Önkormányzati választás 2019

Amikor a Kétfarkúak csóválják a politikát – Kovács Gergely a Spinozában

Eredetileg Lázár János lett volna a vendég, de őt halaszthatatlan elfoglaltsága miatt januárra halasztották. Helyette Kovács Gergelyt kaptuk, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt vezetőjét. Rangos Katalin beszélgetett a Spinozában a pártelnökkel.

A jegyre ugyan még Lázár neve volt nyomtatva, de ez nem volt baj, mert ez olyan szürreális volt, hogy keretet adott a beszélgetésnek. Illett a Kétfarkúakhoz, akik

rendre egy olyan világot mutatnak be, ami a valóságban nem létezik,

pedig, örülnénk ha létezne, mert sokkal jobb lenne nekünk, mint most, amikor a valóság olyan, amilyen.

Rangos Katalin, úgy is, mint műsorvezető, időnként megpróbálta komolyabb irányba terelni a beszélgetést, volt, amikor ez már majdnem sikerült, de idővel nem erőltette, mert van annyira rutinos, hogy magától is rájöjjön arra, hogy nincs esélye. Sok régen hallott poén – örökélet, ingyen sör – mellett új dolgokat is megtudtunk Kovács Gergelyről és a kétfarkúakról. Kiderült például, hogy a pártnak van világnézete – centrális-demagóg-populisták -, valamint, hogy a párton belüli esetleges egymásnak feszüléseket már megelőzték, mégpedig úgy, hogy

ők maguk hozták létre a párton belüli ellentéteket.

Ha valakinek ismerős a szituáció, amikor valakire, aki akar valamit, nem a politikai ellenfelei jelentik a nagyobb veszélyt, hanem azok, akik elvileg az ő pártján – és az ő pártjában – vannak, annak elmondanánk, hogy minden hasonlóság más pártokkal, csak a véletlen műve.

Jó volt ott ülni a Spinozában, felszabadult, vidám hangulatban. Egy röpke órára még azt is elhittük, hogy feléledt a már halottnak látszó, híresnek mondott pesti humor. És itt kérek mindenkit, ne tessék fanyalogni, ne tessék a kedvemet elrontani. Ne mondják, hogy rendben, jól éreztük magunkat, de ettől nem változik semmi, mert ha vége a műsornak, és kimegyünk az utcára, azt látjuk, hogy minden megy tovább, úgy, ahogyan eddig.

Mielőtt elmondanám, hogy mit gondolok erről, és hogy szerintem miért nincs igazuk a fanyalgóknak, röviden elmesélek egy történetet. 1970-ben előfeltévelis katonának hívtak be Kalocsára. Nem katonának jelentkeztem, hanem a közgazdasági egyetemre, de akkoriban az volt a rend, hogy az egyetemre felvett fiúknak 11 hónapig sorkatonaként kellett szolgálniuk a Magyar Néphadseregben.

Nem sokkal a bevonulásunk után néhányan kitaláltuk, hogy előreállítjuk az óráinkat. Nem kerek számmal, mondjuk egy, vagy két órával, hanem 4 órával és 37 perccel. Ezzel is azt kívántuk jelezni a külvilág számára, hogy az az idő, amit Kalocsán katonaként töltünk, nem a mi időnk. Nem azonosulunk azzal a világgal, amelybe besoroztak bennünket, mert az nem a mi világunk, és az ő idejük sem a mi időnk.

Mi lepődtünk meg a legjobban, hogy milyen gyorsan alkalmazkodtunk a saját magunk által gyártott, különbejáratú időszámításunkhoz. Néhány nap elteltével már semmiféle gondot nem okozott, hogy a mi óránk mást mutat, mint a többieké, így is mindig tudtuk, hogy mikor van sorakozó, mikor hol kell megjelennünk. Mégis, megvolt az illúziónk, hogy egy másik, a kintinél emberszabásúbb világban élünk. Olyanban, amelyik csak a miénk, és amelyhez a hatalmasságoknak semmi közük.

Ezt éreztem hétfőn este a Spinozában, ahol Rangos Katalin Kovács Gergellyel beszélgetett. Hogy bár már egy ideje – és valószínűleg még egy ideig – olyan világban élünk, amilyenben, hétfőn este 7 és 8 óra között ennek nem volt jelentősége. A Spinozában nézőként megjelent polgárok, anélkül, hogy egyetlen szót is szóltak volna,

nemet mondtak az épülő áporodott, árvalányhajas, hátrafele nyilazós világra.

Ez volt az üzenete ennek az egy órának hétfőn este. Hogy nincs hatalmuk fölöttünk, mert kiléptünk az ő világukból, az ő idejükből, és ha csak kis időre is, olyanok lettünk, amilyenek lenni szeretnénk: vidámak, boldogok és szabadok.

Viccpártok a világban

Nem a Magyar Kétfarkú Kutyapárt az egyetlen, és nem is az első, amelyik vicces mondanivalóval tart görbe tükröt a politikusok és a társadalom elé.

Az izlandi Legjobb Párt jelöltje egyenesen a főpolgármesteri székig jutott: 2010-ben reykjaviki helyhatósági választáson a szavazatok 35 százalékát szerezték meg. Kampánydaluk Tina Turner Simply the Best című slágerének humoros átirata volt, fő ígéretcsomagjuk pedig ingyenes uszodabérlet ajándék törülközőkkel, pálmafák a fjordokra és reptéri Disneyland. Nyíltan hirdették, amit a legtöbb politikus letagad: szemérmetlen kiszolgálói a korrupciónak.

A rendszerváltozás környékén nagy sikert aratott a Lengyel Sörimádók Pártja. A párt eredeti célja az volt, hogy a klasszikus pubokat népszerűsítse, és arra buzdítson, hogy vodka és egyéb tömények helyett az emberek inkább sört igyanak. A ’91-es választásokon a sörpárt végül 16 képviselőt küldhetett a parlamentbe, igaz, az egység hamar felbomlott pohár- és korsófrakcióra, majd a következő ciklusból már ki is estek a sörivók.

A britek Őrülten Tomboló Szörnyek Pártja még a nyolcvanas években alakult, és többször értek el sikereket helyhatósági választásokon. Kampányuk szerves része volt a pontosvessző betiltásáért vívott harc, mivel úgysem tudja senki, mikor kell használni. Télen központi fűtéssel melegítenék a buszmegállókat, adórendszerük lényege pedig, hogy kedvezményt kapnának a jólelkű emberek. A királyságot tartják a legjobb államformának, az uralkodói címet pedig éves lovagi tornákon lehetne elnyerni.

MSZP-DK: sikertelen tárgyalás; Fodor: teljes együttműködést

Sikertelen lett az újabb tárgyalási forduló a Demokratikus Koalíció és az MSZP között –  értesült a Független Hírügynökség. Az álláspontok, információink szerint egyelőre egy lépéssel sem közeledtek egymáshoz, ami azt jelenti, hogy egyelőre nagy távolságban van a megegyezés lehetősége. A legélesebb különbség a budapesti erőviszonyok megítélésében mutatkozik; a DK szerint ma jóval közelebb állnak egymáshoz a népszerűségi listán, mint korábban.

Budapesten kilenc olyan körzet van, amely nyerési esélyeket kínál az ellenzék számára, ebből a szocialisták hatot kívánnának lefedni és hármat adnának át a DK-nak, míg a Gyurcsány vezette párt 5-4 arány találna helyesnek. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó szakemberek, elemzők szerint az MSZP ugyan a múlt hét végén, úgymond, keményvonalas politikára váltott, ez azonban nem jelenti azt, hogy valóban meg is erősödtek; az utóbbi idők belső csatái túlságosan legyengítették a pártot, ami az érdekérvényesítésben is jelentkezik. Ebből viszont az a következtetés vonható le, hogy a DK akarata fog érvényesülni, már, ha valóban mindkét fél a megegyezésre törekszik.

Fotó: Wikimedia Commons

Az együttműködés szükségességéről nyilatkozott Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke is. A Független Hírügynökségnek azt hangsúlyozta: változatlanul támogatják az MSZP-t abban a törekvésében, hogy továbbra is a teljes összefogás koncepcióját képviselik. Fodor szerint ez az egyetlen lehetséges út, amellyel elérhető a kormányváltás, a liberálisok kezdettől ezt az utat járták és járják továbbra is. Arra a kérdésre, hogy vajon a DK miért hagyja ki folyamatosan, még a felsorolásból, a potenciális partnerek közül az MLP-t, Fodor szerint egyfajta személyes bosszú a válasz. Ők minden lehetséges egyeztetésen ott vannak, ott voltak a Közös Ország Mozgalom által szervezett akciókon, ott az egészségügyről szóló megállapodásnál is, kizárólag a DK-MSZP megbeszélésekről hiányoznak, nem saját maguk miatt. A pártelnök arra a kérdésre, hogy vajon tényleg lehetséges-e, hogy a személyes ellentét – feltételezzük, hogy ez Gyurcsány-Fodor konfliktus – erősebb lehet-e a kormányváltás szándékánál, csak annyit mondott: ezt nem tőle kell megkérdezni. Mindenesetre bízik benne, hogy végül győz a józan ész, és a Demokratikus Koalíció is elfogadja Molnár Gyula MSZP elnök érveit, amelyek megegyeznek Fodor Gábor érveivel.

Nácikkal soha! (De ki a náci?)

Folynak a viták a Jobbikról, derék demokraták esnek egymásnak a Facebookon, korábban egymással szimpatizáló honfitársaink törölnek másokat ismerőseik köréből Vona Gábor pártja miatt.

Azon megy a vita, hogy szabad-e együttműködni a Jobbikkal Orbán leváltása érdekében. Mert a Jobbik nélkül – ebben nagyjából teljes az egyetértés – most nem sikerülhet eltávolítani a Fidesz egyre diktatórikusabbá váló és ijesztőbb rendszerét.

Nácikkal, soha! – így az egyik oldal.

Ma már nem a Jobbik a náci, hanem a Fidesz – jön rá a válasz.

Vegyük sorba, legalább röviden, vázlatosan, hogy mi a rossz a Jobbikban. Már csak azért is, mert abban, amit mostanában képviselnek, sok vállalható elem van. De, mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik, vagyis, érdemes az apró betűs részleteket is alaposan átolvasni.

A Jobbikban az egyik rossz az, hogy nem tudhatjuk, őszinte az, amit mondanak és tesznek. Megváltozhat-e a tigris, le lehet szoktatni a húsevésről? Állatkerti keretek között, ketrecben tartva nyilván igen, de mi történik, ha kiszabadul, és ismét szabadon vadászhat. Ráveti-e magát az első, arra haladó zebrára, vagy beéri azzal, hogy békésen rágcsálja valamelyik közeli fa törzsét.

Nem tudhatja senki, hogy taktika-e, amit Vona Gábor és a Jobbik mond. Nyilván az is van benne, mert rájöttek arra, hogy a Fidesztől jobbra már nincs számukra hely. Orbán pártja ugyanis szinte az összes tematikájukat lenyúlta. Talán egyedül a cigányellenességben nem versengett soha a Fidesz a Jobbikkal, de zsidózásban kezd felzárkózni. (Lásd még a Soros-plakátok, és úgy általában a Soros elleni kampány, amelyek, hanem is utalnak nyíltan az általuk gyűlölt, és a magyarokkal meggyűlöltetni kívánt magyar származású milliárdos származására, az ellene folytatott kampány értelemszeren erősíti az antiszemita indulatokat.)

A Jobbik tehát helyet keresett magának, és ott talált, ahol korábban a Fidesz volt. Ehhez minden pártnak és politikusnak joga van, semmi nem tiltja, hogy egy politikai párt és annak vezetői, megváltoztassák a nézeteiket.

Más kérdés, hogy a választópolgárok szemében mennyire hitelesek ezek a váltások. A Fidesznek például nagyon bejött az élet, pedig ők is csupán jó húsz évvel ezelőtt fedezték fel magukban, hogy ők valójában nem liberálisok, és ateisták, hanem konzervatívok és nagyon keresztények.

A másik, ami problémás a Jobbikban: a múltjuk. Emlékszünk arra, honnan indultak, és hogy miféle indulatok és ideológiák mentén jött létre ez a párt. És tudjuk azt is, hogy sokan azok közül, akik zsidóztak és cigányoztak a parlamentben és másutt, még ma is ott vannak a Jobbik soraiban. A Jobbik igyekszik megválni a múltjától, de csak részben vált meg azoktól, akik ezt a múltat képviselik. Novák Előd, aki elégette az Európai Unió zászlaját, már nem alelnöke a Jobbiknak, sőt, már a pártnak sem tagja, de Toroczkai László, aki tevékeny részt vállalt a 2006-os őszi „sajnálatos eseményekből”, és azóta is a legszélsőségesebb magyar politikusok egyike, még mindig egyik vezetője a pártnak. Vagyis, fel kell tenni a kérdést, hogy el lehet-e és el kell-e felejteni, amit a Jobbik a nem is olyan távoli múltban tett. Mi lesz, ha hatalomra kerülve, újra olyanok lesznek, mint régen? A szemünkbe röhögnek, és azt mondják a választóknak: más a kampány, és más a kormányzás.

Nem könnyű helyzet. Kérdések vannak, válaszok még csak születőben

Demeter Márta hetedik az LMP listáján

Szél Bernadett bemutatta az LMP 2018-as országgyűlési választási listájának első harminc helyezettjét a párt kétnapos kongresszusa után vasárnap, Kecskeméten.

Az LMP kongresszusán elfogadott névsor szerint az országos lista első helyén Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje áll, utána Hadházy Ákos, társelnök, frakcióvezető-helyettes következik, majd Ungár Péter elnökségi tag. Őket Schmuck Erzsébet, Keresztes László Lóránt, Kanász-Nagy Máté, Demeter Márta, Lengyel Szilvia, Ferenczi István, a tizedik helyen pedig Ábrahám Júlia indul.

Szél Bernadett elmondta, hogy az országgyűlési képviselőjelöltek mindegyike indul egyéni körzetekben is. A pártnak mind a 106 körzetben van jelöltje, akiket országjárás során mutatnak majd be az elkövetkező időszakban. Azt is kiemelte, hogy

a lista első tíz helyén ötven-ötven százalékos a nemek aránya,

a lista további részében pedig két azonos nemű után ellenkező nemű jelölt következik.

Szél részletesen bemutatta az első tíz jelöltet. A hetedik helyen álló, korábban az MSZP-ben politizáló Demeter Mártáról azt mondta, hogy honvédelmi és biztonságpolitikai ügyekben képviselt álláspontjával került az érdeklődés „homlokterébe”, és személye garancia a „korszakváltásra”. Mivel az LMP-t a közvéleménykutatások 5 százalék körül mérik, a jelenlegi állás szerint a 2014-es szereplésükhöz hasonlóan 5 mandátumot szereznének országos listáról, és Demeter Márta így nem jutna be a Parlamentbe.

A 2014-es listához képest jelentős változás, hogy az akkor harmadik és negyedik helyen álló Ikotity István és Sallai Róbert Benedek most csak a 14., illetve a 15. helyen szerepel.

Szél Bernadett arról is beszélt, hogy az LMP kétnapos kecskeméti kongresszusának első napján, szombaton,

együttműködésről állapodtak meg Új Kezdet nevű párttal a kampányidőszakra.

A megállapodás értelmében az Új Kezdet a lista 3., 10. és 12. helyét fogja birtokolni, ez azt jelenti, hogy közös frakcióban fogják folytatni a munkát.

A Fidesz már reagált is az LMP listájára, az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írják, hogy az LMP-nél is alakul a „Soros-lista”. A kormánypárt szerint a Szél Bernadett által vezetett LMP a „Soros-birodalom” érdekeinek egyik leghangosabb képviselője lett Magyarországon, és Szél Bernadett „sorra találkozik Soros megbízható szövetségeseivel”, de ez nem meglepő, mivel „ő maga is egy migránspárti szervezetnél dolgozott”.

Mire készülnek a szocialisták és mire Gyurcsány?

Váratlan fordulatként értékelik a Demokratikus Koalíciónál azt az új listát, amelyről a Független Hírügynökség számolt be elsőként, és amellyel az MSZP állt elő az újabb tárgyalási fordulóra. Portálunk információ szerint mindez pénteken történt, amikor is a megbeszéléseken nem az alap triumvirátus – Molnár Gyula, Hiller István, Tóth Bertalan – képviselte a szocialistákat, hanem Tóth Bertalan helyett Mesterházy Attila ült az asztalhoz.

A változást feltehetően az idézte elő, hogy az MSZP táborán belül egyre elégedetlenebbek voltak a hívek azokkal a hírekkel, amelyek a két párt közötti egyezkedésről kiszivárogtak, úgy érzeték – és már a sajtóban is megfogalmazódott -, hogy Gyurcsány Ferenc feltörli velük a padlót. Szó, ami szó, a gyengülő MSZP a látszat szerint folyamatosan hátrált, adta fel pozícióit, annak érdekében, hogy még a kongresszusa előtt fel tudjon mutatni valami eredményt. A háttérben mozgók közül többen küldtek üzenetet a delegáció tagjainak: ez így nem mehet tovább, keményíteni kell, és kemény vezetőre van szükség. Ezért is vélik a Demokratikus Koalíciónál úgy, hogy az új javaslat, a határozottabb irányvonal elsősorban a Molnár Gyula elnök elleni elégedetlenségnek köszönhető. A szombati tájékoztatóján Molnár mindenestre hangsúlyozta, hogy nincs semmilyen irányváltás a pártján belül, továbbra is az Orbán-kormány leváltását, és az ennek megfelelő stratégiát akarják – közös lista, közös miniszterelnök jelölt, a koordinált indulás mellett -, de szakértők mégis úgy értékelik a történteket, hogy az MSZP megelégelte az önmagát folyamatosan gyengítő tárgyalási státuszát. Sőt, egyesek arra jutottak: az új lista egyben felkészülés arra az esetre is, ha egyedül kell nekivágniuk a 2018-as választásoknak. Ezt erősíti az a hír is, hogy új miniszterelnök-jelöltről hallani, vagyis nem Balázs Péterről. Az elmúlt héten megfutott a hírpiacon Karácsony Gergely neve is, ez azonban – a jelenlegi állás szerint -, csak akkor lehetséges, ha a Párbeszéd hátat fordít az Együttnek. Ez utóbbi ugyanis igen határozottan szállt szembe az MSZP-vel; az ATV pénteki Egyenes beszéd című műsorában, ahol váratlan vita keletkezett Harangozó Tamás és Juhász Péter között – eredetileg egymást követték volna a programban – a két politikus csatája minden volt, csak leendő lehetséges partnerek párbeszéde nem.

Ezzel együtt a politikában, tudjuk, minden lehetséges, még az is, hogy a keményebb vonalat vivő MSZP hatékonyabbá válik a Demokratikus Koalícióval szemben. Híreink szerint Gyurcsány Ferenc keddre rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, hogy saját vezetőségével egyeztesse pártja álláspontját.  Az ajánlat, amelyről részleteiben egyik fél sem beszélt, egy sor helyen – Budapesten és vidéken egyaránt – visszakér olyan helyeket, amelyek korábban átadólistán voltak, vagy az asztalra kerültek, mint alku tárgyai. Így például a csongrádi jelöltek ügye, ahol ugye Botka László üzente meg, hogy az MSZP nem engedhet át helyet, a szocialisták mozdíthatatlanok, ellenkező esetben elindítja őket – szemben az egyeztetett jelölttel. A DK – információink szerint – ebben hajlandó engedni, mint ahogy Kunhalmi Ágnes esetében is; a szocialisták budapesti elnöke az új elképzelés szerint fix pontja XVIII. kerületi jelölésnek.

Nagy kérdés, hogy ha igazak a híreink, és Gyurcsány kedden ül le a sajátjaival, akkor mi fog történni a hétfői tervezett tárgyalási fordulóban, amelyet még egyik fél sem mondott le.
Nem tudjuk épülni vagy összedőlni fog e az összefogás törékenynek tűnő vára.

Három párt is egyeztetésre hívja az MSZP-t

Közös közleményben jelentette be a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd, hogy egyéni választókerületi koordinációs egyeztetésre hívják a szocialistákat.

A három párt elnöke közös levelet is írt erről Molnár Gyulának, az MSZP elnökének. Ebben azt írják:

meggyőződésük, hogy Orbán Viktor rendszere megdönthető 2018-ban, amennyiben egy választókerületben csak egy ellenzéki jelölt száll szembe a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel.

Szerintük minden ellenzéki pártnak az a felelőssége, hogy legyen együttműködés az egyéni választókerületekben, miközben önálló listákat állítanak.

Azt is írják: továbbra is bíznak abban, hogy a későbbiekben az LMP, valamint a Momentum is csatlakozni fog egy, az egyéni választókerületekről szóló megállapodáshoz.

Megkérdeztük Hadházy Ákost, az LMP társelnökét, mit szól ehhez, ő annyit mondott: csak megismételni tudja korábbi nyilatkozatait, miszerint

„lehet, hogy lesz valamilyen együttműködés, de erről akkor kell beszélni, ha már létrejött”.

A Függetlenség Hírügynökség információi szerint egyébként az MSZP várhatóan bejelenti, hogy elmarad a december 9-re tervezett kongresszus. Az eredeti terv szerint itt kellett volna jóváhagyni az új miniszterelnök személyét, illetve a kongresszus dönt a koordinált indulásról is.

Pénteken bejelentik: nem lesz decemberi kongresszus

Pénteken feltehetően bejelenti a Magyar Szocialista Párt, hogy elmarad a december 9-re tervezett kongresszus. Ennek valószínűségéről már szerdán említést tett Molnár Gyula elnök, ám ő maga annak a híve, hogy legalább a programról beszéljenek és szavazzanak a küldöttek. Az eredeti terv az volt, hogy ennek a fórumnak kell majd jóváhagynia a miniszterelnök-jelölt személyét, azok után, hogy Botka László visszaadta ezt a tisztet, és ugyancsak a kongresszus hatáskörébe tartozik az esetleges közös lista, illetve a koordinált, véglegesített lista elfogadása. Ma már azonban látható, hogy szinte semmi esély nem maradt a megállapodás tető alá hozására; se személy, se lista nincs, és akkor nem is említettük a közös indulás gondolatát, amely a Demokratikus Koalíció hozzáállása miatt teljesen esélytelennek látszik.

A szocialisták többnyire most Molnár Gyulát hibáztatják, úgy érzik az elnök nem volt képes kellő erőt mutatni Gyurcsány Ferenccel szemben, aki – szerintük – érezve az MSZP és annak vezetője gyengeségét lényegében az egész pártot, szeretné lenyelni, pontosabban maga mögé sorakoztatni annak szavazótáborát. A jelek tényleg arra utalnak, hogy hiába sikerült távozásra késztetni Botka Lászlót, aki szinte a fellépése első percében tengelyt akasztott a DK elnökével, s jött helyette egy békülékeny háromtagú delegáció, keresve a kiegyensúlyozott kapcsolatok lehetőségét, a tárgyaló csoport a másik oldalra sodródott: átadta a kezdeményezést Gyurcsánynak. Ez a kiszivárgott számokból is látható volt: egyre kisebb százalék jutott az MSZP képviselőinek, s bár a jelenlegi állapot szerint még mindig több helyen indulhatna MSZP-s politikus, korántsem biztos, hogy ezen nem lesz újabb módosítás, a szocialisták kárára.

Visszatérve a kongresszusra: ezen kellett volna megnevezni Balázs Pétert, már, ha lett volna közös lista. Balázs Péter nevét azonban már alig-alig lehet hallani, ami itt is a Gyurcsány igényt látszik igazolni, a volt miniszterelnök ugyanis nem pusztán a közös listáról, de Balázs Péterről sem akar hallani.

Felbukkant e posztra újra Karácsony Gergely neve is, a személye azért lehet indokolt, mert néhány kutatónál ő vezeti a politikusi népszerűségi listát, és ő maga sem határolódna el egy ilyen feladat elől.

Az ő személyéről persze nem feltétlenül kellene a kongresszusnak dönteni, mivel nem tartozik a párt kötelékébe, bár a Független Hírügynökség nem is kísérli meg, hogy kiigazodjon az MSZP bonyolult döntési mechanizmusán.

Akik mégis úgy gondolják, hogy szükség van a párt legfelsőbb fórumára, azért teszik, mert szerintük ezt még arcvesztés nélkül meg lehet tenni. A programokról úgy is kell beszélni, sőt határozni, igaz a program alapvetően megváltozhat, ha közös a közös indulás összejönne, akkor ugyanis igazodni kellene a partnerek elképzeléseihez is. A kongresszust ellenzők viszont azt mondják: ez az összejövetel csak arra lenne alkalmas, hogy panasznapot tartsanak, a résztvevő egymásnak, de főként saját vezetőiknek essenek neki. Nem vitás: ennek van a legnagyobb valószínűsége, a küldöttekben ugyanis annyi indulat halmozódott fel, hogy azt csak egy ilyen fórumon tudnák levezetni. Amiből megint csak az következne, hogy az MSZP ismét negatív színben tűnne fel a nyilvánosság előtt, újabb szimpatizánsokat veszítene. Vannak, akik ennél optimistábbak a halasztást illetően: a párt kapna időt arra, hogy nyugodt körülmények között, nem a határidő szorításában, kössék meg a megállapodásokat.

Hogy ezt a jelenlegi hármas, majd ötösre bővített csapattal képzelik, azt nem lehet tudni. Azt azonban igen: a történet folytatódni fog. De csak addig, amíg a párt létezik…

Tovább sodródik az MSZP; karácsony az új időpont

Horváth Imre vezetők elé hajított tagkönyve újra felkavarta a vizet az amúgy is csak átmenetileg elcsendesülő viharos életet élő szocialista pártban. Az Újpesten, Kiss Péter halála után időközi választáson mandátumot szerzett képviselő, most sértődötten mondott le párttagságáról, s lépett ki  az MSZP frakcióból, bár ez utóbbiról nincs egyértelmű információ. Kunhalmi Ágnes budapesti elnök az ATV reggeli műsorában megrendülten beszélt képviselőtársa döntéséről, Hiller István pedig, kiemelve Horváth munkásságának érdemeit, arról nyilatkozott, hogy ezekben a tárgyalásos időkben, bizony vannak olyanok, akiknek áldozatot kell hozniuk, annak érdekében, hogy végre felálljon az a közös csapat, amely versenyképes lehet a Fidesszel. Csakhogy a csapat sehogysem akar felállni, ellenkezőleg: a látszat az – és ezt erősíti Horváth Imre esete is -, hogy inkább, ami van, vagy volt, az is szétesőben van. Igaz ugyan, hogy a politikusok – DK-sok, MSZP-sek – folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a tárgyalások rendben folynak a kulisszák mögött, és ezt készséggel el is hinnénk, ha időről-időre nem kerülnének elénk olyan hírek, amelyek az ellenkezőjét sugallják.

Kunhalmi mindenesetre most arról beszélt, hogy amennyiben karácsonyig nem jön létre a megegyezés a demokratikus ellenzék pártjai között, úgy valamennyien mehetnek a süllyesztőbe. Ilyen kemény hangot még egyetlen szocialista politikus sem ütött meg, ami nem azt jelenti, hogy ne ez lenne a realitás. Igaza van a budapesti elnökasszonynak: az furcsa kanyarokkal telített út, amit ebben az évben megtett az MSZP és a DK, az riasztóan hat a választókra. Mondhatja persze erre a Demokratikus Koalíció, hogy ő egyenes vonalon haladt, ami egyrészt csak bizonyos megszorításokkal igaz, másrészt csak részeredményként értékelhető. Mert kétségtelen, hogy növelte népszerűségét, biztosabban állíthatja, hogy parlamenti párt lesz belőle, de így együttesen távolodtak a bejelentett és a baloldali közönségtől elvárt céltól, a Fidesz leváltásától.

Ma ott tartunk, hogy egyre inkább ébred nosztalgia az amúgy kudarcos Botka László fémjelezte időszak iránt, a volt miniszterelnök-jelölt távozása ugyanis még sem hozta el azt a konszolidációt, amelyet az elégedetlen párttagok reméltek. Molnár Gyula és a mellé választott két vezető – Hiller István és Tóth Bertalan – nem tudott átütő eredményt felmutatni, sőt inkább az a kép keletkezett róluk, hogy a gyeplőt Gyurcsány Ferenc tartja a kezében, a szocialista delegáció pedig csak sodródik. Molnár Gyula ugyan azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy kemény kézzel fogja irányítani a pártot, ennek azonban egyelőre nem látszanak a külső jelei. Sőt, inkább az ellentéte érzékelhető. Ráadásul az általa megadott határidők is újra csúszásban vannak; az elnök november végére jósolta a megállapodás bejelentését és a közös miniszterelnök-jelölt megnevezését, s jóllehet még néhány nap hátravan ebből a hónapból, nem túl nagy merészség azt jövendölni, hogy ebből a bejelentésből már nem lesz semmi. Már csak azért sem, mert miközben az MSZP politikusai – lásd csütörtök reggel Kunhalmi Ágnes – közös listáról és közös miniszterelnök-jelöltről beszélnek változatlanul, addig a többi érintett párt erről mintha hallani sem akarna. A megbeszélések a koordinált indulásról folynak, immár talán négy párt között, de az elég világosan látszik, hogy e négy párt összefogása kevés lesz a Fidesz ellen. Azért is kevés lesz, mert a szocialisták folyamatos amortizálódása segíthet ugyan a DK-nak  – és az LMP-nek is – begyűjteni néhány plusz szimpatizánst, de az összkép és a hitelesség, pláne a győzelembe vetett választói hit ettől nem javul, sőt folyamatosan romlik.  Az eredményességhez szükség lenne az LMP-re és a Momentumra is, ők azonban ma már inkább a Jobbikkal kacérkodnak, elhatárolódva az MSZP-től és a DK-tól, megelégedve látszólagos izmosodásukkal. Hadházy Ákos azt nyilatkozta portálunknak, hogy számukra az elsődleges cél a Fidesz ötven százalék alá szorítása, vagyis annak elérése, hogy Orbán ne legyen képes egyedül kormányt alakítani. Ez kétségtelenül szép célkitűzés, de vajon hogyan lesz belőle a másik oldalon koalícióképes csapat. Kikkel? Tényleg a Jobbikkal? Mert, ha nem a Jobbikkal, akkor újra szembe találjak magukat a most elutált pártokkal. És ezt a képletet a választó is pontosan látja, ami egyáltalán nem növeli az esélyeket.

Akárhonnan nézzük tehát az ellenzéki oldal térképét, olyan terepet látunk, ahol sokkal több a buktató, mint a sima felszín. Az ügyek nem látszanak rendeződni, viszont az idő rohamléptekkel halad; a karácsonyra kitolt határidő is pillanatokon belül itt lesz. Azt mondják, hogy a politikában nincsenek előre kiszámítható lépések, mindig közbejöhet váratlan esemény és ennek következtében fordulat. És ez így igaz, de végigtekintve az elmúlt időszak történésein, egy ilyen fordulatba reménykedni inkább a csodavárás kategóriájába tartozik.

Lehetséges a Jobbik-LMP koalíció a választások után

Alig egy hete, hogy Hadházy Ákos, az LMP tárelnöke arról beszélt a Független Hírügynökségnek, hogy egyelőre lehetetlen megmondani, milyen választási együttműködéseket köthet a pártja. A kérdés annak kapcsán vetődött föl, hogy voltak olyan hírek, amelyek alapján az LMP nem zárja ki a Jobbikkal való együttműködést, még a választások előtt. Hadházy akkor erre kitérő választ adott, hangsúlyozva, hogy a felvetés egyelőre nem aktuális.

 

Szerda reggel megjelent írásunkban azon elmélkedtünk, hogy vajon lehetséges-e egyáltalán a szélsőjobbosnak tartott párttal bármiféle közös készülődés a Fidesszel szembeni fellépésre, tekintettel arra, hogy a kormány leváltása, ma így látszik, csakis egy teljeskörű összefogás mellett lehetséges. Nem véletlen, hogy a téma most már szinte minden nap felvetődik, és persze különböző válaszok érkeznek rá. A baloldali pártok határozottan elutasítanak mindennemű erre vonatkozó felvetést, miközben elemzők közül egyre többen fogalmazzák meg ennek elkerülhetetlenségét.

Vona Gábor viszont annak adott hangot, hogy kizárólag – ahogy ő fogalmazott – XXI. századi pártokkal hajlandó tárgyalni, név szerint az LMP-t és a Momentumot említette. Szél Bernadett, az LMP társelnöke, majd portálunknak Hadházy Ákos is reagált az ötletre. Szerintük minden ilyenről a választások után kell majd beszélni, akkor lehet szó arról, hogy milyen koalíció jöhetne létre. Hadházy egyértelművé tette: az elsődleges cél most az, hogy jövő áprilisban olyan eredmény szülessen, amely alapján a Fidesz ötven százalék alá kerül, ily módon pedig nem tud majd kormányt alakítani. Koalíciós kényszerhelyzetet szeretne elérni az LMP, de hogy a Jobbikkal lépne-e koalícióra, arra már nincs válasz. „Minden ilyenről csak április 8-a után érdemes szót váltani” – hangsúlyozta a politikus, amely alapján nem kizárható a Jobbik-LMP kormányzás sem. Arra a kérdésre, hogy vajon a Fidesszel is hajlandóak lennének-e koalícióra lépni, Hadházy a következő választ adta: „Az a kormány nagyon gyorsan elfogyna, mivel fideszes tagjainak a börtönbe kellene vonulniuk:” A képviselő azt is kiemelte: az ország következő vezetésének gyökeresen más irányt kell választania, mint amit eddig a Fidesz vitt.

A Vona-féle gondolatra a Momentumtól is érkezett reakció. Megkeresésünkre a sajtóosztály a következőt válaszolta: a Momentum jelenleg nem folytat egyeztetéseket egy párttal sem, a párt döntése értelmében önállóan indul a választáson. Ha a magyar közélet csak különböző összefogás-forgatókönyvekről szól, az ország jár rosszul. Korábban (ATV Start) Cseh Katalin, a Momentum elnökségi tagja viszont azt mondta, hogy nem a pártja lesz egy esetleges kormányváltás akadálya.

A Jobbikkal jobb? – avagy gondolkozzunk háborús logikával

Bizonyos kérdéseket, ezt nem spórolhatjuk meg, fel kell tennünk önmagunknak. Nem könnyű kérdések ezek, ha úgy tetszik a legnehezebbek azok számára, akik magukat a politikai bal-, vagy liberális oldalra sorolják. Ahogy közelednek a választások, márpedig hovatovább mindössze négy hónap választ el bennünket tőle, úgy válnak egyre erőteljesebbé bizonyos kontúrok, amivel persze nem azt állítjuk, hogy kristályosodik a kép. Inkább csak azt mondjuk: ma nagyobb határozottsággal jósolhatunk várható eredményt, mint akár egy hónappal, de főleg fél évvel ezelőtt.

 

Tudjuk és látjuk: a Fidesz falai nem repedeztek meg, sőt, egyre erősebbé válnak, ahogy haladunk előre az időben. A szomorú az ebben, hogy ehhez nem sokat kellett tennie a kormánypártnak, túl a folyamatos gyűlöletkeltésen, alig-alig volt rászorulva, hogy a kormányzással törődjön, elég volt számára fokozni azt a kampányt, amely egyfelől félelmet kelt az emberekben, másfelől azt üzeni számukra: csak a Fidesz képes őket – az országot – megvédeni. (Természetesen nem mellékes körülmény, hogy a gazdaság nem omlik össze, sőt a szerencsés folyamatoknak köszönhetően érezhető – mármint a zsebünkön érezhető – növekedés van az országban, s bár a szegények sorsa egy cseppet sem javult, velük azonban, véli a Fidesz, nem kell törődni, politikai hasznuk ugyanis elhanyagolható.)

Önmagában azonban ez a társadalom többségében meglévő idegenellenesség nyilván nem lenne elegendő ahhoz, hogy a Fidesz még erősebben megvesse a lábát a hatalomban, és az elfogadható életnívó javulás sem hozna feltétlen sikert számára, ha nem lenne vele szemben egy darabjaira hullott ellenzék. Olyan ellenzék, amely – az eddigiek alapján – képtelen szót érteni egymással, s

noha van közöttük egy-kettő, amely – tegyük hozzá: alig érzékelhetően – növekedik, összességében azonban nem nő a szimpatizánsok száma, annál inkább a csalódottaké.

És ez annak ellenére így van, hogy ma még mindig elmondható: a választó korúak többsége leváltaná, mi több elzavarná az Orbán-kormányt. Vagyis az emberek még sem teljesen ostobák, vagy vakok: látják, hogy merre megy a Fidesz-hatalom, érzik a szabadság hiányát, hogy egyre inkább a légritka levegő felé közeledünk, de nem tudják, mit is tehetnek ellene. Persze: szavazzanak az áprilisi választáson az ellenzékre. De kire? Hol nem vész el a szavazatuk? Létezik-e olyan formáció, amelyben megvalósul a fő cél és bekövetkezik a váltás? Tudnak-e olyan helyzetet létrehozni, amelyben van remény széttörni ezt az autoriter rendszert? Vagy csak elfecsérelt voksokra futja, és menthetetlenül megmarad ez a virtuális demokrácia. (Kornai János nyilatkozza a Magyar Narancsban: szörnyszülöttnek tartja az illiberális, és mindenfajta egyéb jelzővel ellátott demokrácia kifejezést; azt meg már csak én teszem hozzá Kornai szavaihoz, Kádár János bon mot-jával élve: a krumplileves legyen krumplileves, a demokrácia legyen demokrácia. )

A baloldal jelenlegi képe alapján egyértelmű a válasz. A megegyezni képtelen szereplők egyre csak sodródnak, vagy taktikáznak – ki milyen sorsot vívott ki magának.

A hajdan volt vezető ellenzéki párt még mindig nem szabadult meg a belső problémáitól; aktuálisan a kissé tétova elnököt veszi körül éles kritikai hang, miáltal az MSZP változatlanul beleragadt önnön tehetetlenségébe, és csúszik lefelé a kispárti tartomány felé, míg mások meg ki sem tudtak onnan mozdulni.

Nem, nem becsülnénk le az így összegyűjtött szimpátia-szavazatokat – erre Török Gábor politológus hívta fel a figyelmet -, de legfeljebb ahhoz elegendőek, hogy az adott párt képviselői egy picit jobban érezzék magukat, ahhoz viszont kevés, hogy a váltásra váró társadalom tagjai is.

És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, amelyről a bevezetőben beszéltünk. Oda tudniillik, hogy mit kezdjünk a Jobbikkal? Mit kezdjünk azokkal a felvetésekkel, amelyek mára eljutottak odáig, hogy egyáltalán szóba mernek hozni egy olyan választási együttműködést, amelybe bevonható, vagy bevonandó lenne a szélsőjobb szervezet is.

Legyünk egyértelműek: szabad-e, lehet-e a Jobbikkal leülni tárgyalni, annak érdekében, hogy megnyíljon az esély egy új kormányra. E szándéknak megfelelően kell feltennünk azt a kérdést magunknak és mindannyiunknak: mit akarunk jobban? Az elsődleges, mindent megelőző cél a Fidesz leváltása, vállalva ezzel a politikai bizonytalanságot is, vagy az elveinkhez ragaszkodunk: nincs, nem lehet olyan helyzet, amikor kezet nyújtunk a szélsőjobb pártjának.  Ha elfogadjuk a kutatások eredményét, azaz hitelesnek véljük, hogy az emberek hatvan százaléka a változás mellett áll, és ma nincs olyan matematikai modell, amely ennek a kívánalomnak a Jobbik nélkül megfelelne, akkor a váltás másként nem valósítható meg. De persze legyünk óvatosak: nem hihetjük, hogy ez a hatvan százalék egységesen elfogadna baltól a szélsőjobbig tartó konglomerátumot, ugyanakkor az sincs kizárva, hogy a többség vállalná ezt a kockázatot. Böszörményi Jenő a Magyar Narancsban írt elemzésében odáig jut el, hogy feltétlenül szükség van erre a szövetségre, igaz korlátozott tartalommal és korlátozott idővel. Azt is mondja, idézem: „Mivel Orbán háborús logikában gondolkodik, időszerű lenne, hogy az ellenzék is felvegye végre ezt a harcmodort. Háborúban pedig nem lehet válogatni a kínálkozó szövetségesek között.”  Azt is leírja a szerző, hogy

a magyar politikai helyzet nem kínál az ellenzék számára ideális választást, csak rossz opciók között lehet válogatni és – most figyeljenek -: ilyenkor erkölcsi kötelesség a kisebbik rosszat választani.

Elfogadhatjuk-e, magunkévá tehetjük-e hogy ez volna az erkölcsi kötelességünk? Nos, akkor tudjuk megválaszolni ezt a kérdést, ha melléteszünk néhány – talán – vitatható állítást is. Az egyik mindjárt az lenne: hihetünk-e a Jobbik színeváltozásában? Jogos ezt firtatni, de az idő rövidsége – a választás közeledte – nem ad lehetőséget arra, hogy megmérjük az igazságtartalmát. Éppen ezért másként kell feltennünk a kérdést: melyek a Jobbik politikájának azon pusztító elemei, amelyeket nem tett már sajátjává a Fidesz?  Mondhatjuk-e, hogy a Fidesz rasszista, Európa-ellenes, helyenként határozottan radikális jegyeket mutató párt? Attól tartok: mondhatjuk. Ha Orbán kongresszusi – kevéssé rejtett – cigányozására, vagy a kormány Soros plakátjaira és ezáltal ugyancsak kevéssé bujtatott zsidózására gondolok, bizony azt kell válaszolnom: igen ott vannak a kormányzópárt politikájában a radikális elemek. Továbbmenve azt kell megvizsgálnunk: mi várható a Fidesztől, az újabb kormányzati ciklus élén? Ne legyen kétségünk: tovább építi a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, tovább gazdagítja – jórészt közpénzek által – a saját oligarcháit -, tovább szűkíti a demokratikus jogokat, és bizony: változatlanul minden, amúgy függetlennek kikiáltott intézmény élére pártkatonákat állít. És, fennáll a veszély, amennyiben fogyóban lesz az uniós pénz, hogy kivezeti Magyarországot az Európai Unióból.

Mi áll ezzel szemben? Vitathatatlanul – feltételezve azt, hogy immár szélesebb körben képesek lennének megállapodni az ellenzéki pártok, miközben ezt a feladatot a látszólag egymáshoz közel állók sem tudják megoldani – az a politikai bizonytalanság, amely egy ilyen győzelem után fellépne. Túl azon, hogy a szélsőséges Fidesz-hívők elözönlenék a pesti utcákat, a kormányzati elképzelések különbözősége is csak időlegesen tenne lehetővé bármiféle együttműködést. Nyilván egy ilyen megállapodásnál nem feledkezhetünk meg annak szükségességéről sem, hogy meggyőzzük az embereket:

vannak helyzetek, amelyekben a politikai, erkölcsi elveinket megelőzheti az a bizonyos erkölcsi felelősség,

amiről a Magyar Narancs szerzője értekezett, és ez most ilyen helyzet. Mert igaz ugyan, hogy Orbán folyamatosan háborús logikában gondolkodik, ám korántsem biztos, hogy ezt a választók háborús helyzetként fordítják le magukban. Márpedig, ha nincs társadalmi támogatottság, akkor hatvan százalék és kormányváltás sincs. Csak a szégyen.

Hát akkor?

Most joggal várhatja el tőlem az olvasó, aki egyszersmind választó is, hogy megfogalmazzam a végső szentenciát. Vagy: mi legyen, mit tegyen? Pedig egyelőre erre képtelen vagyok; az itt leírtak csak a továbbgondolás kényszerét kínálják. Ma még nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy melyik út vezet a demokrácia teljes halálához. Kizárólag egyet ajánlhatok figyelmükbe: csak rossz opciók léteznek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!