Kezdőlap Itthon Oldal 589

Itthon

Észak-déli gázvezetéket tervez Magyarország és Szlovákia

0

Az új vezeték, amely román és bolgár gázt szállít majd, mérsékelheti országaik függőségét az orosz gáztól.

Észak-déli irányú gázvezeték magyar-szlovák szakaszának megépítéséről írtak alá szándéknyilatkozatot hétfőn Kassán.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Peter Ziga szlovák gazdasági miniszter látta el kézjegyével az együttműködési szándéknyilatkozatot az Eastring gázvezeték projektről a történelmi városházán Robert Fico szlovák miniszterelnök jelenlétében.

Az aláírást követő sajtótájékoztatón mindkét miniszter azt hangoztatta, hogy az új vezeték mérsékelheti országaik függőségét az orosz gáztól.

Az új vezeték román és bolgár gázt szállít majd, a tervek szerint évente 30-40 milliárd köbmétert – mondta Peter Ziga.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, Közép-Európában az egyik legkritikusabb dolog az energiabiztonság, ami kiemelten függ az infrastruktúrától.

MTI/FüHü

 

Karácsony nyerte az előválasztást

Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-jelölti előválasztást 33 355 szavazattal a 68 363-ból. Második Kálmán Olga lett, harmadik Kerpel-Fronius Gábor.

A főpolgármester-jelölti előválasztást az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely nyerte. A hivatalos eredmény:

  • Karácsony Gergely: 33 355 szavazat,
  • Kálmán Olga: 25 093 szavazat,
  • Kerpel-Fronius Gábor: 9792 szavazat.

Az előválasztáson 68 363 szavazatot adtak le a rendelkezésre álló hat nap alatt. Érvénytelen voks alig volt.

Karácsony a leadott szavazatok 49 százalékát kapta. Éppannyit, mint Tarlós István öt évvel ezelőtt a főpolgármester-választáson.

Az eredményhirdetésen nem jelent meg Kálmán Olga. A Civil Választási Bizottság vezetője, Magyar György ügyvéd nem tudott válaszolni a kérdésre miért nem volt jelen. Mint mondta, a bejelentés nyilvános volt, minden szervezet elküldhette képviselőjét.

Magyar György szerint elsősorban a demokrácia és Budapest győzött.

Nem igazi ellenzékieknek nevezte azokat, akik nem vettek részt az előválasztáson,

hanem csak később akarnak indulni az októberi választáson.

Karácsony Gergely megköszönte elsősorban az aktivistáknak a munkát. Mint fogalmazott, most véget ért a rivalizálás köztük.

„Nem nézünk hátra, csak előre, közösen fogjuk megváltoztatni Budapestet.”

Ettől kezdve a budapestiek jelöltjének tekinti magát – szögezte le Karácsony. „Mindenkire számítunk, hogy a hatalom emberét az emberek hatalmával tudjuk megváltoztatni” – mondta. Párhuzamot vont a vasárnapi isztambuli polgármester-választási sikerre, ahol az ellenzék jelöltje le tudta győzni Recep-Tayyip Erdogan jelöltjét.

Kerpel-Fronius Gábor gratulált Karácsonynak,

aki szerinte le fogja győzni Tarlós Istvánt.

Bejelentette, hogy korábbi ígéretéhez híven meg fogja keresni Karácsonyt, hogyan tudja segíteni kampányát.

Kálmán Olga rövid videóban gratulált a győztesnek. Fantasztikusan nagy meccs volt – mondta.

„Gratula a nyertesnek, és innentől kezdve munka van”.

Vagyis korábbi ígéretének megfelelően ő is beáll a győztes mögé a további kampányt segítendő. Ezt közölte délután Gyurcsány Ferenc is a Facebookon.

Az eredmény messze magasabb a CVB által 50 ezerben megjelölt érvényességi küszöbnél. Ahogyan azt délben megírtuk, a választásra jogosult 1,4 millió budapesti 4,8 százaléka adta le szavazatát az elmúlt napokban. Az öt évvel ezelőtti főpolgármester-választáson leadott 604,5 ezer szavazatnak pedig 11,3 százaléka.

Ez volt ma – 2017. október 1.

0

Ahogy arra számítani lehetett, igen feszült légkörben zajlott a függetlenségről szóló népszavazás Katalóniában, ahol a nap folyamán annak ellenére is folyamatos volt a voksolás, hogy a Spanyolország többi részéből odavezényelt karhatalom megpróbálta megakadályozni azt. Többszázan megsérültek az összecsapásokban. Halálos késeléses merénylet volt Franciaországban. Idehaza az ellenzéki pártok szállították a híreket: a Jobbik a CÖF-támogatásról közölt új információkat, az LMP Polt Péter legfőbb ügyész visszahívását követelte, a DK pedig plakátkampány indítását jelentette be.  

 

Katalán népszavazás

Függetlenségi nagygyűlés

Több mint hétszázan megsebesültek a nap folyamán Katalóniában a függetlenségi népszavazáson résztvevők és az oda vezényelt spanyol rendvédelmi erők összecsapásaiban.

A katalán hatóságok szerint a szavazásra jogosultaknak több mint a fele leadta a voksát. Megfigyelők szerint elsöprő többségben lesznek az „igen” szavazatok, de ennek az is az oka, hogy az ellene szavazók nem is mentek el, erre buzdították őket a spanyol hatóságok is, amelyek érvénytelennek és alkotmányellenesnek tartják a referendumot.

A madridi kabinet minden eszközzel meg akarja akadályozni a referandumot, a spanyol erők erőszakot alkalmaztak – közölte Carlos Puigdemont katalán kormányfő, aki egy szavazóhelyiségben adott sajtónyilatkozatot azt követően, hogy leadta a voksát.

A madridi kormány keményen kiállt a népszavazás ellen, a kormányfő-helyettes közölte, ami Katalóniában folyik az nem népszavazás. Soraya Saenz Santamaria megvédte a rendvédelmi erőket, mondván: a törvényességet, a demokráciát és a rendet igyekeznek védeni, és igy szállnak szembe a katalán kormányzat felelőtlenségével.

A szavazóhelyiségekben tumultuózus jelenetek alakultak ki, a rendőrségnek a szavazás megkezdése előtt sikerült bezárnia nagyon sokat, az urnanyitás után pedig többet igyekezett megszállni. A fegyveres erők megpróbálták megakadályozni a szavazni kívánók bejutását, s ez kiszorítósdihoz, fizikai kontaktushoz, esetenként erőszakhoz is vezetett. Voltak összetűzések, s egyes helyeken barikádokat emeltek az elszánt szavazók. A spanyol rendőrség gumilövedékeket is bevetett.

A katalán hatóságok tudatták, hogy bárki, aki szerepel a választójogi névjegyzékben, bármelyik nyitva lévő szavazóhelyiségben voksolhat, sőt, az utólag, postán vagy elektronikusan leadott voksok is számítanak – ígérték.

A függetlenségi népszavazás hátteréről itt olvashatnak.

Részleteket itt találnak.

Halálos merénylet Marseille-ben

Két nő az életét veszítette egy késes támadásban Marseille Saint Char pályaudvarán. Az elkövető „Allah Akbar” kiáltással követte el a támadást. A merénylő – akit a rendőrség lelőtt – megbilincselése után veszítette életét. Az egyik áldozatnak a torkát vágta el, a másik áldozatot pedig a testén ért halálos késszúrás. A vasúti forgalmat leállították, a rendőrség arra kérte az embereket, hogy ne menjenek a pályaudvar közelébe – jelentette a BBC.

Bajba kerülhet a CÖF

Fotó: Wikimedia

Napokon belül ki fog derülni, hogy milyen kérvény alapján, milyen körülmények között, milyen elszámolással született meg a döntés, amellyel az állami tulajdonban lévő MVM Zrt. 508 millió forint támogatást biztosított tavaly év végén a Civil Összefogás Fórumnak, pontosabban alapítványának – közölte Szávay István, a Jobbik parlamenti képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus ugyanis megkapta Péterfi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének az állásfoglalását arról, hogy az MVM jogtalanul tagadta meg az adatok és dokumentumok kiadását. A biztos állásfoglalásának az indoklásában a többi között azt is kifejtette, hogy miután az MVM közpénzt kezel, ezért a CÖF-támogatással kapcsolatban kikért információk – mind az Infotörvény, mind pedig az Alaptörvény szerint – közérdekű adatnak számítanak. A CÖF évek óta sok pénzt felemésztő kormány- és Fidesz-párti propagandát folytat idehaza és külföldön (plakátkampány, brüsszeli tüntetés, hazai tüntetések, stb.), s a Jobbik annak szeretett volna utánajárni, hogy mindezt miből teszi. Így derül fény az MVM-es támogatásra, ám annak részleteit nem voltak hajlandók kiadni. Most 15 napon belül azt is meg kell tenniük.

DK: „Orbán vagy Európa?”

Forrás: DK

Ezt a kérdést teszi fel országszerte több mint 500 plakáthelyen a Demokratikus Koalíció. A 17 millió forintba kerülő kampányt nem a párt és nem is magyar költségvetési szerv, hanem az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának DK-s delegációja finanszírozza. Ezért – közölte Molnár Csaba budapesti sajtótájékoztatóján –  arra nem vonatkozik a plakáttörvény, így bejelentést sem tettek. „Aki Orbánt választja, az a kivándorlás pártján van, aki Európát választja, az az Európai bérek mellett van, hogy ne kelljen kivándorolni az országból” – a gyakorlatban ez a választás, és ezért indították a kampányt közösen – hangoztatta a párt alelnöke.

LMP: Vissza kell hívni Polt Pétert!

Polt Péter Orbán Viktorral egy futball meccsen.

Polt Péter legfőbb ügyész vagy eltussol ügyeket, és így büntetőjogi felelőssége van, amellyel a 2018-as rendszerváltást követően a független igazságszolgáltatás felé kell elszámolnia, vagy teljesen alkalmatlan a feladatának ellátásra. A Fidesznek bármelyik verzió esetén vissza kell hívnia pozíciójából a legfőbb ügyészt – szögezi le az LMP közleménye, amely emlékeztet arra, hogy Polt Péter parlamenti beszámolója szerint két év alatt 6 százalékkal nőtt a hivatali vesztegetések száma. A közel ezer bűncselekmény is jelzi, a Fidesz rendszerét teljesen átszövi a korrupció – állítja a párt.

 

 

 

Jobban csökken a munkát terhelő adó

A tavalyi megállapodásnak megfelelően 19,5 százalékra csökken a munkáltatók és az alkalmazottak egészségbiztosítási terhe – derül ki a nemzetgazdasági miniszter parlamentnek beterjesztett törvénymódosításából.

Eredetileg 22-ről 20 százalékra csökkent volna a szociális hozzájárulás (szocho) és az egészségügyi hozzájárulás (eho), vagyis a munkaadók és az alkalmazottak közterhe jövő január 1-jétől olvasható a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által kedd késő délután benyújtott törvényjavaslatban.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma tavaly novemberében azonban abban is megegyezett, hogy ha a bruttó átlagkereset eléri a 11 százalékot, akkor további fél százalékkal mérséklődik a két ráta.

A minimálbér és a szakmunkás bérminimum 15 és 25 százalékkal emelkedett ebben az évben, a több szakmát jellemző általános munkaerőhiány szintén folyamatos bérnyomást fejtett ki, ezért a bruttó keresetek átlaga meghaladta a 11 százalékot.

Büntet(het)ik az Országház ábrázolását

0

„Úgy tűnik, a hivatal ügyvédei most sorra megkeresnek mindenkit, akik a Parlamentet valamilyen módon logóban ábrázolják, és felszólítják őket, hogy ezt hagyják abba” – írja az Egy nap a városban blog, amely kénytelen volt megváltoztatni jól ismert logóját. Nem felel meg ugyanis az Országház ábrázolása a Kossuth tér felújítása után szabott feltételeknek.

„A ma élő embereknek nem lenne szabad ezen formák utóéletét ilyen módon korlátozni, mert ezt mindannyian ajándékba kaptuk.”

Így kommentálta a kényszerű lépését az Egy nap a városban blog, hozzátéve: az Országház épületének formáját nem a tér átalakítása határozta meg, így a Steindl Imre által 1881-es tervpályázatra tervezett épületforma attól teljesen függetlenül közkincs.

A blog úgy tudja, hogy nem ők az egyedüli kárvallottjai a szabálymódosításnak.

Az Országház olyan mértékben kiemelkedik a város szimbólumnak tekinthető épületei közül, hogy aki másikkal szeretné képviselni a várost, az egy picit mellé lőne. „Nekünk pedig, akik Budapestről írunk, muszáj Budapestre reflektálni, a Parlament pedig szinte kötelező választás ilyenkor. Próbáltuk ezt elmagyarázni a hivatalnak, de a kommunikáció megszakadt egy ponton, és ahogy utánaolvastunk, nem sok jóval kecsegtetnek a lehetőségek” – olvasható a blogon.

Vége a türelmi időnek

A Kossuth tér újjáépítésével született párhuzamosan döntés arról is, hogy az ország emblematikus épülete, az Országház ábrázolása is méltó keretek és formák mellett történhessen – mondta tavaly tavasszal a Kreatívnak Szilágyi Zoltán, az Országház sajtófőnöke. A Turizmus Online cikke kifejti, hogy az Országház képe csak turisztikai, idegenforgalmi célból, továbbá hírszolgáltatási, oktatási, művészeti, kulturális, valamint tudományos tevékenység során használható. Bármely egyéb módon történő felhasználásához előzetes hozzájárulás szükséges. Gazdasági, kereskedelmi célú hasznosítás, pl. reklámfilmben, logóban, grafikai anyagokban, termékeken történő megjelenítés előzetes hozzájáruláshoz kötött, ez a felhasználási mód nem tartozik a szabad felhasználási módok közé.

A jogszabályban az szerepel, hogy az Országgyűlés, Országház és Parlament elnevezés használata, az Országház képe, valamint úgynevezett stilizált képének használata szabályozott tevékenység, amelyet az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény határoz meg. A törvény csaknem egy éves átmeneti időszakot biztosított azok számára, akik ezt a jelképet korábban használták, de az új szabályozás hatályba lépése után erre már nem jogosultak.

Az engedélyért Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottsághoz kell fordulni, melyet az Országgyűlés Hivatala képvisel.  

A korábbi használat azonban nem minősül szerzett jognak. Sőt, a jogtiszta forrásból szerzett kép sem jelenti a felhasználhatóságot – az ugyanis csak a szerzői oldalról jogtiszta. A jogosulatlan jelképhasználóval szemben polgári per indítható, mégpedig a személyiségi jogok megsértése miatt. Kérhető a bíróságtól, hogy kötelezze a felhasználót a jogsértés abbahagyására, vagy a további jogsértéstől való eltiltásra, illetve akár a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítésére, s az elért anyagi előny átengedésére, sérelemdíj fizetésére is.

Tárgyalnának tovább

Az Egy nap a városban blog tehát lecserélte a logóját, abban bízva, hogy idővel mégis sikerül meggyőznie a hivatalt arról, hogy egy város szimbólumának betiltása nem feltétlenül szerencsés lépés.

Ilyen volt:

Ilyen lett:

A Makkabeusok Pesten – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, általában békésen kávézgatunk, az ember nem keresi a konfliktust, de a mai beszélgetésünk témája elképzelhető, hogy kavar majd némi vihart. Tudom én, hogy magam idézem a fejemre az eleven parazsat, magam nyúlok a darázsfészekbe, de ki kell mondani a problémát: sok, nagyon sok minden nem stimmel a 15. Maccabi Európa Játékok körül.

Az egy dolog, hogy ez a sportesemény – mely meghatározása szerint elkötelezetten zsidó jellegű – sokaknak nem tetszett már akkor sem, mikor csak a híre kélt annak, hogy Budapesten fogják megrendezni, ráadásul idén. Ilyen volt a Mi Hazánk mozgalom, ami aláírásgyűjtésbe is kezdett tavaly novemberben az esemény megrendezése ellen, bár nem túl nagy sikerrel: viszont a gyűjtés közben felmerülő egyik jelszó megdöntötte a hülyeség világrekordját: „A Maccabi Játékokat tartsák Maccabiban!”

De fordítsuk komolyra a szót: igen, megrendezik őket, idén, július 29. és augusztus 4. között.

Hol rendezik?

Ez már problémásabb.

Eredetileg ugyanis a játékokat a most épülő Kerepesi úti Sportparkban kívánták megrendezni, de az csak 2020-21-ben fog elkészülni, ezért új helyszínt kellett találni. A legtöbb verseny így a Ludovika Akadémiára kerül. Fontos helyszínek lesznek még a Hajós Alfréd Sportuszoda, az MTK városmajori teniszpályái és röplabdacsarnoka, a Lantos Mihály Sporttelep futballpályái, valamint az alcsútdobozi Pannonia Golf & Country Club. Különlegesnek ígérkezik az országúti kerékpáros verseny és a hosszútávfutás, hiszen előbbi a kincsesbányai Bringa Fiesta, utóbbi pedig a Várkert Bazárból induló Budapest Night Run része lesz.

Hát, azért ebben a speciális esetben a Ludovika kissé pikáns helyszín, de ha ott van hely, hát ott van hely. Kérdés ugyan, hogy mi a fityfenének nem épül meg időben a Sportpark, kérdés, de olyan, amit nem egészséges firtatni, mert egy fagyos hajnalon még arra ébred az ember, hogy harminckétszer hátba lőtte magát egy mérgezett kötéllel, maradjunk annyiban, hogy ha nem épült még meg, majd megépül a maga idejében.

A finanszírozás kérdése sem érdektelen, de azt már sokan boncolgatták, kárhoztatva, helyeselve, én inkább nem mennék bele –

hanem kulcskérdés még egy nemzetközi sporteseménynél a médiapartnerség is.

Itt álljunk meg egy pillanatra.

A világ minden más országában úgy megy ez, hogy ha egyik-másik cég médiapartnere a rendezvénynek, őket kiemelt hely illeti meg ott, az ő kamerájuknak mindig lesz helye a pálya mellett, munkatársuknak a sajtópáholyban, de azért a többi sajtótermék munkatársai, kamerái is bemehetnek – a partnerek megkapják a legjobb helyeket, de mások is dolgozhatnak, csak épp a rosszabb helyekről.

Mármost ez Magyarországon kicsit másképp van: én a vizes VB idején a Sport.Mindig című lapnál (is) dolgoztam, ugyan ez sosem politizált, de vagy eleve rossz hírünk lehetett a munkatársak személye miatt, vagy más oka volt, elég az hozzá, hogy egy nyamvadt belépőt nem kaptunk, akárhogy kértük, de pénzért sem mehettünk be egyik versenyre sem, mert elvben „minden jegy elkelt”. Nem csak mi jártunk így, több laptársunk is, a 444 sem kapott első kérésre belépőt, az Indexnek is voltak problémái emlékeim szerint: evett minket a fene, hogy a mi városunkban zajlanak a világversenyek és mégis tévéből kell közvetítsük őket.

Faramuci egy megoldás volt, amolyan igazi, mai, magyaros.

Tehát megtanulhattuk, hogy a médiapartnerség ma, Magyarországon voltaképpen kizárólagos közvetítési jogot jelent. Hát akkor lássuk, kikkel írtak alá médiapartneri szerződést tegnap a 15. Maccabi Európa Játékok szervezői?

„A 2019 január 21-én az Új Hidegkuti Nándor Stadionban megtartott találkozón az ATV, a Sport TV, az Echo TV, az Origo, a Lokál, a Ripost, és a 888 képviselője írt alá médiapartneri megállapodást a 15. Maccabi Európa Játékok szervezőivel. Jelenleg is zajlanak tárgyalások az EMG 2019 Sport Kft. és médiacégek között további médiapartnerségi és médiatámogatói megállapodások megkötése érdekében.” (Origo)

Na, itt akadt a torkomon a kávé. A Sport TV-t értem. Az jogos, nincs egy szavam sem. Az ATV is belefér, elvégre valóban soha nem volt antiszemita, sőt. De az Echo TV? Szaniszló Ferenc csatornája, ahol még alig pár éve is nyíltan antiszemita adásban magyarázta az említett úr, hogy Mohácsot is zsidó ármány okozta? Ahol 2007-ben Siklósi Beatrix Szálasit idézhette? (A hölgy különben több szempontból is nevezetes: a kilencvenes években ő volt az első, aki sajtóperrel fenyegetett meg engem, 2003-ban interjút készített az M1 Éjjeli Menedék című műsorában David Irving holokauszt-tagadó történésszel, most pedig érdekes módon az M5 közszolgálati csatorna egyik vezetője, de szerintem korántsem ért még véget karrierje: hétpróbás veteránja ő a magyar szélsőjobbnak).

Ez az Echo TV kap közvetítési jogot?

Az Origo, a Lokál és a Ripost egyszerű kormányszócsövek, az ő esetük világos. De a 888 már más tészta: az az antiszemitizmus, ami a kormánypropagandában utóbbi időben csak látensen bukkanhat fel politikai meggondolásokból, már náluk sem része a fő irányvonalnak, ellenkezőleg, valamiféle törleszkedést figyelhetünk meg náluk Izrael konzervatív politikai köreihez, azonban ők a magyar kormánypárti alt-right elméleti-ideológiai lapjának számítanak, és élen járnak (igaz, említett laptársaikkal együtt) a Soros-ellenes kampányban, ami szintén látens antiszemitizmus. Csak éppen becsatornázva, kormányérdek mentén. Ahogy fordul a politikai kocka – és pörög az mindig, meg nem áll – úgy fogják ledobni a vallási-felekezeti tolerancia álarcát és mutatják meg valódi képüket.

A partnerek között azonban nagyítóval sem találunk zsidó közösségi médiumot: sem a Szombatot sem az Új Életet nem hívták meg, meg nem erősített információim szerint a Szombat nem is nagyon fog tülekedni, hogy ebben a megtiszteltetésben részesülhessen: az ember jobban teszi, ha nem keveredik ilyen társaságba.

De mi fontossága van egyáltalán annak, ki a médiapartner és ki nem az?

Ennek nagyon komoly anyagi fontossága van.

Ezeket a játékokat sokan fogják figyelemmel kísérni, elsősorban Izraelben, de az Egyesült Államokban is milliókat érdekelnek majd, és általában, világszerte lesz piaca a készülő közvetítéseknek. Mármost az ATV profilja miatt nem ad majd egész napos élő adást, a Sport TV is kell időnként mással foglalkozzon, tehát a közvetítések többségét az Echo TV készítheti el – és árulhatja jó pénzért.

Mennyi ez a jó pénz?

Ezek inkább tízmilliók, mint milliók, de legalább dollárban.

Gratulálok a Maccabi Európa Játékok szervezőinek: alaposan sikerült kitömni a magyar szélsőjobboldal zsebét. Hogy ebből mennyi Drábik- és Spöttle-interjút lehet majd leforgatni, mennyit kap majd honoráriumként Huth Gergely vagy bayerzsoca? Abba jobb bele sem gondolni.

De miért alakult így a médiapartneri szerződés, miért nem lettek mások a partnerek?

Ezt csak találgatni lehet, mert nem kötik az orrunkra, de elég világos a helyzet. A szervezők valószínűleg nem kaptak más ajánlatot, és vagy jobb híján, vagy kényszer hatására, de ezt fogadták el.

Hát, ahol lehet választani krumplileves és krumplileves között, ott elképzelhető, hogy a krumplileves fog a legjobban fogyni… A Maccabi Európa játékok megrendezése már nem kérdés, ha elmaradnának, az akkora világbotrányt keltene, amire alig volt példa a sporttörténelemben, talán csak a Los Angeles-i olimpia bojkottjához volna mérhető.

Az is világos, hogy a mostani magyar kormány külpolitikájának – amennyiben egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről – szerves része ez a sportesemény.

De az nagyon valószínű, hogy a játékok szervezői vagy:

Nem ismerik Magyarországot és viszonyait.

Vagy nagyon is ismerik, és belátták, nincs esélyük az Echo TV ellen.

Harmadik lehetőség nincs.

Kicsit pikáns lesz.

Kicsit, hogy úgy mondjam, tréfli.

Elképzelem az Echo TV tudósítóját, amint bejelentkezik:

– Kedves nézőink, itt az önök tudósítója beszél a nagy múltú Ludovikáról, ahol annak idején Horthy Miklós és Szálasi Ferenc hadseregének annyi, de annyi tisztje végzett, bizony, mind itt koptatták az Akadémia nagy múltú lépcsőit, folyosóinak köveit. Közvetítést adunk a 15. Maccabi Európa Játékokról… mazel tov a magyar versenyzőknek. Szebb jövőt!

DK: Tarlós egyszemélyi vezetésre tör

0

A főpolgármester ki akarja zárni a közgyűlést a céges és kiemelt ügyekből – mondta Gy. Németh Erzsébet. Karácsony pedig bejelentette, hogy újranyitják az őszi választási összefogást a vasárnapi történések nyomán. „Patkánybizottságot” kezdeményez Karácsony.

A közgyűlés szerdán úgy tervezi módosítani szervezeti és működési szabályzatát (szmsz), hogy Tarlós István főpolgármesternek a jövőben ne kelljen a képviselőtestület elé vinnie a fővárosi cégekkel, beruházásokkal és kiemelt eseményekkel kapcsolatos döntéseket – mondta Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője. Szerint ezzel

azokat az ellenzéki képviselőket akarják kizárni a döntéshozatalból,

akik a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választás alapján a fővárosiak többségét képviselik.

Karácsony Gergely arról beszélt, hogy az ellenzék az EP-választás eredményei alapján újragondolja az őszi önkormányzati voksolásra szóló fővárosi összefogást, ugyanakkor nincs olyan szándék, hogy azon ne közösen induljanak. Megismételte azt is, ragaszkodik az ellenzéki előválasztáshoz, amelyen

szívesen megmérkőzik a Momentum jelöltjével is, ha a párt megnevez egy saját főpolgármester-jelöltet.

Karácsony egyébként bejelentette, hogy a „patkányhelyzet” feltárását célzó fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte szerdán  az MSZP-Párbeszéd és a DK. A Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott, a budapestiek naponta szembesülhetnek azzal, hogy a főváros működésképtelenné vált, a város ugyanis egyre szemetesebb, a patkányok számának emelkedése pedig csak a „jéghegy csúcsa”.

Karácsony Gergely szerint az általuk javasolt vizsgálóbizottságnak fel kell tárnia, milyen visszaélések történtek a patkánymentesítésre kiírt közbeszerzésen, továbbá arról is, hogy a főváros megtett-e mindent a korrekcióra, az állam pedig megfelelően ellátja-e a népegészségügyi feladatokat. Kiemelte, a patkányirtást elnyerő konzorciumról kiderült, nem rendelkezik megfelelő referenciákkal, az árversennyel elnyert közbeszerzés után pedig a korábbi költségek másfélszereséért végzi a munkát.

Horváth Csaba, az MSZP képviselője hangsúlyozta, olyan városvezetésre van szükség, amelyik kiköveteli a mindenkori kormányoktól azokat a forrásokat, amelyek járnak a fővárosiaknak. Megismételte, a budapestiek átlagosan naponta 20 milliárd forint adót fizetnek be, eközben például a BKV állami támogatása a 2011 utáni 72,6 milliárd forintról az idén 28 milliárd forintra csökkent.

Mai kérdésünk – Szavazzon!

0

Az MSZP-Párbeszéd közös listája 12 (egész pontosan 11,99) százalékos eredményt ért el az április 8-ai választáson. Még mielőtt megkötötték a megállapodást, ennél jóval alacsonyabb támogatottságot mértek a közvéleménykutatók. Most Ön is szavazhat: vajon mennyit hozott az MSZP-nek az, hogy Karácsony Gergely lett a miniszterelnök-jelöltjük?

This poll is no longer accepting votes

Mi lesz a Hír TV-vel a tulajdonosváltás(ok) után?
×

Bírósághoz fordult a TASZ, mert jogellenes a kormánypárti médiabirodalom

0

A Társaság a Szabadságjogokért szerint alkotmányellenes a 476 tévét, rádiót, híportált, újságot és folyóiratot tömörítő kormánypárti médiabirodalom létrehozása. Azt akarják elérni, hogy a Gazdasági Versenyhivatalt eljárás lefolytatására kötelezzék.

A Társaság a Szabadságjogokért közleménye:

Ahogy az közismert, Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) néven hoz létre médiabirodalmat a kormány, a hazai médiapiacon példátlan koncentrációt megvalósítva. A kormány rendeletben nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette az érintett médiacégek fúzióját, ezért azt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem vizsgálta. A Szabad Pécs online hírportált képviselve azért fordultunk bírósághoz, mert az összeolvadás több szempontból alkotmányellenes. Célunk, hogy a bíróság megváltoztassa a GVH döntését, vagy új eljárás lefolytatására kötelezze a szervet.

Keresetünkben kifejtjük hogy a kormányrendelet, illetve az azt lehetővé tevő törvény alkotmányellenes. A törvény azért, mert nem szab érdemi határt annak, hogy a Kormány egyes üzleti tranzakciókat kivonjon a versenyvédelmi eljárás alól. Maga a KESMA kormányrendelet pedig azért, mert visszaélésszerűen alkalmazta a szabályt, amikor a döntéshez egyszavas, közérdekre utaló “indokolást” fűzött. Azt kértük a bíróságtól, hogy az alkotmánysértés megállapítása érdekében forduljon az Alkotmánybírósághoz.

Keresetünkben a Gazdasági Versenyhivatal döntésének bíróság vizsgálatát kértük. Elsődlegesen azt kértük a bíróságtól, hogy változtassa meg a GVH döntését és tiltsa meg az összefonódást, ennek hiányában pedig azt, hogy kötelezze a GVH-t a versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására.

A Szabad Pécs interjúját az üggyel kapcsolatban itt olvashatja, a TASZ szakmai összefoglalóját pedig itt találja.

A Nagy Testvér figyel – kínai kapcsolat

Két rendőrőrsöt is telepített Kína Magyarországra, hogy ily módon is ellenőrizze az itt élő kínai közösséget. Ez abból az átfogó vizsgálatból derült ki, melyet Brüsszel támogatásával több uniós tagállam is megindított a kínai rendőrség és titkosszolgálat európai szerepének tisztázására.

Hollandiában hivatalos vizsgálat is indult, mert ezek a kínai rendőrök beavatkoznak a közösség életébe. Olykor hazatérésre kényszerülnek egyes kínai polgárok, akiket zsarolhatnak Kínában élő családtagjaikkal.

A látványos nyitánya a kínai titkosszolgálati akcióknak Európában  az Interpol főnök ügye volt. Kezdetben Pekingben óriási diplomáciai sikernek könyvelték el, hogy az Interpol élére kínai főrendőr került. Csakhogy a belső harcokban frakciója szembekerült Hszi Csinping elnökkel. Ezért az Interpol főnököt hazahívták Franciaországból  és lecsukták. Feleségét és gyerekeit Lyonban, az Interpol központjában hazatérésre akarta kényszeríteni a kínai rendőrség, de a nő ellenállt. Macron francia elnökhöz fordult támogatásért. A francia elnök telefonon tárgyalt Hszi Csinping elnökkel. Kiderült: az Interpol főnököt korábbi korrupciós ügyei miatt csukták le. A francia elnök kívánságára a kínai rendőrök békén hagyták a családot, amely menedékjogot kapott Franciaországban.

Budapesti jelenlét

Csintien megye rendőrségi kihelyezett központja a Golgota utcában működik. Tompos Márton, a Momentum parlamenti képviselője képeket kezdett közölni róla, mire a külső feliratok gyorsan eltűntek.

Kőbányán a Cserkész utcában van a másik kínai rendőrőrs. Ez Fucsou-hoz, Fucsien tartomány fővárosához tartozik. Ez a tartomány van a legközelebb Tajvan szigetéhez, ezért nemzetbiztonsági szempontból különösen fontos Peking számára.

110 a kínai rendőrség hívószáma, és ezen lehet elérni ezeket a központokat is szerte a világon.

Az Egyesült Államokban republikánus képviselők fordultak a kormányhoz, hogy vizsgáltassa ki: nemzetbiztonsági szempontból  mennyire elfogadható az, hogy Kína ilyen rendőrőrsöket működtet az USA területén?

Rókavadászatnak hívja a kínai titkosszolgálat azt a műveletet amikor külföldön élő kínaiakat próbálnak megzsarolni vagy épp hazakényszeríteni.

A nyomásgyakorlás Budapesten is érezhető: amikor a Ferencvárosban utcát akartak elnevezni az Ujgur mártírokról, akkor a kínai közösség levélben tiltakozott. A polgármester azután kapott olyan névtelen bejelentéseket, melyek szerint a kínai közösséget a Budapesten működő kínai rendőrök ösztönözték erre a tiltakozó levélre.

Matolcsy kínai ügynök?

A Fudan egyetem budapesti telepítése a Nemzeti Bank elnökének ötlete volt. A sanghaji egyetem párttitkára Matolcsy Györggyel egyeztetett a neves kínai egyetem budapesti telepítéséről. A Magyar Nemzeti Bankban kínai tanácsadók dolgoznak. Ilyesmire azóta nem került sor, hogy a szovjet tanácsadók elhagyták a Magyar Nemzeti Bankot. Orbán Viktor többször is kijelentette: ha nem jön pénz az Európai Uniótól, akkor majd kapunk a kínaiaktól!

Azt nem lehet tudni, hogy mire alapozta ezt a magabiztos kijelentést a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor Matolcsy György társaságában felkereste Kínát abban az időszakban amikor ellenzékben készülődtek a hatalom átvételére. Pekingben magas szinten fogadták az ellenzéki politikust, mert kiváló hírszerzésük folytán pontosan tudták: Magyarország jövendő vezetőjével tárgyalnak. Azóta látványosan megjavultak  a Fidesz kapcsolatai azzal a Kínával, melyet a kommunista párt vaskézzel kormányoz. Tusnádfürdőn és Kötcsén a kínai modellt pozitív mintaként emlegette Orbán Viktor.

Matolcsy György – részben túlságosan is jó kínai kapcsolatai miatt – nem szívesen látott vendég az Egyesült Államokban. Ezért az IMF és a Világbank közgyűlésein a Magyar Nemzeti Bankot általában egy alelnök képviseli.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK