A Tchibo webáruház heti ajánlata ezúttal a szavannák vadregényes világába invitál.
A lakást is új színbe öltöztethetjük néhány kisebb-nagyobb kiegészítő segítségével! A kétszemélyes, mintás renforcé ágyneművel például a hálószobába varázsolhatunk vadregényes hangulatot a nyomott mintázatnak köszönhetően. A szett egyik oldalán fehér alapon narancssárga mintás, a másik oldalán pedig a minta feketével egészül ki. A finom, sűrű szövésű pamutanyagból készült szett hőmérséklet-kiegyenlítő és nedvszívó, cipzáras kialakításának köszönhetően pedig könnyedén húzható fel és le is.
Az előszobát egy igazán kis aprósággal vonhatjuk be a szafari hangulatú helyiségek sorába, mégpedig az elefánt formájú fali akasztó szettel, amiben két darabot találunk az aranyszínű ormányosból. Akasztva tárolhatunk rajtuk ruhát, kalapot vagy épp kulcsokat. A szett részeként megkapjuk a szükséges szerelési anyagokat (csavarokat, tipliket) is, így a csomagot kibontva akár azonnal felrakhatjuk őket a kiszemelt helyükre.
Változatos és különleges megjelenést biztosít az egyik oldalán egyszínű terrakotta, másik oldalán pedig terrakotta alapon leopárdmintás diszpárnahuzat. Bőrbarát, tiszta pamutból készült, rejtett cipzárral, nagyjából 50×50 cm-es párnákhoz. A hálószobában és a nappaliban, a heverőn vagy a fotelben elhelyezve is remekül mutat, és egymagában is képes rá, hogy a szafarik hangulatát a kiválasztott helyiségbe csempéssze.
Fehér-sárga színekben pompázik a szűrővel ellátott kávésbögre, amely segítségével kézzel forrázhatjuk le a kávét, hogy az aromák optimálisabban bontakozhassanak ki. A mázas kerámiából készült szett filtertartójába 101-es típusú papírfilter való, így akárhol kiélvezhetjük a kávénk ízét. A bögre nagyjából 300 ml-es és nemcsak praktikus, hanem kellemes megjelenésű is, vagyis amellett, hogy igazán finom kávét készíthetünk benne, az asztal díszeként is megállja majd a helyét.
Egyszerű, de elegáns formájú a két darabos díszkosár szett, amiben két aranyszínűre festett acélhuzalból készült, eltérő méretű kosár található, melyek ideálisak gyümölcstálnak vagy akár kenyereskosárnak is – de üresen is szép díszei lehetnek a szobának. A kisebb kosár átmérője nagyjából 17, a nagyobbiké pedig 21 cm, magasságuk pedig 13, illetve 16 cm.
A teljes kínálatban rengeteg további ötletet találunk, amellyel feldobhatjuk akár a lakást, akár a ruhatárunkat – ne habozzunk hát, kattintsunk, és fedezzük fel az összes lehetőséget!
„ A kultúrára szánt adó-felajánlást ellopják, a sportét viszont nem!”- egyetlen mondatban így foglalható össze L Simon László ex-államtitkár bejelentése, amelyben jelezte, hogy a kormány meg kívánja változtatni az előadók, művészek, zenészek támogatásának tao-rendszerét. A Fideszes politikus szerint az épülő stadionok, futballpályák, uszodák, arénák azt bizonyítják, hogy a vállalkozók pénzét hasznos célokra fordítják. Írásunk azt elemzi, hogy a fejlődés kétségtelen, hisz ma is terjed a stadionépítési láz, jövőre átadják a 200 milliárdba kerülő Puskás Ferenc stadiont is, ámbár a mérkőzésekről elmaradnak a szurkolók. Ezen kívül számtalan visszaélésről lehet sejtésünk, ennek ellenére az állami ellenőrzés ezekre az esetekre nem terjed ki, a népnyelv szerint a „fociban nem lopnak, mert azt Orbán Viktor nem engedné”
A kultúra támogatására felajánlott adókedvezmény, vagyis tao támogatás harmadát ellopják, ezért kell megváltoztatni az egész rendszert – ezzel a mondattal turnézta végig a magyar sajtót L Simon László. Meglepő módon a Fidesz országgyűlési képviselője még az ellenzéki orgánumokban is meglengette a véres kardot. Nem szokványos eset. Elég súlyos a bejelentés, különösen, ha hozzátesszük, hogy legutóbb 37 milliárdnyi támogatás harmada tűnt el magánzsebekben. Tehát 12 milliárd forintot simán ellopnak. Ez annyi pénz, hogy egy magyar kisváros valamennyi lakóját, még a közellenségnek számító hajléktalanokat is milliomossá tehetné. És ez így megy évek óta.
Ezúttal mégsem az ellopott 12 ezer milliárd lenne a téma, még csak az sem, hogy a Fidesz politikusának szokatlan kirohanása a lopás ellen feltehetően azt hivatott előkészíteni, hogy a hatalmas summáról a jövőben ne a pénzt felajánló vállalkozók, még csak ne is a művészek döntsenek, hanem a magyar kormány minisztere. Így aztán a totális centralizáció jegyében a kultusztárca kézből etethetné a művészeket, aki pedig nem kíván kormányzati tenyérből zabálni, az bezárhat. Ennyi.
Egy ilyen döntés természetesen alkalmas arra, hogy a Fidesznek a kultúra területén is meglegyen e kétharmados befolyása, vagyis a pénzosztás felügyelete a szigorúan vett kultúrharc része. L Simon persze ezt tudja, s nyilván azt is, hogy amit a vállalkozói pénzekből színházra, komolyzenére, irodalomra költhetnek, az legfeljebb aprópénzt a sportra költött tao százmilliárdjaihoz képest. A sportközgazdászok egybehangzó véleménye szerint ezt a pénzt átláthatatlanul költik el, s egy részét el is lophatják. Le Simon mégis azt állítja, hogy a sportot támogató tao-rendszerben nincs szükség semmiféle szervezeti változásra. Az egykori kulturális államtitkár szerint ezen a területen a fejlődés látványos, sorra épülnek a stadionok, futballpályák, sportcsarnokok, s nem is beszélve a világversenyeket lebonyolító méregdrága uszodákról. Persze, L Simon elégedettsége származhat abból is, hogy ezeket a tíz- és százmilliárdokat leginkább Fideszes politikusok, vagy a holdudvar tagjai költik. Akik ha lopnak is, akkor legfeljebb – Lánczi András avatott magyarázata szerint – a hazai burzsoázia kiépítésén, tehát az Orbán kormány programjának megvalósításán fáradoznak.
S igaza lehet L Simonnak, valóban komoly eredmény, hogy 2011-től öt éven át 285 milliárd forint vándorolt sportszervezetekhez, amiből a kormány legalább 33 stadion építését vette programba. Ez kb. 350 milliárd forint, illetve 280 ezer 914 férőhely. Eközben a lelátók üresek a futball-, a kézilabda-, kosárlabda pályákon. A stadionépítési láz azonban mégis csillapíthatatlanak látszik. A sport lobbi által meg nem fertőzött Építészfórum című magazin szerint a hazai verseny-, utánpótlás- és szabadidősport fejlesztéséhez szükség van színvonalas sportlétesítményekre, de a jóból is megárt a sok. Az ország lakóinak igényét nem lehet figyelmen kívül hagyni, hisz ma a stadionok kapacitása a reális szükséglet három- négyszeresét is meghaladja. Már közhely-számba megy, hogy a felcsúti Pancho Aréna 3600 szurkolót tud leültetni, de valójában a nézőtér fele is elég lenne, hiszen rendszeresen csak maximum 1700 látogatója van. Igaz, köztük van Orbán Viktor, és cseppet sem népes udvartartása, ami nem mellékes körülmény. De ugyanez a helyzet Debrecenben is, ahol a városi stadion közel 20 ezer ember befogadására képes, miközben a nézőszám alig éri el a 2500-at. Sőt, az ürességtől kongó Fradi, a DVSC, az MTK és az UTE felújított stadionjaiban a szemérmes köztelevízió már nem is mutatja a lelátókat, ahol legfeljebb minden harmadik negyedik széken ül valaki. Ennek ellenére folyamatosan érkezik a társasági adókedvezmény, a legtöbb pénzt Felcsút, Mezőkövesd és Kisvárda kapja. Nyeli a költségvetési pénzt a Puskás Ferenc Stadion is, ami a mai tervek szerint eléri a 200 milliárdot, miközben a foci szurkolótábora folyamatosan zsugorodik, s ennyi pénz tulajdonképpen megmenthetné a főváros haldokló egészségügyét.
A szakértők szerint ma semmi köze nincs az elért teljesítménynek a tao támogatások megszerzéséhez, de – mint láttuk – a szükségleteket sem tükrözi. Sokkal inkább politika-függő, és ez olyan komoly esélyegyenlőtlenséget teremt, ami inkább árt a versenynek, árt a sportnak. Arról nem is beszélve, hogy a stadionok műszaki fenntartása nagyon drága, Muszbek Mihály sportközgazdász kiszámolta, hogy egy stadionra vetítve a beruházási költség 2-5 százaléka, ami a Fradi Stadion esetén tíz év alatt elérheti a százmillió forintot. A Puskás Ferenc stadion fenntartása ennek a sokszorosa lesz, de még senki nem tudja, hogy ezt a pénz ki fizeti. Terveztek stadiont Szigetszentmiklósra – amit nem fejeztek be, mert elfogyott a pénz –, de Kisvárda, Dorog, Budaörs is szóba került, s ha hozzátesszük a Nemzeti Korcsolyázó Központ tervezett építését is, akkor eddig 796 milliárdnál tartunk. Az építész szaklap szerint a költségvetés szinte mindenütt „elszáll”, részben az előkészítés hiánya, a tervezés hiányosságai, a pazarló menedzsment miatt. A szóbeszéd szerint a túlszámlázás is komoly.
Ezek a nagy sportépítkezések sokak szerint a pénzek lenyúlásának lehetőségét teremtik meg. Az egész ország dühöngött, amikor a vizes világbajnokság összköltsége 140 milliárd körül állt meg, ám a kiadások még azután is folyamatosan nőttek, hogy a világverseny már régen befejeződött. A szakértők szerint a legnagyobb baj, hogy a pénzek elköltését alig ellenőrzik. Bár a tao-pénzek körül elkövetett szabálytalanságok feltárására az állam, és annak ellenőrző szervei a legritkábban vállalkoznak, de megtette ezt a Transparency International Magyarország nevű civil szervezet. Megállapításaik szerint a közpénznek számító tao támogatásokat átláthatatlanul költik.
A Független Hírügynökség is beszámolt arról, 2015-ben a Transparency felfedezte: akadnak olyan társaságok, akik úgy játsszák ki a támogatási rendszert, hogy saját csapataikat támogatják. Vagyis saját maguknak adóznak. Ezen kívül a civilek hallottak úgynevezett „táskás” emberekről, aki tao-brókerként ügyködtek. Vagyis összehozták a vállalkozás és a sportág képviselőit, ám az adótámogatás egy részét – 30-50 százalékról hallottak – visszacsorgatták az adományozó cégnek.
Ha ez igaz, akkor komoly csalásnak számít, s érthetetlen, hogy ezeket a pénzmozgásokat az állam miért nem ellenőrzi kellő hatékonysággal. A legfrissebb adatok szerint 2011-2018 között 500-550 milliárd forint összegű adóbevétel nem folyt be az államkasszába, s ezeket az összegeket a szakértők szerint átláthatatlanul költötték el sportfejlesztésre.
Úgy tűnik azonban, hogy ez az átláthatatlan pénzköltés a Fideszes vezérkart nem zavarja, különben a sport tao rendszerét is igyekeznének átalakítani, vagy legalább az ellenőrzést szigorítanák. De megelégszenek azzal a magyarázattal, hogy a sportban nincs lopás, mert Orbán Viktor nem engedné. Így aztán a sport területén érvényes több százmilliárdos adótámogatás sorsával nem foglalkoznak.
Csak azzal a 12 milliárddal, amit szerintük a kultúrából ellopnak. Persze, ez is valami.
Hiú reményből bizonyosság lett: nem marad a kedvezményes áfa az új lakásokra 2020-tól, ami az építőipar egy részét maga alá fogja temetni, a piac pedig várhatóan visszatér a 2016 előtti állapotba, az évi 8-10 ezer új lakás szintjére. Az ismét 27 százalékos áfa kisöpri a kereslet zömét. Addig vannak kérdőjelek.
Elhalt a remény, a kormány nem hosszabbítja meg a 2016 elejétől érvényes 5 százalékos kedvezményes áfát a 2019 vége utáni időszakra. Az InfoRádióban ezt bejelentő pénzügyminiszter ezt azzal indokolta, hogy eleve ennyi időre tervezték. Varga Mihály azt is elmondta, hogy nem akarják közpénzből finanszírozni a szerintük 10 százaléknyi külföldi és a befektetői célú lakásvásárlásokat.
Valóban, a Magyar Nemzeti Bank tavasszal közzétett jelentése szerint 40 százalék a nem saját célra vett lakások aránya. Ezt mutatja az ábra is.
Forrás: MNB
Az egyik jelentős cég, a Balla Ingatlan vezetője, Balla Ákos a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az ő adataik szerint ennél is magasabb ez az arány:
minden második új lakást befektetési céllal vásárolnak.
Ami érthető is, ha az elenyésző banki betéti kamatokat, lakáscélú kölcsönök kamatait és a lakbéreket összevetjük, azt látjuk, hogy jelenleg az egyik legjövedelmezőbb beruházás ma kiadásra venni ingatlant.
Az ábra azt mutatja meg, hogyan változott a fővárosi átlagár és fajlagos ár a kedvezményes áfa bevezetése után. A drágulás viszonylag kismértékű volt, de a négyzetméterenkénti átlagár is feljebb ment. Azon lakásokat mérték meg akkoriban, amelyek mindkét hónapban eladók voltak. Azt tapasztalták, hogy az átlagár növekedését mintegy 17 százaléknyi áfa-csökkentés kísérte.
Forrás: Eltinga
Az ingatlanszakma folyamatosan győzködte a kormányt, hogy hosszabbodjék meg a kedvezményes áfa, netán maradjon így. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal (IFK) nemrégiben készült értékelése szerint a kedvezményes áfa megszűnése önmagában 22 százalékkal növelheti az új lakások árát 2020-tól. Az áfakulcs megemelésének hatására közel 40 milliárd forinttal kevesebb adóbevétel folyna be a költségvetésbe 2019-2022 között, mint amennyi bevétel lenne az 5 százalékos kulccsal.
Az IFK szerint az átadott lakások tavalyi 15 ezer körüli száma 44 százalékkal több, mint egy évvel korábban, de még meg sem közelíti a kívánatosnak tartott évi 40 ezres mennyiséget. A 2008-ban kezdődött gazdasági válság miatti építőipari visszaesés nyomán csupán Budapestről jelenleg becsléseik szerint 30-35 ezer új lakás hiányzik, amely az árak és az albérleti díjak jelentős emelkedéséhez vezetett. Az elemzők piaci becslései szerint azonban idén ideális esetben is csak 25 ezer körüli új lakás átadása lehetséges országosan – írta az IFK.
Az elmúlt évek országos folyamatát a következő ábra szemlélteti:
Forrás: KSH
A KSH májusi adataiból kiderül, hogy 2018 első negyedévében 3394 új lakás épült, 65 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9850 volt, 3,4 százalékkal több, mint 2017 első negyedévében. Budapesten háromszorosára nőtt az épített lakások száma, a városokban és a községekben is dinamikus volt a növekedés. A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 3,0 százalékkal több, összesen 2965 lakóépület építését tervezik.
A kétféle adat azt mutatja, hogy az ingatlanfejlesztők – noha Balla Ákos szavaival „gyerekesen reménykedtek” az áfa-meghosszabbításban – lényegében már tavaly év vége felé leálltak az új fejlesztések előkészítésével. Májusban arról írtunk, hogy a bizonytalanság közepette márciusban az új szerződésekből és a teljes szerződésállományból az látszott, a beruházók igyekeznek befejezni a már elvállalt munkákat és az újakkal óvatosabban bánnak.
Az épülő, tervezett és befejezett budapesti lakások számát mutatja az Eltinga grafikonja:
Forrás: Eltinga
Az árak vágtatását mindenki megtapasztalhatta, az MNB májusban már arra a következtetésre jutott, hogy idén tovább drágulnak a lakások, de Budapesten már elérték a telítettségi árszintet.
Jelentősek a késések az új építésű lakások átadásában,
elsősorban a fővárosban, és főként a hiányzó munkaerő miatt.
Az MNB tavaszi jelentése szerint tavaly 13,8 százalék volt az átlagos drágulás (2016-ban 15,4), és még idén is 13,9 százalékkal számolnak. Az árolló az elmúlt években egyre tágult a vidéki és a fővárosi piac között, mert Budapesten az elmúlt három évben 26,8, majd 23,6, tavaly 13,3 százalékkal nőttek az árak.
Az Eltinga Budapesti Lakásriportjában az olvasható, hogy 2017-18-ban az eladó lakások 17 százalékkal drágultak.
A Balla Ingatlan adatai szerint ma már 600 ezer forint négyzetméterár alatt nem lehet rentábilisan kivitelezni, illetve csak a minőség rovására (a közelmúltban is volt mintegy 3,5 százalékos kivitelezői drágulás). Ez a szám a megemelkedő áfával elérné a 700 ezret,
amit Budapesten is csak a tágabban vett belső városmag bír el,
a vidékről pedig szinte beszélni se érdemes. Debrecennek, Kecskemétnek és Győrnek van fejlesztői értelemben saját lakáspiaca, ezeken kívül már eddig is a saját építés (például a klasszikus kaláka) volt inkább jellemző.
Az Eltinga idén 5950, jövőre 11400 lakás átadását várja, és még 2020-ban (tehát a 27 százalékos áfa visszatérte után) is számolnak ezer eladható lakóingatlannal.
A budapesti lakásátadások becsült alakulását szemlélteti a grafikon:
Forrás: Eltinga
Látható, hogy a végső roham az utolsó negyedévben várható. Akinek addig nem sikerül megvennie, az belecsúszik a 27 százalékos áfába. (Nyilván sokan fognak azzal próbálkozni, hogy – legalábbis papíron – előre hozzák az adásvételt.)
A jövőt inkább találgatják az érintettek. Abban nincs vita, hogy a 22 százalékpontnyi drágulás akkora lenne, hogy
alig maradna fizetőképes kereslet.
Már csak azért is, mert a kivitelezők a 2016 elején leszállított áfa nagy részét lenyelték – mondta hangsúlyozottan saját véleményeként a Magyar Ingatlanszövetség elnöke. Mehrli Péter úgy véli, hogy – különösen a jellemző építési csúszások miatt – lesznek olyan lakások, amelyeket nem tudnak eladni 2019 végéig. (Az Eltinga a tavasszal úgy találta, hogy 6100 lakásnál legalább 1-2 negyedév a késés, de csaknem 3 ezer már több, mint egy évvel van túl a határidőn.) Márpedig üresen nem marad lakás, ami az árak csökkenéséhez vezet – mondta Mehrli Péter.
Balla Ákos ezzel szemben úgy becsüli, hogy – mivel új fejlesztések már jó ideje nem indultak – a futó beruházásokat képesek lesznek befejezni. Társasház esetében átlagosan 20-22 hónap az építési idő, a szerkezetkész vagy ahhoz közeli épületek elkészülhetnek 2019 végéig.
Utána viszont rengeteg cég fog eltűnni a piacról – és persze ez magával rántja az építési kiskereskedelmet, valamint az építőanyag-gyártókat is.
Főleg a kisebb tőkeerejű kivitelezőkre vár sanyarú sors – mondta Mehrli Péter.
Kedvező fejlemény várható viszont azzal, hogy a most feszítő munkaerőhiány akár el is tűnhet. Mert ember ugyan nem lesz több, de a feladat igen. Balla Ákos erősen ironizálva úgy fogalmaz, hogy
„a kormány hála istennek nem fejlesztette a szakképzést”,
ezért nem kell ezerszámra elküldeni jó szakembereket a piac összeesése után.
Mert abban nincs vita, hogy ez fog történni. Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal és a Balla Ingatlan tulajdonosa is úgy látja, hogy a piac visszaesik az évi 8-10 ezer új lakás mennyiségére, vagyis a 2013-15-ös időkére.
Arról semmit se tudni, hogy a kormány utána mit tervez Varga Mihály nyilatkozatából annyi derült ki, hogy talán a CSOK-ot tervezik fejleszteni, de az még nem világos, hogyan tudnák pótolni a magasabb áfával eltűnő keresletet. Mert ez a kedvezmény kezdettől fogva a magas jövedelműeknek volt jó, a fiatal családoknak alig – mondta Balla Ákos. Amit egyébként eddig is láttunk, például azt, hogy a drágulás el is vitte a CSOK jelentős részét, főleg Budapesten.
Addig is
tartogathat meglepetéseket a következő másfél év.
Új beruházások híján a fokozatosan kifutó kínálat fog összetalálkozni a még növekvő kereslettel (Balla Ákos szerint reális a pénzügyminiszter biztatása, hogy aki teheti, még gyorsan vágjon bele lakás keresésébe-építtetésébe). Ez a tiszta piaci logika alapján további áremelkedést sejttet, de vannak ezt fékező körülmények is.
Arról már a FüHü is írt, hogy a forint megdőlése következtében elkezdtek emelkedni a lakáskölcsön-törlesztések. Ezek ugyan fokozatosan lépnek be a már futó szerződésekbe (attól függően, hogy milyen kamatperiódust választott az ügyfél: egy éven belülit, vagy három, öt évest, netán ennél is hosszabbat), de az új kölcsönöket már fél-egy százalékponttal többért kínálják a bankok. Ez pedig többeket visszarettenthet lakásvásárlástól.
Látható az is – mondta Balla Ákos -, hogy eddig is a kisebb, 40-50 négyzetméteres lakásokat vitték nagy számban, a nagyok könnyen beragadnak, ahogyan a rosszabb minőségűek és a nem annyira kedvelt helyen lévők is. Márpedig egy 100 négyzetméteres (550 ezer forint körüli egységárú) lakás esetében a sokak által becsült 10 százalékos drágulás öt és félmillió forint. Balla Ákos szerint kérdés, hogy elbírja-e ezt a piac.
Nem kérdés, hogy ma az elszabadult infláció az ország legnagyobb gondja. Az, hogy az inflációt háborús meg szankciós inflációnak nevezi, az Orbán-kormány vitathatatlanul egyik legarcátlanabb propagandahúzása.
Igaz persze, a nagy háborúk rendszeresen torkollnak hiperinflációba, amikor a hatalmas hadikiadásokat fedezetlen pénzkibocsátással fedezik: ezt élték át az európaiak, köztük a magyarok mindkét világháború után. Nyilván ezért vette elő a Fidesz propagandaapparátusa ezt az állítást, hogy elhitesse az emberekkel: nem a kormány felelős az inflációért.
Pedig a közgazdászok régóta mondják: az infláció nem maga jön, az inflációt az állam csinálja, amikor sokkal többet költ, mint amit a bevételei lehetővé tesznek.
Magyarország esetében viszont a háború nem lehet az infláció okozója, hiszen a magyar állam nem költ Ukrajna támogatására, az ukrán menekültek átutazása nem jár jelentősebb költséggel, mint mondjuk egy Vodafone – vagy repülőtér – vásárlás.
Az egyik, az orbáni kormányzás – de úgy is mondhatnánk: Orbán-Matolcsy-féle kormányzás, hiszen a 2010-es induláskor még Matolcsy György rúgta be az unortodox gazdaságpolitika motorját, és az Orbán-kormányok mindmáig azt követik, amit ő akkor helyesnek tartott – növekedés-erőltető jellege, képszerű kifejezéssel a gazdaság túlfűtése. Ezt szolgálta a forint folyamatos gyengítése is. A másik, ami a már a 2010-es évek harmadik harmadában felgyorsult infláció hirtelen megugrását okozta 2022-től, az a fogyasztói kereslet egyszeri megnövekedése volt a költségvetésből bőkezűen nyújtott ajándékokkal a választási kampányban.
Az ellenzéki politikusok nem szeretnek erre emlékeztetni, hiszen annak idején egyáltalán nem figyelmeztettek ezeknek a lépéseknek a várható inflációs hatására, egyáltalán nem kifogásolták azokat.
Orbán az év elején feltehetően azért mondta, hogy „utasítja a pénzügyminisztert és felkéri a jegybankelnököt”, hogy érjék el, hogy az év végére egyszámjegyű legyen az infláció, mert azt mondták neki a szakértői, hogy az év végére az magától is leesik ennyire. Azt is megmondhatták neki, hogy
a hat-nyolc termékre előírt „ársapka” semmit nem jelent az infláció mérséklése szempontjából,
az ársapkákat azért találták ki, hogy olyan benyomást keltsenek, hogy a kormány mégis csak tesz valamit, segít az embereknek.
A dolog szemlátomást működik, még az MSZP is az ársapkák fenntartása, sőt kiszélesítése mellett foglal állást. Ugyanezt a célt szolgálja a kormány újabb vicce a kötelező akciózásról (egyes termékek árának átmeneti leszállításáról) a boltokban, aminek nyilván semmilyen hatása nem lesz az inflációra, a bolthálózatok ma is akcióznak annyit, amennyit a kormány most előír.
A többi ellenzéki párt nem helyesel hangosan az ársapkázáshoz, sőt a Momentum és a Jobbik az ársapkák megszüntetését szorgalmazza. Eddig ez rendben is volna. De mit javasolnak helyette? A legelterjedtebb javaslat az áfa csökkentése: elsősorban az „alapvető élelmiszerek” áfájának radikális, 5 százalékra vagy akár átmenetileg 0-ra való csökkentését szorgalmazzák (a Jobbik a gyermekápolási cikkekre is mondja ezt, a DK pedig az üzemanyagokra, hogy újra 500 forint alákerüljön az üzemanyagár).
Nem leszek vele népszerű – sosem voltam –, de ki kell mondanom: ezek helytelen követelések, nem alkalmasak az infláció letörésére.
Először is, rossz az „alapvető élelmiszer” fogalom, mert vannak élelmiszerek, és vannak nem élelmiszerek a fogyasztási cikkek között. Ezek nagyjából elhatárolhatók, de hogy mi „alapvető”, arra nincs objektív mérce. Mondjuk a párizsi és a tej alapvető, a pezsgő és a kaviár talán nem, de a kettő között rengeteg élelmiszerféle van. A tej alapvető, de a desszertjoghurt már nem? A párizsi és a disznósajt alapvető, de a gépsonka és a téliszalámi nem? A kenyér alapvető, de a kakaós csiga nem? A trappista sajt alapvető, de a Boursin és a Roquefort nem? És a kettő között az ementáli? A sertéscomb alapvető, de a bélszín nem? Ez megoldhatatlan, és ezért csak élelmiszerek és nem-élelmiszerek közötti különbségtételnek van értelme, az „alapvető” a populista demagógia kifejezése.
Másodszor, szerintem
nem helyes az áfacsökkentés követelése.
Áfát emelni könnyű, azt a kereskedelem igyekszik tovább hárítani a fogyasztóra, amennyire ezt a kereslet lehetővé teszi. Az áfacsökkentésnél azonban bizonytalan, hogy milyen részét engedi át a kereskedelem a fogyasztónak. Egyszerű, homogén termék esetében, mint az üzemanyag, ez nyomon követhető, elő is írható, de az élelmiszereknél, ami termékek ezreit jelenti sok-sok boltban, ez nem ellenőrizhető: a költségvetés minden bizonnyal többet veszít, mint amennyit a fogyasztók nyernek. Ez volt a magyar tapasztalat, amikor a 2006-os választás előtt a Gyurcsány-kormány 5 százalékkal csökkentette az általános áfa-kulcsot, amit én akkor is helytelenítettem, de ez volt a német tapasztalat is a koronavírus-válság elején, amikor átmenetileg csökkentették az általános áfa-kulcsot.
A magas áfa-kulcs ma nem nélkülözhető, mert az adórendszer ma sokat szed be az áfából és keveset a jövedelemadókból, és ha az áfát csökkentenék, a jövedelemadókat kellene emelni, amit a Fidesz nem akar.
Az ellenzékiek viszont, akik áfa-csökkentést követelnek, nem beszélnek arról, hogy akkor viszont jövedelemadókat kellene emelni. (Szerintem egyébként helyes lenne többet beszedni jövedelemadókból és kevesebbet áfából, de ezt senki nem mondja ki az ellenzékben.)
Arra szoktak hivatkozni, hogy a költségvetésben bőven van pénz, csak akarat kérdése az áfa csökkentése. Nem igaz, a költségvetésben sehol és soha nincs bőven pénz (kivéve az olaj- és gázexportőr közel-keleti stb. országokat). Ha az infláció miatt emelkednek az áfabevételek, akkor az infláció miatt a költségvetés terhei is növekednek, drágul az egészségügy, az oktatás, drágulnak az önkormányzatok szolgáltatásai és minden egyéb. Valamennyit nyer az infláción a kormány, de nem olyan sokat, mint azt az ellenzékiek sugallják.
Az egészen más kérdés, hogy az Orbán-kormány rengeteg olyasmire költ tíz- és százmilliárdokat, amire nem kellene, viszont rengeteg olyasmire nem költ (nem eleget), amire kellene (többet kellene).
Az, hogy van pénz bőven, felelőtlen állítás. Akkor is az lenne, ha jönne az EU-pénz, hiszen az – nagyon helyesen – fejlesztésekre jön, és nem a folyó költségvetés finanszírozására. (Pedagógusbérekre sem lenne szabad EU-pénzt adni, azokat a tagállam saját költségvetéséből kell fizetni.)
Az infláció csökkentésére nem is helyes az áfa csökkentését javasolni. Elvégre mi is az infláció?
Az infláció az összkereslet és összkínálat között kialakult megnövekedett különbség jelzése.
Ennek csökkentésére csak az összkereslet csökkentése alkalmas. Minden gazdasági stabilizáció így történik, erről szólt a Bokros-csomag is, a lengyelországi Balcerowicz-terv is, amelyek mára a sikeres stabilizáció klasszikus példái lettek, és erről szólt a Gyurcsány-kormány áfaemelése is 2006-ban, a megnyert választás után. Nemcsak az árstop és a kötelező akciók nem alkalmasak erre, de az áfacsökkentés sem, mert nem szűkíti, hanem bővíti az összkereslet és összkínálat közötti rést. Sajnálom, de ez áfacsökkentés követelését kifejezetten ártalmasnak, felelőtlennek tartom, nem az infláció csökkentéséhez, hanem tartóssá válásához vezetne.
Ráadásul ez nemcsak az áfacsökkentésre vonatkozik. Mondok még durvábbat is. Nem helyes azt követelni, hogy az inflációt ellensúlyozandó olyan mértékben emeljék a nyugdíjakat, hogy a nyugdíjasok ne veszítsenek semmit.
Ha az infláció visszaszorítását tekintjük első számú prioritásnak, akkor tudomásul kell venni, hogy átmenetileg a fogyasztói összkereslet minden szegmensének valamelyest csökkennie kell, így a nyugdíjak reálértékének is.
Kifejezetten ártalmasnak tartom az olyan ötleteket, hogy visszamenőleges kompenzációt adjanak a nyugdíjak tavalyi értékvesztése miatt, vagy hogy minden nyugdíjas, vagy akár minden, a medián alatti nyugdíjat élvező kapjon egyszeri, egyösszegű kiegészítést. Arra emlékeztetek, hogy
a sikeres lengyelországi stabilizáció idején, amikor még állami bérszabályozás volt, az volt az induló szabály, hogy a béreket csak az infláció 30 százalékával szabad emelni, és azután, amikor a helyzet javult, ezt a kulcsszámot fokozatosan emelték. Ilyen módon lehetett megszabadulni egy háromszámjegyű inflációtól. A mi helyzetünk nem ennyire súlyos, ezért a gyógyszernek sem kell ennyire keserűnek lennie, de
az infláció letöréséhez nem vezet más út, mint az összkereslet csökkentése.
Szomorú, hogy erről nemcsak a Fidesz nem beszél, de az ellenzék sem. Nemcsak a Fidesz nem tekinti felnőttnek a választókat, de az ellenzék is azzal áltatja őket, hogy minden csak akarat kérdése. Pedig nem az.
A munkaadói ajánlat győzött: 8 százalékkal több, 149 ezer forint lesz a minimálbér és 195 ezer a garantált bérminimum. A szakszervezetek 13, illetve 15 százalékot akartak.
Az utolsó pillanatban létrejött a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán vasárnap délelőtt. Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint január 1-jétől 8-8 százalékkal nő a minimálbér és a garantált bérminimum (szakmai minimális bér):
138 ezerről 149 ezerre, illetve 180 ezer 500-ról 195 ezerre.
Ezzel a munkaadói javaslat ment át „csont nélkül”. Az eddigi tárgyalásokon a szakszervezetek ugyanis 13, illetve 15 százalékot akartak. Ezt azonban a munkáltatók sokallották, úgy ítélték meg, hogy az nem gazdálkodható ki több ágazatban.
A kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a két oldal egyezsége alapján alakuljon ki az eredmény. Ennek hiányában kénytelen lett volna egyoldalúan kihirdetni a minimális bérek összegét.
A választások után a kormány ismét megpróbálja kitessékelni a külföldi tulajdonú kiskereskedelmi láncokat – írta a Magyar Nemzet. Orbán Viktor 2010-ben hozta szóba először ezt a célját, most állítólag a két diszkont, a Lidl és az Aldi lesz elsősorban célkeresztben. Nem lesz könnyű menet: a három hazai lánc közel nyolcszor annyi bolttal a hat multi bevételének hatvan százalékát érte el.
Ismét felröppent a hír, hogy a kormány szeretné „magyar kézben” tudni az élelmiszer-kereskedelem zömét bonyolító áruházláncokat, most a Magyar Nemzet idéz olyan forrást, amely szerint érkeztek olyan „jelzések”, hogy „gondolkodjanak el: jobb időben eladni az érdekeltségeiket, ha megkeresik őket”.
„Négy olyan terület létezik, ahol muszáj elérni, hogy a hazai tőke a nemzetközi fölé nőjön. Ezek a média, a bankok, az energia és a kiskereskedelmi hálózat. Hárommal megvagyunk, a negyedikbe beletörött a fogunk. Kénytelenek vagyunk ezért új ötleteken dolgozni. Sajnos a kereskedelmi hálózatok furfangosabbak nálunk. Még néhány év, és ezt a célt is teljesítjük” – mondta Orbán Viktor 2016. szeptemberében Lengyelországban.
Most tehát a 2018-as választások után a Fidesz ismét megkísérli a hazai tulajdon részarányát növelni a multik rovására. A lap úgy tudja, hogy a két német diszkont, a Lidl és az Aldi lesz a célpont. (A napokban – szintén sokadjára – a Tesco kapcsán a kormánysajtóban is hír keletkezett a kivonulásról, de ezt a cég azonnal tagadta.)
Ez logikus próbálkozás lenne abból a szempontból, hogy Orbán évekkel ezelőtt lényegében kiegyezett a hazai élelmiszer-ipar egyik legnagyobb szereplőjével, Csányi Sándorral, aki azóta újabb jelentős földterületeket szerzett (és hozzá az uniós területalapú támogatást), a korábbi üzlettárs, Simicska István kiszorításával párhuzamosan pedig a felívelő pályára állt Mészáros Lőrinc nagyágyúvá kezdi kinőni magát az agráriumban is. Az ő termékeik eladása során nyilván
jól jönne, ha a kiskereskedelemben is ezen érdekcsoport növelné bevételét.
A szándék azonban nem egyenlő a lehetőséggel. Az országban legnagyobb területen és legnagyobb számban megtalálható három lánc (Coop, CBA és Reál), valamint a külföldi tulajdonú szerveződések (Tesco, Spar, Auchan, Lidl, Aldi, Penny Market) adatait összevetve szembetűnő, hogy utóbbiak nyereségtermelő képessége lényegesen meghaladja a nagy hazaiakét.
A 2016-os rangsor alapján elmondható, hogy a hat külföldi lánc összesített bevétele (kerekítve) 2400 milliárd forint volt 1209 egységgel, a három magyar hálózat 9400 milliárd forintot forgalmazott 1475 bolttal. (Az egy üzletre jutó bevétel nem lenne reális adat, mert a CBA – a Príma nevű hálózattal együtt -, a Coop és a Reál rengeteg kis alapterületű egységet üzemeltet kistelepüléseken. Az összehasonlításra alkalmas mérőszám az egy hasznos négyzetméterre, illetve az egy alkalmazottra jutó árbevétel volna, de erről nincsenek hiteles adatok.) Vagyis közel nyolcszor annyi egység termelte meg a multik bevételének hatvan százalékát.
Ehhez még érdemes hozzátenni, hogy a Tesco és a Spar évek óta úgy növeli árbevételét dinamikusan, hogy egyre-másra nyitja a szupermarket alatti méretosztályba tartozó települési belterületi boltjait (Tesco Expressz és a benzinkutakon lévő Sparok), vagyis közelebb kerülnek a Coopok, Reálok jellemző méretéhez.
Ekkora külföldi láncok kiszorítása (akár csak részlegesen is)
sokezer-milliárd forintba kerülne, aminek kifizetése és a működtetés finanszírozása szinte megoldhatatlan lenne „nemzeti” magántőkéből
(és akkor a negatív külföldi visszhangról még nem is beszéltünk).
Ennél talán reálisabb lenne, ha csak a két – állítólagosan – célba vett német diszkonttal próbálkoznának. (Valószínű, hogy inkább érzelmi indokai vannak annak, hogy csak a Lidlre és az Aldira utaznának, az ugyanilyen modellt követő, szintén német Penny Market kimarad a szórásból; a hazai piac védelme kapcsán rendre az első kettőt szokás támadni.) Az Aldi és a Lidl 2016-ban 550 milliárd forint árbevételt ért el. Ez után kellene kifizetni – valószínűleg több évi forgalomra vetítve – a tetemes vételárat, majd a 284 üzletet átalakítani és átfesteni az új tulaj színeire.
Hazahozta az MNB az ország három tonnányi aranytartalékát. Ez a 130 millió dollárnyi készlet nagyságrenddel kisebb, mint amennyivel az európai országok jelentős része rendelkezik.
A magyar Nemzeti Bank visszahozta a hozzávetőleg 100 ezer uncia, azaz három tonna súlyú aranytartalékot Londonból. Jelenlegi árfolyamon ez 130 millió dollárt ér – derül ki az MNB közleményéből.
A visszahozatal okát abban jelölték meg, hogy az „tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat”. Pedig nem is olyan rég még arról beszéltek, hogy „az aranynak már nem lehet megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítani” – írta a HVG.
Az MNB összefoglalójából kiderül, hogy 1924-es alapításától fogva tart aranytartalékot. Ennek mennyisége 1945 januárjában mintegy 30 tonna volt, amelyet a hírhedt „aranyvonattal” Ausztriába vittek, majd azt az amerikaiak 1946-ban visszaadták.
A hetvenes évek első felében 65-70 tonna körüli szintre emelkedett az aranytartalék, de 1989-re 50 tonna körülire csökkent. Az 1980-as évek végén született döntés arról, hogy – az aranydeviza-rendszer megszűnte miatt –
az aranykészletet a minimális szintre kell csökkenteni.
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy rövid idő alatt 10 tonnára zsugorodott az aranytartalék, majd 1992-re a mai, 3 tonna körüli szintre csökkent.
A 2008-as pénzügyi világválság ugyanakkor alapjaiban írta át a jegybankok aranytartalékokkal kapcsolatos magatartását. Az arany immáron nem pusztán befektetési termék a jegybankok számára, hanem stratégiai eszköz.
Ehhez képest a magyar aranytartalék elenyésző mennyiségű sok európai és azon kívüli országéhoz képest. A világ harmincas listáján utolsó Mexikó 120 tonnát birtokol, a gigantikus válságban lévő Venezuela 187-et. A kicsi Belgiumnak 227, szomszédunknak, Ausztriának 280 tonna aranya van. A méretben és népességben szintén összevethető Portugália készlete már 382, a hollandoké 612 tonna. A világ – egy főre vetítve – második gazdasági hatalma, Japán 765 tonnát tart.
A nagy mennyiségi ugrás Oroszországnál van, csaknem 1800 tonna aranyuk van, kicsivel több a kínai készlet. A franciáké és az olaszoké már 2500 tonna körüli. A listát Németország (3300 tonna) és az USA (8100) vezeti. Két nagy nemzetközi szervezetnek is van aranytartaléka: az Európai Központi Banknak 504, a Nemzetközi Valutaalapnak 2800 tonnája.
A járvány terjedésének napi gondjai és feladatai mellett egyre több elemzés foglalkozik a járvány gazdasági, társadalmi, politikai következményeivel, lefutásának lehetséges forgatókönyveivel, kezelésének eszközeivel, a járvány utáni időszak feladataival, esélyeivel, buktatóival.
Valamennyi aspektus figyelmet érdemel, gondos, elmélyült elemzést kíván.
2./ A járvány gazdasági következményeinek menedzselése, negatív hatásainak mérséklése.
A feladat nemcsak bonyolult, hanem eddig ismeretlen eszközöket, megoldásokat követel, azok mellékhatásainak, hátrányos következményeinek tudatában, bizonytalanságaival együtt. Nagy valószínűséggel a kisebbik rossz filozófiáját kell követnünk. Hogy a ma szokásos harcászati fogalmakat használjam: új, még ki nem próbált fegyvereket kell élesben bevetni ismeretlen harci terepen és ellenséggel szemben.
Az igazi kihívást az jelenti, hogy egyszerre kellene oldani a kínálati sokkot, pótolni a tovagyűrűző keresletkiesést és kezelni a járvány humanitárius kockázatait, társadalmi, politikai következményeit.
A kínálat csökkenését részben állami beavatkozásokkal, részben vállalati alkalmazkodással lehet mérsékelni.
Az állam feladata, hogy ahol ez lehetséges, segítse megőrizni a termelési, szolgáltatási kapacitásokat, az infrastruktúra működőképességét, biztosítsa az ellátást szolgáló intézmények, szervezetek működőképességét.
A feladat monetáris, fiskális és jövedelempolitikai eszközök kombinált alkalmazását teszi szükségessé. (Kitűnő elemzések és javaslatok születtek már eddig is a gazdasági krízis kezelésére. Surányi György, Király Júlia és Ricke Werner tanulmányait mindenki figyelmébe ajánlom.)
Lényegében korlátlan hitelezési kapacitással kellene biztosítani a működőképes cégek likviditását, átmenetileg csökkenteni közterheiket, bérkiegészítő támogatásokkal segíteni a foglalkoztatottak megtartását, direkt, vagy közvetett tőkejuttatással segíteni a vállalkozások alkalmazkodását az új piaci helyzethez, technológiai követelményekhez.
Ebben a jegybankoknak és a kereskedelmi bankoknak, valamint a költségvetésnek egyaránt halaszthatatlan feladatai vannak.
A feladat nehezebb része hárul a vállalatokra. A kieső kereslet miatt bekövetkező kibocsátás csökkenéssel egyidejűleg kell alkalmazkodniuk az új körülményekhez. Új beszállítók, szolgáltatók beépítése a termelési, értékesítési láncba, a hiányzó alkatrészek, részegységek, anyagok kiváltása más technikai megoldásokkal, műszaki fejlesztéssel, innovációval úgy, hogy képesek legyenek minimalizálni a visszaesést, illetve felkészülni a krízis utáni igények kielégítésére.
A kieső kereslet pótlásának eszköztára már ma is széleskörű, kipróbált, ismert. Bátor, kombinált alkalmazásukra van szükség.
Az igazi kockázatot az jelenti, hogy átmenetileg vállalni kell a gigantikus méretű kereslet növelés összes negatív hatását: az eladósodást, az egyensúlyi mutatók romlását, a később kibontakozó inflációs nyomást, a termelékenység növekedéstől elszakított jövedelem pótlást, a teljesítmény ösztönzők átmeneti háttérbe szorítását.
A fiskális, monetáris, jövedelem- és szociálpolitikai eszközrendszert összehangoltan és kiterjesztve kell alkalmazni.
A direkt jegybanki finanszírozás tilalmát átmenetileg fel kell függeszteni akár vállalatokról, akár az államról van szó. (A növekvő deficit monetizálása is megengedhető!)
Közvetlenül, célzottan kell pénzt adni az embereknek: bérkiegészítés, munkanélküli segély, szociális segélyek, család támogatások formájában.
Fel kell függeszteni átmenetileg a köztartozások és hiteltartozások fizetését azoknál, akik ezt kérik, mert elveszítették állásukat, vagy megbetegedtek.
Az egészségügyi dolgozók bérét a járvány idejére azonnal meg kell duplázni, a veszélyeztetett munkahelyeken dolgozókét megháromszorozni!
Hasonlóan kellene eljárni a mindennapi ellátást biztosító munkakörökben is – vállalatok esetében állami támogatással. (Mire vár még a magyar kormány?!)
A tönkrement és kiszolgáltatott egészségügyi intézményhálózat azonnali, lényegében korlátlan és sok oldalú támogatásra szorul. (Berendezések, gyógyszerek, szakemberek, stb.)
Az aggregált kereslet növelésének el kellene érnie a GDP 3%-át, az ehhez tartozó deficit és államadósság növekedésével együtt.
Az államháztartás terheinek csökkentése érdekében egyszeri szolidaritási hozzájárulást kellene kiróni a magas jövedelemmel és vagyonnal rendelkező állampolgárokra. (Ez akár progresszív is lehetne!)
Az állami és politikai vezetők bérét a krízis időszakban 50%-kal kellene mérsékelni. (Ezek szolidaritási típusú, bizalom erősítő lépések lennének, gazdasági súlyuk nem jelentős.)
A felesleges, presztizs jellegű, vagy halasztható beruházásokat, kötelezettségeket – pl. sportpályák építése, nagy rendezvények lebonyolítása, vállalása, határon túli szervezetek támogatása, stb – le kell állítani, fel kell mondani.
A kereslet növelő intézkedések hátterét biztosítják a szupranacionális intézmények döntései, új szabályai és gigantikus támogatásai és forrásai. (IMF, Világbank, EKB, EIB, EU,stb.)
Az eddigi magyar intézkedések szükségesek, jó irányúak, de messze elégtelenek!
Az elmúlt évek durván prociklikus, valamennyi erőforrást felélő – nagyrészt elpazarló -, csúcsra járatott gazdaságpolitikája most kiszolgáltatottá teszi a magyar gazdaságot, csökkenti az aktív válságmenedzselés lehetőségét, illetve növeli annak jövőbeni terheit. Ennek ellenére vállalni kell a kockázatot, mert csak így csökkenthetők a még nagyobb vesztességek.
Az eddig becsültnél később, 2019 közepén éri el az áremelkedés a 3 százalékot. A magyar gazdaságban idén nagy beruházás-növekedés zajlik, de ennek motorja változatlanul a járműipar. Nagy rizikó, hogy uniós támogatások alig érkeznek, a pénzt előlegként a költségvetés fizeti.
Három hónappal későbbre tolta ki a Magyar Nemzeti Bank az úgynevezett inflációs cél elérését. Az árstabilitás mérőszámának tartott 3 százalékos áremelkedési ütem a most nyilvánosságra hozott jelentés szerint 2019 közepére várható.
Az áremelkedés tavaly rekordmélységbe süllyedt, a magas(abb) inflációhoz szokott közvélemény számára szinte értelmezhetetlen 0,4 százalék volt. Idén aztán jelentősen meglódult, először elérte, majd átugrotta a 2 százalékot, az év közepén már 2,6 százalék volt; az év egészére az MNB 2,4 százalékkal számol (a következő két évben 2,5 és 2,9 százalékkal). A tavalyihoz képest jelentősebb áremelkedés elsődleges oka a feldolgozott
élelmiszerek (például a tejtermékek) jól érezhető drágulása és a dohányáruk jövedéki adójának többszöri emelkedése.
Forrás: MNB
A magyar gazdaság tavaly – az uniós támogatások alig csörgedezése következtében – 2 százalékra esett tempóban bővült, az MNB erre az évre 3,6 százalékos ütemmel számol, a rákövetkező években pedig 3,7, majd 3,2 százalékot prognosztizál.
A gazdaság növekedésének elsődleges hajtóereje a belső kereslet magas szintje, aminek egyik tényezője a fogyasztás. A lakosság az átlagosan 10 százalékkal több pénzzel a zsebében lényegesen többet vásárol, mint korábban. Az MNB számaiból is kiderül azonban, hogy a fogyasztás átlagos gyarapodása változatlanul 4-5 százalék, vagyis feleakkora, mint a jövedelmek vásárlóerejének ugrása. Sőt, a jegybank a 2018-ban esedékes újabb minimálbér-emelés ellenére csökkenő mértékű bővülést vár a háztartások fogyasztási kiadásaiban. A magyarázat alighanem a tartós fogyasztási cikkek eladásának nagy mértékű, idén 8 százalék körüli bővülése. Ami pedig a jövedelem csökkenésével párhuzamosan mind kisebb szerepet játszik a lakossági vásárlásokban,
a legszegényebbeknek szinte semmi se jut erre a célra.
A növekedés másik forrása a beruházás. Ez idén jelentős, csaknem 27 százalékkal növekedhet, bár a tavalyi, kétszámjegyű zuhanás után ez várható volt. A befektetések (szó szerinti) motorja az újabb járműipari beruházások-bővítések. Az MNB nem teszi szóvá, amit sok szakértő kifogásol: a magyar gazdaság mindinkább szinte foglyává válik az alapvetően összeszerelő jellegű autóipari gyártásnak, aminek hozzáadott értéke a hazai gazdaság számára nem túlzottan magas.
Az MNB számok nélkül említi meg, hogy az idei (és a jövő évi) költségvetésben igen nagy bizonytalansági tényező az uniós támogatások tényleges felhasználása és kifizetése. A közgazdász tolvajnyelvbe rejtett jelentés azt takarja, hogy az unióból idén eddig alig érkezett pénz, a pályázatok nyerteseit a költségvetésből előlegként fizetik ki. Az MNB a bruttó hazai termék fél százalékára becsüli a lehetséges többletkiadást. Ez nagyjából 1600 milliárd forint. Ha komolyabb viták elhúzódnak, az komoly problémát okozhat.
A döntéshozóknak nem a száját hanem a kezét kell figyelni! – hangoztatta a bolsevik vezér, és Orbán Viktor ennek szellemében keményen bírálja az Európai Uniót majd pedig zárt ajtók mögött vígan együttműködik a többi uniós vezetővel – mesélte egy sajtóbeszélgetésen Brüsszelben Charles Michel.
Az Európai Tanács elnöke rámutatott arra, hogy Orbán kirívó példa ugyan, de a többi uniós vezető is gyakran megfogalmaz a sajtónak sarkos véleményeket, de ez nem akadályozza a 27 tagállam együttműködését. A döntéshozatal a kompromisszumról szól – hangsúlyozta Charles Michel.
Kaja Kallas észt miniszterelnök asszony a nyilvánosság előtt – más balti vezetőkhöz hasonlóan – bírálta Orbán Viktort, mert Pekingben találkozott Vlagyimir Putyinnal Pekingben. Landsbergis litván külügyminiszter azt mondta Szijjártó külügyminiszternek, hogy minden egyes alkalommal közölje: a magyar vagy az orosz álláspontot képviseli-e a vitában?!
Amikor a brüsszeli Politico erről kérdezte, akkor Kaja Kallas észt miniszterelnök megerősítette: a szavakban igencsak harcias magyar miniszterelnök együttműködik a többiekkel a csúcstalálkozókon. Jelentős részben azért, mert meg akarja kapni a pénzt az Európai Uniótól.
“Azt mégsem mondhatja, hogy azért vétózok, mert nem kapjuk meg az eurómilliárdokat Brüsszeltől, ehelyett azzal fenyegetőzik, hogy megvétózza az Ukrajnának szánt segélyt.
Magyarországgal kapcsolatban is azt tapasztaltam, hogy a vezetők mondanak valamit a sajtónak, majd bejönnek a Tanács ülésére Brüsszelben, és szépen együttműködnek a többiekkel. Amíg csak mondanak helytelen dolgokat, de helyesen cselekszenek addig minden rendben van” – mondta az észt miniszterelnökasszony.
Mikor jöhet pénz Brüsszelből?
A Financial Times szerint, ha Orbán Viktor nem vétózza meg az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurót, akkor Magyarország megkaphat 13 milliárd eurós uniós pénzt. Az alkut Brüsszel cáfolta. Johannes Hahn, az Európai Unió pénzügyi biztosa írásban biztosította az Európai Parlement képviselőit, hogy nincsen ilyen alku.
Ellenben arról van szó, hogy szépen csendben a magyar kormány teljesítette a jogállami követelmények jórészét vagyis ezen az alapon már nem lehet visszatartani a kifizetést. A brüsszeli bizottság ezért még az idén dönthet arról, hogy a kohéziós alapból Magyarországnak járó euró milliárdokat ki is fizessék. Ez nemcsak a magyar költségvetésnek tenne jót hanem Magyarország nemzetközi megítélésének is hiszen a magyar kormány és Brüsszel vitáját árgus szemekkel figyelő bankok, melyek kölcsönöket nyújtanak Magyarországnak, azt láthatják, hogy megindult az enyhülés.
Brüsszel már csak azért sem kötheti az Ukrajnának szánt 50 milliárd euró megszavazásához a magyar pénzek kifizetését, mert a legutóbbi csúcsértekezleten egyértelművé vált: egyáltalán nemcsak Magyarország nem kíván plusz pénzeket befizetni az uniós kasszába. Az öt spórolós tagállam: Ausztria, Dánia, Hollandia, Németország és Svédország ugyancsak azon a véleményen van, hogy az Európai Uniónak saját költségvetése átcsoportosításával kellene megoldania Ukrajna finanszírozását illetve úgy, hogy annak csak egy része, 18 milliárd euró lenne közvetlen támogatás, a nagyobbik része kedvezményes kölcsön.
Donald Tusk, aki Brüsszel reményei szerint kormányt alakíthat majd valamikor Varsóban, azzal kampányolt, hogy megindulhatnak az eurómilliárdok Lengyelországba, ha ő lesz ott a miniszterelnök. Brüsszel nehezen fizethetné ki az eurómilliárdokat Lengyelországnak, ahol a jogállami reformok még nemigen mutatkoznak, miközben megtagadja azt Magyarországtól, amely e téren előrelépett.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
