Önkormányzati választás 2019

Komáromi Zoltán: Évek óta dolgozunk a programon

Az Együtt szakpolitikusa azt mondta a fuhu.hu-nak, hogy nincs konfliktus a pártvezetéssel amiatt, hogy ő készíti Botka László egészségügyi programját, miközben a két párt között nincs választási együttműködés. Azt is mondta: a programon már évek óta dolgoznak.

Szombaton, a szegedi találkozón, ahol Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, programadó beszédet tartott, felszólalt Komáromi Zoltán, az Együtt választmányi elnökének helyettese is, akiről több lap is azt írta korábban, hogy ő készíti Botka László egészségügyi programját.

A fuhu.hu-nak Komáromi Zoltán elmondta:

nem egy új programról van szó, már három éve dolgoznak rajta.

Botka László pedig megkereste őt, hogy „elvinné ezt a programot”.

Kérdésünkre, hogy ez nem okozott-e konfliktust a párt vezetőivel, hiszen nincs együttműködés a két párt között, Juhász Péter pártelnök pedig arról beszélt, hogy közös lista biztosan nem lesz, Komáromi Zoltán azt mondta:

nem volt semmilyen konfliktus, mert már az első megkereséskor tájékoztatta a párt vezetőit.

Mindenki beleegyezett, mint fogalmazott: ez annak az elismerése volt, hogy „jó műhelymunka folyik az Együttben”.

Az együttműködés, hogy lesz-e közös lista, vagy hogy megállapodnak-e az egyéni jelöltekről, az pártelnöki kompetencia, ő pedig szakpolitikával foglalkozik, és ezeket a kérdéseket most kell eldönteni, mert

„január-februárban már késő programot írni”.

De csak akkor áll a program mellé, ha annak a végső változata is vállalható lesz számára.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Az akkor még háziorvosként dolgozó Komáromi Zoltán először 2008-ban jelent meg a politikában, amikor támogatta a vizitdíj bevezetését, és aláírásokat is gyűjtött mellette. Most a fuhu.hu-nak erről azt mondta:

„Egyszerűen dühös voltam.”

Azt mondta: „hazugságokkal hergelték az embereket”, miközben az egészségügyben komoly forráshiány volt, 6-8 év után pedig „azok is visszasírják a vizitdíjat, akik a legnagyobb melldöngetéssel ellenezték”. Szerinte annak idején két komoly hibát is elkövetett ezzel kapcsolatban a kormány: egyrészt, nem tárgyalták meg annak a feltételeit, hogy a vizitdíj bevezetése ne menjen a gyógyító munka rovására, másrészt nem kommunikáltak róla, így a Fidesz „rá tudott települni a népszavazásával”.

Erről a szerepvállalásról egyébként most azt mondta:

nem tartja politizálásnak,

hiszen nem pártközeliként végezte, „csak ki mertem állni az arcommal”.

Később csatlakozott az Együtthöz, a párt egészségügyi szakpolitikusa, majd 12. kerületi önkormányzati képviselője lett.

Hatumák: urnákhoz!

A külhoni magyarságot (hatumákat azaz határon túli magyarokot) igyekszik mobilizálni a Fidesz a 2018-as választásokra. Többek között erről szólt az idei Tusványos is (Orbán Viktor, Balog Zoltán és többiek).

A határon túli magyarok körében egyértelműen a Fidesz a legnépszerűbb magyarországi párt: a 2014-es parlamenti választásokon leadott érvényes levélszavazatok több mint 95 százalékát Orbánék szerezték meg. A tavalyi, menekültkvótákról szóló népszavazáson pedig 99 százalék volt a kormány által követelt nem válaszok aránya. Igaz, az érdeklődés igen alacsony volt.

Mindazonáltal a becslések szerint a külhoni magyarok listás szavazatai csupán 2-3 mandátum sorsát dönthetik el. Ez a két-három mandátum azonban rendkívül fontos a Fidesznek, ugyanis szoros eredménynél akár azt is eldöntheti, lesz-e kétharmados többsége a magyar kormánypártnak az Országgyűlésben, vagy sem.

A Magyar Nemzet információi szerint 2014-ben 193 ezer, jelenleg pedig csaknem 290 ezer határon túli, magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar van a névjegyzékben. Pálffy Ilona, az NVI elnöke a lapnak azt mondta, ez 2018 tavaszára 320 ezerre bővülhet, ám ez a választásra jogosult külhoniak kevesebb mint fele.

Finta Márk a pozsonyi Új Szóban írja: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség háromszéki szervezetének elnöke, Tamás Sándor a múlt héten arról számolt be, hogy a szervezet telefonos tájékoztatást indított Kovászna lakói számára a magyarországi választásokkal kapcsolatos tudnivalókról. „Az a célunk, hogy az Orbán Viktor által vezetett kormány folytathassa a munkáját, s ehhez mi erdélyi magyarok is hozzájárulunk, úgy ahogy négy évvel ezelőtt is tettük, amikor mintegy 65 ezer szavazattal erősítettük a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzését” – írta közleményében Tamás.

Ám nemcsak a viszonylag kevés regisztrált levélszavazó a magyar kormány gondja, hanem az is, hogy a beérkezett szavazatok között kiemelkedően sok az érvénytelen. A 2014-es parlamenti választáson 158 ezer, 2016-ban a kvótanépszavazáson pedig 154 ezer levélszavazat érkezett be, ezekből pedig előbbi választáson 128 ezer, utóbbin 130 ezer volt érvényes.

Az érvénytelen levélszavazás nem egy különös jelenség: két buktatón múlik a dolog. Az egyik, hogy a visszaküldendő, szavazatot tartalmazó névtelen borítéknak kötelezően zártnak kell lennie. A másik, hogy az „anyja neve” kitöltendő rubrika is zavart okoz. Romániában az aktuális nevet szokás beírni és nem a lánykori nevet. Arról nem is beszélve, hogy Szerbiában meg az apa nevét kell feltüntetni a hivatalos iratokon.

Ezt a rendelkezést azonban egy röpke tollvonással meg lehet szüntetni, mint ahogy azt Semjén Zsolt már kilátásba is helyezte.

Botka hajlandó visszalépni, ha…

„Ha látok egy másik, sikeresebb politikai alternatívát, akkor hajlandó vagyok visszalépni. Jelenleg ilyet nem látok” – mindezt Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje mondta az ATV-ben.

Ezt a kijelentést sokan egyfajta meghátrálás, vagy inkább kihátrálás kezdeteként értelmezik. Bár, hallani, hogy a párt belső fórumain már el-el hangzottak hasonló kijelentések Botkától, ezek azonban inkább cinikus megjegyzésekként voltak értelmezhetők.

A szegedi polgármester most is azt erősítette hallgatóiban, nézőiben, hogy ő a győzelem receptjét adta meg, ez az alternatíváról szóló kiegészítés mindenképpen új és meglepő a részéről. Annak ellenére az, hogy hozzáfűzte:

nem lát magánál sikeresebb alternatívát.

Ebből, némi szemantikai értékelést követően levonhatjuk azt a következtetést, hogy alternatíva már van Botka horizontjában is, legfeljebb nem látja sikeresnek. Márpedig, ha egy jelölt lát másokat is a pályán, akkor érzékeli a kritikákat is, amit bizonyos szempontból pozitív jelként is felfoghatnak azok, akik Botka részéréről politikája korrekcióját várják.

Kétségételen: az MSZP kifejezetten megosztottnak mondható a miniszterelnök-jelöltje alkalmasságát illetően. Sőt: egyesek szerint ma már többen vannak ellene, mint mellette; a mainstream politikusok közül csak Gőgös Zoltán, Harangozó Tamás, Újhelyi István és – most figyeljenek – Szekeres Imre számít feltétlen hívének, egy másik csoport támogatja ugyan, de erős kritikával szemléli Botka lépéseit, míg a harmadik csoport mereven elutasítja őt. Ez utóbbi társaság sem egységes persze, van aki a gyors és azonnali váltást szorgalmazza, míg mások egyelőre kivárnának addig, míg jobban megérik a helyzet a cserére.

Visszatérve az ATV-beli interjúra: abból nem az derül ki, hogy Botka változtatni akarna eddig stratégiáján, bár ebből a szempontból talán fontos állomás lesz a szombat délutánra tervezett szegedi értelmiségi találkozó. Ezen, mint arról már korábban beszámoltunk, a miniszterelnök-jelölt programot is hirdet, és feltehetően

kísérletet tesz egy igazai értelmiségi holdudvar kijelölésére és kialakítására.

A meghívottak köréről és létszámáról ellentmondó híreket lehet hallani: van, aki több, mint kétszáz vendégről beszél, mások viszont ötvenes létszámról tudnak. Ugyanakkor az is hírlik, a Független Hírügynökség is beszámolt róla, hogy sokan lemondták részvételüket, vagy nem jeleztek vissza a meghívóra. Jól értesültek tudni vélik, hogy eddig mintegy huszonöt biztos résztvevője lesz az eseménynek, emiatt pedig bővítették a meghívandók listáját; több politikus, így például Kunhalmi Ágnes, vagy a szocialisták frakcióvezetője, Tóth Bertalan is bekerült a szegedi körbe.

Kérdés, hogy a fő konfliktuspontról lesz-e elmozdulás, azaz

a DK-val való együttműködést továbbra is csak Gyurcsány Ferenc nélkül hajlandó elfogadni Botka, avagy lazít ezen az elképzelésén.

A DK néhány napon belül megkezdi a kampányát, és azt egészen biztosan a volt miniszterelnökre építi. A szocialisták, ki tudja hányad része, az összefogás mellett törnek lándzsát, még akkor is, ha tudják: Gyurcsány személye a közös listán valóban taszító is lehet. Mégis, ha éremben akarnak Orbán vetélytársává válni, azaz komolyan hisznek a Fidesz leválthatóságában, a DK elnöke megkerülhetetlen tényező.

A szegedi találkozó mindenképpen kiélezi a kérdéseket. A következőket: 1. Képes-e konszolidálni a helyzetet Botka? 2. Felsorakozik a párt valamennyi tagja mögötte? 3. Tud-e markáns értelmiségi támogatást szerezni maga mellé? 4. Erősíti-e pozícióját, vagy az alternatív megoldás felé tolja a helyzetet?

Elemzők szerint viszonylag kevés az esély a korrekcióra, ami viszont tovább löki a pártot a belső háborúk élesedése felé, és egyben lassan eltávolodik mindentől, ami sikerrel kecsegtethet.

Botka vs Tóth

Nem változtat a felvázolt, lehetséges forgatókönyvön az a kósza hír sem, amely az MSZP Országos Választási Bizottságának ülése kapcsán kapott lábra. Eszerint a megbeszélésen éles szópárbaj alakult ki Botka László és az általa budapesti kampánystratégának felkért Tóth József között, ám ezt maga Tóth József cáfolta a Népszavának.

A XIII. kerületi polgármester kijelentette, éppen azt teszi, amit Botka kért tőle:

koordinálja a budapesti jelöltállítást, felkutatja a nyerésre legesélyesebb jelölteket, párton kívül és belül egyaránt.

És valóban: nyílt ütközet nem volt a két politikus között, még csak verbális ellentét sem alakult ki a szerdai megbeszélésen – értesült a fuhu.hu.

Annyit azonban megerősítettek az OVB szereplői közül többen is, hogy tartalmi, ha úgy tetszik koncepcionális különbség felfedezhető volt közöttük. Tóth, forrásaink szerint, nem tért ki Gyurcsány szerepére, ragaszkodott mandátumához, azaz a fővárosi képviselőjelöltek kiválasztásához, de afelől sem lehetett senkinek kétsége, hogy az MSZP tárgyaló partnereivel, azaz

a többi párttal nem lehet csak Budapestet érintő kérdésekben megállapodni, az egyezség kizárólag átfogó, országos lehet.

Tóth József a Gyurcsány-kérdést országos hatáskörűnek tartja, ami azt jelenti, hogy innen kezdve újra szembe találjuk magunkat a Demokratikus Koalíció-MSZP, alias Botka-Gyurcsány ellentéttel. Az elhangzottak alapján a résztvevők arra a következtetésre jutottak, hogy

az ülésen elég egyértelműen kirajzolódott az elvi különbség a főszereplők között.

Az egy lista és a 106 egyéni jelölt, mint általános koncepció ugyan közös nevezőnek látszik, de ennek országos megoldásában mert jelentősebbek az eltérések.

Megfigyelők szerint tehát a szerdai OVB ülés nem vitte közelebb a megoldáshoz a szocialista pártot. Mint ahogy Szanyi Tibor Európa-parlamenti képviselő péntek reggeli, ATV-beli nyilatkozata sem. Ő arról beszélt, hogy miközben szerinte is közös listára és egyéni indulókra van szükség, Gyurcsányt nem lehet szerepeltetni ezen a listán, mivel neve egy rossz kormányzás szimbólumává vált.

Szanyi Tibor
MTI Fotó: Kovács Tamás

Csak a tisztesség okán, és nem beleszólva a szocialisták belső ügyeibe tesszük hozzá:

Szanyi maga is tagja volt a Gyurcsány-kormánynak.

Szanyi különben egy konkrétumot is említett Gyurcsány kormányzásával kapcsolatban, mégpedig azt a konvergenciaprogramot, amelyet 2006 augusztusában hirdetett meg az akkori miniszterelnök, és aminek következtében – Szanyi állítása szerint – az MSZP a legtöbb, korábban általa uralt településen, elbukta az önkormányzati választásokat.

A fuhu.hu ehhez csak annyit tenne hozzá: a vereségekben, nem vitatva a konvergenciaprogram esetleges hatását, elég jelentős szerepet játszottak az őszödi beszéd kiszivárogtatása nyomán kitört zavargások, illetve a Fidesz erőteljessé váló kormány- és Gyurcsány-ellenes kommunikációja.

MSZP – öt forgatókönyv

Végeláthatatlan történetnek tetszhet mindaz, ami a szocialista párt környékén most történik, illetve talán nem is történik. Inkább csak a hamu alatt izzik a parázs, és bár a fuhu.hu igyekszik információkhoz jutni, elég egyértelműnek tűnik, hogy szinte átláthatatlan a pillanatnyi helyzet.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Felvetődhet az olvasóban a kérdés: vajon miért szánunk rá ekkora felületet, ha egyszer naponta változnak az erőviszonyok, a vélemények és talán jogos is volna a megjegyzés, ha nem gondolnánk: ma a szocialista párt még az egyik legnagyobb ellenzéki párt, és mint ilyen választási győzelmet dédelget. Ezért feltétlenül érdemes feltárni, legalább a fuhu.hu-fogyasztók előtt mindazt, amiről munkatársaink értesülnek. Hogy ezek olyan információk, amelyek persze szinte kivétel nélkül olyanoktól jönnek, akik ugyan bennfentesnek számítanak, de a nevüket nem adják, nos azt manapság természetesnek kell tekintenünk.

A legutóbbi beszámolónknál ott tartottunk, hogy

Botka László miniszterelnök-jelölt meglehetősen nehéz helyzetbe került,

stratégiáját Budapesten – és ahogy felhívták a figyelmünket – több vidéki nagyvárosban is erős kritikával illetik. (Ezt azért tartotta forrásunk hangsúlyozni, hogy ne az a kép keletkezzen, hogy a fővárosi szocialisták állnak szemben Botkával). Arról is beszámoltunk, hogy a szegedi polgármester- miniszterelnök-jelölt augusztus 26.-ára összehívott értelmiségi találkozóját e meghívottak közül többen lemondták, éppen a kialakult bizonytalan helyzet miatt.

Ez a magyarázata annak is, hogy

manapság az MSZP-sek megint elsősorban önmagukkal vannak elfoglalva,

és viszonylag kevés figyelmet fordítanak a politikai ellenfélre.  Egyre több szereplő bukkan fel a háttérben, és egyre kevésbé látszik a konszenzus. A fuhu.hu által megismert legfrissebb információk arról szólnak, hogy a véleményvezér szocialisták

még két hetet adnának arra, hogy Botka fordítson eddig stratégiáján

és vállalja annak kimondását: ha a DK ragaszkodik Gyurcsány Ferenchez, márpedig ragaszkodik, akkor vele együtt kell nekivágni a választási kampánynak.

„Ha az a kérdés vetődik fel, hogy Orbán, vagy Gyurcsány, akkor százból százszor Gyurcsányt mondunk”

– fogalmazott forrásunk a pilátusi helyzetről.  „Ezt még arcvesztés nélkül meg lehet tenni – tette hozzá -, ellenkező esetben lépéskényszerbe kerül a párt vezetése.”

Ennek ugye ellentmond az az állítás, amely a Botkát pártolók részéről hangzott el, miszerint ma már nem lehet Botkát – úgymond – leváltani, egy ilyen lépés az MSZP végleges összetöpörödéséhez vezetne.  A jelek most arra utalnak, hogy a bajt, és a hibákat miniszterelnök-jelölt hívői is látják, de

új szereplő bevonását lehetetlennek tartják.

Az eddig leírtak alapján az MSZP előtt következő utak lehetségesek, illetve ezeken az utakon akarnak járni a különböző szereplők.

  1. Marad Botka és marad a stratégiája
  2. Marad Botka, de változtat a programján, stílusán
  3. Marad Botka, de csak akkor, ha két héten belül deklarálja: elfogadja Gyurcsányt is a közös listán
  4. Marad Botka, de a döntések átcsúsznak Molnár Gyula kezébe, vagyis a szegedi polgármester kicsit a margóra szorul
  5. Nem marad Botka, új miniszterelnök-jelöltet állítanak

Nyilván ezek a variációk nem tartalmaznak minden lehetséges megoldást.  Hogy mi más lehet még, azt egyelőre az olvasók fantáziájára bízzuk.

Botka az európai szintű önkormányzati rendszer helyreállítását ígéri

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Lengyel Róbert független siófoki polgármesterrel találkozott.

A város Fő terén tartott sajtótájékoztatón Botka azt mondta, hogy ez, valamint a Fidesz által elvett jogok visszaadása a helyi közösségeknek fontos eleme a párt programjának.

Botka szerint a saját hatalmán kívül semmiféle autonómiát nem tűrő Fidesz az elmúlt hét évben megtépázta a rendszerváltás után konszenzussal kialakított önkormányzati rendszert, önkormányzati jogokat, és

romlottak a korábban a helyi közösségek által ellátott, de mostanra államosított közszolgáltatások.

Botka a legnagyobb helyi, egyben országos problémának nevezte a szakemberek elvándorlását.

„Az elmúlt években több mint félmillió magyar ember hagyta el Magyarországot, mert azt nem találta élhetőnek.”

Szerint a szakemberhiány a nyári szezonban Siófok működőképességét veszélyezteti, az egyik legnagyobb gond az orvoshiány. Megjegyezte, tavaly több orvos távozott Magyarországról, mint amennyi orvostanhallgató kézhez vehette a diplomáját. Céljuk, hogy kormányváltással ezen is változtassanak.

Beszélt arról is, , hogy országjárása keretében szerdán Kishantosra is ellátogatott. Azt mondta, amit az ottani mintagazdasággal tettek, az a „fideszes agresszió és harácsolás”, valamint a civil kurázsi szimbólumává vált azáltal, hogy több tucat kiváló szakember szembeszállt a hatalommal, mozgalmukhoz kétszáz civil szervezet csatlakozott. Ők a biogazdaságban hisznek, és megértették, kormányváltásra van szükség ahhoz, hogy egy fenntartható mezőgazdasági modellt tudjanak kiépíteni – mondta.

Az MTI kérdésére, miszerint a jobbikos hátterű Lengyel Róberttel való találkozása jelenti-e azt, hogy az MSZP választási együttműködésre készül a Jobbikkal, azt mondta:

Siófok független polgármesteréhez érkezett,

vele beszélt arról, hogy a kormányváltás után miniszterelnökként helyre akarja állítani Magyarországon az önkormányzati rendszert.

„Más pártpolitikai kérdést nem tárgyaltunk, mert független polgármesterrel nem lehet pártpolitikai kérdéseket megtárgyalni”

– mondta.

Botkával, vagy nélküle? – szűkül a „szegedi” kör

Egyre többen mondják le a szegedi találkozót, tájékoztatta a fuhu.hu-t a szocialisták belső világára és szervezésre is rálátó forrásunk. A neve elhallgatását kérő informátor azt is hozzátette, hogy szerinte, az időpont sem túl szerencsés, mivel augusztus végén – augusztus 26-án lesz a rendezvény – még sokan lesznek szabadságon, illetve többen hivatkozhatnak arra, hogy pihennek még, ha történetesen bizonytalanok abban: elfogadják-e az invitációt, vagy sem.

Ha valaki nem tudná: a Botka László által kezdeményezett értelmiségi összejövetelről van szó, amelynek célja egyfelől a miniszterelnök-jelölt elfogadottságának növelése, most elsősorban értelmiségi, úgymond: véleményvezéri, körökben, másrészt egyfajta szondázása is a Botka-programnak.

Az óvatosságot és a részvétel körüli bizonytalanságot a szocialista párton belül kialakult feszült helyzet magyarázza; elemzőink szerint hiába hirdetett békét Molnár Gyula elnök, hiába fogadtak szilenciumot a szereplők, a hamu alatt változatlanul izzik a parázs. Nem javította a helyzetet az elnök néhány stabilitást gyengítő mondata sem, különösen az a nyilatkozata, amelyben arról beszélt, hogy amennyiben a Botka-féle elképzelések zátonyra futnának, újraértékelik a helyzetet. Ezzel tudniillik azt is üzente: még sincs lezárva a Gyurcsánnyal vagy nélküle vita. Molnár ugyan más interjúiban kiállt a miniszterelnök-jelöltjük koncepciója mellett, vagyis igyekezett egyértelművé tenni, hogy a párt elfogadja Botka stratégiáját, és csakis a Gyurcsány nélküli DK-val hajlandó összefogni, de ezzel a tartalmilag előbb idézett mondatával mégis nyitva hagyta a kérdést.

Gyurcsány Ferenc. Átugrani, vagy megkerülni?

Eközben a Demokratikus Koalíció bejelentette, hogy szeptember 2-án elkezdi kampányát, és nem hajlandó ellépni egy jottányit sem elnöke mellől. Az MSZP erős, vagy erősebbnek vélt emberei közül néhányan készek arra, hogy lemondjanak az együttműködésről, noha pontosan tudják: kockázatos a vállalkozás. Sőt, forrásaink szerint ez, noha csakis a Botka-féle verzióban hisznek, a párt belső megosztottsága miatt ez egy végletekig legyengített formációhoz vezetne, de most már nincs más választás. Szerintük kétségtelenül követett el néhány hibát a szegedi polgármester, többek között feleslegesen vitt ki megnyerhetetlen csatákat a nyilvánosság elé, de a koncepciója, a baloldali irány helyes és ettől már nem lehet eltávolodni, mint ahogy Botka személyétől sem.

Az MSZP másik csapata, jellemzően a fővárosiak viszont a párt budapesti pozícióit látják veszélyeztetve a Botka-manőver által, szerintük a DK nem létezik Gyurcsány nélkül, összefogás nélkül pedig bukják a fővárost is. Ez pedig egy súlyos országos vereséget hozna rájuk, ami végső soron magát az MSZP létét is fenyegetné már. Éppen ezért, e csoport véleménye szerint, Botka Lászlónak magától kellene hátralépnie.

Forrásunk egyértelművé tette: akárhogy is törekszik a békebíró szerepére és a konszolidáció megteremtésére Molnár Gyula, szeptembertől élesbe fordul a helyzet: Botkával, vagy Botka nélkül. De akár így, akár úgy: a helyzetet nehéz megoldani arcvesztés nélkül, már ha van még arca az MSZP-nek, tette hozzá ironizálva informátorunk.

Egy másik politika szakértő azonban úgy vélekedett portálunknak: egy megoldás lehetne: ha Botka maradna miniszterelnök-jelölt, de Molnár Gyula – végre – kezébe venné az irányítást és kemény kézzel egyértelművé tenné, hogy a vezetés és a döntések az ő kezében vannak. E megoldással meg lehetne őrizni a renomét és még Botka László személyisége sem sérülne. Ennél a variációnál azonban maga az elnök személyisége a bizonytalansági tényező; vajon a karaktere alkalmas-e erre a szerepre?  Egy biztos, tette hozzá a szakértő: az MSZP, ha nem rendezi sorait, akkor a végjátékra kell készülnie. Bár arra nem kell különösebben készülni, eljön magától.

Szeptember másodikán kezdi kampányát a DK

Fővárosi nagygyűléssel indítanak, ahol Gyurcsány Ferenc is beszédet tart. Molnár Csaba ügyvezető alelnök a kampányfőnök.

Gréczy Zsolt, a párt szóvivője azt mondta, a rendezvény helyszínéül a Nyugati teret választották, amit szimbolikusnak szánnak, mert véleményük szerint a 2018-as választás tétje az, hogy

„Orbán vagy Európa”.

Arról is beszélt, hogy a DK erősebb uniós tagságot, tartós gazdasági növekedést, stabil, kiszámítható béremelést, nemzeti és közös európai értékrendet, katonai és menekültügyi biztonságot kínál. A kampány fókuszában az egészségügy, az oktatás, a kivándorlás, a szegénység elleni harc, egy új családpolitika, az „Orbán-kormány bűnöseinek” számonkérése és a jogállam helyreállítása szerepel majd.

A párt internetes kampányt is indít és aláírásgyűjtésbe kezd,

amellyel az uniós tagság híveit akarják megszólítani. A gyűlés után a párt vezetői országjárásra indulnak.

Gréczy Zsolt azt is elmondta, hogy a nyáron megkezdték a 106 egyéni képviselőjelöltjük felkészítését. Emellett viszont továbbra is készen állnak az ellenzéki együttműködésre, mert úgy gondolják, hogy ha az egyéni körzetekben egy demokratikus ellenzéki jelölt áll szemben a kormánypártival, akkor reális esély van a kormányváltásra.

Azt is mondta:

„lesz és kell is lennie” együttműködésnek az MSZP-vel.

Jelenleg viszont még nincs, szerintük ennek megkötéséhez nemcsak az MSZP-nek és a DK-nak, hanem az összes ellenzéki pártnak egy asztalhoz kell ülnie.

MTI/FüHü

Kaotikus héten van túl az MSZP

Egy értelmiségi találkozóra szóló meghívóval indult a hét, aztán hol Tóth József, hol Kunhalmi Ágnes neve merült fel, mint a fővárosi kampány vezetője. A kormánysajtó utóbbiról már azt is írta, hogy őrá cserélik Botka Lászlót. Ő maga a FüHünek csak annyit mondott: végzi a munkáját, ha kell, a háttérből. Molnár Gyula pártelnök szerint mostantól komolyan büntetik a „kibeszélőket”.

„Demokrata gondolkodóknak” küldött meghívót az értelmiségi találkozót szervező Botka László, írtuk a hét elején. A FüHü birtokába jutott meghívóban arról írt, hogy új politikai-társadalmi víziót akar alkotni, ehhez kér segítséget, ezért hívja véleménycserére, beszélgetésre a megszólítottakat.

Botka László
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Vagyis, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje megpróbál támogatókat gyűjteni, az elmúlt hetek-hónapok belső harcai után.

Csakhogy ezek a belső harcok továbbra sem csillapodtak.

Hiába kötött Botka látszólag békét Molnár Zsolttal (a 168 óra szerint Molnár beleegyezett, hogy hátrébb lép), utána a hozzá hasonlóan Gyurcsány-ellenes Tóth Józsefet bízta meg a budapesti kampány vezetésével.

De ez sem ment simán, a fővárosi kampánnyal ugyanis a budapesti vezetés Kunhalmi Ágnest bízta meg. Mint a fuhu.hu megtudta,

Tóth József elvállalta a feladatot, de mindenféle hivatalos titulus nélkül, vagyis inkább csak a háttérből segíti a munkát.

De ezzel Kunhalmi mellett mások is háttérbe szorulhatnak: nem csak Molnár Zsolt, hanem Horváth Csaba és Tóbiás József is.

Kunhalmi Ágnes az MSZP majálisán
MTI Fotó: Mohai Balázs

A kormánymédia részévé vált Figyelő egyből arról is írt, hogy az elégedetlen szocialisták inkább Botkától szabadulnának meg, és Kunhalmi Ágnest szeretnék inkább miniszterelnök-jelöltnek. Ezt Molnár Gyula pártelnök gyorsan tagadta, sőt, a fuhu.hu-nak maga Kunhalmi is azt mondta, hogy továbbra is végzi a munkáját, ha kell, akkor a háttérből.

A találgatásokat pedig a Fidesz művének tartja, szerinte így akarnak zavart kelteni.

Molnár Gyula aztán több médiumot is végigjárt, hogy mindenkit megpróbáljon meggyőzni arról, vége a belső harcoknak. Az ATV-ben azt mondta, Botka támogatottsága töretlen, és mindenkit várnak a demokratikus ellenzéki összefogásba – Gyurcsány Ferenc és a Jobbik kivételével.

MTI Fotó: Soós Lajos

Az Inforádiónak pedig arról beszélt, hogy mostantól komoly büntetésre számíthat az, aki „kibeszél” az MSZP-ből, akár még a képviselőjelöltek közül is kidobhatják, aki ilyet tesz. Szerinte eldöntötték a stratégiát, a vitákat nem szabad a nyilvánosság előtt folytatni.

A lehetséges összefogás más pártjaival viszont tovább vitáznak.

Botka a Heti Válasznak adott interjújában azt mondta, hogy az előválasztást szorgalmazó kisebb pártok a „lét és nemlét határán” mozognak. Vagyis, hiába közeleg egyre jobban a tavaszi választás időpontja és hiába sürgetné egyre jobban az idő az ellenzéket, úgy tűnik, a demokratikus ellenzéken belüli belső harcok nem csillapodnak.

Kunhalmi Ágnes háttérbe vonul

Az MSZP budapesti elnöke háttérbe vonul, értesült a fuhu.hu. A politikusnőről két napja közölték azt a hírt, hogy Botka László utóda lehet, vagyis őt indítaná a szocialista párt miniszterelnök-jelöltként.

Az értesülés azért tűnhetett valósnak, mert Botka László eddigi lépései még nem hozták meg a párt népszerűségi mutatójának emelkedését, viszont számos belső konliktust gerjesztettek. Ugyanakkor

régóta tartja magát az a vélemény, hogy egy női politikusnak nagyobb esélye lehet Orbán Viktorral szemben.

Kunhlami Ágnes a felmérések szerint elég nagy népszerűségnek örvend a választók körében, és nem pusztán a férfiak látnák szívesen a miniszterelnöki székben, de a női választók is egyfajta elégtételt éreznének, ha végre nem a teljes mellőzöttséget tapasztalnák.

Kunhalmi Ágnes az MSZP majálisán
MTI Fotó: Mohai Balázs

Ráadásul a fiatal politikusnő, aki csak nagyon kevéssel vesztett a 2014-es választásokon, érzékelhetően finomított stílusán;

egyértelműnek tűnik, hogy képzésen és tréningeken vesz részt,

nyilvánvalóan azért, hogy ne csak a személye, mondandója is utat találjon az állampolgárokhoz.

Ezzel együtt kissé furcsának és elhamarkodottnak tűnt a sugalmazás, amely Botka eltávolítását helyzte kilátásba. Az értesülést gyorsan cáfolta is Molnár Gyula pártelnök, megerősítve a korábbi mondandóját, miszerint

továbbra is teljes mellszélességgel kiállnak Botka mellett.

Kunhalmi maga sem kíván színre lépni, sőt, mint megtudtuk: egyelőre a háttérbe vonul.

Teszi ezt annak ellenére, hogy budapesti elnökként a kampányfelkészítést kapta feladatul, most azonban

szerencsésebbnek tartja, ha mindent megtesz Botka László eredményes működéséért.

Ehhez hozzátartozik az is, hogy Tóth József munkáját is segíteni fogja, aki, mint azt megírtuk, inkább csak a háttérből fogja támogatni a miniszterelnök-jelölt budapesti törekvéseit.

MTI Fotó: Mohai Balázs

A budapesti vezetés és Tóth József között kiegyensúlyozott, jó kapcsolat volt az elmúlt időben, úgy tudjuk, hogy az angyalföldi polgármester Demokratikus Koalícióval folytatott harcában (2014, önkormányzati választások) is támogatták őt, mégpedig oly módon, hogy a XIII. kerületben kirobbant konfliktust egy-egy, más kerületben átvállalt hellyel csillapították. De egyébként is úgy vélekednek Tóthról, hogy reálpolitikus, semmiképp nem fog belemnni olyan kalandokba, amelyke gyengítik kerülete pozícióit, kockáztatják azt a sok iparűzési adót, amely a továbbfejlődés zálogát jelenti.

Kunhalmi Ágnest egyébként megkereste a fuhu.hu, de kérdésünkre csak annyit válaszolt, hogy

továbbra is végzi a munkáját, ha kell, most a háttérből.

A személyére vonatkozó találgatásokat a Fidesz művének tartja, szerinte a kormányzó párt taktikája, hogy zavart keltsen a riválisok körében.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!