Az évtizedek óta veszteségesen működő Zsolnay Porcelán-manufaktúrát a pécsi önkormányzat 2013-ban eladta a szír-svájci üzletembernek, Bachar Najarinak. Rá három évre, 2016-tól viszont minden jogi eszközt felhasznál a város vezetése a nagy múltú gyár visszaszerzésére. A tulajdonos, Bachar Najari pécsi ügyvédje, Bodnár Imre exkluzív interjút adott a Független Hírügynökségnek, amelyben beszámol megbízója elleni támadásokról, illetve arról, hogy az állami eszközökkel indított három einstand kísérletet hogyan sikerült visszaverni. A jogász aggályosnak tartja, hogy korábban az önkormányzat erőszakkal, őrző-védő különítménnyel ebrudalta ki a helyi vízmű és a közlekedési cég gazdáit. Információink szerint Najari reménykedik abban – bár nem zárja ki –, hogy a helyi hatalom ellene nem alkalmaz fizikai erőszakot, mint a visszafoglalt vízmű vagy a buszos cég esetében.
Az interjú első részét itt olvashatja.
Fotó: bodnarugyved.hu
Ott jártunk, hogy állami eszközök bevetéséve akarták a gyárat visszavenni Bachar Najaritól. Az igaz, hogy a svájci nagykövet figyelmét is felkeltette az állam erőszakos beavatkozása a tulajdonviszonyokba?
Amikor elmondtuk a történetet a hivatalban lévő nagykövetnek, akkor nem hitt a fülének. Azt mondta, hogy ez lehetetlen, de miután megismerte a történetet és a szereplőket, akkor megértette a helyzet komolyságát.
Ekkor már politikai felügyelet alatt volt Páva Zsolt?
Nem tudom, hogy egy polgármesternél mit kell értenünk a politikai felügyelet alatt, de az biztos, hogy érthetetlen, ami Pécsett a városházán folyik.
Az igaz, hogy miután Najari úr nemcsak befizette a 400 milliós tartozást, de ezzel négy nagy pécsi ingatlan tulajdonjogát is megszerezte?
Pontosabban jelzálogjogát. Ugyanis 2009-ben az MFB az akkor felvett hitelért cserébe fedezetet kért és kapott a várostól; jelzálogot jegyeztek be négy nagy értékű pécsi ingatlanra. Amikor a Najari elleni támadás részeként Paár Attila megvette a gyár tartozását, akkor átmenetileg már ő rendelkezett a 300 milliót érő ingatlanvagyon felett. Amikor viszont Bachar Najari fizette ki a gyár tartozását, akkor a törvény erejénél fogva hozzá került a több száz milliós jelzálog, mert a kormányoldalon egyetlen épeszű ember nem gondolta, hogy a szír-svájci kipaterolásának hatalmas önkormányzati kockázata is van.
Páva Zsolt emberei csak később jöttek rá, hogy óriási a probléma, mert a hitel kifizetésével Najari elviheti a négy pécsi ingatlant, ami iszonyú nagy érték.
S ezen felül Bachar Najari a hitel rendezése után mindent megnyert.
Talán ezért vonták ki Paár Attilát az akcióból…?
Ment ő magától, néhány hét alatt keresett 200 milliót, ami még az ő köreiben sem kevés. Egyébként a történtekért Paár Attila semmilyen felelősséget nem vállalt, annak ellenére, hogy minimum 120 család sorsába avatkozott bele.
Tudom, hogy ön elsősorban a Zsolnay ügyvédje, de nyilván a gyár vezetői is követhettek el hibákat, különben aligha merték volna jogalap nélkül megszállni a gyárat. Nem gondolja?
Amikor Najari úr kifizette a tartozást, a NAV nyomozók azonnal takaréklángra kapcsoltak, s azóta is őrlángon működnek. Az ügyekben bírósági döntések születtek mára minden szabálytalannak tartott ügy elhalt. Csak korábban kellett a mondvacsinált akció.
Viszont az állammal kötött korábbi szerződés szerint a Zsolnay-gyárnak eredményt kellett volna termelni, de ez nem történt meg a Najari úr tulajdonlása mellett sem, ezért az önkormányzat kénytelen volt több tízmilliós büntetést fizetni. Nem inkább ezért akarták visszavenni a gyárat?
Az igaz, hogy amikor az ÁPV Rt. még Toller Lászlónak átadta a Zsolnayt, kikötötte, hogy a „klasszikus” termékek árbevételének meg kell haladnia az évi 800 milliót. Ha ez nem történik meg, akkor kötbért kell fizetni. Ezt a tényt Bachar Najari a szindikátusi szerződésben tudomásul vette, de magára nem vállalta.
Ne felejtse el, hogy a szír-svájci üzletember 2013-ban vette meg a Zsolnay részvényeit, de 2016-ig ezt a kötbért az önkormányzatnak számlázta a Magyar Nemzeti Vagyonügynökség, amit persze eszébe sem volt kifizetni. Csak a Najari úr elleni támadás után, 2016-ban kapta a kötbért Najari.
Amikor egy személyes egyeztetés során megkérdeztem Szivek Norbertet, az MNV Zrt. vezérét – aki ebben az időben az Nemzeti Reorganizációs Nonprofit kft-t és magát Börcsök Sándort felügyelte, hogy miért Najarit, és miért nem az önkormányzatot perelték be, ő azt mondta, hogy
a pénzt attól kell elvenni, akinek van.
Ez a mondata azóta nálunk szállóigévé vált. Később a bíróság első fokon kimondta, hogy a kötbér követelés Najarinak legfeljebb 5%-ban róható fel, de ez ellen is fellebbeztünk.
Szintén a konfliktust élező ok lehetett, hogy a Zsolnay Manufaktúra igazgatósági elnöke, Cséplő Petra – aki a többségi tulajdonos felesége – külföldön levédette a Zsolnay nevet, de nem a gyár, hanem egy svájci kft részére. Ez tekinthető barátságtalan lépésnek?
Az önkormányzat az eladáskor kötött szindikátusi szerződésben azt állítja, hogy valamennyi védjegy sorsa rendezett. Ehhez képest feltűnt néhány Mattyasovszky-Zsolnay, akik megpróbáltak külföldön védjegyet bejegyeztetni. Pontosan tudták, hogy nem húzhatnak hasznot a márkanévből, mert az 1963-ban hozott bírói döntés kimondja, hogy a „Zsolnay” önálló márkanév, a családra utaló jellegét elveszítette, emiatt a vér szerinti örökösöknek sincs már rendelkezésük a márkanév felett.
Ez lehet, de védjegyet külföldön levédeni csak a gyár, vagy önkormányzat nevében lehet, Cséplő Petra pedig egy svájci kft. nevében tette. Ez nem volt olaj a tűzre?
Az ügyet ismerők pontosan tudják, hogy ez ott és akkor az egyetlen lehetséges megoldás volt.
Ennyi?
Igen.
Azt tudja, hogy a híresztelések szerint a jelenlegi tulajdonos is csak ki akarja fosztani a gyárat, ezért selejtezi le és hibás termékként adja el az áruk egy részét?
Ezen csak mosolyogni lehet, mert a tulajdonos egyharmadára csökkentette a selejtet. A hibás termékekből pedig olyan kollekciót állíttat össze, amely kiállítási terméknek megfelelnek. Ezekre mondták, hogy el akarta lopni, de könyörgöm: a portékának gyakorlatilag ő a tulajdonosa. Úgyhogy ez a híresztelés egyenesen nevetséges.
A mai állás szerint az állam, illetve az önkormányzat által megtámadott fél, tehát Bachar Najari – ha nem is kiütéssel, de nyerésre áll a Zsolnayért folyó küzdelemben. Gondolja, hogy a vereség után Pécs letette a fegyvert, vége a háborúskodásnak?
A harc valójában el sem kezdődött, mert Najari soha nem támadott! Nem is állt szándékában, s a jogi ügyek nagy részét a cégvezető és az igazgatóság elnöke intézi. Ezekre Najarinak pont annyi rálátása van, mint amennyi egy tulajdonosnak elég. Egyébként pedig
Najari személyes érdeke is az, hogy Pécs egy jól működő, prosperáló város legyen.
Fel sem merült, hogy a kisebbségi tulajdonos, tehát az önkormányzat úgy szerzi vissza a gyárat, hogy tőkét emel?
A pécsi önkormányzat évek óta csődben van, csak eddig még nem derült ki. A városi kasszát nem túl erősen őrzik. Az csak az egyik gond, hogy sok a hozzá nem értő, de az legalább ilyen probléma, hogy a közvagyon gazdálkodásának szabályait kevesen akarják betartani.
Épp ezért úgy gondolom, hogy a következő támadást már nem bízzák a vesztesekre és csak remélni merem, hogy a problémájukat pénzzel próbálják orvosolni, tehát igyekeznek a gyárat piaci áron megvásárolni a jogos tulajdonosától.
Itt a tét az a közel 43 milliárdos uniós pénz, amit a műemlékek felújítására fordítanak. Igaz az, hogy a pirogránit gyártási jogáért cserébe leállították volna az adóvizsgálatot?
Voltak informális ajánlatok. Olyan indítványokról is hallottam, amelyben szerepelt az eljárás megállítása, de még vételi ajánlatokról is szólt a fáma. Nem tudom, hogy ezeket mennyire lehet komolyan venni.
Van olyan hír is, amely szerint a műemlék felújításra szánt pénzen osztozást ajánlanak?
Erről még nem hallottam, de tisztességes és jogszerű együttműködést Najari soha nem vetette el. A gyár jelenleg is dolgozik több önkormányzatnak és állami szervnek, melyeket a korrekt együttműködés jellemez. Szerintem eddig Najari tette a legtöbbet a Zsolnayért, de remélem, hogy előbb utóbb az önkormányzat és az állam is segítséget nyújt neki.
A Zsolnay-gyár történetét a kezdetektől a privatizációig itt olvashatja el: 1. rész; 2. rész
Ezt talán nem gondolta, de apámnak volt egy korai tapasztalata Orbán Viktorral. A történet még Nagy Imre újratemetése idejéről származik, amikor ö is tagja volt annak a bizottságnak, amely az ott elhangzó beszédeket készítette elő. Volt egy megállapodás, hogy a szovjet csapatok kivonulását nem említi senki. Ugyanis az államközi tárgyalások akkorra már elindultak, s félő volt, hogy a téma felvetése feleslegesen veszélyezteti ezek menetét. Illetve veszélyeztethette a környező országokat is, hisz nem mindenütt zajlottak olyan gyorsan és békésen a történelmi folyamatok, mint nálunk. Ekkor
