Vélemény

Politika

A politika állítólag tudomány. Tanítják világszerte, akadnak hozzá hallgatók, és bár én meg nem mondom, hogy közülük hányan lesznek politikusok, de azért valamifajta átfedésnek csak kell lennie, különben az oktatóknak felkopna az álluk.

Némi gondolkodás után persze rájön az ember, hogy az előbbi mondat butaság, a kiképzettekből nem politikus lesz, hanem újabb politikatanár és/vagy politológus. Utóbbiakból rengeteg kell, és jól meg is fizetik őket, ebből következően elemzéseikkel biztosan sok hasznot hajtanak, mely hasznok mifélesége ma még ugyan az ismeretlenség homályába vész, de egyszer talán azt is kiderítik. Filozófusoknak való, embert próbáló feladat (másnak halvány esélye sincs).

A politikusok mindenféle mást tanulnak, ergo nem is értenek a szakmájukhoz, az egyetemi szintű, azaz tanított politikát illetően mindannyian dilettánsok. Egy sofőrnek vagy mérnöknek jelentkező ember szakirányú képzettség nélkül még aljamunkát sem kap a kinézett terepen, viszont a legnagyobb országokat simán el lehet vezetni hályogkovács diplomával is. Ez persze túlzás, a politika szakma, és ugyan sok egyszerű ember gondolja úgy, hogy úri passzió, amiért nem kéne nekik fizetni sem („Ezek életükben nem dolgoztak semmit!”), de komoly ügyekben inkább döntsön a racionalitás, mint az egyszerű emberek. A racionalitás az egyszerű emberekkel ellentétben azt mondja, hogy a politikus ugyanúgy dolgozik, mint mások, és hogy fizetünk neki, magától értetődő. Így működik a demokrácia. A szakmát a politikus nem az iskolában, hanem az életben tanulja, ahol a vizsgáztatók a választók, akik aztán az igazi dilettánsok.

A politikustól az átlagpolgár elvárja, hogy minden szempontból tökéletes és minden ténykedését illetően feddhetetlen legyen, azaz csak olyan embert fogad el politikusnak, amilyen ember nincs.

A politikusok éppúgy gyarlók, mint a többség, és egy nagyobb csoportban biztos akad elcsábítható. Suska, szex, ajándék, hajókázás meg repülő, de ez érdektelen, a politikai lényeg az, hogy ha kiderül a bunda, mi lesz majd a megbotlottal: a pártból való azonnali kizárás, börtön, és pénzbüntetés (Zuschlag), vagy szabadon elsétálhat a lopott pénzzel, mint a társadalom továbbra is derék, becsületes tagja, a 13 milliárdos kárt meg majd állják az adófizetők (Tiborcz).

Szomorú hungarikum, hogy ez a nagyon fontos, a pártok közötti döntő erkölcsi különbséget kimutató tolvajsors a választók nagy részét hidegen szokta hagyni,

legfeljebb megint csak arra a megállapításra jutnak, hogy mindkettő lop, de mind az összeget, mind a végeredményt tekintve Tiborcz volt az ügyesebb. Ezért is szavaznak a FIDESZ-re, mert „ők legalább értenek hozzá”. Hogy pont ahhoz, amihez nem kéne, érdektelen, a szakemberség a lényeg. A Stockholm-szindróma megbízhatóan működik.

A politikus mindig hatalomra tör. Aki ezért elítéli, nem látja a lényeget (hajh, de sokan vannak ezzel így!).

A politikus hatalom nélkül senki és semmi, mert pont azt nem tudja megcsinálni, amiért ő politikus. Mintha kirúgták volna az állásából. Mondhatja ugyan ellenzékiként, hogy ez se jó, meg az se jó (általában igaza is van), de pozitív irányú ténykedésre képtelen, se pénze, se döntési kompetenciája, így a szavazóknak, akik rá szavaztak, nem tud semmit nyújtani.

A hatalom akarása a politikus esetében a munkahely akarása, ha pedig valaki kijelenti, az lenne ideális, ha „egyik sem ragaszkodna a hatalomhoz”, vagyis ha egyik sem akarna dolgozni, annak az agyi képességeiről inkább nem nyilatkozunk. Még ennél is szomorúbb elmeállapotra utal, ha valaki azt mondja hosszú ideje ellenzékbe szorult pártokról, hogy „nem hitelesek”. Hát mitől lennének azok, ha nincs hatalmuk, a sajtó meg nem segít nekik?

A fentiek alapján a politika a gyarló emberek alkotta politikusréteg küzdelme a még gyarlóbb emberek alkotta választótömeg kegyeiért, amely tömeg nagy részének sokkal kevesebb az információja, sokkal kisebb a feldolgozó képessége, és sokkal erősebb az érzelmi kötődése annál, hogysem jól tudnának dönteni. Ebből következően a demokratikus országoknak a rossz választás miatt rosszabbul megy, mint ahogy mehetne, így aztán annak a népnek, aki még ebben a gyönge mezőnyben is hátracsúszik és ottragad, behunyt szemmel és villámgyorsan kormányt kellene váltani. Mindegy kire, az a mostaninál kizárólag jobb lehet.

Churchill mondta egykor, hogy

a demokrácia elleni legfőbb érv egy tízperces beszélgetés az átlagválasztóval.

Sajnos igaza van. Az átlagválasztónak nincs információja az egyszavas, max. tőmondatos „eligazításokon” kívül, és ha mégis hozzájut valamihez, a történések/dolgok legtöbbjére magyarázata sem, mert egyedül nem tudja feldolgozni a számára bonyolult eseményeket, így aztán a kampányokban a választó átverési technika (ellenfél besározása, ígéretek halmozása) sokkal fontosabb, mint az országvezetési tehetség.

Ebből következik, hogy általában az előbbiben jártas (drasztikusan primitivizáló) és/vagy nagyobb médiabirodalommal bíró párt jut hatalomra, holott az ország érdekében a dolgok bonyolultságát figyelembe vevő szakembereknek kellene, akiknél majd a döntés egyik poszton sem azon múlik, hogy az főnök mit álmodott az éjjel.

Az értelmiség, pláne a nagy, független lapoknál dolgozók, akiknek azonnal rendelkezésre álló médiafelületük is van, az orbáni rendszer kritikáin túlmenő egyértelmű adat és magyarázat közlésével (az ellenzék mit tenne másképp, és az miért lenne jobb) a polgárok ismeretanyagán sokat tudnak javítani, hogy a választók választása az országra nézve kedvezőbb, a demokrácia meg két választás között stabilabb legyen.

Illetve tudnának. De nem teszik. Nyilván nem ez a dolguk.

Kár.

Orbán a falon

Hogyan is írta a világ legokosabb embere? „Az élet célja a küzdés maga.” Más célt nem látott, akárhogy figyelt, és bizony van ebben valami. Hiába találta ki a vallás, hogy a földi élet célja a vizsga, az itteni siralomvölgy az élethosszig tartó vizsgahelye, és aki könnyűnek találtatik, annak irány a Pokol, egyébként meg a Menny, mert ennek nagy megmérettetési hercehurcának sok értelme nincs.

Ugyan minek válogatná szét a Jóisten ilyen bonyolultan az embereket, ha már a születésükkor tudja, hogy milyenek? Ráadásul az ember úgy gondolná, hogy ha már ilyen kiválasztás van, legalább a körülmények lennének mindenkinek azonosak, de nem: az egyik hülyének születik, a másik gazdagnak, a harmadik New York állam helyett Afrikába, a negyedik egy napig él csak és megkereszteletlenül hal meg, az ötödik pszichopata aggyal, érzelmek nélkül, valamint vicaverza, illetve összevissza, sokmilliárd féle ember, helyzet és környezet, akkor meg hogyan lehetne objektíven értékelni őket? A sárdagasztást még a Jóisten sem tudja a besurranással összemérni! Ebből következően Madách-nak van igaza. Nagyon igaza.

A költő legjobb magyar tanítványát Orbán Viktornak hívják. Lehet, hogy a sötét alvilág néhány tagja még nála is nagyobb híve a küzdelemnek, de ők nem vergődtek ilyen magas polcra, így aztán a közvetlen környezetüket kivéve se tanulságul, se figyelmeztetésül, se például nem szolgálnak senkinek. Viszont egy miniszterelnök magától értetődőn, ugyebár.

A küzdés jellemzője, hogy egyrészt csak valaki ellen, másrészt csak valamire hivatkozva, azaz valamiért tud az ember küzdeni. Ezeket előzetesen ki kell jelölni a küzdőnek, addig nem foghat bele, mert az elmondottak híján az nem küzdelem lenne, hanem ámokfutás. A küzdéshez kell még erő is, mert az, aki ellen küzdünk, az esetek nagy részében szintén rendelkezik erővel. Ha nem rendelkezne, simán einstandolnánk, ami kell nekünk, aztán az erőtlenek közül pár hullát hátrahagyva irány az édes otthon (Kalandozások kora, Kolostor fejezet).

A fentiek alapján és a kijelölési feltételeket teljesítve fogalmazta meg a miniszterelnök bölcs mondásait („Magyarország hét törvénye” – hát nem csodálatos?). A veretes mondatok alapján a küzdés a hazáért, a magyarságért, a nemzetért folyik, az pedig, hogy ma már nemhogy gyarmat nem vagyunk, de erős szövetségek tagjai, és ebből következően a szövetségeseink nem támadni, hanem megegyezni akarnak velünk, sőt megvédenek, ha kell, azaz se a hazát, se a magyarságot, se a nemzetet nem fenyegeti senki, érdektelen. A haza, a magyarság, a nemzet nagy többséggel Orbán Viktort bízta meg, hogy őt egy személyben képviselje, és ha ő azt mondja, küzdés, akkor úgy! Ellenfelek: Bizottság, Leyen, Soros, Biden. Remélem, mindenkinek érthető.

És most a törvények maguk:

Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!

Így igaz. A haza csak szeretve létezik. Attól haza. Az ország akkor is van, ha különösebben nem szereti senki, mert a polgárok viszonya hozzá nem érzelmi, hanem gyakorlatias (a nemzeti kultúra más, azt tényleg szeretjük, mégpedig mindentől függetlenül). Meglepő tény, hogy elég sok ország a polgárok vele való bármifajta érzelmi kapcsolata nélkül is működik, méghozzá kiválóan, viszont ezekben az országokban a kormány által önfeláldozást és/vagy lemondást kérni a polgároktól az ország „megvédése” érdekében, vagy a kormányzási hibákat a „megvédésre” fogni nem lehet. Azt csak kizárólag haza esetén.

Minden magyar gyermek újabb őrhely!

Ha valaki fél attól, hogy a magyar nép kihal, így a magyar nyelv és kultúra elvész, azt részben megnyugtathatom: a legpesszimistább becslések szerint 2100-ban még mindig ötmillióan leszünk, miközben a történelmi Magyarországon a török hódoltság előtt csak 3,3 milliónyian éltek, utána meg sokat romlott a helyzet, mégis itt vagyunk. A kihalás persze elkerülhetetlen (az emberiséggel együtt), de azt semmilyen mostani intézkedéssel nem lehet még csak késleltetni sem.

Az igazság erő nélkül keveset ér!

Ez is így igaz. Visszafele sajnos más a helyzet, az erő igazság nélkül is működik, és akinek ereje van (vagy azt hiszi), sokszor hajlamos rá, hogy az igazsággal ellentétes irányban vesse be (lásd például a kormány fővárossal szembeni viselkedését). Ezt elkerülendő legjobb, ha az emberek megegyeznek, hogy az igazság érvényesülését mindenki segíti, akkor erőre nincs szükség soha – kivéve a gyevi bírót, aki szerint erőre mindig szükség van. Ha nem támad senki, akkor is. A „megegyezés”-t, mint szót nem ismeri. Még „kompromisszum” alakban sem.

Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!

A miniszterelnöki erőkultusz megingathatatlan. Nem tisztel semmi mást. A röhej az, hogy mi, itt élő magyarok kicsik vagyunk, saját erőből semminket nem tudnánk megvédeni, még szerencse, hogy egyrészt a többi ország jóindulatú, és nem akar elvenni tőlünk semmit, másrészt, ha valaki el akarna is, a szövetségeseink megvédenek – hacsak nem lesz olyan magyar miniszterelnök, aki otthagyja a szövetségeket.

Az ilyen miniszterelnök IQ-járól nem nyilatkozom. Van elég bajom anélkül is.

Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!

Tipikus miniszterelnöki attitűd, ha mattot kaptam a sakktáblán, szétverem az ellenfél fején, és ha akkor sem adja fel, előveszem a pisztolyt, amelyet minden parti esetében magammal hordok, mert én a győzelemig szoktam játszani. Úri társaságban nem a legmagasabb pontszámot kapja az ilyen viselkedés, és ez sajnos az országra is kivetül, aminek a nemfideszes állampolgárok nagyon nem örülnek, ugyanis a negatív EU vélemények hátrányait a miniszterelnök helyett ők fogják elszenvedni (a fideszesek is elszenvedik, de ők örülnek).

Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!

Ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a külföldön élő magyarok is a nemzethez tartoznak. Érdekes, hogy ezt soha nem vitatta senki. A magyarként való élést (nyelvhasználat, iskola) gátolták sokan, de hogy a magyarok magyar nemzetiségűek, az mindig elfogadott volt. Hogy ez minek került „Magyarország hét törvénye” közé, a nagy rejtélyek egyike. Hacsak nem szavazatszám növelési célból, mert akkor rejtélyről nem beszélhetünk.

Egyetlen magyar sincs egyedül!

„You’ll Never Walk Alone”, szól a Liverpool (meg még 18 egyesület) himnusza, és a régi musical dala felbukkan sok más helyen is. Sosem maradsz magadra, hangzik a bíztatás, ami jellemző a modern világban minden országra és minden közösségre is. Na, talán a magyaroknál akad némi gond az ígéretet illetően, mert ott van kivétel, mégpedig a faluvégi Mari néni, akihez nincs bevezetve a gáz, a kútra jár vízért, petróval világít (nulla rezsitámogatás), minimálnyugdíjból él, és az állam egyáltalán nem gondoskodik róla, mert van egy elvált lánya Nyíregyházán, aki rokkantnyugdíjasként nevel két gyermeket, ezért övé a teljes felelősség a családtagért. Az állam elegánsan kiszállt. Így aztán Mari nénit úgy hagyták ott az út szélén államék, hogy jobban se kell. Hatvanpusztán ez a gondatlanság persze elképzelhetetlen, a két esetből a magyar gondoskodási átlag kiszámítható.

A magvas gondolatok nemrég egy felújított iskola falára is fölkerültek. Vannak persze, akik túllihegésről fecsegnek, mag olyasmikről, hogy miért Orbán, miért nem Kossuth, Deák, Petőfi, de ezekre mi rá se rántsunk. Egy a fontos. Kupálódjanak a nebulók!

A Gyurcsány bezzeg nem tanított nekik semmit.

Pár nap múlva leszedték a törvényeket. Azt tudni, ki adott rá utasítást, az azonban ma is homályba vész: ki rakatta fel az ominózus bölcsességeket. Ahogy Karinthy írta: „Az élet olyan, mint a lavina. Egyszer föl, egyszer le”. Tudott az öreg, mi?

Sereg

Hát, kérem, baj van. Velem van baj, mert nem egészen értem, ami mostanában nálunk zajlik. Nyilván az én hibám, a csekély értelmű medvebocsok mindig megzavarodnak, mikor találkoznak a zsenialitással, így aztán jobb, ha nem is erőltetik az agyukat, mert az biztos út a végleges elhülyüléshez.

„Hív a sereg, vár a priccs”, szólhatna a toborzó diszkóritmusban a pár évtizeddel ezelőtti, miniszterelnök úr emlegette szép időkből, vagy esetleg egy még korábbi fajta azzal hitegetve a regrutákat, hogy

„A jó, lovas katonának de jól vagyon dolga, eszik, iszik a sátorban, semmire sincs gondja”,

na, talán egy kis csetepaté, néhány halállal fűszerezve, súlyos sebesüléssel, kézroncsolás, láblevágás, haslövés, tolószék, özvegyek, árvák, templom előtt kolduló vakok, ilyesmi, de ma már másképp szól a nóta. Eltérő a módi toborzásban is.

Persze, ha jól meggondolom, a mainak is van elődje, mégpedig a Mátyás féle zsoldossereg, ahová bárkit fölvettek, akár magyar volt, akár külföldi a jelentkező. Sajnos a megfizetésük érdekében Mátyásnak súlyos adókat kellett kivetnie, ezért akkoron az országtöbbség a királyt nem nagyon szerette. Pontosabban: nagyon nem.

Hogy hogyan lett belőle mégis pozitív, népi hős, arról köteteket lehetne írni, de a sok munkát megspórolandó mondjuk azt, hogy az uralkodása alatt azért nem hagyta a népet az urak által kizsigerelni, mert akkor ő nem tudta volna tőlük beszedni a adót.

Az is jó érv, hogy a harminchat évvel utána kezdődő korszakhoz képest a mátyási rendszer maga volt a Kánaán, és sokszáz évig lehetett rá emlékezni, mint a magyar nép nyugodt építkezést hozó, önálló, pozitív korszakára.

Mátyás persze nem csak kedvtelésből sanyargatott, hanem konkrétan azért, mert egyértelmű volt számára, hogy a 13 milliós, hódításra berendezkedett Törökországnak a 3 milliós Magyarország meg se kottyan, igyekezett hát az országát hódító háborúkkal megnagyobbítani. Tiszában volt vele, hogy a török elleni harcban önként nem számíthat senkire, még tán azt is tudta, hogy a török akciórádiusz határa Bécs, azaz Magyarország azon belül található, az osztrákok, csehek, lengyelek viszont azon kívül, vagyis a többieknek nem annyira húsbavágó az ügy. Talán, ha nem hal meg negyvenhét évesen… de meghalt, hagyjuk, rég túlvagyunk rajta. Ma már más a módszer. Csak a zsoldossereg ugyanaz.

Napjaink toborzása az újságokban hirdetésként olvasható, miszerint

„LEGYÉL TE IS EGY A LEGJOBBAK KÖZÜL HAVI 737 EZER FORINTÉRT.”

Ez nem az a szokvány üzlet, hogy a zsoldos pénzért kockáztatja életét és egészségét, hanem ha valaki belép a seregbe, nem csak hogy fizet neki az állam, hanem ezen felül még legjobbak egyike is lesz (ami már eleve nagy öröm, főleg ha eddig egy senki volt). Íme a modern hadsereg: két jó dolog egyetlen csapásra, nem létezik, hogy erre ne ugranának jó sokan.

Piszkálódóbb típusok már itt elkezdenék az akadékoskodást, de mi fogadjuk el, hogy a katonák per definitionem: az ország legjobbjai, hogy miben és hogyan, azt ne firtassa senki. A probléma inkább az, hogy Magyarország fegyverkezik. Ebbe egyrészt a sereglétszám bővítése, másrészt a fegyverzet korszerűsítése, valamint új fegyvertípusok vásárlása, sőt gyártása is belefér, azaz szemkiszúró módon hatványozzuk erőinket, ugyanakkor derék vezetőségünktől élén a miniszterelnökkel már több mint

egy éve mást sem hallunk, csak azt, hogy akit megtámadnak, az ne kezdjen el karddal hadonászni, maradjon kussban, adja oda a támadónak, amit az csak akar, és aztán béke, béke, béke! No war.

Ez a szöveg valahogy nem korrelál azzal, hogy mi láthatóan nem fogjuk hagyni magunkat, sőt szembe akarunk szállni az agresszorral, holott Orbán szerint azt nem szabadna, mert akkor emberek halnak meg, egyéb károk keletkeznek, és sokan azonnal háborúpártivá válnak, többek között ő is. Hát ezt végképp nem hittem volna a miniszterelnökről! Hiszen annyira békepárti, hogy még a galambok is tőle tanulják az olajágas technikát!

A fegyverkezésből arra következtethetünk, hogy a kormány… illetve az nem érdekes, hanem a miniszterelnök egyértelműen úgy gondolja, valaki meg fogja támadni az országot, ezért aztán a mi sokszor hangoztatott békepártiságunkat sutba vágva, az ellenzék által javasolt, lenézett, megvetett, abszolút rossznak minősített, háborúpárti, sőt ukrán módra védekezni fogunk.

Csak ez lehet az ok, mert egyébként nem sokkal COVID után,  Európabajnok inflációtól megverten, EU pénzek nélkül és a gazdasági visszaesés korszakában a hadsereg csak úgy, önmagáért való fejlesztése ritka nagy hülyeség lenne.

Szóval valaki támadni fog. A következő kérdés: ki lesz a támadó? Kis ország lévén nagy országok esetén bárhonnan, kis országok esetén viszont csak a szomszédainktól várható agresszió, mert a kicsik nem tudnak áttrappolni másokon, hogy aztán ideérjenek. A nagy országokat láthatóan nem érdekeljük, egy ilyen apró szerencsétlenséget, mint amilyenek mi vagyunk, minek támadnának meg a nagyok, amikor gazdaságilag is (akkugyár, földgáz) akkor tesznek minket vazallussá, amikor a kedvük tartja.

A szomszédok esetében leginkább Horvátország jöhetne szóba. Az indok a Hernádi miatti bosszúhadjáraton túlmenően talán az lehet, hogy nagyon mérgesek, mert mi a miniszterelnöki sálon is látható Nagymagyarország térképen folyamatosan úgy tüntetjük fel országukat, mint saját területünket, holott ők mindig is külön állam voltak, amelyik előbb lett királyság (925), mint Magyarország (1000). A támadási ok tehát adott, csak egyetlen gond van, hogy Horvátország is NATO tag, meg mi is, azaz Orbán onnan jövő támadásra nem gondolhat komolyan.

A többi szomszédot tekintve a részükről várható támadásnak még ennyi esélye sincs, azaz a fegyverkezésünk teljesen indokolatlan, legföljebb jó üzlet valakinek.

Nem mondanám, hogy nem láttunk még ilyet.

Szóval semmi értelme. Hacsak…

Az élet bonyolult volta miatt akad még két lehetőség. Az egyik az, hogy Trump lesz az elnök, ő odaadja Ukrajnát Putyinnak, és az orosz csapatok megérkeznek Munkácsra, ahonnan már csak egy ugrás a magyar határ. Az öregek még emlékeznek rá, amikor
’56-ban nem csak odaugrottak, hanem még át is lépték. Esetleg az ő lassításukra kell majd a magyar hadsereg, míg a NATO meg nem érkezik, mert Orbán nem szeretne egy bábkormány feje lenni? Jobban átgondolva a dolgot, ez mégsem valós alternatíva, mert Tump nyerhet ugyan, meg oda is adhatja Ukrajnát Putyinnak a támogatás azonnali befagyasztásával, de utána nem történne semmi, mert a Cár Atyuska lényegesen gyávább annál, hogysem bennünket, azaz egy NATO országot meg merne támadni. Ezért kiabál, hogy Ukrajnát fel ne vegyék a NATO-ba, ugyanis akkor tehetetlen lesz vele szemben.

A másik lehetőség, hogy Trump lesz az elnök, ő odaadja Ukrajnát Putyinnak, de mielőtt még az orosz csapatok megérkeznének Munkácsra, újonnan felturbózott hadseregünkkel mi előbb bevonulunk, és felajánljuk Putyinnak a tárgyalást az új határvonalról, teszem föl az Uzsok–Terebesfejérpatak vonalon. Hááát, nem igazán jó ötlet, ismerve Putyint, nem hiszem, hogy számunkra jó vége lenne.

Akkor ennyi. Minden ok kifújt. Esetleg volna valakinek még ötlete, hogy ebben a számunkra teljesen veszélytelen helyzetben (amely veszélytelen is marad, amíg a Nyugat Ukrajnát támogatja) minek ölünk egy csomó pénzt a hadseregbe? Ráadásul állandóan hirdetve a békét…

Persze, ha valaki a kisvasút helyett most ólomkatonásdit akar játszani az teljesen más. Ugye?

Korrupció Győrben: letartóztatták a rendőrkapitányt

Váczi Attila rendőr ezredest, akit 2015-ben neveztek ki rendőrkapitánynak Győrben, munkahelyén megbilincselték, majd átkutatták az irodáját. Az intézkedés mindenkit meglepett, mert Váczi Attila ezredest mintarendőrnek ismerték Győrben. Egy vállalkozó feljelentése áll a letartóztatás hátterében – írja a Magyar Nemzet.

Korrupciós ügyek akkor buknak ki Magyarországon, ha erre a hatalom engedélyt ad. Ilyen fontos rendőri vezető letartóztatásához nemcsak Pintér Sándor belügyminiszter engedélye szükséges, de Orbán Viktoré is hiszen ez elsőrangú politikai kérdés. Miért?

Egyrészt azért, mert Pesty László dokumentumfilmes meghirdette “a Fidesz megtisztulásának” kampányát. Ő ugyan azt állítja, hogy saját szakállára kezdte meg az akciót azt követően, hogy egy vállalkozó kizsebelése ügyében hiába kért két percet Orbán Viktortól Tusnádfürdőn. Első megszólalása Lölő ügyben még talán nevezhető volt magánakciónak, de az, hogy karácsonyra már nagy leleplezéseket ígér 10-12 korrupciós ügyben már semmiképp sem. Annál kevésbé,

mert Lölő vagyis Mészáros Lőrinc Orbán Viktor alteregója.

Ezért különösen furcsán hangzik egy ősfideszes szájából, hogy nem tesz jót a Fidesznek a Lölő jelenség vagyis az, ha

“a nyilvánosság előtt lopunk, csalunk, hazudunk és zsarolunk!”

Az meg egyenesen hab a tortán, ha olyasmit állítunk, amiről „csak” egy egész ország tudja, ki áll az alteregó mögött, de nyugodtan mondhatjuk azt is kinek a strómanja ez a Lölő! Mindebből persze az is következik, hogy nagyon is téves vagy hamis az a következtetése Pestynek, hogy a miniszterelnök semmiről nem tudott. Már csak azért is mert ugye nem csak Lölőből lett csodagázszerelő, hanem az Orbán klán minden egyes tagjából a maga területén és azoknak a közvetlen rokoni, baráti köréből. Ezért hangzik falsul Pesty szájából  szeretett Miniszterelnökének védelme. Pesty nem naív, pontosan tudja, ha Orbánt is megcsapja az igazságszolgáltatás szele rá is vonatkoztatható, hogy az árulást mindenhol, de az árulót… Ennek köszönhető, hogy karácsonyig időt hagyott a Miniszterelnök áldozza fel az igazságszolgáltatás oltárán néhány megtévedt bárányát.

Két jacht

Miután Győr rendőrkapitányát tartóztatták le korrupció gyanújával, ezért óhatatlanul felrémlik, hogy Borkai Zsolt olimpiai bajnok bejelentette: újraindul a polgármesteri székért! Miközben az utóda Orbán Viktor áldásával polgármestere Győr városának. Borkai Zsolt megnyerte a 2019-es polgármesteri választást annak ellenére, hogy szexbotránya, mely egy jachton történt érdekes utazáshoz kapcsolódott, bejárta az egész magyar médiát. A szexvideó nézettsége rekordokat döntögetett. A videó hősnőinek Borkai Zsolt állítólag ruha üzletet ígért Győrben, és az ígéretét teljesítette is. Vajon mit tudott a most letartóztatott rendőrkapitány Borkai Zsolt ügyeiről? Mit tudhatott a mostani győri polgármester viselt dolgairól?

A rendőrség a néma ezekben az ügyekben, de szorgosan gyűjti az információkat mindenkiről, hogy a hatalom ily módon kézben tarthasson lehetőség szerint mindenkit a politikai elitben.

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea luxus jachtja nemcsak ellenzéki körökben csapta ki a biztosítékot, de még Gulyás Gergely kancellár miniszter is azt mondta, hogy ilyen nehéz időkben amikor a magyar lakosság jelentős része megélhetési gondokkal küzd, akkor nem ártana kissé szerényebb viselkedés. A sajtó ujjongott, pedig Gulyás csupán azt mondta a lopott pénzből csendesebben vigadjanak, nem pedig azt: ne lopjanak! Ez mutatja igazán mennyire nem értik ott fönt, hogy

nem Az urizálás az igazi probléma, hanem hogy a mi pénzünkből jut rá a gázszerelőnek, ráadásul Ebben nem csak Orbán miniszterelnök keze, de egész karja is benne van!

Magyarországon ma gazdasági válság uralkodik: csökken az életszínvonal, magas az infláció, nő az államadósság. Brüsszelből nem jönnek az eurómilliárdok, a kínaiak közölték, hogy kormányokat nem támogatnak vagyis pénzt csak üzleti alapon adnak. Ebben a helyzetben Orbán Viktor fejében megfordulhat a gondolat:

egy tisztogatás az elitben jót tenne a hataloma népszerűségének miközben ráijesztene mindenkire, aki a nemzeti együttműködés rendszerét nélküle képzeli el.

A korrupciós tisztogatást Putyin és Hszi Csin ping egyaránt alkalmazta, hogy ily módon megerősítse saját személyes hatalmát. Orbán Viktort is elfoghatja a kísértés, csakhogy Magyarország nem Oroszország és nem is Kína. Mind Moszkvában mind pedig Pekingben évtizedes sőt évszázados hagyománya van a brutális tisztogatásnak a hatalmi elitben, de Magyarországon nincsen. A Rákosi korszak ebben a tekintetben kivételnek, szovjet importnak számít. Orbán a tisztogatással a káoszt fokozná holott nem ezt várja sem a saját köre sem pedig a közvélemény. Megoldást akarnak látni a vezértől nem pedig újabb bűnbakokat találni.

Merre van előre?

Erre az egyszerű kérdésre kellene választ találnia Orbán Viktornak, mert enélkül egy esetleges nagy tisztogatás csak a rendszer paródiáját mutatná. Csődközelben stagnáló rendszer attól nem működik hatékonyabban, hogy néhány korrupt oligarchát vagy rendőrt a vezér beáldoz.

Orbánnak vezetnie kellene, de maga sem tudja, hogy merre van előre. Legnagyobb szerencséje, a végletekig impotens ellenzéke. Így marad a PR, de a nagy semmit nem lehet végtelenségig eredményként elkönyvelni. Rémálmaiban meg sokszor felsejlik Nicolae Ceausescu a kivégző osztag előtt a kaszárnya udvaron Tirgovisteben.

A vízió

Mint azt mindenki tudja, a mi miniszterelnökünk távlatos ember, aki átlátja a dolgokat, nem úgy, mint a tudjukkik. Ezeket az „átlátásokat” fogalmazta meg Tihanyban a Tranziton, hogy mindenki ismerje meg, tanuljon belőle, és éljen aszerint, ugyanis ez minden magyartól a minimum, különben nem lesz gazdagság, erő, meg tisztelet.

Az átlátásos megfogalmazás minden idősíkra vonatkozik, hogy bizonytalanság véletlenül se legyen.

A jelen

Magyarország nagyon macsós, főleg a katonaságnál priccseken edződött vezetői miatt. Erre a tényre a bizonytalankodó, állandóan változó kormánnyal egyik napról a másikra vergődő, erősen feminin államoktól elhatárolódva a miniszterelnök külön is emlékeztetett:

„…a kétharmad, mint a cövek, egyfolytában áll, és még a végét sem látni.”

Bizony, jogosan mondta. A mai ellenzék szétszórt, szegény és hiteltelen, médiája nincsen, a NER alkalmazottak akkor veszik semmibe, amikor akarják, így elég nehéz odamenni bárkihez, hogy

„Az ellenzék vagyok. Kérem, szavazzon rám!”

Segítsége sincs, mert főleg vidéken, de a nagyvárosokban is a helyi potentátok, megmondóemberek és közbeszéd diktátorok nagyrészt a FIDESZ emberei, ahogy nekik információt szolgáltató média 80 %-a szintén, amelyik a szlogeneket diktálja. Ezen diktátumokat a fideszes politikai munkások rendkívül szorgalmasan figyelik, megjegyzik, majd terjesztik, sőt sulykolják az emberekbe, hogy sok időt és energiát rááldozva jó irányba térítsék a népet.

A nemfideszes értelmiség nem ilyen. Nagyon nem. Nem szorgalmas, és nem terjeszt. Pláne nem sulykol. Várja, hogy a fentebb jellemzett, ma már egymagában tehetetlen, lenézett ellenzék kezdeményezzen valamit, na, ahhoz ő majd kritikus szemlélettel csatlakozik. Ha ugyan. Mert ha nem tetszik neki, akkor persze nem. Kigondolni a dolgokat, az ellenzék körül gyülekezve a pártokkal és a többiekkel belső körben megvitatni, aztán programmá emelni nem az ő feladatuk. De nem ám!

A NER és főleg Orbán folyamatos bírálata a nemfideszes értelmiségtől sajnos kevés (immár tizenhárom éve láthatóan az), de ezt nem veszi észre, vagy nem akarja észrevenni, esetleg úgy jó neki, ahogy van, a cövekállás tehát minálunk változatlan. 13 éve az.

A fentieket a miniszterelnök ugyan nem részletezte, de nem is lett volna célszerű, mert sokakat csak megzavarna. Egy mondat bőven elég.

A múlt

Magyarország most gazdagabb, erősebb és biztonságosabb, mint 13 éve”

Ez tökéletesen így is van, az egyetlen probléma az, hogy a 13 év alatt a többi hasonló ország még gazdagabb és még erősebb lett, azaz ők jobban használták ki az beérkező EU pénzeket, a világgazdasági fellendülést, és a politikailag nyugodt korszakot, mint a miniszterelnök vezette magyar kormány, és ehhez még a nyugdíjkasszát sem kellett lenyúlniuk, amelybe a tőkét nagyrészt Gyurcsány gyűjtötte össze. A lenyúlással Orbán nem csak 2700 milliárd forint készpénzhez jutott (és ne feledjük: akkor még 270 HUF ért egy eurót), hanem a kassza megszüntetése révén 13 éve nem kell egy árva garast sem befizetnie. Elég az ígéret a leendő nyugdíjasoknak, hogy majd ha nyugdíjba mennek, az akkori kormány fizetni fog nekik.

A biztonságot illetően ma láthatóan több a vendégmunkás meg az akkugyár, mint 13 éve, de ezt inkább hagyjuk. Úgysem érdekes.

A fentiek alapján mondható, hogy az elmúlt 13 év a négy darab kétharmados választási győzelmet kivéve Orbánnak nem egy sikerkorszaka.

Az országvezetés bukta, mert mára odáig jutottunk, hogy gazdasági téren Lengyelország és Szlovákia helyett már Romániával és Bulgáriával vetekszünk a „jobb” helyekért, ami nem a magyar büszkeséget hizlaló állapot.

Közéletileg a magyar társadalmat sikerült végletesen megosztani. Magyarországon az összes kérdésben mindig egy ember dönt, és a döntést 2,7 millió ember mindig helyesli. Kompromisszumokra nincs remény, a NER mindenki mást lenéző magtartása, az „Azt csinálok, amit csak akarok” attitűd, valamint az ellenzék véleményének állandó semmibevétele lehetetlenné teszi az együttes cselekvést, azaz Magyarország lakossága 2,7 millió NER szavazóra és a családtagjaikra zsugorodott. A többi, ha elvileg van is, nem számít, beleszólni nem tudnak, jelentőségük nulla, állapotuk és helyzetük röhejes.

A külpolitikát illetően a szövetségeseinkkel mind összevesztünk, és összehoztunk olyan barátokat, akiket nem kellett volna összehozni.

Ezeket összesítve rögzíthető, hogy Magyarország az Orbán vezetés alatt egy Európában elszigetelt, a többiekhez képest egyre gyengülő gazdaságú, a politikai egyetértést tekintve kb. 40 százalékra zsugorodott lakosságú, erős keleti beütésekkel bíró, de azért rendkívül keresztény, mogorva, magányos állammá vált, melynek jelszava az „Én”.

Mivel ez egy teljes ország, a „Mi” ugyan jobbnak tűnik, de az jelenleg nálunk hazugság lenne, ezért maradjunk az „Én”-nél. De akkor egyszemélyes! Egyszemélyes, egyszemélyes… na és? Orbán „Én” helyett mindig „Mimagyarok”-at mond, senki nem fogja észrevenni.

A jövő

„Hogy ki lehet-e maradni a ma látszó rossz európai folyamatokból, arra ösztönből igennel válaszolok. Primitívül hangzik, amit mondok, de igen. Azt akarjuk, hogy Magyarország gazdag, erős legyen, biztonságos is. Ha ezt akarjuk, ki kell vívni a tiszteletet minden országtól. Van erre terv, különben minek tartanánk a politikusokat?”

Ezt hallgatva végre megnyugszik az ember. Na most! Van terv! Nem hiába tartjuk a politikusokat súlyos pénzekért, azaz, mint ahogy már írtam, nekünk megéri Hatvanpuszta minden négyzetcentije.

A terv szerint a gazdagság és az erő a magyarok Orbán által említett különös kreativitásának lesz köszönhető, melyről szerinte nem is tudunk (egyszer olvasta valahol), a biztonságunk érdekében pedig kivívjuk a tiszteletet, de ki ám! Tucker Carlsontól már kivívtuk. Trumptól is, Erdogantól is. Következik Svédország és Norvégia, aztán, ha a FAZ már abbahagyta az óbégatást, Németország. Lépésről lépésre. Nehéz lesz, de bizakodhatunk. Nyilván, erről szól a terv. A leendő tiszteletről. Kalaplevéve köszönnek majd nekünk. 10 év múlva. Ezt ígéri. Addig marad a mai helyzet. Csak kibírjuk valahogy.

Persze azért nagyon jó lenne, ha a hosszas vívódás közepette nem kellene otthagynunk az EU-t, mert értjük mi, hogy Orbán a keleti blokádok helyett konnektivitást akar (Magyarországnak rettenetesen kell az orosz gáz), de azért mégiscsak jobban hangzik az EU, még ha akkor van is blokád Oroszország felé. A gáz kivétel, azt ugyanis nem az EU blokkolja (nincsen rá szankció), hanem Putyin zárta el, és ha kinyitotta is, bármikor elzárhatja újból, ezért kell mindenféleképpen nagyon jóban lennünk vele. Na ja, a „rezsicsökkentés áldásos hatásainak” következtében a fűtés korszerűsítések, a házszigetelések, a takarékosságra nevelés, az alternatív gázszállítók keresése és a szállítás megvalósítása sajnos mind elmaradt, ráadásul a nagy villamos energia igényű akkugyárak és Paks II. késése miatt két nagy teljesítményű gáztüzelésű erőművet is kell építenünk, orosz gázra természetesen, és ez majdnem totális kiszolgáltatottság.

Ebből következően az EU sajnos csak nekünk, nem fideszeseknek hangzik jobban. A miniszterelnök úgy vélekedik, illetve úgy kell neki vélekednie, ő nem érti, miafrancot erőlködik az erkölcstelen, hülye Nyugat, az oroszok annyian vannak, mint az oroszok, úgyis ők győznek, akármit csinálunk, akkor hát adjuk oda nekik, amit akarnak, aztán legyen béke, és kereskedhessünk már! Vagy ha nem, hát kilépünk! Gázt ide, gázt ide, szép szőke Putyin…

„Kell még tíz év, ha megkapjuk, meg is lesz, meg is fogjuk csinálni”.

Nem kéne megadni neki. Így is nehéz lesz rendbe rakni a dolgokat, hát még 10 évnyi újabb rombolás után.

Szuverén

Mint azt tudjuk, a superanus középkori latin szó felsőbb valakit, azaz uralkodót jelent, ez módosult aztán a franciában souverain-re.

Aki uralkodik, legyen király, császár, törzsfőnök, pápa, sah, első titkár, TSZ elnök, családfő vagy bárki, az adott területen senkinek nem a beosztottja, tehát – lévén nevéből következően szuperember – mindenki felettese.

Persze csak a számára rendelkezésre álló valamely egység korlátain belül. Eggyel magasabb szint mindig létezik, hiszen még a királyok meg a császárok is alárendeltek, mivel hatalmukat a Jóistentől kapták, pont úgy, ahogyan Orbán Viktor. Igaz, utóbbi nem genetikailag, hanem a nép közbejöttével, ám mivel az Úr akarata ellenére nem történhet a Világegyetemben semmi, nyilvánvaló, hogy egyetért vele. Hogy a Gyurcsány miniszterelnökségével öt hosszú éven keresztül értett egyet az Úr, csak valami tévedés lehet.

Az ellenzék által preferált, úgynevezett „demokráciák” ennél sokkal rendetlenebb valamik, azokban sem Jóisten, sem szuverenitás, ráadásul általában megbeszélik egymás között a dolgokat, mindezek csimborasszójaként nem elítélni akarnak, hanem megérteni.

Semmit nem tiltanak, ami nem káros a többieknek, még akkor sem, ha az szokatlan, kisebbségi, esetleg nem korrelál a Bibliával (Jézus!).

Ezeket arrafelé nem tekintik bűnnek, de még csak hibának sem, vagyis az ilyesmi a tiszta konzervativizmus szerint csak ellenzéki vircsaft, ballibsi egyenlősdiség, hatványozott fertő, megengedhetetlen engedékenység, satöbbi.

Halvány mentségükre legyen mondva a demokráciáknak, hogy az igazi bűnt, azaz azt, ha valami valakinek tényleg káros, ők sem tolerálják, csak náluk sokkal kevesebb sorból áll a „Bűnök” nevű lista, mint a vallással súlyosbított, ezért a jó erkölcsre különösen kényes, ergo kötelezően, sőt elkötelezetten agresszív országokban. Utóbbiak esetében „Ország” alatt természetesen a helyi kakas értendő. A kakas agresszivitása mindkét irányban működik: más országokkal szemben is, meg saját polgárokkal szemben is. A megvédendőket meg kell védeni.

A Föld nevű bolygó túl nagy ahhoz, hogy egy ember uralni tudja (még a spanyol meg brit uralkodóknak sem sikerült), bolygónkon tehát abszolút szuverén nem létezik, kizárólag relatív szuverének handabandáznak világszerte, helyi kakasok garmadája a kisebb-nagyobb szemétdombokon.

Köztük szétszórva a demokráciák. Minden országra mondható, hogy minél nagyobb a demokrácia, annál kisebb a szemétdomb, amelyen a helyi kakas parádézhat, és van olyan is, ahol egyáltalán nincs szemétdomb, mert a szemetet feldolgozzák és/vagy elégetéssel hasznosítják. Ilyen helyen persze kakas sincsen, mert a rendszer anélkül is működik.

Egy adott szemétdomb egy adott kakasé. Mindegy, hogy választott uralkodó, vagy származás jogán lett azzá, ha nem kötik a kezét fékek és ellensúlyok, valamint általa módosíthatatlan törvények, akkor azt csinál, amit akar.

Ebből a szempontból a kétharmaddal megválasztott Orbán Viktor kies hazánk abszolút szuverénje. Vigyázat, az európai királyok nem azok! Egyáltalán nem. Hja, kérem, arrafelé demokrácia van, amely nem ismeri a fogalmat, még a brit királyi pereputty is csak pitykék sora a brit mentén, meg is hökkennének az ottaniak, sőt még be is dühödnének piszkosul, ha valamely pimf miniszterelnököcske megpróbálná lenyúlni és pártszervezetté degradálni a fékeket és ellensúlyokat, vagy pártmédiává tenni a rengeteg közpénzt elnyelő közmédiát, esetleg (horribile dictu!) módosítani akarná a meglévő demokráciát! Úgy rúgnák ki egy pillanat alatt, hogy pislogni sem volna ideje!

Orbánnak kies hazánkban efféle problémája nincs. Ezt ő fura módon úgy értelmezi, hogy ha itt korláttalan, akkor máshol sem gond a parancsolgatás, azaz szerinte bármerre járva-kelve mindenfelé ő az, aki megmondhatja a tutit, következésképpen maga a szuverének szuverénje… illetve mégsem. Saját elmondása szerint nem, ugyanis ő csak egy a mimagyarok közül, aki nem a saját elképzeléseit akarja mindenáron érvényre juttatni, de nem ám, sőt dehogy, valamint semmiképp, hanem csak „védi Magyarország szuverenitását”. Ezt is hangsúlyozza mindenütt.

A kijelentést górcső alá véve egyértelműen mondható, hogy egy ország szuverenitása azt jelenti, saját dolgaiban maga dönthet,

mivel pedig minden hivatalos magyarországi döntés Orbán Viktorhoz tartozik, az ő szuverenitása egyben Magyarország szuverenitása is.

Az utóbbiról szóló handabanda, csak a nép szokásos átverése, mert nálunk Orbán akaratától eltérő döntésre nincs esély. Sajnos igény sincsen, látva a választásokat, mivel azok szerint úgy jó nekünk, ahogy van.

Az állam én vagyok, mondta egyszer a Napkirály, és ez Orbánra is így igaz, mert ő most Magyarország, mégpedig személyesen, így aztán mikor az ország szuverenitásáért harcol, annak a harcnak a mindenkori célja jó közelítéssel esik egybe a saját elképzelésével (100 %).

Orbán nagy bánata, hogy sajnálatos módon az, hogy itthon így és ennyire megmondhatja, máshol semmit nem jelent.

Sőt, vannak esetek, mikor itthon sem száz százalékban ő mondhatja meg. Például ha az ország pénzt kap külföldről valakitől, akkor a pénz küldője feltételeket támaszthat, minek következtében a döntésre nem csak az ország, illetve Orbán jogosult, hanem az adakozó feltételekben megfogalmazott döntéseit is be kell tartani. Hallatlan megcsorbítása a szuverenitásnak, hogy nem csak úgy a kezünkbe nyomják a pénzt, aztán agyő, tiltakozott is éjt nappallá téve, de az nem számít a szemeteknek. Azt mondják, ha az ország nem tartja be az ő diktátumukat, elzárják a pénzcsapot. A Norvég Alap esetében (miniszterelnöknek köszönhetően) az elzárás már végleges, norvég pénz nuku, az EU pénzeket illetően pedig, ha a már sokszor és konkrétan leírt, a két fél által alaposan egyeztetett 27 pontot Magyarország nem teljesíti, hanem tovább pávatáncol meg cselezget, felfüggeszthetik a fizetést. És mit tesz Isten, illetve Miniszterelnök úr, megtörtént ez is. Most még csak felfüggesztés, de ha tovább próbálkozik, akár végleg lemaradhatunk arról is.

Megjegyzendő, hogy ha (bármifajta pénzmozgástól teljesen függetlenül), csak tagok leszünk egy szervezetben, az se megy csak úgy. Szuverenitásunk egy részét ilyenkor fel kell, hogy adjuk a szervezet közös célja érdekében.

Ez annyira minimum, hogy teljesen hülyének kell lenni annak, aki a fentiek megértésére, és az ebből következő alkalmazására képtelen – kivéve, ha egy ostobán dacos, mindig, mindenben a saját elképzelését sikerre vinni vágyó, a győzelmen kívül más végeredményt nem ismerő, állandóan „Magyarország szuverenitására” hivatkozó, rendkívül önhitt alak az illető. Ilyen esetben a hülyeség csak mellékszereplő, bár, ha jobban meggondolom…

Persze, ha Orbán valahol kap egy, két, esetleg több politikai sallert, családi tapasztalatból eredően hamar megérti, hogy a királyi ugribugri ott tilos, viszont ahol nem kap, ott nem módosít. Ugyanúgy próbál diktálni, mint itthon, mert saller híján nincs indíttatása megtanulni az arrafelé dívó jómodort. Ilyen például az EU is, ahol régóta próbál gólpassz helyett öncélúan húzogatni. Néha gólt rúg, sajnos mindig az EU kapujába (általában „Vétó, vétó!” kiáltással), mely szerinte bravúros teljesítmény, ezért itthon diadalként ünnepelteti. Korábban elnézték neki ezt a… khm… „viselkedést”, de az EU mára hökkenetből dühös lelkiállapotra váltott (kellett hozzá több mint egy évtized), így ma már a Miniszterelnök  sokkal kevésbé népszerű, ami Magyarországgal való azonosságából adódón azt jelenti, miatta itthon egyre több a kár. Szidja is Brüsszelt a komplett NER huszárság kegyetlenül, mégpedig minden vonalon, és ha szükségesnek látja, akkor hazudik.

Ahogy például:

  • az EU-ban elő van írva egy jövedéki adó szint az üzemanyagokra, természetesen euróban, melyet minden tagországnak be kell tartani.
  • Az előírt szint 2010. óta változatlan, azaz semmit sem kéne tenni, ha a forint erős maradna.
  • A magyar fizetőeszköz jócskán gyengült mostanáig, így az adó ma már nálunk euróban kevesebb, mint amennyi elő van írva.
  • A fenti ok miatt az adót meg kell növelni a szint újbóli elérése érdekében. Hogy rendben legyünk, literenként kb. 20 forinttal.
  • A kormány döntött: az emelés jövő év január elsejétől kb. 40 forint. Ez persze érthető, ugyanis kell nekik a pénz!

A történteket Orbánék megpróbálják Brüsszelre kenni, holott az EU-nak sem a forintgyengüléshez, sem a dupla adónöveléshez semmi köze sincs. A fenti tényt csak az elvakultak nem képesek észrevenni, de ez Orbánnak simán megfelel, mert az elvakultak kies hazánkban jóval többen vannak, mint a látók. Lásd a választási eredményeket.

Itt tartunk most.

Haláli kultúra

Nekik pedig, a halálkultúra erőinek
„nemcsak az anyagi javaink kellenek,
hanem a lelkünk is, és
fel akarják számolni
a nemzeteket az azok védelmére hivatott
nemzetállamokkal együtt.”
 (Kövér L.)

A halál kultúrájáról  az ember arra gondol, hogy igen, az aztán van a rohadéknak! Ezt bizonyítják a temetések szertartásai, az emlékírások és -beszédek, a sírok a nevekkel és szimbólumokkal, a megőrzött fényképalbumok, a hozzátartozók és ismerősök emlékképei, melyek mind-mind a halott továbbélését szolgálják, ezzel biztosítva, hogy noha fizikailag nincsen már köztünk, azért létezik még, ha halványabban is.

Látszik, mennyire nem követik a keresztény vallás eseményeit, ugyanis a „halál kultúrája” hivatalosan nem ez.

A fogalmat II. János Pál vezette be, akinek nagyon nem tetszett az új, erősen individualista világ, ahol az emberek nem Istenért, a hitért és embertársaikért dolgoznak, hanem egyéni hasznukat keresik, hajszolják az anyagi javakat meg az élvezeteket, ráadásul nem tisztelik az életet, sőt törvényes(!) keretet biztosítanak az életellenes cselekedetekhez, lásd abortusz, eutanázia. A háború és az egyéb gyilkosságok nem tartoznak ide, mert ezeket ma már kizárólag tébolydaszökevény pszichopaták művelik, akik nem csak rendkívül kulturálatlanok, de amit tesznek, nem is törvényes sehol.

Közelebbről vizsgálva a kérdést a halálkultúrázás ostobaság, az Ember megérdemli az individualista életfelfogást.

Sok-sok őse rengeteget dolgozott azon, hogy a mai Embernek mára lényegesen több anyagi lehetősége, egészsége és szabadideje legyen az élvezetekre, és az ősök munkájának semmibevétele lenne, hogyha ezért bárkit bírálnának („élvezet” alatt természetesen az és csakis az értendő, ami mást nem bánt, és másnak kárt nem okoz). A bírálat persze a pápák permanens feladata, tőlük nem is vehetjük rossz néven, nem lennének ott, ha nem ezt csinálnák, hiszen a vallás szerint az itteni siralomvölgyben nem az élvezkedés a cél, hanem minden élvezkedés megtagadásával a Mennyország kiérdemlése. A pápák hozzáállása tehát érthető, viszont rögtön más a kritika egy hozzánk hasonló embertárstól, pláne, ha ő ezzel saját önző célját próbálja megsegíteni.

Ma már az állam (elvileg) szekularizált, azaz a bibliai szabályok beépítése az állam vezérlő rendszerébe nem kötelező, az Istenért és a hitért való dolgozás tehát mindenki esetében szabadon választott (ha akarja, dolgozik érte, ha nem, az sem gond), az embertársaival való törődést pedig minden polgár az adók befizetésével tudja le. Az elesettekről, gyengékről, védtelenekről való gondoskodás a befizetett adó birtokában már az állam feladata.

Lenne.

Sajnos vannak államok, és érdekes módon pont a legkeresztényibbek, amelyek előszeretettel hagyják úgy az út szélén az elesetteket, gyengéket és védteleneket, hogy az állami támogatásokból a legtöbbet a gazdagok kapják, a maradékot meg a tehetősek. Elképesztő látni, hogy a XXI. század Európájában van még ország, ahol a tengernyi adó ellenére sokaknak nincs hol lakniuk, és az állam, ahelyett, hogy 18 négyzetméteres lakásokat építene nekik pár tízmilliárdért, ahová hazamehetnek, rendőrileg „kezeli” a helyzetet. Az így megspórolt pénzből aztán látványos sportversenyeket rendez tízszer pár tízmilliárdot beáldozva, leginkább persze önmagának, mert a nép 99,5 százaléka semmit sem nyer vele: ugyanezt látná tévén, ha a versenyt más városban rendezik.

Hát igen. Az állam csak egy pénzbeszedő, a gondoskodást szerinte csinálja más.

A konkrétumokat illetően:

  • Életpártiság

Ma, mikor a bolygót 8 milliárd ember lakja, már a fogalom sem érthető. Ezt a tömeget nem a vallásoknak köszönhetjük (sőt, gyilkoltak nevükben bőven, sokkal többet, mint elég), hanem nagyrészt a tudománynak, ugyanis nem többen születnek, hanem egyre kevesebben halnak meg, és azok is jóval tovább élnek.

A 8 milliárd ember nagyon sok a Földnek, az optimális létszám kb. 300 millióra tehető, a maximum meg, mondjuk, kétszeres – illetve inkább másfél, ha ugyan nem egy. Hová kell még szaporodnunk, tisztelt életpártiak?

  • Abortusz

Az abortusz legfőbb oka, hogy sok helyen nem világosítják fel a 10–12 éveseket (mit tizenkét éveseket, néhány helyen még a tizennyolc évesek felvilágosítása is tilos), hogy mi történik a testükkel nemsokára, és mire vigyázzanak. Még borzasztóbb, hogy a védekezést sokan hiába ismerik, mégsem csinálják, mégpedig a „Mi lesz, ha kiderül?” miatt, ugyanis rettegnek tőle, hogy mit szól majd a szülő, a rokonság, a szomszéd, a város, az iskola keresztény kultúrájú közege a fogamzásgátló megtalálása esetén? További gond, hogy néhányan teljes tudatlanságban érik meg a felnőttkort is, ezért esnek akaratlanul teherbe, a legszörnyűbb pedig a nemi erőszak miatt terhes nő, aki végképp nem tehet semmiről. Egyértelmű, hogy a nem kívánt gyermek megszülése kivétel nélkül mindenkinek rossz. Az újszülöttnek pláne, mert eleve hendikeppel indul, amely hátrány később fokozódni fog.

Ez lenne az élet diadala?

  • Eutanázia

Kegyes halál. Lágyabb szívű hóhérok az általában vallási okokból máglyára ítélteket már az alágyújtáskor megfojtották (ők sem bírták nézni), ugyanezt utánozza a jelenkor, hogy a végstádiumban lévő menthetetlenek ne szenvedjenek sokat. Az életpártiak szerint viszont inkább szenvedjenek.

Az természetesen törvényekkel és szigorú ellenőrzéssel biztosítandó, hogy visszaélések ne történhessenek, de józan ésszel megtagadni merénylet a szenvedővel szemben.

Az, hogy Kövér tudatosan használta-e a „halál kultúrájának erőit” félelemkeltésre, vagy csak valami bombasztikusat akart mondani, sajnos nem tudható, de hogy kit ért „erők” alatt, az nem vitás. Akiknek „az anyagi javaink mellett” a lelkünk is kell, csak egyvalaki lehet: az ördög maga. És az ördög ma nálunk a Kövérék által kijelölt Nyugat. Azon belül is az EU. Azon belül főként von der Leyen asszony. Meg Soros.

A józan ész uralta tartományba visszatérve egyértelműen mondható, hogy az anyagi javaink eddig csak bővültek az EU tagság során, egyrészt kaptuk a felzárkóztatási támogatást, másrészt a multik több pénzt hoznak be, melyet bérekre, szolgáltatásokért és adóként fizetnek itt, mint amennyit haszonként kivisznek.

Az is egyértelmű, hogy amint anyagi javaink nem, úgy hófehér lelkünk sem kell a nyugati ördögöknek, az emberi jogok és a demokrácia annál inkább, de azt meg mi nem akarjuk teljesíteni. Inkább szidjuk őket. Ez a lehalálkultúrázásuk se más.

A nemzetállamok jóval szorosabb szövetséggel való helyettesítése (Európai Egyesült Államok) valós terv lehet. A lépést indokolja, hogy a nemzetállam az emberiség találmányaként nem annyira sikeres, mert nekik köszönhető a modern kor összes háborúja, a permanens fegyverkezés, a hadseregek, az atomhatalmak, a vámok és az útlevél, egymás kölcsönös lenézése, a saját nemzet túlértékelése, a fenyegetettségre való hivatkozás agresszió esetén, a vallási fanatizmus megvédése az értelemtől, a revansizmus, valamint az emberiség közös céljainak állandó kudarca is. Ebből látható, hogy kinek van szüksége rá.

A nemzeti kultúrákat viszont nem fenyegeti senki. Még a halálkultúra erői sem, hiába hazudják azt egyesek.

Sajnos azzal a hazai gyakorlattal, hogy ezt a Kövér-féle maszlagot a nép jó része lelkesen fogadja, és legközelebb ismét rá szavaz, Magyarország értelmisége nem tud mit kezdeni.

Egyelőre?

Bicikli és város

Síkvidéken öröm a kerékpár. Hollandia például rettentően sík, a nagy magyar Alföld ugyancsak, van is kerékpáros mindkét terepen. Dimbes-dombos tájon, például Budán a bringa viszont már nem az igazi. Ezen ugyan segíthetnénk az elektromos kerékpárok elterjesztése révén, de az áruk egyelőre barátságtalan.

Sajnos akadnak olyanok, akik alkatukból, korukból, betegségükből, stresszhelyzeteket rosszul tűrő természetükből, félelmükből vagy ügyetlenségükből adódón nem alkalmasak a városban való kerékpáros közlekedésre, valamint olyanok is, akik nem szeretik magukat kitenni az időjárás viszontagságainak, azaz ha esőben, hóban, téli fagyban kell valahová menniük, nem a kerékpárt preferálják, és akkor sem azt, ha nagyobb távolságra utaznának, csomagot kell cipelni, vagy gyorsan kell valahová odaérniük. Operába, bálba, egyéb sátoros ünnepségre sem azzal érkezik a szépen felöltözött ember – hogy a lustákról már ne is beszéljünk.

Tagadhatatlan, hogy a bicikli 18 évesen, fölényes kerékpártudással, kicsattanó egészségi állapotban (kötélidegek inkluzíve), tavaszi napsütésben, sík terepen, forgalommentes környezetben, ráérősen, csomag nélkül, közeli és kerékpármegőrzővel ellátott célállomás esetén, ahová nem szmokingban és kisestélyiben kell menni, jó dolog, ráadásul környezetbarátabb, mint az autó, de hogy ez mind összejöjjön, ahhoz piszok nagy mázli kell.

Megállapítható tehát, hogy a jóízű bicajozás nem adatik meg sem mindig, sem mindenhol, sem mindenkinek.

Városokban mindez fokozottan érvényesül, azaz egyértelműen objektív oka van annak, hogy a nem kerékpáros hagyományokra épült városok döntő többségében (és Budapest ilyen) az autósok száma nagymértékben haladja meg a kerékpárosokét. Ha a lakosság 3 százaléka néha egy adott útra kerékpárral indul, az már egy jó arány (általában alacsonyabb), javasolható tehát, hogy

a városokban a kerékpárok előnyben részesítése, csak rendkívül gondos vizsgálatok elvégzése után hozza meg a városvezetés.

A bicikli a közlekedés során az arra járóknak akadály. Ez az összes többi közlekedési eszközre is igaz, csak a minősége más. Az akadály hatásossága a következőktől függ: az eszköz méretei, a műszaki állapota, a sebessége, a szerkezetet irányító ember habitusának jellemző értéke a nyuszi >>> macsó skálán (nők esetében is) és a vezető pillanatnyi ingerültségi szintje. Az autósoknál utóbbiakat mindenki ismeri, a biciklinél viszont nem ez a döntő, hanem a sebesség, és a gyorsulás, melyek lényegesen kisebbek a többiekéinél. Ez eredményezi azt, hogy egy csupa ideális vezetőből álló autósor esetén a főútvonalon történő haladás viszonylag sima, viszont ha az autósorba egy biciklis belekerül, hiába gyakorlott a vezetője, sokak napját el tudja rontani, pláne a szokvány piroshullám esetén (a zöldhullámot rejtélyes okból egy kocsira szokták beállítani, így többet nem szabadna ráengedni az útra, mert akkor az inverz szorzó érvényesül. Annak oka, hogy miért így csinálják, egyelőre ismeretlen, és ahogy az az erre irányuló kutatások számából kiderül, az is marad. Punktum).

A várható szituáció: a kerékpárost két lámpa közt az összes autós megelőzi, viszont a pirosoknál mindig felzárkózik, így a következő szakaszon újból kezdődik a hektikus előzgetősdi. Jobban járna az ország (kevesebb olajimport), a város (kevesebb szennyezőanyag kibocsátás), valamint a többi autós (kisebb költség és idegi terhelés), és maga a kerékpáros is, ha bicikli helyett ő is autóval jött volna. Más lenne persze a helyzet, ha az adott úton nem egy kerékpáros és ötven autó haladna, hanem ötven kerékpáros és nulla autó, de ennek a fentebb leírt objektív és szubjektív okok miatt semmi esélye sincs.

A fentiek alapján megállapítható, hogy a kerékpár NEM a városi főútvonalak közlekedési eszköze. Ezen a lelkes zöldek, ha hatalomra jutnak, úgy szoktak segíteni, hogy ahol lehet, kerékpársávokat jelölnek ki az utakon. A kerékpársávnak viszont csak akkor van értelme, ha indulástól érkezésig azon haladhat a bringás (azaz minden főúton van ilyen), mert ha útja során csak pár helyen található, rosszabb lesz a helyzet, ugyanis a kerékpársáv megléte olyan vasárnapi biciklistákat is kicsábít az útra, akiknek városban nem kellene, illetve nem szabadna bicajra ülni.

Azok a sajnálatos következmények, melyek szerint

  • a sáv kijelölésével az adott út egyéb járművekre vonatkozó áteresztő képessége csökken,
  • a dugó nő, a benzinfogyasztás és a szennyezőanyag kibocsátás több lesz,
  • az arra közlekedők idegileg is jobban károsodnak,

a sávkijelölőnek általában érdektelen, mert a lelkesedés és a hit nagy erő, melyek egyszerű szavakkal szokták elsöpörni a bonyolult rendszerek racionális vizsgálatát. A legveszélyesebbek a „Nekem tetszik”, „Tőlem ezt várják” és a „Már beleéltem magam” elv, ahol vitának nincs helye. Egyébként a kijelölés és megvalósítás után célszerű forgalomszámlálást végezni, mind az arra haladó autósokat, mind az arra haladó kerékpárosokat illetően, hogy a kijelölés hasznossága igazolható, illetve (a kijelölőre nézvést kellemetlen esetben) megkérdőjelezhető lehessen. Sajnos az a helyzet, hogy a kijelölt kerékpársáv általában üres, miközben autó bőven jár(na) arra. Ha nem lenne kitiltva onnan.

Városban a kerékpárokhoz illő közlekedési terep a mellékutcák hálózata. A forgalom ott jelentéktelen (ahol nem az, az nem mellékutca!), az átlagsebesség kicsi, és a kerékpáros, ha mégis kellene, autóval könnyen megelőzhető. Ezek a mellékutcák tudják biztosítani, hogy sok kerékpáros eljusson egy olyan villamos, metró, busz vagy HÉV megállóhoz, ahonnan a belvárosba már tömegközlekedéssel mehet. Ezt az elvet követve (ami erősen javasolható) a városvezetés legfőbb teendője, hogy a lehető legtöbb ilyen megállóban kerékpártárolót létesítsen, főleg a külső kerületekben, ahol a kertes beépítés miatt a gyaloglási távolságok nagyok. Ez a lehetőség sokakat indíthat arra, hogy ilyen utaknál nem autóval mennek a belvárosba, hanem biciklivel a megállóig, és onnan metróval tovább. Persze ha nincs a megállónál kerékpártároló, akkor autóba ülnek ők is a többi autós, a városvezetés és a földlakók legnagyobb bánatára. Ezért az ilyen tárolókkal sokat lehet javítani a helyzeten.

A biciklis futárok profik. Miattuk nem kell kerékpársávot építeni, és általában azok miatt sem, akik a városban kerékpárra ülnek, mert egyrészt nincsenek sokan, másrészt ők is jól tudnak tekerni.

A külön sávoknak ott van létjogosultsága, ahol a kijelölés az autóforgalmat nem korlátozza.

A városvezetői döntések előtt a szakemberek vitája elengedhetetlen, a politikusoknál pedig a vita végeredményének figyelembe vétele (annak elismerése, hogy ők nem értenek hozzá), és higgadt, lelkesedésmentes visszafogottság szükségeltetik. Aki Nagy Sándornak érzi magát, és gordiuszi megoldásokban gondolkodik, nagy bajt tud csinálni. A „Nekem tetszik” érv feltétlenül kerülendő. A népszavazást „a döntések igazolásához” százszázalékos mértékben el kell vetni, mivel a lakosság döntő többsége biztosan másik városrészben lakik, és szinte soha nem jár arra, amely helyszínről döntenek, azaz a szavazata nem a saját szempontját figyelembe vevően racionális, hanem az ún „érvényes divat” szerinti lesz. Az ilyen népszavazásos „döntés” eredménye ezért semmisnek tekintendő.

Jobb (szakmai) érveket kell keresni.

A rendeletalkotás (kitiltás, betiltás, meg a többi) a legolcsóbb, de a legtöbb bajt okozza. Lehetőleg nagy ívben kerülni kell.

Hagyományos érték

A hagyományos érték nevéből következően olyasvalami, amely a múltból érkezik, fő jellemzője pedig, hogy akkor is érték volt, meg ma is az. A hagyományos érték választja el például a genderglobalista Nyugatot a hithű, konzervatív Kelettől, mely utóbbiban az orosz földgáz továbbra is hagyományos érték, az előbbiben meg már nem.

A konzervatívok szerint attól, ami tegnap volt, nem szabad eltérni, a balliberálisok szerint viszont szabad, így aztán arra, Nyugat felé nem veszik rossznéven, ha valaki eltér. Ebből következően az ő világuk eleve erkölcstelen világ, hagyományos értékeik nincsenek, nem forszírozzák a szaporodást(!), megengedhetetlen kapcsolatokat törvényesítenek(!!), és ma már nem is akarnak homogének lenni(!!!), mert tisztában vannak vele, hogy korábban sem voltak azok, csak a „hagyományos értékek” kényszerítették bele őket a látszathomogenitásba. Szörnyűség, hogy mennyire toleránsak a mássággal szemben. Brrr.

Ilyen egy rendes, illiberális államban nem fordulhat elő.

A konzervativizmus jellemzője a hierarchia. Abból származtatja a számára elengedhetetlen, nagybetűs Rendet, azaz tartózkodásra kijelölt helyként mindenkinek meg van határozva egy zárt rekesz, ahonnan nem jöhet ki. A konzervatív állam mindenféle intézkedésekkel gondoskodik róla, hogy ne is akarjon kijönni, mert különben baj lesz. Az Isten, császár, király, arisztokrácia/politikusok, papság, nemesség, polgárság/szabadok, pórnép, rabszolgák, nők sorrend többezer éven át jól működött, aki ezt meg akarná zavarni, az a konzervatív állam alapjait támadja meg. Amely csoportok renitenskednek, azaz nem hajlandók szó nélkül betagozódni és elfogadni azt, ami számukra ki lett jelölve, azokat rendőrségi felügyelet alá helyezik (lásd oktatás, egészségügy, ilyesmi).

Ha egy egész ország rendőrségi felügyelet alatt van, azt jelenti, a Rendet minden téren erővel kell fenntartani. Ezek a totális diktatúrák.

Az ország nulla és a százszázalékos rendőri felügyelete közötti elhelyezkedés mutatja, mennyire diktatúra az adott ország, vagyis aki azt mondja, ha senkit nem visz el a fekete autó, akkor ott nincsen diktatúra, hülyeséget beszél, ugyanis attól még nyugodtan lehet, legfeljebb kisebb mértékben. Például nálunk a Rogán vezette propagandaminisztériumot egyáltalán nem a belügy irányítja, szabadon plakátolhat meg levelezéses nemzetkonzultálhat bármiféle rendőri korlátozás nélkül akár évi negyven-negyvenöt milliárdból is, ha kell, ami elég nagy mozgástér Rogánnak, mégis vannak kétségeink a hazai demokráciát illetően. Igaz, nem Rogán korlátozása miatt.

A mozgolódásoktól mentes, ún. „rendes” hierarchia tehát a legfőbb hagyományos érték, amelyet a konzervatív erők szerint tűzön-vízen keresztül meg kell tartani.

A társadalom a nagy csoportokon belül kisebb egységekre tagozódik, ezek a családok. Konzervatív állam esetén a családokon belül is működik a szigorú hierarchia, mely szerint mindenkinek tudnia kell, hol a helye. A konzervatív tábor családmodellje, melynek a költő szerinti ideális helyzete az „Apa, anya, gyerekek, csupa szív, szeretet, egy se nyafog, kesereg, tréfa csupán a baj.”, a legvégsőkig megőrzendő, ha kell törvények által, sőt akár az alaptörvény módosításával is. Ebből következően az „Apa, apa, gyerekek…” szigorúan tilos, ahogy az „Anya, anya, gyerekek…” éppen úgy, teljesen függetlenül attól, hogy a „csupa szív, szeretet” az efféle visszataszítóan perverz kapcsolatban adott-e, vagy sem. A család feje a családfő, a többiek a beosztottak, és nem csak a család kutyája tudja, ki parancsol ott.

A gazdaság is a jól bevált családmodell szerint szerveződik, a kereslet-kínálat által meghatározott árak, a fogyasztás és az általa ösztönzött fejlesztés zavaros, individualista módszerei helyett a hagyományos értéknek tekintendő, padrone vezette nagycsalád dívik, azaz a rendszer sokszereplősből egyszereplőssé válik, legalábbis az állam uralta gazdasági terepen, ahová idegenek belépése tilos. A családon belül piaci igényből felvetődő műszaki fejlesztési, gazdaságosság növelési, környezetvédelmi vagy kiszolgálás jobbítási igény nincs, a vevő, aki ugyanaz, mint az eladó, gavallérosan rendel és fizet (a mi pénzünkből), továbbá akárhány túlmunka számlát befogad. Ha törvényileg baj lenne, egy nap alatt módosít. Tessenek, kérem, elképzelni, van olyan ország, ahol a többszörös kétharmad révén a rendszer sok időt kapott a kiépülésre, így aztán ma már kiválóan működik, a nagypénzű parvenük saját gyarapodásukon túlmenően eltartják a padronét is. Fényesen.

És látá a padrone, hogy ez jó.

És tényleg jó. Nem mindenkinek ugyan, ám a legtöbb gazdagnak az. Nem is lenne semmi baj, ha nem volnának renitensek, de sajnos vannak. Affenébe is!

A szépen felépített Rendet az örökös ugyanoda pozicionáltság helyett egyenlő kiugrási esélyeket akarók, a kötelezően fekete-fehérből kitüremkedő szivárványosok, az utasítás helyett megvitatással kialakított, közös álláspontban hívők, a mindenféle undorító szabadosságot szabadságnak nevezők, a Biblia ősi és kötelezően betartandó törvényeit kétségbe vonók, meg még további ilyesféle, rendkívül káros szerzetek, azaz főleg az ellenzék veszélyezteti, ugyanis hiába írta azt a költő, „Jöjj el szabadság! Te szülj nekem rendet…”, nagyot tévedett, mert abból nem rend lesz, hanem óriási kavarodás. Ami megengedhetetlen. Még tán az eleve elrendelt, örökös miniszterelnöki címet se akarnák tudomásul venni a népek egy akkora zűrzavarban, amit az ellenzék által megvalósítandónak hirdetett, úgynevezett „szabadság” okoz!

Az ilyesféle fertő elkerülésének záloga maga Miniszterelnök úr, aki, mint ezt kifejtette, mások által követhetetlen észjárással kormányozza országunk hajóját a nagy európai hullámverésben.

Csak remélni tudjuk, hogy a sorsunk végül nem az ő észjárásán múlik, mert az már eddig is sok kárt okozott.

Nincs pénz, nincsenek barátok, az országnak rosszabbul megy, mint ahogy mehetne, és mindez azért, mert Miniszterelnök úr azon tekintélyes szervezetekben sem szereti az egyenlőséget, amelyeknek tagjai vagyunk. Már az érthetetlen, hogy ott is hierarchiát akar, de hogy 27 egyenlő között ő akar a padrone lenni, az minden más tagállam szerint túlzás egy kicsit. A szervezetek alapszabályaikban eleve megadják mindenkinek az időszakosnak gondolt, néha egy-egy kérdésben alkalmazható vétójogot, de ilyen agresszív kismalacos pávatáncra nem számított egyik Alapító Atya sem.

Miniszterelnök úr sajnos nincs tisztában az alábbiakkal:

  • Ha valaki tag egy klubban, akkor a szuverenitásának egy részét fel kell adnia! Aki ezt a primitív követelményt nem képes fölfognia, annak az agyi képességeiről jobb, ha nem nyilatkozunk.
  • Miniszterelnök úr sohasem a „magyarok érdekeit” védi, hanem minden esetben a saját elképzelését. Hogy mégis azt mondja, az sokaknak ugyan elfogadható, de attól még nem lesz igaz.
  • Ha valakitől pénzt kapunk, ne sértődjünk meg azon, hogy szeretné tudni hová ment a pénz, mert ha nem engedjük megtudni neki, legközelebb nem ad.

A baj az, hogy ezekre Miniszterelnök úr magától nem fog rájönni soha, megmondani pedig nem merik neki.

Nem lehetne végre leváltani? Vagy még mindig nem elég?

“Én adtam Orbán kezébe Gramscit, a kommunista teoretikust”

A magyar nemzeti együttműködés rendszerének kialakításában fontos szerepet játszott az olasz kommunista párt egykori vezetőjének tanítása a kulturális hegemóniáról – állítja Ágh Attila.

A jeles politológus, aki nemrég könyvet adott ki a nemzeti együttműködés rendszeréről, a Népszavának így nyilatkozott: ”egy bizonyos Orbán Viktor nevű joghallgatónak én adtam a kezébe Gramscit. Ez 1986-87 táján történt. Orbán Viktor akkor liberális, nyitott és barátságos egyetemi hallgató volt. ”Mire hívta fel a figyelmét Orbán Viktornak Ágh Attila? Arra, hogy az olasz marxista gondolkodó szerint

a politikai ellenfelet nem a leggyengébb hanem a legerősebb pontján kell megtámadni.

Ez nyilvánvalóan eltér Lenin tanításától hiszen a bolsevik vezér híres mondása szerint a leggyengébb láncszem a célpont. Gramsci másik jelentős felfedezése: nagyon fontos a kulturális hegemónia megszerzése! Erről nemrégiben Békés Márton – Orbán Viktor egyik ideológusa –  könyvet is publikált.

Ágh Attila szerint Orbán Viktor szisztematikusan halad előre 2010 után: az első szakasz a politikai hegemóniáról szólt, a második a gazdaságról, a harmadik, a jelenlegi a kultúráról. Úgy véli, hogy a nemzeti együttműködés rendszere a saját sírját ássa, mert mint autokrata rendszer olyan embereket nevez ki fontos pozíciókba, akik lojálisak, de szakmailag inkompetensek. Ezért az alrendszerek –  egészségügy, oktatás, stb… – összeomlása hozhatja el az egész bukását. A politológus szerint korábban nem tűnt fel a magyar elit inkompetenciája holott az Antall, a Horn vagy a Gyurcsány kormány is tele volt inkompetens vezetőkkel. Hozzájuk képest Orbán Viktor csapata egyáltalán nem annyira amatőr. Profi gengszterek, akiket behatárol a rendszer.

Orbán gyenge pontja a nemzeti szemlélet

Gramsci tanításait is kihasználva Orbán Viktor olyan rendszert épített ki, melyet nagyon nehéz megbuktatni, mert kezében van nemcsak a politikai, de a gazdasági és a média hatalom nagy része is. Gramsci Olaszország számára találta ki a kulturális hegemóniát, és az olasz kommunista párt ezt felhasználva a nyugati világ legerősebb kommunista pártja lett, amely ráadásul nem is bukott meg teljesen miután megszűnt a Szovjetunió. Ma Brüsszel legjobb szövetségese Rómában az olasz kommunista párt utódpártja. Olaszországban ugyanis rájöttek arra, hogy a globalizáció átírta a politikai stratégiát mindenütt: egyedül nem megy! A világgazdaság globálisan működik miközben az emberek többségének gondolkodása megmaradt a nemzeti keretek között. Ezt az ellentmondást kell kezelnie minden elitnek, és ez az, ami Orbán Viktornak nem megy. Ő politikailag gondolkodik mint Lenin vagy Gramsci, de említhetjük Sztálint is, aki meghirdette a szocializmust egy országban programot. Lényegében ebbe bukott bele – kis késéssel – a Szovjetunió 1991-ben.

A szuverenista politikának, melyet Orbán hirdet, a globalizált világban nincsen értelme. Világosan bizonyítja ezt az Európai Unió két kis országa, ahol a legmagasabb az egy főre jutó GDP. Hogy sikerült ez Luxemburgnak és Írországnak, ahol semmilyen természeti erőforrások sincsenek? Mindkét helyen arra jöttek rá, hogy a globalizált világ  óriási adócsalást is jelent a gyakorlatban: aki teheti külföldre menekíti a pénzét az adóhivatal elől. Jean Claude Juncker még mint Luxemburg miniszterelnöke, kitalálta azt, hogy az uniós polgárok és cégek  náluk is adózhatnak. Az eredmény: csillagászati GDP, amely egy főre számítva messze a legmagasabb az Európai Unióban. Írország ugyanezt csinálta globális méretekben: az Európában működő amerikai óriások jelentős része itt adózik. Ezért ugrott a kelta tigris a második helyre az egy főre jutó GDP-t tekintve az Európai Unióban.

A magyar elit továbbra is nemzeti kategóriákban gondolkodik, az eredmény: stabil hely Európa szegényházában.

Ráadásul Orbán Viktor jóslata szerint hét szűk esztendő következik…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK