Vélemény

Háborúban megfelel, békében alkalmatlan – 2018 (szubjektív) legjobbjai

Az elmúlt években jelentősen megváltozott biztonsági környezetben új típusú kihívások vannak. Benkő Tibor honvédelmi miniszter indokolta ezzel azt a szerdán az Országgyűlésnek benyújtott javaslatot, amely Magyar Honvédség új szervezeti rendjének kialakításáról szól. Ebből számunkra, akik nem vagyunk egyenruhások, az a fontos és főleg érthető, hogy a mostani 40 helyett 50 évre emelnék a behívhatósági korhatárt.

Orbán Viktor és a Fidesz borzolgatja katonás témákkal a közvélemény idegeit. Volt, amikor a sorkatonaság visszaállításával riogatták a polgárokat – igaz, a maguk által fellőtt füstbombára adott válaszuk mindig az volt, hogy nem támogatják, ezért nem is tervezik a bevezetését. De a téma azért mindig előjött: Orbán maga nyilatkozta évekkel ezelőtt, hogy az ő falujukban nem tartották komoly embernek azt, aki nem volt katona. Más alkalommal arról elmélkedett, hogy nem kedveli a pocakos tábornokokat, igaz, az ötvenévesre emelt korhatár alapján behívhatók nem tábornokként, hanem közkatonaként lennének bevethetők az ütközetekben,

Már amennyiben komolyan kell venni ezt a mostani javaslatot

Orbánéknak ugyanis eszük ágában sincs a valóságban is katonásdit játszani, úgy kell nekik egy háború, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Nem háborúra készülnek, hanem a háborús retorika fenntartására, mert az az érdekük, hogy szinten tartsák a feszültséget.

70 ezer migráns várakozik a határok közelben, talán már meg is indultak – ilyen és ehhez hasonló hívószavakkal igyekeznek ébren tartani a tábor harckészültségét. Miközben egyetlen migránst sem látni a közelünkben – se katonai távcsővel, se szabad szemmel.

Mindennek gyakorlati haszna is van a mostani kormány számára, hiszen eltereli a figyelmet egy sor valódi problémáról. A működésképtelenség határán egyensúlyozó egészségügyről, a versenyképtelen oktatásról, a növekvő szegénységről, a diplomáciai elszigeteltségről. Fontos ez a kormány számára, de még ennél is lényegesebb, hogy ez a fajta retorika nem áll távol Orbán személyiségétől, mentalitásától. Orbán Viktor olyan katona, aki háborúban megfelel, békében alkalmatlan. Neki a harc az igazi terepe, békeidőben tétován tántorog, mint a partra tévedt tengerész.

Lényege a háború. Ő maga mondta évekkel ezelőtt, hogy érzi a puskapor szagát. Aki ott is puskaporszagot érez, ahol nincs, annak soha nem megy ki az orrából e különös illat. Amint fegyverhez jutott (vagyis kormányra került), háborúba indult a világ ellen. Megharcolt a Világbankkal, nekiment a multiknak, a saját köreihez nem tartozó oligarcháknak, összeveszett Brüsszellel és mindenkivel, akivel csak lehetett. Egy ideje a civil szervezetek ellen harcol és egy csaknem 90 éves magyar származású amerikai milliárdos ellen toborozza hadait.

Orbán születésétől fogva katona, ráadásul a legelszántabb fajtából

Az utolsó töltényig tüzel – sőt, még azon is túl. Ha nincs ellenség, teremt magának és az övéinek. És mintha egy számítógépes játékból bújt volna elő: ha lelövik, mindig marad még néhány élete. Mindig csatába készül, a muníciót, akaratunk ellenére, mi szállítjuk az ütközethez. A mi pénzünkből fegyverkezik a világ, elsősorban Európa ellen, a mi pénztárcánkból lopja ki a lőporra valót, a mi bankszámlánkról emeli le a puskaporszag árát.

Ha el is fogadják Benkő tábornok előterjesztését, annak nem lesz jelentősége. Magyarország belátható időn belül – bizonyára és remélhetőleg – nem vív valódi háborút senkivel, ebből a szempontból tehát teljesen mindegy, hogy 40, 50, vagy éppen 70 év a behívhatósági korhatár.

Ha csak arra nem gondolnak a tervezet kiötlői, hogy a tartalékos katonát békeidőben is lehet – méghozzá fizetség nélkül – mozgósítani. Szemétszállításra például, ha mint most, ott van rá szükség.

Orbán és a Fidesz sikerének titka

Orbán Viktor sikeres politikus. Pártja, a Fidesz háromszor egymásután kétharmadot szerzett, az utolsó három választáson rajt-cél győzelmet arattak.

Most ne kérdezzük, hogy mennyire volt törvényes, ahogyan nyertek, mennyi volt benne a gyanús elem, a szabálytalanság. A megszállt és hazugságokra használt média, a Fidesz érdekei szerint átírt választási körzetek és választási honlap (rendszer?) meghibásodása.

Ezeket a kérdéseket nem most, hanem a maguk idejében kellett volna feltenni. És – ebből a szempontból, de tényleg csak ebből – most az sem érdekes, hogy milyen az ellenzék. Gyenge, szétesett, egy része a Fidesz tenyeréből eszik – akik nem, azok lassú kivéreztetésre vannak ítélve.

Ne kérdezzünk semmi olyat, amivel nem jutunk közelebb a tárgyhoz, vagyis ahhoz, hogy miért sikeres Orbán Viktor és a Fidesz. Nem abban az értelemben sikeresek, hogy jót tettek volna az országgal. Mondjuk, ha fejlesztették volna az egészségügyet, növelik az oktatás színvonalát, csökkentik a szegénységben élők számát. De semmi ilyet nem tettek, épp ellenkezőleg: talán az Orbán-kormány által mostanság preferált Horthy kormányzó idején volt ennyi szegény ember az országban, mint most. Az egészségügy romokban – a legutóbbi napok fejleményei, a Honvéd kórház sürgősségi osztályán történtek csak a jéghegy csúcsa. Az oktatás a padlón, aki teheti, elsősorban a politikai és a gazdasági elit tagjai, magániskolába járatja a gyerekeit.

Mégis, ha egy választáson a Fidesz elindul – néhány egészen ritka kivételtől eltekintve – nyer.

Szokás erre mondani, hogy nem Orbán alakította át Magyarországot, hanem az ország termelte ki magának Orbánt. Ha nem őt termelte volna, talált volna magának másik uralkodót. Horthy Miklóst, Kádár Jánost is milyen szépen megtalálta magának a nép. Jellemző, hogy a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is Orbánhoz fordult, volna oly kedves visszaállítani a vasárnapi boltzárat. A kormánynak persze esze ágában sincs teljesíteni a kérést, egyszer már majdnem megégette magát ezzel az ostoba ötlettel, le is söpörte most gyorsan az asztalról. De jellemző a helyzetre, hogy a miniszterelnököt kérik egy olyan intézkedés meghozatalára, ami nem az ő személyes kompetenciája. Elintézhetjük mindezt azzal, hogy ez egy ilyen ország. Szabadnak gondolja magát, bátornak és szabadságszeretőnek, miközben, amikor csak módjában áll, beáll a sorba.

Azt is szokták mondani, hogy Orbán minden más magyar politikusnál jobban ismeri a magyar néplélek természetét. Tudja, hogy mit gondolnak az emberek, és el is mondja neki. Bözsi néninek – Helló, röfik! – például megígéri, hogy ha a számok úgy alakulnak, akkor emelni fogja a nyugdíját. Nem fogják, hanem fogja. Ő, Orbán Viktor.

Az igazság ennél azért talán és remélhetőleg árnyaltabb. Az ország nem elhanyagolható hányadának valóban egy bölcs, gondoskodó vezető kell. És egy olyan, biztonságot nyújtó állam, amely elosztja a közös javakat. Eldönti, hogy kinek mennyi jár. Mindenkinek érdemei szerint jár, de abban is az állam dönt, hogy kinek mekkorák az érdemei.

Ez is benne van a pakliban. És még sok minden más. Például a szerencse. Az utolsó szocialista kormány idején volt egy nagy világgazdasági válság, amit az akkori kormány nem tudott jól kezelni. Orbánnak idáig ebben is szerencséje volt: 2010 óta gyakorlatilag konjunktúra van a világgazdaságban, jönnek az uniós pénzek, amelyekből ő és barátai, valamint egy nem túl széles, de azért nem is jelentéktelen réteg jól él. Nincsenek nagyon sokan, de ahhoz épp elegen, hogy Orbán és társainak a hatalmát biztosítsák.

Orbán Viktor és a Fidesz hatalmát egyelőre nem fenyegeti semmilyen veszély. Amerre a szem ellát, ők vannak mindenütt. A politikai ellenzék lejtmenetben, a világgazdaság – bár vannak borúlátó jóslatok – egyelőre működik. És hiába a megannyi éles pengeváltás Brüsszellel, az Európai Néppárt, különösen a közelgő választásra tekintettel, mindig ki fog állni Orbánék mellett. Kellenek a Fidesz szavazatai, és ez minden európainak nevezett értéket felülír. Jogállamiság, sajtó- és szólásszabadság, fékek és egyensúlyok: fontos dolgok Európában – a szólamok szintjén.

Egyszer persze minden véget ér. Orbán Viktor és a Fidesz hatalma sem tart örökké. Hogy meddig menetel győztesen a sereg, azt ma még nehéz megjósolni. Leginkább azokkal lehet egyetérteni, akik azt gondolják, hogy sokáig, de a végén, ahogyan azt a pártállam esetében is láttuk, a ma még bivalyerős hatalom nagyon gyorsan fog összeomlani.

Szívtől az égig – és ami mögötte van

Kubatov Gábor, az FTC elnöke – nem mellesleg a Fidesz alelnöke – nem akar kockáztatni. Ő maga mondta ezt egy sajtótájékoztatón. Nem szeretné, hogy a csapatát sokadszorra is megbüntessék, esetleg kitegyék a nemzetközi kupasorozatból. Márpedig van erre esély, a Ferencváros ugyanis a jövő héten a Maccabi Tel-Aviv csapatával játszik. Izraeli csapat a Maccabi – innentől pedig nem kell mondani senkinek, hogy miért az elnök-alelnök úr fokozott aggodalma.

Kubatov Gábor felelős vezetője a Ferencvárosnak, bántaná, ha balhé lenne és emiatt hátrány érné a csapatát. Az FTC elnöke szerint „arra a kérésre keressük a választ, hogy a Ferencváros nemzetközi porondon tud-e jól teljesíteni és viselkedni a lelátón.” Majd meg is válaszolja, hogy miért keresik a kérdésre a választ. „Az UEFA ugyanis nagyon komolyan veszi ezt a témakört (a rasszista megnyilvánulásokat kell témakör alatt értenünk – a szerk.) A Maccabi ellen kijön 10-12 ezer ember várhatóan, és nem szabad, hogy közülük akár egyetlen ember is csináljon olyat, ami nem helyénvaló. Ha akár egy is ilyet tesz, akkor annak beláthatatlan következményei lesznek.

Kubatov Gábor azt is elmondja, hogy milyen következményekre gondol. „Ha kitiltanának a nemzetközi porondról, akkor itt minden összeomlana, elveszítenénk a támogatóinkat, de nem tudnánk igazolni se.”

Ezt szeretné elkerülni Kubatov, mert nem lenne jó, ha a Fradi elveszítené a támogatóit és ezért nem tudnának igazolni. Ezért kéri a drukkerektől, hogy a sokat vitatott karmozdulatot, a Szívtől az égig! karlendítést ne használják, mert „ezért nagyon komolyan büntetnek, hiába próbáltuk megértetni a szervekkel, hogy ezeknek semmilyen mögöttes tartalmuk nincs.”

Talán nem csak a szervekkel kellene megértetni, hogy a náci karlendítésre hajazó mozdulat nem az, aminek látszik. És nemcsak az izraeli sportolókkal, valamint a Magyarországon élő zsidó származású emberekkel, hanem minden olyan polgárral, akit zavarnak a rasszista megnyilvánulások. Nemcsak a zsidózás és a cigányozás, de huhogás és a rasszizmus minden más megjelenési formája. És ha nem lehet megértetni, akkor talán nem kellene náci karlendítésre hasonlító mozdulatokkal drukkolni. Ki kell találni valami mást, ami egyáltalán nem hasonlít náci karlendítésre, vagyis nem olyan, ami sokakban rossz emlékeket ébreszt és félelmet kelt.

Mert hiába mondja Kubatov Gábor, hogy a Szívtől az égig karlendítésben nincs mögöttes tartalom, ha egy állat hápog, úgy totyog és úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor az az állat bizony kacsa.

Megnyugtatóbb lenne, ha az elnök úr nem a lehetséges retorziókra való hivatkozással kérné a drukkereket a renitens magatartás mellőzésére, hanem közölné velük, hogy a szurkolásnak ez a módja minden tisztességes ember számára gusztustalan, gyomorforgató és megbotránkoztató.

…megítéltek, és megítélnek

Nem voltam soha hajléktalan, de nem sokon múlott.

A napokban meghalt Sanyi bácsi, akiről írtam, hogy megjavította a vízcsináló gépünket, illetve beszerelte az újat.

Azt is odaírtam, hogy az életemnek volt egy olyan szakasza, amire nem szívesen emlékszem.

Ennek természetesen több oka van, az egyik anyagi természetű.

Meglehetősen jómódú családba születtem, ami azt jelenti, hogy a szüleimnek soha nem volt vagyona, de mindig volt pénze, és ebből nekem jutott bőven. Nálunk nem volt szokás engedélyt kérni, ha kellett valami, kivettem anyu táskájából a pénzt, és megvásároltam. Nem volt testvérem, a féltékenységet hírből sem ismertem, ha találkoztam vele, nem tudtam mit kezdeni, egyszerűen nem értettem, hiszen nekem nem volt kire irigykednem, tudtam kapni, és adni is őszintén.

Aztán felnőttem, kaptam jó néhány pofont az élettől, de volt 4 olyan év, amibe kishíján belehaltam.

Ekkor apám haldoklott, a harmadik agydaganat-eltávolító műtét után már nem tért magához, félrebeszélt, kényszeresen mozgott, az izomsorvadás fájdalmat okozott neki, agyvérzést, majd tüdőgyulladást kapott, meghalni nem bírt, élni esélye sem maradt.

Akkor még bírtuk fizetni az orvosnak a havi sok-sok pénzt, hogy bent tartsa a Margitban, normális körülmények között, aztán már nem, csődbe mentünk, mint ahogy csődbe mehet bárki, bármikor, akár a saját hibáján kívül is, a vállalkozók élete már csak ilyen.

Apám volt üzlettársa ellopta apám üzletrészét, mi gyárat építettünk, belebuktunk, elúszott mindenünk.

Elment a budai villa, a Volvók, az antik bútorok egy része, a gyár, a lakástextil bolthálózat, az árukészlet, minden.

Vidékre költöztünk, nagyanyám üres kis házába. Gyerekkoromban éltem pár évet a Balatonon, de ez egy falu volt a semmi közepén, a ház közel az állomáshoz, onnan jártak be a gyerekek iskolába, hajnali ötkor, hogy beérjenek kezdésre.

Nem volt már autónk, az ékszereinket egyesével váltottuk ételre. A vizet kikötötték, nem tudtuk fizetni, egy infralámpa volt a fűtésem, penészes a ház, folyamatosan tüdőgyulladása volt a fiamnak, és nekem, a lányom dacos lett, és hallgatag, a fiú mások házifeladatát írta meg, egy-egy szendvicsért cserébe. Anyám, apám mellé került a kórházba, az a 8 év betegség nagyon hosszú volt, közben ő maga is munkaképtelenné vált. Kapott valami nyugdíjat ugyan, most is kap, durván 140 eurót, a vendéglősöknek nem számoltak fel többet, nagy dolog volt gebinesnek lenni, amíg még lehetett.

Nekünk a sok elveszített pénzből maradt hárommillió tartozás, nem tudtuk fizetni, ennivalóra sem futotta. Krumpli volt szerencsés esetben, liszt, és néha tojás nélküli tészta, azon éltünk. A fúrt kútnak nem volt teteje, ezért beleestek az apró állatok, alkalmasint bele is rohadtak. Hálót készítettem, úgy is beleestek. Utána apám lyukas halkiemelő hálóját megvarrtam, és naponta kihalásztam a dögöket, azzal a vízzel mosakodtunk.

Mosógép kezdetben volt még, aztán elromlott, nem volt pénz javítani, kaptunk egy törött gyermekkádat, abba beleraktam a szennyest, a legolcsóbb ultrát, és tapostam, tapostam, meg tapostam. Sebes lett a lábam, kit érdekelt. Öblíteni nem lehetett rendesen, télen, nyáron a kertben száradtak a ruhák, ágyneműk, penész szagúak voltak, vagy ha néha hozott valaki gallyakat, akkor meg füst szagúak, volt egy fatüzeléses kályha, fa nem volt..

Aztán már az áramot sem tudtuk fizetni, akkor előre fizetős órát kaptunk. Anyám tett el pénzt, havi 5000 forintot áramra, annyi futotta.

Húst hónapokig nem láttunk, anyám kapott pár néma kacsát tavasszal, azokat felnevelte, akkor volt hús is. Hajnalban csalánt szedett nekik, meg ettek amit találtak, azt hiszem.

Én voltam az ivóvíz felelős, azaz kimentem a temetőbe, sok kilométerre néhány marmonkannával, mintha sírt öntözni mennék. Valójában loptam a vizet. Hazacipeltem, de soha nem szoktam hozzá ilyesmihez, azt éreztem belehalok, egyrészt a szégyenbe, másrészt az erőfeszítésbe.

Nem volt sampon, hajbalzsam, egész rövid hajat vágtam magamnak, azon nem látszott a szappan nyoma. Arckrém, kézkrém, mosogatószer? Ugyan, ultra, mindenre, és hypo,  a legolcsóbb 53 forint volt egy flakonnal.

Néha megszánta anyámat valaki, vagy egy újabb ékszert adtunk el, akkor 40 kiló krumplit húztam haza, úgy sokkal olcsóbb volt megvenni, nagyban. Elkoptak a ruháim, a látszatot tartani kellett, a gyerekekét megvarrtuk.

A férjem elment Skandináviába dolgozni, de nem kapott állást, egy évig volt távol.

Apámat kidobták a kórházból, ülve odakötötték a betegszállító Barkas üléséhez a magatehetetlen, eszméletlen testet, majd két tagbaszakadt ember rádobta az ágyra, mint egy zsák krumplit, nyilván látták a házon, hogy borravalót nemigen fognak kapni. Minden nap hypoval mostam a falat, reggelre újra penészes lett. A budai háziorvosunk kiürítette a gyógyszeres szekrényét egy nylonzacskóba, és odaadta, mondta, hogy használjam, amit csak tudok belőle.

Nem sokkal azt megelőzően operálták a szívem, még gyógyszert kellett volna szednem, de nem tudtam kiváltani, ahogy senki másét sem.

Apám hazaérkezte után lassan megtöltötte a házat a halál édeskés, mindent átitató szaga, és egészen addig benne maradt a házban, amíg ott nem hagytuk.

Akkoriban volt itt is nagy gazdasági válság, apósom elvesztette a vagyona jelentős részét, a többihez nem fért hozzá, mondhatni minden ellenünk volt.

Munka? Hát hogyne. Kerestünk, hiszen akkoriban is azt mondták a nagyokosok, hogy csak az nem dolgozik, aki nem akar, én akartam. Mentem a virágboltba, nem kellettem, elnézést kértek, de túl előkelő voltam nekik, szó szerint azt mondták. Mentem a boltba, sajnálkozva elutasítottak, hogy nem, egy úriasszony nem emelgethet rekeszeket, kínomban nevettem. Az önkormányzati irodai munkákért sorban álltak a csókosok, én jöttment városi voltam.

Egyszer a nagyobbik gyerek elesett. A szomszédnak volt telefonja, oda szóltak, hogy a fiam kórházban van, valószínűleg eltört a lába, menjek érte.

Egy forintunk sem volt, átmentem a szomszédba kérni vonatjegyre, a harmadik adott. Felmentem a gyerekért, nem volt eltörve, de begipszelték, a tömött vonaton ülve kísértem haza.

Hajléktalannak lenni nem munkahely kérdése, nyomorultnak lenni egy sajátos tudatállapot, amikor is a túlélés érdekében kikapcsol az ember szégyenérzete, a fájdalomérzete, a másokkal szemben egyébként érzett lojalitása, ösztönösen csak az utódait próbálja életben tartani, pont, mint az állatok, semmi különbség.

Elmentem a máltai szeretetszolgálathoz munkáért. Munkát nem tudtak adni, adtak segélycsomagot, volt benne ételkonzerv, olyat én soha nem ettem korábban, valami készétel volt benne, és egy banán, azt anyámnak adtam, ahogy apám haldoklott, vele fogyott anyám is, azt hittem egyszerre fognak elmenni.

Kaptam frivolt, az olcsó volt, és jó. Elraktam belőle minden nap, hogy majd beveszem, ha elég sok lesz, és ha a gyerekek már gimnáziumba kerülnek, bár azt hiszem elvitt volna a szívem is nemsokára.

Aztán találkoztam egy erdélyi cigányasszonnyal, nem is tudom, hogyan. Azt mondta, hogy ő lát, én meg, hogy nekem meg nincs pénzem a látását kifizetni, de nem kért pénzt, azt mondta menjünk Koreába, csak látogatóba, de menjünk, ott a megoldás kulcsa. Nevettem, hogy Budapestre sem tudok felmenni, nem Koreába, miről beszél? Csak mondogatta, hogy de szóljak a férjemnek.

Apám meghalt, a férjem dolgavégezetlen hazajött, anyám haldoklott, a gyereket megtámadták, a nagyobbik menekült ahová csak bírt.

A férjem felhívta az anyját, és kijöttünk. 3 hónapig voltunk itt, a gyerekek kettőig, mert kezdődött az iskola.

Anyósom sírva fakadt, mikor meglátott bennünket, hetekig csak ettünk, a gyerekek faltak, átölelték a rizses tálat, mint az állatok, nehogy elvegye valaki. Anyósom meg csak főzött, főzött, és főzött nekünk. Én takarítottam a házát hálából, vett ruhát a szakadtak helyett a gyerekeknek, küldött pénzt anyámnak, és csak sírt.

Aztán persze véget ért az az életszakasz is, ahogy minden véget ér egyszer, nem haltam bele, a gyerekek sem, a férjem sem, anyám sem.

Nyomai maradtak, mindenkinél más. Én azóta nem eszem meg a tésztát, és nem megyek temetőbe, európaiba soha.

Nem gondolom, hogy a budai úrilány túlélővé vált volna, egyszerűen csak korábban lett vége, mint ahogy az utolsó csepp remény is elfogyott volna, vagy a kellő számú rivotril összegyűlt volna.

Nemigen szoktam kitenni az ablakba ezt, de már nem szégyellem.

Szégyelljék azok, akik most bíróság előtt vegzálják a rákos, hajléktalan nőt, de azt is a másik szobából, mert gyávák még a szemébe nézni is.

Szégyellje magát az, aki még soha nem kényszerült ivóvizet lopni a gyerekeinek, és magának, de ítélkezik, és minősít, hogy mert büdös, és iszik. Nem akar beilleszkedni a társadalomba.

Szégyellje magát az, aki megítél bárki mást a látszat alapján, aki soha nem járt a valódi nyomor közelében sem, de ő tudja. Ugyan mit tud, ugyan honnan tudja?

Engem megítéltek, és megítélnek. Hol elkényeztetett egykének, hol sikeres üzletasszonynak, hol szerencsétlen nyomorultnak, hol halálos betegnek, hol gazdag külföldi unatkozó feleségének, aki kínjában sünnel szórakoztatja magát, de senki nem cipeli az én keresztemet, és én sem cipelem a másét.

Ha sok mindent nem is, egyet biztosan megtanultam a saját életemből, jelesül azt, hogy ne ítélkezzek. No nem azért, mert akkor engem sem ítélnek meg, ó dehogynem! Azért, mert nem tudhatom, ahogy rólam sem tudták, tudják, vagy nem hiszik el, vagy elhiszik, mellékes, azok mindig mindent tudnak, és mindig, mindent jobban, mint te, aki átélted, átéled.

Nem attól válsz hajléktalanná, hogy nincs lakásod, nem. Hajléktalannak lenni egy állapot, elsősorban mentális állapot, amiből egyedül nincs kiút, csak segítséggel, szeretettel, megértéssel, türelemmel, mások által.

Aki még bűnt is kreál a nyomorból, az gyilkos, tudatos gyilkos.

Gyurcsány, vagy Simicska dobja le Orbánra az atomot?

Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, csütörtökön a Hír TV-ben sokat sejtetően arra utalt Gyurcsány Ferenc, hogy még az áprilisi választás előtt napvilágra kerülhetnek terhelő bizonyítékok Orbán Viktorral kapcsolatban. Egy nappal később, pénteken, már egy fokkal konkrétabban fogalmazott a Klubrádióban. A Demokratikus Koalíció elnöke a rádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy hallotta az Orbánra nézve terhelő felvételeket, jelenleg gépelik a szöveget és biztos benne, hogy ezek közül valami még a választás előtt nyilvánosságra kerül. Gyurcsány Ferenc mindehhez még hozzátette: szerinte más pártoknál is lehetnek bizonyítékok.

Ezzel ismét téma lett az, amiről a DK elnöke nem egészen egy évvel ezelőtt beszélt először. Akkor folyamatosan csöpögtette az információt, s azt állította, hogy felajánlották neki az Orbán svájci bankszámláinak létét bizonyító dokumentumot, de nem akar lyukra futni, szeretne megbizonyosodni arról, hogy a dokumentum eredeti-e. Később arról beszélt a volt miniszterelnök, hogy egymillió eurót kérnek a papírokért, és ha bebizonyosodik, hogy a dokumentum hiteles, akkor kész azt megvásárolni.

Aztán – egészen mostanáig – úgy tűnt, hogy elhalt az ügy. Most azonban Gyurcsány már konkrétan fenyegeti Orbánt azzal, hogy megvannak a dokumentumok, és a választásig nyilvánosságra kerülnek.

Ez mindenképpen új fejlemény az eddigiekhez képest.

A történetnek egyébként van egy másik szála is, amely Simicska Lajoshoz vezet. Az Orbán egykori barátjával és üzlettársával rendre kapcsolatba hozott Jobbik-elnök, Vona Gábor, tavaly ősszel szintén beszélt egy neki felajánlott dokumentumról, amely Orbán Viktor zsarolhatóságát bizonyítaná, ám hozzátette, hogy már nem foglalkozik vele, mert a kapcsolat elhalt.

Amúgy meg, már napokkal ezelőtt lehetett sejteni, hogy valami készül. A kormánypárti sajtó az elmúlt napokban feltűnően sokat foglalkozott Gyurcsány osztrák bankszámlájával – ebből a sokat megélt olvasó, aki ismeri a politikai kommunikáció természetét, sejthette, hogy a másik oldalon készül valami, ezért kezdett megelőző csapásba a miniszterelnök kommunikációs csapata és médiája.

Gyurcsány egy évvel ezelőtti bejelentése egyébként megosztotta a közvéleményt. Nem kevesen vannak, akik azt gondolták (és gondolják ma is), hogy a volt miniszterelnök blöfföl. A levegőbe beszél, és a végén majd szépen kitöri a nyakát, mert kiderül, hogy kamu az egész.

Mások szerint egy jól megírt forgatókönyvet látunk, és az sem kizárt, hogy már jó ideje Gyurcsány kezében vannak az Orbán zsarolhatóságát alátámasztó dokumentumok, és a DK elnöke csak a kedvező időpontra vár, hogy kiterítse a lapjait.

Az elmúlt két nap történései alapján erősödött annak az esélye, hogy Gyurcsány Ferenc „fenyegetését” komolyan kell venni. Kérdés persze, hogy egy botrányos és bizonyító erejű dokumentum képes-e megrengetni Orbán és a Fidesz hatalmát. A magyar választók ugyanis beárazták már a pártokat, így az Orbán Viktor vezette Fideszt is – nehéz nekik bárkiről újat mondani.

Ha Gyurcsány azt szeretné, hogy a bejelentése nagyot üssön és mély sebet vágjon a miniszterelnök rendszerén, akkor nem elegendő elmenni a Hír TV-be, vagy megszólalni a Klubrádióban. Ha azt akarja, hogy az ország polgárainak nagyobb részéhez eljusson az általa közölni kívánt információ, akkor minimum egy nemzetközi sajtótájékoztatón kell bemutatnia az Orbán bűnösségét és zsarolhatóságát igazoló dokumentumokat.

Lehet, még ez is kevés a sikerhez. A kormánypárti média feltehetőleg nem fog kapkodni, hogy mihamarabb megossza az ország lakosságával a miniszterelnökkel kapcsolatos negatív híreket, és legföljebb akkor mondanak majd valamit, amikor már készen állnak egy cáfolattal. Ezt a cáfolatot fogja látni, hallani és olvasni az ország népe – Mari néni Dunarettentőn és Józsi bácsi Balatonborzadályon.

Nem elég tehát kitálalni – ki is kell találni, hogy miként jusson el az információ azokhoz, akik eddig csak a közmédia adásaiból, vagy a döntően Mészáros Lőrinc fennhatósága alá hajtott megyei napilapokból tájékozódtak. Mindez nem ígérkezik könnyű feladatnak.

Mindenesetre, az a sugalmazás, hogy Gyurcsány Ferenc szerint más pártoknál is lehetnek terhelő dokumentumok Orbán Viktorra vagy/és kormányára nézve, új frontot nyit ebben a különös bozótharcban. Hogy mi lesz a vége, azt ma még nem lehet megjósolni. Ha Simicska Lajos is színre lép – ne feledjük, közeledik a nevezetes G-nap évfordulója – akkor a választásig hátralévő időben minden korábbinál mozgalmasabb heteknek nézünk elébe.

Hadházy büntetésben

Miközben a hat ellenzéki párt hónapok óta az összefogással büszkélkedik, súlyos szakadást látunk az Orbán-rendszerrel szemben álló ellenzékben.

Hadházy Ákos, aki a jelenlegi országgyűlés két és fél évvel ezelőtti megalakulása óta független képviselő, noha az LMP listájáról jutott mandátumhoz, valamint a szintén az LMP listájáról, listavezetőként bejutott, de a pártból a parlament megalakulása előtt kilépett és függetlenként dolgozó Szél Bernadett, továbbá az Együtt jelöltjeként, de az MSZP, a DK és az LMP támogatásával Csepel–Soroksáron egyéni mandátumot szerzett, független Szabó Szabolcs (aki először beült az LMP-frakcióba, majd elhagyta azt), október 23-ra az MTVA épületeinek autós bojkottját hirdette meg, Eredetileg „gyalogos” élőlánccal tervezték körülvenni az MTVA épületét, de a járvány miatt átváltottak az autós bojkottra. Folytatása lett volna ez a közel két éve ott tartott képviselői akciónak, amikor az őrző-védők kidobták onnan Hadházyt és Szélt, és a DK-s Varju Lászlóval is testi összeütközésbe kerültek az emlékezetes akcióban, amelyben MSZP-s és jobbikos képviselők is részt vettek.

Szakadásról azért beszélek, mert a hat ellenzéki párt egybehangzóan úgy nyilatkozott, hogy nem vesz részt Hadházyék rendezvényén. Ezt hol azzal indokolták, hogy inkább a színművészetisek felvonulásán vesznek részt, hol pedig azzal, hogy a járvány miatt semmiféle tömegrendezvényre nem mozgósítanak.

Egyik sem meggyőző: a járványra való hivatkozás egy autós blokáddal szemben nem állja meg a helyét, és a független képviselők akcióját az eredetileg tervezettnél korábbi időpontban tartják, hogy részvevői eljussanak a színművészetiek felvonulására is. Az pedig, járvány ide, járvány oda, minden bizonnyal tömegrendezvény lesz (legalábbis nagyon remélem, hogy sokan, több ezren leszünk).

Hadházy Ákos és a parlamenti ellenzék között a ciklus kezdete óta érzékelhető a feszültség. Két éve a „rabszolgatörvény” elleni tiltakozás és az MTVA-nál tartott össz-ellenzéki akció még minden ellenzékit összehozott, de azután a parlamenti ellenzéki pártok visszatértek a szokványos parlamenti üzletmenethez, míg Hadházy azt lényegében bojkottálja: bizottsági tagságot egyáltalán nem vállalt, plenáris üléseken nem szólal meg, csak néhány demonstratív akciót hajtott végre az ülésteremben.

Az Orbán-rendszerrel szemben csak a parlamenten kívüli tiltakozó, nyomásgyakorló akcióknak látja értelmét. Igazi siker volt az európai ügyészséghez való csatlakozás melletti aláírásgyűjtése: több ezer aktivistát mozgósító akciójukkal (amibe egyes parlamenti pártok is bekapcsolódtak, jobbára helyi szinten) 680 ezer aláírást gyűjtöttek össze. Idén – ismét a pártok részvételével – több tízezer kitöltetlen nemzeti konzultációs kérdőívet is összegyűjtöttek.

Hadházy demonstratív módon fordít hátat az Orbán-rendszer intézményeinek, míg a hat párt a rendszer szabályait elfogadva lép fel a parlamentben illetve az Európai Parlamentben, és a választásokon reméli legyőzni a kormányt, amit Hadházy a Fidesz kialakította szabályok elfogadása mellett nem tart reálisnak.

Ez két, elvileg eltérő ellenzéki stratégia, miközben Szabó és Szél részt vesz a parlamenti munkában is, rendszeresen felszólal és szavaz, az ellenzéki választási összefogást pedig Hadházy is helyesli. (Éppen az összefogás kérdésében kerültek annak idején konfliktusba az LMP-vel.) Eddig volt tehát közösködés is, de végig volt feszültség is, idegenkedés a másik gyakorlatától.

A hosszú ideje érzékelhető feszültségből a borsodi időközi választás kapcsán lett nyílt konfliktus. Hadházy egy, a választás estéjén kiadott Facebook-bejegyzésében tudatta a nyilvánossággal, hogy a közös jelölttel nemcsak az volt a baj, hogy rasszista megjegyzéseket tett, hanem az is, hogy gazdasági visszaélés van a számláján: a „szociális szövetkezet” konstrukciójával európai uniós forrásokat költött el részben saját célra. Azután hozzátette, hogy erről az ellenzéki pártok vezetőit már a választás napját megelőzően tájékoztatta, de a nyilvánosságot csak a választás után, hogy ne ártson a kampánynak.

A hat ellenzéki párt elnökei közös közleményben jelentették ki, hogy nem kaptak Hadházytól ilyen tájékoztatást. Hadházy kitart állítása mellett, az ellenzéki politikusok pedig rideg hangon kezdtek beszélni róla.
Azt persze nem tudhatjuk, hogy milyen csatornán milyen értesítést küldött Hadházy a pártvezetőknek, s mit kaptak vagy nem kaptak meg ők. Azt viszont tudhatjuk, hogy

a szerencsi jelölttel kapcsolatban Hadházy kifogása megalapozottnak tűnik: a 444 alapos cikke ezt támasztja alá.

Révész Sándornak már a hvg360-on augusztus 30-án megjelent cikkéből pedig az derül ki, hogy a jelölttel nagyobb a baj, mintsem hogy az bocsánatkéréssel elintézhető volna. Mivel ez a cikk nem férhető hozzá szabadon a hvg.hu-n, kénytelen vagyok hosszabban idézni belőle:

„Bíró László nem csúnyán beszélt, hanem konkrét jelentéssel bíró politikai állításokat tett. Például ezt: .kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését.’ Ha komolyan veszik magukat azok, akik közös képviseletükkel megbízták ezt az urat, s akiktől jobb híján Magyarország visszafordítását remélhetjük a pokolba vezető útról, akkor elgondolkodtak volna azon, hogy mit is jelent ez.

Milyen gondolatokat tesz ez a közéleti személyiség a magáévá? Akkor utánagondoltak, utánanéztek volna, hogy kik is kapcsolták ki és honnan azt a zsidó uzsora-banktőkét? Milyen jóvátételről van itt szó? De nem gondoltak és nem néztek utána.

Én néztem.

És konstatáltam, hogy ez nem is Bíró László mondata. Ezt ő csupán a magáévá tette. Idézte. Innen: ,Egy választási cikluson belül megszűnt a munkanélküliség, kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufemizált kozmopolita rablás kifizetését a győztes antant-országok számára, bebizonyították, hogy egy ország gazdasága a ‘szent’ bankáruralom nélkül is csodálatosan működhet, sőt, csak így működhet egészségesen, korai jóléti államot teremtettek Európa közepén, tehát vállalhatatlanná váltak az akkori politikai korrektek számára. A kozmopolita-cionista körök már ekkor elhatározták Adolf Hitler rezsimjének megsemmisítését.’

Igen, Bíró László a náci Német Birodalom iránti lelkesedésbe kapcsolódott bele. Lipusz Zsolt 2010-ben megjelent publicisztikáját idézte, amelyben a kurucinfo mélynáci „történésze” Európa legnagyobb tragédiájaként írja le, hogy a hitleri Német Birodalom legyőzetett. Ezzel azonosult ez az ,istenfélő, keresztény’ lélek, bizonyára nem egyedül az ,istenfélő, keresztény’ lelkek közül.”

Hadházy a sokszor idézett antiszemita megjegyzéseket is említi, miközben elsősorban azzal van baja, hogy a közös jelölt szabálytalanul használt fel uniós támogatást.

Ez is, az is vállalhatatlanná teszi a jelöltet, akit pedig a hat ellenzéki párt látványosan elvállalt.

Hadházy teljes joggal figyelmeztet: azt a súlyos hátrányt, ami a médiatérben és az anyagi lehetőségekben sújtja az Orbán-rendszer ellenzékét, csak minden szempontból kikezdhetetlen jelöltekkel lehet úgy-ahogy ellensúlyozni. A morális fölény mindig az önkényuralommal szemben fellépők legfontosabb fegyvere, és erről mondanak le az összefogó pártok, ha bármilyen tekintetben kikezdhető jelöltet fogadnak el bármely párttól.

Mostanra ez válhatott a hat párt és a három független jelölt közötti feszültség talán legfontosabb forrásává. Nemigen lehet mással magyarázni, hogy a hat ellenzéki párt most komolyan vehető indok nélkül, de látványosan elhatárolódott Hadházyéknak a Kunigunda utcába szervezett demonstrációjától: büntetik őt.

Nem túlzás-e az ellenzékben beállott szakadásként beszélni arról, hogy a hat párt kiközösít egy, vagy akár három pártháttér nélküli független képviselőt? Nem, mivel e három független képviselő, kiváltképp pedig

Hadházy a Fidesszel való szembefordulása óta talán egyedülálló erkölcsi-politikai tőkét halmozott fel, s egy személyes akciói révén Szél Bernadett is egyfajta szociális lelkiismeretté vált. Az Orbán-rendszer ellenzéke egyiküket sem nélkülözheti.

 

Ilyen az, amikor egy rabbi a házmesterportálra téved

Nyilatkozott a 888-nak Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabija. Köves Slomó az a rabbi, aki a legutóbbi választási kampányban – mint utóbb magyarázkodta -, önhibáján kívül Hollik István fideszes képviselő választási szórólapján szerepelt. És ugyancsak ő az a rabbi, aki más zsidó szervezetek vezetőivel ellentétben felvállalta a Sorsok Háza projektet, mely a magyar államnak a vészkorszak idején viselt felelősségét lenne hivatott a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni.

A történet másik szereplője a 888. internetes portál, amely korábban azzal vált ismertté, hogy az egyik volt szocialista pártelnök feleségét szexuális segédeszközként ajánlotta a kifinomult ízléssel megáldott, nyilván keresztény és konzervatív értékeket valló olvasótábor figyelmébe. Ez a 888 nevű portál amúgy a napokban arra bíztatta az egyetemi ifjúságot, hogy jelentsék fel azokat a tanáraikat, akik nem a NER szellemiségétől vezérelve tartják előadásaikat, és liberális eszméket terjesztenek.

Jól egymásra találtak: a fideszes zsidó és a feljelentésre, mások rendőrkézre adására mindig kapható házmester.

Kizárt dolog, hogy a kormány rabbija, Köves Slomó ne tudott volna a 888 általunk is ismertetett csínyeiről. Már ezért is el kellett volna tekintenie, hogy szóba álljon G. Fodor Gábor portáljával, de hát valamiért nem tartotta fontosnak, hogy visszautasítsa az interjút, de lehet úgy is fogalmazni, hogy fontosnak tartotta, hogy a portálnak nyilatkozzon.

Ízlések és pofonok különbözők, nem vagyunk egyformák. Vannak, akik undorodnak a besúgóktól, ha másért nem, mert a vészkorszak embertelenségeire emlékeztetik őket. Köves Slomó túllépett ezen aggályain, és mindent elmondott, amit a Habony-média eme zászlóshajója hallani akart. Például azt, hogy az antiszemitizmus ma egyre inkább a baloldalon jelentkezik, mert a baloldali lapok bírálják Izraelt. Köves Slomó itt úgy tett, mintha nem tudná, mi a különbség az antiszemitizmus és Izrael mai, Netanjahu által politikájának bírálata között. A kormány kiválasztott rabbija játssza a hülyét, mintha nem lenne a számára is a napnál világosabb, hogy Benjamin Netanjahu nem egyenlő Izraellel (még kevésbé a zsidósággal) – mint ahogyan Orbán Viktor sem egyenlő  Magyarországgal, és amikor az Európai Unió illetékes testületei a magyar miniszterelnököt kritizálják, akkor nem a magyar embereket bántják, hanem Orbán Viktort.

Köves Slomó egyetlen szót sem veszteget a valódi antiszemitákra – azokra, akik ma Magyarországon Horthy szobrokat avatnak, a Hitlert imádó Wass Albert verseit dicsőítik. A kormány kiválasztott rabbija úgy tesz, mintha nem tudná, hogy az, amit a 888 és hasonló szellemiségű társai művelnek, finoman fogalmazva is, nem más, mint házmestertempó. Írhatnánk ennél konkrétabban is, hogy mire gondolunk, de nem szeretünk fölöslegesen bíróságra járni, enélkül is tudja mindenki, hogy mit gondolunk a 888-ról és arról, aki nyilatkozóként szóba áll velük.

Timsel – Rajtad áll!

Tűz volt a DK épületében, sok a konteo, felgyújtották, magukra gyújtották, ki-ki pártszimpátia szerint ítél, mert ítélni muszáj (vajon muszáj?). – Ha a jól-fizetett Fidesz-média csámcsogna ezen, még érthető lenne, de nem. Az ún. ellenzéki újságírás maradéka próbál lájkvadász címekkel némi pénzt generálni, ami csak épp annyira gusztustalan, amennyire úgy általában az értékrend nélkül élő emberek viselkedése, azaz nagyon. – Nem ismerem a DK pártot, Gyurcsány Ferenc hajdani miniszterelnöki tevékenységével kapcsolatban ambivalens érzéseim voltak, a politikai közeggel szemben, amibe akkor elfogadta a megbízást. Ugyanakkor azt hiszem, jó irányba indult, de a sajátjai kihátráltak mögüle. Hogy azt követően mit kellett volna tennie és mit nem, ez Magyarországon hitkérdés, én pedig egyetlen politikusban sem hiszek, általában igyekszem őket jószándékú kritikával figyelni, amíg el nem veszítik a bizalmam. Nem volt módom sem a volt miniszterelnököt, sem a DK-t közelről szemügyre venni, így csak annyit tudok, hogy ellenzéki párt, Orbán nem csípi őket, ami egy jó pont, Gy.F. jó szónok, kísérletezett parlamenten kívüli ellenállással, de eredménytelenül. – Így aztán nem is tudok, és nem is szeretnék a dolgaikról véleményt mondani, bár azt azért megjegyezném, hogy messiás-várásból még egy diktatúra sem dőlt meg. Tény viszont, hogy a felmérések szerint 3-7% a támogatottsága a teljes lakosság körében, valamennyivel több a biztos pártválasztók közt. Sajnos hogy így van, de ezzel a támogatottsággal is már tényező az ellenzéki térfélen a DK. – Márpedig ha az, akkor inkább kéne támogatni, mint ekézni, persze ezt csak a józan eszem diktálja, ábrándjaim nekem is lehetnének, de kinőttem őket. Az ellenzéki sajtó bizonyos része, úgy tűnik, nem jó barátja a logikának, ugyanis mintha többet ártana nekik, mint a kormánypárti. – Olyan snassz, proli-dolog lett Gyurcsány-támogatónak lenni, egész ciki, bezzeg képzelődni olyan ellenzékről, amelyet Magyarország csupán azért nem tud létrehozni, mert önmagában az óhajtott minőségek nincsenek meg, na az haladó és trendi. Én tényleg nem tudom, biztos jó-e ez annak, aki maró gúnnyal leírja, és a slepp meg lelkesedik. Biztos pénisznövelő hatása van a félmondatos, lekezelő beszólásoknak is, csak akkor nem kell csodálkozni, ha Orbán ükunokája is trónra kerül. Ilyen az, amikor az önismeret cseppet hiányos, az ún. véleményvezérek körében különösen. – Ott van aztán a Kálmán Olga-jelenség, ami megint egy érdekes kérdés; gerinces dolog-e egy Fideszes tévében ellenzékit játszani, vagy sem, még akkor is, ha mondjuk nincs ellenzéki televízió már a színpadon. Leülnék-e én vajon Bencsikkel egy asztalhoz vitázni? Nem, mert én tudok tapétázni, és üveget készíteni, beszélek idegen nyelveken, értek a buddhista pszichológiához is, vélhetően nem halnék éhen, valahol a világon megtalálnám a helyem még úgy is, hogy nem látok. Az ember mindig választ. Gyakran megesik, hogy szűk a lehetőségek tárháza, de akkor is van választás, választás mindig van. – Ismert emberek esetében ennek még a saját életükön túlmutató felelőssége is fontos, ugyanis sokak számára ők minták, példák, követendő személyek. – Mostanában a betagozódás korát éljük Magyarországon, ilyen-olyan kifogások mentén az emberek elfogadják, ami van, és megpróbálnak abban élni. A hétköznapi NER-alattvaló esetében ez nem is működik másképp, szokunk, vagy szökünk, ez van. – A sajtó, a népszerű emberek esetében azonban ez csak tovább generálja a szervilizmust, hiszen, ha ő, a nagy ember is, akkor pont én próbáljak széllel szemben?? Mindeközben azért újra elő lehet venni az orosz tankönyveket, az annak idején németre gyorstalpalón átképzett orosz-tanárokat vissza lehet állítani az eredeti szakmájukba. Úgy tűnik, hamarosan Magyarország is újra betagozódik, akárcsak a lakossága, csak ő majd Putyin alá. (Lehet , hogy a “majd” már nem is kellett volna az előző mondatba?) – Kurtág operáját hallgatom épp a hűtőből. Mielőtt igénytelennek tartanátok, AKG hangfalai vannak a hűtőnek, szóval szépen szól. Egyébként itt jött be a Bartók, ez az oka. Na de, én nem vagyok igazán művelt, úgyhogy először elolvastam a New York Times kritikáját, aztán a feldolgozott mű kivonatát, mivel a Bartókon mondták, hogy a nélkül érthetetlen lesz, a szöveg ebben az operában rendkívül fontos. Tudatlan vagyok, tehát tájékozódom. Veszem a fáradságot és utánajárok annak, ami felkelti a figyelmem, pedig nem könnyű, mert nemigen látok, és az olvasó-diktáló programokat sem kezelem még nagy biztonsággal, de azt is tanulom, mert muszáj. Értelmezni az adott szöveget szintén. A hallottat mérlegelni, az ok-okozati összefüggéseket használni, felfedezni, az önismeretet gyakorolni. Amiből kicsit kevesebb is elég lenne, az, azt hiszem a feltétel nélküli rajongás, illetve gyűlölet, és hit, politikusok és közéleti szereplők esetében különösen. – Arthurért rajongani teljesen veszélytelen hobbi, ő biztosan nem veszi el senki tisztánlátását, de az emberekkel én óvatosabb, körültekintőbb lennék beleértve önmagamat is, mert minden ott kezdődik, tetszik vagy sem.

Felcsút kísértete

Minden elismerésem a felcsútiaké. Van egy felcsúti (alcsúti) ember, aki gondolt egy nagyot és teleszórta az országot stadionokkal. Előbb persze kipróbálta, hogyan működik a háza tövében a prototípus, benne fűtött pályával, amiből időnként kihal a gyep (de ez nem az ő, hanem a pályagondnok hibája), tágas szotyolaköpködővel, egyszóval minden széppel és jóval felszerelve, ami a szurkoláshoz kell. Aztán jött a többi stadion, mert úgy gondolta, az erős és büszke Magyarország nem engedheti meg magának, hogy holmi libalegelőről nézzék az emberek, hogyan birkózik egymással két falu futballnépe.

Mindez rendben is volna, csak hát az ördög mindig a részletekben bújik meg. Szóval ott van az a temérdek pálya, valamennyinek több ezres nézőtere, ahová annyi drukker férne be, amennyi az egész megyében sincsen. Már pedig milyen ciki látvány egy üresen kongó lelátó, ahol néhány tíz szurkoló szidja oda-vissza hol a másik, hol a bíró jó édesanyját?

És ezen a ponton megint le kell borulnom felcsúti (alcsúti) emberek találékonysága előtt. Lassan legendássá válnak, mint azok a székelyek, akik mindenre tudnak valami okos megoldást. Tudják, olyanokat, hogy amikor valaki elkövet valami csúnya dolgot a szobában, a kutyára fogják. Ha az nincs is bent, sebaj, majd bejön. Szóval ezek a leleményes drukkerek megelégelték, hogy minden jöttment, akinek nem tetszik az a teméntelen sok stadion az országban, nem átallja az ő földijüket okolni az üres lelátók miatt, megtalálták a megoldást.

Ha jól olvastam, akkor a minap a Mezőkövesd-Felcsút rangadóra a vendégcsapattól csak néhányan érkeztek, de a lelátón mégis sokan ültek a nekik fenntartott helyeken. Készítettek ugyanis jó pár papírmasé felcsútit, akiket (?) felöltöztettek a falubelijük által gyártott sportmezbe. És így már tekintélyes tábort képviseltek a vendégek szektorában. Igaz, a „kétdimenziós” atyafiak meglehetősen kókadtan nézték a pályán történteket, de legalább egyiket sem vádolhatták sem rasszista, sem trágár bekiabálásokkal.

Az egyik kereskedelmi rádió riporterének is szemet szúrt ez a leleményesség, és arról faggatta a csapat vezérszurkolóját, hogy mit várnak ettől a mezőkövesdi akciótól? Hát mit is? – gondolkodott el a felcsúti ember –, ezentúl egyetlen meccsen se legyenek üres lelátók. Arra gondolhatott, hogy Kisvárdától Kozármislenyig minden csapat annyi szurkolót készíthet majd magának, amennyit csak akar, beöltöztetheti őket az ő Lőrincük által gyártott sportszerelésbe. És akkor bátrán bejelentkezhet majd a közszolgálati tévé bármelyik tizedosztályú megyei bajnokság meccsére, sehol nem kell majd szégyenkezniük a házigazdáknak az üres lelátók miatt.

Aztán az sem utolsó szempont, hogy a foci ilyen népszerűségének láttán a többi település vezetői is reménykedhetnek majd, ha náluk még nincs, egyszer a stadionépítési láz elérheti akár őket is.

Ha Marx és Engels ezt megélhette volna! Alighanem a Kiáltványt így kezdték volna: Kísértet járja be Magyarországot, a stadionépítés felcsúti kísértete.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK