Interjúk

Legyőzte a rákot, most felajánlja haját a Nemzet Szépe

Daganatos beteg lánynak ajánlotta fel hajkoronáját a nemzet szépének választott Kis Gabriella. A vajdasági származású szépségkirálynő korábban maga is a rákos volt, most, hogy meggyógyult, ápolónőként a szegedi kórház sebészetén gyógyítja a betegeket.

Pár éve még a gyilkos kórral küzdött a huszonkét éves, felsőhegyi lány. Amikor a nyakán csomókat talált, nem vette komolyan a veszélyt, csak hónapokkal később ment orvoshoz. Így derült ki, hogy

az alattomos Hodgkin-kór támadta meg az akkor 17 éves lány szervezetét.

„A rák a nyirokrendszeremben burjánzott, nagyon rosszul viseltem a kemoterápiás kezeléseket, ott is kellett hagynom miatta az iskolát. Akkoriban nagyon féltem, hogy mindent elveszíthetek, nem hittem, hogy lesz kiút ebből a csapdából. Sosem felejtem el, mennyire sírtam, amikor egyik reggel azt vettem észre, hogy csomókban hullik a gyönyörű hajam. Nem akartam parókát hordani. Még otthon is sapkát vettem fel, hogy eltakarja a kopasz fejemet.

Azóta nagyot változott a világ: a kezelés hatására végleg eltűntek a rákos sejtjeim, meggyógyultam, csak a nyakamon egy pici heg emlékeztet arra, hogy volt idő, mikor az életemért harcoltam”

– mondta a Szabad Magyar Szónak Gabi, aki arról is beszélt: amikor nevezett a nemzet szépe versenyre, kórházbéli kollégái azt hitték, ha megnyeri a versenyt, nem megy vissza dolgozni, beszippantja őt a pesti modellek világa.

„Pedig nekem eszembe sem jutott, hogy mást csináljak. Imádom a kórházi munkámat, az sem zavar, hogy 12 órás műszakban dolgozom.

Pár napja eldöntöttem, hogy levágatom a hajam és az abból készült parókát felajánlom egy olyan fiatal, rákos lánynak, aki hasonló korú, mint én voltam a betegségem idején.

Tudom, van, akinek jó üzlet a paróka, nekem viszont lehetőséget ad arra, hogy segítsek egy csüggedő, reményvesztett beteg emberen” – mondta Gabi.

Tolcsva Borfesztivál a hétvégén

0

Idén már 14. alkalommal kerül sor a Tolcsvai Borfesztiválra. Péntektől ötven pincészet borai lesznek kóstolhatók, a programok közt lesz mindenféle zenei koncert is.

A Tokaj-hegyaljai borvidék 25 borászatának 50 borát kóstolhatja meg a látogató, miközben változatos programkínálatban szórakozhatnak önfeledten. A három színpad 16 fellépője is biztosan sok érdeklődőt fog vonzani, kínálatukkal több korosztályt megszólítanak, több stílust képviselnek.

Aki csak egy napra látogatna el, annak a belépő 1500 forint,

de sokkal népszerűbb a három napra szóló belépő, ami 4000 forintba kerül, s ebben az árban benne foglaltatik a kóstolópohár, illetve az a kóstolótömb, mely annyi ingyenes kupont tartalmaz, hogy az abban található lehetőségeket csak a legelszántabbak tudják mind kihasználni a három nap alatt.

Minden fontos információ a http://www.tolcsva.hu/borfesztival oldalon.

Kiss-borjú született Texasban

0

A Kiss amerikai zenekar basszusgitárosára, Gene Simmonsra hasonlító rajzolatú borjú született Texasban.

A Genie nevet kapott állat akkor hasonlít leginkább a glamourrock banda tagjára, amikor még a nyelvét is kidugja. A Kiss zenekar tagjai a 70-es évek óta egyedi, fekete-fehér mintázatú sminkkel lépnek fel.

Genie pénteken született San Antonio közelében. Mivel ő lett gazdái kedvence, semmiképpen nem fogják levágni.

Gyilkos tigrisek és elefántok

Naponta egy ember hal meg tigris- vagy elefánttámadás következtében Indiában friss adatok szerint.

Az indiai környezetvédelmi minisztérium adatai szerint

1143 nap alatt – 2014 áprilisa és 2017 májusa között – 1144 ember halálát okozta tigris vagy elefánt, az előbbiek 92, az utóbbiak 1052 embert öltek meg.

A támadásokat általánosságban annak számlájára írják, hogy az ember egyre több területet foglal el a természettől, és így egyre zsugorodik a vadállatok élőhelye.

A tigris- vagy elefánttámadásban meghalt emberek több mint negyede az India keleti részén elterülő Nyugat-Bengál államban élt, amely majdnem 800 elefánt és a híres bengáli tigrisek otthona is.

A támadások nagy része az úgynevezett elefántfolyosókon történik, melyeket a vadak évszázadok óta használnak, ám az ember időközben rátelepült ezekre az útvonalakra.

Azt, hogy leopárdtámadásban hány ember halt meg, nem tudni, a szakértők azonban évente több százra teszik a számukat. A leopárdok közül naponta egy esik áldozatául az élőhelyért folytatott, ember és állat közötti küzdelemnek.

A vizsgált 1143 nap alatt 345 tigris és 84 elefánt pusztult el, többségüket orvvadászok ölték meg.

Indiában majdnem 30 ezer elefánt él, a tigrisek száma a 2014-es számlálás alapján 2226, ez a világ tigriseinek fele. A vadon élő leopárdok számát 12 ezer és 14 ezer közöttire tették 2015-ben.

 

Megszökött egy pumakölyök

0

Megszökött egy hét hónapos pumakölyök a Prágához közeli Zvole kis állatkertjéből, mert valaki megrongálta a ketrecét.

“Egy szomszédunk vette észre a kis pumát, amikor sétálni vitte a kutyáját. A ragadozó elszaladt, mert megijedt” – közölte Tomás Machac, az állatkert vezetője.

Elmondta, hogy munkatársai keresik Izzyt, a vasárnap éjjel megszökött pumakölyköt, amely valószínűleg elbújt valahol a bokrok között.

Alena Steffelova, a prágai állatkert szóvivője szerint

egy puma akkor marad életben szabadon, ha már megtanult vadászni,

nyulak és őzek lehetnek a zsákmányai.
2016-ban egy tarajos sül szökött meg ugyanebből az állatkertből, akkor az állategészségügyi hatóság bírságot szabott ki a tulajdonosra.

Jön az immunerősítő, gyomorbarát sör

0

Probiotikumot tartalmazó sört állítottak elő szingapúri kutatók, akik szerint a nedű javítja a gyomor egészségét és erősíti az immunrendszert.

A 23 éves élelmiszermérnök, Alcine Chan egy éven át dolgozott a recepten, amely malátát, alkoholt, komlót és a Lactobacilus paracasei L26 probiotikus baktérium törzsét tartalmazza.

“A fő összetevők közül a komló az, amely megöli a probiotikumokat, ezért ki kellett találnunk valamit, hogy a baktériumok túléljék” – magyarázta a kutató a Szingapúri Nemzeti Egyetem (NUS) laboratóriumában.

Chan, aki az egyetem utolsó évében tökéletesítette a bélflórabarát nedű receptjét, elmondta, hogy az általa naponta fogyasztott probiotikus joghurtok és tejes italok szolgáltak inspirációul számára a speciális sör elkészítéséhez.

A halvány színű habzó ital enyhén édeskés ízű és 3,5 százalék az alkoholtartalma. Minden 100 milliliternyi probiotikus sörben egymilliárd probiotikus organizmus van.

A kutatók szabadalmaztatni akarják az egyelőre név nélküli sört és már vállalatokkal is felvették a kapcsolatot a termék forgalomba hozatalával kapcsolatban.

(MTI)

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!