Fontos

Palkovics miniszter a Fudan alapítvány elnöke

A törvény szerint ez az alapítvány tartja fenn a sanghaji Fudan budapesti egyetemét. Az alapítványnak átadtak 26 hektár területet, melyet eredetileg a Diákváros helyszínének szántak. Az ellenzéki pártok tiltakoznak a Fudan terv ellen, melynek a finanszírozása is kicsapta a biztosítékot.

A Direkt 36 szerint ugyanis bár a magyar állam veszi fel a hitelt, de a munkálatokat kizárólag Kína és a világ legnagyobb építőipari cége végzi majd. A magyar kormány elképzelése az, hogy olyan tempóban hajtsa végre a Fudan tervet, hogy a jövő évi választások eredményétől függetlenül azt már ne lehessen leállítani.

A Fudan egyetem elsősorban pénzes diákokra számít: a tandíj magasabb lesz mint a prágai közgazdasági egyetemen, de csak fele annyiba kerül majd mint a London School of Economics.

2024-re tervezik a nyitást

Az első évben a bevétel a tandíjból és a kollégiumi díjakból mintegy 20,5 milliárd forint lenne miközben az éves működési költség valamivel több mint 50 milliárd dollár. A különbözetet részben a magyar részben a kínai félnek kell állnia, de nem világos, hogy milyen arányban.

Csak fizetős magyar hallgatók lehetnek

A Direkt 36 által megszerzett kormány dokumentumokból az derül ki, hogy az Orbán kormány egyetlenegy diák tanulását sem kívánja államilag finanszírozni a Fudan egyetemen. A magyar diákok csakis magán ösztöndíjakra számíthatnak amiből esetleg fedezni tudnák a tandíjat illetve a kollégiumi költségeket.

Az első évben az alapszakos diákok tandíja 2,5 millió forint körül lesz évente, de ez az infláció függvényében gyorsan emelkedhetne, és elérhetné a 3 millió forintot. Mesterszakon kezdetben 3,7 millió forintos tandíjat irányoznak elő, de ez hamarosan felmenne 4,4 millióra.

Ez persze a hivatalos minisztériumi számítás 2021-ben, melyet a galoppozó infláció mindenképp felülírna.  A magyar fizetésekhez képest ezek magas tandíjak, melyekhez még kollégiumi díjak is társulhatnak, ha a diák vidéki.

Kérdés, hogy ér-e ennyit a Fudan diplomája?

Kína egyik legjobb egyeteméről van szó, melyet még jezsuita atyák alapítottak meg a XX-ik században. Ma egyertelműen a kommunista párt irányítása alatt áll. Az első megállapodást a Fudan magyarországi telepítéséről az egyetem párttitkára írta alá Matolcsy Györggyel, a Nemzeti Bank elnökével.

Az amerikai nagykövetség szerint kínai tanácsadók dolgoznak a Magyar Nemzeti Bankban, tehát a Fudan egyetem közgazdász diplomásai is szép karrier elé nézhetnek e tekintetben.

Más kérdés, hogy a megszerzett információk mennyire maradnak meg Budapesten hiszen a kiválóan működő kínai hírszerzés minden lehetőséget felhasznál arra, hogy pontosan tájékozódjon egy uniós tagállamban.

Elég volt a brüsszeli töketlenkedésből!

Holnap rendkívüli ülést tart az Európai Parlament elnökéből és frakcióvezetőiből álló testület (Elnökök Értekezlete = CoP), hogy egyéb sürgető ügyek mellett döntés szülessen a magyar- és lengyel jogállamisággal kapcsolatos lépések szükségszerű folytatásáról – erről számol levelében Ujhelyi István EP képviselő.

Súlyos feszültségeket okoz az uniós intézmények között: az Európai Parlament képviselői korábban nagy többséggel két olyan állásfoglalást is megszavaztak, amely akár a források befagyasztásával is járó jogállamisági mechanizmus konkrét elindítását sürgeti az Európai Bizottság részéről Magyarország és Lengyelország kormányaival szemben. Erre ugyanis már év eleje óta lehetősége lenne a brüsszeli testületnek, az azonban tesze-toszáskodik, pestiesebben szólva töketlenkedik az ügyben. A tagállamok állampolgárainak milliói által megszavazott és felhatalmazott Európai Parlament már perrel is megfenyegette a Bizottságot a késlekedés miatt, ez a fenyegetés hamarosan formális testet is ölthet az EP vezetőinek várható döntése nyomán.

Mert, hogy

meguntuk a töketlenkedést.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor legutóbb felvázolt európai (agyrém)víziója szerint az Európai Parlamentet inkább fel kellene számolni és a nemzeti parlamenteknek átadni a szerepét; a magyar miniszterelnök ugyanis ezt szokta csinálni: ha valaki neki nem tetsző módon beszél, viselkedik, esetleg kérdez, ellenszegül vagy csak felveszi a kesztyűt, akkor azt gyorsan beszántja, megbünteti, bezáratja, jobbik esetben felvásároltatja valamelyik strómanjával és csak azután záratja be – fogalmaz meglehetősen sommásan Újhelyi.

Orbán úr el van szokva attól, hogy van olyan uniós intézmény, amely nem húzza be fülét-farkát, hanem kiáll a jogállamiság és a szabályok betartása mellett, ha kell, akkor ezért akár bíróságra is megy. Nem mondom, hogy a leggyorsabb eljárás, de legalább következetes, hiteles és biztos a végeredménye. Nem mellesleg ez több százmillió európai, köztük magyar polgár akarata – hiszen a demokratikusan megválasztott Európai Parlament felhatalmazását és legitimitását csak nem kérdőjelezik meg.

Legyen világos: a magyar kormány EU-ellenes és a jogállamiság szabályaiba ütköző politikája miatt kerül Magyarország olyan helyzetbe, hogy a nekünk járó források kifizetését – a végső kedvezményezettek általunk rögzített védelme mellett – befagyaszthatják, extrém esetben megvonhatják.

Ha a Fidesz-kormány nem sértene törvényt és nem lopná el az európai – köztük a magyar – adófizetők pénzét, akkor ez a helyzet elő sem állhatott volna. Látni és érteni kell, hogy a homofób törvény és a teljesen abszurd, holmi nemváltoztató műtétekről szóló népszavazás sem szól másról, mint elterelni a figyelmet a hamarosan elinduló jogállamisági eljárásokról.

Az Európai Parlament nem fogja hagyni, hogy az európai – köztük a magyar – polgárok érdekei sérüljenek, ezért mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy a szabályszerű és szükséges eljárások megtörténjenek. A magyar kormány ezt pofon egyszerűen el tudja kerülni: hagyja abba a lopást! Pont.

ELKÉSETT NEM

Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy mivel a megállapodásban elvállalt diákváros a FUDAN-beruházás miatt nem tud megvalósulni, visszavonja támogatását az atlétikai világbajnokság megrendezésétől, amihez a ferencvárosi Duna-parton az atlétikai stadion épül.

A hvg.hu szerint az egyszer megadott támogatás visszavonására a fővárosnak nincs lehetősége. Nem tudom, ebben mi az igazság. Akár így van, akár úgy, szerintem ez a nem elkésett. Eleve nemet kellett volna mondani. Meg sem kellett volna kötni az alkut a kormánnyal, amely szerint a kormány a költségvetésből 50 milliárd forintot ad a fővárosi kerületek egészségügyi fejlesztéseire, megépül a Ferencvárosban a diákváros, és az atlétikai stadion a világbajnokság után a helyiek sportját is szolgálja.

A diákváros a kormány beruházása abból a célból, hogy a majdani olimpiához legyen olimpiai falu.

A FUDAN-beruházás miatt az olimpiai falu egy része a FUDAN diákszállója lesz, ennyi a változás. Az épületek mindenképpen megépülnek. Annak a megállapodás szerint 50 milliárd forintnak jó részét a koronavírus-járványra hivatkozva már el is vette a budapesti önkormányzatoktól.

Azt gondolom, hogy ezt a kompromisszumot eleve nem kellett volna megkötni.

Mint tudjuk, az atlétikai stadion azért kell Orbánnak – akárcsak a már álló kézilabda-stadion – hogy Budapest kész legyen az olimpiára. A fővárosnak és kerületeinek közvetlen érdeke volt a kormány által nyújtott ellentétel, az országnak, a magyar adófizető polgároknak azonban nem volt érdeke, hogy Orbán az atlétikai stadiont is megépítse olimpiai álmának megvalósulásához, és ehhez – mint korábban a vizes VB-t – atlétikai VB-t is rendezzen.

A fővárosi és kerületi polgármesterek e minőségükben érdekeltek voltak az alkuban, felelős magyar állampolgárokként azonban nem kellett volna belemenniük.

Az atléták és más sportkedvelők most tiltakoznak Karácsony bejelentett szándéka miatt. Nincs igazuk. Az élsportolók tiszteletre méltó tevékenységet folytatnak, keményen készülnek, edzenek, versenyeznek, ami az állam, az adófizetők jelentős támogatásával történik. Az, hogy a világversenyeket Magyarországon rendezzék, és ehhez százmilliárdos beruházásokat finanszírozzon az állam, ehhez képest plusz.

Én nem emlékszem, hogy különösebben fellendült volna a magyar úszósport vagy vízilabda attól, hogy legutóbb Budapesten tartották a vizes VB-t.

A sportolóknak nincs igaza: a szokásos állami finanszírozást elvárhatják (a labdarúgás itt külön kérdés, ott az is vitatható és vitatandó), azt a pluszt, amit e beruházások állami finanszírozása jelent.

Matolcsy a társadalmi egyenlőtlenség csökkentéséről

A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint világméretű gazdaságpolitikai fordulat tanúi vagyunk: míg a korábbi időszakban a neoliberális gazdaságpolitika növelte a különbségeket a társadalom különböző csoportjai között addig most ennek csökkentésére törekszik az Egyesült Államokban.

Biden elnök hatalmas összegeket juttat a nehéz helyzetbe jutott társadalmi csoportoknak, hogy ily módon csökkentse a társadalmi feszültséget. Matolcsy György szerint ezt elsősorban az okozza, hogy a feltörekvő Kínával szemben az Egyesült Államoknak egységet kell mutatnia, mert a belső megosztottság jelentős mértékben csökkenti világhatalmi fellépésének erejét.

Ahogy a Szovjetunióval való szembenállás az életszínvonal növelésére hatott Nyugat Európában, most Kína előrenyomulása váltana ki hasonló reflexet az Egyesült Államokban és másutt a nyugati világban.

Jegybank elnökök találkozója

Érdekes módon a Magyar Nemzeti Bank elnöke akkor írta meg cikkét az új globális gazdaságpolitikáról amikor a jegybankárok jelentős csoportja Jackson Hole-ban részt vesz a Federal Reserve Board éves konferenciáján. Az USA meghatározó szerepe a világon vitán felül áll. A kínaiak épp arra törekszenek, hogy valamiféle kettős hatalom alakuljon ki ebben a tekintetben a világgazdaságban.

Matolcsy Györgyöt mint Kína elszánt hívét általában nem hívják meg az Egyesült Államokba, ahol azt is kifogásolják, hogy kínai tanácsadók dolgoznak a Nemzeti Bankban Budapesten.

Az sem kerülte el a budapesti amerikai nagykövetség figyelmét, hogy a sanghaji Fudan egyetem Magyarországra települését Matolcsy György tárgyalta meg a kínai egyetem párttitkár asszonyával, aki első embernek számít a kínai szokások szerint a hierarchiában.

Figyelmeztetés Orbánnak

Matolcsy ebben a cikkében arra figyelmezteti a nemzeti együttműködés rendszerének vezérét, hogy a társadalmi jövedelem egyenlőtlenségek komoly politikai problémákhoz is vezethetnek. Az USA-ban jól látszott ez az elmúlt években amikor a bérből és fizetésből élők nagy tömegben szavaztak Trump populista politikájára.

Magyarországon is fennáll a probléma, hogy a bérből és fizetésből élők jórészének reáljövedelme nem növekszik, a frusztrációja viszont igen.

Orbánnak, ha meg akarja őrizni a népszerűségét növelnie kell az életszínvonalat nehogy a kontraszt az oligarcha elit és a lakosság többsége között túlságosan szembeötlő legyen. Csakhogy ehhez mindenképp szükség van az uniós euró milliárdokra, melyek nélkül a nemzeti együttműködés rendszere kínai lélegeztető gépre szorulhat, ez pedig nem a legjobb ómen a túlélésre …

A NER eltakarítása a demokrácia ünnepe

A holnapi nappal megkezdődik az előválasztáson induló jelöltek aláírásgyűjtő kampánya. Most fordul igazán élesbe a NER leváltására szövetkező demokratikus erők közötti verseny. Ilyenre korábban még nem volt példa. Kivételes idők, kivételes megoldások – írja szokásos levelében Ujhelyi István EP képviselő.

Orbán Viktor és a Fidesz nem véletlenül kapkod és csapkod, bármit is mondanak odafent és bárhogy is igyekeznek alulról támasztani a rendszert az udvari bolondok; mind érzik, hogy vége lehet. Zsigereikben érzik, hogy ez most valami nagyon más: az „oszd meg és uralkodj” politikája kifulladt, az elégedetlenség túlcsordult, a változást akarók ereje közös utat vájt magának a gránit szilárdságúnak hazudott rezsim legyőzése felé.

Mint minden új, mint minden előzmény nélküli, ez sem tökéletes, az alkatrészek még össze kell kopjanak, a gömbcsuklók még kattognak olykor. De működik a szerkezet.

A mostani rezsim mérhetetlen gerinctelenségét az mutatja meg, hogy a magára húzott nemzeti színű lepel alatt kilopta a nemzet vagyonát.

Egy igazi hazafi tesz ilyet?! – kérdezi Újhelyi.

„Együttműködést és nemzeti egységet hazudnak, közben minden erejükkel a magyarok egymásnak feszítésén dolgoznak, mert amíg mi egymással vagyunk elfoglalva, addig nekik könnyebb lopni.”

Szerinte Orbánék azért fognak bukni, mert elvesztették a mértéket, a gőg és az arrogancia vált minden tettük mozgatójává, a kontrollvesztett habzsolás, a frusztrációból adódó kivagyiság eluralkodása lett mindennapivá. És ez még azt is annulálja, azt is értéktelenné teszi, ami egyébként az elmúlt tizenegy év pozitívumainak rövidke listájára íródott.

Magyarországnak szüksége van a változásra! Magyarország készen áll a változásra! A demokratikus erők készen állnak a változtatásra! Minél többen mennek el a következő hetekben aláírni, majd szavazni, annál biztosabban lehet megroppantani a rezsimet.

Az előválasztás és a NER eltakarítása a demokrácia ünnepe.

Az Mszp képviselője biztos benne, hogy Karácsony Gergely lesz a miniszterelnök-jelölt, aki képes lesz újraegyesíteni az országot, képes lesz hidakat emelni az árkok fölé és végre a többség akaratának érvényt szerezni a kevesek gőgös uralkodása helyett.

A rezsim is tudja ezt, nem véletlenül fordítanak minden energiát Budapest főpolgármesterének, Orbán  – Ujhelyi szerint – legerősebb kihívójának lejáratására és megállítására. Nem fog sikerülni.

A visszaszámlálás holnap elkezdődik.

Ha nem pályázunk, komoly uniós pénzekről marad le a magyar egészségügy

Csak idén mintegy 311 millió euró válik elérhetővé az Európai Unió egészségügyi programjából, a jövő évi célokról és prioritásokról pedig már zajlik a konzultáció; félő, hogy ezekből Magyarország kimarad – figyelmeztetett Ujhelyi István szocialista EP-képviselő csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának MSZP-s tagja szerint Magyarországon az egészségügyi ellátás színvonala jelentős mértékben elmarad a nyugat-európai rendszerek minőségétől, az Orbán-kormány pedig fejlesztések helyett inkább forrásokat vont el az ágazattól. A képviselő emlékeztetett, ezért lett az egyik kezdeményezője és kidolgozója az Európai Egészségügyi Unió programjának, amely koncepció egyik pillére éppen arról szól, hogy a tagállamok közegészségügyi ellátórendszerei közötti különbségeket egy európai standardizálással minél jobban minimalizálni lehessen.

Az MSZP politikusa a sajtótájékoztatón elmondta: jelentős lobbimunka eredménye, hogy a következő hétéves uniós költségvetésben a korábbi forráskeret sokszorosa áll rendelkezésre egészségügyi programokra,

az „EU4Health”-program büdzséje összesen mintegy 5,4 milliárd euró. Ennek időarányos részeként még ebben az évben 311 millió euró válik elérhetővé, benne többek között mintegy 750 ezer eurónyi forrás kifejezetten mentálhigiénés programokra.

Ujhelyi ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy „Lélekvakcina” néven korábban saját javaslatokat tett a döntéshozók asztalára, ennek egy – szakszervezeti és gyermekvédelmi vezetők által kiegészített – részét még a Fidesz-kormány is elfogadhatónak nevezte a napokban.

Az EP-képviselő hangsúlyozta, hogy az egészségügy finanszírozása és működtetése kizárólagos tagállami hatáskör, ezért különösen fontos, hogy ezek az uniós plusz források milyen mértékben jutnak el az érintettekhez. Ujhelyi bejelentette azt is, hogy az Európai Bizottság a következő napokban még nyitva tartja azt az átfogó konzultációs lehetőséget, amely az „EU4Health” pénzügyi keretének jövő évi, vagyis 2022-es prioritásairól és felhasználási céljairól szól.

Az MSZP európai politikusa szerint kiemelten fontos lenne, hogy ne csak a többi tagállam érintett civilszervezetei, hatóságai és állami intézményei fogalmazzák meg speciális elvárásaikat és felhasználási javaslataikat, hanem Magyarország is. Ujhelyi hozzátette: az ügyben levélben fordult Kásler Miklós emberi erőforrás miniszterhez, hogy tájékoztatást kérjen arról, milyen prioritásokat jelölt meg a magyar kormány az „EU4Health”-keretből lehívható uniós forrásokkal kapcsolatban, illetve miként tudja és akarja bevonni ebbe a konzultációba a civil- és szakmai szervezeteket.

Ujhelyi: az Európai Adatvédelmi Testülethez fordultam

Negyvenhét éve ezen a napon mondott le Richard Nixon amerikai elnök, miután érintettsége egyértelművé vált a politikai ellenfeleinek lehallgatásáról szóló, úgynevezett Watergate-ügyben. Orbán Viktor, a Fidesz miniszterelnöke hamarosan követheti őt ebben a sorban, a Pegasus-ügy ugyanis egyre jobban ráég a magyar kormányzatra.

Miközben a Fidesz minden létező módon megpróbálja akadályozni a nemzetközivé duzzadt botrány magyarországi szálainak felderítését, addig más országokban (például a szoftvert eladó Izraelben, vagy Franciaországban, ahol az államelnököt is megfigyelhették ezzel a programmal más országok szolgálatai) már állami szintű vizsgálatok indultak.

A francia hatóságok nemrég igazolták is egyes sajtómunkások vélhetően törvénytelen megfigyelését, vagyis ez már bizonyíthatóan túlmutat egy konkrétumokkal alátámasztott tényfeltáró cikksorozaton.

Az tulajdonképpen – a Fidesz-kormány érdemi cáfolatának hiányában – a tévedés minimális kockázatával kijelenthető, hogy a magyar állam birtokolja és használja, vagy használta a Pegasus-kémszoftvert.

Azt is tudjuk, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter rekordszámú lehallgatásra adott engedélyt.

Azt nem tudjuk, hogy a lehallgatások milyen indokkal történtek és mennyiben igazolható a kormány azon állítása, miszerint a megfigyelések jogszerűen voltak. Az biztos, hogy a Fidesz hiába igyekszik eltussolni ezt a nemzetközi botránnyá duzzadt ügyet, csak rövidtávon lesz képes útját állni az igazságnak.

A törvénytelenségek elkövetői pedig nem csupán politikailag, de jogilag is bizonyosan felelni fognak.

Az MSZP európai parlamenti képviselője a mai napon írásban az Európai Adatvédelmi Testülethez (EDPB) fordult annak érdekében, hogy a Pegasus-ügyben megfelelő hatékonyságú és objektivitású vizsgálatok legyenek a tagállamokban. Azt kértem az EDPB vezetőitől, hogy erősítsék meg az uniós adatvédelmi hatóságok együttműködését ebben az ügyben, elősegítve ezzel a még hatékonyabb információáramlást a Pegasus-ügy teljeskörű kivizsgálása érdekében. Arra is javaslatot tett az Európai Adatvédelmi Testületnél Ujhelyi István EU parlamenti képviselő, hogy a soron következő éves jelentésükben erre az ügyre külön térjenek ki és a levonható tanulságok mentén fogalmazzanak meg, a személyes adatvédelem megerősítéséhez – azon belül is kiemelten az újságírói munkavégzéshez és forrásvédelemhez kapcsolódó – szükséges iránymutatásokat.

Orbán, a kínos kérdés és a két változat

A magyar miniszterelnök interjúját, melyet a Fox televízió sztárjának, Tucker Carlsonnak adott,  a sajtóiroda elküldte a Magyarországon dolgozó külföldi újságíróknak – méghozzá kétszer.

Első alkalommal kihagytak néhány apróságot, melyet azután korrigálni kellett miután egy újságíró észrevette a turpisságot. Az első változatban Hszi Csinping kínai elnök egyáltalán nem szerepelt. Pedig Tucker Carlson ezt a kérdést tette fel Orbán Viktornak: „nem hiszem, hogy Joe Biden elnök valaha is totalitárius gengszternek nevezte volna Hszi Csinping elnököt noha ő sok politikai ellenfelét megölette. Akkor Önt, és nemcsak Önt hanem a lengyel kormányt is, hogy nevezhette totalitárius gengszternek?!”

A kérdés erősen problematikus hiszen Hszi Csinping elnök – Mao Cetungtól eltérően – nem övezi meg politikai ellenfeleit hanem korrupciós vádakkal hosszú évekre börtönbe csukatja őket. De nyilván nem ez zavarta Orbán Viktort hanem az, hogy Kínával kapcsolatban nem kívánt semmit sem mondani, mert akkor kiderült volna, hogy a lehető legjobb kapcsolatra törekszik a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párttal. Épp most kíván behozni Budapestre egy kínai elit egyetemet, nem sokkal azután, hogy kipaterolta a CEU nagyrészét, melyet az USA állampolgár Soros György alapított.

Nemcsak ez maradt ki az első változatból

Arra a kérdésre, hogy milyen érzés volt amikor Joe Biden totalitárius gengszternek nevezte az amerikai választási kampány során, Orbán meglehetősen hosszú választ adott, melyet az első változatban alaposan megrövidítettek. Íme a javított kiadás:

„Magyarországon ilyenkor az a jellemző, nem túlságosan udvarias reagálás, hogy ki ez a fickó, hogy ilyeneket mondjon?! Aztán azt mondja az ember, ok, ő az USA elnöke, vegyük őt komolyan!

Ha valaki, aki nem beszéli a nyelvünket és igen korlátozottak az ismeretei Magyarországról, még annak utóbbi évtizedeiről is, és nyilvánvalóan nem ért meg minket, ilyen véleményt fogalmaz meg, akkor ez személyes sértés minden magyarnak” – válaszolta Orbán Viktor, aki megkapó szerénységgel egész Magyarországgal azonosította magát. A probléma az, hogy épp ez a totalitárius vezetők egyik legfőbb ismérve. Tehát Joe Biden nem is tévedett oly nagyot…

Magyarországon is nyomozott ÁFA csalás miatt az Európai Ügyészség

Bár a magyar kormány óvatosságból nem lépett be az Európai Ügyészségbe, de ahhoz hozzájárult, hogy uniós akció esetében Magyarországon is kutakodhatnak. Ez most meg is történt.

Szerda reggel Magyarországon, Németországban, Hollandiában, Bulgáriában és Szlovákiában egyidejűleg tartottak házkutatásokat az Európai Ügyészség emberei. A nyomozás egy 14 millió eurós ÁFA csalás miatt indult meg. Marcus Paintinger müncheni ügyész szerint régebben hónapokba került volna egy közös akció megszervezése, most azonban hetek alatt összejött – hála az Európai Ügyészségnek.

Forog a körhinta

Miután az ÁFA minden uniós tagállamban más és más – Magyarországon a legmagasabb: 27%! – ezért fiktív számlázással jelentős bevételhez lehet jutni úgy, hogy az áru el sem hagyja a raktárt, de papíron több országot is megjárt.

Magyarországon a magas ÁFA miatt az ilyen csalások elég gyakoriak, de az Európai Ügyészség elvben nem vizsgálhatná őket, mert az Orbán kormány nem lépett be az Európai ügyészségbe. Annak vezetője, Laura Codruta Kövesi viszont aláírt egy megállapodást Polt Péter főügyésszel, hogy amennyiben átfogó uniós vizsgálatról van szó, akkor Magyarországra is ellátogathatnak az Európai ügyészség emberei.

Ez nem jó jel Orbán Viktornak, aki különösen tart Laura Codruta Kövesitől. A Sepsiszentgyörgyön született román ügyésznő ugyanis a román elit sok tagját lebuktatta, és börtönbe küldte. Nemrég szabadult például a szociáldemokraták (ez Ceausescu utódpártja) erős embere, akit Laura Codruta Kövesi juttatott börtönbe – akkor még mint Románia korrupcióellenes főügyésze.

Miért tart Orbán Laura Codruta Kövesitől?

Mert tudja, hogy az ügyésznő mögött ott áll nemcsak Brüsszel, de Washington is.

Bukarestben az amerikai nagykövetség látta el információkkal a korrupció ellenes ügyésznőt. Az amerikaiak a korrupcióra hivatkozva akarták megtisztítani a román elitet. Nem erkölcsi kifogásuk volt hanem az oroszok embereit akarták levenni a sakktábláról.

Biden nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan utalt rá, hogy ez nagyon hatékony módszer lehet az autokrata rendszerek meggyengítésére másutt is. Orbán érti a finom célzást: Bayer Zsolt a következő békemenetet úgy kívánja megszervezni, hogy az amerikai nagykövetség elől induljanak október 23-án.

A magyar elit korrupciójának hősies védelme erkölcsileg kissé kétes célnak tűnhet a legelszántabb hívők számára is.

Ezért is találta ki Orbán Viktor a nevezetes pedofil törvényt, hogy emögé rejtőzhessen a kínos korrupciós kérdések elől.

Németország nagykövetsége visszautasítja Deutsch náci párhuzamát

A budapesti Forma1 több versenyzője is bírálta a magyar pedofil törvényt, mert az a homoszexuálisokat is emlegeti – minden jogi alap nélkül. Sebastian Vettel, német pilóta szivárványos szimbólumot viselt a Magyar Nagydíjon. Ezzel kapcsolatban a Fidesz Európa parlamenti képviselője, Deutsch Tamás ezt írta a Facebookon: ” a németek mindig értettek ahhoz, hogyan kell az aktuális kordivatnak megfelelő szimbólumokat megjeleníteni a sportban. Finoman, kulturáltan, európai módra. Aki tudja, érti. Ennyi.”

A budapesti német nagykövetség értette a finom célzást a náci időkre, és ezt válaszolta Deutsch Tamásnak: „számtalan LMBTQ személy is áldozatává vált a náci rendszernek. Ezért teljesen helytelen a fellépést ezeknek az embereknek a jogaiért összehasonlítani a náci rendszer politikájával. A német kormány számára ez a kiállás szerves részét képezi az emberi jogi politikának Németországban, Európában és az egész világon.

Miért nácizik Deutsch?

A zsidó származású Deutsch Tamásra osztotta ki Orbán Viktor azt a feladatot, hogy német politikai ellenfeleit nehéz helyzetbe hozza a náci múlt emlegetésével. Korábban a célpont az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber volt. Orbán Viktor el is érte, hogy ne ő legyen a Spitzenkandidat, a jelölt a brüsszeli bizottság elnöki posztjára. Deutsch Tamás Gestapo módszerek alkalmazásával vádolta meg Webert. A kínos incidens azzal ért véget, hogy Deutsch gyakorlatilag persona non gratavá vált az Európai Néppártba, ahonnan Orbán Viktor sietve kilépett mielőtt kidobták volna.

Seehofer jelenlegi belügyminiszter amikor még bajor miniszterelnök volt, meghívta Orbán Viktort a CSU vezetőségi ülésére. Most viszont a magyar miniszterelnök megbüntetését követelte, és azt, hogy a magyar kormány ne kapjon uniós pénzt. Utóda a bajor CSU élén, Marcus Söder elítélte a magyar pedofil törvényt, és javasolta, hogy München stadionját világítsák ki a szivárvány színeivel. Ezt végülis az UEFA nem engedélyezte. Ebben a stadionban játszott sorsdöntő mérkőzést a magyar válogatott a németekkel a futball EB idején. Orbán Viktor – a futball nagy szerelmese és támogatója, a magyar válogatott első számú szurkolója – a kínos helyzetet látva nem ment el a találkozóra, hogy elkerülje a konfrontációt a német vezetéssel.

Német tőke nélkül nincs magyar gazdaság

Mindenkinél jobban tudja ezt Orbán Viktor, aki Angela Merkellel kötött paktumot az együttműködésről. Csakhogy a kancellár asszony távozóban, és az új kancellár minden bizonnyal kevésbé lesz elnéző a magyar miniszterelnökkel. Nem személyes hanem politikai különbség van Orbán és a német politikai elit között. A magyar miniszterelnök az európai jobboldal jövőjét a szélsőjobboldali mozgalmakkal való együttműködésben látja. A német politikai elit viszont – épp a náci múltra emlékezve – kizárja ezt a lehetőséget. Ehelyett az Európai Néppárt a liberálisokkal, a zöldekkel és a szocialistákkal együttműködve kívánja irányítani Európát. Ezek a pártok azonban hallani sem akarnak Orbán Viktorról. Az új német kancellárnak ezt kell majd mérlegelnie, ha megpróbál modus vivendit kialakítani a magyar miniszterelnökkel. Akinek a hazai használatra kitalált nácizását éppúgy nem veszik komolyan mint annak idején Merkel kancellár, akit a pénzügyi válság mélypontján Adolf Hitlerhez hasonlítottak Görögországban.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK