Vélemény

Kampánykabaré

Nyakunkon a kampány, nincs mese, hivatalosan még ugyan nem indult el, de azt már régóta tudjuk a klasszikusoktól, hogy minden kampány aznap kezdődik el, amikor az előző véget ért – most a kormány (és az ellenzék) kampányol az EP-választások miatt. Az ellenzék tevékenységét sem mondanám brillírozásnak, de amit a kormány művel…

Nos, az maga a pesti kabaré. Igazán kár volt ezt a nemzeti kincsünket ennyire államosítani. De komolyan: az ember a második-harmadik egetverő szamárság után nem bírja röhögés nélkül. Lehet, hogy borzalmas, lehet, hogy beledöglünk, de nem lehet nem röhögni rajta.

Ott van például Soros. Sorosról csak a hozzám hasonló naiv alakok hiszik, hogy egy üzletember, akinek emberbaráti tevékenységén sokat lehetne vitatkozni, és akit a magyar kormány kinevezett mumusnak. Ugyan már. Soros ennél most már sokkal több kormánypárti körökben, Soros a Minden és Soros a Semmi, Soros az univerzális válasz minden sajtókérdésre, Soros az Alfa és az Ómega, Soros a Kezdet és a Vég. Ezt a nézetemet arra alapozom, hogy csak tegnap is két, Soros Györggyel kicsit sem összefüggő sajtómegkeresésre válaszoltak annyit – különböző szervek! – hogy Soros.

Az első választ az Index kapta, ők a Transparency International nemzetközi korrupciós listájáról kérdeztek volna, a Kormányzati Tájékoztatási Központtól. És hírnök jött, pihegve szólt:

„Tisztelt Szerkesztőség!

Az alábbiakban küldjük a Kormányzati Tájékoztatási Központ reagálását a Transparency International 2018-as korrupciós listájával kapcsolatosan megjelent cikkükre.

Ez egy közismerten bevándorláspárti Soros-szervezet jelentése, Soros-kampányának és nyomásgyakorlásának a része. Mindenféle ürüggyel támadják Magyarországot, amiért a magyar emberek úgy döntöttek, hogy nem akarják, hogy hazánkból is bevándorlóországot csináljanak.

Üdvözlettel:
Kormányzati Tájékoztatási Központ”

Aha. Miközben maga az írás azzal foglalkozott, hogy bár a tavalyi évhez képest egy helyet javítottunk, azonban nincs okunk az örömre, Magyarország – Romániával, Görögországgal és Bulgáriával – még mindig az Unió legkorruptabb országai között van. Sorosról szó sem esett – de hát mindenben van egy kis Soros, mert belemagyarázzák, íme hát: Soros a válasz mindenre.

A másik sorosozást a Magyar Posta válaszolta a 24.hu-nak. Ők a rabszolgatörvényhez való viszonyukról és a túlórák felől érdeklődtek. Volna. Érdeklődni ugyan lehet, de a válasz akkor is egy: Soros!

„Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, emellett az állami cégekre speciális szabályok is érvényesek. Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási politikai kampányában.”

Nekem gyanús, hogy ennek a Sorosnak titokban van valamelyik kormánypárti főmufti birtokán egy temploma is, ahol az egészségéért imádkoznak, mert nélküle végük lenne. Soros halhatatlan, Soros a Főgonosz, Sátán nélkül nincs Isten.

De közben azért művelnek, mondanak más okosságokat is, Szijjártó mester például kinevezte Gyurta Dánielt a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadójának. Elvben azért, hogy értékes képességeit a magyar sportdiplomáciában kamatoztathassa, de a rossz nyelvek azt suttogják, az a valódi ok, hogy maradjon valaki a minisztériumban, ha egyszer majd meg kell úszni. Szijjártó ezzel kint van a vízből, Gyurta pláne, mi többiek meg egyelőre benne, de lesz még ebből helycsere.

Kásler Miklós pedig beszédet mondott a görögkatolikus egyház Miskolci Egyházmegyéje által fenntartott Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda gyógytestnevelési termének és integrált játszótereinek szentelésén és átadásán megtartott ünnepségen. Éspedig olyan okos beszédet, hogy biztosan a mennybe jut általa: hiszen boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, mint tudjuk. Azt bírta mondani az ő szájával, miszerint:

„Kétezer évvel ezelőtt ugyanis megváltozott az emberiségnek a története, létrejött az állam, a művészetek, a Jóisten kétezer évvel ezelőtt költözött közénk, a saját képmására teremtett bennünket.”

Korábban nem lettek volna művészetek? Nem volt állam? Athén egy rablótanya volt, Mürón és Praxitelész nem is éltek, Egyiptom se létezett? Sőt, Mózes, Dávid és Salamon sem? Mohenjo-Daro hamisítvány, Kínában senki nem is élt, csak a hunok nyargalásztak a végtelen rónaságokon, de sehol a Sárga Császár?

Miniszter úr, biztos, hogy maga mindig tudja, mit beszél? Át tetszik gondolni, legalább néha?

A boldogult Grespik László csikorogva forog a sírjában.

Gondoljunk már bele: ez az ember hívatott dönteni többek között a magyar kultúra és tudomány ügyeiben is. Ahogy látom, a régészetnek már annyi is.

Ehhez képest könnyű, levezető kulturális hír, hogy újabb fejlemények vannak Oszter Sándor legendás kazánja ügyében. Ugyebár a színművész összevonta szemöldökét, és a TV2-nél tett panaszt, mert nem volt nála fűtés, és ezért nem lehetett zongorázni. Mondjuk ilyen ügyekkel más ember szakértőhöz fordul, de hozzá kiment a televízió, hogy ügyet csináljanak a zimankóból. Amikor hajléktalanok fagynak meg, nem mennek ki, Oszter zongorája viszont nemzeti sorskérdés, lássuk be.

Hanem Papp Viktor, az Immergas Hungária Kft. ügyvezető igazgatója is látta az adást, és mivel találva érezte magát az ügyben, üstöllést nekilátott kivizsgáltatni az esetet. Érdekes eredménnyel. Adjuk át neki a szót. Mint a Pénzcentrum.hu írja:

„Oszter Sándor üzemeltetésben lévő gázkazánját, mint utólag kiderült, cégünk 2011 októberében értékesítette kereskedelmi partnerünknek, amely azt eladta egy szerelő partnerének vagy egyenesen a fogyasztónak.

Az első értékesítés óta eltelt 7 év alatt a kazán hivatalosan, dokumentálhatóan beüzemelésre nem került, azon rendszeres karbantartást az Immergas által feljogosított szakember nem végzett. A gázkazán beszerelésének színvonala minősíthetetlen volt, azt olyan alapvető hibákkal végezték el, amelyek szükségszerűen oda vezettek, hogy a fűtési rendszer és ezzel együtt a gázkészülék felmondta a szolgálatot. Mindezt tetézte, hogy maga fűtési rendszer jelentősen elszennyeződött állapotban volt, amely előidézte a gázkazán meghibásodását.”

Ez világos beszéd: Oszter művész úr Mekk Elekkel szereltette be a kazánt, hogy úgy mondjam, költségtakarékosan. Ide vezet a buhera, még jó, hogy fel nem robbantak. De miért kellett ehhez tévéadás, miért nem bírta felemelni a telefont és felhívni az illetékest?

Azért, mert ő a kormány oszlopainak egyike. Ha ő fázik, ha ő nem tud zongorázni, az nem magánügy, az közügy. (Különben az is lehet, hogy azért nem tud zongorázni, mert nem játszik ezen a hangszeren, ez esetben a kazán beiktatása a történetbe szintén felesleges volt). Az ő kazánja mindannyiunk kazánja, a mi kazánunk senkié, még a miénk sem, vegyük tudomásul.

Komolyan mondom: tragédia. Kampány idején ilyen marhaságokat engednek meg maguknak. Ha élne még Finkelstein, minimum közéjük csapna.

Nem, nem lehet nem röhögni rajtuk, Még ha kínomban is teszem. Hogy is mondta Madách egy másik Tragédiában?

„Tragédiának nézed? nézd legott
Komédiának, s mulattatni fog.”

Balogh Lajos

Több mint harminc órája jeleztem, hogy bizonyos okok miatt egy darabig felfüggesztem Facebook-aktivitásomat.

Ám most történt valami, ami miatt meg kell szólalnom. Az imént érkezett a hír, hogy egyetemünk 28 éves hallgatója, Balogh Lajos roma emberjogi aktivista, roma folklór zenész, VIII. kerületi önkormányzati képviselő koronavírus-fertőzésben elhunyt.

Vádolom a magyar kormányt, melynek tagjai jól láthatóan semmibe veszik az emberi életet,

s felelőtlen és embertelen politizálásukkal elérték, hogy miközben a nyári időszakban kerti partizással, jachtozással és helikopterezéssel múlatták az időt, viselkedésükkel és szavaikkal azt a képzetet keltve az emberekben, mintha már túl lennénk a járványon, s mintha nem kellett volna számolni egy a szakértők által is jelzett második hullámmal, aközben még a vírusteszteken és a lélegeztetőkészülékeken is nyerészkedni próbáltak, s az országot eszközök és tartalékok nélkül hagyták.

A rezsim egyfajta emberkísérletet folytat a magyarokkal, a kormány elvesztette a kontrollt a járvány felett.

Világos és őszinte beszéd helyett a hatalom saját hazug és manipulált propagandájának hisz, szurkolókkal teli stadionokban futballmeccseket engedélyez a miniszterelnök szenvedélyét kielégítendő, miközben Magyarország szűkebb és tágabb környezetében ezek az események már rég zárt kapuk mögött zajlanak.

Vádolom a magyar kormányt, amely keresztényként identifikálja magát, ám ahelyett, hogy erőfeszítéseket tennének minden egyes emberi élet megóvására, amelynek

„abszolút elsőbbséget kell élveznie a nem kívánt gazdasági hátrányok és költségek számolgatásával szemben”

– mondja Jürgen Habermas, korunk egyik legjelentősebb filozófusa.

Márpedig az európai történelemnek emlékeztetnie kellene mindnyájunkat arra (hacsak nem veszítettük el emlékező képességünket, s nem hullottunk bele a hatalmi-politikai érdekek mentén átszabott és meghamisított történelmi múlt sötét amnéziájába), hogy

a múlt legaljasabb és leginfernálisabb diktatúrái miként áldozták fel emberéletek millióit a soha be nem teljesedő gazdasági remények és ígérvények oltárán.

Igaz, ebben az esetben a „keresztény” kormánynak elsősorban a veszélybe került családok, a szociálisan magukra maradt és tartalékaikat felélő emberek és a lehetetlen helyzetbe kerülő kisvállalkozások mellé kellett volna állnia, s nem éppen őket legelsőkként magukra hagynia reménytelen helyzetükben és kiszolgáltatottságukban, kitéve őket a teljes ellehetetlenülésnek, s az egyre drasztikusabb méreteket öltő inflációnak.

Vádolom a magyar kormányt, mert ha a kereszténységet nem ócska propagandaanyagnak tekintenék, hanem annak principális tanításait komolyan vennék, akkor, ha mást nem, annyit tudnának, hogy mit jelent

az emberi élet, a zsidó-keresztény hagyomány és az európai civilizáció legalapvetőbb és legfőbb értéke.

Ugyanis a magyar kormány tagjai, meglehet, úgy gondolják, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatában veszi kezdetét, de keresztényként azt is tudhatnák, hogy a születéssel nem ér véget az ember élete, hanem továbbra is a legfőbb védendő, óvandó, oltalmazandó, és ha kell, támogatandó érték marad. Kereszténynek és zsidónak, cigánynak és nem cigánynak, feketének és fehérnek, idősnek és fiatalnak, szegénynek és gazdagnak, fideszesnek és nem fideszesnek egyaránt.

Vádolom a magyar kormányt, hogy kereszténynek hazudva önmagát, civilizációnk legalapvetőbb értékét mondja fel, s hagyja odaveszni.

Gyászolom egyetemünk hallgatóját, a tragikusan fiatalon elhunyt Balogh Lajost.
Emléke legyen áldott!

Gábor György

CEU-tüntetés után: tessék többen lenni!

Az MTI híradásával ellentétben nem néhány százan, hanem néhány ezren tüntettek pénteken este a CEU mellett. Ez sem sok, százszor ennyi ember kellett volna, de azok, akiknek módjuk lett volna ott lenni, ám abban az időben máshol voltak, nyilván azt gondolják, hogy a CEU nem az ő ügyük, mert a CEU és a többi egyetem, meg úgy általában az oktatás, az okosokról szól. Hogy aki már járt egyetemre, vagy még nem járt, de nem is fog soha, annak nincs köze ahhoz, hogy mi lesz a CEU-val.

Csakhogy ez nem igaz. Túl azon, hogy egy nemzetközi hírű egyetem szimbolikus jelentőséggel is bír egy ország számára, van még más is, ami miatt fontos az oktatás és a kutatás szabadsága.

Arról van szó, hogy Orbán és a Fidesz abban érdekelt, hogy a magyarok minél tájékozatlanabbak legyenek. Ezért szerezték meg gyakorlatilag a média egészét, hogy a magyarok millióit a saját valóságukkal etethessék. Sorossal és a migránsokkal riogassanak, s ezért fordult most figyelmük az egyetemek felé. Itt még nem minden az övék, vannak még szabad szigetek, bár ezek száma vészesen fogyóban.

A buta, tájékozatlan ember könnyebben manipulálható, vele a legképtelenebb hazugságokat is egyszerűbb elhitetni.. Ezt ismerték fel Orbánék, hogy a hatalmuk megőrzéséhez alulinformált, gondolkodásra képtelen, vagy legalábbis arról leszoktatott emberek tömegei kellenek.

Olyanok, akik nem feltétlenül szeretik Orbán rendszerét, de képesek együtt élni vele. Tudják, hogy milyen ez a rendszer: hogy lop, hazudik és a rendszer is tudja róluk, hogy milyenek. Ismeri alattvalóit, hisz ő is belőlük való.

Ezek az alattvalók jelenleg mi vagyunk. A rezsimnek nincs különösebb baja velünk, megtűr bennünket, mert mi is elviseljük őt. Nem kívánja, hogy szeressük, még csak úgy sem kell tennünk, mintha kedvelnénk. Neki az is elég, ha nem látványosan utáljuk, beéri azzal, ha nem megyünk ki túl sokan, és túl gyakran az utcára.

Kiegyeztünk ezzel a világgal: addig jó, míg Orbán él. Ő úgy tesz, mintha elhinné, amit mi hazudunk, mi pedig úgy csinálunk, mintha elhinnénk, amit ő hazudik. Jól ki lett találva a Nemzeti Együttműködés Rendszere: aki nem lop egyszerre, nem kap rétet estére.

Ránk épül ez a rendszer, mert tudja, hogy ránk lehet építeni. Ismer minket, mint a rossz pénzt, tudja rólunk, hogy milyenek vagyunk. Megbízhatók vagyunk, beletörődők, nem lázadók.

Az előző átkosban sem volt erre mentség, legföljebb magyarázat: az oroszok strázsáltak felettünk. Most nincs szükségünk smasszerekre, magunk vagyunk a saját kápóink. Körbekerítettük magunkat, még mielőtt a kerítés megépült volna a határon.

Megszoktuk Orbánt, és csak ritkán lázadunk ellene. Megvetjük és lenézzük, ő pedig, miután megvett minket, lenéz bennünket. A morgás joga megmaradt – ha jut mellé pacal és hosszúlépés, miénk itt a világ. Ne zavarjátok a köreinket, köszönjük, megvagyunk.

Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy a következő CEU melletti tüntetésen tessék többen lenni! A szabad, a kormánytól független tudás sokkal fontosabb annál, mint azt sokan gondolnák.

Lázár és az oltás

Bejárta a magyar médiát Lázár mondata: „A keleti vakcinák eddig hatszázezer magyar embernek mentették meg az életét, illetve óvták meg őket a súlyos betegségtől, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig húszezer magyar ember veszítette el az életét.” Ez a mondat méltó Lázárhoz, aki szerint, mint tudjuk, „kinek mennyije van, annyit is ér”, satöbbi.

Ezt a mondatot még a szintén rendíthetetlen fideszes Navracsics Tibor is rosszindulatúnak nevezte, mások egyszerűen hazugságnak. Szerintem, mint oly sok politikusi hazugság, ez is igazságelemeket rak össze. Igaz, hogy ha már egy évvel ezelőtt rendelkezésre álltak volna a jóváhagyott nyugati vakcinák és átoltották volna velük az országot, akkor nem halt volna meg húszezer ember Magyarországon, illetve több mint egymillió ember a világon. De hát a járvány csak jó egy éve kezdődött, akkor kezdték el kifejleszteni a vakcinákat Angliától Németországon át Oroszországig és Kínáig mindenütt.

Igen, a Magyarországon felhasznált orosz és kínai vakcinák is sokszázezer embert óvhatnak meg a súlyos betegségtől, ahogy a Magyarországon felhasznált BioNtech/Pfizer, Moderna és Astra-Zeneca vakcinák is. Amíg nem volt se ilyen, se olyan, addig emiatt is haltak meg, amióta meg van, azóta a beadása ment meg százezreket, milliókat Magyarországon is és szerte a világon. Így igaz a dolog.

Ne szakítsuk ki az idézett mondatot a maga összefüggéséből, ezért idézzük fel az egész gondolatmenetet, ahogy Lázár egy rádióinterjúban előadta. Leírtam az interjú első felét, érdemes végigolvasni, tanulságos. (Csak a riporteri kérdéseket hagytam ki.)

„Nekem az a megítélésem, hogy életveszélyes döntést hoztak azok a politikusok és kormányzati vezetők, akik Brüsszelre bízták magukat.

Magyarországon és Hódmezővásárhelyen is fideszeseknek az emberi élet az első. Az a kötelességünk, hogy minden magyarországi, hódmezővásárhelyi és makói polgártársunkat megpróbáljuk megmenteni, és minél hamarabb vakcinához segíteni. Ennek az országnak a közeljövője és a hosszútávú boldogulása is múlhat azon, hogy mikor kerülnek átoltásra a magyarok, illetve mikor kerülnek átoltásra azok az emberek, akik itt élnek a választókerületemben. Én következetesen vakcinapárti álláspontot és oltáspárti álláspontot képviselek tavaly ősz óta, amikor ez először lehetőségképpen felmerülhetett, és arra kérek most is mindenkit, hogy oltassa be magát, regisztráljon.

Ezen a héten Hódmezővásárhelyen és Makón, valamint a környező településeken óriási felelőssége lesz azoknak, akik az oktatásügyben dolgoznak, hiszen a kormány megszervezi minden pedagógus beoltását. Azt kérem a vásárhelyi, makói és a térségi pedagógusoktól, hogy mindannyian oltassák be magukat, saját maguk egészségének megőrzése érdekében és természetesen a rájuk bízott gyerekek egészségnek érdekében is.

Nagyon fontos, hogy a héten megkezdődik és reményeim szerint rövid idő alatt be is fejeződik a pedagógusok átoltása.

Visszatérve a brüsszeli ügyekre, nekünk magyaroknak mindig az emberi élet az első, a kormány ezért dolgozott folyamatosan, és ez a hozzáállás tette lehetővé, hogy a brüsszeli bürokráciával szemben Magyarország jónéhány vakcinával rendelkezik, és a lakosságarányosan megmagasabb átoltottságot sikerült elérnünk, ami messze van még attól, hogy hátradőljünk, de közelebb vagyunk ahhoz, hogy két és félmillió ember beoltásra került. Amikor beszélgetünk, akkor kétmillió beoltás megtörténik, és reményeim szerint közeljövőben két és félmillió beoltásra sor kerülhet, ami megalapozza az ország újraindítását. Nem értem azokat az ellenzéki politikustársaimat, akik még mindig Brüsszelt védik a magyarokkal szemben, tulajdonképpen azokkal a honfitársainkkal szemben, akik oltás hiányában kerültek kórházba, lélegeztetőgépre vagy rosszabb esetben a temetőbe. Nagyon érdekes, hogy a nyugati sajtó egy része is ma már az Európai Bizottságot hibáztatja, ahol migránsoknak bankkártyára volt pénz, megfelelő mennyiségű védőoltásra nem volt pénz. Ez nagyon súlyos hiba volt.

Európai választópolgárok halnak meg az Európai Bizottság döntése miatt.

Ha Nagy-Britannia, amely jó példa a profi szervezésre és az átoltottságra, ugye ötven százalék fölötti az átoltottság Nagy-Britanniában. Ha Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradt volna, akkor, bizton állíthatjuk, hogy sokkal több brit állampolgár halt volna meg az elmúlt hetekben és az elmúlt hónapokban. Nagy-Britannia az Európai Unióból való kiválás után az Európai Unióhoz képest nagy sikerrel szervezte meg a brit állampolgárok átoltását. Én Brüsszelt kifejezetten hibáztatom európai életekért, magyar életekért és az európai választók és a magyar választók veszélybe sodrásáért

[…] Teljes káosz van, teljes irányítási és szervezési káosz van Brüsszelből, ami nem véletlen, hiszen az Európai Bizottság mindig csattogtatja a korbácsát az európai tagállamok fölött, miközben mi tagállamként nem nagyon kérhetjük számon az Európai Bizottságot.

Nekünk egyetlenegy lehetőségünk van, hogy megpróbáljunk beszerezni más vakcinákat Kínából, Oroszországból, Indiából és bárhonnan, ahonnan biztonságos és hatékony vakcina áll rendelkezésre. Az, hogy egy vakcina biztonságos és hatékony, azt szerencsére nem politikusok mondják ki, hanem szakemberek, akik ehhez értenek, és akik esküt tettek a magyar életek védelmére. A vírus ellen vakcina, a fake news-ok, a téves, megtévesztő hírek ellen pedig tények. Nem a keleti vakcinák léte, hanem a nyugati vakcinák hiánya az igazi probléma. A keleti vakcinák eddig hetszázezer magyar embernek mentették meg az életét, illetve óvták meg őket a súlyos betegségtől, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig húszezer magyar ember veszítette el az életét.

[…] A magyar kormány a magyar emberek érdekében használja föl a saját adóforintjainkat is és az Európai Uniótól kapott forrásainkat is.

Nyilván van egy nagy vita közöttünk Európa jövőjéről, és az európai bürokrácia revansot akar venni Magyarországon, vagy meg akarja büntetni Magyarországot. Én úgy gondolom, hogy hátrányos diszkrimináció van Magyarországgal szemben, és az Európai Bizottságnak vannak kedvencei, és vannak kevésbé kedvenc országai. Csak azért, mert mi képesek vagyunk a V4-ekkel együtt saját érdekeinket képviselni. Nekünk a magyar emberek érdeke, a magyar emberek élete az első, és nem Brüsszel. És amíg a választópolgárok erre lehetőséget biztosítanak, mi ezt fogjuk képviselni a politikában. Minden ebből következik. És nem vagyunk hajlandóak ideológiai vitát csinálni, vagy politikai vitát csinálni a vakcinabeszerzésből.

Nem az a kérdés, hogy milyen vakcina van, hanem az a kérdés, hogy van vakcina, vagy nincs vakcina.

Ma az átoltásnak, a védőoltások felvételének az első számú akadálya az, hogy kevés, vagy hiányos mennyiségű vakcina áll rendelkezésre egész Európában. Azok az országok gondolkodtak jól – Amerika, Anglia, Izrael – akik időben léptek, lekötöttek vakcinakapacitásokat és megvásárolják a vakcinákat. A keleti vakcinákról csak megjegyzem, például a Szputnyikról a legjobbakat írják az amerikai egészségügyi sajtóban. Politikát csinálni a vakcinaügyből, az egy életveszélyes emberkísérlet, és magyar politikusokat súlyos felelősség terhel azért, hogy hónapokkal ezelőtt kampányt folytattak a keleti vakcinák ellen, és elbizonytalanították a választópolgárokat abban, hogy fölvegyék a vakcinát. Magyarországon folyt egy védőoltás-ellenes kampány is éveken, évtizedeken keresztül. És folyt egy keleti vakcinaellenes kampány is. Ennek következménye az a megdöbbentő tény, hogy például a hódmezővásárhelyi kórházban

vannak olyan egészségügyi dolgozók, akik mind a mai napig nem vették fel a védőoltást.

Sajnos azoknak hittek, akik itt helyben például a kormány ellen, a védőoltás ellen, a védőoltások fölvétele ellen, vagy éppenséggel a keleti vakcinák ellen beszéltek. Nagyon súlyos felelősség terheli azokat a hódmezővásárhelyi városvezetőket, akik nem beszélték rá a lakosságot, az egészségügyi dolgozókat arra, hogy vegyék fel a védőoltást. Most itt a lehetőség, hogy minden pedagógust rá kell beszélnünk arra, hogy vegye fel a védőoltást, éljen a lehetőséggel. De még egyszer mondom, hogy

a hódmezővásárhelyi kórházban nagyon sok egészségügyi dolgozó nem vette fel a védőoltást, ebben a hódmezővásárhelyi városvezetésnek nagyon komoly felelőssége van,

hiszen folyamatosan a politikai hatalmát arra használja fel Hódmezővásárhely hivatalban levő polgármestere, hogy az embereket a kormánnyal szembe fordítsa, elbizonytalanítsa, és megpróbálja a kormánnyal szembeni bizalmat megrengetni, megpróbálja a védőoltással, vagy az ország egészségügyi ellátórendszerével szembeni bizalmat aláásni. Ez emberéletek elvesztéséhez vezethet, ez a magatartás.”

Hosszú így leírva a szöveg, de így végig mondva talán a maga arcátlanságában még vérlázítóbb, mint a széles körben idézett mondat. Jól láthatók ebben a szövegben a fideszes kampány fő elemei. A legfontosabb: a Fidesznek fontos a magyar emberek élete. Értsd: a többieknek, a Fidesz ellenfeleinek nem. Nem fontos az ellenzéknek, amely az oltás ellen folytat kampányt. Nem fontos Brüsszelnek, az Európai Unió bürokratáinak. Általánosabban fogalmazva: a magyarok jók, a nyugatiak gonoszok. Ugye

tudjuk, hogy ez a szembeállítás – amely végigvonul a fideszes retorikán Orbántól a fideszes médiáig – a kelet- és középeurópai önkényuralmak régi sémája?

Erre épült a náci ideológia, a sztálini ideológia, a Horthy- és a Rákosi-rendszer ideológiája. Lázár példaszerűen adja ezt elő. Ezúttal is, és az országos politikában való megjelenése óta mindig. Továbbá: nem bízhatjuk magunkat Brüsszelre, az Európai Unióra, általában a Nyugatra. A bizalomra épülő együttműködés gondolata akár itthon, akár nemzetközileg. Holott megalakulása óta ez az Európai Unió lényege, de Orbánéktól ez idegen. (Lázár már tett olyan nyilatkozatot, hogy ma nem csatlakozna az Unióhoz.) Ahogy gonosz a Nyugat, az Unió, úgy gonosz, a magyaroknak ártó szándékú a magyar ellenzék is, és erre példa náluk az oltással kapcsolatos ellenzéki magatartás.

Az ellenzék az, ami a náciknál a zsidók, a sztálini propagandában az „angol-amerikai imperialisták”.

Persze, helyénvaló feltenni a kérdést: hol keresendő a járvány ügyében az igazság? Elsősorban: ki vagy mi a felelős a húszezer halottért, az ennél sokszorosan több súlyos megbetegedésért. Természetesen nem a „nyugati vakcinák hiánya”, ezt Lázár sem gondolhatja komolyan. A húszezer halott nem kis része akkor halt meg, amikor nem volt engedélyezve még se nyugati, se keleti vakcina. Ha valaki azt mondja, hogy a húszezer halottért Orbán, a kormány a felelős, az sem igaz. A járvány kitörése független tőlünk, ahogy elkerülhetetlen volt az is, hogy elérje Magyarországot, és itt is szedje áldozatait.
Azért azonban,

 hogy húszezren – azóta pedig ennél is többen – haltak meg, és nem kevesebben, vagyis, hogy Magyarország az élre került az elhalálozások arányában, van a kormánynak, van Orbánnak felelőssége.

Sőt, személyesen Lázárnak is, ha már ő osztja a felelősséget. Lázár miniszterségére esik az egykori KÖJÁL-ból a rendszerváltás elején kialakított tisztiorvosi hálózat felszámolása, az, hogy az országot 2020-ben felkészületlenül érte a világjárvány, hogy nem frissítették az egykor elkészült járványügyi védekezési tervet, hogy hiányzott az az intézményrendszer, amely alkalmas lehetett volna a tömeges tesztelés megszervezésére és lebonyolítására, a fertőzések következetes nyomon követésére. A tesztelés az országban sohasem működött rendesen (csak a már tüneteket mutatókat és családtagjaikat, munkatársaikat tesztelték, elég rendszertelenül).

Ez Orbán, a kormány és személy szerint Lázár felelőssége.

Orbán és a kormány felelőssége az is, hogy tavaly nyáron az indokoltnál vagy két hónappal később léptették életbe a második hullámmal szemben szükséges korlátozó intézkedéseket: novemberben, és nem szeptemberben.

Orbán „az országnak működnie kell” jelszó jegyében halogatta a korlátozásokat, és ez okozta a második hullám pusztító hatását.

Most, a harmadik hullámban úgy akarja megnyitni az óvodákat és iskolákat, hogy a tanulókat egyáltalán nem tesztelik hetente két-három alkalommal úgy, mint számos nyugat-európai országban. Eddig is tragikus következménnyel járt, amikor egy gyerek bevitte a fertőzést az osztályba, megfertőzte társait, akik hazavitték a vírust, majd valamelyik szülő halt bele a betegségbe.

Az, hogy elkezdték a pedagógusok oltását, nem állítja meg azt a fertőzési láncot.

Orbán most azt találta ki, hogy két és félmillió ember első oltása elég ahhoz, hogy elkezdődjék a korlátozások oldása. Szerinte a harmadik hullámmal szemben „a korlátozások nem védenek”, csak az oltás. Érdekes, a német egészségügyi miniszter éppen arra figyelmeztet, hogy az oltás után is szükség van a korlátozásokra, az emberek közötti találkozások mérséklése továbbra is nélkülözhetetlen. Erről győzködi a németeket Angela Merkel is. Akkor most ki megy szembe az autópályán? Mindenütt másutt az új fertőzések számához illetve a vírus terjedését mérő R-mutató értékéhez kötik a nyitás lehetőségét, csak nálunk hirdeti a miniszterelnök, hogy a beoltottság arányához lehet azt kötni. Ő megy szembe.

Az tényleg dicséret, ha Trumphoz hasonlítják Orbánt?

Chuck Norris találkozott Orbán Viktorral, aki arra panaszkodott a legendás színésznek, hogy a róla szóló kommentek 90 százaléka negatív, mivel a liberálisok utálják. Chuck Norris erre azzal vigasztalta, hogy olyan, mint Trump. Nem ő az első, aki szerint a magyar kormányfő az amerikai elnökre hasonlít, csak ő a többséggel ellentétben ezt dicséretnek szánta.

Chuck Norris ugyanis lelkes republikánus és Donald Trump támogatója. Azt tehát egyértelműen bóknak szánta, hogy Orbán Viktor olyan, mint Trump.

A magyar politikusok és értelmiségiek közül már jóval korábban sokan hasonlították a magyar miniszterelnököt az amerikai elnökhöz, ám ezt szinte mind bírálatként, vagy egyenesen vészhírként mondták. Sőt, a hasonlóság a külföldi sajtónak is feltűnt, a Financial Times például már tavaly év végén arról írt, hogy az összeesküvés elméletek bekerültek a politika fő sodrába, többek között Orbánnak és Trumpnak „köszönhetően”. A vezető brit gazdasági lap szerint ez igazából 2015-ben kezdődött a sorosozással és a migránsozással, hiszen az utóbbi lett aztán Trump választási kampányának is a vezető témája.

Mind Trump, mind Orbán mestere annak, hogy egészen mást mondjon, mint amit tesz.

Én itt most a magyar vélemények közül példaként Bokros Lajos csaknem egy évvel ezelőtti megjegyzéseit idézném, mert nagyon találónak érzem őket.

Ő egyebek között azt hangsúlyozta, hogy mind Trump, mind Orbán mestere annak, hogy egészen mást mondjon, mint amit tesz. Mindkét populista politikus intézkedései a szuper-gazdagoknak kedveznek, miközben szónoklataik a feldühödött és elégedetlen kisembert szólítják meg. Ennek érdekében nem törődnek az igazsággal, a tényeket elferdítik, néha nyíltan tagadják, a valóságot pedig igyekeznek hamis hírnek (fake news) beállítani.

Visszaélnek a hivatali hatalmukkal a személyes anyagi előnyszerzés céljából. Gátlástalanul ontják az állami, vagyis a közpénzt a saját lábon álló családnak és az oligarcha haveroknak. A jogállami intézmények ezt persze megnehezítik, ezért azokat folyamatosan támadják, aláássák azok tekintélyét és működését. A jogállam, a liberális demokrácia az ellenségük, ezért megpróbálják felszámolni.

A nemzetközi kapcsolatokat is hasonlóan kezelik, felfogásuk szerint az egyik állam ugyanannyit nyer, mint amennyit a másik veszít. Kölcsönösen előnyös együttműködés helyett tehát legyen harc, kooperáció helyett konfliktus.

A legfontosabb különbség, hogy Trump nem olyan „sikeres”, mint Orbán, ő még nem tudta felszámolni, csak gyengíteni a liberális demokráciát Amerikában, ahol azért még működik a fékek és ellesúlyok rendszere.

A populizmus sikere, erősödése persze nem hungarikum és nem is amerikai sajátosság, a világ számos országában erősödik és veszélyezteti a demokráciát, Olaszországtól kezdve Brazíliáig.

A sánta kutya esete Karácsony Gergely főpolgármesterrel

  • A DK benyújtotta javaslatát miszerint a Főváros álljon el a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésétől.
  • Gy. Németh Erzsébet, a DK főpolgármester-helyettese ezt követően tegnap este tájékoztatta erről Karácsony Gergely főpolgármestert.
  • Gy. Németh reggel DK-s online sajtótájékoztatót tartott a javaslatról.
  • Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd-Mszp-LMP kormányfőjelölt jelöltje Facebook oldalán az alábbi plakátot tette közzé.

Sehol egy utalás a DK javaslatra! Önmagát saját kútfőből keménykezű, határozott  főpolgármesterként feltűntetve közli velünk, hogy „uff, én megmondtam”!

Ahhoz azért volt kommunikációs felkészültsége, hogy hagyja minden orgánum neki tulajdonítsa a határozati javaslatot. A DK úriemberként csak annyit jegyzett meg, örülhogy csatlakozott a javaslatukhoz!

Téved Főpolgármester úr, aki egyben történetesen a Párbeszéd-Mszp-LMP kormányfőjelölt jelöltje Ön csatlakozott a Demokratikus Koalíció által benyújtott javaslathoz!

Jobb, ha tudja: sem Főpolgármesterként, sem a Párbeszéd-Mszp-LMP kormányfőjelölt jelöltjeként nem járt el úriemberként.

A grafomán tettestárs

Harmadik napja örvendeztet minket szaftos információkkal a magát Ördög Ügyvédjének nevező blog írója. Jól belelendült, néhány napig a nagyérdemű publikum számára érdekes, de a bennfentesek által már régóta közszájon forgó visszaélésekről írt, ami már csak azért is felkeltette a figyelmet, mert a blogíró mint közvetlen résztvevő a cinkos és tettestárs szerepét is  magára vállalta.

Olyannyira, hogy kétséget sem hagyott afelől, hogy nem egyszer és nem kétszer  ilyen események megtörténhettek, megtörténtek. Erről bizonyítékokkal ugyan egyelőre nem szolgált az önmagát is tettestársként emlegető szerző, így a nagyérdemű ingerküszöbét csupán az állítólag darabonként másfél millióba kerülő dolgos munkáslányok hiányos öltözete érhette el, kevesebbeket meg a győri polgármesternek látszó férfi pucér feneke (nemesebb testrész nem csak azért nem látható mert háttal áll a nagyérdeműnek, hanem lassú ringás közepette el is tűnik a fent említett dolgos munkáslányok egyikében), de ez kishazánkban inkább irigységet kiváltó momentum, mint skandalum. A fotó bulvárlapba illő hangzatos címmel  igencsak alkalmas nagyszámú klikk begyűjtésére, mint olimpiai bajnokunk győri kiskirályságának aláásására. Az egész kísértetiesen hasonlítani kezd a kormányoldal vádaskodásainak mára az eredeti szándékkal ellentétes hatást kiváltó rágalomhadjáratára.

A beharangozott nagy bennfentesség megkívánná, hogy a sokéves börtönbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények halmazából is cseppentsen némi kézzelfogható bizonyítékot. Csalással, sikkasztással, korrupcióval, kábítószerügyletekkel vádolni lehet valakit, hivatkozni is lehet arra, hogy

a vádaskodásra semmilyen válaszlépés nem történt ami a blogíró szerint  alátámasztja a közzé nem tett terhelő bizonyítékok meglétét.

Ha igaz az állítás akkor sem több így, mint zsarolásra alkalmas pozíció megteremtése.  A vádak szóbeszéd szintjén évek óta közszájon forogtak csak egyetlen cetli sem került elő amit bizonyítékként lehetne értékelni.

Mondhatnánk elő a farbával, különben a bulvárlapok ingerküszöbét sem fogja elérni az újabb pikáns fotók közzététele. Ha én lennék a blog írójának a helyében és tényleg bizonyítani tudnám a leírtakat, akkor először a drogfogyasztásra vonatkozó anyaggal állnék elő, mert az igazán sokkoló tud lenni a választópolgárok számára. Na nem a kokain miatt, de az ötszáz eurót a kábszer felszívására használni olyan bűn, hogy elsőként nem a polgármester megváltozott tudatállapota jut a polgár eszébe, hanem, hogy forintra váltva milyen jól jönne most kifizetetlen számláik befizetésére. A kokaint nemigen irigyelnék, mert döntő többségük azt sem tudja milyen lehet felszippantani, az ötszáz eurós felhasználhatóságáról azonban nagyon sokaknak van fogalmuk. És azt se felejtsük el az irigység nagyon erős motiváció tud lenni még egy iksz bejelölése kapcsán is!

A mai napon közzétett fotókkal és videóval hatalmas hibát követett el az Ügyvéd úr, mert a lányok immár kitakart arccal felismerhetőkké és azonosíthatókká váltak. Bizonyos, hogy a blogíró neve így előbb kerül ki a netre, mint ahogyan a lányokat kihallgatja a rendőrség.

Ha a nyilvánosság felhasználásával saját seggét védi a blogíró, akkor elegendő lett volna a képeket eltakart arcokkal közzétenni. A megvádolt személyek állítólag pontosan ismerik az Ördög Ügyvédjét, ahogyan azt is, hogy miről és mennyi bizonyítékkal rendelkezhet a grafomán tettestárs, aki éppen úton van valamerre az infosztrádán.

Feltételezve persze, hogy létezik a tettestárs, és valóban ő az aki grafomániában szenved.

Gulyás büszkélkedik

Több mindennel is büszkélkedett Gulyás Gergely miniszter a kormány sajtótájékoztatóján. Két dolgot emelek ki ezek közül.

Szokás szerint büszkélkedett azzal, hogy Magyarországon sikeres a járvány elleni védekezés. Szokás szerint azzal – sokszor hallottunk ilyen összehasonlítást Rétvári államtitkártól az Országgyűlés plenáris ülésén –, hogy az első megbetegedéshez képest mennyivel kevesebb nappal hozta meg a különböző korlátozó intézkedéseket a magyar kormány, mint a nyugati kormányok. Gulyás az olasz kormánnyal hasonlította össze a magyar kormány korlátozó lépéseit az első nyilvántartott megbetegedés időpontjához képest.
Szerintem ez az összehasonlítás tényszerűen ugyan lehet igaz, de mégsem megalapozott. A magyar kormány ugyanis – hasonlóan a többi közép- és kelet-európai kormányhoz és nem mellékesen a magyar lakossághoz – az első megbetegedések előtt értesült az Észak-Olaszországban pusztító járványról, a szörnyű helyzetbe került kórházakról. Orbán egy péntek reggeli rádiószózatában előre figyelmeztetett arra, hogy nálunk is lesz megbetegedés. Mi több, Magyarországon nem olyan csoportos megbetegedéssel tört ki egy-egy nagy rendezvény látogatói között a járvány, mint például Németországban vagy Ausztriában. Ezért az ilyen összehasonlítással nincs mit büszkélkedni.

A járvány elleni védekezés eredményességéről hosszú ideje vita folyik a kormány és az ellenzék között

A kormány az elhalálozások számát az ország népességéhez méri, Magyarországot rendszeresen a vírus által korábban elért nyugat-európai országokhoz, Belgiumhoz, Olaszországhoz, Franciaországhoz méri, és így büszkélkedik a kevesebb elhalálozással.
Az ellenzéki politikusok a nyilvántartott fertőzések, megbetegedések számához mérik az elhalálozásokat, és így jutnak arra a következtetésre, hogy a jóval 10 százalék fölötti elhalálozás európai összehasonlításban, különösen a szomszéd országokhoz képest magas.
Ennek az összehasonlításnak az erejéből sokáig sokat levont, hogy azt feltételeztük, hogy a nyilvántartott megbetegedések száma a kevés tesztelés miatt a valóságosnak csak töredéke.
A négy orvostudományi egyetem által végzett reprezentatív kutatás eddig ismert eredményei azonban azt valószínűsítik, hogy a nyilvántartott megbetegedések száma nem csekély töredéke a valóságosnak, hanem mintegy fele, így az azokhoz képest tíz százalék fölötti halálozást a ténylegesen bekövetkezett megbetegedéseknek öt százalékát meghaladó halálozásnak indokolt tekinteni, és ez nemzetközi összehasonlításban még mindig magasnak tekinthető. Különösebben büszkélkedni ezért nincs mivel.
Amit leginkább szégyellni kell, az természetesen az, amit kórházi ágyak felszabadításaként emlegetett az elmúlt hetekben a kormány. Noha húsvétkor

maga Orbán Viktor is arról beszélt, hogy a kórházi ágyak hatvan százalékát szabaddá kellett tenni, és ehhez a már eleve üres ágyak mellett az ágyak mintegy 14 százalékáról haza kellett küldeni a betegeket,

Kásler miniszter a Demokratának adott interjújában most tagadta, hogy ő adott volna erre utasítást. Nyilván rájött arra, hogy gyalázatos dologhoz adta a nevét.

Szerintem a leggyalázatosabbhoz, amit az Orbán-kormány tíz év alatt elkövetett.

Azzal is büszkélkedett Gulyás, hogy Heiko Maas német külügyminiszter egy nyilatkozatában belátta: nem lesz összeurópai együttműködés az Európába érkezett menekültek elosztásában. Ugyanakkor bejelentette, hogy végrehajtják az Európai Unió luxemburgi bíróságának ítéletét, és bezárják a déli határon felállított tranzitzónákat. Az ott élőket – nyilván zárt – menekülttáborokba szállítják, és a jövőben csak külképviseleteken lehet Magyarországtól menedékjogot kérni. Vagyis gyakorlatilag ugyanúgy nem lehet, mint eddig.
Gulyás elismételte azt az először Orbántól hallott rettenetes formulát, hogy „mi dönthessük el, hogy kivel akarunk együtt élni”. Én azt, hogy

a nyugat-európai országok és az EU vezetőinek, akik ma is a második világháborút követően elfogadott emberjogi normák alapján állnak a menekültügyben, tudomásul kell venniük, hogy a mai magyar állam nem fogadja el ezeket a normákat

– mert az idézett orbáni formula ezekkel szöges ellentétben áll –, szégyellnivalónak tartom.

Kifelé I.

Gulyás Gergely miniszter ma a kormány szokásos sajtótájékoztatóján bejelentette: Magyarország a továbbiakban nem vesz részt az Európai Unió közös vakcinabeszerzésében. Egyedül az EU tagállamai közül. Mint ahogy az EU tagállamai közül mindeddig egyedül alkalmaz olyan vakcinákat, amelyeket nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség.

Gulyás miniszter a döntést azzal indokolta, hogy azt követően, hogy mindenki megkapta az oltást, aki azt hajlandó felvenni, még mindig lesz raktáron készlet a most már jelentős mennyiségben érkező vakcinákból, további BioNtech/Pfizer vakcinára nem lesz szükség, és az EU közös beszerzés arra korlátozódik. Annyiban biztosan igaza van, hogy a Szputnyik V és SinoPharm vakcina behozatalával és a BioNtech/Pfizer, Moderna, AstraZeneca és Janssen vakcinák további szállításával az év hátralevő részében jelentős fölösleg jön létre, amelyet raktározni fognak. Jövőre viszont a kormány tervei szerint belépő debreceni gyárban már gyártják az új magyar vakcinát, azzal a hagyományos technológiával, amellyel a kínai SinoPharm is készül.

Mit jelent ez a bejelentés?

Azt jelenti, hogy az Unió által szállított vakcinamennyiség is elegendő az ország átoltására, csupán másfél-két hónappal később, mint amit az orosz és kínai vakcinák beszerzésével együtt el lehet érni.

Ez a másfél-két hónap különbség nem jelentene több megbetegedést és elhalálozást, ha Magyarországon is olyan széles körben alkalmaznák a tesztelést, kontaktuskövetést és karantént, mint mondjuk Ausztriában és Németországban, ahol jóval alacsonyabb a lakosság számához viszonyított halálozás.

Vajon helyettesíthető-e a BioNtech/Pfizer vakcina a majdani magyar vakcinával?

Ahogy a kínaival, gondolom, melyről Gulyás Gergely azt mondja, hogy jobb, mint a BioNtechNPfizer, a SzputnyikV  pedig még jobb. De mi lesz az idősekkel és a gyerekekkel? A kínai vakcinát időseken Kínában nem vizsgálták, a WHO először nem is javasolta ezt. A 18 éven aluliak számára egyelőre csak a BioNtech/Pfizer vakcinát hagyták jóvá Európában is és Amerikában is, őket Magyarországon is azzal oltják. Mi lesz velük jövőre?

Szijjártó engedélyezi majd a gyerekek oltását a Turul-V. vakcinával?

Sem Kína elnyomó intézkedéseinek elítélésekor, sem az Izrael és a Hamasz közötti konfliktussal kapcsolatos felhívás esetében nem vett részt az Orbán-kormány az Európai Unió közös diplomáciai fellépésében. Ez „csak” diplomácia, a vakcinabeszerzés és azzal összefüggésben az oltottsági igazolványok ügye azonban sokkal több: az Unió kiemelkedően fontos közös akcióinak elutasítása. Orbán a MAGA „szabadságharcával” kitartóan viszi az országot kifelé.

A kutyámat sem!

Csak szólok  Müller Cecília országos tisztifőorvos asszonynak, hogy kutyám egészségét nemigen bíznám rá még ilyen vírusterhes  időkben sem. Igaz, alig van olyan kormánytag akire ugyanezt ne mondhatnám el élükön a katonásdit játszó miniszterelnökkel.

Már mindenki elfelejtette Cecília asszonynak, hogy februárban nyugodt szívvel jelentette ki a vírus nem tud hazánkban kárt tenni. Azóta Szent Johannaként a küzd a hazánkban kárt tenni nem tudó járvány ellen. Naponta sok-százezren hallgatjuk az Operatív Törzs egyenruhásai között megbújó asszonyság sületlenségeit. Nem sorolom fel mindet, megtették azt már sokan. Sírni kellene rajta, de Kárpátokba szorult népünk inkább csak röhögni tud szerencsétlenségén ahogy megpróbál néhány értelmes mondatot kisajtolni magából. Nemigen sikerül.

Egyet mégis szeretnék megemlíteni. Azt amelyiket napok múltán sem sikerült megemésztenem. „Nincs az a teszt, ami a járvány terjedését meggátolja” – mondta Müller Cecília. Nincs? Tényleg nincs?

Azt még félkegyelműségem is tudja, hogy a sorozatos tesztelés közvetlenül valóban nem gyógyít meg senkit, de rengeteg ember további fertőződését megakadályozhatja, mert a fertőzöttekben hetekig tünet nélkül lappangó vírus akaratlanul is számtalan emberre átterjed. Ha csak egy kicsit is jobb lettem volna matematikából ki tudnám számolni, hogyan hatványozódik ezáltal a fertőzöttek száma! Ja, hogy ez Önnek ez nem számít? Az sem számít ugye, hogy a vírusfertőzésen akár tudtukon kívül is átestek tesztelése lehetővé tenné az igazán munkaképes populáció bevetését a gazdaságban vagy a járvány elleni védekezésben, arról már nem is beszélve, hogy

a tőlük levett vérplazmával a súlyos betegek gyógyítását is elő lehetne segíteni.

(Ha ez nem lenne elegendő indok az anyagi érdekeltség iránt fogékony kormány számára, „az ötös számú vágóhíd”, akarom mondani az ötös számú párttagkönyv tulajdonosának közeli hozzátartozója  állítólag érdekelt a közszájon forgó vérplazma bizniszben…) Ez nagyobb üzletnek ígérkezik ilyen járványterhes időkben mint kedvenc futsal bajnokunk  biznisze, aki

képes volt az USA-ban ragadt honfitársainkat fejenként nyolcszáz dollárért, háromszori leszállás mellett hazamenekíteni, amikor 450 dollárért Bécsig hozathatta volna őket a Delta légitársaság menetrendszerű és üresen tátongó járatain.

Ő mégis nyert ezen a ráfizetésen, ha mást nem is politikai hasznot feltétlenül.

Figyelmébe ajánlanám az Operatív Törzs elmebajnokainak, hogy ez most nem a Nagyfőnök 2022-es újraválasztása érdekében tett kommunikációs hadjárat, hanem kivételesen egy valós ellenséggel vívott harc, amelyet csak a fertőzöttek és az elhunytak számában megmutatkozó ellenséggel szemben kell megvívni.

Vegyék észre, hogy a még január végén és februárban is a migránsok elleni szellemharcot vívó kormányfő egyszer csak rájött, hogy visszaszállhat fejére a 2006-ban kisded politikai érdekek miatt megtorpedózott, de valójában életképes és strukturálisan is megújulást ígérő egészségügyi reform kivégezése. Rájött, hogy a kommunikáció ez egyszer nem segít a láthatatlan, de valóságos ellenséggel vívott harcban csakhogy a másfél évtizednyi késlekedést nem lehet néhány hét, de néhány hónap alatt sem bepótolni.

Azóta másról sem szólnak a dicső bejelentések, mint hogy ennyi meg annyi maszkot, lélegeztetőgépet, hoznak Kínából a bérelt repülőgépek. Az már más kérdés, hogy a katonásdit játszó  vezérlőtábornok plecsnikkel teleaggatott tisztekre bízta szakértők helyett az irányítást, így fordulhatott elő, hogy a pillanatnyi elmezavarukból és szakmai hivatástudatukból itthon maradt egészségügyi dolgozók különös veszélynek tették ki magukat még akkor is, amikor a leszálló repülőgépeket majdnem katonai tiszteletadás mellett kormánymédiás kameratenger fogadta a reptéren. Csakhogy az egészségügyisek számtalan helyen napokkal később sem láttak semmit azokból a védőfelszerelésekből. Meg is van az eredménye, közel kilencven egészségügyi dolgozó van karanténban. Egymásra mutogatás helyett mivel igazolható, hogy

egy idősotthonba a lezárt kapuk mellett is bejutott a vírus, és amikor több beteg egyértelmű tüneteket mutatott még napokig nem teszteltek le mindenkit!

Meg is van az eredménye: eddig öt halott és száznál több fertőzött. Mindezt aközben, hogy Cecilia asszony mosolygó arccal mondja a kamerákba, minden rendben és az előzetes tervek szerint megy! Gratulálok.

Az ellenzék meg csak áll „de” büszkén a vártán.

Vég nélkül gyártják követeléseiket, azzal sem törődve, hogy nap nap után beleszaladnak jól irányzott politikai pofonokba. Nem véletlen, hogy egyre inkább földbe döngölik őket. Joggal tiltakoznak a demokrácia felszámolása ellen, de a járvány paravánja mögé bújva senkit sem érdeklő tiltakozásaikat, követeléseiket küldözgetik a médiának, miközben a kormány úgy hagy rájuk a járvány leküzdésére lakossági feladatokat, hogy nemhogy pénzt nem ad a plusz költségekre, de még jelentős adóbevételt is elvon tőlük.

Széttárt kezekkel közlik nem tudnak mit tenni ellene semmit.

Csodálkoznak majd amikor a cselekvés elmaradásáért rájuk hull majd a népharag, amit csak felerősít a kormánysajtó.   Még ilyen militáns közegben is meg lehet és meg is kell  tagadni az utasításokat, ha tudván tudják végrehajtásukkal végzetes katasztrófákat idézhetnek, idéznek elő.  Persze ez esetben az ellentmondás felelősségét is vállalni kellene arra pedig ez az ellenzéki garnitúra úgy látszik nem képes. A világ még az őket sújtó járvány ellenére is hangosabban  tiltakozik az magyarországi rendeletek ellen, mint a hazai ellenzék. Azt is mondhatnám rájuk: puhapöcsűek.

A Fidesz ismét jól számolt: a puhapöcsök hangja még sajátjaik mindegyikéhez sem ér el, míg az ő kommunikációs diadalmenetüknek százalékban is mérhető hozadéka van.

Az se befolyásol semmit, hogy Matolcsy látnoki képességekkel megáldott kincstárkezelő szerint az idén 3%-os gazdasági növekedés várható, addig természetesen csakis határon kívüli (Bloomberg) használatra Varga úr bevallja, az idén recesszióra számít a kormány.

A Vezérlőtábornok is teszi a dolgát: teljes harci védőöltözetben valamelyik kórház intenzív osztályára látogat melyről minden híradó számára színes, szagos anyag készül.  Vízen ugyan nem jár, de lesz olyan orgánum, mely terjeszteni fogja, hogy a meglátogatottak hány százalékkal nagyobb arányban gyógyultak meg, mint akiknek nem jutott ebből a kiváltságból.

Végezetül nyugodjon le mindenki a kormány tervez, a vírus végez. És majd lesz valami.

De a kutyámat nem bíznám egyikükre sem!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK