélni. Már a Csíksomlyói passió esetében is felszabadultabb volt a munka, el kellett telnie három vagy négy évnek, hogy „meg tudjam zenéltetni” a társulatot.

Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor valószínűleg a szentpétervári Bűn és bűnhődés megrendezése szakította át bennem a gátat. Itthon ugyanis olyan nyomás meg mindenféle támadás volt a munkámmal szemben, hogy a pétervári rendezés kiszabadulást jelentett ebből, és ott úgy éreztem, hogy a helyemen kezelnek.

Bevallom, hogy nem néztem meg ezt a Bűn és bűnhődést, mert némiképp, azok alapján is, amiket az elmúlt időszakban láttam tőled, nem mertem beülni egy öt és fél órás előadásra. De többen ugyanazt mondták, amit te, hogy kiszabadultál az igazgatás és az egyéb nyűgök alól, és az öt és fél órából volt legalább három és fél óra, ami elszállt.

Nem tudom, hogy hány óra volt belőle ilyen vagy olyan, de tény, hogy jó érzés volt egy kiváló társulattal Dosztojevszkijt rendezni. És a végeredményt tekintve is formátumos előadás született, amit egyrészt a pétervári nézők közönségdíjjal jutalmaztak, másrészt az orosz színházi szakma öt kategóriában, többek között a legjobb rendezés és legjobb előadás kategóriájában jelölt az Arany Maszk-díjra, amely a legjelentősebb színházi díj Oroszországban. Ott, ahol évadonként mintegy 7000 színházi előadást mutatnak be. Lehet, hogy az ottani munka lendületét sikerült áthoznom ide is – nyugodtabban, szabadabban dolgozom a Nemzetiben. Az Úri muriról, amit most próbálunk, ugyanezt tudom elmondani.

De azt tudod, hogy ezzel azt is mondod, hogy az elmúlt időszakban voltak részeredmények, de azért közel sem volt minden az igazi.

Ki kellett alakítanunk egy új működési struktúrát, egy új repertoárt, egy új üzemeltetési rendet. Az előadásaink ebből a szempontból nagyon fontosak, ám az egész működési rendszernek csupán egy részét képezik.

Felépítettünk egy igen sokszínű repertoárt, amelynek gerincét most olyan nagy számban játszott előadások fémjelzik, mint például a János vitéz, a Csongor és Tünde, a Tóth Ilonka, a Fekete ég-Fehér felhő, a Szentivánéji álom és a Cyrano, a Részegek, a Psyché, a III. Richárd, már nem is beszélve Zsótér Sándor rendezéseiről. Ezek mind olyan előadások, amelyek nagyon magasra teszik a mércét.

Más nagy színházhoz hasonlóan mi is létrehozunk évente tíz-tizenhárom bemutatót és játszunk 420-450 előadást. Ugyanakkor tavaly több, mint száz előadást fogadtunk be máshonnan. Produkcióinkból több mint hatvan tájelőadást tartottunk, ennek a felét külhoni területeken – tudatos stratégiánk, hogy minél több helyen jelen legyünk, és tágabb értelemben is a „nemzet színházaként” működjünk. És akkor ehhez jönnek még a különféle kulturális rendezvényeink, például a roma holokausztra való emlékezés vagy a fogyatékkal élők világnapja, a magyar kultúra napját a Pajtaszínházak két napos fesztiváljával ünnepeljük, amely mintegy ezer résztvevőt mozgósít, és még hosszan sorolhatnám. És mindezeken túl egy komplett fesztiválszervező irodaként is működünk, hiszen nálunk zajlik az ország legjelentősebb nemzetközi színházi fesztiválja, a Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó, a MITEM, amelynek révén markánsan sikerült felkerülnünk Európa színházi fesztiváltérképére. Emellett a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karával együttműködésben egy komoly oktatási programot valósítunk meg, a színházban két-három színészosztály van jelen folyamatosan. Ebben az évadban, például, a III. évfolyam, Cserhalmi György diákjai szinte az egész évet a Nemzetiben töltik, rengeteg színészi feladatot kapnak. Ahhoz, hogy ezt a rendkívül szerteágazó programszerkezetet, illetve működési struktúrát felépítsük, három évre volt szükség. Én kezdettől fogva úgy tekintettem a Nemzeti Színházra, és ma is abban hiszek, hogy az egy önmagán, színházi mivoltán túlmutató, az egész nemzet dimenziójából nézve is meghatározóan fontos intézmény.

Sokak szerint ez még mindig nem egy kiegyenlített társulat. Messze van attól, hogy az ország legjobb társulata legyen.

Én úgy gondolom, hogy ez a társulat a legmagasabb szakmai színvonalon teljesít, például a Bánk bánban is.

A Bánk bán kapcsán tulajdonképpen én is egyetértek.

Ebben az előadásban is kiváló a csapatmunka és amikor Silviu Purcarete a Cseresznyéskertet fogja nálunk rendezni, meggyőződésem, hogy mindenki ugyanolyan magas szintű teljesítményt fog nyújtani, mind egyénileg, mind közösen. Sok fiatal is érkezik a társulatba, a mostani évadban hatan csatlakoztak hozzánk, és úgy tervezem, hogy jövőre is felvennék néhányat. Sokfelől jöttünk, többféle iskolát képviselünk, tehát stiláris és emberi összecsiszolódásra mindig szükség van, de ez a társulati lét egyik természetes velejárója. A színház élő mechanizmus, vagy inkább organizmus, sohasem lehet befejezett, mindig mozgásban kell lennie. De úgy érzem, hogy ebben az évadban már mindenki alapvetően egy irányba húzza a színház szekerét. Szerintem belül normális, jó hangulatban dolgozunk, az elmúlt öt év alatt nagyon kevesen távoztak tőlünk.

A Bánk bánt, nagy nemzeti drámánkként kezelve, gyakran, ünnepélyesen, dagályosan, szavalósan adják elő. A te előadásod egyáltalán nem ilyen, és nagyon nem azt mondod vele, amit tőled valószínűleg sokan elvárnak. Leginkább azt mondod, amit Biberach, hogy mind többen úgy gondolják, „ott van a haza, ahol a haszon”. Még egy interjúban is arról beszéltél, hogy a politikai, értelmiségi elit jelentős része esetében ez a helyzet.

Ezt nem csak én mondom, ezt alapvetően Katona József mondja, de én sohasem tekintettem a Bánk bánra kizárólag ebből a szemszögből. Amikor 2002-ben megrendeztem a Nemzetiben, a második előadás alatt szélsőjobbos lázadás tört ki a nézőtéren. Egy ötven-hetven fős, szervezett csoport tagjai, amikor az előadásban lezajló gyilkosság után, a zsinórpadlásról lezuhanó kondérból szétfröccsent a vér, hangosan bekiabálták, hogy ez „szégyen” és a „mű megcsúfolása”, majd az előadás alatt, demonstratívan kivonultak, miközben a nézőtér másik fele bravózott és vastapssal fejezte ki tetszését. Ez a nézőtéri akció azonban akkor már nem is a produkcióról szólt, hanem egyfajta politikai állásfoglalásnak tűnt.

Márpedig a Bánk bán tényleg egy olyan kiemelkedő jelentőségű mű, amely Shakespeare szintjén fogalmaz meg nagy horderejű dolgokat, ugyanakkor a szereplők személyes indíttatásán, érzelmein, indulatain, nagyságán és kicsiségén keresztül érzékelteti az ember és a világ viszonyát. Az viszont igaz, hogy most úgy érzem, sokkal több Biberach van Magyarországon, mint 2002-ben.

Vagyis sokkal több aljas, képmutató ember?

Igen. Sokkal több az elvtelen, saját magát mindenek fölé helyező, gátlástalan ember, aki kifejezetten a haszonért vagy irigységből cselekszik, csak azért, hogy a másiknak rosszabb legyen.

A másik dolog, ami felerősödött bennem az előadás kapcsán – az a király kegyelmi gesztusa az ötödik felvonásban. Korábban nem voltam azzal tisztában, hogy ez mekkora történelmi tett a darab végén. Az, hogy az uralkodó nem engedi szabadjára a kor szellemének megfelelően a pusztítást és a bosszút, nem azt képviseli, hogy Bánk bánnak még a legtávolabbi rokonát is ki kell irtani, hanem kijelenti, hogy elég volt a gyűlöletből.

De hol vagyunk mi most ettől a kegyelmi gesztustól? Azt látjuk, amit egyébként nagyon jól ábrázolsz a Bánk bánban, hogy elviselhetetlen a hatalom, és ebből nem támad elfogadható rend, hanem káosz dúl. Nagyon nem azt mondod, amit esetleg a hatalom elvár tőled, hiszen sokan vádolnak azzal, hogy erőteljesen összefonódtál vele.

Tőlem nem várnak el semmit. Valószínűleg nem is lehet rám ilyen értelemben nyomást gyakorolni.

A Vitéz lélek előadásával azért azt mondod, hogy volt egy elfogadhatatlan hatalom, és most jön a jó világ.

Tamási Áron nyomán én azt mondom, hogy volt egy világégés és a világégésből mindig föl kell állni. És azt is mondom, hogy léteznek értékek. De mindezt most, a Bánk bán kapcsán is ugyanúgy vallom. Én, ha minimális kompromisszummal is, de tartom magam az értékrendemhez.

Szerintem ott van a félreértés az én megítélésemben, hogy azok, akik a nyitottság és a tolerancia zászlajával vonulgatnak keresztül-kasul, azt már nem tudják elviselni, ha én másként gondolkodom. Én el tudom fogadni, hogy vannak más gondolatok, eltérő nézetek, ezért lehet normális hangulat az általam vezetett színházban.

Érvelni szoktam a magam igaza mellett, és persze kudarcként élem meg, ha nem fogadják el a véleményemet, de képes vagyok meghallani mások felfogását. És nincs semmilyen retorzió. A magam részéről, én őrzöm az értékrendemet, és engem nem tud kívülről kényszeríteni senki. De nem is érzékelek erre irányuló próbálkozást, nekem senki sem mondja kívülről, hogy milyen műsort csináljak, kit ne engedjek be… Én alapvetően arra törekszem, hogy ezt a színházat minél nyitottabbá tegyem.

Soha nem cselekedtél úgy hatalmi pozícióból, hogy másokra nyomást gyakoroltál? A kaposvári egyetemen meghirdették például, hogy Mohácsi Jánosnak lesz osztálya, te odamentél, és azt mondtad, hogy helyette te indítasz osztályt.

Nem volt meghirdetve, csak a sorban esetleg ő jöhetett volna. Részemről egy erős gesztus volt, hogy átvettem a kaposvári színészképzés vezetését. De úgy éreztem, hogy érdemes lenne belépnem ebbe a képzési rendszerbe, annak érdekében, hogy újító módon változtatni tudjak rajta, mivel rendkívül zártnak, kirekesztőnek érzékeltem. Mostanra már, úgy érzem, szabadabb működési jelleget sikerült meghonosítani ott.

Miért volt zárt és kirekesztő?

Mert mindent, ami kívülről jött, mindenkit, aki mást akart, elítéltek, diszkreditáltak. Az oktatás egyféle gondolkodásmód mentén szerveződött, és kialakult egy rettentő igazodási, megfelelési kényszer, ami – bár most már talán jobb egy kicsit a helyzet – a mai napig megbénítja a szakmát. Úgy gondolom, hogy ennek a következménye az összes, mostanában felszínre került, visszataszító ügy, hiszen nyilvánvaló, hogy először az agyakat és a lelkeket erőszakolják meg, majd aztán jön a testi erőszak.

Egy olyan rend van, amiben igazodunk, megfelelünk, elfogadunk olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad elfogadni a szakmán belül.

Kaposváron szerettem volna megmutatni, hogy fel lehet építeni egy képzést úgy is, hogy nincs átmosva a diákok agya. Reményeim szerint egyenes gerincű, szabad szellemű emberek jönnek ki az iskolából. Persze akarva-akaratlanul, az ember hatással van a növendékekre, de fontos, hogy mindig legyen bennünk egy egészséges önkontroll. Az a célom, hogy szuverén gondolkodású, bátran megszólalni tudó embereket neveljünk, ne pedig alázatosan megfelelni vágyó, a rendet, a rangsorokat, a sulykolt értékeket kritikátlanul elfogadó, szolgalelkű egyéneket – ahogy ez évtizedeken keresztül működött.

Vannak, akik éppen rád mondják, hogy beállsz a sorba.

Valaki mindig mond valamit. De azok, akik ezt mondják, vajon látják az előadásaimat, például a Bánk bánt, a Csíksomlyói passiót, vagy a Psychét?

Az nyitottság, hogy az Alföldi korszak produkciói közül mindent levettél a repertoárról? Teljes nagytakarítást csináltál.

Ennek alapvetően technikai oka volt. Az akkori társulat főszerepet játszó színészeinek nyolcvan százaléka elment a színháztól. Milyen helyzet lett volna, ha visszajönnek játszani a maguk fájdalmával, valós vagy vélt sérelmeikkel? Másrészt, ha azok az előadások olyan szintű értéket képviseltek volna, amit mindenáron meg kell őrizni, nagyobb erőfeszítést tettem volna ennek érdekében. Annak idején itt járt mintegy százhúsz kritikus a világ minden tájáról, akik egyetlen produkciót sem tudtak kiválasztani az Alföldi érából, hogy nemzetközi szinten megfuttassák, pedig azok ideológiai szempontból tökéletesen megfeleltek az európai fesztiváltrendnek. Amikor átvettem a színházat, azt hittem, azzal fognak zavarba hozni, hogy itt vannak ezek a zseniális produkciók, amelyek előtt az egész világ leborul. De ez egyáltalán nem volt jellemző. És ezt a sajtó elhallgatja. Most nem szeretnék Alföldi Robival foglalkozni, csak amikor időről időre előjön ez a repertoárra vonatkozó kérdés, ezt a helyzetet muszáj megemlítenem, mert nagyon elhallgatják.

Akkoriban leültem beszélgetni sok külföldi kritikussal, akik itt jártak, és ők nagyon józanul elmondták az Alföldi vezette Nemzetiről, hogy véleményük szerint az egy közepes színház.

És ez egyáltalán nem felelt meg annak a képnek, amit a magyar kritikusi szakma sulykolt.

Ezt nyilván sokan nem így gondolják, hiszen a mai napig dugig vannak az Alföldi rendezések. Lehet, hogy nemzetközi mércével nem tartoznak az első sorba, de rendszerint nagyon rólunk szólnak, és ezért ütősek. Azt pedig el kell ismerni, hogy a te előadásaidat már Beregszászról is sokfelé vitték külföldre.

Miközben az, ahogyan én beszélek és amit mondok, nem tartozik az európai trendbe. Nem azt az értékrendet képviselem, amit külföldön sugallnak, és ami most is dominál a fesztiválokon, nem azokkal a témákkal foglalkozom, amikről az elvárások szerint beszélni szokás.

Mi az európai trend?

Ez ugye költői kérdés, amit most föltettél?

Nem hinném.

Tudod, hogy mi az európai trend, mikről illik most beszélni, ahhoz, hogy eurokonform legyél a nagy európai fesztiválokon. Melyik az a három nagy téma.

 Az egyik a bevándorlás…

A másik téma a másság elfogadása, a harmadik pedig a történelmi emlékezetnek az a szegmense, amely az ő számukra fontos. Viszont a kollektív emlékezetnek azt a részét, amely számukra nem lényeges, már érdektelennek tartják. Eljönnek, megnézik az előadást, és azt mondják, például, hogy a produkció formailag érdekes, de azt hiszik, hogy számunkra minden gyűlöletes, amit nem ismerünk, illetve azt gondolják, hogy a mi kapaszkodásunk egy mítoszba vagy számunkra valóságos eredettörténetbe, amiből kulturálisan táplálkozunk, az mást nem érdekelhet. Ezzel gyakran szembesülök, de már eldöntöttem, hogy a továbbiakban ez nem érdekel. Ebből a szempontból igaza volt Anatolij Vasziljevnek, a nagy orosz rendezőnek, amikor tíz évvel ezelőtt azt mondta nekem, hogy „Attila, eszed ágában sem lesz fesztiválokra járni.” Csak oda megyek, ahol azt érzem, hogy az valami önmagán túlmutató dolog, mint ami például Szentpéterváron van kialakulóban, mert az számomra egy igazi, alkotói együtt gondolkozás, egy olyan szakmai párbeszéd, ami nem sok helyen történik most a világon.

De mindezeken túl a lényeget mégiscsak abban látom, hogy a magyar közönség számára érdekesek vagyunk, és most már kilencvenöt százalékos a színházunk látogatottsága.

Vannak, akik azt mondják, ha ingyen adod a jegyek egy részét, úgy könnyű látogatottságot csinálni.

A negyven produkcióból négyre adjuk ingyen a jegyeket, kizárólag diákoknak. Több mint húszezer előjegyzés van erre a négy produkcióra, úgy, hogy már hat-nyolc előadást teszünk be havonta a János vitézből. Folyamatosan jönnek az igények, óriási az érdeklődés, nem csak Budapestről és vidékről, de a határon túli magyar területekről is.

Most az Úri murit rendezed, az is arról szól, hogy totális a káosz ebben az országban.

A Bánk bán sem csak erről szól. Ha csupán ezt látod benne, akkor valamit nem hangsúlyozok eléggé. Hiszen a végén azért megjelenik egy király, aki kegyelmet gyakorol, és a rend felé mozdítja a történetet. És van egy Bánk, aki pedig egy értékrendhez ragaszkodik, kőkeményen, a nemzet kapcsán, a család kapcsán, a haza kapcsán.

De hát, hogy a fenébe ne, van egy csomó olyan tulajdonságunk, amivel szembesülnünk kell, amivel együtt kell élnünk. Móricz ebből a szempontból is zseniális. Amit nőről, férfiról, a magyar embert mozgató zsigeri dolgokról tudott, rajta kívül senki se volt képes úgy megfogalmazni. Ezen túl szerelmesen szerette a fajtáját. Ez benne volt a tíz évvel ezelőtti debreceni rendezésemben is, és remélem, hogy a mostaniban is benne lesz. Ugyanakkor én sem vagyok vak, látom a bajokat. Látom, hogy számos dolgot milyen mozgatórugók mentén működtet a világ. Persze, hogy látom, de ettől még szerethetem a hazámat, az életet. A legnagyobb gondom azzal volt az elmúlt húsz-harminc évben, hogy láttuk a bajokat, ezzel együtt gyűlölettel viszonyultunk az egészhez.

Az Úri muri egy nagyon kemény látlelet az indulatainkról, az indíttatásainkról, a kicsinyes gesztusainkról, az irigységünkről, a duhajkodásainkról. „Inkább kihalunk, mint hogy megváltozzunk” – mondja Móricz.

A szövegében minden benne van. Ugyanakkor mégis szerelmetesen szereti ezt az indulatot, a múltba kapaszkodást, a zsigerből való létet, azt, amit az jelképez, hogy a lovon vágtatok és kapaszkodom a lovam sörényébe, a napisten kel föl a pusztán, megérzem a szabadságot és eggyé válok mindennel. Móricz írásai tele vannak gyönyörű dolgokkal is, ugyanakkor borzasztó kemény kritikát is jelentenek.

Nem bírom, amikor hülyítik az embereket

Básti Juli szerint a képmutatás, az álszentség, a dolgok szőnyeg alá söprése, minden jóra éhes embernek fáj. A Kossuth-díjas színész ezt annak kapcsán mondja, hogy Ibsen Kísértetek című darabját mutatják be, Alföldi Róbert rendezésében, január 5-én, a Centrál Színházban, és a szerző gondolatai ma is igencsak aktuálisak.

 

A bemutatója idején elképesztő dolgokat mondtak Ibsen Kísértetek című darabjáról,
például azt, hogy „nyilvánosan végrehajtott mocskos cselekedet”. Mit gondolsz erről?

Nem tudom, pontosan mit fájlaltak akkor, de ma is nagyon élő a szöveg. A képmutatás, az
álszentség, a dolgok szőnyeg alá söprése ma is minden jóra éhes embernek fáj! A férfiak
túlsúlya a közéletben, a kötelességek hajszolása miközben elmegy mellettünk az élet, egy a
múlt bűneivel szembenézni képtelen nemzedék átkos hagyatéka, azért ezek ma is komoly
problémák. Szóval abszolút aktuális a dolog. Az egyház gyakran képmutató, alaptanítását
megtagadó szerepe szintén vet fel kérdéseket, szóval lehet aggódnunk a gyorsan változó
mégis beszűkülni látszó jövőnk miatt! Ma is élők sajnos azok problémák, amiket egykor
Ibsen leírt.

Újságolvasó ember vagy, esetleg próbálod kicsukni a politikát az életedből?

Dehogyis, nem próbálom kicsukni. Nem is akarom és nem is bírnám.

A politika jelentése: a
város ügyeivel foglalkozni, ez pedig az én országom, az én városom is.

Fölhúzom magam újból és újból, de hát hogyan is ne olvasnék újságot, felnőtt emberek olvasnak újságot, mert érdekli őket, hogy mi van velünk. Volt az életemnek olyan szakasza huszonévesen, amikor beleszartam mindenbe, mert azt gondoltam, egyedül a munka a fontos, meg azok, akikkel együtt dolgozom. Most már tágabban látom a világot, főleg mivel három gyerekem van. Érdekel a jövőjük.

Mostanában min húzod fel magad?

Mindenen! Szinte nincs is olyan, amin ne húznám fel magam.

Nem bírom, amikor hülyítik az embereket és nem bírom, ha totális hatalom épül az ócska kis demokráciánk helyett!

Nem bírom az uniformizált híreket, az átlátszó szólamokat és Budapesten még hagyján, de a vidéken lakók döntő többségének fogalma sincs arról, hogy mi történik! Mindig csak a riogatás, az ellenség képzés! Gondolom sokuknak idejük sincs rá, hogy részletesebben utána nézzenek a dolgoknak. Állatira dühös vagyok, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, hogy megvezethetők vagyunk, és miközben már kopogtat a teljesen új követelményeket támasztó jövő, mi bezárkózunk és rossz válaszokat fogalmazunk. Ez borzasztó, ez lehetetlenség, ezt kikérem magamnak!

A színház tud ez ellen valamit tenni?

A színháznak mindig is dolga volt, hogy gondolkodásra sarkalljon, hogy szembesítsen, de
sokan vannak akik nem tudnak színházba járni, őket könnyű hülyíteni. A színházba járók
újságokban és könyvekben is keresik az igazságot, törik rajta a fejüket! Akiknek erre nincs
módjuk és nem elég tanultak, nem elég tájékozottak, nem tudnak szelektálni, fogalmuk sincs mi történik körülöttük, azokat lehet aztán igazán az orruknál fogva vezetni!

Az elmúlt szezonban nem kaptál új szerepet. Nagyon ki voltál éhezve?

Egyáltalán nem voltam kiéhezve, hiszen igen nehéz szerepeket játszom. Hatvan évesen
három abszolút főszereppel az ember már nincs kiéhezve.

Tényleg?

Persze, hogy nem. Az is igaz viszont, hogy az rossz lenne, ha most nem próbálhatnék.
Jólesik, hogy egy ilyen szuper, érdekes darabban próbálok. Igen jól dolgozunk együtt Alföldi
Róberttel. Izgat minket a téma és eszméletlenül jó a csapat. Ennek most nagyon örülök de
nem voltam kiéhezve!

Alföldivel utoljára akkor dolgoztál együtt, amikor a Nemzetiben kvázi az ottani
hattyúdalát, a Sirály előadását rendezte. Tudom, hogy próbáltátok elérni, te is külön szóltál amiatt, hogy ha más nem, de legalább ez az egy produkció maradjon repertoáron az Alföldi érából.

Így van. Hogy te mikre emlékszel! Én mindent elfelejtek. De tényleg így volt, annyira
szerettük azt az előadást és annyira fontosnak tartottuk, hogy nagyon akartuk tovább
játszani. Nem sirály volt az, hanem hattyúdal.

Megmondható, hogy mitől búcsúztál a Nemzetiben, amiről többször elmondtad, hogy az nem a pályád különösebben sikerült része, alig kaptál fontos szerepeket.

Jó, de néhányat azért nagyon szerettem. Ez is az életemnek része volt. Voltak benne szép
és élvezetes pillanatok, de ha lezárul egy szakasz, akármilyen is volt, el kell búcsúzni tőle. A
Sirály előadása erre nagyon jó volt. Fontos volt a társulat összekapaszkodása az utolsó
évben, amikor már tudni lehetett, hogy Alföldi nem folytathatja. Bár Robi nagyon
reménykedett, hogy mégis győz a tehetségünk, a nagy akarásunk és nem veszik el tőle a
színházat. Ebben az időszakban az erős összetartás miatt kedvvel és jól próbáltunk,
fontosnak tartottuk amit csináltunk.

A Sirályban annyira személyes volt a búcsútok, hogy lényegében ti voltatok a ruhatárosok, ti vettétek el a kabátjainkat, ezek a díszlet egy részét képezték a színpadon, és ti is adtátok ki, tulajdonképpen végső búcsúként, előadás után a holmijainkat.

Így történt, méltó búcsú volt, szép előadás, mindenkinek fontos.

Amiatt, hogy átszerződtél a Centrál Színházba, várható volt, hogy némiképp átalakul a műsorrend, hiszen nyilván akartál olyan fajsúlyú produkciókban, akár tragédiákban
játszani, mint a Nemzetiben.

Fotó: Centrál Színház

Igen, persze. De a férjemnek, Puskás Tamásnak is fontos volt, hogy egyre bátrabban
szóljunk a színház közönségéhez. Szerintem tehetségesen és ügyesen csinálja, tudta, hogy
nem lehet kapkodni, szoktatni kell a nézőt, meg kell érteniük, akkor is róluk beszélünk, ha komolyra fordítjuk a szót! A híres kaposvári időkben is hosszú folyamat volt a szinte csak vígjátékokból és operettekből átcsábítani a nézőket fajsúlyosabb produkciók élvezetére.
Ritkán adódik olyan szerencsés szituáció, mint amikor a Katona József Színház Zsámbéki
és Székely vezetésével megalakult. Az elit csapat volt, elit közönségnek játszott. Ott
minden adott volt, ilyen esély nem is igen volt több a magyar színháztörténetben. A
Centrálban viszont a nulláról kellett építkezni, sőt a bányászbéka segge alól!

Puskás nem akarta folytatni a Vidám Színpad hagyományait…

Egy ideig az orra alá is dörgölték, hogy megölte a magyar kabarét. Hát ez baromság! Ő
csak jó színházat akart ezen a remek helyen, ahol a repertoárban megférnek a vígjátékok, a
könnyebb darabok és a nehezebbek is. Kimondottan művészszínházat viszont nem akart és
nem is fog csinálni soha.

Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy sikerült színházi élcsapattá tenni a Centrál
társulatát. Mennyi szereped volt ebben?

Szerintem sok, de alapvetően ez Tamás érdeme. Hiszen minden egymásból következik. Ha
nem tudja kitalálni, hogy mit mutasson be, ha nem tudja megrendezni, ha nem lesz siker,
akkor nem lehet odahívni jó színészeket. Ha viszont nem jók a színészek, akkor a jól
választott darabokból is csak vacak előadást lehet csinálni. Ez oda-vissza játék. Nekem már
az is borzasztó nehéz volt annak idején, hogy Kaposvár és a Katona után egyáltalán
betegyem a lábam abba az épületbe. Ezt tényleg csak a férjem miatt tettem.

Mi volt ezen nehéz?

Nem akarok lesújtó véleményt mondani arról a régi Vidám Színpadról, mert ott is
dolgoztak jó színészek, de azért azt te is hallhattad már, ha valaki szakmailag
megengedhetetlen dolgokat művelt, akkor arra azt mondták: hé, nem a Vidám Színpadon
vagy. Akkor is ezt mondták, ha valaki felszínes volt, vagy tét nélküli az előadás.
Gyerekkoromtól hallottam ezt, és akkor egyszer csak oda kellett mennem és ott kellett
megpróbálni színházat csinálni. Igazán nem volt egyszerű feladat. Bíztam Tamásban és
segíteni akartam neki! Tudtam, ő már egyszer összerakta a Pinceszínházat, az Egyetemi
Színpadot. Láttam, hogy mennyit küzd vidéken, ahol olyan sikereket rendezett, hogy az
igazgatók gyorsan ki is adták az útját. Tudtam, muszáj valami helyet találnia, ahol végre azt
és úgy csinálhatja ahogy ő gondolja. Ebben mindenképpen segíteni akartam neki! A
Centrállal tizennégy év lankadatlan küzdelme árán oda jutottunk, hogy ma Budapest egyik
legsikeresebb színháza. Csodálatos tábora van már, és válogatottan jó csapata! Szóval ma
már nagyon jó hely.Ibsen,Kísértetek

A padlón és a fellegekben

Megfacsarta ez a fiú a lelkemet, leheli ki magából felém fordulva, némileg megtörten egy vadidegen hölgy, amikor kijövünk a Mondjad, Atikám! előadásáról a Vígszínház Házi Színpadáról. És hát ez a fiú, Vecsei H. Miklós, aki még csak 25 éves múlt, bizony nekem is jócskán összefacsarta a lelkemet.

 

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Utoljára, vagy egy éve, a Hallgatni akartam című Márai összeállítással csavarta itt össze a lelkem Hegedűs D. Géza. Na, de hát ő egy minden tekintetben beérett, nagy színész! Ez a srác viszont, aki amúgy már Shakespeare-t is fordított, meg drámákat dramatizált, és A Pál utcai fiúk kiugró sikerű musical változatának elementáris Nemecsek Ernője, hogy a fenébe tud annyit az életről, a világról, az alkotói kínokról, a szerelmi gyötrelmekről, a lélek legeslegmélyebb bugyrairól, hogy ennyire szívet tépő bír lenni? Anélkül, hogy akár csöppnyi hatásvadászat mutatóba előfordulna.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Nem szavalóestről van szó, Vecsei H. temérdek anyag- és tárgyismerettel, óriási érzékenységgel, írt magának egy monodrámát, amit még meg is rendezett. Vecsei Kinga Réta pedig megtervezte hozzá a lehető legegyszerűbb teret, egy szegényesen szűk szobát, még a Házi Színpad deszkáin is tovább szűkítve a teret. Nyomasztó, fojtogató, levegőtlen. Van benne széken, ágyon, a lehető legszükségesebbeken kívül, egy játék villanyvasút, ami, ha úgy tetszik, József Attila esetében a kezdetet és a véget jelképezi.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Az előadás úgy indul, hogy jó ideig nem is látjuk a színészt, csak a hangját halljuk, a szobán kívülről mantrázza a fájdalmas szavakat, meglepően halkan, mintha közel hajolna hozzánk, és kínzó vallomásként a fülünkbe susogná őket.

Az jut eszembe, hogy Jordán Tamás lehelte ilyen alig hallhatóan felejthetetlen estjén József Attila Szabad-ötletek jegyzékét. Úgy, hogy bár ott állt előttünk, a szintén nem nagy Radnóti Színházban, mégis fejhallgató volt rajtunk, és annak segítségével, meglehetősen intim módon, egyenest a fülünkbe mormolta a megrendítő szöveget, ami egyszerre egy zseniális agy és egy felbomlóban lévő elme döbbenetes szüleménye.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa

Vecsei H. is meg tudja mutatni a zsenialitást éppúgy, mint a totális összeomlást. A szeretetre sóvárgó gyermeket, akár csecsemő lélekkel, meg a férfit, akiben mindvégig ott a kölyök, és a megzakkanás folyamatát, amibe viszont igencsak világos pillanatok is keverednek. Az életrajzi elemek versrészletekkel olvadnak össze. Ritka egységben tárul elénk élet és mű. Szinte egyesülnek. Egyikből jobban értjük, érezzük a másikat, és viszont. Ott van előttünk egy végtelenül törékeny, igencsak könnyen sebezhető, pengeéles eszű, zsenitudattól sem mentes, de mégis szemvillanásnyi idő alatt is a padlóra kerülő ember, akiben együtt van jelen a tűz és a víz, az érzelmi amplitúdója messze a normálison túl kileng.

Az egyik pillanatban összeomlik, a másikban a fellegekben jár, szárnyal és aztán rögvest már-már agonizál. Ezt a hidegből forróba, majd onnan ide és vissza örökösen ingázó, örvényszerűen pusztító életutat képes közszemlére tenni Vecsi H. Az öngyilkos vágyat és a fellegekben járást közös platformra tudja hozni. Hát én ilyet még 25 éves színésztől nem láttam! De amúgy is csak igen kevesektől, kerülgetem a szót, mégis muszáj kimondanom, csak az igazán nagyoktól.

 

Bóta Gábor

Meghalt Koós János

0

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész – közölte a család.

„A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát” – olvasható a közleményben, amelyet lányának, Koós Rékának a menedzsere, Csábi Zsolt juttatott el az MTI-hez a család kérésére.

A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott – három fesztivált megnyert -, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett.

Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is a családi hagyományt folytatva a zenével foglalkozik.

Örökzöld slágerei: Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon.

Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki. (MTI)

Elhunyt Konrád György

Elhunyt Konrád György. A nemzetközi hírű író 87 éves volt. Páratlanul gazdag életút végén péntek délután otthonában súlyos betegségben érte a halál.

Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus – tudatta a család pénteken az MTI-vel. Konrád Györgyöt hosszan tartó, súlyos betegség után otthonában érte a halál pénteken délután. Temetéséről később intézkednek.

Konrád György a magyar próza világszerte egyik legismertebb alakja, művei egyebek mellett angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, német, norvég, olasz, orosz, spanyol és szerb nyelven jelentek meg.

1933. április 2-án született Debrecenben.

A nemzetőr

A budapesti egyetemen 1956-ban szerzett tanári oklevelet.

Az 1956-os forradalom alatt egyetemi nemzetőr volt, a bukás után évekig állástalan.

Az évtized végén tagja lett a Belvárosi Kávéház írói asztaltársaságának. 1959 és 1965 között ifjúságvédelmi felügyelő volt Budapesten, ennek élményéből született első regénye, A látogató. Utána 1973-ig városszociológusként gyűjtött tapasztalatokat. Azokban az években több szaktanulmányt publikált Szelényi Ivánnal, közülük a legjelentősebb Az új lakótelepek szociológiai problémái címmel jelent meg.

Második regényének, A városalapítónak kiadását 1973-ban politikai okokra hivatkozva elutasították, végül 1977-ben erősen megcsonkítva jelentették meg. 1973 nyarán ügyészi figyelmeztetésben részesült, állását elvesztette. A következő nyáron Szelényi Ivánnal megírta Az értelmiség útja az osztályhatalomig című történetfilozófiai esszét, amelynek kéziratát a hatóság lefoglalta, a szerzők ellen államellenes izgatás címén eljárást kezdeményezett.

A belső emigráns

Szerzőtársa a zaklatások elől kivándorolt,

Konrád a belső emigrációt választotta.

1973 és 1988 között csaknem folyamatosan publikációs tilalom alatt állt, művei, mint A városalapító, A cinkos, Kerti mulatság először csak külföldön jelenhetett meg. Az ország határain túl valamennyi műve megjelent,

regényeit egy tucat nyelvre fordították le,

1983-ban Herder-díjjal ismerték el. 1990 óta főként esszéket írt. A nyolcvanas évek végére a külföldi közvélemény előtt a mai magyar széppróza legismertebb képviselőjévé vált.

1987-ben és 1988-ban az amerikai Colorado College-ban világirodalmat tanított. Az 1980-as években részt vett a demokratikus ellenzék munkájában, majd 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapító tagja lett. 2009 nyarán – az új vezetéssel való szembenállása miatt – kilépett az SZDSZ-ből.

Konrád György 1990 és 1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke, 1993 óta alelnöke volt. 1997 és 2003 között a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke.

Megszámlálhatatlan elismerés

Munkásságáért 1990-ben Kossuth-díjat, 1991-ben a Nemzetközi PEN Club irodalmi békedíját kapta. 2001-ben neki ítélték a Károly-díjat, az egyik legkiemelkedőbb német európai elismerést, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét vehette át. 2004-ben Budapest díszpolgára lett. 2007-ben Franz Werfel emberi jogi díjjal tüntették ki. 2014-ben megkapta a zsidó-keresztény párbeszéd ösztönzésén fáradozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács Buber-Rosenzweig-érem kitüntetését. 2015-ben Petőfi-emléklap a helytállásért elismerést kapott a XXI. Század Intézettől és a Terror Háza Múzeumtól. 2015-ben Radnóti Miklós antirasszista díjat kapott.

Ismertebb esszékötetei közé tartozik Az autonómia kísértése, az Antipolitika, az Ölni vagy nem ölni, Az újjászületés melankóliája, a Várakozás, az Áramló leltár, A közép tágulása (2004), Az író és a város, a Csodafigurák – Arcképek, pillanatfelvételek, az Inga, a Harangjáték, a Zsidóságról. Fenn a hegyen napfogyatkozáskor című önéletrajzi regénye 2003-ban, Kakasok bánata című regénye 2005-ben jelent meg.

Tanú jelentkezett Sárosdi Lilla mellett

0

Tanúnak jelentkezett Sárosdi Lilla színésznő ügyében Lengyel Anna dramaturg, aki az ATV Egyenes Beszéd műsorában elmondta: 13-15 éve hallotta tőle a Marton Lászlóról szóló történetet. Szerinte Marton elnézést kérhetne, bár lehet, hogy nem emlékszik a történtekre. További két nő ma este a HírTV Alinda című műsorában lép nyilvánosság elé sértettként.

Tizenhárom-tizenöt éve a Krétakör (azóta megszűnt) színházban elmesélte neki Sárosdi Lilla azt a történetet, amit a múlt héten először név nélkül tett közzé a Facebookon, majd csütörtökön nevén nevezte Marton Lászlót – derült ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában péntek este. Sárosdi Lilla elmondása szerint az eset 20 éve, 18 éves korában történt.

Marton László rágalomnak nevezte mindezt, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. A színésznő közölte, hogy áll elébe. Lengyel Anna jelentkezett, hogy, ha kell, bíróságon is kész tanúskodni.

A beszélgetés kettejük közt a Krétakörben zajlott, ahol Sárosdi színészként, Lengyel dramaturgként dolgozott. A beszélgetés több fontos részletére emlékszik, amelyek megegyeznek a most nyilvánosságra kerültekkel. Lengyel elmondta, hogy elfogult a színésznővel szemben, mert jól ismeri, szereti őt.

Lengyel Anna szerint

Marton László nem megy bíróságra,

mert ezzel saját maga ellensége lenne. De gyakorolhatna megbánást, kérhetne elnézést. Bár lehet, hogy nem emlékszik az esetre – tette hozzá.

A dramaturg reméli, hogy lesz több „elkövetői” név, ami nyilvánosságra kerül, az pedig

„fantasztikus lenne”,

ha valaki önmaga állna elő.

Lengyel Anna kárhoztatja a színművészeti egyetem működését. Nincs előre írásban rögzítve, milyen stúdiumokat, milyen tartalommal fognak oktatni a hallgatóknak, minden az osztályfőnököktől függ, akik általában híres rendezők, művészek.

A beszélgetésben egyébként elhangzott, hogy a HírTV Alinda című műsorában ma késő este megszólal két sértett Marton László kapcsán (erre utalt csütörtökön az Egyenesenben Sárosdi férje, Schilling Árpád rendező). Az egyik eset két éve történt.

A Zöld könyv című dráma kapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat

A Zöld könyv című dráma kapta a legjobb filmnek járó díjat a helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban megrendezett 91. Oscar-gálán. Vagyis a várakozásokkal ellentétben nem a Roma vagy a Fekete párduc.

A Zöld könyv a hatvanas években, a szegregáció idején játszódik, amikor a fekete zongoraművész Don Shirley (Mahershala Ali) koncertturnéra indul olasz sofőrjével (Viggo Mortensen) az amerikai délen. A filmben nyújtott alakításáért Mahershala Ali a legjobb férfi mellékszereplő Oscarját vehette át, és a legjobb eredeti forgatókönyv díját is megkapta a produkció.

A másik nagy nyertes a Roma

A házigazda nélkül megrendezett ceremónia másik nagy nyertese Alfonso Cuarón Roma című fekete-fehér mexikói alkotása volt, a filmet forgalmazó Netflixnek azonban nem sikerült megszereznie az első játékfilmes Oscar-díjat. A filmmel Cuarón a hetvenes évek elején Mexikóváros Roma negyedében eltöltött gyermekkorát idézte fel.

A Roma megkapta a legjobb idegen nyelvű film díját. Alfonso Cuarón kapta a legjobb rendezésért járó díjat, korábban pedig a legjobb operatőr Oscar-szobrát is megkapta.

A Roma a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a Kafarnaum című libanoni drámával, a lengyel Pawel Pawlikowski Hidegháború című alkotásával, a német Florian Henckel von Donnersmarck Mű szerző nélkül című drámájával és a japán Koreeda Hirokazu Bolti tolvajok című alkotásával versengett az Oscar-szoborért.

Olivia Colman brit színésznő, A kedvenc című film főszereplője kapta a legjobb női alakításért járó díjat.

Rami Malek, a Bohém rapszódia című film főszereplője kapta a legjobb férfi alakításért járó díjat.

Spike Lee filmje, a Csuklyások: BlacKkKlansman kapta a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját, az eredeti forgatókönyvek közül pedig a Zöld könyv győzött.

A legjobb rövid animáció Oscarját a Bao című produkció kapta. A rövid dokumentumfilmek mezőnyében az indiai nőkről szóló Period. End of Sentence alkotói nyertek. A legjobb vizuális effektusokért Az első ember című filmet díjazták az amerikai filmakadémia 91. díjátadó ceremóniáján.

A legjobb dokumentumfilm díját a magyar származású Elizabeth Chai Vasarhelyi és Jimmy Chin rendezte Free Solo kapta, amely Alex Honnold sziklamászóról szól.

A Fekete Párduc című képregényfilm is több Oscar-szobrot gyűjtött össze:

a filmzenét komponáló Ludwig Göransson elismerésén kívül a jelmez és a legjobb díszlet Oscarját is elnyerte. Afroamerikai művészként a jelmeztervező Ruth E. Carter és a díszlettervező Hannah Beachler is elsőként lett Oscar-díjas a maga kategóriájában.

A legjobb filmdal Oscarja pedig a Lady Gaga és Bradley Cooper előadásában elhangzó Shallow című számnak jutott a Csillag születik című filmből.

Mahershala Ali kapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat a Zöld könyvben nyújtott alakításáért. A 45 éves amerikai színésznek ez a második Oscar-díja, tavalyelőtt ugyanebben a kategóriában díjazták, akkor a Holdfény című drámáért.

Az egész estés animációs filmek között a Pókember – Irány a Pókverzum című alkotást jutalmazta az amerikai filmakadémia.

A legjobb vágás díját pedig a Bohemian Rhapsody vágója, John Ottman kapta.

A legjobb hangvágás és hangkeverés díját is a Freddie Mercuryről és a Queen együttesről szóló Bohemian Rhapsody című zenés film alkotói vehették át.

A ceremónia a Queen együttes és Adam Lambert fellépésével kezdődött. A Dolby Színház sztárközönsége állva köszöntötte a zenészeket. A lassan csordogáló műsorban később a legjobb betétdal kategória több száma is elhangzott, köztük Lady Gaga és Bradley Cooper előadásában a Shallow. A díjosztás után a megjelent hírességek bulizni kezdtek.

A Bohemian Rhapsody négy Oscart is besöpört, a rendező – Bryan Singer – neve azonban egyszer sem hangzott el, sőt a győztesek közül senki sem mondott neki köszönetet. Singert a forgatás vége előtt pár héttel kirúgták, szexuális zaklatással vádolták, amit ő tagadott.

Kínos hiba: Andy Vajnát kihagyták a megemlékezésből

Ahogy minden évben, idén is megemlékeztek azoktól a filmesekről, akik az előző Oscar óta meghaltak. Idén többek között Burt Reynolds, Bernardo Bertolucci, Milos Forman, Penny Marshall, Stan Lee, Bruno Ganz, Albert Finney került a montázsba. A januárban meghalt Andy Vajna azonban nem került be az összeállításba.

Vajna Tímea erre reagálva ezt írta az Instagramon: „Felháborító és nagyon szomorú, hogy egy ilyen nagy embert, mint Andy Vajna, nem tett be az Academy az In Memoriamba! Mi minden papírt elküldtünk, többször beszéltünk velük. De nem hagyjuk annyiban.” (MTI, CNN, Index, Euronews)

Bayer Zsolt és libsiző barátai

0

Amint azt a Független Hírügynökség is megírta, Bayer Zsolt Bádog névre keresztelt blogján tette közzé Kerényi Miklós Gábornak, az Operettszínház volt igazgatójának, jelenlegi főrendezőjének azt a közleményét, amelyben azt állítja, hogy nem igazak a vele szemben felhozott vádak, vagyis, ő nem zaklatott senkit, és aki mást mond, az hazudik, és ezért bíróság előtt kell majd felelnie a kijelentéseiért.

 

Azt írtuk ezzel kapcsolatban, hogy Kerényi azért Bayer blogján tette közzé mondanivalóját, mert az Orbán-közeli Bayer révén remél védelmet a Fidesztől az állítólagosan elkövetett zaklatások következményei ellen.

Bayer most hiányolja, hogy – ahogyan ő fogalmaz – miért hallgat ilyen feltűnően a libsi-balos propagandasajtó ebben az ügyben?

Most nem térnénk ki a szóhasználatra, csupán futólag említenénk, hogy a libsi kifejezés nem egyszerűen a szitokszóvá előléptetett liberális szó becézése, hanem szimpla zsidózás, mely amúgy nem áll távol Bayer Zsolt írói és újságírói munkásságától. Nem volt ez mindig így, Bayer az egykori Kurír, majd a 168 óra és a Népszabadság munkatársaként, egészen más nézeteket képviselt, de ez tényleg csak kitérő volt, és csupán jelezni kívántuk, vannak, akik úgy váltogatják a világnézetüket, mint más a fehérneműjét.

Ami a konkrét ügyet, vagyis, hogy a Kerényi Miklós Gáborral szemben megfogalmazott vádak igazak-e, vagy sem, azzal kapcsolatban végső soron Bayer is állást foglal. Igaz, más, meg nem nevezett emberek szájába adja a véleményét, de miután nem cáfolja azt, amit neki állítólag elmondtak, a logika szabályai szerint azt kell gondolnunk, hogy Kerényi Miklós Gábor Bayer szerint színészeket, színésznőket és kiskorúakat zaklatott.

Bayer ugyanis ezt írja legújabb blogbejegyzésében: „Tegnap óta közel húsz színházi ember, színész hívott fel, és egyöntetűen azt mondták, amit Kalmár Péter állít, minden igaz. S amikor rákérdeztem, szerintük miért a nagy csönd, azt válaszolták: a balos-libsi propagandasajtó és a háttéremberek most döbbentek rá, micsoda lavinát indítottak el, s hogy mindez az ő fejükre, az ő ikonjaikra fog visszahullani.”

A két mondatból több állítás következik. Egyfelől az, hogy Bayer színházi ismerősei közül közel húszan felhívták telefonon és egytől egyig azt állították, hogy amit Kalmár Kerényiről állított, vagyis, hogy a Kerényivel szembeni vádak igazak. Bayer nem kételkedik, az általunk nem ismert, ám Bayer ismerőseinek számító színészek és színházi emberek szavaiban, vagyis, szerinte is minden igaz, amit Kerényiről állítanak.

Kerényi a tegnapi szövegében, amit Bayer blogján tett közzé mindenkit óva intett attól, hogy az általa hazugságnak minősített állításokat továbbadja, megossza és megismételje, jogi útra tereléssel fenyegette meg azokat, akik nem tesznek eleget a felszólításnak.

Most tehát az a helyzet, hogy Bayer nem tett eleget Kerényi nyomatékos kérésének, megosztotta és továbbadta a vele kapcsolatos állításokat.

Bayer úgyis, mint lelkiismeretes cikkíró, rákérdezett az őt felhívó közel húsz színésznél és színházi embernél, szerintük mi az oka annak, hogy – szemben a Marton-üggyel – most nagy a csönd, mire azok egy emberként azt válaszolták, hogy a balos-libsi propaganda sajtó és a háttéremberek most döbbentek rá, hogy milyen lavinát indítottak el.

Vagyis, a Bayert ismerő színészek és színházi emberek között is nagy számmal vannak olyanok, akik Bayerhez hasonlóan nem csak balosoznak, de libsiznek is, mely utóbbi kifejezés, ahogyan azt fentebb más volt szerencsénk jelezni, nem más, mint egyérzelmű zsidózás.

Vagyis, nemcsak Bayer zsidózik, de a baráti köre is zsidózó emberekből áll.

Most már csupán azt várjuk, hogy Kerényi Miklós Gábor mikor jelenti fel Bayer Zsoltot, amiért Bayer, Kerényi felszólítása ellenére, közel húsz színházi emberrel megismételtette a Kerényi elleni vádakat.

Bombabiztos új év kezdés

Presser Gáborral és a világot járó Amadinda Ütőegyüttessel immár tizenhetedik alkalommal bomba biztosan jól kezdődik az új év. Hogy mi lesz aztán, azt sajnos nem lehet garantálni, de velük szilveszterezni a Zeneakadémián, már nem számít fura ötletnek, sznobságnak, különcségnek, hanem igencsak bevált szokás lett. Nem véletlenül kapkodják el meglehetősen hamar erre az alkalomra a jegyeket.

 

Az egy-egy alkalomból jó néhány éve kettő lett, mert akkora az érdeklődés, hogy már a 22.45-kor kezdődő koncert elé betesznek egy 19 órakor kezdődőt is. Hogy hogyan lehet ebből a hihetetlen fizikai erőkifejtést igénylő hangversenyből kettőt, mint a folytatólagos mozielőadásokon, egymás után fitten, frissen, szellemesen, sőt mi több, igencsak örömtelien lenyomni, azt fel nem foghatom. Elég sok az ismerős arc, sokan vannak notóriusan az Amadindával szilveszterezők, de legalább ennyien vannak abszolút újak is. Az estet humorral és ismeretterjesztő hevülettel végig konferáló zenekar vezető, Rácz Zoltán ilyenkor meg is kérdezi, kik, akik először töltik velük az óév utolsó és az új év első óráit, és mindig szép számmal emelkednek magasba a kezek.

Amikor legelőször Jakobi László koncertszervező szólt nekünk, hogy jó lenne, ha mennénk, nem rögtön, és némiképp vonakodva mondtunk neki igent, és ekkor még nem is volt dugig a terem. Ma már ez ugyanolyan természetes, minthogy elsején a Bécsi Filharmonikusok új évi koncertet adnak, ahogy az is magától értetődő, hogy a szünet utáni első szám, rendszeresen „hadüzenet” nekik, amit Rácz tréfásan mondani is szokott. Vagyis ilyenkor az ő stílusukban, tőlük megszokott darabokat játszik az Amadinda, ütőhangszerekre, négy virtuóz muzsikusra, bravúrosan áthangszerelve, olyan briliánsan, hogy egyszerre kell némileg elandalodni az érzelmes eleganciától, meg akár harsányan nevetni a frappánsan humoros előadásmódon. Ezúttal, nem először, ifj. Johann Stausstól a fergeteges Tritsch-Tratsch Polka volt repertoáron, amit persze hatalmas ováció fogadott, ahogy több számot is.

Az első rész általában kicsit komolyabb, ilyenkor a klasszikus zene dominál, beleértve az élő klasszikusokat is, mint például a 82 esztendős, változatlanul komponáló nagyágyút, Steve Reich-et, aki az együttes 25 éves születésnapjára, nagy megtiszteltetésként és örömként, direkt nekik írt darabot. Amit azóta játszanak világszerte, de az ősbemutatója Budapesten volt, és ezúttal is hallhattuk. Az szintén hagyomány már, hogy a zenekar egyik tagjának, Holló Aurélnak is „prezentálják” valamelyik szerzeményét, most ez volt a szó szerinti tapsos nyitószám, a tapsot ugyanis bele komponálta a zenébe. A másik két tag, Bojtos Károly és Váczi Zoltán ugyancsak mindig elképesztő energiával és talentummal vesz részt a produkcióban. Újra és újra megcsodálom, hogy túl a zenekar krisztusi korán, még nem unják, hanem láthatóan igencsak inspirálják egymást, bámulatos az összmunkájuk, szinte kölykösen játékosak, de mély fájdalom érzékeltetésére is képesek.

Mindig önálló látvány a pódiumot betöltő hangszerek széles arzenálja, dobok, szilofonok, malimbák, kannák, autódudák, sípok, cintányérok, gongok, talált tárgyak, miegyebek, ezek között játék közben is mászkálnak, sasszéznak, olykor rohangálnak a zenészek, hogy időben elérjék őket, amikor meg kell szólaltatniuk az instrumentumokat. Ezért az Amadinda koncertjei a performance elemektől és a színházi hatásoktól sem mentesek. Mind több a világítási effektus, már közel sem egyen fényben játszanak, színes reflektorokat is használnak, de egy-egy meditatívabb résznél szinte teljesen elsötétítik a pódiumot, ahogy a nézőteret is.

Fotó: Szkarossy Zsuzsa

Az állandó vendég Presseren kívül, mindig van más vendég is, ezúttal, immár második szilveszteri alkalommal, a Szent Efrém Férfikar öblös hangú tagjai emelték hathatósan az este és az éjszaka fényét. Különböző népek dalait, új évi köszöntőit, más-más nyelven, hatalmas vígsággal előadva, de ezúttal Presser számok éneklésébe is nagy kedvvel beszállva. Persze Presser koronázza meg valamennyi ilyen alkalmat. Egykori legendás tabáni koncerteket idézve, a Gyere, gyere ki a hegyoldalba dallamaira és ritmusaira jön be, és ő is beáll püfölni a hangszereket. Mókázik hozzá, valakit eltol testi erővel a hangszerétől, majd lehuppan a számára jól bevált zongorához, és önállóan is rágyújt néhány dalra, hogy aztán A padlás című musicalből már valamennyien együtt zengjék a nagy slágert, a szilvás gombócot dicsőítő nótát.

Az Amadindával és Presserrel ezúttal is pompázatosan kezdődött az új év. De azért a folytatástól félek egy kicsit.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK