Fontos

Tekintélyes lapok bírálják a magyar kormányt

Kelet-Európáról közölt cikket a Guardian és a Foreign Policy is, mindkettőben kiemelten foglalkoznak Magyarországgal, főleg a szabadságjogok visszaszorítása és az idegenellenesség miatt.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Foreign Policyben Dalibor Rohac, a jobboldali American Enterprise Institute kutatója cikkét lehet olvasni, aki arról ír, hogy a közép-európai populista lázadás nem arról szól, hogy megvédjék a nyugati értékeket, hanem hogy

visszaszorítsák a szabadságjogokat és közelebb kerüljenek Oroszországhoz.

A cikk felidézi Orbán hírhedtté vált beszédét az illiberális demokráciákról, amikor többek között arról is beszélt, hogy el kell szakadni a nyugat-európai dogmáktól, amelyek szerint egy ember mindent megtehet, amíg más ember szabadságát nem sérti vele.

Dalibor Rohac bírálja azokat a konzervatívokat, akik dicsérik Orbánt, amiért olyan értékekről beszél, mint Európa keresztény gyökerei vagy a nemzeti szuverenitás, de szerinte ők nem veszik figyelembe, hogy ezek hangoztatása mellett

egyre inkább autoriter irányba megy a régió több országa,

főleg Lengyelország és Magyarország.

Szerinte annak feltételezése, hogy a parlamenti többség akaratát nem lehet megkérdőjelezni, a demokrácia félreértése, hiszen a többségi akaratnak mindig az alkotmányos keretek közé kellene illeszkednie, amelyek korlátozzák a hatalmon lévőket. Hiába nincsenek politikai foglyok ezekben az országokban, hiába nem tűnnek el újságírók, hiába lehet tüntetéseket szervezni, választásokon indulni –

mindez nem elég, ha a hatalmon lévők azt gondolják, hogy mindent megtehetnek.

Pedig Rohac szerint alapesetben épp a konzervatívok lennének azok, akik felhívnák a figyelmet arra, hogy a kontroll nélküli többség gyakran zsarnoksághoz vezet.

Ezzel kapcsolatban megemlíti a tavalyi magyar civilellenes törvényt, amely szerinte is a hasonló, 2012-es orosz törvényt másolja. Ír a kormány által támogatott propagandáról is, ami számára

a harmincas évek antiszemitizmusát idézi fel,

és a CEU-ról, amelyet több felmérés alapján a legnagyobb presztízsű magyar akadémiai intézménynek nevez.

Rohac felidézi, hogy az elmúlt évtized alatt Magyarország minden szempontból zuhant a Világbank Worldwide Governance Indicators listáján, és, hogy elejét vegye a szokásos kormányzati válasznak, hogy csak „Soros-szervezetek” bírálják az országot, jobboldali kutatóintézetek felméréseiről is ír.

A konzervatív Heritage Foundation például az Index of Economic Freedom listáján Magyarországot és Lengyelországot a „többnyire nem szabad” kategóriájához közel sorolja a magántulajdon védelme területén, emellett

Magyarországot az elnyomó országok közé teszi,

méghozzá azzal, hogy 2009 óta jelentősen romlott a helyzet.

A másik jobboldali think tanknél, a Cato Intézetnél Magyarország a Human Freedom Index listán esett nagyot.

Rohac azt is megemlíti, hogy nem érti az EU-ellenes kirohanásokat, hiszen a visegrádi országok kapták a befizetéseikhez képest a legnagyobb uniós támogatásokat – persze azt sem felejti el megemlíteni, hogy ezek többsége a kormány barátaihoz kerül.

Ír arról is, hogy a magyar külügyminiszter ellenezte az Oroszország elleni uniós szankciókat, dicsérte az RT nevű orosz propagandacsatornát, katonai együttműködést sürgetett Oroszország és Magyarország között, valamint közölte, hogy Magyarország nem látja az oroszokat fenyegetésnek. Ráadásul szerinte az is veszélyt jelent, hogy

Magyarország erősíti az oroszoktól való energiafüggőséget

azzal, hogy a Roszatom bővítheti Paksot.

A Guardian elsősorban az idegenellenességről ír, a cikkben megszólal Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója is, aki azt mondta:

„Magyarok vagyunk, meg akarjuk őrizni a kultúránkat.”

Őt nevezik Orbán legfőbb értelmiségijének, és azt is írják róla, hogy nem hajlandó elfogadni a menekült kifejezést, valamint nem ért azzal egyet, hogy az európai gazdaságoknak szükségük van a bevándorlásra a csökkenő népesség miatt. Szerinte a kivándorolt magyarok majd hazatérnek, mert „rájönnek, hogy itt jobb, mint bárhol máshol”. Schmidt Mária azzal is viccelődött, hogy nem lehet elfogadni tanácsokat a németektől, hiszen 1871-ig még egy nemzetállamot se tudtak létrehozni.

A cikk szerint egyre több híve van Orbán illiberális rendszerének: többek között a lengyel Jog és Igazságosság párt, Csehországban Milos Zeman, Ausztriában pedig a szélsőjobboldali FPÖ. Philipp Ther, a bécsi egyetem professzora szerint viszont

Orbánban nincs meg az intellektuális képesség, hogy az európai jobboldal vezetője legyen,

az illiberális állam szerinte csak egy frázis, nincs mögötte valódi tartalom.

Ivan Krastev bolgár politológus, a bécsi Társadalomtudományi Intézet kutatója szerint az is fontos, hogy idén lesz száz éve, hogy összeomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, ezután pedig instabil államok jöttek létre a térségben, amelyek az etnikai különbözőséget veszélyesnek látják – innen is jön az ellenérzés a menekültekkel szemben. A nacionalizmus korábban a hadseregről vagy a gazdaságról szólt Krastev szerint, de itt most már a kultúráról.

A Momentum is indít jelöltet Kőbányán

0

Szeptember 30-án időközi önkormányzati választás lesz Kőbánya 6. számú választókörzetében. A választáson a Momentum Kovács Róbertet, a kerületi ügyeket bemutató Kőbánya Blues szerkesztőjét indítja.

A Momentum közleménye szerint Kovács Róbert helyben ismert, és a Momentumon belül is elismert személy, aki hiteles és esélyes kihívója a Fidesz jelöltjének.

„Kőbányán olyan jelöltet indítunk Kovács Róbert személyében, akinek minden esélye megvan a Fidesszel szemben egy 1:1 elleni harcban. Róbert a helyi városvezetés önfényezésével szemben tudatosan és provokatívan felvállalja az emberek mindennapi életét sújtó problémák bemutatását. Példát, megoldásokat mutat az emberek felé, bátran szembemegy és beleáll a vitákba a helyi vezetéssel.”, mondta Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a jelöltről.

Kovács Róbert helyben Fidesz-ellenes együttműködést hirdetett meg, melyhez várja minden olyan helyi szervezet, civil csoport, párt csatlakozását, akik érdekeltek a jelenlegi városvezetés kirakatpolitizálásának megszüntetésében, és egy élhetőbb, tisztább, rendezettebb, biztonságosabb Kőbánya megteremtésében. A jelöltet a Momentum mindenben támogatja, a parlamenti ellenzéki pártokkal pedig jelenleg is folynak az egyeztetések a támogatásukról.

Ujhelyi eredményesen lobbizott

Áttörésként és jó hírként jellemezte Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, hogy megoldás születhet a keleti vakcinákkal beoltott magyar állampolgárok uniós covid-igazolványának ügyére, miután azt az egyik illetékes uniós testület napirendjére tűzik – erről az MSZP politikusa számolt be vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Az elmúlt időszakban írásban és személyesen is lobbizott az Európai Bizottságnál azért, hogy azok a magyar állampolgárok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak, de most harmadik oltásként egy európai engedéllyel bíró vakcinát is felvesznek, ugyanúgy megkaphassák az európai covid-igazolványt és ne kelljen a jövőben utazási korlátozásokkal szembenézniük annak hiánya miatt.

Az MSZP európai politikusa közölte, hogy írásbeli választ kapott Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság elnökétől, aki leszögezte, hogy a keleti oltások elismerését tagállami hatáskörben hagyták, vagyis azok elfogadását külön megállapodásokban kell kezelnie az érintett európai országoknak.

Von der Leyen ugyanakkor azt is közölte, hogy a magyar politikus „által felvetett kérdést a Health Security Committee, vagyis az Unió Egészségbiztonsági Bizottságában meg fogják vitatni a koordináció elősegítése érdekében”.

Az EP-képviselője ismertette, hogy ez a bizottság az uniós tagállamok egészségügyi hatóságainak képviselőiből áll, vagyis – mint fogalmazott – a magyar kormány delegáltjának ott kell majd „megharcolnia azért, hogy a többi tagállam megértse a sok százezer magyar ember problémáját, még akkor is, ha azt alapvetően épp a magyar kormány idézte elő”.

Jó előre figyelmeztették annak idején a kormányzatot, hogy az általuk behozott keleti vakcinák uniós engedély nélkül gondot okozhatnak majd a későbbi szabad mozgásban, a kormányzat azonban a „füle botját sem mozdította”. A szocialista politikus szerint sok százezer magyar állampolgár várja, hogy valamilyen megoldás szülessen a helyzetükre, azonban – tette hozzá Ujhelyi – a kormány a kétoldalú megállapodások terén sem teljesített megfelelően, hiszen a legtöbb uniós tagországgal még nem sikerült megállapodni a keleti vakcinák elfogadásáról. Éppen ezért lehet megoldás az uniós engedéllyel rendelkező harmadik oltás felvétele, amennyiben annak rendszerbehelyezését a magyar kormány „megfelelően felkészülve és támogatókat maga mellé állítva” szorgalmazni fogja a már hivatkozott uniós testület ülésén.

„Amit EP-képviselőként lehetett, azt megtettem, most a kormányon a sor”

– fogalmazott Ujhelyi István.

Hibásnak és felelőtlenségnek tartja, hogy az Orbán-kormány kilépett a közös, uniós vakcinabeszerzésből, és helyette uniós engedéllyel egyelőre nem rendelkező vakcinákat terveznek előállítani a Debrecen mellett épülő állami oltóanyaggyárban. „A magyar emberek érdekét nem írhatja felül sem fideszes oligarchák gazdasági érdeke, sem az Orbán Viktor speciális, Brüsszellel való szkanderozásával összefüggő politikai érdek” – tette hozzá a politikusa.

Bréking nyúz, 2018. január 3. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Pesti Srácok megvédte Orbán Gáspárt, aki állítólag a liberális gúny céltáblájává vált; a 888.hu arról tudósít elfogulatlanul, hogy a migránskvóták után itt az új őrület; a Lokál viszont tudni véli, hogy  kudarc lenne az ellenzéki összefogás; a Magyar Idők pedig arra vállalkozott, hogy kivesézze a V18-at.

Pesti Srácok: „Jézus szeret téged!” – Itt az igazság a liberális gúny céltáblájává vált Felházról

Orbán Viktor fia, Orbán Gáspár miatt akarták nevetségessé tenni a Felházat liberális portálok, ezért a PestiSrácok.hu utánanézett, mi az igazság, valójában hogyan is működik a Felház, milyen üzeneteket és célokat közvetít. A három vezető, Orbán Gáspár, Prekopa Donát valamint Ember Illés szerint azt a munkát kell végezniük, amelyet Jézus tanítványai is folytattak: hirdetni az evangéliumot. Ez az az ok, ami miatt a #küldjengem hashtagre rákeresve számtalan és egyre több egyedi történetet olvashat el az ember, hogyan hirdetik a felházasok a szürke hétköznapokon Isten igéjét, és teszik szebbé több száz ember napjait.

888.hu: Itt az új kvótaterror

A Harvard és a Berkeley zenebarátai a világ egyik leghíresebb zenekarát terrorizálják. Azt követelik, hogy minden ötödik zeneszerző, akit programra tűznek a Bostoni Szimfonikusok, az legyen vagy színes bőrű, vagy nő.

A migránskvóták után itt az új őrület. Minden túlzás nélkül az. Egy teljesen ismeretlen hegedűsnő, Shaw Pong Liu levelet írt a Boston Globe-nak, a Boston Globe pedig megjelentette. Azt követeli az ismeretlen hegedűsnő (és amatőr zeneszerzőnő) több tucat zenerajongóval együtt, hogy a Bostoni Szimfonikus Zenekar változtassa meg a programját a zeneszerzők neme és származása szerint. Akik aláírták, azoknak többsége valamiképpen a Harvard és a Berkeley egyetemhez kapcsolódik.

Lokál: Kudarc lenne az ellenzéki összefogás

Hiába izzad vért az összefogásért az ellenzék, nem járnának jól, ha összejönne – derül ki a Századvég tavalyi kutatásából. Az elmúlt évben egyébként a szentendrei és a solymári időközin is volt ellenzéki jelölt, mégis a kormánypártok győztek.

Bár a Jobbik elnöke a cukisodás miatt folyamatosan zuhanó párttámogatottság ellensúlyozására ma már szinte bárkitől lenyúlna szavazatokat, a Századvég tavaly év végén lefolytatott kutatása szerint ezzel csak a vártnál is nagyobb választási vereségbe hajszolná bele pártját.

A november végén elkészült felmérés egyik forgatókönyve azt vizsgálta, hogyan döntenének a szavazófülkében az egyes ellenzéki pártok szavazói, ha a teljes ellenzék egy MSZP–DK-jelöltet támogatna. Rámutattak: a Jobbik támogatóinak háromnegyede nem szavazna ilyen jelöltre, sőt: 28 százalékuk inkább a kormánypártokat támogatná.

Magyar Idők: Árnyak birodalma

Néztem a macskát Vona Gábor hátán és Karácsony Gergely ölében. Gondoltam, elmehetnének közösen az ellenzék miniszterelnök-jelöltjei Gibraltárra, ott majmok ülnek a gyanútlan turista vállára. Aki röhejessé akarja tenni magát, jobb helyet keresve sem találna a fotózásra. Ebbe a bágyadt hangulatba robbant bele a hír: új mozgalmat alakított a rendszerváltozás utáni kormányok több tagja, akik közül néhányan arra is készek, hogy szerepet vállaljanak a szocialisták által lízingelt jelölt árnyékkormányában.

… Állítólag vannak jobboldali tagjai is az árnyak seregének. Hogy Bod Péter Ákos és Mellár Tamás mit keres közöttük, azt majd nyilván elmesélik egy törpemalac hátát vakargatva. De Vona Gábornak minimum valami mitológiai lényt kell a vizsla és a cicus után kerítenie, ha megfelelő választ akar adni arra a kihívásra, amit a V18 elképesztően kemény csapata jelent.

Elaludni viszont tilos a szappanopera közben. Erre ügyeljen minden hazája sorsáért igazi felelősséget érző, aggódó választópolgár!

 

Ez volt ma – 2018. február 9.

0

Mára is jutott az áprilisi választásokkal kapcsolatos fejlemény. Lesz miniszterelnök-jelölti televíziós vita, kérdés, ki vesz majd részt rajta. Fideszesek próbálták megzavarni Gyurcsány Ferenc utcafórumát. Az ÁSZ összegzést adott ki a pártok jellemző gazdálkodási hibáiról. Mészáros Lőrinc több hírben szerepelt, Habony Árpád volt ügyvédjét pedig házi őrizetbe tették.

 

Miniszterelnök-jelölti televíziós vita lesz

Pénteken délután tartott ülést a V18, amelyen megállapodtak az áprilisi választásokig érvényes részletes forgatókönyvükben – tudta meg a Független Hírügynökség Raskó György agrárközgazdásztól, a csoportosulás egyik alapító tagjától. Ennek részeként választási vitákat szerveznek. Egyrészt lesz három tematikus vita az általuk esélyesnek tartott pártok szakpolitikusai között, másrészt – április elején – a miniszterelnökjelöltek között. Mindezt a televízió által biztosított nyilvánosság előtt.

Nem sikerült megzavarni az utcafórumot

Több százan gyűltek össze Gyurcsány Ferenc újpalotai utcafórumán, amelyen azt mondta:  Hajdu László DK-s polgármester győzelme csak akkor kerülhet veszélybe, ha sokan azt gondolják a helyiek közül, hogy ő úgy is nyer és nem mennek el szavazn. A rendezvényt egy tucatnyi fideszes igyekezett megzavarni. Az vezette a csapatot, akit a Hajdu László irányítota önkormányzat korrupciógyanús ügyek miatt váltott le novemberben. A DK-sok végül kiszorították őket a térről.

Ezt reagálták a pártok az ÁSZ lépésére

Az ÁSZ pénteken tette közzé összegzését arról, milyen jellemző hibákat talált a 2015-18 közötti években 10 párt gazdálkodásának vizsgálatakor. A FüHü körképéből kiderült, hogy a Jobbik ugyan válaszolt az ÁSZ-nak, de lényegében semmilyen változtatást sem hajt végre.  A Párbeszéd sem ismeri el a vitatott megállapítást – amiért 7,525 millióra büntették –, az apróbb hibák korrekcióját elvégzik. Az Együtt (9,815 milliós büntetés) a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz fordul az ÁSZ jelentése miatt, kérve hogy a bíróság semmisítse meg, illetve helyezze hatályon kívül a jelentés tiltott nem vagyoni támogatás elfogadására vonatkozó részeit. A DK nem ismeri el és nem változtat az ÁSZ által “tiltott pártfinanszírozásnak” nevezett gyakorlaton, sőt az ÁSZ büntetését bíróságon támadta meg a mai napon.

Félmilliárddal nem tud elszámolni az ügyvéd

Házi őrizetbe helyezett egy “ismert budapesti ügyvédet” a Budai Központi Kerületi Bíróság, tudatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel. Az eljárás félmilliárdos visszaélések gyanújával folyik, amelyekért a törvény szerint akár 15 év is kiszabható. Lapinformációk szerint Busch Béláról, az ELTE jogi karának volt tanszékvezetőjéről van szó, akit 2010-ben lovagkereszttel tüntettek ki, és korábban már Habony Árpádot is képviselte.

Nyomoznak Mészáros Lőrinc ellen

Nyomozás folyik a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány elnöke ellen – írta a Sztárklikk. Egy ügyészségi iratból derült ki az eljárás, amely a TAO-programból Felcsútra kerülő közpénzek felhasználását firtató feljelentés kapcsán íródott. A feljelentést Varju László DK-s képviselő nevében Czeglédy Csaba ügyvéd tette, mert a felcsúti alapítvány a mai napig nem adta ki, mire költötték a tízmilliárdos adófelajánlást. Ez pedig megalapozza a közérdekű adattal való visszaélés vétségét.

Ezúttal bérpalotát vesz Mészáros Lőrinc

Ezúttal a főváros szívében, az Andrássy út 59. alatt fekvő irodaházat veszi meg eddigi tulajdonosától, a Plaza House Kft.-től 7 millió euróért (2,2 milliárd forintért) – tudatta tőzsdei közleményben az Appeninn Holding. A továbbiakban tehát új tulajdonosként az Appeninn adja bérbe az irodákat a Dávid házként ismert épületben.Az ügylet finanszírozásához a Mészáros-féle cég az érdekeltségi körbe tartozó Konzum befektetési társaságtól vesz fel 2 millió euró (620 millió forint) kölcsönt, amelyet az Appeninn új részvények kibocsátásával egyenlíti ki.

Palkovics megzsarolta az MTA elnökét

Megzsarolták, ezért „vette tudomásul” a kormány szándékát, az intézetek leválasztását, máskülönben erővel viszi el a kormány a teljes vagyont – ez áll Lovász László MTA-elnök levelében – hangzott el az ATV-ben.

Megzsarolta őt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter: ha nem kerül be a szándéknyilatkozatba annak „tudomásul vétele”, hogy a kutatóintézeti hálózatot a kormány Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szervezetén kívül kívánja működtetni, akkor erővel viszik át ezt – ez áll abban a levélben, amelyet Lovász László MTA-elnök küldött az akadémiai dolgozóknak. Erről beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Boda Zsolt, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának igazgatója.

Mint arról beszámoltunk, óriási belső felháborodás fogadta a pénteki szándéknyilatkozatot, amelynek idézett bevezető mondata ellentétes az MTA elnöksége, előtte pedig közgyűlése döntésével. Ezek ugyanis leszögezték:

nem fogadják el az ötezer fős intézeti hálózat elvételét az akadémiától.

A megállapodásféle ellentmondásoktól terhes a finanszírozás dolgában, teljesen homályos megfogalmazásokat tartalmaz a majdani (nem meghatározott formájú) jogi személyiségű fenntartó szervezetről. És nem világos az irányító testület összetétele és döntéshozatala módjáról se.

Boda Zsolt szavaiból kiderült, hogy Palkovics egyértelművé tette:

a kormány így is, úgy is viszi a kutatóintézeteket.

Ennek kapcsán elképesztőnek nevezte, hogy a kutatóknak a kormánytól kell megvédeniük a hálózatot. És hogy a világhírű tudóst (a matematikai Nobel-díjjal kitüntetett Lovászt), aki az amerikai tudományos akadémiának is tagja, zsarolja meg a kormány tagja.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma, a legfőbb ellenálló szerveződés nap közben nyílt levelet tett közzé Orbán Viktornak. Ebben emlékeztette őt minapi kijelentésére egy háttérbeszélgetésen, hogy az akadémia vagyona az akadémiáé. Facebook-oldalukon azt is közölték nemrégiben, hogy az ADF jövő héten találkozik Lovásszal.

A szerveződés egyik alapítója, Mende Balázs a tévéműsorban elmondta, hogy a szándéknyilatkozatban rögzítettekre semmilyen garancia sincs az MTA-ra nézve.

Mi várható a 15 órás eredmények alapján?

15 óra: 30,52%. Teljesen a 2016-os népszavazásra fekszik. A 11 órás előrejelzés befutni látszik.

Vidéki baloldali városok nem túl izmosak. Néhány vidéki fideszes város is országos átlag alatt. De Budapest XII., Csorna, Körmend nagyon magas.

Bréking nyúz, január 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

Origo: Választási csalásra készülhetett az ellenzék Budaörsön

Gyanús megkeresések érkeztek több ügyintézőhöz a Budaörsi Kormányablaknál: több ezer lakcímbejelentő űrlaphoz akart jutni egy ismeretlen férfi, amelyből a dolgozók arra következtetnek, hogy választási csalásra készültek a Budakeszi központú választókerületben, számolt be a Tv2 Tények tegnapi adásában. Korábban Ungár Klára szólította fel Facebook-követőit, hogy jelentkezzenek át olyan választókerületbe, ahol legyőzhető a Fidesz. A Budakeszi központú választókerület, azért is érdekes, mivel itt indítja a DK Tóth Zoltán választási szakértőt, de ebben a körzetben méretteti meg magát az LMP miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett is.

Pesti srácok: „Orbán profetikus, heroikus vezető, akinek több elképzelése van, mint legtöbb nyugat-európai kollégájának”

A visegrádi négyek politikája lenyűgöző, az egész Nyugaton ezt kellene csinálni – nyilatkozta a Mandinernek adott interjújában Rod Dreher amerikai konzervatív gondolkodó, író, publicista. Az ortodox keresztény hitre tért Dreher méltatta Orbánt, ellenben konzervatív szemszögből nagyon kritikus a ma egy éve amerikai elnök Trumppal, valamint Putyinnal, Ferenc pápával és a liberális mainstreammel szemben. Szerinte

 Orbán „profetikus, talán heroikus vezető, akinek több elképzelése van, mint legtöbb nyugat-európai kollégájának”.

Rod Dreher szerint Trump egy szélhámos, aki megalázza magát és Amerikát; Putyin rossz ember, aki fel akarja forgatni a Nyugatot;  Ferenc pápa túl sok zavart kelt, és nem igazán izgatja a hagyomány és a katolikus ortodoxia; az amerikai kultúra és életmód fogyasztóibb és liberálisabb, mint valaha; a keresztényeknek jobban meg kellene vallaniuk és élniük a hitüket, ha kell, kivonulva a társadalomból; a visegrádi országok helyesen lépnek fel Brüsszellel szemben, de szükség van egy pozitív jövőképre is.

888.hu: Európa és a tudjuk kik

A Harry Potter regényekben a fő gonosz nevét nem merik kimondani a varázslók, csak úgy beszélnek róla: „Tudjuk ki”. Az európai országokban elképesztő módon elszaporodtak a „Tudjuk kik”. Egyes bűncselekmény típusok és társadalmi problémák kapcsán, amit jellemzően a „Tudjuk kik”-hez köthető, nem merik kimondani valódi nevüket.

„A Karácsony nagyon szerencsésen zajlott Németországban, ahogy ezt már egy korábbi cikkemben is megírtam. Mindössze 5 nőt erőszakoltak meg” – olvasható az összeállításban, amely szerint a tetteseket nem nevezik meg. Így jelentek meg a „Tudjuk kik”. Londonban megkéselnek néhány fiatalt szilveszterkor. Ki más lehet a bűnös, mint a „Tudjuk kik”. Stockholmban nőket erőszakolnak, Berlinben rendőrökre támadnak, Brüsszelben bandák csapnak össze, Párizsban 1000 autót felgyújtanak, nem mondják meg ki tette, de mi „Tudjuk kik” voltak. A „Tudjuk kik” olyan módon elszaporodtak, hogy néha egymásra is rátámadnak. Az egyik „Tudjuk kik” csoport tagja megkéseli egy másik „Tudjuk kik” csoport tagját. Aztán az utóbbi csoport tagja késeli meg az elsőt, majd együtt támadnak a rendőrökre.

 

 

13+1 ügy, amelyekről hallgat a kormány

0

A szocialista Molnár Zsolt csütörtöki sajtótájékoztatóján 13+1, a magyar társadalmat, illetve a nemzetközi közéletet is érintő, általa a Fidesz és a kormány „piszkos ügyeiként” számon tartható ügyet említett, amelyekben szerinte nem kaptak érdemi választ.

Ide sorolta a Pharaon-ügyet. Mint mondta, mostanáig sem tudni, miért kapott vízumot egy olyan – azóta elhunyt – ember, aki az FBI és az Interpol körözési listáján súlyos bűncselekmények miatt szerepelt. Molnár Zsolt kitért Pharaon „tettestársára”, Zaid Naffára, aki Jordániától tiszteletbeli konzuli címet kapott, s aki megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon.

Molnár Zsolt slágertémaként nevezte meg Kiss Szilárd ügyét, aki kétszer is megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon, és „vízumgyárat üzemeltetett Moszkvában”.

A letelepedési kötvényekkel foglalkozó Arton Capitalnál történt betörés ügyében sem tudni, mi történt valójában – folytatta.

Szerinte továbbra is számos elvarratlan szál, megválaszolatlan kérdés van az azeri ügyben is, amely a 2012-ben történt kiadatási üggyel kezdődött. Megjegyezte, az azeri nemzetközi korrupciós botránnyal összefüggésben halhatott „hősi halált” a napokban meggyilkolt máltai újságírónő.

Molnár Zsolt szerint továbbra sem tudni azt sem, hogy a vasárnapi boltzár ügyével kapcsolatos népszavazással kapcsolatban kik inzultálták a Nemzeti Választási Irodánál a szocialista Nyakó Istvánt. Felsorolta ezek mellett a fideszes Simonka György, valamint Farkas Flórián ügyét. Szerinte a Magyar Nemzeti Bank alapítványa körüli kérdésekben is „ködösítés” zajlik, továbbá a Paks II. szerződés ügyében is „titkosítás mögé bújik a kormány”.

A szocialista politikus szerint az általa ismertetett „feketelista” kérdéseiben hallgatás, mellébeszélés zajlik. Molnár Zsolt azt mondta:

hallgat a kormányfő, a legfőbb ügyész, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a belügyminiszter, a külügyminiszter, a nemzetgazdasági miniszter, az agrártárca vezetője,

mert a kormány számára elfogadhatatlanul kínosak lennének a válaszok.

Molnár Zsolt figyelemelterelésnek minősítette, amit a Czeglédi-üggyel tesz a kormány. Felhívta a figyelmet arra: korábban az volt a kormányzat álláspontja, hogy folyamatban lévő büntetőeljárással nem foglalkozik, ehhez képest az Országgyűlésben a plenáris ülésen külön napirendi pontként szerepel a kérdés.

Gyárfás: Nincs mitől tartanom

0

Gyárfás Tamás  bármennyit kifizetne óvadék gyanánt, a pénzt úgyis visszakapja, mert a legteljesebb mértékben ártatlan. A Zoom.hu-nak arról is beszélt, hogy sokkal inkább tart attól, hogy elveszíti FINA- és a LEN-beli pozícióit.

Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség volt elnökét, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) végrehajtó bizottságának tagját, az Európai Úszó Szövetség (LEN) gazdasági vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy 1997 végén, 1998 elején arra kérte az olajos ügyekből országosan ismert Portik Tamást, végezzen Fenyő János médiavállalkozóval, Gyárfás üzleti riválisával.

Mint a FüHÜ is beszámolt róla, néhány nappal ezelőtt, Gyárfás Tamás ügyvédje, Bánáti János javaslatára felajánlotta a bíróságnak, hogy 100 millió forintos óvadékot tesznek le azért, hogy Gyárfás mentesüljön a vele szemben foganasított bírósági kényszerintézkedésektől. Az ügyészség azonban fellebbezett a bíróság által első fokon hozott, Gyárfás szempontjából pozitív döntés ellen.

A Zoom.hu kérdésére válaszolva Gyárfás most elmondta: ha a másodfok ezt az összeget még tovább emeli, akkor azt a pénzt is biztosítja. „A határ a csillagos ég, ha kell, mindenemet ráteszem. Már csak azért is, mert nincs mitől tartanom. Nincs szándékomban megszökni vagy elrejtőzni, a bűnismétlés nem lehetséges, mert eleve nincs is bűn. A pénzt visszakapom” – nyilatkozta a lapnak Gyárfás. Hozzátette:

„Nagy előnyöm, hogy én ismerem az ügy végét. Egyértelműen ki fog derülni, semmi közöm hozzá.

Beszélt arról, hogy leginkább ttól tart, hogy elveszíti a FINA- és a LEN-beli pozícióit. Mint leszögezte:

„Lehet, hogy túlértékelem, de ha ennek a fontos sportágnak a két legrangosabb nemzetközi szövetségében elvesztem a tisztségeimet, az nem csak számomra veszteség.

Sajnos olyanra nem volt példa, hogy ha valakitől megváltak a FINA-ban vagy LEN-ben akkor – miután tisztázta magát – visszakapta státuszát” – jelentette ki Gyárfás.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK