Fontos

Készülünk a vírusra

Minden magyar kórház felkészült a koronavírusos betegek fogadására. Még nincs beteg, de nem zárható ki a felbukkanás. Németországban már bizonyítottan helyi fertőzés történt. Sok a fenntartás a kínai adatokkal szemben.

A hazai kórházak felkészültek a koronavírusos betegek fogadására  – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós. Az esetleges betegek elkülönítésére a budapesti Szent László kórházat jelölte ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

A fertőzés

Európában még csak elszórtan jelent meg,

a jelenlegi információk szerint Franciaországban három, Németországban egy igazolt esetet találtak, Ausztriában és Romániában egy-egy nem igazolt beteget jelentettek, Magyarországon pedig két ízben merült fel a gyanú, de mindkettőnél kizárták a betegséget. A tárcavezető kiemelte, hogy a magyar járványügyi rendszer rendkívüli tradíciókkal rendelkezik,  már több ízben bizonyította hatékonyságát és felkészültségét.

Müller Cecília országos tisztifőorvos hangsúlyozta:

Magyarországon új koronavírusos beteg nincs, de nem zárható ki a behurcolás.

Az új vírus gyors azonosítására, felfedezésére felkészültek az NNK és a területi szervek, a kormányhivatalok, a járási hivatalok munkatársai is.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározottak alapján kialakították az eljárásrendet. Eszerint ha gyanús, valószínűsített vagy igazolt esetet fedeznek fel, akkor úgynevezett megfigyelőrendszer lép életbe. Ennek keretében információkat gyűjtenek az esetlegesen szükségessé váló intézkedések megtételéhez. Közölte: gyanúsnak számítanak az olyan, még kivizsgálatlan esetek, amelyeknél felmerül a fertőzés lehetősége, vagyis fennállnak a betegség tünetei: láz, elesettség, száraz köhögés.

Magyarországon utazási korlátozásokat egyelőre nem vezettek be, de tanácsokat fogalmaztak meg. Fontos a gyakori, rendszeres kézmosás, a köhögés, a tüsszentés szabályainak betartása. Utazáskor megfontolandó a szájmaszk viselése is – mondta a tisztifőorvos. A Kínából érkező csomagok, élelmiszerek nem jelentenek veszélyt, de a csomagok kinyitása után feltétlenül kezet kell mosni, az élelmiszer-kezelés szabályait (mosás, hőkezelés) pedig be kell tartani.

Magyarország az influenzaszezon közepén van, miként Kína is, ezért továbbra is javasolják az influenza elleni védőoltást. Kifejezetten

a koronavírus ellen még nincs védőoltás, de számos kutatás zajlik.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa elmondta: ennek a koronavírusnak – a korábbiakkal összevetve –

jóval alacsonyabb, egy-két százalék a halálozási rátája.

A halálesetek főleg olyan idős emberek körében fordultak elő, akiknek több más betegségük is volt. Mellettük a hozzátartozók és az egészségügyi személyzet van a legnagyobb veszélyben.

A megbetegedés gyermekeknél nem jellemző.

Kitért arra is, hogy ez a vírus „nem nagyon” terjed emberről emberre, a mértéke meg sem közelíti az influenzáét. Mivel a betegség lappangási ideje maximum tizennégy nap, a főorvos azt javasolja, hogy aki tizennégy napon belül érkezett a járványos területről – a közép-kínai tartományokból – és tüdőgyulladás jeleit észleli magán, forduljon orvoshoz.

A hivatalos szervekkel ellentétben

két magyarországi cég már elrendelt intézkedéseket: a Samsung gödi gyára és a Nokia itteni érdekeltsége.

Előbbi karantént vezetett és fokozott egészségügyi ellenőrzést be Kínából visszatért alkalmazottai számára. A másik vállalat ennél enyhébb rendelkezéssel egy hetes otthoni munkára utasította Kínában járt munkatársait.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn mérsékeltről magas szintűre módosította a koronavírus nemzetközi veszélyességét. Az nCov-2019 nevű vírusnak keddig

Kínában már legalább 106 halálos áldozata van,

a fertőzöttek száma 4535, világszerte számos országban azonban több ezer. A koronavírus terjedését az amerikai Johns Hopkins Egyetem által készített térképen lehet nyomon követni.

Nem Kínában, hanem helyben, Bajoroszág tartományban okozhatta a megbetegedést a koronavírus a Kínából kiindult járvány első megerősített németországi eseténél. A 33 éves

német férfi megbetegedése lehet az első, amikor a vírus Kínán kívül terjed emberről emberre. 

Eddig rendre olyan embereknél mutatták ki a fertőzést, akik Kínában tartózkodnak vagy a közelmúltban jártak az ázsiai országban. A bajorországi beteg egy autóipari cég munkatársa, egy kínai kolléganője fertőzhette meg, aki a múlt héten részt vett egy továbbképzésen a vállalat központjában. A sanghaji nő szervezetében hazatérése után mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontja, Vuhan térségében.

További húsz amerikai repülőtérre terjesztették ki a Kínából érkező utasok egészségügyi vizsgálatát

– jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC). Nemcsak megnövelik az érintett repülőtereken dolgozó egészségügyi szakemberek létszámát, hanem bővítik a karanténhoz szükséges helyiségek számát is. Korábban csak azon az öt repülőtéren volt egészségügyi ellenőrzés, ahová kifejezetten a közép-kínai Hupej tartományból érkeztek utasok. E tartomány fővárosa Vuhan, ahonnan a koronavírusos megbetegedések terjedni kezdtek. Az elkövetkező napokban már minden olyan amerikai légikikötőben megkezdik az ellenőrzést, ahová Kína bármelyik részéről érkeznek járatok.

A CDC módosította korábbi közleményét, és hétfőn este már arról számolt be, hogy

az Egyesült Államok 26 tagállamában 110 embert vizsgálnak

koronavírusos fertőzés gyanújával. A korábbi információk szerint 22 tagállamban 63 gyanús esetet vizsgáltak. Eddig öt esetben diagnosztizálták a betegséget.

Anthony Fauci, az Egyesült Államok allergiás és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézetének vezetője arra panaszkodott, hogy a kínai hatóságoktól és szakemberektől még mindig nem eléggé gyorsan és nem közvetlenül jutnak el az információk az amerikai hatóságokhoz és járványügyi szervekhez. Fauci azonban megjegyezte: Kína ma sokkal átláthatóbban és gyorsabban cselekszik, mint 2003-ban, a SARS-vírus okozta járvány kitörésekor.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság helyettes vezetője szerint Kína képes kézben tartani a járvány terjedését. Csiao Ja-huj kedden arról tájékoztatott, hogy a vírus által leginkább érintett, és a múlt hét vége óta lezárt Hupej tartományba mintegy hatezer fős orvosi személyzetet delegálnak az ország más részeiről. Csiao azonban hozzátette: az eszközhiány – egyebek mellett védőöltözeteké – miatt a segítségként odaküldött személyzetnek csupán egy részét tudták egyelőre bevonni a betegek ellátásába.

A kínai járványügyi központ legutóbbi jelentése szerint a vírus súlyosan fertőző,

egy vírushordozó a fertőző szakaszban két-három további embert fertőzhet meg.

A szakértők szerint azonban – az egészségügyi bizottság korábbi közlésével ellentétben –

egyelőre nincs számottevő bizonyíték, hogy a vírus már a lappangási idő alatt fertőzne.

A járványügyi központ az eddig ismert esetek alapján megállapította, hogy a kór

a betegek 16,8 százalékánál vezet súlyos tüdőgyulladáshoz, a halálozási arányt pedig kevesebb, mint 3 százalékra becsülték.

Kínában a fertőzöttek száma hétfő estig elérte a 4535-öt, míg a halálos áldozatok száma 106-ra nőtt. A fertőzés ugyan a Tibeti Autonóm Területen kívül az ország összes területére elért, de az esetek túlnyomó többsége még mindig Hupej tartományra korlátozódik, ahol hétfő estig összesen 2714 esetet tartottak nyilván, míg a jelenleg második legsúlyosabban érintett dél-kínai Kuangtung tartományban mindössze 188 beteget diagnosztizáltak ugyaneddig.

Hupej tartomány nagy részét a múlt hét vége óta határozatlan időre lezárták annak érdekében, hogy megfékezzék a járvány terjedését, ám aggodalomra ad okot, hogy az első esetek jelentése és a tartomány székhelye, Vuhan lezárása között eltelt 24 napban a 11 milliós város lakosságának majdnem fele hagyta el a várost, és utazott elsősorban a szomszédos tartományokba, illetve kisebb létszámban külföldre.

Nem csak az amerikaiak panaszkodnak a kínai adatszolgáltatásra, hanem általános a fenntartás azok pontosságával szemben is. A Hongkongi Egyetem (HKU) tudósai a vírus terjedésének gyorsulására figyelmeztetnek. „Fel kell készülnünk arra, hogy ez a különös járvány világjárvány lesz” – jelentette ki Gabriel Leung, a HKU kutatócsoportjának vezetője.

Szerintük

a tünetekkel járó, bizonyítható esetek száma szombaton, a holdújév napján 25-26 ezer lehetett.

Ezt elméleti görbékre hivatkozva közölte a tudós. A tünetek nélküli, a lappangás stádiumában lévő megbetegedések száma szombaton megközelíthette a 40 ezret. Leung hozzátette, hogy a fertőzések száma hatnaponta megduplázódhat, várhatóan áprilisban és májusban éri el a csúcspontot azokon a területeken, ahol a járvány már megjelent.

Megpróbálták áttörni a határt

Hatvan határsértő próbált áttörni a röszkei közúti átkelőnél kedd hajnalban Magyarországra, a rendőrök megakadályozták őket ebben. Figyelmeztető lövések is eldördültek.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szabó Szilvia elmondta: az incidens fél hatkor történt, a mintegy hatvan ember az átkelő két oldalán csaknem egyszerre próbált meg jogellenesen az ország területére bejutni. Az akkor még zárva lévő átkelőhelyen szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őr három figyelmeztető lövést adott le.

A helyszínre irányított járőrök a körülbelül hatvan ember bejövetelét megakadályozták, négyet feltartóztattak, a területet pedig lezárták. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a környéket lezárta. A röszkei közúti határátkelőhely nem üzemel, de az autópálya-határátkelőhelyen folyamatos a forgalom.

Lex Dézsivel nyitnak Dézsinél

Újabb személyre szabott törvénymódosítással teszik lehetővé, hogy az új győri polgármester folytathassa az orvosi munkát is. Dézsi Csaba András már a többedik fideszes, aki kedvéért belenyúltak jogszabályba.

Folytatni akarja kardiológusi munkáját Dézsi Csaba András, ezt maga mondta el több ízben a kampányban. Most pedig megerősítette az atv.hu-nak, hogy erre ígéretet is kapott a Fidesz vezetőitől. Jelenleg ugyanis az orvosi munkakör összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel, még mellékállásban is: Dézsi főállású városvezetőnek készül. Vagyis módosítani kell miatta a törvényt.

Az Orbán-kormány a 2010-es hatalomátvétel után mindjárt két ilyen személyre szabott jogalkotási aktust végzett el.

Washingtoni nagykövetnek akarták kinevezni Szapáry Györgyöt,

az MNB korábbi alelnökét (aki azzal vívta ki a Fidesz bizalmát, hogy 2005-ben az EU pénzügyminiszteri tanácsában „feljelentette” a Gyurcsány-kormány gyakorlatát, az autópályák építési költségeinek költségvetésen kívüli elszámolását, amivel csökkent az államháztartás hiánya). Csakhogy a bankár akkor már elmúlt 70 éves, ami kizáró ok volt diplomáciai kinevezéshez. Törvénymódosítással megoldották, 2011. január 1-től volt nagykövet.

Ugyancsak 2010-ben Dézsi elődje, a megbukott

Borkai Zsolt is csak úgy lehetett polgármester,

hogy a kedvéért megváltoztatták a hivatásos katonákra vonatkozó előírást. Ötről három évre szállították le a leszerelés után kötelező időt, mielőtt választáson elindulhatnak. (Borkai sportolóként, majd katonai kollégium vezetőjeként a honvédség alkalmazottja hivatásos katonatisztként.)

A közelmúlt esete az emberminisztérium ifjúságügyi helyettes államtitkára lett

Rácz Zsófia egyetemista.

Kedvéért a diploma meglétének kötelezettségét törölték el. Ironikus a történetben, hogy Rácz, amerikai ösztöndíjasként, egy rendezvényen többek közt éppen arról beszélt, mennyire elítélendő a személyre szabott jogalkotás.

A győri lecke

Szoros eredmény várható – nyilatkozta a választás délutánján az ügyeletes politológus. Azután a fideszes jelölt fölényesen legyőzte az ellenzéki összefogás jelöltjét. Pollreisz Balázs kevesebbet kapott, mint októberben Glázer Tímea. Októberben másfél százalékkal nyert a Fidesz, most tizenhét százalékkal.

A jelek szerint Győrben ma is biztos többsége van a Fidesznek, és ezt a Borkai-ügy sem ingatta meg. Ugyanúgy, mint Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron. Nemcsak a kistelepüléseken nagy tehát a Fidesz fölénye, de a nagyvárosok mintegy felében is. Olyan városokban tehát, ahol az emberek nemcsak a fideszes médiából tájékozódnak, ahol van egyetem, ahol adottak az ellenzéki politizálás infrastrukturális feltételei.

Biztosan szerepe volt ebben, hogy néhány, baloldalinak számító helyi politikus az utolsó napokban látványosan a fideszes jelölt mögé állt. Azután annak is, hogy az ellenzéknek jól láthatóan nem volt átütő jelöltje: Glázer Tímea sem volt az, és a későn megtalált Pollreisz Balázs sem volt az, bármilyen derekasan küzdött is a kampányban.

A lényeg azonban valószínűleg nem ez, hanem az, hogy Győrben a többség még mindig a Fideszben bízik, nem lát vele szemben alternatívát. Márpedig addig nem lehet országosan legyőzni a Fideszt, amíg oda el nem jutunk, hogy az emberek jelentős többsége elforduljon a Fidesztől, viszolyogjon tőle, megvesse a Fidesz vezető politikusait. A győri példa arra figyelmeztet, hogy ettől továbbra is sokkal messzebb vagyunk, mint ahogy azt – nyilatkozataikból ítélve – számos ellenzéki politikus gondolja.
Van tehát min fejet törni.

A Fidesz győzött Győrben – FRISS

Jelentős fölénnyel nyerte a polgármester-választást Győrben Dézsi Csaba András, a Fidesz jelöltje Pollreisz Balázs előtt. Sokkal nagyobb lett a különbség, mint októberben Borkai Zsolt győzelmekor, a részvétel viszont elmaradt az akkoritól.

A győri polgármester-választás eldőlt: 84,38 százalékos feldolgozottságnál Dézsi Csaba András 56,13-39 százalék arányban vezetett Pollreisz Balázs, az egységes ellenzék jelöltje előtt. A választási részvétel elmaradt az október 13-itől, akkor 44,18 százalék szavazott, most 41,59 a választásra jogosult 101 ezer közül.

A győzelem aránya lényegesen meghaladta a Borkai Zsolt polgármesterségéhez vezető eredményt. Akkor a regnáló városvezető 44-42-re nyert az ugyancsak az ellenzék közös jelöltje, Glázer Timea ellen (igaz, a Jobbik helyi indulói pár nappal a szavazás előtt „megvilágosodva” kiszálltak a közös ernyő alól).

Az eredmény arra vall, hogy Győr maradt a Fideszé, a választók honorálták a város díszpolgára, önkormányzati képviselő és kardiológus Dézsi Csaba András kiválasztását. Ennek köszönhetően a Borkai-féle szexvideós és korrupciós tehertől megszabadított Fidesz simán behúzta a választást. Annak ellenére, hogy pénteken kiderült: a Fidesz vezérkara már jó évvel tavaly ősz előtt tudott az adriai dőzsölésről készült felvételről. Aminek nyilvánosságra kerülése után is úgy döntöttek, hogy Borkait indítják. Aki aztán lemondott elnyert tisztéről.

FRISS: 100 százalék feldolgozottságnál a szavazásnál megjelentek aránya 42,25 százalék, Dézsi Csaba András eredménye 56,14, Pollreisz Balázsé 39,05 százalék. A többi négy jelölt nem érte el még a három százalékot se.

Miniszter asszony, ideje lenne beszélnie a sajátjaival!

Varga Judit igazságügyi miniszter legutóbb látványosnak és emberinek szánt kisfilmben jelentette be, hogy milyen jogi lépéseket tesz, illetve milyen felülvizsgálatokat kezdeményez a nők és gyermekek kiemelt védelme érdekében.

Azt gondolhatnánk, hogy mindezt komolyan is mondja, hiszen pár napja a szakminiszterek tanácsában is a kiemelt uniós védelem szükségességéről beszélt. – ezekkel a mondatokkal kezdi Úlyhelyi István Európai Parlamenti képviselő szokásos heti nyílt levelét.

Nos, érdemes lenne ezek szerint Miniszter asszonynak mielőbb beszélnie a Fidesz EP-képviselőivel is, akikkel egykori brüsszeli asszisztensként bizonyosan továbbra is szoros kapcsolatot ápol.

A kormánypártok európai politikusai ugyanis az elmúlt időszakban hiába tehettek volna számos esetben például a nők jogaiért és védelméért, rendre épp ennek ellenkezőjeként cselekedtek.

A narancsos delegáció tartózkodott például a McAvan-Šuica jelentés tárgyalásakor, amely többek között a lányok és nők testi, illetve lelki épségének biztosítása, a gazdasági és szociális jogok, illetve a lányok és nők szerepvállalásának előmozdítása, hangjuk és részvételük erősítése mellett foglalt állást.

Tartózkodtak annál az Arena-jelentésnél is, amely a nők szegénységének és társadalmi kirekesztettségének problémáival foglalkozott.

Tartózkodtak annál a Kuneva-jelentésnél, amely a súlyosan kiszolgáltatott női háztartási alkalmazottak ügyével foglalkozott.

Tartózkodtak annál a Tanácsi határozatnál is, amely sürgette a nők elleni erőszakkal szembeni tagországi fellépést.

De tartózkodtak az ENSZ nőjogi jelentésével kapcsolatos parlamenti szavazáson is, pedig tehettek volna a nemek közötti bérszakadék csökkentéséért, illetve a vidéken élő nők infrastrukturális, ellátórendszeri és gyermekgondozási hátrányainak csökkentéséért.

Végtelenül szomorú, hogy miközben Orbán Viktor „átfogó egyezséget” akar kötni a magyar nőkkel és otthon a „családbarát kormányt” hirdetik minden felületen, addig a fideszes EP-képviselők szép csendben rendre a családanyák és nők ellen szavaznak Brüsszelben.

Tisztelt Miniszter asszony, ideje lenne elbeszélgetnie a sajátjaival! Minden kis imázsfilm, minden mosolygó arcokkal telerakott plakát, minden szó hiteltelen ezzel kapcsolatban mindaddig, amíg az érdemi cselekvés sunyi tartózkodás marad csupán. Rendkívül sajnálatos, hogy még Ön sem támogatja a nők elleni erőszakkal szemben fellépő isztambuli egyezmény mielőbbi ratifikálását, de

legalább annyit megtehetne a nők és a családanyák érdekében, hogy meggyőzi a fideszes EP-képviselőket és tanácsadóikat: a nőkért és ne a nők ellen szavazzanak a jövőben az Európai Parlamentben.

Higgye el, már ez is nagy eredmény lenne. És még kisfilm sem kell hozzá.

Nincs társbérlet

Gulyás miniszter bejelentette, hogy a kormány Budapest Fejlesztési Központot hoz létre a kormány Budapest-politikájának művelésére, és Vitézy Dávidot bízták meg annak vezetésével.

Fürjes Balázs államtitkár, aki ezt az új intézményt mint a kormány Budapest-politikájának felelőse felügyeli, néhány napja azt mondta Bolgár Györgynek a Klubrádióban, hogy a választók társbérletet hoztak létre, amikor a kormány fideszes, a főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés többsége viszont ellenzéki.

Nem így van, a választók semmiféle társbérletet nem hoztak létre.

A társbérlet kifejezés a francia politikai életből származik, annak is a múltjából, amikor az ötödik köztársaság első időszakában a köztársasági elnököt még hét évre választották, s az elnökválasztást időben tudatosan elválasztották a parlamenti választástól. Így állhatott elő többször is olyan helyzet, hogy néhány évig a köztársasági elnök az egyik politikai oldalt képviselte, a parlament többsége és így a miniszterelnök a másik politikai oldalból került ki.
Ezt nevezte társbérletnek (cohabitation) a francia politikai nyelv. Amióta a köztársasági elnök hivatali idejét öt évre korlátozták, és az elnökválasztást követően rendszeresen parlamenti választást is kiírnak, amit a győztes köztársasági elnök pártja meg is nyer, a cohabitation ki is ment a párizsi divatból. Azt a helyzetet, amikor akár Párizsban, akár Berlinben vagy Londonban, Varsóban vagy Prágában a parlamenti ellenzék adja a főpolgármestert, senki nem nevezi társbérletnek.

A francia cohabitation ugyanis azt jelentette, hogy ugyanannak a politikai entitásnak, nevezetesen az egész országnak a kormányzásában, amiben a francia ötödik köztársaságban a feladat megoszlik a köztársasági elnök és a parlamenti többség bizalmából működő kormány között, jut szerephez a két politikai oldal.

Nálunk most azonban nem ez a helyzet, ahogy Londonban, Berlinben, Varsóban vagy Prágában sem.
Az ország kormányzására tavaly a Fidesz kapott, immár negyedszer, a választóktól megbízást. (A négyből háromszor kétharmados felhatalmazást.) Budapest irányítására azonban a mai, többé-kevésbé baloldalinak és liberálisnak tekinthető ellenzék kapott a fővárosi választóktól megbízást. (A fővárosi közgyűlés többségében jelen levő pártok közül az MSZP, a DK és a Párbeszéd egyértelműen baloldali, a Momentum – legalábbis nemzetközi pártkapcsolataiból ítélve – liberális párt, bár ezt sosem mondják ki, s udvariasságból mások sem mondják róluk.)

Csak és kizárólag a baloldali–liberális közgyűlési többségnek van választói felhatalmazása Budapest irányítására. Nincs itt semmiféle társbérlet.

Amit Fürjes mond, az jóindulattal félreértésnek nevezhető, de én megengedem magamnak, hogy azt mondjam, hazugság.

Az, hogy Budapest működésének és fejlesztésének finanszírozásához a fővárosi önkormányzatnak nincs elegendő pénze, és ezért feladatainak megvalósításához a központi költségvetés támogatására van szükség, annak következménye, hogy az Orbán-rendszer szélsőséges centralizációt alakított ki, rendkívül szűk teret hagyott az önkormányzatiság számára.
Ebből viszont az következik, hogy a kormány köteles a központi költségvetésből rendszeres támogatást nyújtani az önkormányzatok, köztük a fővárosi önkormányzat működéséhez, és részt vállalni a fővárosi fejlesztések finanszírozásából.

Nincs semmi alapja arra, hogy ezt ahhoz kösse, hogy a fővárosi önkormányzat akár a működésben (például a közösségi közlekedés vagy a színházak működtetésének mikéntjében), akár a fejlesztésekben aszerint dönt-e, hogy a kormány mit tart helyesnek. Erre ugyanis a kormánynak nincs a budapesti választóktól felhatalmazása.

Már korábban is leírtam, de most megismétlem: az Orbán-kormánynak semmi alapja arra, hogy „Budapest-politikát” hirdessen meg, és ehhez önálló intézményt hozzon létre. Amíg Tarlós volt a főpolgármester, emlékezetem szerint ez nem is jutott eszébe.
Elhiszem, hogy Vitézy Dávid hozzáértő szakember. Amit azonban most csinál, azt helytelenül teszi. Ha Budapest fejlődését kívánja előmozdítani, azt azzal tehette volna meg korrekt módon, ha elfogadja Karácsony Gergely ajánlatát, és pályázik a BKK vezetésére. Elvégre a választók most Karácsonyra és partnereire bízták Budapestet.

Azzal, hogy nem ezt tette, hanem Fürjes államtitkár mellett vállalta el az új intézmény vezetését, kiderült: nem Budapest fejlődésén, hanem a budapesti választók által felhatalmazott legitim fővárosi vezetés ellehetetlenítésén kíván munkálkodni.

Bármilyen jó szakember is, a jelek szerint elsősorban nem szakember, hanem fideszes.

„Börtönbiznisz”: eddig csak PR

Csak a jelenlegi gyakorlatot írja elő a kormány, amikor fellép az elítéltek kártalanításában látott „visszaélésekkel” szemben. Fizetni fognak, csak az utolsó pillanatban. A hogyan tovább homályos.

A hangos kampány ellenére a kormány változatlanul fizetni fogja a börtönbeli viszonyok miatt megítélt kártalanításokat. Bár a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat az elmúlt két hétben kibontakozott kampányszöveget tartalmazza címében és beleírt – jogszabálytól meglehetősen idegen – kommentárban, tartalmában nem az, amit Orbán Viktor először mondott.

A határozat „a börtönzsúfoltság miatti kártalanítási eljárásokkal kapcsolatos visszaélésékkel szembeni azonnali fellépésről” címet viseli, és kifejti a kormány álláspontját. Eszerint „a börtönzsúfoltságra hivatkozással elindított kártalanítási eljárásokat egyes elítélt bűnözők és segítőik visszaélésszerűen, a saját meggazdagodásukra használják fel, amely joggal sérti a társadalom és különösen a bűncselekmények áldozatai igazságérzetét, ezért ennek megakadályozása azonnali cselekvést követel”.

Az ehhez kibocsátott közlemény pedig felmondja az új kormányzati kampány teljes szlogen-tárát. A kormány célja az, hogy megállítsa a „börtönbizniszt”, amely

mára többmilliárdos pénzügyi iparággá vált.

A börtönben ülő bűnözők, ügyvédjeik segítségével már tizenkétezer pert indítottak a magyar állam ellen, és tízmilliárd forintot pereltek ki a rossz börtönkörülményekre hivatkozva. A kormány szerint ez visszaélés az európai uniós és a magyar jogszabályokkal. A „börtönbiznisz” károsítja az államot és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, valamint sérti az emberek igazságérzetét. A társadalom

nem azért küldi a bűnözőket a börtönbe, hogy ott meggazdagodjanak és milliomosokká váljanak.

A határozat lényege az, hogy utasítja az igazságügyi minisztert: az egyes ügyekben a jogszabályok által biztosított

legvégső időpontig haladéktalanul függessze fel

a börtönzsúfoltság miatti kártalanítások kifizetését. Ez

az eddigi gyakorlat „parancsba adása”,

az efféle kifizetésekkel ugyanis nem szoktak nagyon sietni.

Tehát

szó sincs arról, hogy „ne fizessünk egy fillért se”,

ahogyan azt Orbán mondta a nemzetközi sajtótájékoztatón szűk két hete, majd hogy „nem a jogszabályok helyes alkalmazásáról van szó, ezért nem fizetünk”.

A kormány arra is utasítja a minisztert, hogy a hatályos szabályozást haladéktalanul vizsgálja felül és annak eredményéről tájékoztassa a kormányt. Ebből még bármi kisülhet, akár az is, hogy törvénymódosítással

tényleg lehetővé teszik a jogerős bírósági ítéletekkel szembeszegülést.

Nem mellesleg a hatályos törvényt az Orbán-féle többség alkotta meg a parlamentben, az európai emberi jogi bíróság kötelezése nyomán. Pontosan körülírja – nemzetközi normák alapján – azokat a fogva tartási körülményeket, amelyek nem teljesítése esetén kártalanítás jár.

Nem szanatóriumi elhelyezés előírásáról és nem milliós tételekről beszélünk: naponta 1200-1600 forintot ítélnek meg a bíróságok.

Ezzel azonban az európai emberi jogi egyezmény erre vonatkozó részét sértenék meg, és ki kellene lépni az Emberi Jogok Európai Bíróságának hatálya alól. Ez egyenértékű volna az unióból távozással.

A politikai hangulatkeltés ettől függetlenül nyilván tovább tart.

Annak szellemében, hogy Orbán „eszes, jól ismert ügyvédcsoportok” segítik a bűnözőket, akik rájöttek, hogy „az európai szabályok a kínzásról lazák és abszurdak”. Továbbá amit Völner Pál IM-államtitkár nyilatkozott, hogy akár súlyos bűnözők is milliókat tesznek zsebre a dörzsölt ügyvédek segítségével, mindenféle „mondvacsinált ürüggyel” indított perrel, ráadásul az esetek jelentős részében egyértelműen „a balliberális oldalhoz, illetve a Soros-szervezetekhez kötődő” ügyvédek járnak el, mint például Magyar György és ügyvédi irodája.

Az igazságszolgáltatás elleni hadjáratot

megelégelte a Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége is.

Leghatározottabban visszautasítja az ügyvédeket érő támadásokat, ennek keretében az ismételten felbukkanó listázási próbálkozásokat. Az ügyvédi kamara elnöksége aggodalommal tekint a bíróságok és az ügyvédi tevékenység elleni összehangolt hangulatkeltésre. Ez rombolja az igazságszolgáltatás tekintélyét és az állampolgárokat arra sarkallhatja, hogy jogerős hatósági, bírósági döntések végrehajtását megtagadják.

Visszaigazolták Vitézyt

Ismét a kormányoldalra került Vitézy Dávid, akit Karácsony Gergely szeretett volna a BKK élén. Ehelyett a Budapesti Fejlesztési Központ Zrt. vezére lesz az oldalági Orbán-rokon. A kormány ismét békét ígér.

Létrehozzák a kormányzati Budapest-politika szakmai műhelyét, a Budapest Fejlesztési Központot (BFK), a nonprofit zrt. vezérigazgatója Vitézy Dávid lesz – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. Gulyás szerint Budapest jelentősége, szerepe, lakosságszáma és lehetőségei alapján is a legfontosabb magyar város.

A kormányzati Budapest-politika szakmai műhelyeként Fürjes Balázs irányításával jön létre és működik a BFK. A

névhasználathoz megkapták Karácsony Gergely főpolgármester hozzájárulását,

ezt köszönik neki, korrekt partneri gesztus volt.

Fürjes az új BFK vezérigazgatójának Vitézy Dávidot kérte föl, aki ezt elfogadta. Vitézy személye és munkája komoly hozzáadott érték a kormányzati Budapest-munkában, a BKK korábbi sikeres vezetőjeként az egyik legtapasztaltabb, legjobb városfejlesztési szakember, remekül fognak együtt dolgozni Fürjes államtitkárral – fogalmazott Gulyás. Fürjes szerint Vitézy remek igazolás, nagy munkabírású, fiatalon is tapasztalt klasszissal gyarapodott a kormányzati Budapest-csapat. Vitézy kompetens vezető, tudását Karácsony Gergely is nagyra tartja, nem véletlenül kérte föl a BKK vezetésére – tette hozzá. Úgy látják, a fővárosiak nyernek Vitézyvel.

Mint ismeretes, Karácsony korábban többször úgy nyilatkozott, hogy ha Vitézy megpályázná a BKK vezetői tisztségét, jó pályaművel elnyerhetné azt. Vitézy elhárította a felkérést azzal, hogy szerinte személycsere nem elég a BKK-nál, teljes átalakításra van szükség. A tíz évvel ezelőtti BKK-t nem lehet visszaállítani, régiós közlekedési rendszerre van szükség. Ráadásul az elővárosi buszokat és a HÉV-eket kivették a főváros kezéből – indokolt a napokban Vitézy. (Valószínűnek látszik, hogy ekkor már megkapta a felkérést a BKF-hez.)

A fiatal közlekedési szakember – Orbán Viktor távolabbi, oldalági rokona – 2010-ben került Budapest közlekedésének élére, a BKK is az ő koncepciója volt. Együttműködése Tarlós Istvánnal finoman szólva se volt harmonikus;

az előző főpolgármester ott tett neki keresztbe, ahol tudott,

2014 végén aztán indoklás nélkül kirúgatta a közgyűléssel. Vitézy ezután a közösségi közlekedés fejlesztését felügyelő miniszteri biztos, majd a közlekedési múzeum igazgatója lett.

Egyelőre nem teljesen világos, milyen tényleges tartalmi szándékkal és célokkal hozták létre a BFK-t (pontosabban alakították át a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központját). A hivatalos közlés szerint a BFK feladata a városépítésben való közreműködés, a kormányzati budapesti közlekedéstervezési, várostervezési munka elvégzése, a fővárosi önkormányzattal való együttműködés, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa támogatása, részben döntéseinek végrehajtása. A központ emellett városkutatásokat folytat, gyűjti a nemzetközi tapasztalatokat, legjobb gyakorlatokat, valamint szakmai konferenciákat, társadalmi párbeszédet is szervez majd budapesti ügyekben.

A kormány folyamatosan együttműködési szándékát hangoztatja a fővárossal, ebben az esetben is arról beszélnek, hogy a BFK létrejöttével a kormány a budapestiek érdekében végzett fejlesztési feladatait rendezi új szervezeti keretbe.A BFK

nem vesz át önkormányzati feladatokat, hatásköri változás nem történik, ilyen kormányzati szándék nincs

– hangoztatják.

Az együttműködés eddig felemás. Az atlétikai vb megrendezésében és a csepeli stadion felépítésében megállapodtak, cserébe a főváros egészségügye kap plusz 50 milliárdot öt évre szólóan. De például „szemétügyben” változatlan a szembenállás: az állami kukaholding mindeddig nem fizette ki tízmilliárdos tartozását. A budapesti ügyekben tartandó kormányzati tájékoztatást is átalakították, amit Budapest-info néven fognak tovább vinni ugyancsak Gulyással és Fürjessel, átvéve a Tarlós-éra elnevezését. Ezt Karácsony Gergely nehezményezi, ezért Budapest.komm néven indították el saját tájékoztatásukat.

Most mindenesetre Fürjes most azt hangsúlyozza, hogy „Budapest nem csatatér, a város fejlődése mindannyiunk közös ügye, a budapestiek együttműködést várnak a kormánytól és a városvezetéstől, nem háborút”. Szerinte Vitézy, akit minden oldal elfogad, akinek szakértelmét mindenki elismeri, hasznos szereplő lesz a fővárossal közös munkában.

Orbán időt nyerhet

Elhalasztják a döntést az Európai Néppártban a Fidesz sorsáról – értesült a Bloomberg. Eszerint nincs egyetértés a „három bölcs” között, és az EPP-ben is aggódnak, mit tesz Orbán Viktor, ha elítélő jelentés készülne a Fideszről.

Az EPP elhalaszthatja a Fidesz sorsáról szóló döntést a február 3-4-i politikai közgyűlésen – írja a Bloomberg. Az amerikai hírügynökség szerint az Európai Parlament legnagyobb pártcsoportja arra készül, hogy elhalasztja a döntést a Fidesz kizárásáról (valójában mindhárom lehetőség az asztalon van: a kizárás, a felfüggesztés visszavonása és fenntartása, de a kialakult közhangulatban csak az első jöhet szóba).

A Fidesz tagságát az EPP tavaly márciusi közgyűlésén függesztette fel a jogállamisági kifogások miatt. Egyúttal a pártcsoport három idősebb, korábban magas tisztségeket betöltő tagját bízta meg jelentés elkészítésével. Ennek eredetileg a tavaly novemberi kongresszusra kellett volna elkészülnie, de elmaradt, emiatt a napirendre se került a kérdés. Az akkor Joseph Daul helyébe az EPP élésre megválasztott Donald Tusk bemutatkozó beszédében világossá tette: akik nem tartják magukat a jogállamiság, a liberális demokrácia elvéhez, kívül találják magukat az EPP-ből.

A jelentés elkészültének határidejét akkor január elejére tolták ki annak érdekében, hogy a februári brüsszeli közgyűlésen megtárgyalhassák Tusk előterjesztését. A Bloomberg azonban azt írja, hogy a trió nem jutott egyezségre, ami tükrözi az EPP-n belüli megosztottságot. Forrásai szerint aggódnak Orbán lépésétől, ha kizárnák a pártot a Néppártból. Vagyis attól, hogy – akár már kizárási javaslat utáni önkéntes távozást követően – a Fidesz más (szélső-)jobboldali pártokkal alakít új formációt.

Az EPP-n belüli széthúzás annak ellenére fennáll, hogy a múlt héten az Európai Parlamentben – igen nagy részvétel mellett – az EPP-frakció túlnyomó többsége is megszavazta azt a határozatot, amely szerint romlott a jogállamiság állapota Magyarországon és Lengyelországban. Emiatt felszólították az Európai Tanácsot, hogy folytassa a 7. cikkely szerinti eljárást, és határidőkkel együtt konkrét intézkedéseket is kezdeményezzen. Továbbá támogatja, hogy a következő költségvetési ciklusban az uniós támogatások feltételéül szabják a jogállami követelmények teljesítését.

Ezután Orbán azt nyilatkozta, hogy „egyetlen centiméterre” voltak attól, hogy benyújtsák a kilépési nyilatkozatot – amit, mint megírtuk, szabályosan nem tehetnek meg előzetes Fidesz-kongresszusi döntés nélkül. Orbán a francia, spanyol és olasz pártok támogatására hivatkozva nem tette meg ezt. Már ekkor megmutatkozott tehát a kettészakadás az EPP-ben.

Az mindenesetre sokat mondó, hogy még az EP-beli döntés előtt Orbán demonstratívan találkozott Jaroslaw Kaczynskivel, a lengyel Jog és Igazságosság vezetőjével, és Európa jövőjéről beszélgettek. És ugyanazon a napon, amikor az EPP közgyűlése lesz Brüsszelben, Orbán egy olyan rendezvényen vesz részt és tart beszédet Rómában, amelyen az európai szélsőjobb több pártja képviselteti magát: az olasz Liga és a vállaltan Mussolini-örökös újfasiszta Olasz Testvériség, a francia Nemzeti Tömörülés. Az ezen való részvétel csak annyiban jelentős súlyú, hogy egyértelmű politikai állásfoglalás Orbán részéről a politikai rokonszenvről. Az EPP közgyűlésén a Fidesz nem vehet részt, mert a felfüggesztett tagsági viszony a tisztségek viselésének tilalma mellett kiterjed a pártcsoport eseményeitől való távollétre is.

Ha így történik, akkor Orbán további időt nyer arra, hogy – akár ebből a dél-európai körből, akár kisebb északi pártok közül – megpróbáljon többeket kiszakítani az EPP-ből. Ha később mégis a kizárás támogatása kapna jelentősebb többséget az EPP-ben.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK