Interjúk

A fehérvári Jeanne d’Arc

A választást követő másnap olvastam el a közösségi hálón a bejegyezését. Néhány megrázó sor volt az egész: „Barátnőimet kirúgták a munkahelyükről, mert részt vettek a civil tüntetés szervezésében; édesanyám megjegyzéseket kap miattam a faluban; rokonaim, barátaim nem mernek velem egy fotón szerepelni… Tényleg erre szavaztatok? Ilyen országot szeretnétek?” Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja alighanem nem ilyenre vágyik.

Mi másra számított ellenzéki képviselő-jelöltként?

A véremben van, hogy ki kell állnom a véleményem mellett. A barátaim azt szokták mondani, Jeanne d’Arc vagyok. Igazuk van, gyerekkorom óta ő a példaképem.

A közvélemény akkor ismerte meg, amikor a felcsúti kisvasút avatását követő nap néhány társával tiltakozásul lefeküdt a sínekre.

Mindez május 1-én, anyák napján volt, anyukám is csak a híradóból értesült róla. Gondolhatja mennyire

megviselte, amikor ott látott feküdni a sínen a mozdony előtt.

Az egész arról szólt, hogy megmutassam, bátornak kell lenni, és ki kell állni magunkért.

Volt értelme? A kisvasút azóta is üresen pöfög, de ez senkit nem zavar.

Sokunkat zavar. Maga is emlékszik rá, és biztosan sokan mások is. Talán arra is, hogy Orbánék felcsúti portájára kitűztük az uniós zászlót, hadd értse meg a miniszterelnök, mi a „nép” véleménye az Unióhoz való viszonyunkról. Sajnos az elmúlt nyolc évben egyre mélyebbre süllyedtünk, már nem csak Soros és Európa az ellenség, családok, barátságok mentek rá a gyűlölködésre. Most már a félelem is belopódzott az emberek szívébe.

Ez jó ideig ott is marad.

Nagyon remélem, hogy nem. A múlt szombati tüntetés azzal ért véget, hogy vagy százezren fogtuk meg egymás kezét. Tudom, sokaknak ez a templomi szeretet és megbocsátás jele volt, nekem azt jelentette, hogy

nem engedjük el egyetlen olyan ember kezét sem, aki felénk nyújtja, aki segítséget, védelmet kér.

Ha egyre többen leszünk, akkor az embereknek is reményt tudunk adni: ne féljetek! Nem hiszem, hogy bárki szeretne egy olyan országban élni, ahol tartani kell attól, meghallja-e a szomszéd, miről beszélünk a barátainkkal a kertünkben. Ha a hivatalban kerülni kell a véleménynyilvánítást, és a telefonban is meg kell válogatnunk, mit mondunk. A közösségi hálón mit posztolunk az oldalunkon, kivel mutatkozunk egy fotón.

Vasárnap Fehérváron is tartott a „Mi vagyunk a többség” egy tiltakozó gyűlést. Hányan voltak?

Ötszázan.

Elégedett ezzel?

Tökéletesen. Mert már van a városunkban ötszáz ember, aki nem fél a hatalomtól. Mellesleg jellemző a helyi média „pártatlanságára” az a minapi hír, ami ezzel kapcsolatban megjelent Mészáros helyi lapjában.

Egymás mellé rakták a mi, ötszázas tüntetésünk képeit, és a választást megelőző, fideszes, országos kampányzárón készült fotókat.

Oda az ország minden részéből buszokkal hozták az embereket, akik tőlünk kérdezték, merre van az Országalma. De a mostani tudósítás alá csak annyit írtak: Ki is a többség? Szégyellhetnék magukat, hogy ilyen igaztalan támadásnak tették ki azokat, akik a demokrácia, egy jobb Magyarország érdekében ki mertek jönni a rendezvényünkre.

Miért csodálkozik ezen? Ilyen a közhangulat.

Nem igaz! Miért van az, hogy én egyetlen fideszest sem támadtam meg soha személyében, csak azért, mert mást gondol az ország sorsáról.

A Hóman-szobornál kiszúrták a kocsim kerekeit, összekarcolták az oldalát,

hogy lássam, nem szívelnek. A városi közgyűlésben is sértegetések sorát kellett elviselnem.

Tényleg: nem fél?

Soha nem féltem semmitől.

Pedig megszívathatnák. Vállalkozóként ráküldhetnének mindenféle ellenőrt.

Tisztességes vagyok a politikában és tisztességes a vállalkozásomban. Engem ilyennek neveltek. A családban is, a politikai nézeteimmel is már a kezdetek kezdetétől én voltam a kissebség, az ellenzék. Az édesanyám és a nagymamám mindig balra húzott, néhai édesapám volt közöttünk a jobboldali. De ebből soha nem volt otthon vita.

A férjem is, a családom is, mindig támogatott.

Innen a bátorság?

Minden olyan dolog, ami az elmúlt években ellenem irányult, csak még erősebbé tett. A harciasság bennem van, és nem hiszek abban, hogy ma Magyarországon a békésebb közhangulatot el lehet érni más eszközökkel. Nem régen négy napig Londonban voltam. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ott milyen nyugalomban és békében élnek az emberek, nemzetiségükre, bőrszínükre, vallásukra tekintet nélkül. Barátságosak egymással és ÉLNEK – csupa nagybetűvel. Nem úgy, mint mi, akik idegesen lenyomjuk a napi nyolc óránkat, utazunk napi 1-2 órát, amíg hazaérünk, és beülünk a tévé elé. Ennyi az életünk. De én nem ilyen életet szeretnék a magyar embereknek! Azért nem megyek el innen, mint a többi fiatal, mert

hiszek abban, hogy lehetne csinálni idehaza is egy jobb országot.

A mostani tüntetéssorozat egyik eredménye az én szememben az, hogy a vidéki emberek is kezdik megszólítani egymást, kezdenek kételkedni a töméntelen hazugságban. De még sok a teendő. Édesanyám egy kis faluban él, ahol mindenki ismer mindenkit. Április 9. után kapott hideget-meleget, hogy a lánya DK-s, egy „szemkilövető párthoz” tartozik. A családtagjaim is kérték, hogy vegyük le a hálóról a közös fotóinkat, mert bajuk lehet belőle.

Tiltakozás a felcsúti kisvasút ellen

Tényleg: miért pont a DK-t választotta?

Mielőtt pártot választottam, elolvastam mindegyik szervezet programját. Alapvetően liberális vagyok, és náluk találtam meg, amit kerestem. Meglehetősen önjáró vagyok. Vannak időnként olyan „húzásaim”, amiről ők sem tudnak. A kisvasutas tüntetés is partizán akció volt, amikor leszedtek a sínekről, azonnal hívtak: „Úristen, mit műveltél!” Nem akartam nagy hírverést csapni, de véletlenül ott volt a Bors, a Hír Tv és a Mancs, így kapott nyilvánosságot. Miért pont ők? Mert elviselnek olyannak, amilyen vagyok.

Hogyan tovább?

Szerintem keményen kell harcolni, de végre nem vagyunk egyedül, megmozdultak a civilek is. Nem csak Budapesten, Székesfehérváron is. Elnökségi tagként most már országosan is szervezhetem a „bátorság kampányokat”.

Nagyon szerettem volna bekerülni a parlamentbe,

mert azt gondolom, ott is szükség lett volna erre a Jeanne D’Arc-i elszántságra. De a lista 16. helye ehhez nem volt elég. Valószínűleg kezdőnek tartanak még a pártban.

A választók meglehetősen csalódottak az eredményükben.

De nem azokban az értékekben, amelyeket például a DK is képvisel. Lehet, hogy ha majd új arcokat is megismer a nyilvánosság, akkor a politikusokról alkotott rossz véleményen is fordítani lehet. A következő években

olyan politikusokra lesz szükség, akik szót értenek a falvakban Mari nénivel, Pista bácsival is.

Ezzel nem lesz túl népszerű a pártjában…

Nem zavar. Ez a véleményem.

Ráczné Földi Judit Forrás: Facebook

És lát ilyen fiatalokat, új arcokat maga körül?

Biztosan vannak, de még nagyon keveset ismerek közülük. A DK-ban biztosan tudok nyolc-tíz olyan lelkes fiatalt, akiknek ez az első pártja, akiknek a képét akár a választási plakátjainkra is ki lehetett volna tenni, és a fotóik alá odaírni:

itt vagyunk, lelkesek vagyunk, és előttünk az élet.

Meggyőződésből akarunk segíteni.

Nagyon kemény vélemény.

Vállalom. Így gondolom. Öt éve arra tettem fel az életem, hogy az embereknek segítsek. Nagyon kemény kampány áll a DK politikusai mögött. Lejártuk a lábunkat, annyi helyen próbáltuk meggyőzni az embereket, de mégis – valamiért – megbüntettek minket. Az mégsem járja, hogy egy húszéves fiú, aki 2006-ban nyolc éves volt, azzal vádoljon, hogy szemkilövető vagyok. Generációk nőttek fel a hazugságon! Meg a többin, a migránsozáson, a sorosozáson, pedig ha nem erre pazarolják a pénzünket és az energiát, akkor nem kapok ma olyan üzenetet a kórházból, hogy segítsek, a csecsemőosztályon nincs mérleg.

Nem sokat lehet tudni magáról, a cukrász Rácznéról…

Közgazdasági szakközépiskolában könyvelő-statisztikusként végeztem. Szerettem volna továbbtanulni, de vannak kisebb testvéreim, és a szüleimnek nem volt erre pénze. 18 évesen bejöttem Fehérvárra, elmentem fagyislánynak abba a cukrászdába, ami ma az enyém. Két napot, reggeltől estig ott dolgoztam, másik kettőt egy szoláriumban. Négy hónapig bírtam, aztán kivettem egy kis szobát, mert nem bírtam a napi utazgatást. 2001-ben az albérletért 10 ezer forintot fizettem az 50 ezer forintos fizetésemből. Fagyis lányból előléptettek felszolgálónak, az első az volt, hogy megbotlottam és egy tálcát beleborítottam egy vendég ölébe. Azt mondta, biztosan én vagyok a Hamupipőke, mert a cipőm is leesett. Aztán pultos, műszakvezető, majd üzletvezető lettem. 26 évesen elmentem egyetemre, közgazdász diplomát szereztem.

Szép karrier, de mitől az a híres „földijucis” szociális érzékenység?

Attól, hogy onnan jövök, ahonnan… Középiskolásként nagyon szégyelltem, hogy szegények vagyunk. Most már azt szégyellem, hogy akkor próbáltam elleplezni, hogy a szüleim földdel, meg állatokkal foglalkoznak. A nagymamától

mindig azt hallottam: ha ki akarok ebből kerülni, akkor nincs más esélyem, csak ha tanulok.

Ezt ma is nagyon sok fiatalnak el kellene mondani…

Ma még rosszabb a helyzet. Az olyan nehéz sorsú, de kitűnő tanuló gyerekek, mint amilyen én is voltam, most nem kapják meg azt a lehetőséget, hogy az általános iskola után tovább léphessenek. A felsőoktatási intézmények mára olyan drágák lettek, amit a szüleik amúgy sem tudnának kifizetni. Az állam és a kormány kutya kötelessége volna megteremteni nekik a felemelkedés lehetőségét. Ezért szorgalmazzuk, hogy

az első diploma legyen ingyenes, és legyenek kifizethető áru kollégiumok is.

Mi vár rájuk? Az elkallódás, mert normális szakképzés sem létezik. Én is küzdök vele, alig találok felszolgálót, pultost a cukrászdába, és a helyzet évről évre rosszabb.

Munkatársaival a cukrászdában Forrás: Facebook

Mit szóltak a munkatársai a képviselői ambícióihoz?

Inkább azért aggódtak, kell-e nekem ez a sok csattanás. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy ezt a három hónapot végigcsinálták úgy, hogy napokig nem láttak. Nem lett volna kötelességük. Megvonhatták volna a vállukat, nincs kóla, mert én nem rendeltem meg… Nyolc munkatársunk van, de még kellene kettő nyárra a fagyi gép mellé, ahol én is kezdtem. De ha nem találok, május 1-én, augusztus 20-án, hétvégeken, be szoktam állni  fagylaltot árulni. De nem szeretik a lányok, tavaly, augusztus 20-án például rám szólt a műszakvezető, hogy menjek hátra mosogatni, mert áll a sor, túl sokat beszélgetek a vevőkkel.

És?

Berakott a hátsó, fekete mosogatóba. Ha azt mondta, hogy ott kell segíteni, szót fogadtam. Zárásig suvickoltam a koszos edényeket.

Csúszik az „évszázad legrosszabb beruházása”

0

Akár 2032-ig elhúzódhat az új paksi erőmű építése. A magyar embereket évtizedekre eladósító gigantikus hitelmegállapodás megkötésekor a kormány még 2023-at jelölte meg céldátumnak. Az LMP követeli, hogy a kormány hivatalosan is valljon színt és adjon magyarázatot a csúszásra.

Mint közleményükben írják, a kormány tagjai lassan többet járnak Moszkvába, mint a saját minisztériumaikba, mégis számos konfliktuspont lehet továbbra is az orosz és a magyar fél között a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatban. Az LMP határozott meggyőződése, hogy az évszázad legrosszabb beruházása irtózatosan drága és veszélyes a magyar embereknek, ezért az alapvető cél továbbra is az, hogy a paksi bővítési beruházást állítsák le.

A pártot az is érdekelné, hogy mi a további csúszás valódi oka, mennyi közpénzt fordítottak eddig a projektre, és milyen konfliktuspontok vannak a Roszatommal és az orosz bürokráciával.

Mit értesz szex alatt? – durva videóklipet támogatott az NKA

Elhatárolódott Majka és ByeAlex dalától a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), miután előtte támogatta a megjelenését. Nem csoda: az u,u,u szövege kifejezetten explicit, és a hozzá készült videoklip sem visszafogott.

ByeAlex Tembo Senkise nevű duója Majka közreműködésével készítette el az u,u,u című számot, amely egy kifejezetten jól sikerül egy éjszakásnak tűnő kalandot részletez.

„Nincs gáz, ne rinyálj, nézelődni talán nem szabad? mit értesz szex alatt? ez túl nagy falat?”

– rappeli Majka a dalban.

A számnak nemcsak a szövege szókimondó, hanem a videóklipje is merész lett. Az Artisjus blogja azt írja, hogy ennek kapcsán sokaknak szemet szúrt, hogy a videó elején ott a Nemzeti Kulturális Alap logója.

A provokatív dallal kapcsolatban az NKA ki is adott egy közleményt, amelyben az áll, hogy többen is megkeresték őket a videó miatt. Leírják, hogy a klip a videoklipek készítésére közzétett pályázatuk keretében 2017 júniusában százezer forint támogatást kapott.

„Jelen pályázati felhívás nem írta elő a klipek forgatókönyvének, illetve dalszövegének benyújtását, ebben az esetben a két előadó eddigi munkássága alapján szavazott bizalmat a Kollégium”

– írják, hozzátéve, hogy az NKA nem nyújt támogatást kirekesztő, rasszista, obszcén és szélsőséges politikai elemeket tartalmazó produktumokhoz, de „tiszteletben tartja a művészi szabadságot”.

Kérdés, hogy hogyan tudják elkerülni, hogy csak a kritériumokban meghatározott tartalmakhoz nyújtsanak támogatást, ha nem ellenőrzik ezeket. Ezzel kapcsolatban ezt írták:

„A fenti elvek figyelembevételével az ügy kapcsán a jövőben bővítjük, pontosítjuk a pályázati dokumentáció tartalmát. Emellett azt is haladéktalanul megvizsgáljuk, hogy milyen arányú támogatás esetén, milyen formában indokolt az NKA logójának használata.”

Párkányi Orsi: Ne hagyd, hogy a kudarcok megbénítsanak

„Teljes bizonytalanságban próbálsz valami újat létrehozni, korlátozott erőforrásokkal, a kreativitásodban bízva, hittel magadban és a célban. Ennyi. Ezt az élet nagyon sok területén lehet alkalmazni, az üzleti élettől kezdve a politikán át a magánéletig” – így foglalja össze a startup lényegét Párkányi Orsi, egy, a nemzetközi médiaérdeklődésnek köszönhetően világszerte ismert startup ötletgazdája, elindítója és működtetője. A két éve elstartolt JoinMyWedding (Csatlakozz az esküvőmhöz) indiai esküvőket tesz látogathatóvá külföldi turistáknak, akik szinte családtagként belülről ismerhetik meg a tényleg színpompás és különleges – több napig tartó – ceremóniát. Piaci rést találtak meg ezzel a különleges – a kínálatot, azaz a nyitott esküvőt kínáló és a keresletet, azaz az erre kíváncsi turistákat összehozó – amolyan egzotikus – szolgáltatással, nem véletlen, hogy a BBC és  CNN is foglalkozott már a céggel. Az ötlet különleges, de az ötletgazda, Párkányi Orsi gondolatai között is van sok különleges. Már eleve az, hogy a szobája falán egy úgynevezett Vision Board vonzza a tekintetet: a céljait főként képekben rögzítve így tudat alatt is álladósul, hogy mit szeretne elérni. Mert hisz az önbeteljesítő gondolat erejében. Többek között abban is…

 

Amennyire ismerem a munkásságát, Ön nem tipikus üzletasszony, hogy úgy mondjam – ha egyáltalán van ilyen kifejezés –  annak is a startup-os fajtája. Értem ez alatt azt, hogy nem tipikusan élte–éli az életét, miként nem tipikus üzleti modelleket indít az útjára, s nem tipikus az elképzelése sem a világról. Ezt látták meg Önben azok, akik az Ön – a világban médiatéren legalábbis már befutott startup-ja, a JoinMyWedding (JMW) mögé álltak? 

Ami most történt, az az életfilozófiám alapján szinte természetes: azt vallom ugyanis, hogy mi teremtjük a saját valóságunkat. A legutóbbi, december közepéig tartó, három hetes indiai üzleti utam nem csak amiatt volt sikeres, mert az idegenforgalomban az egyik legnagyobbnak számító nagyágyú mögénk állt tanácsadóként, hanem amiatt is, mert nagyon sok mindenre rádöbbentett az eddigi életutamat illetően. Összeállt a kép: az életfilozófiám alapján nagyon sok minden a helyére került. Én mindig is utazni szerettem volna, új emberekkel ismerkedni,  új világokat felfedezni és pozitív hatással lenni sok ember életére: színpadra vágytam – eredetileg színésznő, énekesnő szerettem volna lenni; s mindig is olyan munkát képzeltem el magamnak, amelyben nincsenek főnökeim. S megteremtettem magamnak azt a lehetőséget, amely mindezeket egyesíti. Mert vallom – s így is élem az életem –, hogy a dolgok úgy tudnak történni, ahogy én azokat vezérlem.

Mert hogy minden a saját döntéseim függvénye, annak, hogy a céljaim eléréséhez vezető úton milyen választásokat, döntéseket hozok, merre indulok el, mibe teszek figyelmet és energiát.

Hiszem, hogy ha valamire nagyon ráfókuszálunk, ami a mi utunk és szívünk igazi küldetése, akkor a világegyetem is összefog, és segíti a sikert.

Minden sikeres, amibe belevág?

Félreértés ne essék! Nekem is voltak, vannak és bizonyára lesznek kudarcaim, de utóbb mindig rádöbbenek arra, hogy a kudarcok sem véletlenek, azokból is okulhat, tanulhat az ember, ami szintén visz előre. Ami azonban alapvető – s ezt tanultam meg a sikeres emberektől –, hogy nem kifogásokat kell keresni a nehézségek idején, hanem a megoldás útjait. A mostani indiai üzleti utam nagyon sok szempontból igen fontos volt a JMW és az én számomra is, a többi között azért mert most értettem meg igazán, hogy miért is bukik a legtöbb vállalkozás – hiszen bukik, nekem is volt kudarcom, nem is egy – ez ezzel jár. Feladod vagy nem adod fel – ezen állhat vagy bukhat. Azzal együtt is így van ez, hogy természetesen vannak objektív okok, amin megbukhat egy még oly jó ötleten is alapuló, s jól összerakott vállalkozás is. De az ember a zsigereiben érzi, hogy mikor és mi fog működni.

Csak hallgatni kell a belső megérzésekre és haladni előre, nem hagyni hogy a pillanatnyi kudarcok megbénítsanak minket.

Nekem már több olyan sikerem volt az életben, amikor ugyan a cél ott lebegett a cél a szemem előtt, de az is látható volt, hogy a kudarc szinte be van kódolva, de én kitartottam, s végül elértem, amire vágytam. Ilyen volt például az ausztrál állampolgárság, aminek a megszerzését nagyon sokan menet közben, a sok-sok nehézség miatt – feladják.

Akkor kezdjük az elején: hogyan és miért került Ausztráliába?

Tanulni mentem ki, 2005-ben. A Műegyetem műszaki menedzser szakára felvételiztem itthon az érettségi után, a választásom egyetlen szempontja az volt, hogy ott kínálták a legtöbb ösztöndíj-lehetőséget külföldön. Amint megkezdődött az oktatás, az első napon végignéztem a táblára kirakott összes lehetőséget, s kiválasztottam azt – az ausztrált –, amely teljes ösztöndíjat kínált, s fizetett mindent. Nagyon tudatosan készültem a pályázatomra: felkerestem az ösztöndíjat korábban elnyerteket, kifaggattam őket, hogyan kell megkapni. Más szóval, stratégiában gondolkodtam. Évente egyetlen magyar diák kaphatta meg, amikor jelentkeztem, én lettem a befutó. Amikor a hírt közölték velem, akkor azt is hozzáfűzték, hogy azért esett rám a választás, mert én akartam a legjobban azt az ösztöndíjat.

Az ilyen akarás Magyarországon még mindig negatív megítélés alá esik, erőszakosnak, nyomulósnak tartják azt, aki nagyon szeretne valamit elérni, és tesz is érte, ezt az ausztrálok – és sokan mások – pozitívnak tartják,

és többre értékelik a motivációt és az eltökéltséget, mint akár a képességeket. Ez volt egyébként az, ami miatt menekültem itthonról.

De ez még messze van az állampolgárságtól, ez csak tanulóvízum.

Miután ausztrál állampolgárságot szerettem volna szerezni – s nem feltétlen férjhez menés útján –, a diploma megszerzése után doktori ösztöndíjat szereztem, s elindítottam a letelepedési engedély megszerzésének a procedúráját. Miután nem volt kötelező bejárni az egyetemre, ez idő alatt kezdtem el vállalkozói fórumokra járni, s akkor döbbentem rá, hogy

mennyire nagy a nemi aránytalanság, szinte csak férfi vállalkozóval találkoztam a legtöbb technológiai üzletági rendezvényen.

Közben a letelepedési engedély megszerzése után különféle vállalkozásokba fogtam – sokat buktam is, például pogácsasütéssel és gyöngyfűzéssel próbálkoztam –, de közben egyre erősödött bennem a gondolat, hogy valamifajta fórumot kellene teremteni a női vállalkozók számára, ami ott sem létezett még ekkor. Pedig szükségünk van egy olyan közegre, ahol egymást tudjuk támogatni: hiszen fontos a támogatás és ezt nem feltétlen a családtól kapják meg a vállalkozók, hiszen a család természetesen félt bennünket, a barátok jó része pedig – akár tudat alatt is – azért nem feltétlen támogató, mert egy esetleges siker megkérdőjelezheti a saját életválasztásának, -vitelének a létjogosultságát. Saját magam is szerettem volna körbevenni egy olyan közösséggel, amely engem is támogat a törekvéseimben. A közösségépítésben pedig mindig is erős voltam – meg tudok határozni értékeket, s magam köré tudok gyűjteni embereket. Igaz, megosztó a személyem, de azt hiszem egy vezetőé mindig is az. Így indítottam az útjára a Nők, mint vállalkozók szervezetet is anno Ausztráliában.

Az, hogy a nőkre, a női vállalkozókra tett, az azt jelenti, hogy feminista lenne?

Tény, hogy a női téma a szívügyem. Nem szűkíteném le a női vállalkozókra a kört, általában a nők szerepvállalásának az előmozdítása fontos a számomra. Amikor jó egy éve – személyes, elsősorban is családi okokból – hazaköltöztem, megpróbáltam tenni az ellen a számomra kifejezetten felháborító tény ellen, hogy az élet szinte minden területén – az üzleti életben és a politikában is – mennyire el vannak nyomva a nők Magyarországon. Ami az előbbit illeti – például egy startup rendezvényre a férfiak zöme el sem megy, ha csak női előadókat hirdetnek, az utóbbit pedig ragozni sem kell: Magyarország egyike azon nagyon kevés országnak a világon – még a harmadik világban is ritkaság számba megy ez –, amelynek a kormányában nincs női miniszter, s megnézhetjük az Országgyűlést is, a képviselőknek csak a durván tíz százaléka nő. Gondoltam, változtatni kellene:

megkerestem a pártok női politikusait – be is jutottam hozzájuk, mert ebben nagyon jó vagyok –, s megpróbáltam őket egy asztalhoz ültetni, beszélgetni a női szerepvállalás erősítéséről. És falakba ütköztem.

Elszomorít, hogy azok az emberek, akik elvben az országért dolgoznak, egyszerűen úgy döntenek, hogy esélyt sem adnak az egymással való kommunikációra egy adott témában! Ez számomra érthetetlen és elfogadhatatlan. Nehezen, de végül elengedtem ezt a politikai dolgot, viszont amikor hívnak, szívesen megyek és előadok, megszólalok a témában. És nagyon sok pozitív élmény is ért,  idehaza is sok nő és férfi küzd a sztereotípiák és a megkülönböztetés ellen.

De hát most van női miniszterelnök-jelölt, az LMP-s Szél Bernadett személyében…

Nagyon örülök, hogy ilyen példa is van. Bízom abban, hogy a választások során általában is szempont lesz, hogy a nők erőteljesebben képviseljék magukat. Most bizakodom, hiszen van egy esély, a jövő évi választás.

Azt említette, hogy családi okokból költözött vissza Magyarországra. De a legújabb projektje, a JoinMyWedding.com nemzetközi projekt. Hogyan illeszti össze ezt a kettőt?

A családi okok mellett volt több más is, ami miatt váltani akartam. Egyrészt Ausztráliában megtanultam, hogy tíz év után szükség van arra, hogy az ember kilépjen addigi életéből. Ott ezt az úgynevezett sabbaticallal oldják meg: ha valaki tíz évet már lehúzott egy munkahelyen, akkor sok helyen kap egy év fizetett szabadságot arra, hogy csináljon, amit akar, szerezzen új impulzusokat, s amikor visszatér, akkor új motivációval fogjon munkába. 11 évet töltöttem Ausztráliában, a személyes célomat, az állampolgárságot elértem, az üzleti elképzelésemet – női vállalkozói szervezet elindítását – megvalósítottam, működtetéséhez már nem kellettem, éreztem, hogy én abba már több értéket nem tudok beletenni. Egyébként korántsem biztos, hogy itt ragadok Magyarországon – az elkövetkező időszakban szerintem többet fogok külföldön, jelesül Indiában tölteni, mint itthon.

Azt már említette, hogy mindig olyan életet szeretett volna, amelyben nincs főnöke, s köze van az utazáshoz, az új emberek megismeréséhez. Innen a JMW ötlete? Nem félt, hogy egy tejesen új ágazatba, az idegenforgalomba vág bele egy vadonatúj koncepcióval, mindezt tapasztalatok nélkül?

Nyolc évet töltöttem a startup világában Ausztráliában és itthon, több tízezer dollárnyi tanfolyamot végeztem el –  legtöbbször barterban, partneri viszonyban –, meginterjúvoltam mintegy félszáz sikeres startup-ost, blogot és videoblogot vittem a témában – szerintem alaposan felkészültem a startupra. Voltak kudarcos kísérleteim nekem is, de vallom, hogy

a bukásokból tanultakat hasznosítva, a legközelebbi vállalkozást már ugyanarra szintre könnyebben tudom felvinni és ezáltal mindig előbbre és előbbre jutni.

Különben is, minden valamiért történik, minden – a kudarc is és a siker is – egyszer új értelmet nyer. Például ma már látom, hogy az ausztrál női vállalkozói szervezettel elért munkámnak köszönhetem, hogy a JMW számára nagyon sok kapu kinyílik szerte a világon. A mostani indiai utamon összesen csak három nap kellett, hogy az idegenforgalomban meghatározó cégek első emberei fogadjanak, meghívjanak magukhoz, s felkeltsem az érdeklődésüket a vállalkozásom iránt. Egyébként az, hogy minden mindennel összefügg azt is jelentheti, hogy a JMW nem a végcél, az csak egy nagyobb cél részének bizonyul majd.

 

Az ötlet, az elképzelés tehát megvolt. Hogyan indult el a vállalkozás?

Két éve indultunk, Amerikában vagyunk bejegyezve, Magyarországról dolgozunk, de szükség esetén sokat vagyunk külföldön is, jelesül Indiában.

Egy tipikus startup trükkel indultunk: elkészítettük a honlapunkat, s feltettünk rá egy nem létező török esküvőt, amit mi találtunk ki. Ezt gyakran csinálják a startuposok, hiszen amíg üres a platform, senki nem érdeklődik a termék, a szolgáltatás iránt, valamint nem is látszik hogy mi is akar lenni.

Kitaláltunk tehát egy esküvőre készülő párt, a történetüket. Az, hogy elterjedt a híre, az a médiának köszönhető. Először egy külföldi blogger fedezte fel a JMW-et, s írt rólunk, a híre pedig eljutott egy indiai helyi rádióba is, amikor már megvolt az első igazi, regisztrált, egyébként indiai esküvőnk is. Az egy úgynevezett közösségi esküvő volt – Indiában szokás, hogy ha vidéken egy gazdag ember férjhez adja a lányt, akkor egy kalap alatt, az esküvő mentén több párnak is lehetővé teszi az amúgy borzasztóan költséges esküvő megtartását. A sztorinkat azután felkapta az egyik legnagyobb indiai országos napilap, a Hindustan Times, s ekkortól szinte futótűzként terjedt tovább, foglalkozott velünk később a nemzetközi sajtó, nem is akármilyen szinten, egyebek között a BBC és a CNN is megkeresett minket. Jópofa történet, hogy valakik teljesen lemásolták a JMW-t, ez is bekerült a médiába de szóltak nekünk – mi felvettük a kapcsolatot velük, s el is tűntek  színről. Egyelőre indiai esküvőkre szervezünk rá külföldi látogatókat.

Hogyan áll a cég?

Két-három év legalább kell ahhoz, hogy egy startup belendüljön. A hosszú távú célunk az, hogy C2C modellben (párok és utazók között közvetlenül) működjön, sok felhasználóval, az egyik oldalon az esküvői kínálattal, a másikon pedig a turistákkal. Vannak angyalaink – fejenként 5-10 ezer dollár értékű befektetéssel, zömmel egyébként magyarok. Érzésben most körülbelül ott tartunk, mintha a sivatagban menetelnénk, folyamatosan a képünkbe fújná a szél a homokot, egyre szomjasabbak vagyunk, s alig várjuk, hogy a hátunk mögül érjen minket a szél. Ez tipikus startup érzés.

De folyamatosan haladunk előre: ma már tisztábban látjuk például, hogy milyen további piaci réseket érdemes megcéloznunk.

Rájöttünk arra, hogy több kategóriában érdemes összeállítani a kínáltunkat. Például a business (üzlet) és a pleasure (szórakozás) szavakból összeállított  „Bleisure” utazók körében egybeesik a fizetőképes kereslet és az érdeklődés: egy üzleti úton több napig Indiában dolgozó ember az estéjét szívesen tölti a fogadó ország jellegzetességeinek a felfedezésével – a részvétel egy indiai esküvőn tipikusan ilyen. Ennek  éppen úgy megvan a piaca, mint a tematikus élményalapú utazásnak, amikor egy esküvő köré szervezik meg a turistautat. És vannak emellett a backpack (hátizsák) és a flash (villanás) szavakból összerakott „flashpacker” utazók számára kínált élményutak, amelyek a köztes kategóriára esnek, nem Hilton- s nem is hostel-szintű szállással és ellátással.

Hány országból utaztattak már embereket indiai esküvőre?

20-25 országból érkeztek eddig vendégeink, köztük magyarok is.

Igen sok minden csinál egyszerre. A JMW mellett előadásokat tart meghívott előadóként, s online üzleti coaching kurzust is indított. Ez utóbbit miért?

Mert arról beszélek, amit csinálok. Nagyon élvezem, teljesen kikapcsol, s heti pár órámat veszi csak igénybe. Ráadásul miközben másoknak is segítek, nekem is segít megfogalmazni, kikristályosítani a saját dolgaimat. Eleve össze kellett raknom a tízhetes online business coaching-kurzus anyagát, amiben a startup metodológia éppen úgy helyet kapott, mint a best practice példái, az azokból leszűrhető tanulságok. Ki kellett találnom a heti élő webinar  modulokat, témákat, feladatokat. A résztvevők eleve egy saját üzleti ötlettel jönnek, azt teszteljük, s elindításához nyújtok segítséget. A közös mellett heti egy személyes coaching lehetőséget is kínálok a résztvevőknek. Nyolc emberrel indultunk, és az új évben startol a következő kurzus új startupperekkel.

A kurzus ideje éppen elég arra, hogy a saját ötleteden keresztül megtanuld, hogy kell startupot indítani. Ha egyáltalán az az eredmény, hogy érdemes időt, energiát és pénzt beletenni az adott ötlet megvalósításába.

Ha jó módszertannal megyünk végig, akkor ugyanis az is kijöhet a végén, hogy nincs értelme belevágni az adott ötlet megvalósításába, ez pedig sok pénzt, időt és fájdalmat spórolhat meg. Viszont mivel végigvezetjük az ötleteket egy jó és működő tematikán, ezt bármikor új és új ötletekkel is meg lehet csinálni, ezért érdemes ezt megtanulni.

Ez mindent összevetve napi 24 órás elfoglaltságot jelent, sok időt külföldön. Mindez hogyan egyeztethető össze a családdal?

Nálam ilyen probléma nincs, a kettő nem válik külön. Ha majd akarok gyereket, akkor majd beleillesztem, valószínűleg persze azt sem hagyományos modellben fogom tenni. Jelenleg alternatív kapcsolati modellekkel kísérletezem, ami egyre népszerűbb a mi generációnkban. A hagyományos modellel számomra az is baj, hogy bele van kódolva a másik megcsalása, ez pedig nem vonzó a számomra. A poliamoria például egy érdekes irány, de ki kell próbálni és megtapasztalni. Tovább megyek, számomra baráti körben gyereket nevelni szintén vonzó.

Én azt nézem, hogy nekem, velem mi működik, nem pedig azt, hogy mit fogad el leginkább az adott társadalom. Persze ez nehezebb út és nehezebb társakat is találni hozzá.

A kitaposott, elfogadott utak elfogadása egyszerűbb, mint amikor nem csak leköveted az utat, hanem megkeresed a saját utadat – ez utóbbi mögött nagyon erős önismeretnek kell lennie. Ilyen megközelítésben pedig a vállalkozás is hasonló. A startup tapasztalatot és ismeretet nem csak az üzleti világban, hanem az élet minden területén lehet használni, a magánéletben, a politikában is. Leegyszerűsítve: teljes bizonytalanságban próbálsz valami újat létrehozni, korlátozott erőforrásokkal, a kreativitásodban bízva, hittel magadban és a célban. Ennyi. Ezt az élet nagyon sok területén lehet alkalmazni. A startuposok sem elsősorban üzleti vállalkozásként tekintenek magukra, hanem hisznek a hatásban, még akkor is, ha nincs épen közvetlen üzleti haszon. Nem véletlenül mondják: to start – to make  a difference, azaz: elkezdeni és változást indukálni.

Nyikos: az ÁSZ alkotmányt sértő módon működik

A pártok vegzálása helyett az állam működését kéne vizsgálnia az Állami Számvevőszéknek, mert a költségvetésben 17 ezer milliárd forint fordul meg, a politikai szervezetek ennek az összegnek az ezrelékével sem gazdálkodnak – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Nyikos László. Az ÁSZ egykori alelnöke – Róna Péterhez hasonlóan – úgy gondolja, hogy az ellenőrző szervezet törvényt, illetve alkotmányt sértő módon működik, mert a pártvizsgálatok mellett az államháztartás ellenőrzését elmulasztja.

 

Így a választási kampány kellős közepén minden ellenzéki pártot megbüntettek már, pedig a számvevőszéknek nincs is joga büntetni, s még maga a vizsgálat is alkotmányellenes lehet. Önnek mi a véleménye?

A számvevőszék közvetlenül nem büntet. Csupán megállapítja, ha valamit törvénytelennek, szabálytalannak talál, esetleg azt is, ha ésszerűtlenséget tapasztal a működésben, a gazdálkodásban.  Mindezt pontos jogi hivatkozásokkal, dokumentumokkal, szakmai érvekkel is köteles alátámasztani. Az ellenzéki pártok bírságolásakor azonban hiányzik az alátámasztás, a büntetést megalapozó számítás, ami meggyőzhetné akár az ellenőrzött pártokat, akár a nyilvánosságot a tiltott támogatásról, vagy az úgynevezett piaci ár alatti irodabérlésről.

Tehát önnek sincs fogalma arról, hogy a Jobbikra kivetett gigabírságot hogyan számolták ki, esetleg a többi ellenzéki párt tízmilliós bírságainak megalapozása is hiányzik?

Igen, pedig elolvastam az ÁSZ honlapján nyilvánosságra hozott hivatalos jelentést, de abból nem derül ki, hogy az ominózus megállapítást milyen kalkuláció alapozta meg.

Vagyis nem tudja, hogy jött ki a 330 millió, vagy a többi?

Fogalmam sincs, mert az ezt megalapozó számítás nem került nyilvánosságra, hiányzik a jelentésből, illetve a mellékletből is, holott ez a jelentés alapvető eleme lenne. Demokratikus országban ilyen vádat nem lehet alaptalanul megfogalmazni! A számvevőszéknek érvelni kellett volna. Elegendő, releváns bizonyítékkal alátámasztani a jogsértést. Pontosan és közérthetően le kellett volna vezetnie, hogy számszerűen miként jött ki az adott összeg. Törvényi kötelessége lett volna tételesen reagálni a Jobbik észrevételeire, és megindokolni, miért nem vette azokat figyelembe. Ezt kívánná az ellenőrzés etikája is. Különben csak hitvitát lehet folytatni.

Lehet, hogy az LMP-re, a DK-ra, az Együtt-re, és a Párbeszédre kivetett 5-10 millió közötti büntetés is épp ilyen megalapozatlan volt?

Úgy látom, egyik párt esetén sincs megfelelően számszerűsítve a szabálytalanság. Pedig az államkincstár, vagy az adóhivatal később már nem tudja az ÁSZ által megállapított összeget korrigálni, felülbírálni, hiszen az ellenőrzési rendszer úgy van „kitalálva”, hogy a számvevőszék hiteles, „tévedhetetlen” intézmény.

De az ÁSZ vizsgálati megállapításaival közgazdasági problémák is vannak, hiszen a „piaci ár” – állítólag a pártok ez alatt kaptak olcsó plakáthelyet és fizettek irodabérletet – fogalma nem egyértelmű. Nem világos, hogy mihez képest alacsonyabb valaminek a díja? Azért sem meggyőző azt állítani, hogy valamely szolgáltatás a piaci ár alatt történik, mert azt ezer dolog határozza meg, még az alku is mérsékelheti. Nem lenne szabad elfelejteni, hogy az ÁSZ nem árhatóság.

Mit szól ahhoz, hogy bár az ellenzék majdnem minden pártját megbüntették, de a kormányon lévőket nem is vizsgálják?

Az ÁSZ az elnöke általa jóváhagyott terv szerint ellenőriz, amit bemutat az Országgyűlésnek. A pártok gazdálkodását kétévente vizsgálja. A kormánypártok ellenőrzése tavaly nem szerepelt a tervben.

Úgy látszik, hogy a számvevőszék elnökét, aki nemrég még a Fidesz frakcióban ült, nem érdekli a kormánypárt gazdálkodása. Ilyen van?

Ezt nem kívánom kommentálni.

Felveti viszont azt a kérdést, amit Róna Péter is megfogalmazott, hogy ilyen történések mellett nem lehet, hogy alkotmányellenesen működik nálunk a számvevőszék?

Sajnos 1989-ben a párttörvénybe „belefogalmazták” a pártok számvevőszéki ellenőrzését. 190 számvevőszék működik a világban, de – ismereteim szerint – sehol ilyet nem csinálnak. Az ÁSZ elsődleges feladata az államháztartás bevételeinek és kiadásainak, még inkább az állam vagyonának és adósságának a vizsgálata lenne, de helyette mostanság az ellenzéki pártok megleckéztetésével, vegzálásával foglalkozik. Pedig 17 ezer milliárd forint fordul meg évente a magyar államháztartásban, nem tudjuk, mennyi az állam vagyona, még az sem világos, hogy az növekszik, vagy csökken.  Több ezer intézmény éves pénzügyi beszámolóját is auditálni kéne, de ezt a munkát sem végzik el.

Korábban épp azért kritizálták a számvevőszéket, mert csak formálisan ellenőrizték a pártokat. Most, hogy itt a szigor, a lazaság kéne?

Említettem már, hogy a pártok ellenőrzése nem az ÁSZ feladata lenne. Működésük törvényességét – mint máshol – ellenőrizhetné az ügyészség, pénzügyi beszámolójukat pedig magánkönyvvizsgáló.

De mégis kitüntetett módon ellenőrzik a pártokat, miért?

Azért, mert a parlament az elmúlt évben törvénybe foglalta a pártok direkt ellenőrzését. Holott a pártok nem közpénzekkel gazdálkodnak, állami támogatásuk a központi költségvetés kiadásainak ezrelékével sem fejezhető ki. Ezzel szemben alapvető dolgokat nem tudunk az állami nagyberuházások észszerűségéről, hasznosságáról, megtérüléséről stb.

Az alaptörvény szerint a számvevőszék az országgyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szervezete, de nem végez pénzügyi ellenőrzést! Jól hallotta, nem végez pénzügyi ellenőrzést! Nem is állítja magáról, hogy végezne. Vagyis egyértelműen alkotmányellenesen működik, tehát ugyanazt állítom, mint Róna Péter, csak más oldalról közelítem meg e témát.

Korábban azt nyilatkozta a Fühü-nek, hogy a pártvizsgálatokat törvényellenesen végezték el. Fenntartja?

Persze, ne felejtse el, hogy a vizsgálat címe az volt, hogy „a pártok 2015 – 2016-os évi gazdálkodásának ellenőrzése”. Ugyanakkor a „büntetést” az 2017-es év plakát- és egyéb ügyei miatt vetették ki, miközben erről az évről még nem készült el a Jobbik pénzügyi beszámolója, amiben – ha hibázott – még ki is javíthatja a hibáját. Ez sérti a számviteli törvényt.  Ez nonszensz!

Ráadásul kiderült, hogy a 2017. évre kiterjedő vizsgálat benne sem volt az ÁSZ munkatervében, amit – módosítva – Domonkos László köteles lett volna bemutatni az országgyűlésnek. Ez sem történt meg!

Tehát olyan látszat keletkezett, hogy az ellenőrzés esetleg politikai sugallatra született, s az ellenzék lejáratását célozta. Mindezt törvénytelenül?

Feltehetően, vagy „csak” arról van szó, hogy az ÁSZ nincs tisztában a számvevőszéki ellenőrzés függetlenségének elveivel, szakmai kritériumaival. Azzal, hogy mi a vizsgálatainak a célja. Hogyan kellett volna meggyőződnie, elegendő bizonyítékot szereznie állításainak helyességéről.

Viszont büntettek érte.

Fércmunkát végeztek.

Ez olyan, mintha egy adózót még év közben, adóbevallásának elkészülte előtte megbüntetnek?

Pontosan!

Róna Péter azt is állítja, hogy az Állami Számvevőszék nemcsak törvényt, de alkotmányt is sértett. Ön szerint is?

Igen, utaltam én is erre. Hozzáteszem, hogy normál esetben a botrányt kiváltó pártvizsgálatot leghamarabb 2019-ben lehetett volna elvégezni.

 Az elmúlt hét vitatémája, hogy a bírságot be kell-e fizetni, vagy meg lehet tagadni?

Szerintem azok a pártok döntenek helyesen, amelyek nem fizetik be a büntetést. Nincs rá precedens, hogy a fizetés megtagadása esetén az adóhatóság mit tehet. Elég kényes dolog lenne egy politikai pártot a választások előtt három hónappal, inkasszóval lehetetlen helyzetbe hozni. Ezzel ugyanis már végképp olyan területre tévedne az állam, amely alkotmányos alapjogokat sért. Hisz ha a pénzt leemelik a Jobbik számlájáról, akkor nem tud indulni a választáson. Ez a lépés tehát már nagyon messzire vezetne.

Erre mondja Róna Péter, hogy ennél végzetesebb dolgokat az elmúlt nyolc évben nem tettek, s ha ez így megy tovább, akkor ennek diktatúra a vége!

Ha viszont jóindulatúan akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, hogy akkor nagyfokú tudatlanság áll a háttérben, hisz a hatalom nem tudja, mire való a számvevőszék, illetve a számvevőszéken nem tudják, hogy mire szól a jogosítványuk. Nem érzékelik ugyanis, hogy vizsgálatukkal beszálltak a pártpolitikai harcokba.

Ön tényleg elég jóindulatú ember, de van-e jóindulatú olvasata annak, hogy Varga Mihály a választások utánra halasztaná a büntetések befizetését?

Ezt egy kínban fogant ötletnek tartom, ami nincs végiggondolva. Nincs ugyanis válasz például arra a kérdésre, hogy mi történik, ha közben valamely párt nem jut be a parlamentbe? Vagy 1 %-ot sem ér el, esetleg nem is indul a választáson, és nem is jár neki annyi támogatás, amiből a büntetést ki lehetne fizetni? Nekem az a véleményem, hogy az a párt, amely elfogadná Varga Mihály javaslatát, az fejet hajtana a nyilvánvaló alkotmánysértő helyzet előtt, és pillanatnyi előnyökért hurokba dugná a fejét.

Cinikusan kétszínű Magyarország kettős játéka

Simonyi András volt Magyarország NATO, majd washingtoni nagykövete. A Független Hírügynökségnek adott interjújában kifejti: Orbán nem tudja eldönteni, hogy a két énje közül melyik az erősebb. 

  • Orbánban van egyfajta skizofrénia a transzatlanti kapcsolatok és az orosz viszony kérdésköreiben
  • a semleges Ausztria a NATO védernyője mögül könnyen ajánlgatja a közeledést Putyinhoz
  • az oroszok az erőből értenek
  • a Magyar Honvédség NATO-elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, de civil kontroll alatt áll, és a politikai diktál neki
  • A kereskedelempolitika össze fog keveredni a védelempolitikával

 Mennyire szokványos az, hogy az amerikai elnök felhívja telefonon egy fogadó ország vezetőjét azelőtt, hogy új nagykövete elfoglalja az állomáshelyét? Kérdem ezt azért, mert Donald Trump felhívta OrbánViktort, s a magyar külügyminiszter tájékoztatása szerint ez volt az apropó.

Ez azért nem szokványos, azt hiszem ez inkább másnak szól, a beszélgetés részleteit nem ismerjük. Hozzáteszem, ez egyértelműsíti, hogy ezzel a nagykövettel nem lehet majd azt a szemtelen hozzáállást folytatni, amit számos amerikai nagykövettel Orbán gyakorolt. Itt nem lesz „szeretem, nem szeretem”. Orbán nagy kihívása az lesz, hogy ezt az újonnan megtalált szerelmet folyamatosan fenntartsa, mert elég egyetlen rossz húzás, amely  keresztezi Trump elképzeléseit, érdekeit vagy ambícióit és az elnök úgy dobja Orbánt, mint hómunkás a lapátot a műszak végén.

Ezt talán Orbán Viktor is tudja. Nincs helye hókusz-pókusznak, az itt a piros hol a piros politikának!

Úgy tudom, hogy Ön mint volt NATO-nagykövet, s védelempolitikai szakértő nagy szerepet tulajdonít a láthatóan javuló kétoldalú kapcsolatokon belül a NATO-hozzájárulásoknak. Budapest 2024-re a GDP 2 százalékára emeli a védelemre fordított kiadásait, s ezzel azon 9 ország közé tartozunk, amelyek lefektetett tervvel rendelkeznek arra, hogy a nevezett időpontra eléri a NATO által meg követelt hozzájárulási szintet – mondta a minap Áder János köztársasági elnök, aki egyelőre még – bár nem tudni, meddig – a Honvédség főparancsnoka. Ez mennyre számíthat egy találkozó létrejöttében?

Ez egy Trump-Orbán találkozó létrejöttének szükséges, de nem elégséges feltétele. Az biztos, hogy ha Magyarország ténylegesen felzárkózik azon országok közé, amelyek hajlandók a bruttó hazai termékük évi 2 százalékát védelmi célokra költeni, feljavítani a lepusztult Honvédséget, akkor ezzel demonstrálja, hogy komolyan gondolja a NATO-tagságát. Ez pedig az Egyesült Államok és persze az amerikai elnök számára fontos kérdés. De ezzel nem azt mondom, hogy csakis és kizárólag ezen múlik, múlna a dolog. Van egy sor olyan terület, ahol előrelépést várnak a találkozó feltételeként, beleértve az ukrajnai kérdés rendezését.

Hogy látja, lesz találkozó?

Ezt még nem lehet megmondani, de az tény, hogy

a védelmi kiadások felemelése nagyon fontos jelzés és egy lényeges elem az odáig elvezethető folyamatban.

Ön az előbb úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok és személyesen az amerikai elnök számára fontos kérdés a védelmi kiadások növelése – ez kiderült a G7 utáni Trump kirohanásban is, amikor Twitteren a németek példáját felhozva leszögezte: ők a GDP-jük 1 százalékával járulnak csak hozzá NATO költségvetéséhez, miközben a jóval nagyobb GDP-vel rendelkező USA 4 százalékkal. Ez ennyire központi kérdés az USA-ban?

Ez a kérdés az Egyesült Államokban belpolitikai kérdés is, ebben egyetértés van republikánusok és demokraták között. Általában van itt egy olyan hangulat, hogy az USA túlságosan sokat költ más országok védelmére. Elég gyakran elhangzott más összefüggésben is, hogy

Európában van egy sor potyautasnak tekintett ország.

Ezek részben tagjai is a NATO-nak, részben semlegesek, ám haszonélvezői az amerikai védernyőnek. Ilyen semleges ország Ausztria, amely ezen amerikai védernyő mögül nyomatja az Oroszországhoz, fűződő kapcsolatok javítását, ajánlja az Európai Uniónak a közeledést Putyinhoz. Ami pedig a németeket ért Trump-bírálatot illeti: ez jogos volt.

Ma a német hadsereg gyakorlatilag egy operett hadsereg.

Komolytalan, hogy Európa legbefolyásosabb országa, amely hihetetlenül teljesít gazdasági téren – többlete van nem csak a kereskedelemben, de az államháztartásban is –, s amely bőven megengedhetné magának, hogy többet áldozzon a hadseregre, ezt nem teszi meg, s hátul kullog a GDP-arányos védelmi kiadások mutatójában. Donald Trumpnak teljesen igaza van abban, hogy ezért bírálja Németországot. Lehet őt szeretni, vagy lehet nem – ez utóbbi van most divatban Európában –, de ettől még ebben igaza van.

De hát a németeknél ez érthető, nem? Hiszen ott ellentmondásos a katonai erő fejlesztésének a megítélése, az egész kérdés, ami történelmi okokra vezethető vissza, nem?

A németek persze tudathasadásos állapotban vannak. Van okuk szerénynek lenni ami a nagyhatalmi ambíciókat illeti, de álságos dolog állandóan a történelem mögé bújni, például a szövetségi tehervállalás kérdésében is attól tartok ez történik. Ez nem fogadható el, és az érvelés is hamis.

Az, hogy Trump a nyilvánosság előtt is elkezdte feszegetni az európai NATO-tagok védelmi kiadásainak a mértékét, azt vetíti előre, hogy a július 11-12-i brüsszeli NATO csúcson a tagállamok állam- és kormányfőinek a találkozóján nagyon komoly viták is várhatók?

Trump minden bizonnyal számon kéri, hogy hol tartanak a tagállamok a 2 százalékos GDP-arányos hozzájárulással, annak elérésével.

Pár éve, jóval Trump előtt, a NATO-tagok megígérték, hogy felhozzák a védelmi kiadásaikat erre az elvárt mértékre, ám valójában csak néhány tette meg. Ez komoly feszültség forrása. A magam részéről csak remélni tudom, hogy az európaiak komolyan veszik végre a 2 százalék elérését. Ami biztos, hogy a nagyobb európai tehervállalásról szóló amerikai követelés messze nem új: én is részt vettem a (gyakorlatilag a Békepartnerséghez való 1994-es csatlakozásával elkezdődött) magyar NATO-csatlakozási tárgyalásokon, s már akkor követelés volt ez. Ebben tehát semmi újdonság nincs – csak éppen most az oly divatos Trump-utálat mögé bújnak be a politikusok. És van mindennek egy hibás megközelítése is. Ugyanis hibás az a logika, amely azt hozza ki, hogy Európának nem érdemes többet költenie védelemre, mert hogy akkor az USA kivonul a kontinensről. Éppen ellenkezőleg:

minél többet költenek az európaiak a saját védelmükre, annál inkább kész lesz az USA Európában maradni, s annál erősebb lesz Washington szándéka garantálni Európa biztonságát.

Az nyilvánvaló, hogy komoly feszültség van Európa és az USA között, ami önmagában is baj, ám azt is nyilvánvaló, hogy nem az az egyedüli probléma. Ha kiszélesítjük  a perspektívát, melyek a jelenlegi komoly védelmi jellegű vagy azzal összefüggő globális kockázatok?

Tényleges biztonsági fenyegetés több területen van ma a világban, s az Európaiak bizony a homokba dugják a fejüket, amikor azt hiszik, hogy ezeket kibekkelve meg lehet úszni. Csak felsorolásszerűen: Oroszország, a terrorizmus, Irán, a délről – azaz a széthullóban lévő és egyre inkább káoszba fulladó, iszonyú migrációs nyomást okozó Észak-Afrika felől – jövő fenyegetés…Ezek jelentik ma a legkomolyabb biztonsági veszélyeket Európa számára. S ezekre fel kellene készülni.

Ön egyébként hogyan látja a migráció problémáját, annak kezelésének lehetséges módját?

Nem mondok azzal újat, hogy ez egy rendkívül összetett probléma és Európa ezt nagyon elrontotta. Van a menekültügyi, humanitárius ága, van biztonsági aspektusa és van az az iszonyú demográfiai nyomás, amely még előre jósolhatóan nőni is fog a következő években. Elég ha csak azt mondom, hogy Nigéria lakosainak a száma már ma 200 millió körül van, s az előrejelzések szerint 2050-re a világ harmadik-negyedik legnépesebb állama lesz. Ennek a migrációs nyomásnak komoly biztonsági elemei is vannak, amelyekre fel kellene készülni. Politikai és katonai téren egyaránt.

Milyen szcenáriókat lát?

A baj az, hogy Európa egy furcsa spirálba manőverezte magát; összekeveredett a menekült- és a migráns-problematika.

A háborúk, az üldöztetés elől menekülőkkel foglalkozni kell, a gazdasági menekültek kérdése azonban más. Nem szabad a két kategóriát egy kalap alá venni.

Említette, hogy Oroszország is katonai kockázatot jelent. Ezt hogy kell érteni?

Nem csupán hagyományos katonai fenyegetésről van szó, bár az oroszok ügyelnek arra, hogy Europa egy része ne aludhasson nyugodtan. De megtanulhattuk – Ukrajna óta kiváltképpen –, hogy Oroszország nagyon szofisztikált tárházát fejlesztette ki nem a hagyományos ezközöknek is.

A kibertámadásokra alkalmas eszközök, módszerek, technikák éppen úgy a rendelkezésére állnak ma már, mint a társadalom megzavarására, a belpolitikákba való beavatkozás módozatai, vagy éppen az oligarcháin keresztül történő destabilizáció, az energiával való zsarolás, stb. Ezzel együtt persze vannak az oroszországi fenyegetésnek katonai vetületei is.

Ezt az egész csomagot kell komolyan venni. Amikor azt mondom, hogy  Európának többet kell költenie védelemre, akkor ezzel az is mondom, hogy a hagyományos és  a nem hagyományos fenyegetést egyaránt a jelenleginél sokkal komolyabban kell venni. Megjegyzem: a semleges osztrákok könnyen ugrálnak, de akár még a NATO-tag Olaszország is, hiszen ők biztonságban érezhetik magukat. De kérdem én: mi a helyzet az északiakkal, a lengyelekkel a baltiakkal, vagy Ukrajnával, Romániával? Ők állandó fenyegetettségnek vannak kitéve. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az azonnali háború réme fenyegeti őket, de ezt a fenyegetést komolyan kell venni.

Van olyan vélemény, hogy ha a NATO katonailag erősit, azzal provokálja az oroszokat, s a kívánttal ellentétes hatást ér el.

Én nem osztom ezt a nézetet, sőt, pont az ellenkezőjét gondolom: azt, hogy a tétlenség, a csodavárás a nagyobb provokáció. Az oroszok az erőből értenek. Ezt az erőt fel kell tudni mutatni vele szemben.

De Európában láthatóan nincs szándék arra, hogy erőt mutasson fel, nem értik, vagy nem akarják elhinni az orosz fenyegetést.

Oroszország hihetetlen energiákat fordított arra, hogy ilyen irányban befolyásolja a politikai eliteket, beleértve a német szociáldemokratákat is. Az un. appeasement, a „megadó békülékenység” nem elfogadható.

És mi a helyzet Magyarországgal? Az egyik oldalon NATO-tag, s most deklarálja, hogy eleget téve az elvárásoknak végre felemeli a védelmi kiadásait a GDP 2 százalékára, a másik oldalon viszont egyre szorosabbra fűzi a politikai-gazdasági-energetikai kapcsolatait a Putyin-féle Oroszországgal. Kicsit talán skizofrén ez az állapot, vagy nem?

Magyarország nem folytathatja sokáig ezt a kettős játékot, amiben vastagon benne van egy cinikus kétszínűség.

Előbb-utóbb világosan állást kell foglalni, Magyarország nem járhat az osztrák úton.

Már csak azért sem, mert Ausztria geopolitikai helyzete eltér a mienktől, ám még ezzel együtt sem jó nekik az, hogy az oroszok szószólióvá válnak. Én a magam rézéről Wunder Kurzit nem tartom akkor wundernak. Az ország számára szerintem egyetlen  ésszerű járható út van, az, hogy az Egyesült Államok felé fordul, nem pedig a semlegesség.

Ez a skizofrénia Orbánból fakad?

Orbán furcsa, ezen a téren tényleg van benne egyfajta skizofrénia: én még azt az Orbán Viktort ismertem, aki annak idején szívvel-lélekkel transzatlantista volt, s hiszem, hogy van egy ilyen oldala, s talán most mintha egy kicsit erősödne is ez az irányultsága. Ugyanakkor nem tudja eldönteni, hogy az az énje erősebb, amely enged az orosz korrupciónak és normáknak vagy az, amely azt veszi figyelembe hogy Magyarország boldogulása az Egyesült Államokhoz kötődik.

SziJjártó Péter külügyminiszter nagy kűrjei, balettmozdulatai ezt a dilemmát mutatják.

Ha viszont végül az USA felé fordul Orbán, azt csak üdvözölni lehet.

Ez némiképpen cinikusan hangzott…

Nem vagyok cinikus, realista igen. De majd meglátjuk.

Visszatérve a júliusi NATO-csúcsra. Mik a várakozásai?

Ami fontos, komolyan kellene venni brüsszeli csúcsot, ami szerintem kritikus lesz. Mindenesetre várhatóan egy sor olyan találkozó és tárgyalás lesz ennek örvén – például az EU és az USA között –, amely egy sor dolgot helyre tesz majd. Európában sokan a trumpizmusra kennek egy jó pár dolgot, aminek semmi köze Trumphoz. Akár az európai belső viszonyokat, akár a migráció kérdését vesszük, ezekben az EU-n belül is megoldásokat, válaszokat kell találni. Mert hogy máig adós vele az unió. Koherens politikák kellenek.

A NATO-n belül kapcsolatrendszert illetően pedig nem jó dolog belekeverni a védelmi politikába a dacot és a haragot, amit kereskedelempolitikai kérdések miatt éreznek.

Trump egy rossz spirált kezdett el, az európaiaknak nem lenne szabad ezt tovább élezni. De tartok attól, hogy a kereskedelempolitika össze fog keveredni a védelempolitikával, aminek tragikus hatásai lehetnek. Nem bánnám, ha Magyarország vezető szerepet játszana ennek elkerülésében – de, sajnos, egyelőre ennek semmi jelét nem látom.

Ön azért – mint volt NATO-nagykövet – gondolom, kapcsolatban áll a védelempolitikai szakértőkkel idehaza is. Mi hallani arról az oldalról?

Valóban, egy viszonylag szűk család, amelynek a tagjai a NATO-val foglalkoznak. Így természetesen van egy kommunikáció a család „tagjai” között, még ha nem is a nyilvánosság előtt és annak szánva. Nem is szeretnék ezzel  visszaélni. Annyit azért szeretnék leszögezni, hogy a Magyar Honvédségnek nagyon jó katonái vannak, olyanok, akik elkötelezettek az ország érdekei mellett, s éppen ezért transzatlantisták. Az elmúlt húsz évbenén nem találkoztam olyannal, hogy egy katona síkra szállt volna az oroszokkal folytatott barátság mellett. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Honvédség NATO-elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. De azt azért tudjuk, hogy a honvédség civil kontroll alatt áll, és a politikai diktál neki.

A magam részéről csak remélni tudom, hogy a katonák józansága át fog ragadni a politikusokra is.

Orbán átcsaphat őrült ingerekbe – Interjú Szekeres Imrével, volt honvédelmi miniszterrel

  • Annyi pénzt kapott a honvédség, mint a katonaság nélküli Luxemburg
  • Benkő tábornok nem lépett fel a tisztogatások ellen
  • A miniszterelnök veszélyes útra tévedt
  • Irritáló Németh Szilárd kinevezése
  • Orbán rájött, hogy felkészületlen
  • Már a nyáron látható volt, hogy nem folytatható a Botka-projekt
  • Azzal az illúzióval le kell számolnunk, hogy módunk van Gyurcsány Ferenc (DK), vagy az LMP vezetői politikai koncepciójának befolyásolására

  

Az utóbbi időben némiképp hátrébb lépett a magyar közélettől, mégis, a minap valamelyest meg lett tiporva…

Nem tudok róla.

Akkor én szolgálok némi információval; az új honvédelmi miniszter, a minapi meghallgatásán, ugyan név nélkül, de kitért arra, hogy miként tették tönkre, mérnökök és egyebek a magyar honvédséget. Márpedig ebben a halmazban ön is benne van…

Benkő tábornok, amikor honvédelmi miniszter voltam, egyike volt a magyar honvédség meghatározó parancsnokainak, sőt, én neveztem ki őt összhaderőnemi parancsnoknak. Minden alakulat hozzá tartozott, a vezérkari főnök után ez volt a legfontosabb beosztás, amiben kiválóan teljesített. Lelke rajta, hogy ezt most másképp gondolja.

Azt mondta az új miniszter az említett meghallgatáson, hogy gyakorlatilag az alapoktól kell kezdeni újraépíteni a magyar honvédséget. Ezzel a mondatával persze az előző, fideszes nyolc évet is kihajította az ablakon.

Igaza van, valóban az alapoktól kell kezdeni a munkát. Csakhogy nem a 2010 előtti, hanem az utána következő időszak miatt. 2006-2007 táján beérett egy komoly korszerűsítés a magyar honvédségnél, amit egy nemzeti katonai stratégiában, katonák és nem katonák közösen fogalmaztak meg, és elkezdődött a fejlesztés. 2010-re még az MSZP által elfogadott költségvetés 316 milliárd forint volt, ez akkor a GDP 1,2%-át tette ki, 2014-re a már csak 224 milliárd forint jutott a honvédségnek, ami a 2014-es GDP 0,7 %-a volt. Ez az a mélypont, aminél kevesebb még soha nem jutott az elmúlt két évtizedben a Magyar Honvédségnek, azaz amióta átállt a tömeghadseregről a professzionális hadseregre.  A mérték megdöbbentő: 2011 és 2017 között, 6 év alatt több mint másfél évnyi támogatás maradt el. Így lett a magyar honvédelmi költségvetés a legalacsonyabb a NATO-ban, annyi, mint Luxembourgé, aminek ugyan van nagyhercege, de nincs katonasága. Az összes fejlesztés elmaradt, egyetlen egy programot nem hajtottak végre belőle; nem vették magyar tulajdonba a Grippeneket, ma is jó sokat fizetünk ezért értük, nem vettek helikoptereket, nem korszerűsítették az informatikai rendszereket, nem fejlesztették a szárazföldi erőket, egy gödörbe tették le a harmadik radarállomást, ami miatt réskitöltő radarszázadokat is kell telepíteni. Minden tiszteletet megérdemelnek azok a honvédek, tisztek és tábornokok, akik ilyen lehetetlen körülmények között is helytállnak. Sajnálom, hogy Benkő tábornok vezérkari főnökként nem lépett fel az Orbán-kormány költségvetés csökkentése és az indokolatlan tisztogatások ellen.

Ebből viszont az következik, hogy egy vezérkari főnöknek, aki katona, alapvetően más koncepciója van a honvédségről, mint egy civil miniszternek. Ez így van?

Az én felfogásom szerint nem! Egy civil miniszternek a katonák szakmai tudására kell alapoznia és nem beleszólni a katonai- szakmai kérdésekbe. Ezért tudott Benkő tábornok is koncepciókat kidolgozni, és azokat érvényesíteni a miniszterségem alatt. Honvédelmi miniszterként úgy tekintettem a vezérkari főnökre, hogy ő a fő tanácsadó a miniszter hatáskörébe tartozó kérdésekben is. Nekem abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy két kiváló vezérkari főnökkel dolgozhattam együtt, Havril András és Tömböl László tábornokkal.

Mennyi önállósága van egy NATO-országnak?

Nagy a tagországok önállósága, mert a NATO szövetségesi rendszer, és nem alá-, fölé rendeltségi viszony van. Most azonban látok egy rendkívül veszélyes törekvést. A miniszterelnök éles hangon beszélt arról a törekvéséről, hogy a Magyar Honvédség olyan fejlesztésére törekszik, amely alapján Magyarország képes egyedül, maradéktalanul megvédeni önmagát. Nem azzal van a baj, hogy megvédi önmagát, hanem azzal, hogy egyedül. Ez veszélyes út! Veszélyes, mert irreális és veszélyes mert szakítást jelent az eddigi szövetségesi elkötelezettséggel, amely önmagában megingatja hazánk biztonságát. Vele szemben állítom, hogy a honvédelmet két pillére kell alapoznunk: a nemzeti önerőre és a szövetségesi együttműködésre. A Magyar Honvédségre úgy kell tekinteni, mint Magyarország függetlenségének és területi sérthetetlenségének védelmezőjére, amely képes a szövetséges erők beérkezéséig önállóan is tevékenykedni. Olyan katonai erő fenntartása és fejlesztése indokolt, amely képes mind Magyarország védelmét, mind a külföldi műveletekben való részvételt a hagyományos és az aszimmetrikus hadviselés viszonyai között egyaránt teljesíteni. A Magyar Honvédségnek hozzá kell járulnia a NATO közös védelmi képességéhez is, hogy más tagország, így Magyarország megsegítésére is sor kerüljön szükség esetén. A szövetséges létből következik, hogy nem kell a katonai képességek teljes spektrumának kialakítására törekedni. Nem mindenre, hanem csak a ránk háruló és legvalószínűbb műveletek végrehajtására kell felkészülni, de azokra a legmagasabb szinten! Amit Orbán Viktor meghirdetett, az alapvetően elhibázott, és abban bízom, hogy Benkő Tibor miniszterként, mint volt katona, ezt megmondja neki és egyben fel is lép ez ellen.

Van-e valamilyen koncepcionális különbség a civil, vagy a katona miniszter között? Mert hiába szerel le most Benkő Tibor, a gondolkodása nem civil lesz.

Az igaz, hogy tényleg másként működik egy katona gondolkozása, mint egy civilé, főként egy tábornoké, akinek ez a hivatása.  Márpedig a honvédelem irányítójának, a miniszternek, ennél tágabb horizonton kell látnia. Az általam említett nemzeti katonai stratégiát, közgazdászok, szociológusok, biztonságpolitikai elemzők, együtt dolgozták ki a katonákkal, mert ez nem a magyar honvédségé, hanem a Magyar Köztársaságé volt. Meglátjuk, hogy Benkő Tibor miniszteri kinevezése után mit fog képviselni. Ha honvédelmi miniszterként bele akar szólni, mint volt katona, a katonai-szakmai kérdésekbe, akkor hibázik, mert ez nem az ő dolga. A vezérkari főnök feladata a katonai feladatok kidolgozása és végrehajtása. A honvédelmi miniszternek az a feladata, hogy a feltételeket biztosítsa, érvényesítse a honvédelem követelményeit a társadalmi, gazdasági, kormányzati rendszerben, és érvényesítse azokat a biztonságpolitikai szempontokat, amelyeket a kormány megfogalmaz, és amit egyébként a köztársasági elnök is lényegesnek tart, hiszen ő a hadsereg főparancsnoka. Életemnek érdekes időszaka volt, amikor két elöljáróm volt: Sólyom László és Gyurcsány Ferenc, Benkő Tibornak miniszterként ez valószínűleg egyszerűbb lesz.

Benkő Tibor azt mondja, hogy ott van civilnek és a politikát képviselendő Németh Szilárd, mint parlamenti államtitkár. Anélkül, hogy bántani akarnám a volt rezsibiztost, de azért kérdezem: az ő kinevezése, nem egyfajta lebecsülése ennek a területnek?

Ráadásul rendkívül irritálónak is tartom, főleg a katonák szempontjából. A magyar tisztek, főtisztek, tábornokok komoly felkészültségi, nagyon képzett, több nyelven beszélő emberek, a civil élet megirigyelhetné a kvalitásaikat. Megjegyzem vannak köztük mérnökök, közgazdászok is. De van ennél egy nagyobb probléma: ha Benkő Tibor miniszterként úgy gondolja, hogy a civil kontrollt nem ő, hanem a parlamenti államtitkár gyakorolja, az nem felel meg a magyar alkotmányos előírásoknak. A miniszternek ugyanis olyan erős jogai és kötelességei vannak, amelyeket nem ruházhat át a parlamenti államtitkárra. Ez tehát egy nagyon veszélyes terep lehet, mert, ha nem egyértelmű az, hogy ki a miniszter és ki annak csak a parlamenti képviselője, abból nagy baj lehet.

Káosz?

Igen: mert a katonák nem fogják tudni, hogy most Németh Szilárd irányít, vagy Benkő Tibor.

Azt elképzelhetőnek tartja, hogy az volt a koncepciója Orbán Viktornak – bár ő zsonglőrködik az emberekkel -, hogy a politikai kontrollt gyakoroltatja Németh Szilárddal a miniszter fölött?

Ha így van, akkor nem bízik Benkő Tiborban, akkor miért nevezte ki őt? Ha így van, vagy így lesz, akkor az azt jelenti, hogy a minisztérium nem úgy működik, ahogy kellene. A döntéseket ugyanis mindig a miniszternek kell meghoznia.

Kicsit ellépve a szűken vett katonaságtól, kirajzolódik-e önben valamiféle tapintható elképzelés a miniszterelnök részéről. Arra gondolok, hogy katonát nevezett ki miniszternek, közel vonta magához a hírszerzést, vajon mit akarhat a kormányfő?

Orbán Viktor rájött arra, hogy tájékozatlan, és hogy nem megfelelően kezeli az ügyeket, ezen próbál korrigálni. Hadd mondjak egy példát, a legforróbb gesztenyét. A menekültek ügyéről – nem migránsokról –beszélek, amely kérdés a magyar társadalmat a legmélyebben megosztja. Orbán Viktornak pontosan tudnia kellett, hogy az észak-afrikai, vagy ázsiai helyzetből következően, főleg Szíria szétesése után, el fog indulni egy menekülthullám. Nem akarok olyan határt átlépni, amit nem lehet, de ezt gondolom a katonai felderítők jelezték neki. Bőven volt ideje és felkészülhetett volna arra, hogy ez a tömeg, ide ér Magyarországra. És akkor nem azok a méltatlan tömegjelenetek játszódtak volna le, hanem szervezett, szabályozott módon, az európai normáknak megfelelően lehetett volna a menekülteket ügyét kezelni, és egyébként még kerítésre sem lett volna szükség. Ezt azonban Orbán nem tette meg. Pedig már 2009-ben voltak információk arról, hogy van ok az aggodalomra, ezért küldtünk francia képzésre több katonatisztet, mert tudtuk: jönni fog a válság Észak-Afrikában. Orbán politikai céljaira használta a szerencsétlen menekültek sorsát, de rájött arra, hogy erről a világról többet kell tudnia. Remélem, hogy ez a szándék vezeti, és nem más, mert nem tudom, hogy milyen egyéb elképzelései lehetnek a katonai erő alkalmazásról.

Az elhallgatott mondatai mögött az bújik meg, hogy tart attól: Orbán militarizálja a kormányát?

A félelmem az, hogy fel akarja használja a katonai erőt, nem pusztán védelmi feladatokra. Egy ilyen koncepció egy idő után átcsaphat olyan őrült ingerekbe, amelynek, a történelemből tudjuk, nagyon rossz vége lehet. Bízom benne, hogy nem erről van szó, de nekem felsejlik az alagút végén egy ilyen veszély is.

Orbán jelleméből következtet erre?

A történelmi és a politikai felfogásából. Vagyis attól tartok, hogy ő Magyarországról mást gondol, mint ami a realitás.

Ha ön már 2009-ben látta, hogy a bevándorlás komoly gondot fog okozni, miért van az, hogy a pártjában ez ekkora zavart okoz a napjainkig?

Bár szóltam a hírek hallatán az MSZP vezetőinek, de nehéz helyzetben voltak, mert segíteni akartak a szerencsétlen sorsú menekülteknek és biztonságban akarták tudni Magyarországot is. Nem egyedül voltak ezzel a dilemmával Európában. Azt már nehezebben viseltem el, hogy a kampányban nem világosan és nem időben mondták ki, hogy Magyarország biztonsága és a menekültek ügyeinek emberséges intézése egyaránt fontos nekünk. Többször javasoltam, hogy válaszolni kell arra a vádra, hogy lebontanánk a kerítést, elfogadnánk, hogy kötelező döntést hozzon a migránsok betelepítésére az EU, az ENSZ. Azt javasoltam, hogy mondjuk ki, hogy marad a kerítés, mert sokba került megépíteni, de a rendőrök és a katonák jobb feltételek mellett fognak szolgálni. Mondjuk ki azt is, hogy elutasítjuk a kötelező betelepítést, de azt is, amit az Orbán-kormány tett: letelepedhet valaki, ha állampapírt vásárol, amit majd magas kamattal együtt visszakap, amin viszont a fideszes közvetítők jól keresnek. Azt is egyértelművé kellett volna tenni, hogy a menekültek ügyét a nemzetközi jognak megfelelően fogjuk kezelni, mint ahogy azt a mai kormány is teszi.

Ön tavaly igen aktív szerepet játszott, mint tanácsadó Botka László mellett, az ő távozása után azonban már nem nagyon találkozhattunk önnel, miért?

Botka László bejelentkezését miniszterelnök jelöltnek, másokkal egyeztette, velem nem. Hogy világos legyen jobb lett volna, ha nem így lesz miniszterelnök-jelölt Botka László, ha az MSZP kérte volna fel Botkát, ha egy megkomponált, az esélyeinket növelő előkampány lett volna a miniszterelnök jelölt kiválasztása. Ha mind az MSZP-t, mind a velünk együtt­működőket, mind a jelöltet emelő egységet mutattunk volna fel. Nyáron látható volt, hogy nem folytatható tovább, ahogy a „Botka-projekt” zajlik. Az is érzékelhető volt, hogy sokan blokkolták, hogy bármi történjen. Akkor kért fel Botka László és Molnár Gyula együtt, hogy vegyek részt a politika kidolgozásában. Elkezdtük a munkát néhányan: átgondoltan lépett néhány ügyben az MSZP–Botka tandem, kialakult a kommunikáció néhány szereplő között, életképes elképzelések születtek, elkezdett működni egy „agytröszt”, ami tervszerűséget és így hatékonyságot vitt volna a politikai kampányba. Elkészült egy kutatási terv, ami közelebb vitt volna a valóság feltárásához, néhányan kidolgoztuk az együttműködési ajánlatot, ami esélyt adott volna a Fidesz visszaszorítására.

Mi történt?

Ha a küllők közé dugják a botot, a kerékpáros leesik, de a bicikli is összetörik. Össze is tört, mert az MSZP támogatottsága akkor zuhant az összes választó körében 8%-ára és ott is maradt. A képlet egyszerű volt: választóink azt látták, hogy az MSZP saját miniszterelnök jelöltjét kényszerítette lemondásra, vagy ha valakinek úgy jobban tetszik, a miniszterelnök jelölt feladta.

És akkor visszavonult ön is.

Molnár Gyula és az MSZP néhány vezetője azt kérte, hogy folytassam, folytassuk a munkát. Kialakult körülöttem különböző területek szakértőiből egy értékes tanácsadói kör, amely végül is vállalta, hogy folytatja a munkát. Ehhez decemberben csatlakoztak a Párbeszéd szakértői is. Elmondtam mindenkinek, hogy nincs személyes törekvésem, nem akarok képviselő lenni, nem akarok semmilyen tisztséget. Azért vállalom, mert így tudok azok szemébe nézni, akikkel együtt politizáltunk, és hittünk abban, hogy használunk hazánknak és a baloldalnak. Volt még egy indítékom, végül is a saját termékemről van szó, hiszen 1990 és 94 között ügyvezetőként, 1994 és 98 között frakcióvezetőként én voltam felelős az MSZP megszervezéséért és így van erkölcsi alapon, hogy kimondjam ma már másként kell csinálni.

Ezek szerint része van abban, hogy létrejött az MSZP és a PM szövetsége is?

Áttörésnek tűnt 2017. decemberében, hogy az MSZP-n kívül van másik olyan párt (PM), amely a közös lista mellett kiáll és van olyan politikus, Karácsony Gergely, aki alkalmas közös miniszterelnök jelöltnek. Az már a helyzet furcsasága, hogy volt még egy ilyen párt, a Fodor Gábor által fémjelzett Magyar Liberális Párt, amely az MSZP-ben sokak számára elfogadhatatlan volt és ezért méltánytalanul partszélre került. Végig azt képviseltem, hogy a Párbeszéddel való megállapodás és Karácsony Gergely jelölése szükséges, de nem lesz elégséges feltétele a kormányzati alternatíva, vagy az autokratikus rendszert és a Jobbikot ellensúlyozó politikai erőközpont kialakításának. Önmagában egy népszerű miniszterelnök jelölt, nem növeli egy párt(pártszövetség) támogatottságát, csak ha ez együtt jár annak politikai stílus váltásával.

Milyen hibák vezettek odáig, hogy az MSZP elvesztette vezető ellenzéki szerepét, és egy zsugorodó párt képét mutatja?

Nem hatott sem az, hogy van miniszterelnök-jelöltünk, hogy közösen indulunk a PM-vel, hogy megállapodtunk a DK-val a koordinált indulásban és visszaléptünk mások javára. Nem tudtuk visszaszerezni, még azon MSZP szavazók támogatását sem, akik egy éve még támogattak bennünket, mivel nem a lehetséges célcsoportra fókuszáltunk és nem szereztünk új támogatókat. A kampánynak nem volt támogatottság növelő hatása. Ennek oka, hogy az üzenetek nem álltak össze konzisztens profillá, és nem jutottak el a választókhoz – buborékban voltunk, csak a megmaradt elbizonytalanodott választóinkhoz jutottunk el, vagy még hozzájuk sem. Egy általános és amorf szándék jelent meg egy élhetőbb Magyarországról. Komoly hátrány volt az MSZP és más pártok közötti együttműködés zavaros kommunikációs környezete, miközben nem vált egyértelművé, hogy a DK, az Együtt, a Momentum és az LMP volt az, amelyek elutasították a kormányváltást biztosító együttműködést. A szakértők azt tapasztalták, hogy a kutatási eredményeket, a tanácsadó testület javaslatait nem használják fel hatékonyan a kampány irányítói. Ezért a választás előtt hat héttel úgy döntöttünk, ha segíteni nem lehet, nem akarunk akadályozni senkit és semmit. Azt mondtuk a kampány irányítóitól kapott feladatokat elvégezzük – azonban ilyen csak elvétve akadt.

Említette az együttműködést, ki-kivel és miért nem játékot. Végül is ez kísérte végig a kampányt, van rá magyarázat, hogy miért nem állapodtak meg?

Az MSZP érdeme volt, hogy készek voltunk a közös indulásra ezért ajánlottuk fel a többi demokratikus ellenzéki pártnak a közös lista mandátumainak a felét és az egyéni körzetekben azt, hogy a legesélyesebb induljon. Az vált akkor világossá, hogy az MSZP egyedül érdekelt abban, hogy létrejöjjön a politikai és társadalmi rendszerváltást akaró nemzeti többség 2018-ban. A DK deklarált célja a baloldalon belüli további térfoglalás -ez nem jött össze, az Együtt, az LMP és a Momentum célja az elitváltás a liberális politikai térben, valamint az életben maradás volt. Azt, hogy nem tanultak a leckéből mutatja, hogy egyetlen ellenzéki párt sem ismeri be hibáit az MSZP-t kivéve. Úgy tesznek, mintha nem rajtuk múlt volna a választási összefogás elmaradása.

Hiszen megállapodtak a DK-val a koordinált indulásról, ez nem volt elég?

Az MSZP meghatározó politikusainak nagy része 2017 decemberében erőltette ki a DK-val történő koordinált indulás elfogadását: rosszkor, rossz megállapodást kötöttek. A DK-val kötendő megállapodás valódi dilemmája az volt, hogy a DK szavazók nélkül nem lehet egyéni mandátumot nyerni, de mint ahogy az tudható volt, csak velük sem. Tévúton jártak, mert nem mondhattak volna le a közös lista követeléséről az utolsó lehetséges jogilag még érvényes időpontig. Abban bíztak –Molnár Gyula, Hiller István nyilatkozta is –, hogy a DK-val kötött megállapodás, ahogy fogalmaztak, mindegy, hogy milyen, de megléte már önmagában lendületet ad. Nem adott! Az MSZP és a DK szavazó bázisa akarta az együttműködést, de nem erre a két pártra korlátozva és gyorsan rádöbbent, hogy a koordinált indulás nem közös indulás. Vidéken így vesztettünk sok szavazót.

Nem lehet, hogy úgy sem volt esély, ha az MSZP-PM, a DK és az LMP, valamint a Jobbik összefog?

Az LMP elzárkózott a választási együttműködéstől, immár harmadszor. Ez történt 2010-ben és később is. Ha 2010-ben hajlandó lett volna a 2. fordulóban, még a régi választási rendszerben együttműködni, akkor nem lett volna a Fidesznek 2/3-a, nem lett volna Alaptörvény, új választási törvény, nem lett volna NER. Nyilván a Jobbik nélküli összefogás kisebb esélyt adott volna a kormányváltásra, de az ellenzék megerősödésére elegendő lett volna. Ezzel szemben vita folyt a demokratikus ellenzékben valamilyen együttműködésről a Jobbikkal, amikor a Jobbik vezető köreiben még csak fel sem merült, még a jelölt állítással kapcsolatos egyeztetés sem. A „néppártosodást” sem emésztette meg a Jobbik elitje! Mégis végig kísérte a kampányt az MSZP Jobbikhoz való viszonyának megkérdőjelezése. Ezzel szemben elengedhetetlen lett volna a Jobbikkal folyó verseny! A Jobbikkal való versenyre azonban sem a program készítésnél, sem a kampányban – kivéve az utolsó két hét szórványos megjegyzéseit – nem volt törekvés. Egyszerűen senki sem volt hajlandó olyan ügyekben politikai lépésekre, amelyek az „egyszerű embereket” érdekelték.

Van-e esély ebből kilábalni, és ha igen akkor hogyan?

Az MSZP–PM tragikus eredményt ért el, annak ellenére, hogy a 2010-es szavazóbázisa nagyrészt meg van, csak szétforgácsolódott. Az MSZP–PM, a DK és az Együtt összesen 18%-t szedett össze a listán. Ez alig marad el a 19%-os 2010-es MSZP szavazatok arányától, ami szavazatokban kifejezve: 990 ezer volt 2010-ben és a levélszavazatok levonása után 1 millió lett 2018-ban.  A kilábaláshoz először is objektív értékelést szükséges készíteni az okokról, olyanoknak, akik képesek tárgyszerűen, elfogulatlanul elemezni, akik nem érintettek a politikai pozícióharcban, akik kívülről is képesek látni bennünket. Erre azért is szükség van, hogy változtassunk a politikánkon és annak megvalósításán, mert, ha csak „mindent majd jobban csináljuk, mint eddig”, akkor nincs esély fordulatra. Abból kell kiindulnunk, hogy semmi garancia nincs arra, hogy lehetséges a közös politikai identitás megteremtése, legalább az MSZP, a DK, az LMP között, amely lehetővé tenné együttműködésünket, majd együtt kormányzásunkat, ami ebben a választási rendszerben alapfeltétel. Azzal az illúzióval le kell számolnunk, hogy módunk van Gyurcsány Ferenc (DK), vagy az LMP vezetői politikai koncepciójának befolyásolására. Hiába mondanánk, hogy a DK és az LMP legalább lássa be, hogy együtt kell indulnunk a választásokon, ami még szintén nem lenne elegendő, mert az nem jelenti a választóknak azt, hogy közösen is tudnánk kormányozni. Hiába mondanák az „újak”, hogy az MSZP és a DK tűnjön el, mert semmi biztosíték sincs arra, hogy a közel 1 millió szavazó őket támogatná. Miközben joggal várják el a kormány (rendszer) váltást akarók, hogy oldják meg az ellenzéki pártok az együttműködést vagy tűnjenek el, de ezt a DK, az LMP, a Momentum elutasítja. Ilyen bonyolult helyzetben olyan lépésekre van szükség az MSZP-ben, – amelyek bárhogyan is alakul mások politikai szándéka – hasznosak lehetnek a kormány (rendszer)váltás érdekében. A rendszerváltást ugyanis nem lehet várni egy váratlan fordulattól, vagy valamiféle társadalmi megrázkódtatástól – ilyesmi nem is várható a közeljövőben. A változást ki kell harcolni egy szervezett erő, egy párt(szövetség) vezetésével, olyan választási rendszerben és olyan médiaviszonyok mellett, amelyek rendkívül hátrányosak az ellenzék számára. Az a kérdés, hogy az MSZP alkalmassá tehető erre és ha igen hogyan. 

Akkor hogyan?

Két paradigma-váltást tartok szükségesnek.  Az első, hogy az MSZP a kialakult társadalmi-gazdasági rendszer kritikusa legyen és alternatívát kínáljon vele szemben. Az emberekben erős a félelem a jövőtől, mert a rendszerváltás gazdasági folyamatai a szociális különbségek növekedéséhez vezetek. A külföldi és a hazai tőke visszaélt a helyzetével, és ezt a Fidesz kihasználta. Külföldi tulajdonú vállalatok a hasznot, amit szereznek, nem osztják meg a magyar társadalommal, a hazai tőkések pedig privatizálják az EU-ból érkező támogatást, a magyar költségvetés jelentős részét és a NER fontos tartóoszlopaivá váltak. Ráadásul mi elhanyagoltuk a korábbi iparvárosok elszegényedett társadalmi csoportjai érdekeinek képviseletét. Az MSZP-nek tehát a közösség érdekében kell fellépni és világossá tenni a vagyonok, és a vállalatok adóztatásának célja az egészségügyi szolgáltatások és a tanulási, valamint a lakhatási lehetőségek, és igazságosabb nyugdíjrendszer biztosítása. Magyarországot a középpontba állítva magyar identitást kell adni a programjának, ami nem kérdőjelezi meg elkötelezettségünket az európai együttműködés iránt. A második, hogy az MSZP újra képviselje egyidejűleg a sokrétű vidék és a főváros érdekeit és érzelmeit. Ez a legnagyobb kihívás, mert a látszólagos modernitás oltárán 1997 a földtörvény akkori beterjesztése óta számos olyan politikai döntést hoztunk, ami elriasztó hatású volt vidéken. Elutasítottunk olyan gesztusokat is, amelyeket a vidéki társadalom nagy többsége jó néven vett, mint a millenniumi ünnepségek, a határon túliak kettős állampolgársága. A népi és urbánus kultúra egyidejűleg akkor lehet a sajátunk, ha képesek vagyunk a népi értelmiség és a vidéki véleményformálók megnyerésére. Szervezeti értelemben is váltanunk kell, nem lehet a Facebook csoportokra és a taktikaiszavazas.hu szerű oldalakra hagyatkozni, mert a választókörzetekben is kell pártszervezet, kellenek felépített jelöltek, és kell az összefogás és összetartozás érzése.

Van-e visszatérés Szekeres Imre számára?

Tagja vagyok és maradok az MSZP-nek és amit tudok és amit lehet megteszek azért, hogy talpra álljon. Nem kívánok semmilyen pozíciót, semmilyen tisztséget. Azt akarom, hogy Zachar Ferencnek és Szabó Lajosnak otthon Jászapátin, Fetser Jánosnak Orosházán, Kovács Tibornak Tiszaújvárosban, Csizmadia Mártának Budapesten és másoknak, máshol a szemébe tudjak nézni.

Furcsa sémák rajzolódtak ki egyes választókörökben

„Ez nem csak Magyarországról szól. Egész Európa számára nagyon fontos ez az ügy. Mert nacionalisták mindenütt vannak és erősödnek… ezek mind-mind veszélyeztetik a közös európai eszméket, vívmányokat”  – vallja a szerdán útjára indított, a magyar választások tisztaságát vizsgálni hivatott nemzetközi project, a #TisztaVoks True Votes Hungary ír vezetője. Garvan Walshe a Független Hírügynökségnek adott interjújában szeptemberre ígért eredményeket, bár annyit előzetesen elmondott, hogy az egyes szavazókörök eredményeit alaposabban megvizsgálva nagyon furcsa sémák rajzolódtak ki. „Mi nem a múltért, hanem a jövőért dolgozunk. És azért, hogy tiszta képet kapjunk arról, hogy valójában mi is történt.”, mondja a kérdésre, mit remél attól, ha bizonyítják a csalásokat.  

 

“Szerte Európában felemelkedőben van a nemzeti demagógok új elitje, amely kihasználva a demokratikus rendszerek sebezhetőségét egymás ellen fordít minket országokon belül és nemzetközi szinten egyaránt. Ahol megnyerik a választásokat, nekitámadnak a független igazságszolgáltatásnak, médiának, civil szervezeteknek és bárkinek, aki a hatalmukat veszélyezteti. Azt akarják elhitetni a világgal, hogy mindezt a népük jóváhagyásával teszik” – ez olvasható a szerdán indított honlapjukon. Ezek szerint nem csak magyar jelenségnek tartják a fentieket. Akkor mégis miért pont Magyarország került a célkeresztjükbe?

Azért, mert a mostani választásokkal kapcsolatban számos bizonyítható-bizonyított csalásra derült fény – utaztatások, tömeges szavazatvásárlások, kamupártok stb. –, s amikor mi is megkapartuk a dolgot, találtunk furcsaságokat – ahogy sokan mások is –, például azt, hogy kiugróan magas volt az érvénytelen voksok száma bizonyos szavazókörökben.

Az egyes szavazókörök eredményeit alaposabban megvizsgálva nagyon furcsa sémák rajzolódtak ki.

Miután szerencsére nyilvánosságra hozták az összes szavazókör eredményét, ezeket néhány ismerősömmel még alaposabban elkezdtük vizsgálni.

Konkrétan milyen sémákra bukkantak?

Ezekről addig nem szeretnénk többet mondani, amíg atombiztos bizonyítékokkal nem tudunk előállni. Egyelőre még a munka kezdetén vagyunk, s ahhoz, hogy alaposan, mélységeiben vizsgálódhassunk, több emberre és nagyobb kapacitásokra van szükségünk. Éppen emiatt indítottuk el a #TisztaVoks True Votes Hungary projektet, illetve a #TISZTAVOKS közösségi adománygyűjtést. Célunk az, hogy az összegyűlő pénzből olyan professzionális, teljes munkaidős szakemberekből – a többi között adatelemzőkből, programozókból – álló

nemzetközi csapatot hozzunk létre, amely ki tudja nyomozni, hogy a már napvilágra került esetek és a mi tudomásunkra jutott incidensek egyedieknek számítottak-e, vagy csak a jéghegy csúcsát képezik.

A magyar választásokat vizsgálják, mégis nemzetközi színtéren végzik ezt. Miért lehet ez érdekes és főként fontos a magyarokon kívül mások számára?

Mert ez nem csak Magyarországról szól. Egész Európa számára nagyon fontos ez az ügy. Mert nacionalisták mindenütt vannak és erősödnek. Egyértelműen szembesültem ezzel jómagam is a Brexit népszavazás kapcsán. De említhetném Lengyelországot, Franciaországot, Dániát is akár. Mert ne tévedjünk!

Sokan és sokszor azt állítják, hogy az ilyen nacionalizmus a kelet-európai országok sajátja, de ez egyszerűen nem igaz!

Itt nincs kelet-nyugati különbség, a nacionalizmus erősödése bárhol megtörténhet.

A fenti, nagyon is konkrét példák ezt mutatják. Ezek mind-mind veszélyeztetik azokat a közös európai eszméket, vívmányokat, amelyek a II. világháború után, majd a berlini fal leomlása óta erősödtek a kontinensen.

Mit tudnak elérni? Még ha sikerülne is bebizonyítaniuk, hogy a magyar választásokat elcsalták, az új Országgyűlés már felesküdött, s a tervek szerint az új kormány hivatalosan is feláll még a héten. Visszamenőleg mire számítanak, még ha ki is derül mondjuk, hogy csalás nélkül tényleg nem lett volna meg a kétharmada a Fidesznek?

Mi nem a múltért, hanem a jövőért dolgozunk. És azért, hogy tiszta képet kapjunk arról, hogy valójában mi is történt.

Hiszek abban, hogy ha tiszta képet mutatunk fel, akkor az visszahat a politikára,

arra, hogyan viselkedik a kormány, miként bánnak más országok a magyar kormánnyal, s messze nem utolsó sorban mindez együtt olyan helyzetet képes teremteni, hogy a jövő évi európai parlamenti, majd őszi önkormányzati, illetve a négy év múlva esedékes következő országgyűlési választásokra már tisztább körülmények között kerülhet sor. Ez nem csak Magyarország, a magyarok számára fontos, egész Európa, az európaiak számára is. Mert kell, hogy Európa is előre haladjon, hogy egy uniós tagállam se kérdőjelezhesse meg a másik demokratikus voltát.

Milyen vizsgálatot ígérnek? És mikorra lehetnek meg az első eredmények?

Ami az utóbbit illeti – szeptemberre. A vizsgálat mélysége és kiterjedtsége nagyban függ attól, hogy milyen összeget tudunk összegyűjteni. Mi arra biztatunk minden európait, köztük a magyarokat, hogy ha fontos számukra a demokrácia és az EU jövője, küldjenek a munkánkhoz némi adományt. Hogy nagy szavakkal fogalmazzak:

nemzetközi erőfeszítés eredményeként, európai fókusszal az egész világ javára szeretnénk dolgozni.

Amit ígérünk, az pártatlan vizsgálódás egy nemzetközi csapat részéről, amelynek egyelőre önkéntes tagjai vannak Nagy-Britanniában, Belgiumban és Magyarországon.

Ön eddig is politikai tanácsadással foglalkozott, Brüsszelben, tűzközelben dolgozik, vannak transzatlanti kapcsolatai is. Gondolom, lobbyereje nem kicsi. Kik álltak eddig már Önök mögé?

Egyelőre nem nevezhetek meg konkrét támogatókat, de azt ígérhetem, hogy

lesznek olyan befolyásos európai és más országbeli emberek, akik mögénk állnak.

Lehet, hogy órákon belül akár már neveket is lehet mondani…

Mi a helyzet a magyar kormánnyal? Velük felvették-e a kapcsolatot?

Miután hivatalosan még csak most indultunk, még nem, de tervezzük. Nagyon remélem, hogy támogatni fogják a vizsgálatainkat, hiszen a megosztott ország és a kormánya számára is az lenne megnyugtató, ha feketén-fehéren kiderülne, hogy minden rendben ment. Sajnos azonban a jelek nem ebbe az irányba mutatnak. Hiszen hogyan fordulhat elő, hogy többen szavaztak az ellenzékre, ám a kormánypártok mégis kétharmadot kaptak?

De a magyar kormány ahelyett, hogy nyugodt alkotmányos kereteket biztosítana az ország, a magyarok számára, s nyugtatni igyekezne a kedélyeket,

támadja azokat, akik nem értenek vele egyet, nekimegy a civileknek. Egyszóval nem úgy viselkedik, mintha nem lenne félnivalója.

“If people lose confidence in a democracy, then we don’t have one”

It is not a democracy, where rules don’t apply to the wealthiest citizens, says Dean Starkman, an editor of Paradise Papers, the last wave of the giant offshore leaks. In an interview with FüHü, Starkman, fellow at the Center for Media, Data and Society at Central European University in Budapest and visiting lecturer at CEU’s School of Public Policy talked about the process of covering the leaks. He says the offshore system developed like a cancer, and he hopes that there will be other leaks. He also told us which name was the most surprising to him.

Dean Starkman
Photo: FüHü

How did you get in touch with the International Consortium of Investigative Journalists, the group that covers the Paradise Papers?

I’ve been a journalist in the U.S. for a long time, in investigative circles, and it is a relatively small world. The fact is that I knew pretty well some people who were already working there. Some people used to work for me and they are now at ICIJ. And a senior editor at ICIJ, Mike Hudson was a subject of the book I wrote about the financial crisis. So I guess, I was known to them and then they called.

What was your task?

They had already been under way for more than a year with the Paradise Papers and I was pretty unaware of it. My task was essentially editing, I was a content editor, I would say. It was to shape and help guide a few stories. That was my role.

We are talking about 13.4 million documents. How many journalists, how many teams were needed to process all of them?

ICIJ is a fairly small operation with a dozen people or so, but it does have some of the leading data journalists in the world.

They are very accomplished and are basically experts in managing, processing and analyzing mass data leaks.

I am not a technical expert at all, but that can be a very complex business, because data come in all source of forms. They have their own set of skills, and there is the ICIJ model, which is quite unique: it is basically forming a professional collaboration of dozens and dozens of news organizations.

These organizations already exist, they have staff, reporters and lawyers and everything else. So they are able to leverage their small size with this larger network.

At the end it was 94 news organizations.

And the beauty is that everybody, like the Direkt36 in Hungary, Le Monde in France, CBC and CTV in Canada, The New York Times in the U.S., each one can go in and have an eye for what they think is interesting for their market. That’s really cool.

Photo: FüHü

You really have to be Canadian to understand who Stephen Bronfman is – the people behind Seagram’s, one of the leading families in Canada. Most people wouldn’t know who they were, they would just go over their name. And it happens all over the world, so they need smart reporters with different eyes on the material, with own perspective, experience. And they are able to pull stories. It’s a wonderful model.

How did they select the contributors, those outlets, those journalists who could work with them?

I wish I knew exactly the criteria. The thing is that these are established news organizations that have earned their reputation over the years. These are highly sensitive documents, right? It is a scenario that requires a high degree of professionalism. You don’t just need to be secure of hacks, you have to know how to work together.

You got this network around the world. Everybody is working together towards a single launch date. In this case it was November 5th. Nobody can let it slip out beforehand, even if they have a great story and there is competition, or whatever the pressure is. Also, when you are reporting on this stuff, you can’t call somebody who may call somebody else, and then the substance of the project is revealed before we wanted it to be.

Of course, the subjects are given enough time to react, to yell, scream and threaten,

but you want to decide about the moment when it is revealed. It is not only Appleby that doesn’t want its proprietary stuff leaking out, neither do we.

We have 94 moving parts around the world, and you have to be able to trust them.

These have to be trustworthy operations

that are disciplined and know what they are doing. I am just a hired hand there, but you have to be able to trust the others that they are not going to screw it up, make big mistakes, libel somebody, or get major facts wrong. That’s the trick of this.

Let’s go back to security. You mentioned that you wanted no leaks. What kind of security measurements did you have to prevent these?

Well, it is beyond my technical expertise. But to join ICIJ, to belong to their network requires a learning curve, probably all journalists need to do it. You recommend a lot of things to journalists to keep their communication and material secure. All of those tools are deployed, including encryption.

Photo: FüHü

However they hardened their virtual workspace, which is where people act around the world, is obviously critical, because all of those sensitive documents are online somewhere, they have to be, because not all people work in the office, they are not in Washington.

They think a lot about it, there are many emails, conversations about it, whether some people want to phish us or hack us and all those things. The proof that it worked was that everything was secure until the launch.

You know who the first one was to leak that an investigation was going on? Appleby itself, the firm from where half of the documents came. After they had been contacted, they issued a press release.

There is one question that everyone wants to know the answer to: how did Süddeutsche Zeitung receive these documents? Can you say anything about it, or is it top secret?

Yes, top secret, but the fact is that I don’t have any idea. (laughing)

And about why it was the Süddeutsche Zeitung that received them?

I don’t know specifically, but they were also the recipients of the Panama Papers. Once you get a reputation of being able to handle something like this, then the next guy who comes along will probably try you.

Photo: FüHü

That’s how it works: whistleblowers, whoever they happen to be, and I really have no idea who gave Süddeutsche Zeitung this material, they are exposing themselves, in some cases to a pretty extreme degree. They want to make sure that the handoff goes smoothly, that they are protected, that it is not retraced to them, that the risk they took will have some meaning, it will result in what they were looking for with the exposure of that stuff. These are not random choices of who gets such data.

Was there a verification process? Well, I am sure that there was, but were there any fake documents in the material?

Yeah, before you even begin with anything you have to do it. What if you had worked for a year and a half and then you discovered that the entire thing was a hoax. Or if Appleby could demonstrate that it is a complete forgery. That would be a disaster.

So verification is the first thing they do, but I don’t know what they did to do that, it was before I got there.

Why do you think uncovering offshore businesses is important?

For two big reasons: a practical and a moral reason. On a practical basis,

an enormous portion of the world’s wealth is hidden offshore.

It is difficult to know how much it is, but I’ve seen estimates up to 32 trillion dollars. That’s money that is for the most part untaxed, withheld from the public treasuries around the world, meaning that everybody who is not in this system has to make up the difference. This contributes enormously to inequality.

It is not just that people aren’t paying their fair share of taxes, but it leaves people who are already wealthy in control of wealth they obtained using the infrastructure that the rest of us pay for.

Photo: FüHü

The other part of it: it is by definition inherently unfair. It throws the very legitimacy of the system into question. It raises the question about whether democracy can function if it is unable to enforce the law against its wealthiest citizens.

If the wealthiest citizens aren’t the subjects of the same rules and regulations as the rest of us, well, then we are not living in a democracy any more.

If we value democracy, then its rules have to apply to everyone. If they don’t, then people lose confidence, and if people lose confidence in a democracy, then we don’t have one.

There were 120 thousand names in these documents. Which one was the most surprising to you personally?

Well, Prince Charles and the Queen… Or Bono. It’s a surprise, because he is also a crusader for social justice, in a serious way. But still, I think Wilbur Ross, he is a sitting U.S. cabinet member. The prominence of the names is what gave the project its power.

Did any of the affected persons threaten with a legal process?

Probably all of them did. (laughing)

Photo: FüHü

Did they just threaten, or have they already started with it?

I am not aware of any. The part of the process is that there shouldn’t be any surprises. So, everybody who is involved had a very detailed idea of what was coming. That process is not supposed to be ping-pong, it is a serious discussion. It has a lot of benefits to everybody, especially to news organizations which have the obligation to be as fair as possible.

Secondly, the subjects you are presenting this material to are the ones with most interest of anybody in the world to point out errors. So, you want people to verify and prevent you from making mistakes. You don’t want to have a number or a title wrong, you don’t want to have anything wrong.

If the story is caught weak end, because somebody points out something that you got wrong, so be it.

Anyway, that’s the nature of the whole process. Subjects react and respond.

Do you think that there will be any consequences for these persons? Because the Panama Papers had quite a few consequences…

I wouldn’t speculate, but I think that there is a general public awakening to issues of income inequality and the role of offshore systems in it. Honestly, it is thanks to ICIJ that this is on the public agenda at all.

Nobody was talking about the offshore system, and it developed like a freaking cancer.

In 30 years it’s become like a giant tumor in the financial system.

It’s a big business. We’re talking about an extreme amount of money that made its way out of the individual countries into tax havens. I don’t think that can last. I really don’t think.

Let’s talk a bit about the contributors again, in terms of their personal safety. Many of the journalists working on the project come from countries where the personal safety of journalists is not of paramount concern of the authorities. Do you know of any threats that the contributors received?

We all know about the Maltese journalist who was killed by a car bomb, apparently for her reporting on the Panama Papers. You know, that is a possibility for almost anyone, anywhere. But most of the risk is not lethal, that’s for sure, rather legal.

Photo: FüHü

There are some countries, like Hungary, where journalists are attacked personally, by name by the government-leaning press, and

it is very disgraceful and really pitiful.

That’s a risk as well. Or journalists face illegal surveillance, or legal surveillance, they face hacks… There are risks, but generally it is safe to say that in countries where rule of law is better established, the risk is lower. In places like Russia, they are much-much higher.

Are there any individuals, organizations that support this research?

Yes. I don’t know who they are, but they are available on the ICIJ website.

So, the system is transparent?

It has to be. It is not a shoestring operation, but it runs on a fairly tight budget. If you are very independent, it means that you probably will not have a lot of money lying around. That’s the way how our system is set up right now.

This was not the first wave of the offshore leaks. Do you think that there will be more waves?

I certainly hope so. Again, I’ve been working for them for a few months, but I had been a fan long before that.

The place has pulled off a series of mega-leaks in a row.

The first big one was called Offshore Leaks, then there was LuxLeaks, SwissLeaks and then there was the Panama Papers.

These were massive, giant data leaks of highly confidential material. And just when you think that it can’t go on, then the Paradise Papers comes out. It is true that one leak does lead to another. People around the world, with access to data see this and say: hey, I am working for an institution that is also doing something wrong, let’s see what I can do.

So, the answer is: I don’t know whether there will be any more leaks, but I hope so.

A Fidesz fél valamitől…!?

„Jól látható, hogy a Fidesz tart valamitől! Valószínű azt érzik, hogy hiába vezeti a kormánypárt a közvélemény-kutatásokat. Ha választások előtt az ellenzéki pártok visszalépnek egymás javára, akkor kritikus mennyiségű egyéni mandátumot szerezhetnek.” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek László Róbert, a Political Capital szakértője. Viszont az ellenzéki csodavárástól is óv a választási szakember, a mai választási rendszerben ugyanis biztos nincs olyan csodaszer, vagy jelöltállítási stratégia, ami a kevesebből több szavazót csinál.

 

Nagy a helyezkedés az ellenzéki pártok között, az összefogás módjáról, és a listaállításról a politikusok pillanatnyi érdekek szerint érvelnek. Az legalább egyértelmű, hogy az egyéni kerületekben az egyeztetett indulás a legjobb megoldás?

A nyilvánosságban már nyolc éve folyamatos a vita, amely a Fidesz legyőzésének stratégiáját, az együttműködés és összefogás módját úgy keresi, mint valami csodaszert. Pedig csodaszer az nincs. Ha valaki azt hiszi, hogy a mai választási rendszerben akad olyan jelöltállítási stratégia, ami a kevesebből több szavazót csinál, az sajnos nagyon nagy tévedésben van.

A Fidesz legyőzéséhez egyszerűen több választópolgárra lenne szükség, mint amennyi a Jobbikon kívüli ellenzéki pártoknak ma a rendelkezésére áll. Amíg ez a helyzet nem változik, addig azt mondhatjuk: a balközép ellenzéknek nincs győzelmi esélye.

A pártoknak legfeljebb egyéni túlélési stratégiáik vannak. Ha volna kritikus mennyiségű szavazójuk, akkor a maga természetességével alakulna ki, hogy a közös jelöltekre és a közös listára épülő, avagy a koordinált megállapodás lenne-e célravezetőbb.

Tehát az igazi kérdés inkább az, hogy miként szerezhetne az ellenzék a jelenleginél több szavazót?

Ez magától értetődő. A Fidesz agresszív térhódítása persze nem könnyítette az ellenzék dolgát. Nem kizárólag a választási rendszer átalakítására, hanem még inkább a médiapiaci felvásárlásokra, a kormányoldal erőfölényével való rendszeres visszaélésekre, például az ÁSZ-büntetésekre gondolok. De ez nem menti fel az ellenzéket minden felelősség alól. Megnyilvánulásaik nagy része kimerül abban, hogy melyik párt kivel fog össze, de leginkább hogyan nem. Ezzel a választókat nem lehet megnyerni, őket ez a legkevésbé sem érdekli. Az egészből csak annyit látnak, hogy a pártok veszekszenek egymással, így aztán elképzelhetetlennek tűnik, hogy az ország kormányzását rájuk lehetne bízni. Négy éve is hasonló volt a helyzet, némileg más szereplőkkel.

Az is örökzöld téma, hogy az önmagukat demokratikusnak nevezett pártok együttműködhetnek-e akár a Jobbikkal is, hisz anélkül nincs valóságos győzelmi esély. Ön szerint?

A jelenlegi támogatottsági adatok alapján ahhoz, hogy a teljes ellenzéknek több mandátuma legyen a Fidesznél, valamilyen módon együtt kellene működniük. Kérdés, hogy ezt akarják-e egyáltalán a pártok. Mármint a közös kormányzást.

Ha lenne 100-105 mandátumuk, miközben a Fidesznek 94-99, Vona Gábortól Gyurcsány Ferencig kellene körbeülniük a koalíciós tárgyalóasztalt. Nagyon csodálkoznék, ha ez a „szivárványkoalíció” olyan ütőképes kormányt tudna alakítani, amelyik nem bukik meg néhány hónap leforgása alatt.

Vagyis nem ért egyet Heller Ágnessel, aki azt mondja, hogy a Fidesz leváltása nemzeti ügy, ennek érdekében még a Jobbikkal is össze kell fogni?

Ez egy politikai állásfoglalás, elemzőként nekem ezzel nem egyetértenem vagy nem egyetértenem kell, hanem azt végiggondolni, hogy működőképes lehet-e ez az elképzelés. Az előbb említett okokból aligha az, és nem úgy tűnik, hogy a balközép ellenzéki pártok a Jobbikkal közös kormányzásra készülnének épp. Ahogy a Jobbik sem ambicionálja ezt.

Olyan típusú együttműködést viszont el tudok képzelni, hogy a választókerületekben egymás esélyes jelöltjeit hagyják érvényesülni. Nem fog jobbikos jelölt visszalépni MSZP-s, vagy DK-s javára, de néhány budapesti és nagyvárosi kerületben könnyen elképzelhető, hogy a Jobbik alig kampányol majd a saját jelöltje mellett. Ugyanez fordítva: az olyan kerületekben, ahol a baloldal szabad szemmel nem is látható, bár nekik is lesz jelöltjük, nem nagyon agitálnak majd mellette, és hagyják a meccset eldőlni a Jobbik és a Fidesz aspiránsa között. Ehhez – kis túlzással – tárgyalni sem kell leülni, hisz annyira egyértelmű, hogy melyik pártnak hol erősek a pozíciói. Ez a maximális együttműködés, amit a Jobbik és a baloldali ellenzék között elképzelhetőnek tartok – ami – valószínűleg kevés a választási győzelemhez, viszont elég lehet a kormánypárt többségének minimalizálásához.

Az egyéni körzetekben szinte folyamatosan egyeztetnek a pártok, akár hivatalosan, akár a nyilvánosság kizárásával. Nehezebb kérdés a listaállítás. Az ellenzéki pártok között éles vita alakult ki, hogy kell-e közös lista, ahogy Karácsony Gergely szeretné, vagy épp ellenkezőleg, nincs szükség közös listára, ahogy Gyurcsány Ferenc állítja. Lehet ebben igazságot tenni?

Ez ügyben a legtöbb párt álláspontja az aktuális politikai érdeke szerint változik. 2013-ban úgy tűnt, a DK kimarad az MSZP és az Együtt koordinált indulásából, mire Gyurcsány Ferenc óriási kampányba kezdett a közös listáért, a szerinte akkor egyetlen üdvözítő megoldásért. 2014 januárjára el is érte a célját, de választási győzelmet ez nem hozott, csak négy DK-s mandátumot. Ma, amikor Gyurcsány magabiztosabb lehet az ötszázalékos küszöb önálló megugrásában, már a leghatározottabb ellenzője a közös listának, s csak a koordinált indulásban hisz.

A Párbeszéd vezetői számára nyilvánvaló volt, hogy maguktól az ötszázalékos küszöböt nem fogják elérni. Ez tolhatta őket az MSZP-vel való közös lista felé.

Valójában közös listával, illetve koordináltan is lehetne nyerni, de – visszatérek az első gondolathoz – ahhoz lényegesen több választóra lenne szükség. Ha viszont ez hiányzik, akkor nyerni nem tudnak, és csak az lesz a döntő, hogy a különböző szereplőknek mi a túlélési stratégiája.

A DK ma azt mondja, hogy az önálló lista több szavazatot mozgósít, a közös lista pedig összemossa a pártokat. Az MSZP szerint viszont akkor van több szavazó, ha közös a lista. Nincs egzakt számítás arra, hogy mikor van több szavazó?

Részigazságok vannak ezekben az állításokban, de szinte lehetetlen modellezni, hogyan viselkednének a választók egyik vagy másik helyzetben. Mindig csak az egyik forgatókönyvet ismerhetjük meg a választás napján, és nem fog kiderülni, hogy „mi lett volna, ha…”. 2014-ben nem győztek közös jelöltekkel és közös listával, de minden bizonnyal a koordinált indulással sem jártak volna lényegesen jobban.

Amit állíthatunk: a közös lista legfőbb előnye, hogy semmiképp sincsenek elvesző szavazatok. Ha viszont koordináltan indulnak, akkor van ilyen kockázat: az öt százalék – tehát a parlamenti küszöb – alatt végző pártokra eső szavazatok nem hasznosulnak. Ha nem kéne attól tartani, hogy lesznek öt százalék alatt teljesítő pártok, akkor viszont ebben az esetben sem vesznének el voksok.

De nem győzöm hangsúlyozni: csodára egyik esetben sem lehet számítani, ahogy az sem igaz, hogy bármelyiket választják, az eleve rossz megoldás lenne.

Az látszik, hogy az LMP, a Momentum, és az Együtt nem akar a baloldallal összefogni, vagy legalábbis a kampány mostani szakaszában még nem. De nem rontja ez az ellenzéki esélyeket?

Ha az a cél, hogy bejussanak a parlamentbe, s tényezőkké váljanak, hogy aztán négy év múlva ők lehessenek a kormányváltó erők, akkor az egy érthető stratégia. Ha viszont az ellenzék mégis győzni szeretne, és közösen kormányozni már idén tavasztól, akkor biztosan együtt kell működniük, valamilyen módon.

A minimum követelmény az lenne, hogy legkésőbb a választás előtti utolsó héten visszaléptetik egymás javára az egyéni jelöltjeiket. Persze sokkal hatékonyabb volna, ha nem hagynák ezt az utolsó pillanatra. Arra számítok, hogy még egy darabig igyekszik mindenki saját magát feltüntetni a kormányváltás fő letéteményesének, hogy aztán az utolsó néhány hétben lépjenek vissza tömegével egymás javára. Ez az a forgatókönyv, amitől a Fideszben is félnek.

Látható ugyanis, hogy a kormányzópárt nem nyugodt, nem úgy viselkedik, mint aki biztos a nagyarányú győzelmében. Ha nyugodtak lehetnének, akkor nem küldték volna rá az Állami Számvevőszéket minden ellenfelükre, és nem volna ilyen harsány a gyűlöletkampányuk sem, ami lényegében egyetlen pillanatra sem szünetelt.

Látszik, hogy a Fidesz tart valamitől, valószínű, ők is érzik, hogy bár utcahosszal vezetik a közvélemény-kutatásokat, de ha az ellenzéki pártok mégis képesek lennének egymás javára visszalépni, akkor az a relatív többségi rendszer, amit a Fidesz magára szabott, az vissza is üthet. És akkor kritikus mennyiségű egyéni mandátumot veszíthetnek el.

Ezzel azt mondja, hogy az eddigi gyenge teljesítménye ellenére is vannak az ellenzéknek győzelmi esélyei, vagy csak az a kérdés, hogy mennyivel győz a Fidesz?

Még majdnem három hónap van a választásig, történhet bármi. Csak ahogy arról már szó volt, nem hinném, hogy szeretné bármely ellenzéki párt, hogy Gyurcsány Ferenctől Vona Gáborig kelljen koalíciós tárgyalásokat folytatni.

Ha az a kérdés, hogy Jobbik nélkül lehet-e többsége a balközép ellenzéknek, arra a válaszom az, hogy nem. A Fidesz talán nem is annyira a vereségtől fél, hanem attól, hogy egészen kicsi különbséggel fog győzni. A pártnak öt évig kétharmada volt, utána pedig csak egyetlen párttal kellett ugyanezért alkudoznia. Ha most a 133 mandátum – ami a kétharmadhoz kell – látótávolságban sem lesz, akkor rengeteg ügyben kell majd alkudozniuk, talán több ellenzéki párttal is. Ami még ennél is ijesztőbb lehet számukra, ha alig lesz több mandátumuk az abszolút többséghez szükséges 100-nál. Ez a helyzet kapkodáshoz, és a korábbinál is jóval több politikai hibához vezethet.

Az LMP állítólag arra számít, hogy a legerősebb ellenzéki pártként kerül ki a választási versenyből. Az mire lenne elég?

Ez a hosszú távú stratégiaépítésben számíthat, ugyanis ha a Jobbikon kívül nem az MSZP lenne a legerősebb, az teljesen új helyzetet teremtene a magyar politikában. Megindulhatna egy átrendeződés az ellenzéki oldalon. Abban az esetben viszont, ha az MSZP helyébe a Gyurcsány Ferenc féle DK lépne, akkor lényegi változás hosszabb távon sem követezhetne be, legfeljebb megindulna az áramlás a szocialistáktól a DK irányába.

Mi történhet a kisebb pártokkal, akik nem akarnak közös listára menni?

Az LMP-nek most jó esélye van a parlamentbe jutásra, a Momentumnak viszont ma ugyanerre kevés az esélye. A Párbeszéd közös listát állított az MSZP-vel, s friss hír, hogy a Liberálisok nevű formációnak is sikerült oda bekönyörögnie magát. Bár az még nem világos, hogy pártként kapnak-e bebocsátást, vagy csak Fodor Gábor túlélését biztosítják. Marad az Együtt; nekik a legnehezebb a helyzetük, legfeljebb azt járhatják ki, hogy egy-egy győzelemre esélyes kerületben az ő egyéni képviselőjelöltjük maradjon állva.

Gondolom, hogy itt is az a kérdés, hogy hány lista állítását bírja el az ellenzéki oldal? Anélkül persze, hogy végzetesen rontanák egymás esélyeit.

27 egyéni jelölt kell, hogy országos listája legyen egy pártnak. Biztosan vesztes kerületekben indulhatnak egymás ellen is, így ez egy teljesíthető kritérium. Nincs azonban olyan sok ellenzéki szavazó, hogy a Jobbik mellett az LMP, az MSZP, illetve a DK listáján túl az Együtt, illetve a Momentum is esélyes legyen a parlamentbe jutásra. Sőt, ha elindul a Kétfarkú Kutyapárt, ők is elszívhatnak ellenzéki szavazókat.

Mi történik, ha Jobbik egyedül marad, tehát nincs benne egy képzeletbeli ellenzéki együttműködésben? Vona Gábor ugyanis már győzelmi nyilatkozatokat ad, de valóban van esélye erre egyedül a Jobbiknak?

A Jobbik támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint évek óta mozdulatlan, pedig az elmúlt években komoly kampányt folytattak. Az áttörés azonban nem történt meg, tehát a Jobbik támogatottsága meg sem közelíti a Fideszét. Jelen tudásunk szerint a Jobbiknak az egypárti kormányalakítási esélyei minimálisak. Feltéve, hogy a hátralévő időben nem történik valami különleges. Mindenki a Simicska-féle atombombára vár, amiről korábban sokan tudni vélték, hogy 2017 végéig ledobja, és még mindig vannak, akik reménykednek benne, hogy a kampányban robban. Mint minden csodavárás, nagy valószínűséggel ez is csalódással végződik majd.

A költségvetési támogatás komoly összeg, több száz millió forint. Ennek megszerzése milyen látszólag logikátlan mozgásra készteti a pártokat?

Ha a túlélés motivál, és nem a választási győzelem, akkor nagyon sokat számít, hogy egy párt 150, 300, 450 vagy 600 millió forintos kampánytámogatásra lesz jogosult. Ha ugyanis visszalépkednek egymás javára, utólag is vissza kell fizetni a különbözetet, ami kétségkívül megnehezítheti a választási logika érvényesülését.

Vegyük azt a példát, hogy egy pártnak van 60 jelöltje – ami 300 millió forintos listás kampánytámogatást jelent – de néhány helyen vissza kéne lépnie az ellenzéki győzelem érdekében. Ha csak hat helyen lép vissza, még mindig ugyanerre a 300 millióra jogosult, de ha már hét helyen, akkor lecsúszik a 150 milliós sávba, és a különbözetet vissza kell fizetnie. Az anyagi motiváció tehát nagyon sokat nyomhat a latban.

A határértékek: 27 jelölttől jár mintegy 150 millió forint, 54 jelölttől 300 millió, 80 jelölttől 450 millió, valamint 106 jelölt esetén 600 millió. Ezekhez jön még hozzá jelöltenként további egy-egymillió.

Az országban elég feszült a hangulat, az emberek félnek. Ilyen körülmények között lehet hitelesnek tekinteni a közvélemény-kutatási adatokat?

Nagy hiba elhinni a pártoknak, hogy az ő embereik mást tapasztalnak az országban. Négy évvel ezelőtt is szinte minden ellenzéki párt azt mondta, hogy nem hisz a közvélemény-kutatási adatoknak, aztán sokkolta őket, hogy nagyjából az az eredmény született, amit a kutatók előre jeleztek. A nagyságrendeket ma is biztos, hogy jól mérik. Ez alatt azt értem, hogy az lehetséges, hogy egy ma 3 százalékra mért párt, átcsusszanjon az ötszázalékos küszöbön, de az kizárt, hogy a ma 8-14 százalék közé mért MSZP tényleges támogatottsága 25 százalék körül lenne.

Vagyis a négy évvel ezelőtti összefogás kudarcából az ellenzék nem vonta le a tanulságot, és ugyanazokat a hibákat követi el ismét?

Az valószínű, hogy nem szó szerint ismétlik meg a négy évvel ezelőtti kudarcot, hisz ezúttal a koordinált indulás valamelyik botcsinálta módját fogják megvalósítani. Megint felülről, sűrűn változó összetételű tárgyalóasztalok mellől próbálnak tüzet oltani, miközben a terepmunkát nem végezték el. Elsősorban a 106 alkalmas jelölt felkutatására kellett volna fordítani az energiát.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK