Interjúk

Magyarország életveszélyben?

Magyarországon évente 23 ezer ember gyógyítható betegségben hal meg, amivel vezetjük a világranglistát.  Pedig a magyar társadalom létfontosságúnak tartja az egészségügyi rendszert, mégis tudomásul veszi, hogy a kórházi ágyak lerobbantak, a szobák piszkosak, az ellátás színvonala időnként gyalázatos, s persze csak hálapénzzel vehető igénybe.  Bár egy felmérés szerint a választók az egészséget tartják az egyik legfőbb értéknek, mégis zokszó nélkül elfogadják, hogy a kórházak, rendelők fejlesztése helyett a kormány stadionokat épít. Az Együtt, újabban pedig az MSZP egészségpolitikusa, aki közreműködött a párt programjának megalkotásában. Komáromi Zoltán szerint az Orbán kormány azért meri elhanyagolni az egészségügyet, mert azért valójában mégsem büntetik a szavazók.

 

Szenzációként tálalták a kormány kezében lévő lapok, hogy december elején emelt fizetést kapnak az egészségügyben dolgozók. Mondja, miért mindig év végén emelik a béreket?

Azért, mert így év közben – amikor egyébként a működésképtelen egészségügyről szólnak a hírek – ezerszer el tudják mondani, hogy béremelés lesz, béremelés lesz… Ezzel azt a képzetet kívánják fenntartani, hogy azonnal javul a helyzet. Miközben folyamatosan romlik. Ez a trükk ráadásul nagyon olcsó is, hisz azt sugallja, hogy egész évben nőnek a fizetések, miközben csak egyetlen hónapban, december elején kell többet fizetni. Ez a politikai kész átverés show része.

Ugyanakkor jól hangzik, hogy a szakorvosok, kórházi szakgyógyszerészek fizetése bruttó százezer forinttal nő, az egészségügyi szakdolgozók, tehát a nővérek pedig 12 százalékkal kapnak többet. Mire elég ez?

Semmire. Tekintélyes közgazdászok egybehangzó állítása szerint alacsony a béremelés mértéke, ráadásul el is késett. Ezzel a felzárkóztatási programmal a lecsengőben lévő kivándorlási hullámot már lassítani sem, megfordítani pedig végképp nem lehet.

A diplomások egyszer valóban kaptak 107 ezer forintot, ami nettó 77 ezernek felel meg. Ez szép összeg, de az ágazatban majdnem nyolc éve nem volt semmiféle béremelés. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor viszont megalázóan alacsony az emelés. De ezt az összeget is csak az állami intézményekben dolgozó közalkalmazottak kapják meg. A kisvárosi rendelőintézetek dolgozói – akik megbízási szerződéssel dolgoznak, kimaradtak a bérrendezésből, emiatt ők rövid úton otthagyják majd a munkahelyüket. Emiatt a vidék szakorvos nélkül maradhat, amire extrém példa is van; Csongrád megye egyik kisvárosában 30 ezer lakosra egyetlen szemész jut, aki heti két alkalommal Szegedről jár át. Egy ilyen méretű város ellátáshoz legalább 3-4 szemész kellene. Bár az optikusok üzleti alapon megcsinálják a látásélesség vizsgálatot, de a szemorvosok legfontosabb feladata a szív-és érrendszeri betegek szemfenék-vizsgálata, amivel életeket lehetne megmenteni.

Az egészségügyben dolgozók bérének emelését már 2010-ben el kellett volna kezdeni, hogy 6-7 ezer orvos, illetve 12 ezer ápolónő ne hagyja el az országot. Ráadásul Magyarországról az a korosztály menekült külföldre, akinek a tudására a frissen végzettek képzéséhez szükség lenne. Tehát a kivándoroltak nélkül nem csak a gyógyítás, hanem az orvosképzés is padlóra kerül. Aki pedig már 5-6 éve külföldre szerződött, s családját is kivette, azt nagyon nehéz lesz visszacsábítani. Ezek a szakemberek ugyanis egész Európában megállják a helyüket, elismerik és rendesen megfizetik a szaktudásukat. Hazahívásukhoz a magasabb bér már kevés lesz, szükséges hozzá egy átlátható, korszerű egészségügyi rendszer, amitől most nagyon távol kerültünk.

A béremelést a már egy évvel ezelőtt kezdődött bérfelzárkóztatási program is tartalmazza, de a garantált bérminimumot még ma sem éri el az egészségügyben fizetett bérek jó része. Miért vannak állandó lemaradásban?

Az alacsony egészségügyi bérek miatt olyan ágazati bérfelzárkóztatásra lenne szükség, amely jelentősen meghaladja az országos minimálbér, illetve a bérminimum éves emelését.  De ez természetesen nem így történik!

Ennek következménye az a helyzet, hogy a pályakezdő ápolónőnek – aki iskola után belép a kórházba – épp akkora bért kötelesek adni, mint a 15-20 éve ott dolgozó nővérnek, akik az elmúlt években nem kaptak fizetésemelést. Természetesen ez iszonyú munkahelyi feszültséggel jár, amit a szaktárca idéz elő, holott erre a stratégiai hibára már felhívtuk a figyelmet.

Ugyanez a helyzet az egészségügyben dolgozó egyéb alkalmazottakkal is, az adminisztrátorok, sofőrök, villanyszerelők bére az utóbbi években egyetlen fillérrel nem emelkedett, s most sem fog.  Ez ma már a gyógyító intézmények működését is veszélyeztetheti. Ha ugyanis a villanyszerelő, vagy karbantartó – aki a versenyszférában dupláját keresi, mint a kórházban – nem végzi el a feladatát, akkor lebénul a kórház működése. Ezért a gyógyítástól csoportosítanak át pénzt, hogy a szakmunkások ne menjenek el a kórházakból.

Bérfelzárkóztatásról csak akkor beszélhetnénk, ha a kötelező bérek kifizetésén túl jelentősebb összeget, legalább 400 milliárdot adnának az egészségügyben dolgozók fizetésének rendezésére. Csak akkor érnénk el az élet más területén dolgozók fizetését, de miután ez elmarad, a halgazdasági dolgozókkal együtt mi keresünk a legrosszabbul Magyarországon. Ez a társadalom megbecsülése.

Van valamilyen magyarázat arra, hogy az egészségügy érdekvédelme nem tud magasabb béreket kiharcolni?

Az elmúlt évek egészségügyi vezetése hiába dolgozott ki életképes terveket az ágazat megújítására, azt a kormányzat végül leseperte az asztalról. Ebből következően világos, hogy a Fidesz politikusai, beleértve a kormányfőt is, azt gondolják, hogy a kórházak, rendelők fejlesztése nem hoz túl nagy politikai hasznot. Talán ezért ambicionálják inkább a stadionépítést, amelynek tényleg nincs semmi haszna, de legalább Orbán Viktor jól szórakozik. Az egészségügyi államtitkár fogyóeszköznek számít az Orbán-kormányban. Ónodi- Szűcs Zoltán államtitkárról, aki korábban teljesen rálátott az egészségügyre, kinevezése előtt sokan azt gondolták, hogy komoly változásokat kezdeményezhet, de reformelképzeléseiből egyet sem tudott végigvinni, mert a legfelsőbb politikai vezetőktől nem kapott zöld utat.

Komolyan mondja, hogy nem hoz politikai hasznot az, hogy a betegeket meggyógyítják?

Ez a kormány feltételezése, pedig 100 milliárddal, és nagyobb szervezettséggel a jelenlegi állapotokon is lehetne javítani; működőképesek lehetnének a rendelők, csökkenthetők lennének a várólisták. Ez még politikai hasznot is hozhatna, de ezt a mai kormányzat nem látja be. Pedig a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a hazai választók az egészségügy rendbetételével kezdenék el a hazai reformok sorát.

Az egészségügyi dolgozók szakszervezete az éves bértárgyalást sztrájktárgyalásnak nevezi. Ön is úgy érzi, hogy sztrájkhelyzet van az egészségügyben?

Az egészségügyi szakszervezet, és az orvosi kamara csak néhány ember megélhetését, nem pedig az ágazatban dolgozók érdekeit szolgálja. Cser Ágnes csak azért vizionálja a nem létező sztrájkhelyzetet, hogy tárgyalási pozícióját fenntartsa az egészségügyi kormányzattal. Az általa elért eredmény viszont siralmas. Ha valaki mégis bírálni merészeli a szakszervezeti elnök asszonyt, akkor azt azonnal feljelenti, vagy etikai vizsgálatot kezdeményez ellene. Miközben egyre több beteget kellene meggyógyítani, egyre rosszabb körülmények között. A megélhetési vezetők leváltására azonban sajnos ma szinte semmi esély sincs, pedig a tagság is issza ennek a levét.

Komáromi Zoltán. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Miközben rengeteg pénz költenek egészségügyre, a napi hírek rozsdás ágyakról, fertőzésekről, orvoshiányról szónak. Ez a szenzációéhes sajtó vagy az egészségügy bűne?

Korábban nagyon jelentős összeget kiszedtek az egészségügy költségvetéséből, amit lassan visszacsorgat ugyan a kormányzat, de csak töredéke kerül vissza annak, amit korábban elspórolt.

Kétségtelen, dübörög a propaganda, hogy az elmúlt tíz évben 600 milliárdot vissza is adtak. Elfelejtették azonban hozzátenni, hogy mindez uniós forrásból származik, ráadásul többségében betonra, tetőre, térkövekre, csövekre, és parkosításra költötték, s nem pedig gyógyításra.

Ha a hiánycikknek számító műszerekre is szántak pénzt, azt a legtöbbször csak egy műszakban működtetik, mert a berendezések kezeléséhez a legtöbb helyen már nincs szakember.

Az orvoshiányról drámai számok kerülnek nyilvánosságra, ilyen például, hogy néhány év múlva közel egymillió embernek nem lesz körzeti orvosa. Helytálló adat ez?

Már jelen pillanatban is majdnem elérjük ezt a számot, hisz 750 ezer embernek ma csak úgy van háziorvosa, hogy közel 400 praxis nincs betöltve. Ezekhez 400 ezer ember tartozik, akiknek az egészségét heti 2×2 órában helyettesítő, azaz utazó orvos látja el, aki az időt egyébként saját betegeitől veszi el. Ez a helyzet sajnos rohamosan romlik majd, mert az 1500 háziorvos zöme betöltötte már a 70 évet. Viccből szoktam mondani, hogy a végére három körzeti orvos marad; egy a fővárosban, egy az alföldi régióban, egy pedig a dunántúliban. Akkor is lesz háziorvosi rendszer, csak hosszú lesz a várólista.

A generációváltást, s vele családorvos szerepének átalakítását már korábban el kellett volna kezdeni. Az elmúlt tíz évben ugyanis olyan műszerek, gyógyszerek kerültek forgalomba, amelyek növelik a családorvos gyógyító lehetőségeit, bizonyos szerepek átalakultak, pl. a panaszmentes, jó állapotban lévő cukorbetegek gondozását már nővérekre is rá lehetne bízni, nem kell hozzá szakorvos. Nem szükséges tehát a betegeknek nem kell midig kórházba járni. De az új helyzetre, a megoldást jelentő praxisközösségek kialakítására fel kellett volna már készülni, s ez még nagyon sok pénzbe sem kerül, viszont csökkenti a nyomást a szakrendelőkben, kórházakban.

Napi hír az, hogy a sürgősségi osztályon 10-12 órát kell várakozni, mert 400 orvos helyett 140 dolgozik ezeken az osztályokon. Ez is csak anyagi kérdés?

Nincs elég orvos, hiába lenne rá pénz. A szakemberek már külföldön dolgoznak. Illetve a sürgősségi ellátás előtt hiányzik az alapellátás. Nem mindegy, hogy vakbélgyulladása van valakinek, vagy epegörcse. Az előbbit műteni kell, az utóbbira elég egy injekció.  Ennek eldöntése egyszerű orvosi feladat lenne, de a körzeti orvos hiába utalja be a betegét a szakorvoshoz, ha ott csak három hét múlva kap időpontot. Így aztán a teljes betegforgalom rázúdul a sürgősségi osztályokra. Ezért is van 12 órás várakozási idő.

Miközben a magyarok az egészségügy helyzetét tekintik a legfontosabb jövőbeli tényezőnek, Csehországban és a környező országokban lényegében ugyanakkora összegből lényegesen magasabb színvonalú ellátást tudnak biztosítani. Hogyan?

Szakemberekre bízták az egészségügy minisztériumot. Nem pedig pártkatonákra.

De ha jól értem, nálunk is szakemberek dolgoznak az államtitkárságon, csak épp nincs befolyásuk az egészségügyre.

Valóban, a legtöbb országban belátták, hogy az emberek egészség politikai ügy, választásokat is képes eldönteni. A mi politikusaink azonban még nem járnak itt.

Elég drámaian hangzik, hogy a magyar állampolgár 4 évvel rövidebb ideig él, mint európai társai. Egy itthon dolgozó munkás pedig várhatóan 12 évvel hamarabb hal meg, mint egy diplomás. Ez a helyzet romolhat még?

Persze, de nem ez a legszörnyűbb.

Magyarországon hal meg az OECD országok közül a legtöbb ember olyan betegségben, amely egyébként gyógyítható lenne.

A statisztika szerint 100 ezer lakos közül, a 25 és 65 éves korosztályból 411 ember veszti el az életét. Összesen 23 ezer ember hal meg úgy, hogy gyógyítható lenne. Ez a szám máshol a miénknek negyede, harmada.

A közelmúltban tíz ellenzéki párt igyekezett összeállítani egy egészségügyi koncepciót. Aláírtak egy megállapodást, vállalva, hogy bármelyik erő kerül kormányra, programjában szerepelteti a közös programot.

A mai kormánypártok el sem jöttek az egyeztetésre, de megjelent a Jobbik és a DK képviselője is, mert komolyan vették, hogy a nemzetnek szüksége van egy közös egészségügyi programra. Az alapelveket elfogadtuk, s vállaltuk, hogy bárki is kerül kormányra, azokat megvalósítja. Szükség van egészségügyi minisztériumra, a társadalombiztosítás önállóságára, szolidaritásra, valamint a hálapénz megszüntetésére. S persze ennek menetrendjét is megfogalmaztuk. Az ellenzéki pártok közül bármelyik kerül hatalomra, akkor egy működőképes, átlátható egészségügyi szervezet jöhet létre, ami mindenekelőtt a társadalom, a betegek érdeke.

Nehéz elviselni, ami itt történik

Tíz éve tiltólistán van, nem játssza, nem szólaltatja meg őt az állami rádió és televízió, de ezt egyáltalán nem bánja, mert nem akarja a jelenlétével legitimálni azt, ami ott történik – mondja Dés László Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész. Afféle díszdemokratának tartja magát, akit azért hagyják nyugodtan beszélni, mert nem piszkál bele a hatalom ügyeibe, nem keresztezi szándékaikat. Szerinte akkor lenne változás, ha a művészek többsége egyszerre megszólalna, és tiltakozna és kifejezné azt, ami a valóság: nem demokrácia az, ami itt van. Dés, a Független Hírügynökségnek adott interjúban beszél arról is, hogy jövőre Esterházy estet fog rendezni; a tavaly elhunyt íróval, bár teljesen máshonnan indultak, minden tekintetben rokonlelkek voltak.

 

Kell önnek tartania attól, hogy a véleménye miatt hátrányt kell elszenvednie?

Már egy jó ideje nem kifizetődő politizálni… illetve van, akinek igen, akinek jól jön, ha beszél. De, ha az ember az elvei szerint és nem az érdekei alapján szólal meg, akkor az sosem kifizetődő… De hát mit tegyek, így szocializálódtam. Amikor 1974-ben elkezdtem a pályafutásomat, akkor sem volt másként. Pontosan lehetett tudni, mit gondolok a világról, de ilyen retorziók nem értek. Persze legyünk igazságosak: ennyire szabadon nem lehetett beszélni, akkoriban burkoltabban fogalmaztuk meg a véleményünket. A rádió jazz-szekciójában működő belügyes Kiss Imre, pontosan tudta, hogy én ki vagyok, mi a véleményem a világról és róla, ezért aztán ott szúrt ki velem, ahol tudott. Neki ugyanis volt lehetősége arra, hogy támogasson vagy tiltson. Majdnem mindenütt hasonló jelenségekkel és figurákkal találkozott az ember, egyedül a lemezgyárban alakult szerencsésen a sorsom, ott szerették a játékomat, a munkáimat. Huszonhét éves koromban csináltam az első lemezemet – ma ez nevetségesen hangzik, amikor már tizenévesek készítenek lemezeket -, s onnan kezdve folyamatosan tudtam dolgozni. Ha ez nem adatott volna meg nekem, akkor egész egyszerűen nem létezem. Így viszont játszott engem a rádió, mert voltak felvételeim. Nagy változást a rendszerváltozás sem hozott, annyi talán igen, hogy 2007 óta tiltólistán vagyok

Az mit jelent?

Hogy nem játssza a számaimat a közszolgálati tévé és rádió, illetve ne nevezzük annak ezeket: kormány-tévé és kormányrádió van, riporterek, valóságos újságírók helyett mikrofonállványok… Ezekben tehát nem szerepelhetek, még a nevemet se nagyon ejtik ki.

És ezt ön ilyen könnyedén tudomásul veszi?

Inkább úgy fogalmaznék: az felháborít, hogy ez a pártpropaganda az adófizetők pénzén folyik, közszolgálatnak hazudva, de szerepelni nem kívánnék ezekben a médiákban, mert csak legitimálnám azt a disznóságot, amit csinálnak.

Volt az életében olyan, hogy az elveit a háttérbe szorította az érdekei miatt?

Nem volt ilyen. Nekem mindig fontosabb volt az, hogy bele tudjak nézni a tükörbe. Mindig vannak választási lehetőségei az embernek, bár nekem kétségkívül szerencsém volt; a 2007-es évekre – amikor is még bőven szocialista kormányzás folyt, de a médiákban a hatalmat már szégyenszemre átvette a Fidesz –, szóval addigra már régen jelen voltam annyira a zenei életben, hogy ugyan ki lehet velem szúrni, de nem létezővé már nem tehetnek.

Mondhatjuk azt, hogy Dés László már van akkora művész, végülis Kossuth-díjas, Liszt Ferenc díjas, hogy nem mernek vele kiszúrni?

Mindent mernek, csak nem vagyok annyira érdekes…

Mi az, hogy nem annyira érdekes? Egy Dés László mindenképpen érdekes.

Nem, nem vagyok annyira érdekes.

Ez valami kishitűség önnél?

Nem, dehogy. Tényszerű. Az érdekes az, aki az érdekeikbe belepiszkít.

És ön nem ezt teszi?

Én afféle dísz demokrataként megszólalok itt-ott és elmondom a véleményem, ez nem tétel számukra. Az érdekes az, ha az érdekkörükbe valami akadály, valami piszok kerül.

Én viszont azt gondolom, ha Dés László megszólal, arra oda kell figyelni.

Tudja, ez akkor lenne érdekes, ha 35-40, vagy 100 muzsikus szólalna meg, 100-150 képzőművész, 200 író, vagy másként fogalmazok: ha Magyarország művészeti életének a jelentős része megszólalna, az érdekes lenne…

De a magyar művészek, nem mondom, hogy feltétlenül többségükben, meg vannak vásárolva, nem?

Nem, nem. Persze vannak olyanok is. De nem sokan A magyar könnyűzenei életben néhány zenekar és szólista jól él abból, hogy politizál, persze a kormány oldalán. De általában nem arról van szó, hogy megvásárolták az embereket, sokkal inkább arról, hogy elméleteket gyártanak önmaguknak arról, hogy a politika piszkos dolog; távol áll tőlem, mondják, hogy jövök én ahhoz, hogy kritizáljam, apolitikus vagyok, nem az én dolgom… És azért igaz is: egy demokráciában miért ne lehetne egy művész apolitikus, miért kellene neki politizálnia? Tulajdonképpen én sem politizálok, csak elmondom a véleményemet, azt gondolom, ennyivel tartozom magamnak, a közösségnek, amiben élek. Szóval, hogy van felelősségem. De mások úgy gondolják, hogy jobb a békesség, jobb csendben maradni. És igazuk van, mert az sokkal kényelmesebb. És persze van még egy praktikus szempontjuk, attól félnek, hogy megosztják a közönségüket, és potenciális rajongókat, kedvelőket veszítenek.

Egyébként ön szerint, ezek alapján, korlátozott szabadságban élünk?

Már régen tudjuk, hogy az nem demokrácia, ami itt van. Folynak ugyan viták, hogy autokratikus rendszer, vagy már-már diktatúra, de ez csak játék a szavakkal. Az biztosan állítható, hogy nincs sajtószabadság, a hatalmi ágak önállósága megszűnt, fékek alig vannak, az emberek félnek, egzisztenciális félelem van…

Művészi szabadság az van?

Olyan értelemben igen, hogy azt írok, amit akarok, mindenki azt ír, amit akar, de pontosan tudjuk, hogy működik ez: nagyon könnyen tönkre lehet tenni művészi karriereket, egzisztenciákat, hogy tűrt kategóriába teszik őket. Mára például egy politikai indíttatásból létrehozott művészeti alapítvány, amely a kultúrára szánt pénzek jelentős részét magához vette. Ez nem elég, minden kuratóriumban ott ülnek, ahol pályázati pénzeket osztanak el, tehát uralják a teljes terepet. Ez az MMA-nak nevezett konglomerátum a tagjainak jelentős havi apanázst folyósít, ami folyamatosan, évente emelkedik. Ennek semmilyen más feltétele nincs, csak tagnak kell lenni. Egy olyan szervezetben, amelynek működése indulásánál az elnöke kijelentette: külföldön vannak, akik úgy gondolják, hogy Konrád György magyar író. Még sok más rémséget és badarságot beszélt folyamatosan. Azért ennek tudtával belépni egy ilyen szervezetbe, ahhoz kell gyomor! És hogy a saját területemről beszéljek: a Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületből, tehát egy magánjogi szervezetből, egy nagyon nagy összeget zabráltak el, és tették át az NKA-ba, ahol aztán a saját embereik döntenek arról, hogy ki kaphat pályázati pénzt. Én például legutóbb nem kaptam. Egy három évig tartó, nagy formátumú zeneszerzői munkára pályáztam. Szóval így. De lehetne még beszélni a tévék, rádiók helyzetéről, szerepükről a művészeti szcénával kapcsolatban, a színházak helyzetéről, és így tovább és így tovább. Sokszor fordul elő, hogy író barátaimmal létrehozott estünkkel vidéki városokba azért nem jutunk el, mert a szervezők széttárják a karjukat, sajnálkozásukat fejezik, de közlik: azt nem engedhetik meg maguknak, hogy fogadjanak minket. Az állásukat kockáztatják. De nem akarok panaszdélutánt tartani…

Én viszem ebbe az irányba a beszélgetést.

Igen, de ez nem egy hálás pozíció.

Igen, értem én a felemelt mutatóujjat, és akkor fordítok a diskurzuson. Említette, hogy író barátaival a vidéket járja…

Pont azt mondtam, hogy csak szeretnénk járni, de nem mernek fogadni bennünket.

Igen, értem, pusztán abba akartam belekapaszkodni, hogy említette az író barátait, és erről jutott eszembe, hogy Esterházy Péterrel számomra olyanok voltak, mintha testvérek lennének…

Nagyon jó barátok voltunk.

Mi maradt meg önben ebből a barátságból?

Minden megmaradt. De hadd idézzem ezzel kapcsolatban őt, egy csodálatos bon mot-ját. Így hangzott: mi a különbség Isten és az édesapám között. A különbség jól látható: Isten mindenütt ott van, ezzel szemben édesapám is mindenütt ott van, csak itt nincs. Ez van Péterrel is, mindenhol ott van, csak konkrétan itt nincs.  Nehezen lehetne találni két olyan embert, akinek a családi háttere, a gyökerei annyira különbözőek, mint a mieink, és mégis tökéletesen ugyanoda jutottunk, gondolkodásban, és nem csak a művészetről, az irodalomról, zenéről, hanem politikáról, társadalomról, felelősségről, a közegről, amiben élünk.

Hatottak egymásra?

Igen, persze. Én egy kicsit radikálisabb voltam, szenvedélyesebb, ő mindig higgadtabb. Ő nagyon szerette az én szenvedélyességemet, radikalizmusomat, én meg nagyon tiszteltem az ő higgadtságát

Az ő nyelve, és az ön zenéje hogyan találkozott egymással?

Nagyon sok közös fellépésünk volt, 1991-ben kezdtük el. Éppen huszonöt éve voltunk szoros barátságban, amikor itt hagyott bennünket. Az Egyetemi Színpadon kezdtük, a Hrabal könyve című regénye akkoriban jelent meg, amelyben Charlie Parker a botfülű úristent tanítja szaxofonozni. Péter olvasott a könyvből részleteket és én voltam a szaxofonos, egyrészt a tehetséges, aki tanít, másrészt a tehetségtelen – az Isten -, akit próbálnak tanítani. Nagyon jól sikerült az este, így aztán elhatároztuk, hogy folytatjuk az együttműködést, függetlenül attól, hogy van-e utalás az adott szövegben a zenére, vagy nincs. Többnyire persze nem volt, de innentől kezdve nagyon sokat léptünk fel együtt. Egyszerűen megtanultam Esterházyul játszani. Neki nagyon erős nyelvi humora van, amit meg kellett tanulnom, mint ahogy az iróniát is. És a zenében ez a legnehezebb.

Miért, van a zenében humor?

Hogyne. Később Parti Nagy Lajossal is sokat léptem fel, és vele még tovább fejlesztettem ezt a zenei világot. Ő olvasott Fülkeforr – Magyar mesékből, én pedig folytattam zenében. Sokat tanul az ember az ilyen közönség előtti improvizációs helyzetekben. Van egy írása a Lajosnak, amely arról szólt, hogy egy metrón utazó pasinak megszólal, mégpedig a Himnusz hangján a telefonja – a kollégái tréfálták meg őt -, és a történet arról szól, hogy az utasok közül ki hogyan reagál erre a himnuszos telefonhangra. Én, természetesen a magam módján, tehát improvizatív módon, eljátszottam a Himnuszt. De nem jól fogtam meg a dolgot, a közönség azt hitte ironizálok, és nevetgéltek. A többi előadáson aztán korrigáltam a hibát, és úgy adtam elő, hogy minden este megállt a levegő. Ha nem így történik, azért én vagyok a felelős, a közönség ebben sosem lehet hibás. Ha nem nevet akkor, amikor kellene, és nevet amikor nem kellene, ott valami el van rontva. Nagyon érdekes, hogy miként tanulja meg az ember a színpadi létet, azt, hogy akkor és ott érje el a kellő hatást, amikor és ahogy kell.

Amikor Esterházyról beszélgettünk, azt mondta, hogy ön radikálisabb típus. Ez a radikalizmus a munkájában is jelentkezik?

A művészetben a radikalizmus azt jelenti, hogy valamilyen rendhagyó, a szabályoktól teljesen eltérő alkotás jön létre. Csakhogy ma már régen nincsenek szabályok. Egy olyan világban élünk, ahol egymás mellett rengeteg stílus létezik, egymástól teljesen eltérő zenék születnek, és ez a valóság. Régebben egy országnak, egy földrésznek, egy közösségnek volt közös zenei nyelve, mint például a reneszánsz, a barokk, a bécsi klasszika, és akkor a szerzők ebben a stílusban alkottak. A zsenik persze a szabályokat folyamatosan feszegették, a keretek azért vannak, hogy szétfeszítsük azokat, Mozart, Beethoven ezt tette, így aztán előbb utóbb, megszületett egy új stílus, ebben az esetben a romantika. Vagyis volt mindig egy egységes zenei nyelv, most viszont már nincs ilyen. Magyarul: nincsenek szabályok.

Saját magát hova sorolja?

Érdekes, ezt még soha nem kérdezték tőlem, és nagyon nehéz rá válaszolni. Azt mondanám, hogy olyan dzsessz-zenész vagyok, aki zeneszerzői tevékenységet is folytat a legkülönbözőbb műfajokban, és a dzsessz világát beépíti ezekbe. Talán ez az én egyediségem záloga. Ha van nekem olyan.

Tartozik ön valakihez, valakikhez? Azért kérdezem, mert úgy érzem, látom, hogy egyszerre van egy befelé forduló és kitárulkozó énje. Amikor Esterházyról, beszéltünk láttam, hogy milyen fontos önnek a barátság…

Hát ő pótolhatatlan. Azért is csinálok jövő nyáron egy Esterházy-estet… De a kérdésre válaszolva: én soha nem tartoztam semmilyen klubba. Én már a KISZ-nek sem voltam tagja, semmilyen pártnak, felekezetnek; egyszerűen nem tudok, nem akarok betagozódni. Teljesen független ember vagyok. Természetesen van családom, nagy családom van, gyerekek, unokák, testvérek… Saját választásaim vannak.

Ha fájdalmai vannak, kivel osztja meg, megosztja egyáltalán?

Van kit felhívnom, ha ez a kérdés, de inkább beleírom a fájdalmaimat a zenémbe.

Ez a mai világ egy fájdalmas világ az ön számára?

Nézze, van egy normális hétköznapi életem. Nem tagadhatom, sikeres ember vagyok, nem akarok álszerénykedni. A mindennapokban kiegyensúlyozott vagyok, aki, mondhatni elégedett a sorsával, ha viszont belegondolok abba, hogy miben élünk és abba, hogy a gyerekeim, az unokáim milyen életet kell, hogy éljenek, milyen jövő áll ellőttük, akkor elönti az agyamat – hétköznapi nyelven, a szar. Elképesztő és felháborító, ami itt történik, disznóságok, felelőtlenségek sora, és ezt azzal a felelősségtudattal, amelyet a családom, és az ország iránt érzek,(legyenek bármilyen nagy szavak) az iránt a közeg iránt, amiben élek és dolgozok, nehéz elviselni.

Mellár Tamás: El kell kerülni a dél-amerikai típusú kormányváltósdit

Egyedülálló – egyelőre legalábbis – az országban Mellár Tamás esete: a nem jó kedvéből a politika felé kacsingató közgazdász, oktató, kutató, presbiter lelkész az első, aki nyilvánosan is felvállalta, hogy kész a jövő évi országos választásokon képviselőként indulni szűkebb pátriájában, ha az ellenzék összes pártja – a Jobbiktól a DK-ig – mögé áll. Tárgyalásain „inkább baráti és támogató jellegű közeggel” találkozott, s lát esélyt a teljes összefogásra.

 

Hogyan áll pontosan a választásokra a jelöltsége? Független, több párt támogatásával? Egy párt támogatásával jelölt, s a többi párt Ön mögé áll? És persze ez már biztos az indulása?

Baranya 2. választókerületében indulok, különféle ellenzéki pártokkal folytatok tárgyalásokat az esetleges támogatásukról. Az első nekifutások után úgy tűnik számomra, hogy eléggé pozitívak a visszajelzések, van fogadókészség a pártok részéről. Inkább baráti és támogató jellegű közeggel találkoztam. Egyelőre azonban még korai lenne bármit mondani, hiszen a pártok egymás között is egyeztetnek, egyezkednek arról, hol, kit, hogyan indítanának. Az én körzetemben is még függőben van a konkrét megállapodás a jelölt személyéről. Korábban azt mondtam, hogy csak akkor vagyok hajlandó indulni, ha érzem, hogy mögém állnak az ellenzéki pártok. Erre csak ráerősített a Közös Ország Mozgalom kezdeményezése, hogy közvéleménykutatók által mérik fel mind a 106 egyéni körzetben az egyes potenciális jelöltek támogatottságát, ami után egyetlen jelölt maradhatna állva, s azt közösen indíthatnák a pártok a siker reményében. Én állok e megmérettetés elébe. Ha a közvéleménykutatás eredménye alapján nem én leszek Baranya 2. választókerületében a lakosság által a legnagyobb arányban támogatott jelölt, akkor én habozás nélkül hátra lépek. S vállalom, hogy a legnagyobb támogatottságú jelöltet a tőlem telhető minden módon támogatni fogom. Merthogy

nem az én képviselőjelöltségem a cél, hanem a Fidesz leváltása,

és nem leszek csalódott, mert merem remélni, hogy az életutam is mutatja, hogy nem a politikára tettem az életemet. Van nekem egy becsületes közgazdász szakmám, oktatói és tudományos teljesítményem, nem vagyok rászorulva arra, hogy képviselő legyek.

Miért kész mindennek ellenére mégis beszállni a politikába?

Helyzet van, kiélezett helyzet, s úgy érzem, jeleznem kell, hogy kész vagyok ringbe szállni a közös célrét, a Fidesz leváltásáért.

Kik ösztökélték erre a szerepvállalásra? Netán az Eötvös Csoport vagy valamelyik párt?

Az Eötvös csoport egyáltalán nem ambicionálta ezt, sőt, még igyekszik is egy kis távolságot tartani a napi politikától, hiszen a csoport tagjainak elsődleges célja a konzervatív értékek megőrzése.

Mint régebben a polgári köröké volt? Mintegy az ő szerepüket próbálják átvenni?

Azokat a konzervatív, ha úgy tetszik, nemzeti liberális értékeket igyekszünk megőrizni, amelyektől a Polgári körök, de még inkább a Fidesz maga igencsak eltávolodott, ez utóbbi nagyon erőteljesen. Mosolygok, amikor hallom, hogy belső tájékoztatókon Orbán Viktor azt mondta rólam, hogy  „Mellár egy áruló” – ha visszanézzünk 10-15 évet, akkor azt látjuk, hogy miközben én konzekvensen kiálltam bizonyos értékek mellett, a Fidesz és Orbán Viktor ettől nagyon eltért, nem egy tekintetben 180 fokot fordulatot vett. Ma már látványosan tagad sok olyan eszmét, amely mellett egy-másfél évtizede még kiállt.

Visszatérve a döntésére, hogy politikai szerepet vállal: mi adta ehhez a löketet, hiszen önmagában a kurzussal való egyet nem értés miatt az emberek zöme nem nyilvánítja ki, hogy elindulna az országos képviselőválasztásokon?

A döntés viszonylag hosszabb érlelődés eredménye, gyökerei két évvel ezelőttre nyúlnak vissza. Akkor indult Pécsett egy polgári szerveződés, amelybe hívtunk pártokat és civileket hogy közösen gondolkodjunk el a város és az egész ország jövőjéről, arról, mit tudunk mi érte tenni, hogyan tudunk ennek érdekében együttműködni. Ugyanis az már akkor is világosan látszott, hogy a pártok helyi képviselőt az országos központ irányítja, Budapesten határozzák meg, hogy mit csinálhatnak, merre mozdulhatnak. Ebből a szerveződésből jött létre a „Mind egyet akarunk” csoport. A  beszélgetések előrehaladtával egyre erősebben merült fel a kérdés, vajon a civilek és a pártok  tudnának-e közös jelöltet indítani a jövő évi választásokon. Mindenkitől kértünk, hogy állítson össze egy listát a potenciális jelöltekről, akiket terveztünk azután megkérdezni arról, hogy hajlandók-e a szerepvállalásra. Ennek a folyamatnak én voltam az egyik irányítója, s a mikor kiderült, hogy nemigen tudunk megfelelő személyt találni, aki el is vállalná a felkérést, egyre többen fordultak felém. Én jó darabig hárítottam:

nem vagyok és nem is akarok politikus lenni, de mind többek véleménye volt – vagy igazuk van vagy nem –, hogy velem lenne reális esély legyőzni a Fidesz jelöltjét.

Sok-sok vívódás után, a lelkiismeretemre hallgatva, a családommal, barátokkal egyeztetve jutottam arra a döntésre, hogy belevágok, még akkor is, ha kudarccal végződik a dolog, hiszen legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Bár a környezetemben nem arattam osztatlan sikert, nagyon féltettek és még most is féltenek.

Nem csodálom, hiszen a rágalmazástól kezdve a karaktergyilkosságig minden benne van a pakliban. Trenírozza ennek kezelésére magát?

Erre nagyon nehéz felkészülni, mert váratlan dolgok történhetnek, s ki tudja, éppen hogyan próbálnak fogást találni rajtam? Persze már el is kezdődött, hiszen meggyőződésem, hogy Deutsch Tamás akciója már a támadás része: mint ismert, azt állította, hogy Jeszenszky Géza, Bod Péter Ákos és én már a politikai elbutulás szakaszába léptünk. Ez a szokásos Fideszes taktika: nem folytatnak érdemi vitát egy adott kérdésről, hanem állítják, azért más a véleményünk, mint a kormányé, mert sértettség, irigység és dac van bennünk amiért  nem vettek be a hatalomba. Erre a vélekedésre én azt válaszoltam,  – s ezt tudattam is Deutsch-csal –, hogy

kész vagyok leülni egy nyilvános vitára Matolcsy Györggyel és Varga Mihállyal, s ha szakmai érvekkel meg tudnak győzni, akkor meg fogom változtatni a véleményemet és csak  borászkodni fogok életem hátralévő részében.

Visszatérve a jelölt szerepének az elvi elvállalására: ezek szerint nem valamely párt ösztökélésére egyezett bele?

Elterjedt, hogy a MoMa jelöltje lennék – de ez nem így van. Már csak azért sem, mert tejesen világos, hogy csak akkor van esélyem nyerni, ha függetlenként indulok, s így minden ellenzéki párt támogatására jogosan tarthatok igényt. Várom tehát minden párt támogatását, a DK-tól a Jobbikig bezáróan. Csak így lehet legyőzni a Fidesz homogén bázisát.

Említette a Jobbikot. Vannak olyan vélemények, hogy eleve a Jobbikkal szimpatizál. Az, hogy sok más demokratikus párt – például az Ön által is emlegetett MoMa, amely, ha jól tudom elsőként állt Ön mögé – deklarálta már, hogy a Jobbikkal nem hajlandó összefogni. Ön szerint azért fű alatt mégis lehetséges ez az összefogás?

Nem vagyok Jobbik-párti, de ebben a pillanatban minden ellenzéki párt szavazatára szükség van a jelenlegi kormány leváltása érdekében. Elég, ha megnézzük a közvéleménykutatási adatokat: ma a Jobbik a második legerősebb párt. Lehet persze azt mondani, hogy ez vagy az nem elfogadható, de én tudok a DK-ban és az MSZP-ben is mondani olyat, ami nem elfogadható.

S lehet, hogy nem csak Vona és társai egyes múltbéli gondolatai, tevékenysége elfogadhatatlan, vannak gondok akár Gyurcsány esetében is.

De én vele is együtt kívánok működni a közös cél érdekében. Miként Vonával is. A magam részéről nem fogadom el egyik párt programját sem, de persze nem is azoknak a pártprogramoknak a megvalósítása az elsődleges feladat. Hanem a demokrácia helyreállítása, a fékek és ellensúlyok rendszerének a visszaállítása, a nemzeti intézmények kinevezési gyakorlatának a megváltoztatása, új választási törvény hatályba léptetése, egy új alkotmányozási folyamat elindítása. A szakmai kérdések, problémák megoldása majd csak ezek után válik aktuálissá.

Ön szerint van reális esély az ilyen széleskörű összefogásra?

Szerintem van rá lehetőség, hiszen vannak alapvető, közös célok. S nem csak lehetőség, szükségesség is van. Éppen ezért mondom, hogy aki bármely oldalon nekiáll ideológiai kérdésekkel foglalkozni ebben a helyzetben, az a Fidesz malmára hajtja a vizet, s előrevetíti a kormány leváltásának a kudarcát.

Fel kell tudni ismerni a történelmi szükségességet:

vagy újból kétharmaddal győz a Fidesz, s akkor kivezet bennünket az Európai Unióból, s hozzáköti Magyarországot az oroszokhoz, a keleti despotikus rendszerekhez, s folytatja a sorosozó, burkoltan antiszemita politikáját, vagy össze tudunk fogni, s akkor lesz egy olyan koalíciós kormány, amelyben a Jobbik – bár legerősebb pártként, de mégis – kisebbségben, tehát kontroll alatt lesz. Ez a helyzet pedig sanszot ad arra, hogy egy következő választáson – amely korábban lehetne mint a normál négyéves ciklus — már programalapon fogjanak össze a demokratikus erők. Egyébként visszatérve a Jobbikra vonatkozó kérdésére: ha a két lehetséges forgatókönyv között kell választanom, akkor egyértelműen a másodikra teszem a voksomat

A fentiek fényében különösen érdekelne, hogy az egyes nagyobb pártokkal miben ért és miben nem ért egyet. Tudna mondani példákat?

Bár konzervatív vagyok, mégis egyetértek az MSZP és a DK álláspontjával, hogy csökkenteni kell a jövedelemkülönbségeket Magyarországon, s ennek egyik eszköze lehet a progresszív személyi jövedelemadó ismételt bevezetése. Sőt, tovább megyek, bizonyos vagyoni határ felett akár vagyonadóval is segíteni kellene ezt a folyamatot. Már csak azért is – s ebben is egyetértek e pártokkal –, mert

nem piaci alapon és nem tehetségre épülve halmozódtak fel óriási vagyonok, hiszen például Mészáros Lőrinc zsenialitásával kapcsolatban van mit megkérdőjelezni – igyekeztem finoman fogalmazni.

Ugyanakkor kifejezetten elutasítom a szocialisták 13. havi nyugdíj visszaállításának az ötletét: ugyanis ez egyszerűen nem fenntartható. A nyugdíjrendszert éppen hogy normatívvá kellene tenni, a névleges számlás rendszer bevezetésével, hogy világos legyen mindenki számára, amit kap nyugdíjjáradékként, az arányos a járulékbefizetéseivel. Amúgy tovább megyek: azt is normatívvá kellene tenni, hogy a választásokat megelőzően senki ne ígérgethessen magas nyugdíjakat, a járandóság emelése minden időszakban a GDP alakulásától függjön.

Mi a helyzet a Jobbik terveivel? Mivel ért egyet, s mivel nem?

Vegyük a béruniós tervüket. Elutasítom azt a primitív értelmezést, hogy itt és most béreket kell emelni. Hiszen bért csak akkor lehet emelni, ha megfelelően nő a termelékenység.

Sokkal árnyaltabban kell kezelni a kérdést, egyébként, amikor Vona Gáborral tárgyaltam, akkor ő is árnyaltabban fogalmazott.

Az Európai Unióban is vannak olyan nézetek, hogy speciális programok kellenek, amelyek a fejlesztéseket nem a volt szocialista (tag)országok  alacsony béreire alapozzák, hanem egy hosszabb ideig tartó bérfelzárkózást előrevetítő folyamatot indítanak el, amelynek az alapja a termelékenység növelése, mégpedig a high-tech iparágak, a modernizáció, a magasabb hozzáadott érték termelésének elterjesztésével. Ellenkező esetben ugyanis úgy járunk, mint a Medgyessy kormány béremelésével az oktatásban és az egészségügyben: az sem bizonyult rendszerszintű megoldásnak.

Pont az az LMP emelne nagyon nagyot ebben a két szférában, amellyel Önt szintén „összehozták már”.

Egyetértek azzal, hogy ezek a bérek rendkívül alacsonyak, de a lóra nem úgy kell felülni, hogy megemelem az oktatásban és az egészségügyben a béreket, hanem úgy, hogy koncepciót alakítok ki, s annak megvalósításával szüntetem meg a rendszerben egyidejűleg tetten érhető forráshiányt és pazarlást. Először hatékonyan működő rendszereket kell kiépíteni, s amikor azok már jól működnek, akkor jöhet a béremelés.

Eddig viszonylag keveset beszéltünk a kormányról. Nagyon érdekelne, hogyan jellemezné az eddigi Orbán-kormányok gazdasági jellegű tevékenységét.

Ha függvényszerűen akarnánk bemutatni a problémát, s a vízszintes tengely lenne az időtengely és a függőleges az eredmény szintje, akkor azt látnánk, hogy az egymást követő Orbán-kormányok teljesítménye egyre rosszabb. Az elsőben – 1998 és 2002 között viszonylag jó gazdasági teljesítmény eredményeként viszonylag jó állapotban adták át a kormányzást a következő kabinetnek. Ha a rendszerváltás óta regnáló kormányok között kellene döntenem, akár azt is mondhatnám, hogy a legjobb címért is sikerrel indulhatott volna nálam. A második Orbán-kormány sokkal gyengébben muzsikált, de legalább valamilyen szinten végrehajtott egy gazdasági stabilizációt.

A harmadik kormányzati periódus tevékenysége ugyanakkor már egyetlen dologban merült ki: abban, hogyan tudják magánvagyonokká transzferálni az uniós pénzeket.

Teljesen lemondtak a gazdaság modernizációjáról, vagy akár arról, hogy megmentsék, de legalább feljebb emeljék a társadalmilag leszakadókat. Ez a kormány számomra az 1990 óta regnálók közül a legrosszabb. Én ezt nagyon sajnálom, már csak azért is, mert én tényleg szívvel-lélekkel az első Orbán-kormány mögé álltam, s támogattam a második Orbán-kormány hatalomra jutását, ezért is vállaltam el a Századvég kutatási igazgatói posztját. Sajnos rá kellett azonban döbbennem, hogy már nem a polgári Magyarországot akarták megteremteni, hanem egy stabil uralmat, egyébként igen hasonlóan ahhoz, amit a szocialisták csináltak, csak éppen jóval nagyobb hatékonysággal. Miként a korrupció terén, a Gyurcsány-kormány korrupciója csak gyenge kísérlet volt összehasonlítva Orbánék zseniális módon csúcsra járatott korrupciójával. Mindennek köszönhetően az ország most éppen a lehetőségeit éli fel.

Ha egy mondatba kellene sűríteni: miben látja a jelen kormány történelmi bűnét?

Gazdasági szempontból az, hogy elherdálta az uniós forrásokat, amelynek nagysága GDP-arányosan a II. Világháború utáni Marshall-segéllyel vetekszik. Nem arra használták és használják, hogy elinduljon a gazdaságban a modernizáció, a szerkezetváltás, a technikai-technológiai váltás, csupán arra, hogy legyen 3-4 százalékos gazdasági növekedés. Plasztikusan is le tudom írni, hogy mit csináltak:

kaptunk egy nagy köteg eurót, s ahelyett, hogy megszerveztük volna belőle, hogy hosszú távon legyen elegendő tüzelőanyagunk, inkább elégettük a köteg pénzt, ami finom meleget ad ideig-óráig, hiszen a papír nagyon jól ég. Ettől rövidtávon meleg lesz, az emberek is ezt érzik, és értékelik.

Abba már nem gondolnak bele, hogy soha vissza nem térő lehetőséget égettünk el. Történelmi bűn ez, hiszen ebből a támogatásból érzékelhető változásokat, felzárkózást lehetett volna végrehajtani. Ahogy tették azt például a szlovákok vagy éppen a balti államok. Gyurcsányék jó konjunkturális időszakban eladósították az országot, Orbánék pedig elherdálták az uniós támogatásokat a rövid távú növekedés által elért rövid távú politikai haszon reményében.

Ha sikerülne a kormányváltás, mi lenne a legfontosabb teendője – a fentiek fényében is – az új kormánynak?

Döntő, hogy az új kormány mennyire lesz foglya a hatalmi érdekcsoportoknak. A rendszerváltás azért ment vakvágányra, mert a kormányok hatalmi érdekcsoportok foglyai voltak – igaz, ezeket most divatos oligarcháknak vagy éppen nemzeti burzsoáziának nevezni. Ilyen volt ugyan már 2010 előtt is, de akkor Orbán bejelentette, hogy Magyarországon vége az oligarchák világának – persze közben azért csak ott ült mellette Csányi és Demján, akik szerepet játszottak Orbán hatalomra jutásában. Ha valóban egy elkötelezett szakértői kormány tud majd felállni, olyan, amely nem foglya egyetlen gazdasági érdekcsoportnak sem, akkor az könnyen össze tud állítani egy rövid távon is ható gazdasági programot.

De az szinte bizonyos, hogy kétharmadot nem tudna elérni – akkor hogyan tudna működni a megörökölt környezetben?

Ez nem nagyon számítana abban a lélektani előnyben. 55 százalékkal is csodát lehetne tenni. Arról nem szólva, hogy a nemzeti intézmények esetében olyan szabálytalanságok történtek, amelyek miatt akár feles  törvények alapján is el lehetne indítani az eljárásokat. Két dolog kiemelkedően fontos: az első, hogy hatalomra jusson az ellenzék. A másik, hogy felálljon egy olyan kormány, amely szakmai alapon tud döntéseket hozni, s nem hatalmi érdekcsoportok befolyása miatt.

El tud olyan embert képzelni, aki kész lenne egy ilyen – a Jobbikot is magában foglaló – koalíciós kormány élére állni miniszterelnökként?

Nem zárom ki. Bízom benne, hogy van olyan tisztességes jó szakember, aki az ország érdekét nézve hajlandó részt venni az Orbán-kormány örökségének a lebontásában.

Van esély a győzelemre, ha az emberek nagy többsége rádöbben arra, hogy elég volt az eddig megszokott váltógazdaságból, és nem a majdnem egyformán rossz 2010 előtti és a 2010 utáni kormányok közül kell választani.

Ha rádöbbennek, hogy ellenkező esetben jön a dél-amerikai típusú kormányváltósdi, s nem lesz valódi rendszerváltás, akkor akad majd lehetséges jelölt a miniszterelnöki posztra is, olyan aki képes kivívni a szavazók többségének a szimpátiáját. Ez nagy lecke az egész országnak.

Tehát el tudja képzelni, hogy lesz ilyen ember? És abban is biztos, hogy a pártok mögé állnának? És egyáltalán, Ön szerint már közös miniszterelnök-jelölttel kell nekifutni a választásnak?

Csak úgy van értelme a 106 jó jelölt kiválasztásának is, ha mellé tudnak rakni civil miniszterelnököt, akár egy egész árnyékkormányt, mert ez lehet hívószó arra, hogy azok is menjenek el választani, akik nem képesek egyetlen párt mellé letenni a voksukat.

Ez talán mozgósítani tudná azokat, akik azért nem terveznek szavazni, mert „úgyis mindegy”. Így lehetne választást nyerni és jelentős változásokat végbe vinni.

S ha ez a széleskörűen, a ma ellenzéki pártok által támogatott kormány bizonyos ideig korlátozott mandátumot adnának  – a demokrácia helyreállítása, a fékek és ellensúlyok rendszerének a visszaállítása, a nemzeti intézmények kinevezési gyakorlatának a megváltoztatása, új választási törvény hatályba léptetése, egy új alkotmányozási folyamat elindítása feladatával – , akkor ennek végeztével ki lehetne írni egy új választást.

Ez gyakorlatilag a MoMa 500 napos programja, nem?

Akár az is lehet a közös alap. Jómagam nem véletlenül vettem részt az 500 napos program promóciós filmjében, ahol támogattam is az elképzelést. Alkotmányozó nemzetgyűlést kell létrehozni. Ez valóban történelmi helyzet, ezért is vállalom a független jelöltséget.

Ön vállalna posztot egy ilyen kormányban?

Azt nem, legfeljebb tanácsadói szerepet akár a miniszterelnök, akár valamely miniszter mellett.

Nem tart attól, hogy ha sikerül mindez, amit politikailag tervez, akkor nem jut majd ideje az „életre”? Borászkodni, zongorázni, eleget tenni presbiteri kötelezettségeinek, s persze család, stb.?

Kétségkívül így lenne. De a vallásom  segít választ adni erre: ha a Jóistentől kaptam talentumot, akkor azzal kötelesség is jár. Akkor szolgálni kell! Ha valóban olyan helyzet lesz, hogy szükség lesz arra, amit én tudok, akkor nem szabad méricskélnem, hogy mihez lenne leginkább kedvem, hanem be kell állnom és tenni a dolgomat, hogy az ország haladjon előre.

Látatlanba, ingyen kaptam a talentumot, amivel el kell számolnom: ha jó cél érekében használtam, akkor volt értelme az életemnek.

Ha az emberek bizalmat szavaznak nekem, akkor én készen állok a köz javára tevékenykedni, s ideiglenesen lemondani a békés, nyugdíjas évekről.

Orbán Viktor is rács mögött találhatja magát…!

„Azt remélem, hogy a választáson résztvevő pártok nem lesznek annyira finnyásak, hogy a hatalomváltást megakadályozzák” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek a Jobbik alelnöke, aki szerint tudomásul kell venni, hogy a nemzeti érdeket másokkal együtt kell képviselni. Z. Kárpát Dániel arról is beszél, hogy ha kormányra kerülnek, akkor Orbán Viktor mellett Simicska Lajos is számíthat elszámoltatásra. Végül az interjúban szóba kerül az is, hogy Vona Gábor miniszterelnök-jelölti vitára hívta ki Orbán Viktort, aki csak annyit válaszolt a kihívónak, hogy „megfontoljuk” a lehetőséget.

 

Gondolja, hogy lesz majd miniszterelnök-jelölti vita Orbán Viktor és Vona Gábor között azután, hogy a Jobbik elnöke „kiégett despotának” nevezte a kormányfőt?

Ma inkább arra fogadnék, hogy a miniszterelnök úr egyszerűen nem meri felvállalni a szópárbajt, s talán riválisait sem akarja a „maga szintjére” emelni. Pedig annak idején harciasan fellépett a jelölti vita érdekében a balliberális ellenfeleivel szemben, akik viszont férfiasan kiálltak ellene.  Ezt a bátorságot akkor is el kell ismerni, ha azokkal a baloldali politikusokkal szinte semmiben sem értek egyet.

Talán azért is jöhetett létre a vita, mert az ifjú Orbán előtte nem sértegette ellenfeleit, nem gondolja?

Sajnos ma már nemcsak Orbán viselkedik kiégett despotaként, hanem az egész Fideszes „B közép” is.

Gondoljon bele, a heti azonnali kérdések órájának csúcsa az volt, hogy a miniszterelnök elfelejtette feltenni a mikrofont, elsütött egy poént, amit a nem a környezetében ülők nem is hallhattak, de a hívek azonnal röhögni, tapsolni kezdtek, ahogy „szerviliséknél” ezt elvárják. 

Ezek után Orbán felcsíptette a mikrofont, majd megismételte a viccet, s az eddig is nevetgélő képviselők meglepetést mímelve kirobbanó tapssal, hangos nevetéssel jutalmazták a vezért, ahogy azt elvárják tőlük. Na, ezt a szervilis hatalmat akarjuk mi leváltani, azt reméljük, a félelmet, az uram-bátyám stílust felváltja majd az építkezés időszaka.

A kormány leváltásához nem elég az a támogatás, amit ma a Jobbik magáénak tudhat. Ezt érzékelve választás utáni esetleges együttműködést ajánlottak az LMP és a Momentum vezetőinek, tehát a XXI. századi pártoknak. Ezzel egyetértett?

Természetesen, hisz részt vettem a folyamatban. Viszont azt tudnia kell, hogy a Jobbik egyedül készül megnyerni a választásokat, úgy érezzük, hogy erre minden esélyünk megvan.

Úgy gondoljuk ugyanis, hogy Orbán Viktor kormányzása annyi ellenérzést vált ki a választókból, hogy a kampány hajrájában a ma még bizonytalanok majd tömegesen kezdenek támogatni bennünket.

Tehát arra számítunk, hogy a választási győzelemhez nem lesz szükség együttműködési kényszerre. A kormányzáshoz azonban, ha választást nyerünk, mégsincs meg 51 %, szükség lehet együttműködő partnerekre, akikkel bizonyos ügyek mentén szeretnénk együttműködni.

Viszont a választási együttműködés lehetőségét az LMP és a Momentum vissza is utasította.

Nézze, megértem a vehemens reagálást, hiszen a két párt egyelőre a parlamenti küszöb átugrásával van elfoglalva. Egyelőre tehát hitelességi küzdelmet folytatnak annak érdekében, hogy szélesebb választói rétegek támogatását is megszerezzék. Ezt a célt jobban elérhetnék, ha a választási programok ismertetésével lennének elfoglalva. Több XXI. századi pártnak ugyanis már van programja, szemben a Fidesz nevű alakulattal.

A Momentum elnöke egyenesen azt válaszolta az együttműködési ajánlatra, hogy a memóriájába nagyon mélyen beleégett az EU zászló égetése, a cigányozás, és a zsidózás. Mások nem mondják ugyanezt?

Én nem találkozom ilyennel. Sajnálom, ha egy pártvezető saját érzelmeit vetíti ki pártjának politikai mozgására. Nyilván a Momentumnak is, mint minden fiatal szervezetnek meg kell tanulni, hogy adott esetben lehet együttműködni más politikai erővel, ha az a nemzet javát szolgálja.

Akkor itt sokféle együttműködés lehetséges.

Egyedül Gyurcsány Ferenccel és a XX. század pártjaival, a Fidesszel és az MSZP-vel nem képzelhető el semmiféle együttműködés. Egyébként pedig azt remélem, hogy a választáson résztvevő pártok nem lesznek annyira finnyásak, hogy a hatalomváltást megakadályozzák, hiszen Magyarország helyzete egyáltalán nem rózsás.  Úgy vettem észre a heti több alkalommal megtartott választási gyűléseinken, hogy ha a változás lehetőségéről van szó, akkor a szavazók tudomásul veszik a különböző politikai erők együttműködési kényszerének lehetőségét.  Ugyanis

nem biztos, hogy Magyarország még négy évet kibír a Fidesz uralom alatt.

Vona Gábor azt mondta, hogy kész bocsánatot kérni a zsidóságtól, és a cigányságtól, ezzel ön is így van?

Nem. Nézze, nem vagyok hajlandó állandóan visszatekingetni. Ha ezt tenném, akkor ma is azon filozofálhatnánk, hogy a Fidesz miért vonult ki annak idején a Trianon megemlékezésekről, vagy mit keresett a liberális internacionáléban. Esetleg tépelődhetnénk Orbán Viktor büszkén vállalt Soros ösztöndíjáról is. Nincs a múltnak olyan pontja, ami előtt ne történt volna valami, amin civakodni lehet.

Miután az ország nehéz helyzetben van, ezért ma csak a jövővel szabad foglalkozni.

Korrektúra alatt áll a Jobbik 2018-as választási programja, amelyben egyetlen olyan mondat sem található – ahogy a korábbiakban sem volt – amely kirekesztene bárkit, bőrszíne, vallása, származása vagy bármilyen ismérve alapján.

Ez a válaszom.

Az nagy kérdés, hogy a választók elhiszik-e azt, hogy a Jobbik megváltozott, vagy szükség lenne négy újabb ellenzékben töltött évre, hogy elfogadják a fordulatot?

Azt tapasztalom, hogy több százezres, vagy akár milliós választói tábort már egyáltalán nem érdekli a pártok ideológiája, az izmusok, vagy épp a politikusok becsípődései. Ma már életlehetőséget keresnek az emberek a saját hazájukban; a munka, a bérlakás, a panel program, a meglévő ingatlan felújítása, az európai bér érdekli az embereket. Nyilván azt a politikai erőt fogják keresni, amely ezekre az igényekre hihető tervet fogalmaz meg.

Nem érzékeli, hogy akik a korábbi, radikális Jobbikot szerették, a változás után elpártolnak?

Nézze, politológus műhelyekben ez lehet vitatéma, de miután szervezeteink száma nő, a tagság bővül, ráadásul a szimpatizánsok tábora is gyarapodik, a kérdést nem érzem indokoltnak. Persze a Habony média rendre beszámol vidéki szervezetek feloszlatásáról, de ez nem igaz, hisz erről rajtuk kívül senki más nem tud.

Ön az egyik témafelelőse a Jobbik devizahitel-károsultakat segítő programjának. Egy évtized távolából lehet-e még valamit tenni a vesztesekért, azon kívül, hogy a kilakoltatást leállítják?

Ha nem hinnék ebben, akkor nem is foglalkoznék ezzel a problémával.  A szerződések megvannak, az aláírás időpontja szintén, s az árfolyamok ugyancsak visszakereshetőek. Tehát semmilyen akadálya nincs annak, hogy a felvételkori árfolyamon számolják ki a tartozást. Ennek eddig egy akadálya volt, hogy az embereket kisemmiző bankok nem szeretnék ezt a döntést meghozni, és a kormány velük egyezett meg.

A mai kormány is radikális bankellenes politikát folytatott, de aztán nem akarták a bankrendszert megborítani, mert abba az ország is belerokkanna.

Úgy is mondhatnám, hogy a bankok lepaktáltak a jelenlegi kormánnyal, de számításaim szerint az utóbbi évek nyereségéből, vagy a tartalékokból kigazdálkodhatnák a döntés anyagi következményeit. Tehát

…a bankrendszert sem rengetné meg, ha visszaadnák az emberek elrabolt pénzét.

Egy ilyen interjúnak a szavatossági ideje nem túl hosszú, hisz így a kampány elején minden párt taktikázik még a szövetségesek megválasztásával is. Már a baloldali pártvezetők között is felmerül, hogy a Fidesz leváltása érdekében szükség lesz önökkel együttműködni. Ön ezt el tudja képzelni?

Jó ügyekért bárkivel hajlandóak vagyunk együttműködni, ha valaki például az alapvető élelmiszerek áfa tartalmát csökkentené, azt természetesen támogatnánk, még akkor is, ha a kormánypártok javaslataira kéne szavazni, de akkor is, ha ellenzékiére.

Végül is nem a Balkánon élünk – bár velünk szemben már ott is ez a divat – a nemzeti érdeket másokkal együtt kell képviselni. Bár nehéz komolyan venni olyan politikai erőt, amely fél évvel a választások előtt azt sem tudja megmondani, hogy milyen szövetségi rendszerben indul.

Ezt persze még önök sem tudják, ezt épp az előbb tisztáztuk.

Azzal kezdtük, hogy a Jobbik jelöltje mindenhol egyedül próbálja megnyerni az adott választókörzetet.

Tehát még csak nem is egyeztetnek a többiekkel?

Választási együttműködést senkivel nem kötünk. Az már más kérdés, hogy a választások után mi történik. Nyilván a szavazókon is múlik, hogyan alakul a forgatókönyv.

Van olyan lépés, amit a szövetség keresés, vagy együttműködés keresés közben semmiképp nem fogadnak el, inkább maradjon Orbán Viktor?

Nézze, az bizonyos, hogy a XX. század pártjaival nem lehet rendszert váltani.

Arra készülnek?

Igen, hisz korábban elsikkasztották.

Tehát a baloldallal akkor sem, ha marad Orbán Viktor?

A kérdés nem vetődik fel. A hatalomért sem lehet mindent feláldozni.

Végül is nekünk nem Orbán leváltása a fő célunk, mindez csak eszköz a hazai változások megindításához.

A Jobbik múltja, és a történelmi tapasztalatok miatt sokak félhetnek ettől a változástól. Mindenesetre, ha kormányra kerülnek, akkor jön az elszámoltatás, s ha jól tudom, Orbán Viktorral kezdik. A facebook oldalára kitett képen rács mögött látni a miniszterelnököt. Illetve elszámoltatnák még Mészárost és társait is. Nem túlzás ez?

Az lenne túlzás, ha 27 évvel a „módszerváltás” után nem jönne egy politikai erő, amely elhozza ezt a változást. Magyarországnak rengeteg energiája ment kárba a gyáva, a szervilis kormányok miatt, ezért mi semmiféle csicska-tempót nem vagyunk hajlandóak felvenni. Viszont hajlandóak vagyunk üzenni a piacnak, hogy a magyarsággal szemben olyan merényletet, mint a devizahitel volt, többé már nem lehet elkövetni.

A devizahitel bevezetése valóban a Fidesz kormány műve, de a többiek sem szüntették meg. Ezért büntetnék Orbánt?

Még a miniszterelnök is rács mögött találhatja magát, abban az esetben, ha tisztességtelen útra lép – ezzel maga Vona Gábor szembesítette őt az azonnali kérdések óráján.

Ha a miniszterelnök viselt dolgait alaposan fel akarják tárni, akkor Simicska Lajos meggazdagodása után is kutatni kell. Elszámoltatják őt is?

Nézze, egy tisztességes elszámoltatási folyamatban nincsenek kivételek. Ráadásul

Magyarországon törvények előtti egyenlőség van, szeretném, ha a gyakorlatban is így lenne, szent tehenekkel nem lehet rendszerváltást csinálni.

Arra készülnek?

Ne gondoljon vérengzésre, tisztességes, törvényeknek alávetett elszámoltatási folyamatot tervezünk.

Mi történik, ha a mentorukat rács mögé teszi a bíróság?

Simicska Lajos nem a mentorunk.

Nem?

Nem. Mentornak szellemi vezért tekintek, aki például a program írásában is részt vesz. Mivel ezt a Jobbikban jelen pillanatban én koordinálom, nyugodtam mondom, hogy terveinkbe senki nem szólhat bele.

Egyelőre az igazságtétel problémájával nem kell foglalkozniuk, ellenben azzal igen, hogy a Kovács Béla kémkedési ügyét a kampány közepén tárgyalja majd a bíróság. Az orosz kapcsolat, illetve a kémkedés gyanúja befolyásolhatja majd a közvéleményt. Előfordulhat, hogy a Jobbikot kikiálthatják nemzetárulónak?

Szeretem a sci-fit, könyvtárnyira való van otthon. Kovács Béla ügyében az a meggyőződésem, hogy a Fidesz-KDNP jobban tudta volna manipulálni az eseményeket, ha tényleg lenne valami a háttérben. Akkor a büntetőeljárást már lefolytatták volna. Lássa be: kémek nem rohangálhatnak évekig, ha a hatóságok szerint tényleg kémek, s arra bizonyítékok is vannak. Tehát a helyzet megoldása roppant egyszerű: az, amivel állítólag vádolják Kovács Bélát – ugye a vád egy része is titkos – az egyszerűen nem állja meg a helyét. Itt egyszerű lejárató kampányról lehet szó.  Ugyanakkor a Fidesz a témát alkalmasnak tartja arra, hogy az országban zajló hihetetlen mértékű korrupcióról elterelje a figyelmet,

Gondolom, van sejtésük, hogy a Fidesz médiagépezet célpontjává válhat a Jobbik. S persze önöknek is van azért gyenge pontjuk, hogy fogják ezeket a támadásokat kivédeni? Megvédi önöket a Simicska média?

Nyilvánvaló, hogy mi saját magunkat védjük meg. Eddig 80 vesztes sajtóper jelzi a Habony-média túlkapásait, és nettó hazugságait. Nagyon nagy baj lenne, ha egy pártot egy médiabirodalomnak kellene megvédeni. Megtesszük azt, amit a Fidesz soha: minden településre eljutunk, aláírásokat gyűjtünk a bérunió mellett; ezek a személyes kapcsolatok pedig sokkal erősebbek, mint a televíziós lejárató kampányok. De mi álljuk a sarat…

Orbánnak hatalom és pénz kell

Az európai országok zöme számára a demokrácia léte oly természetes, mint a levegő. Nekünk, magyaroknak azonban jó ez a levegőtlen ország – mondja Felcsuti Péter, a Bankszövetség egykori elnöke, közgazdász. Szerinte mi jól érezzük magunkat egy olyan vezetővel, aki – és ezt Orbán Viktor tökéletesen kitapintotta -, amely sértettségi alapon működik, kisszerű, provinciális, a saját kakastollával hetvenkedik. Orbán, állítja Felcsuti, a kiváló hatalomtechnikus olyan értékeket hozott magával, ahol nem léteznek kompromisszumok, csak legyőzendő ellenség, és a szélesebb értelemben vett családon kívül mindenki az. A közgazdász úgy látja: a pangás évtizedei a jellemzőek a gazdasági állapotainkra, de a társadalmi viszonyainkra is, ami ha nem éri valami sokk az országot, akkor hosszú ideig így maradhat. Már csak azért is, véli, mert a demokratikus ellenzék mélyen alulteljesít, politikai, intellektuális és erkölcsi értelemben egyaránt.

 

Hogy élünk mi most?

Vannak, akik jól és sokan vannak, akik nem jól. A mai magyar társadalom súlyosan megosztott abban az értelemben is, hogy egy része anyagi értelemben jól él, és elégedett azzal, amit tapasztal maga körül; ők egy jelentős számú kisebbséget alkotnak. A társadalomnak egy másik, nagyobb része rosszul él, de a körülményei folytán nincs módja, vagy kedve, hogy elgondolkozzon azon, mik lehetnek ennek az okai, és mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ez ne így legyen. És van egy harmadik, nem elhanyagolható nagyságú csoport, amelyik az anyagi helyzetétől valamennyire függetlenül, nagyon rosszul viseli azt, ami ma történik az országban.

Azt komolyan gondolja, hogy vannak olyan emberek az országban, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy végig gondolják, m i is történik körülöttük?

Azt gondolom, igen.

Ha valaki a napi túléléséért harcol, nincs ideje és kedve sem, hogy a liberális és illiberális demokrácia közötti különbségeken rágódjon.

Nem csak a mély szegénységben élőkre gondolok, de azokra a százezrekre is, akik a középosztályból leszakadva diplomával a kezükben rosszul fizető állásokban azon aggódnak, hogy a hónap végére nem fogy-e el a háztartási pénz, be tudják-e fizetni a közüzemi számláikat, vagy a hiteltörlesztések esedékes részleteit.

Ahhoz, hogy egy társadalom megmozduljon, az kellene, hogy a felsőbb rétegek is elégedetlenek legyenek, rosszul éljenek?

Egyetlen társadalom sem homogén; hibás az a megközelítés, amely a társadalom egészéről tételezi fel valamilyen közös érdekek, vagy értékek meglétét. Ilyenek ugyanis nincsenek, vagy csak nagyon kevés van belőlük és azok is csak rövid ideig tartanak ki (l. a nemzeti büszkeség, mint a sport sikerek ritka pillanatait).  Ezért aztán valóban ki tud alakulni egy olyan rossz egyensúly, amelyben a társadalom egyes, politikailag aktív csoportjai elégedettek a helyzetükkel, mások talán nem, de nem elég aktívak, vagy szervezettek, esetleg a vezetőik sem elég jók, hogy megfelelő alternatívát kínáljanak.

A rezsim pedig ügyes politikával – a társadalmi csoportokat megosztva, jutalmazással és büntetéssel, ellenségképek kreálásával – fenntartja ezt a rossz egyensúlyt. 

Közgazdászok sora, így ön is, folyamatosan azt jövendölte, hogy az a politika, amit az Orbán-kormány követ, csődbe viszi az országot…

Illő tisztelettel, szerintem nem ez a helyzet, melynek bizonyítására álljon itt egy idézet egy 2011-es írásból, amelyet a fiammal közösen írtam és az Index.hu-n jelent meg: „Gyakran gondoljuk, hogy az országok működésének két állapota van: virágzanak, vagy válságban vannak. Valójában egy harmadik állapot – a stagnálás – nagyon is lehetséges…. A mai magyar társadalom éppen azzal a veszéllyel néz szembe – pontosabban az a veszély fenyegeti, de a társadalom vonakodik szembenézni vele, hogy fokozatosan az Európai Unió peremére csúszva akár egy újabb évtizeden keresztül vegetálni fog.” Talán az utóbbiban tévedtünk, t.i., hogy ez csak egy évtizedig fog tartani.

Ez tehát a vegetáció időszaka?

Szerintem gazdaságilag és társadalmilag egyaránt az. A növekedés az EU-tól lehívott pénzek mennyiségén múlik, mindenesetre a felzárkózáshoz biztosan kevés. Ennél nagyobb baj, hogy a társadalom egészének széles értelemben vett jóléte, a fogyasztás, az egészségi állapot, a várható élettartam, a jövő generáció életesélyei – ami végül is a gazdasági növekedés célja – nem javulnak, illetve súlyosan egyenlőtlenek.

Járhatna más utat is az Orbán-kormány?

Egészen biztosan. Lehet valaki mélyen konzervatív és nemzeti elkötelezettségű, aki például a nemzetállamok Európájának a híve és ellenzi a szorosabb politikai integrációt. Ki vonhatja kétségbe Nagy Britannia vagy Svédország demokratikus elkötelezettségét. Az illiberális demokrácia, a Soros kampány, a korrupció nem a nemzeti elkötelezettség szükségszerű velejárói.

A 2008-as válságot követően tökéletesen legitim az is, ha valaki az állam szerepének újra gondolásáról beszél, vagy felveti, hogy a külföldi tőke milyen mértékben és mikor játszik pozitív szerepet egy felzárkózó gazdaságban.  Erről lehetne értelmes vitát folytatni, illetve a politikai váltógazdaság feltételei között erről dönthetnek a választópolgárok.

A mi esetünkben azonban – tragikus módon – nem erről van szó; Orbán másfajta értékeket hozott magával. Ő úgy gondolkodik, hogy adva van a család, persze szélesebb értelemben, aki pedig a családon kívül van az ellenség; hogy a kapcsolatoknak a lojalitáson kell alapulniuk; hogy erős hierarchiára van szükség, ahol van a főnök és a beosztott, a főnök, ha a beosztott hibázik, de lojális marad, gondoskodik róla – nos, ezt együttesen nevezhetjük akár értékrendnek is, bár mások maffiaállamnak nevezik. Ez utóbbi kifejezés nekem nem igazán tetszik, viszont el kell ismerni, hogy ennek a politikának van társadalmi, kulturális beágyazottsága Magyarországon. Sokan vallják az elvet, hogy jutalmazd meg azt, aki melletted van és büntesd meg azt, aki ellened fordul; hogy minden meccs nulla összegű játszma, vagy én vagyok a győztes vagy te; hogy az együttműködés eredményeként mindketten győzünk,  olyan nincs. Mondhatom a kérdésre válaszul egyébként azt is, hogy pechünk van: lehetett volna nekünk egy olyan Orbán Viktorunk, aki másfajta kulturális determinációkkal, mondjuk egy Antall József értékrendjével (ironikus, hogy a baloldalon is mekkora nosztalgiával gondolunk vissza Antall József avítt, de kétségbevonhatatlan nyugatos elkötelezettségére, értékrendjére), nem kistelepülésből, hanem nagyvárosból, értelmiségi háttérrel, de ettől függetlenül nemzetállami gondolatokból építkező, másokat is elfogadó világlátással érkezik a politika világába.

Azt mondta, hogy tévedett, amikor tíz évet jósolt csak a pangás időszakának, jobb, ha megbékélünk vele, hogy ebből lehet újabb tíz év is akár…

Nem akarom agyonkomolykodni ezt a beszélgetést, de erről azért fontos beszélni: sokan hajlamosak arra, hogy a társadalomra úgy tekintsenek, mint egy viszonylag egyszerű szerkezetre. A társadalom azonban, ahol naponta tízmillió ember naponta tízmilliószámra cselekszik, áll kapcsolatban egymással, nagyon komplex szervezet, amelyeknek a mozgása nem lineáris , sokkal inkább az a jellemző rá, hogy eléggé kiszámíthatatlan, illetve nem modellezhető; sokáig nem történik semmi, aztán érkezik egy váratlan sokk, amely megváltoztatja a körülményeket.  Amikor tehát arról beszélek, hogy a pangás több is lehet, mint tíz év, akkor azt tételezem fel, hogy nincsenek ilyen előre nem látható sokkok. A sokk egyébként bármi lehet, érkezhet külföldről, belföldről, a lényege, hogy kibillenti a szervezetet a nyugalmi állapotból, ám ha ilyen nem történik, akkor az Orbán-rezsimet ez idő szerint fenntarthatónak tartom. Egyébként azért is beszélek csak tíz évről, mert közben felnő egy új generáció, amelyikről nem tudjuk miként reagál arra, amit maga körül lát. Reagálhat úgy is, hogy elhagyja az országot, ennek az előszelét már most is érzékelhetjük, és ebből következik majd a sokk, de beleszülethet a meglévőbe, adottságként elfogadhatja azt, ami van és akkor maradhat minden a régiben.

Ön, úgy látom, hogy némiképp megengedőbb az Orbán-rezsimmel szemben, mint mondjuk akár az Európai Unió.

Nem hiszem, hogy megengedőbb lennék, inkább megérteni szeretném. Nem akarom elfogadni azt a leegyszerűsítő, gyakran érzelem és vágy vezérelt álláspontot, amit az innenső oldalon gyakran tapasztalni. Egyébként, ha megértem, hogy mi történik, akkor esetleg könnyebben élek ezekkel a jelenségekkel együtt.

Mert lássuk be: ha minden nap tehetetlenül fortyogok, ahogy ezt rengeteg ember teszi a csirkefogóságokat látva-hallva, azzal messzire nem megyek, de akár bele is betegedhetek. Ahogy az ország belebetegedik, és egyre több patologikus tüneteket mutat – lásd az utóbbi időszak bátran tragikomikusnak nevezhető eseményeit egyes falvakban. 

Két dolgot említett: a megértést és a patologikus esetté válást. De volna egy harmadik is, mégpedig a cselekvés…

A cselekvés természetesen fontos. Én magam módján a saját lelkiismeretemmel összhangban törekszem erre. Azt a cselekvési teret, amely számomra kínálkozik, azt hiszem kitöltöm: írok, megszólalok, ha lehetőséget kapok rá, tüntetek, ha van miért, fontos társadalompolitikai könyvek hazai megjelentében működök közre.

Ha a politikai cselekvésnek nyílna olyan tere, amely a siker reményével kecsegtetne, biztosan nem maradnék a szobámban. Jelenleg azonban nincs ilyen.

Épp azt tartom a legnagyobb csapásnak, hogy a demokratikus ellenzék milyen mélyen alul teljesít politikai, intellektuális és erkölcsi értelemben egyaránt. A mostani helyzetről, az Orbán-rezsimről azt mondják, hogy autoriter rendszer, amelynek az a fő ismérve, hogy formális demokráciát ugyan enged, de demokratikus eszközökkel már nem váltható le. Ezt mondja az általam nagyon tisztelt Kornai János, amiben biztosan igaza van, de szerintem ez az állítás még bizonyításra vár. Ha az ellenzéki pártok a választásokon együtt vagy külön legyőznék a kormánypártokat, azok pedig valamilyen eszközzel megakadályoznák a kormányváltást, az valódi bizonyíték lenne. Erről azonban egyelőre szó sincs, hiszen az ellenzék támogatottsága meg sem közelíti a Fideszét, illetve a sikerhez szükséges együttműködési képesség és készség is tökéletesen hiányzik.

Vagyis most nulla az esély a kormányváltásra?

Igen, de szerintem első sorban azért, mert az ellenzék nem él azzal a lehetőséggel, amelyet számára ez a rezsim nyitva hagy.

Az Európai Unió teljesen tehetetlen az ilyen autokráciákkal szemben?

Azt hiszem igen. Egyrészt, mert a saját politikai és gazdasági válságával küzd, másrészt nincs felkészülve arra, hogy a számára axiomatikus demokratikus értékrendet valaki sutba akarja dobni. Az európai országok zöme számára a demokrácia maga a levegő, vagyis annak természetessége, hogy ebben létezik. Így aztán jószerivel felfogni sem tudja, hogy mi történik az ilyen demokratikusnak hitt, valójában az autokrácia felé menetelő országban.

A következtetés ebből pedig az, hogy mi viszont jól elvagyunk ebben a levegőtlen országban, ezt hoztuk magunkkal az „elmúlt negyven évből”.

Úgy van.

Az országoknak van történelmi fejlődési vonala és mintha a mi országunké az lenne, hogy időről időre ugyan megpróbál kitörni, de rendre visszatér ehhez az állapotához, azaz a nehézkesen haladó, befelé néző, sértettségi alapon működő, kisszerű, provinciális, a külvilágot gyanakodva néző és a saját kakastollával hetvenkedő állapothoz.

Vannak ugyan a történelmünknek csodálatos pillanatai, de mindig visszazuhantunk oda, amiről az előbb beszéltem. Ezzel egyébként nem állunk egyedül a világban; ha szét nézünk, sok a tartósan kudarcot valló ország.

Azaz időről-időre megtaláljuk azt a vezetőt, aki ebbe az irányba viszi az országot.

Így van. Meggyőződésem, hogy egymásfajta világban, egy olyan tehetséges politikus, mint Orbán Viktor a demokrácia iránt mélyen elkötelezett vezető lenne, ám itt és most azt mondja, hogy ez kell a magyar embernek, ezt adja, mert neki viszont a hatalom és nem utolsó sorban a pénz kell. Nem azt, ami a felemelkedéshez szükséges.  Orbánt, a kiváló hatalomtechnikust, ez különbözteti meg az olyan bölcs államférfiaktól, mint a mi Deák Ferencünk, vagy éppen Nelson Mandela, akinek volt erkölcsi ereje és bátorsága, hogy a saját népének is nemet mondjon.

Bokros Lajos kormányváltó hangulata

„A jelenlegi önkényuralom irtózatos pusztítást visz véghez a lelkekben és a szívekben, s a legalantasabb emberi érzelmek, a félelem, az irigység, a gyűlölet felkorbácsolásával az ostromlott erőd légkörét alakítja ki” – mondja Bokros Lajos. S nem ez az egyetlen meghökkentő mondata. A neves közgazdász, volt pénzügyminiszter, európai parlamenti képviselő, a MoMa elnöke szerint külföldön egy magába forduló, kicsi, mérges és nevetséges országnak tartják Magyarországot. Határozottan állítja: országszerte kormányváltó hangulattal találkozik. 

 

Engedje meg, hogy egy személyes élménnyel kezdjem: 1995 tavaszán a Bokros csomag kihirdetését követő napok egyikén, a Nádor téren, a PM előtt egy dobogón állt Ön, mint pénzügyminiszter, szemben dühös diákok tömegével. Nekik próbálta beadagolni a tandíj bevezetésének a szükségességét. Nem akárhogy tette: zsebre vágott kézzel, látszólag empátia nélkül, a képükbe vágta, hogy „akkor majd nem Marlborot fogtok szívni”. Őszintén, én ezt egy „tökös” kiállásnak tartottam, de azért nem volt politikushoz méltó. Persze, Ön nem is volt politikus, hanem „csak” szakminiszter. Viszont bő évtizeddel később beevickélte magát a politikába. Hogyhogy?

Aki miniszter, az mindig egyúttal politikus. Lehet persze az arányokat vitatni, de ha valaki a demokrácia körülményei közepette miniszteri posztot vállal, akkor az politikus lesz.  Egy miniszter nem csak a miniszterelnök és a kormány felé felelős, hanem mindenekelőtt a társadalom felé, amelynek el kell szenvednie az adott kormány intézkedéseit. A politikust nem választom el a szakértőtől. Amikor 1995-ben reformokat vezettünk be, akkor különösen nagy szükség volt az őszinteségre a társadalom felé. Akkori saját tevékenységemet az orvoséhoz hasonlítanám, aki orvosságot ír fel és gyógymódot ajánl. A gyógyszer lenyelése keserű, a kezelés fájdalmat okozhat, de ha meggyógyít, akkor végső soron elfogadjuk, sőt, megköszönjük. Egyébként pedig nem hiszek a szakértői kormányban, mert olyan egyszerűen nem létezik!

De hát az 500 napos program nem erre épít?

Ha figyelmesen elolvassa a programban leírtakat, akkor abból egyértelmű, hogy a válasz a kérdésre: nem. A programban ugyanis soha, egyszer sincs az leírva, hogy „szakértői kormány”.

Nem hogy szakértői, éppen ellenkezőleg, még politikaibb politikai kormány alakulna meg, ha sikerülne a demokratikus ellenzéki pártoknak megnyerni a jövő évi parlamenti választásokat.

Ez azt jelentené, hogy az önkényuralom körülményei között a választók felismerték, hogy olyan kormányra van szükség, amelynek a legfőbb feladata a jogállam és a demokrácia helyreállítása. Ez vaskos politikai feladat. Ahelyett, hogy elvesznénk a szakpolitikai kérdések részleteiben – amelyekben alig tudnánk megegyezni –, arra összpontosítanánk, ami összeköt minket.

Egyelőre nem hogy az 500 napos program mögé nem sorakoztak fel a demokratikus ellenzék pártjai, hanem még a választási együttműködés céljának az elérése is bizonytalan – s akkor még finom voltam. Ön hogy látja, lesz összefogás? S ha igen, kik között?

Folynak a tárgyalások. A MoMa tárgyalt már a Demokratikus Koalícióval, az Együttel és a Párbeszéddel. Reményeink szerint ebbe később bekapcsolódik az MSZP is, noha vannak jelek arra, hogy ők igyekeznek kirekeszteni bennünket.

Nem lenne szükség az LMP-re és a Momentumra is?

Ők egyelőre kizárták magukat ebből az együttműködésből.

Ön szerint véglegesen?

Ezt tőlük kell megkérdezni, de én komolyan veszem, amit mások mondanak. Ők pedig azt kommunikálják, hogy kívül akarnak maradni.

Ön szerint meddig kellene létrejönnie az összefogásnak?

Karácsonyig, hiszen januárban már el kell kezdeni a kampányt.

Milyen mélységű összefogást lát reálisnak?

Minimum a 106 egyéni körzetben.

És közös miniszterelnök-jelölt?

A DK és az Együtt-PM már bejelentette, hogy külön listát akar. Ha ők ezt akarják, akkor mi is külön listát állítunk. Viszont egy ilyen listát egy miniszterelnök-jelöltnek kell vezetnie. A mienket ebben az esetben valószínűleg én fogom vezetni. De ezt majd a decemberi MoMa-közgyűlés dönti el.

Nem lenne célszerű egy közös miniszterelnök-jelölt, egyetlen „arc”?

Nem feltétlenül, hiszen így megvan a lehetőség nyilvános miniszterelnök-jelölti vitákra, ha tetszik, egyfajta előválasztásként. Legalább mi, demokratikus ellenzék mutassuk meg, mit kínálunk. Az ugyanis abszurd, hogy a magyarok úgy választanak, hogy nem tudják, mire szavaznak. Orbán Viktor 11 éve, 2006 – a nevezetes Gyurcsány-Orbán televíziós vita – óta nem hajlandó leülni nyilvános megmérettetésre. Jelzem, az USA-ban

a legképzetlenebb munkás is zsigerből érzi, hogy aki nem képes megvédeni a saját álláspontját nyilvános vitában, az nem lehet alkalmas arra sem, hogy irányítsa az országot.

Azt, aki nem volna hajlandó kiállni nyilvános vitára, Amerikában a nép sohasem választaná meg még a legalacsonyabb posztra sem, nemhogy az ország vezetőjévé.

Visszatérve a 106 egyéni jelöltre. Ön támogatja a Közös Ország Mozgalom által bejelentett jelöltállítási megoldást? Hogy három közvéleménykutató megbízásával mind a 106 körzetben felmérik, hogy hol, melyik párt potenciális jelöltje – vagy akár egy független – a legesélyesebb, és ennek alapján javasolnak egy 106-os listát a demokratikus ellenzék pártjainak?

Szimpatikus megoldásnak tartom. Annak pedig kifejezetten örülök, hogy van egy olyan civil szervezet, amely ennyire magáénak érzi az önkényuralom leváltását. Meglátjuk, hogy lesz-e erre idő. És pénz, merthogy nagyon sok pénzről van szó, választókerületenként 2 millió forintról. Szerintem ez az utolsó pillanatig cseppfolyós marad. Kiváltképpen akkor, hogy ha végül például a Momentum is egy-két helyen beszáll a koordinált indulásba.

Mi a helyzet a Jobbikkal? Velük szabad-e összefogni a cél szentesíti az eszközt alapon?

A MoMá-n belül is voltak erről viták. Nem szabad egyetlen csuklómozdulattal lesöpörni az asztalról azokat az érveket, hogy még szélesebb körű összefogás kell az önkényuralom közepette a siker érdekében. Ezzel együtt mi a MoMa-ban kizárjuk a választási együttműködést a Jobbikkal. Nem török pálcát azok fölött, akik nem így gondolkodnak, de a demokratikus ellenzék pártjai között úgy látom, ebben egyetértés van. A mi pártunkon belül lefolytatott vitákban is több, a Jobbikkal kapcsolatban felmerült probléma kristályosodott ki. Az egyik az erkölcsi dilemma: lehet-e/szabad-e együttműködni egy olyan párttal, amely olyan mértékben képvisel avítt és ordas, erkölcsileg tarthatatlan eszméket és értékrendet, mint a Jobbik.

A másik, hogy a külvilág felé a Jobbik ma azt igyekszik bemutatni, hogy már nem a régi elveket követi, de ha halljuk őket maguk között társalogni, akkor – finoman szólva – feltüremkedik a gyomortartalom.

Kijön az igazi cigányozó, zsidózó, gyűlöletkeltő, kirekesztő énjük, ami mind a fasizmus sajátja. Van egy további – a Jobbikkal való esetleges együttműködés terén megengedőbbek által vallott – nézet: a jelenlegi kormány semmivel sem különb. Ez azonban nem az együttműködés mellett, hanem ellene szóló érv: ha valóban olyan a Jobbik, mint a Fidesz, akkor hagyjuk csak őket egymással versengeni. Végül, de nem utolsósorban felmerül a kérdés: meg lehet-e bízni a Jobbikban? Ha kormányozni kellene, akkor képviselnék-e a most alig vallott demokratikus értékeket? Én nem tartom hitelesnek a Jobbik vezetését és ennek alapján kizárom a Jobbikkal való együttműködést.

Lát-e esélyt arra, hogy a jelen választási rendszer keretei között ez az ellenzék le tudja győzni a Fideszt?

Abszolút. De az esélyen túl azt is mondom, hogy minden demokratának elemi kötelessége a nemzettel, a hazával szemben megpróbálni leváltani az önkényuralmat. Nem vagyok híve az orrlógatásnak, az önfelmentő és lustaságot igazoló pesszimizmusnak. Járom az országot – a múlt héten például három előadást tartottam -, minden hétvégén kiállunk az utcára beszélgetni az emberekkel, sok-sok ezer választóval találkoztam már, s az a tapasztalatom, hogy

még a fideszes fészeknek tartott városokban is nagy a remény és a várakozás.

Igenis van kormányváltó hangulat az országban! És hangsúlyozni kell: nem a Fideszen múlik a kormányváltás, hanem az ellenzéken. Nem lehet elégszer aláhúzni az ellenzék felelősségét!

Miért, min múlik Ön szerint a választási győzelem?

Azon, hogy az ellenzék képes-e hiteles alternatívát felkínálni. Sikerül-e elhitetnünk a magyar társadalommal, hogy megvalósítjuk a közös minimum programot, helyre tudjuk állítani a sajtószabadságot, felállítunk egy tiszta kezű ügyészséget, ismét függetlenné tesszük a bíróságokat, keményen fellépünk a korrupció ellen, enyhítjük a szegénységet, s hogy új választási rendszert alkotunk. Ez utóbbi a KOM koordinálásával már elkészült, s minden demokratikus ellenzéki párt elfogadta, 90 százalékban egyetértett vele.

Azért felmerül a kérdés, hogy a csudába juthatott idáig az ország, hogy ilyen feladatok adódnak a rendszerváltás után közel harminc évvel egy olyan országban, amely már több mint tíz éve tagja az Európai Uniónak.

Érthető, hogy idáig jutottunk:

1990-ben nem magunk vívtuk ki a szabadságunkat, hanem azt megkaptuk egy bizonyos Mihail Szergejevics Gorbacsov nevű orosz úriembertől. Akkor ezt a szabadságot nem értékeltük sokra, mert nem küzdöttünk meg érte, így nem is mentünk vele semmire. Talán egy második kísérlet során másként lesz, amikor már áldozatot is kell hoznunk azért, hogy a gyerekeinknek, unokáinknak legyen jövője.

Beszéljünk kicsit a gazdaságról. S ha már a Bokros-csomaggal kezdtünk, adódik a kérdés: ma is elkelne egy ilyen, utóbb sikeresnek bizonyult csomag?

Ma olyan jellegű stabilizációs intézkedésekre nincs szükség, mint 1995-ben, hiszen az állam nem áll a csőd szélén. Ma a gazdaság legfőbb baja, hogy nincs beruházás, alacsony a hazai és a külföldi befektetők bizalma. Ennek sok oka van. Egyebek között az, hogy

a kormány nem tiszteli a magántulajdont, a verseny élénkítése helyett a verseny torzításában jeleskedik, monopóliumokat épít, a nem kívánatos szektorokat büntető adókkal sújtja – egyszerűen nem enged teret annak, hogy a piacon a legjobb érvényesülhessen, hanem a kormány akarja kiválasztani a győzteseket.

A legfontosabb az lenne, hogy visszatérjünk egy ésszerű, szakszerű, kiszámítható és becsületes gazdaságpolitikához. Ezzel lehet visszaszerezni az ország hitelességét.

Kicsit belemenve a gazdaságba: mi a gondja a trendekkel?

A kormány nagyon büszke a „gazdasági csodára”, amit általában öt makrogazdasági mutatóval írnak le. Ezek a felszínen kétségtelenül impozánsnak tűnnek: a gazdasági növekedés meghaladja a 3%-ot, az infláció alacsony, a foglalkoztatás szintje magas, a költségvetési hiány alacsony, a külső egyensúly pozitív. Van azonban három probléma:

egyrészt a mutatók messze nem a valóságot tükrözik, másrészt nemzetközi összehasonlításban egy sor ezek közül nem is igazán jó, ami pedig jó, az nem a kormányon múlik.

Melyekre gondol?

Vegyük a foglalkoztatottságot: a magas szint több tényezőnek köszönhető. Félmillió honfitársunk külföldre költözött, ott dolgozik. Van 270 ezer közmunkás, s bizonyos iparágakban, így az építőiparban mesterséges túlkeresletet gerjesztve munkaerőhiányt idéztek elő. A magas foglalkoztatottság tehát csak a felszínen mutatható ki, és fenntarthatatlan. Vagy vegyük a gazdasági növekedést:

a 3,2 százalékos dinamika csak magyar szemmel gyors, nemzetközi összehasonlításban nem hogy a felzárkózásunkat szolgálná, hanem erősíti a leszakadásunkat a térségben,

hiszen a cseh, a szlovák és a lengyel növekedés 5, a román pedig 8 százalék körüli. Rendkívül kedvező a nemzetközi feltételrendszer, de ne feledjük, ez egyik pillanatról a másikra megváltozhat.

Konkrétan?

Nagyon alacsony az olajár, ami évi több, mint egy milliárd eurós javulást eredményez a külső egyensúlyban. De ha Irak és Szaúd-Arábia között kitörne a háború, akkor háromszorosára nőne az olajár két nap alatt. Az alacsony infláció importált. A világ úszik a likviditásban, a jegybankok nyomják a bankóprést, hogy megakadályozzák a deflációt és mesterséges inflációt gerjesszenek. A kamatok alacsony szintje jóval olcsóbbá teszi az államadósság refinanszírozását. Ez szintén külső adottság, amely szintén megváltozhat egyik pillanatról a másikra. És végül, de nem utolsósorban ott vannak az uniós források, ömlik be a támogatás az országba – de ki tudja meddig. Mindenesetre nem kellene ellopni és elpazarolni addig sem, amíg jön a pénz, hanem a gazdaság javára kellene elkölteni őket.

Ilyen kegyelmi állapot ebben az évszázadban többet nem lesz.

A külföldi befektetők szeretnek még minket?

Befektetője válogatja. Azoknak az iparágaknak a képviselői, amelyeket Orbán Viktor szeret, – például a gépkocsigyártás – igen, de azok, amelyeket nem kedvel – ilyenek a szolgáltatói szektorok –, azok nem.

Amúgy ez a felosztás klasszikus vulgár-materialista felfogás: a pohár megfogható, mert anyag. A szolgáltatás nem, mert szerinte az csak újra elosztja az értéktöbbletet.

Az ilyeneknek magyar tulajdonban kell lenniük, remélhetőleg állami tulajdonban – vallja Orbán.

Ön nagyon sokat találkozik külföldiekkel, gyakran megy Brüsszelbe is. Mi az általános vélemény rólunk?

A németországi sajtó már leírta, hogy Magyarország az unió első önkényuralmi rendszere. Tegyük hozzá, a lengyelek most mindent megtesznek annak érdekében, hogy erőltetett menetben felzárkózzanak. Ez mindent elmond. Mi az általános kép Magyarországról? Rendkívül lesújtó. Az, hogy egy magába forduló, kicsi, mérges és nevetséges ország lett Magyarországból. Kormánya árnyékbokszolást végez – gondoljon csak a Soros-ellenes plakátokra.

Valamikor Orbánék azzal kezdték, hogy „merjünk nagyok lenni” – ez akkora hülyeség, hogy nevetség tárgyává tette őket.

Ma két nagyhatalom van a világban, az Egyesült Államok és Kína. Európában ma még három, nemsokára csak két középhatalom van/lesz: Németország és Franciaország, illetve talán Nagy-Britannia. Utánuk már csak egyre kisebb hatalmak vannak. Nettó hülyeség arról beszélni, hogy Magyarország nagyhatalom, de még akár arról is, hogy középhatalom a Kárpát-medencében.

A nyugati vezető politikusok tudják, hogy ez a kormány nem számol sem saját valóságával, sem pedig a világ realitásaival.

Vannak, akik úgy látják, hogy tudatosan megvezeti saját népét, mások szerint egyszerűen azért viselkedik így, mert buta. Lássuk be egyik változat sem kedvező.

De mégis hagyják, hogy a kormány tegye, amit tesz. Talán most látszik először a nyilvánosság számára egyértelműen, hogy kezdenek besokallni. Gondolok itt arra, hogy az interjú készítésének idején Budapesten vizsgálódik az EU egy auditorokból álló csoportja, a közbeszerzéseket veszi górcső alá. Ön szerint mire fognak jutni?

Nem tudom, hogy a vizsgált projektek, közbeszerzési eljárások mennyire voltak szakszerűek, mennyire voltak törvénysértők, s mit lehet utólag megállapítani róluk. Sejtjük persze, hogy túlszámlázás van, hogy a fiúk szakmányban lopnak, de az Unió számára a sejtés kevés. Csak akkor tudnak lépni, ha bizonyítékokat találnak.

S ha lépnek, az hova vezethet?

Nagy kérdés! Megtehetik, hogy nem fizetik ki azokat a pénzeket, amelyeket a kormány – az uniós támogatások erőltetett menetű lehívása érdekében – már megelőlegezett a pályázók felé. Több, mint ezer milliárd forintról beszélünk! Még ha egy ekkora összeget az EU vissza is tart, akkor sem jutunk csődbe, hiszen az államadósság nem olyan magas, hogy ne lehessen akár magasabb kamatokkal refinanszírozni, de az biztos, hogy az adósságszolgálat költségei nőni fognak. És ki fizeti meg a többletköltséget, ami abból adódik, hogy a kormány lop, csal és hazudik? Hát persze, hogy mi, az adófizetők.

A napokban egy televíziós beszélgetés során valami olyasmit mondott, hogy „mi, akik nem tehetünk róla”. Ezt hogy értette? Hiszen a „mi” is vastagon benne van abban, hogyan alakul egy ország sorsa. Igaz ez az emberekre éppen úgy, mint ahogy fokozottan a politikusokra, akik a rendszerváltás óta szerepet vállaltak az ország irányításában.

Két végletes álláspont van arról, hogy ki tehet minderről: az egyik, hogy a nép nem felelős semmiért, szemben a gonosz kormányokkal – ez nem a teljes igazság. A másik, hogy mindenről a nép tehet, hiszen „minden népnek olyan kormánya van, amilyent megérdemel”. Ebben is van némi igazság, hiszen a nép választ. Szerintem önmagában egyik álláspont sem állja meg a helyét: ugyanis nincs nép, hanem strukturált társadalom van, sokszínű, gyakran egymásnak ellentmondó véleménnyel, érdekkel, ideológiával, értékkel.

Gyökere van nálunk a szabadelvűségnek éppen úgy, mint a fasiszta eszméknek.

A magyar kultúrának integráns része ez is, az is. S ha ez igaz, akkor minimum annyi elmondható, hogy különbséget kell tenni a mindenkori kormány és a társadalom között. Az utóbbin belül is azok inkább felelősek, akik az önkényuralmi kurzusra szavaztak, mint azok, akik már előre figyelmeztettek arra, hogy mi jöhet, ha kétharmaddal nyer a Fidesz.

Az elmúlt kormányok felelősségét hogyan viszonyítaná egymáshoz mindebben?

Az első Orbán-kormánytól indulva egyre nő az egymást követők felelőssége. Az 1998 és 2002 között hatalmon lévő Fidesz-MDF-FkgP kormánynak felelőssége volt abban, hogy megteremtette a gazdaság romlásának a feltételeit, amihez utána további lökést adott a Medgyessy-, majd az első és a második Gyurcsány-kormány. Így jutottunk el 2008 októberében az államcsőd küszöbére.

Bajnai Gordon kormányának csak egy éve volt, hogy stabilizálja a rendszert. Ez kevés volt ahhoz, hogy meggyőzze a magyarokat arról, hogy szükség van további áldozatra.

Egyfajta csodavárással választották meg a második Orbán-kormányt. Ráadásul az akkori MSZP hathatós támogatásával. Az MSZP a 2010-es választásokon számtalan választókerületben együttműködött még a Jobbikkal is annak érdekében, hogy megakadályozzák az MDF és az SZDSZ jelöltjeinek indulását, így ez a két párt nem érte el az 5%-ot. Így jutott a Fidesz kétharmados győzelemhez. A szocialisták történelmi felelőssége tehát óriási a fideszes önkényuralom elősegítésében.

Hogyan látja Magyarországot egy év múlva?

Ha az ellenzék képes felnőni a történelmi feladathoz, akkor megkezdődhet a demokrácia, az alkotmányos jogállam helyreállítása. Én ehhez kérem minden igaz magyar hazafi támogatását.

Tegyük fel, sikerül a kormányváltás. Mennyi idő kell ahhoz, hogy ismét sínre állítsák az országot?

A gazdaságot rendbe tenni elég 5-10 év, az alkotmány, a jogi környezet átalakításához kell 20 év. A fejekben rendet tenni 100 évre is szükség lesz. Egy okkal több, hogy jövőre szabaduljunk meg ettől a gonosz önkényuralomtól, amelyik a lelkekben és a szívekben is irtózatos pusztítást visz véghez, amely a legalantasabb emberi érzelmekre, a félelemre, az irigységre, a gyűlöletre épít, amely ezeknek az érzelmeknek a felkorbácsolásával az ostromlott erőd légkörét alakítja ki, a maga szerepét nélkülözhetetlennek állítva be a keresztény Európa védelmében – ez páratlan a 21. század elején, különösen egy uniós országban.

Magyarország csak sötét folt maradna Európa térképén

Nem a kiszivárogtatás szándékával hozta nyilvánosságra az MSZP és a Demokratikus Koalíció egyezségéről szóló hírt Kovács László. A szocialista párt korábbi elnöke exkluzív interjút adott a Független Hírügynökségnek, melyben egyértelművé tette, hogy a megállapodásról szóló hírt magától a pártelnöktől, Molnár Gyulától kapta. Az egykori külügyminiszter arról is beszélt, hogy ha az ellenzék kerül hatalomra, akkor megváltozik a külpolitika iránya. Amire azért is szükség van, mert ha Orbán Viktor szövetségi politikája folytatódna, akkor kisodródnánk az unióból, és Magyarország csak egy sötét folt maradna Európa térképén.

 

A szocialista párt korábbi elnökeit is bevonták a Demokratikus Koalícióval folytatott tárgyalásba, mert a jelöltállításról eddig nem sikerült megegyezni. Önt nem hívták?

Tőlem nem kértek segítséget, pedig felajánlottam. Mindenesetre úgy tűnik, pártom jelenlegi vezetése eddig valóban nem tudta megkötni a kívánt egyezséget. Pedig szerintem létkérdés lenne, hogy a jelenlegi kormánnyal szembenálló demokratikus ellenzék széles összefogással győzelmet arasson. Képes legyen leváltani a jelenlegi kormányt, mert az már nagyon sokat ártott már Magyarországnak. Ebben a munkában szívesen rész is vennék, de a jelek szerint nem tartanak rá igényt.

Talán azért nem hívták, mert ön kiszivárogtatta, hogy a két párt vezetői már meg is egyeztek a képviselő-jelöltek arányáról, miközben azt a hírt később cáfolták. Lehet ez az ok?

Aligha. Miután nincs tisztségem a mai szocialista pártban, ezért egy rádiós szereplésem előtt tájékozódás céljából felhívtam Molnár Gyulát, a párt elnökét. Azt az információt kaptam, hogy a jelek szerint sikerül megállapodni, de nem a korábban tervezett arányról.

Korábban ugye az ön pártja azt javasolta, hogy a 106 egyéni körzet 70 százalékban legyen a Magyar Szocialista Párt, 30 százalékban pedig a Demokratikus Koalíció jelöltje.

Valóban, de a pártelnök azt mondta, hogy a jelek szerint a szocialista párt számára még vállalható, 60:40 százalékos arányban sikerül megállapodni. Ez azt jelentené, hogy 62 képviselőjelöltet indítana a szocialista párt, 44 főt pedig a partner. Igaz, azt nem említette Molnár Gyula, hogy már pecsét is lenne a megállapodáson, pusztán annyit, hogy nagyjából ez az egyezség várható.

Ezt aztán ön nyilvánosságra hozta, ebből lett a helyesbítés?

Ahogy említettem, egy rádióműsor szerkesztője hívott, s persze erre is rákérdeztek. Az általam elmondottakat később valóban cáfolták, de nekem azóta már mások is megerősítették, hogy lényegében ez a megállapodás született meg. Azt gondolom, hogy néhány százalékon nem múlhat a baloldal legerősebb pártjainak az összefogása, ami – reményeim szerint – kiegészülhet a többi demokratikus párt széles összefogásával is. Ebben az esetben az egyezségre törekvő pártoknak a kisebbek javára le kell mondania néhány helyről. Csak így lehet az Orbán rezsimet leváltani.

Ön személy szerint támogatná, hogy egykori külügyminiszter kollégája, Balázs Péter legyen az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje?

Feltétlen támogatnám. Jó szakember, komoly nemzetközi kapcsolatokkal, és ami még előny: egetlen pártnak sem tagja, tehát nincs szoros pártkötöttsége, ami egy ilyen típusú összefogásban nagyon előnyös. A jelenlegi helyzetben az ő jelölését tartom a legjobb megoldásnak.

Nagy vita van most arról, hogy lehet-e a választáson, illetve az azt követő kormányzásban együttműködni a Jobbikkal. Önnek mi erről a véleménye?

Az Orbán-kormány leváltásához elengedhetetlennek tartom valamennyi demokratikus ellenzéki párt összefogását. A pár éve durva, antiszemita, cigányellenes, és az uniót támadó Jobbikot azonban nem tartom demokratikus pártnak. Vona Gábor állítása szerint pártja jelentős átalakuláson ment keresztül, ennek alátámasztására közölte, hogy három, szélsőséges nézeteket valló alelnököt eltávolított a pártból. A változás hitelességét viszont megkérdőjelezi, hogy a náluk is radikálisabb nézeteket valló Toroczkay Lászlót felkérte alelnöknek.

A kibontakozó választási kampányban a külpolitikáról kevés szó esik, pedig bármelyik oldal nyer, sorsdöntő lehet ennek az útnak a kijelölése. Folytatja az ország kelet felé kacsingató külpolitikáját, vagy inkább nyugat lenne a követendő irány?

Valóban kevés szó esik a külpolitikáról, elsősorban azért, mert a politikusok azt gondolják, hogy „Mari nénit és Józsi bácsit” nem érdekli ezt a téma. Pedig az egész ország, különösen a fiatalok életét befolyásolja az ország szövetségi rendszerének megválasztása. Úgy gondolom, hogy a politikusok feladata nem a közvéleménynek tetsző nézetek hangoztatása, hanem annak helyes irányba történő befolyásolása is.

A Fidesz kormány külpolitikájának alapvetése a keleti és a déli nyitás. Hatalomváltás esetén ezt az irányt folytatnák, vagy változtatnának?

Minden kapcsolat fontos, de nem abban az értelemben, ahogy a mai kormány gondolja. Amikor Brüsszelből 2010-ben hazatértem, a külügyi bizottság alelnöke lettem. Döbbenten hallgattam, hogy az egyik nagyköveti értekezleten Orbán Viktor kifejtette: „a nyugat hanyatlik, kialudt a fáklyája, keletről fúj a szél”. Egy évvel később a miniszterelnök meghirdette a keleti nyitás politikáját, majd példaként kezdte emlegetni Putyin Oroszországát, Erdogan Törökországát, Aliyev Azerbajdzsánját, és Nazarbayev Kazahsztánját jelölte meg. Orbán szerint ezek az országok sokkal hatékonyabbak, mint a nyugati liberális demokráciák. Talán az ellenzékkel való radikális leszámolás hatékonysága tetszett meg a kormányfőnek, hisz Putyin legkomolyabban vehető politikai ellenfelét a Moszkva folyó partján lőtték szitává.

A Krími beavatkozás miatt az egész világ gazdasági embergót vezetett be Oroszországgal szemben, miközben Magyarország folyamatosan közeledik és üzletel a Putyin vezette hatalommal. Lehet ennek súlyos következménye, akár az Európai Unión, akár a NATO-n belül?

Már most is érzékelhető az országunk elszigetelődése. A nemzetközi szervezetekben ugyanis csökkent a magyar kormánnyal szembeni bizalom. Kapcsolataim révén időnként hallok olyan véleményeket, hogy a szövetségesek már rég elhallgatják Magyarország elől a legfontosabb katonai, illetve gazdasági titkokat.

Gondolja, hogy ha az ellenzéki erők győznének a választáson, akkor az orosz befolyás csökkenthető lenne?  

Az orosz befolyást mindenképp csökkenteni kell. Hazánk területén igen aktív az orosz hírszerzés, amely az elfogadhatónál nagyobb figyelemmel szemléli a Magyarországon történő eseményeket. Sőt, időnként nemcsak szemlélői, de alakítói is a politikánknak. Elég, ha arra gondolunk, hogy olyan orosz hírcsatornák működnek az ország területén, amelyek álhírekkel próbálják átmosni az emberek agyát. Ezt egyébként megteszik a fejlett nyugati országokban is, de nálunk érzékelhetően nagy a manipulációs tevékenység. Ezt azonnal le kellene állítani, saját, jól felfogott érdekünkben, meg azért is, hogy a nyugati közösség bizalma újra megerősödjön velünk irántunk.

Esetleg a paksi bővítést is le lehetne mondani?

Jelen pillanatban az ország vezetése szinte államtitokként kezeli az évszázad legdrágább beruházását, a paksi bővítést. Az ellenzék győzelme esetén a titkok feloldhatók, s legalább szakmai vitát lehetne folytatni arról, hogy a technológia fejlődése, illetve a zöldenergia megjelenése mellett szükség van-e az ország évtizedes eladósítására, vagy az atomerőmű csak a kormányhoz közeli körök korrupciót étvágyát elégíti ki. Az gondolom, hogy van mód a szerződés módosítására, esetleg az erőmű bizonyos elemeitől el lehetne tekinteni.

Mit szól ahhoz a döntéshez, hogy Trump külügyminisztériuma 200 millió forintot kíván adni a magyarországi vidéki sajtó támogatására. Ez a barátság jele, vagy egyfajta hadüzenet?

Semmiképp nem a barátság jele. Hadüzenetnek ugyan nem mondanám, de komoly figyelmeztetés. Holott a pénz nagysága nem túl nagy, de nem kizárt, hogy újabb lépések jönnek. Az sem véletlen, hogy Orbán Viktor 2001 szeptember 11. után, amikor a parlamentben válasz nélkül hagyta Csurka Istvánnak azt a kijelentését, hogy a New York és Washington elleni támadással „csak azt kapja, amit megérdemelt”. Azóta számos próbálkozás ellenére sem kapott meghívást a Fehér Házba.

Önnek mi a véleménye a mai magyar külpolitika stílusáról, Szijjártó Péter időnként arrogáns fellépésértől?

A magyar külpolitika tartalmát, irányait és stílusát Orbán Viktor állandósult harci kedve határozza meg.  Ilyen körülmények között a külügyminiszternek két lehetősége van: vagy végrehajtja, amit a kormányfő elvár tőle, vagy leköszön.

A mai külpolitika a keleti, sőt a déli nyitás szorgalmazza, amibe az azeri baltás gyilkos kiadatása is belefért, illetve nálunk grasszált az FBI által körözött Faraon is, akit a kormányfő csak professzornak szólított. Hozott ez a külpolitika valamit a konyhára?

Semmit, történelmi károkat okozott Magyarország megítélésében. Évtizedekbe telhet, hogy visszaszerezzük korábbi megbecsülésünket.

Az Európai Unió létrejötte a térségben kialakuló konfliktusok rendezése érdekében is különösen fontos. Viszont Orbán Viktor a kompromisszumok helyett folyamatosan háborút folytat az unióval. Gondolja, hogy ezzel kizárja az országot a közösségből?

Orbán Viktor Kötcsei beszéde, a „centrális politikai erőtér” célként történő megfogalmazása a konfliktusok sorozatát rejtette magában. Hivatalba lépése után pedig a demokratikus jogállam lebontásával szembe került az európai integrációval. Azóta is folyamatosan támadást intéz az Európai Unió intézményei és politikája ellen. Az elmúlt hatvan év alatt nem volt példa arra, hogy egy tagállam kormányfője és kormánya ilyen tudatosan rombolja az európai integrációt. Orbán Viktor politikáját csak Lengyelország vezetése követi.

Ha igaz, akkor elkezdődött a lengyel szavazati jog felfüggesztéséről szóló eljárás, amelyet egyébként Magyarország ellen akartak először alkalmazni. Kérdés, hogy két ország szavazati jogának a felfüggesztése is előfordulhat?

Szinte biztos vagyok abban, hogy ezt tervezik. Miután a magyarok után a lengyelek is az uniós normák ellen fordultak, ellenük elindítják a legszigorúbb eljárást, melynek a végén fel is függeszthetik a lengyelek szavazati jogát.  Miután azonban Orbán ezt a büntetést szolidaritásból megvétózhatná – hogy ezt megakadályozzák – információim szerint eljárást indíthatnak Magyarország ellen is, tehát a mi uniós jogosultságaikat is felfüggeszthetik.  Az unió vezetői nyilván meg akarják akadályozni a már elindult bomlási folyamat terjedését. Vagyis szerintem Orbán Viktor jelen pillanatban a tűzzel játszik.

Az némi reménnyel töltheti el hazánk európai uniós tagságának híveit, hogy Orbán Viktor Brüsszelben nem olyan nagyfiú, mint ahogy itthon eljátssza. Véleményem szerint belpolitikai okból, hatalmának fenntartása érdekében kezd el olyan harcokat, amelyekre semmi oka. Lásd: Soros terv, ami nem létezik, de mint Don Quijote, eljátssza a küzdelmet a látomások ellen.

Nyilván hallotta, hogy az uniós pénzek költését szigorúan ellenőrzik majd a következő hónapokban. Ez azt jelenti, hogy közben leállhatnak strukturális alapok kifizetései?

Igen, ez elképzelhető, de nem ez az egyetlen kár, amivel számolni kell. Ha ugyanis Magyarország uniós tagsága bizonytalanná válik, vagy megszűnik, akkor hazánk elveszíti korábbi jelentőségét. Emlékeztetek arra, hogy az európai közösséget elhagyó Egyesült Királyság sem lesz ugyan a meghatározó politikai és gazdasági tényező, mint a Brexit előtt volt. Vannak olyan vélemények, hogy Nagybritannia ma már csak egy sziget az Atlanti Óceánban.   Épp ezért mondom: ha Magyarország kisodródna az unióból, akkor csak egy sötét folt maradna Európa térképén.

Azt látom, hogy a fideszesek szétlopják a hazát

Gúzsba kötve táncol dr. Lengyel Róbert, Siófok független polgármestere, a fideszes többségű testület inkább csak a saját klientúrájának érdekeit nézi – legalább is ez derül ki abból az interjúból, amelyet a polgármester a Független Hírügynökségnek adott. A városvezető szerint a kormánypártiak elsősorban a párt érdekeit veszik figyelembe, így a város rendre háttérbe szorul. A hajdanvolt rendőr már tíz feljelentést is tett az előző időszak hűtlen kezelései miatt, de ezek a feljelentések rendre eredmény nélkül zárulnak, hiába tartja mindenki napnál világosabbnak a bűncselekményeket. Lengyel Róbert szerint ma nem azokat az időket éljük, amikor a tisztességnek helye van a közéletben, magánérdekek dominálnak és magánzsebek gazdagodnak. Ha az emberek újra erre a Fidesz-Magyarországra szavaznak, akkor nagyon nagy baj van ebben az országban.

 

Amikor beszállt a polgármesteri címért folyó versenybe és váratlanul meg is nyerte, számolt-e azzal, hogy szinte működésképtelen lesz? Tétényi Éva, volt esztergomi polgármester példája mutatta, hogy a fideszes többség ellen a független polgármesternek jószerivel esélye sincs…

Én az emberek bölcsességére számítottam, hogy ha a fideszes polgármestert elzavarják, akkor már olyan testületet is választanak mellém, amelyikkel lehet dolgozni, így aztán csalódás volt számomra, hogy nem így történt.

Épp ezért említettem Tétényi Évát; az esztergomiak és leváltották a Fidesz polgármesterét, de valamennyi körzetbe fideszes képviselőt választottak…

Én botcsinálta politikus vagyok, nem foglalkoztam a politikával, sokáig rendőrtisztként dolgoztam, leszerelésem után másfél évvel jött ez a felkérés, gondoltam belevágok… Egyébként nem bántam meg, mert ha nem indulok ma is fideszes polgármestere lenne a városnak. Szóval én politikai előélet nélkül csöppentem bele ebbe a munkába, és olyan helyről jöttem, ahol a tisztesség, az adott szó, meg a becsület még jelentettek valamit. Ma már tudom, hogy a politika világában ilyen tulajdonságok nincsenek, el kell őket felejteni.

Miben tapasztalja ezt? Mindenki át akarja verni? Nincs adott szó?

Adott szó abszolút nincs. A pártérdekek, jelen esetben a Fidesz érdekei mindent felülírnak.

Belátom, naiv voltam, azt hittem, hogy a város érdekei megelőzik a párt érdekeit. És az idők folyamán rá kellett jönnöm, hogy ez koránt sincs így. A párt érdekei mindenek felett állnak.

Akkor nem figyeli, hogy mi zajlik az országban…

De figyelem, igyekszem nyitott szemmel járni.

Akkor viszont mindenhol ezt kellen tapasztalnia…

Ezt is tapasztalom. Így van, ahogy mondja, mindent átsző a nagypolitika, mindenhova beleissza magát…

Siófokon hogy áll össze a testület?

A fajsúlyosabb kérdésekben mindig 9-3 arányban alulmaradunk; hét fideszes és a rendre velük szavazó két függetlennek köszönhetően. Mellettem a baloldali és a jobbikos képviselő szavaz.

Miért mondják önre, hogy jobbikos?

Két évvel ezelőtt eljött hozzám Vona Gábor, az első személy volt, aki úgymond a nagypolitikából megkeresett. Felajánlotta a segítségét, amit én természetesen elfogadtam.

Kétségtelen, hogy a baloldal nem indított ellenem jelöltet a választások idején, de azt a segítséget, amire szükségem lett volna, nem kaptam meg, a Jobbik oldaláról viszont igen.

Ezzel együtt elmondtam Vona Gábornak, hogy minden nem tetszik, amit a pártja képvisel, ez azonban nem lehet akadálya jó együttműködésnek, mert vannak olyan programjaik és nézeteik, amelyekkel azonosulni tudok. Innen származik, hogy jobbikos vagyok, de nem tartozom egyik párthoz sem, noha szerettek volna ők is, meg a baloldal is elindítani országgyűlési képviselőjelöltként. Nem vállaltam, elutasítottam mindkét felkérést, így most az alpolgármesterem lett a Jobbik jelöltje.

Miért szerelt le a rendőrségtől?

Huszonnégy évig voltam rendőr, tizenkét évig általános feladatokat ellátva, tizenkettőt pedig különleges feladatokat, a paksi kommandó parancsnokaként.

Azért is ilyen kigyúrt?

A sport mindig az életem része volt. De visszatérve a kérdésére: már 2010 előtt éreztem, hogy ez a rendőrség, már nem az a rendőrség, Draskovics Tibor belügyminiszteri regnálás alatt azt hittem, hogy annál már nem lehet mélyebbre süllyedni, nos lehetett.

Ez miben mutatkozott meg?

Hogy a politika egyre inkább belefolyik a mindennapokba, és olyan feladatokat bíztak ránk, amelyek nem voltak összeegyeztethetők sem az elveimmel, sem a rendőri eskümmel.

Ha mondana egy példát

Én voltam az a rendőrkapitány, aki nem voltam hajlandó a traffipaxos rendőrautót lecserélni civil kocsira. Én azt vallottam, hogy ne a büntetés legyen az elsődleges, hanem a megelőzés, a demonstrálás. Viszont a rendőrség költségvetésébe beépítették a büntetést, vagyis kellett a pénz. Szerintem nem normális dolog, hogy a bevételeinket az emberek megsarcolásával teljesítsük.

Azt mondják különben önről, hogy polgármesterként is rendőrként gondolkodik…

Így van. Aki zsarunak születik, az úgy is hal meg. Én sokmindent másként látok, mint egy hosszú politikai előélettel rendelkező személy.

Ez mit jelent a hétköznapokban?

Például azt, hogy amióta polgármester vagyok, tíz büntetőfeljelentést tettem, visszaélések gyanúja miatt.

Ezek az előző polgármester korrupciós ügyei?

Fogalmazzunk úgy, hogy az előző városvezetéshez kapcsolódó korrupciós ügyek.

Bűnügyi rendőrként és jogászként is meg tudom ítélni, hogy ezek az esetek kimerítik a bűnügy fogalmát, mégis olyan nyomozást megszüntető határozatok születtek, amelyeket én a rendőri hivatás szégyenének tartok.

Jó lenne, ha példát is mondana.

Egy Balaton parti területet működtető önkormányzati cégünk egyik vezetője vásárolt egy halászhajót. Ezért a hajóért az önkormányzat kifizetett hárommillió forint plusz áfát. Évekig nem történt semmi a hajóval, évekig ott ringatózott a Balatonon, csak éppen állagában romlott. Aztán elköltöttek még egyszer ugyanannyi pénzt, mint a vásárláskor, felújításra. Cégvezető váltás után az új cégvezető a testület elé állt azzal a javaslattal, hogy az eddig nyolcmillióba került hajót, értékesítsük hétszázezer forintért, mert nem tudjuk használni. Megtettem hűtlen kezelés miatt a feljelentést, majd a rendőrség megszüntető határozatot hozott, mondván hogy a beszerzési ár is megfelelő volt, meg az eladási ár is reális… Kérdem én hogyan?

Ki a vevő?

Egy keszthelyi ember.

De nincs valami politikai kapcsolata?

Nézze, nincs nekem már se kedvem, se türelmem ezeket a szálakat kibogozni.

Arra következtetésre jutottam, hogy felesleges büntetőfeljelentéseket tenni, mert ha van fideszes, vagy a Fideszhez közel álló érintettje az ügynek, akkor a földi halandó úgy sem tud az igazsághoz közelebb férkőzni.

Ha már Fidesz, ha már bűncselekmény, ha már hajó, illetve Balaton, mit szól ahhoz a terjeszkedéshez, ami ugyancsak a kormánypárt oldaláról érkezik, mégpedig Mészáros Lőrinc személyében?

Hallottam én is, vannak is információim is… Hadd meséljek el egy történetet. Mondják a kollégáim, hogy a

Siófok focimeccsén itt járt Mészáros Lőrinc, de még maga Orbán Viktor is. Az első reakcióm az volt, hogy mibe fog ez nekünk kerülni. Eltelt néhány hét, és már jött is a testületi ülés elé a javaslat, hogy támogassuk a helyi futballcsapatot, és meg is szavazta a többség, hogy három éven keresztül fizessünk évi ötvenmillió forintot.

Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy egy teljesen lecsúszó-félben lévő csapatot támogatunk így… Hallom én is, hogy terjeszkedik Mészáros, napirenden van a hajózási cég kvázi kiállamosítása, a kézilabdacsarnok körüli furcsa dolgok. Ebben a beruházásban, amely nemrég készült el, többszázmillió forintja van a városnak…

És itt is ugye felmerült a felcsúti polgármester neve…

Mondjon nekem valaki valamit, ahol nem merül fel. Mindenesetre szeretnénk hozzájutni ahhoz a pénzhez, amit befektettünk a csarnokba. Én nem a sport ellen vagyok, hanem a mögöttes tartalmat kifogásolom, a sajátos gazdasági érdekeket…

De mi ebben a gazdasági érdek?

Az, hogy

a beruházásokat olyanok végzik, akik ezer szállal kötődnek a politikához. Így landolnak a tao-pénzek a bennfentesi körökben.

De mondok mást is: itt van a Bahart, a hajózási társaság, amelynek negyvennégy százalékban tulajdonosa siófoki önkormányzat. Most az állam igyekszik feltőkésíteni az egyébként nagyon értékes és nyereséges céget, amivel mi nem tudunk lépést tartani, vagyis a részvényeink elértéktelenednek. Nem tudom, hogy mi ezzel a célja az államnak, miért akarja megszerezni a Bahart többségi tulajdonát. Hogy mik a további elképzeléseik, arról csak sejtéseim és áttételes információim vannak. Az biztos, hogy a társaság nagy vagyonnal rendelkezik, a hozzá tartozó kikötők nagy forgalmat bonyolítanak le, illetve a cég telepe, ami egy kis szigetszerű földnyúlvány a Balatonban, nagyon nagy értéket képvisel. Egy ideig az volt a városi pletyka, hogy oda majd Andy Vajna érkezik és vele egy kaszinó, most ez a pletyka elhalványult, de hogy mi lesz vele ténylegesen, azt nem tudom. Ha megtörténik a Bahart állami feltőkésítése, lényegében elúszik az a sok-sok pénz, amit a siófoki önkormányzat belefektetett.

Szóval arról nem tud, hogy ebben lenne esetleg Mészáros Lőrincnek érdekeltsége…

Nem, nem tudok. Azt hallom, hogy megvesz magánkézben lévő kempingeket, vagy éppen az Ezüstpart szállodát.

Siófoknak az is nagy gondja, hogy a szezon mindössze két és fél hónapig tart, a város augusztus után lényegében meghal. Van-e stratégiája arra, hogy ez ne így legyen?

A főszezon az valóban csak két és fél hónap, az viszont nagyon erős, az idén például egymillió fölött volt az itt töltött vendégéjszaka. Amit tehetünk, és meg is tettük az idén, hogy minden hétvégére jelentős programokat szervezünk. Az az akció neve, hogy ha hétvége, akkor Siófok. A másik fejlődési lehetőség, hogy felépítünk – most egy sikeres pályázat után – egy olyan ipari parkot, ami jelentős előrelépést hozhat a város életében. A repülőtérrel szembeni területre próbálunk betelepíteni cégeket, meggyőződésem, hogy szép reményekkel.

Mi van az új városházával, amit Orbán Viktor ígért meg önöknek?

Azt még a választások előtt ígérte, gondolom azóta ez már nem aktuális, mert szó sem esik róla. Írtam ugyan a miniszterelnöknek levelet, de nem kaptam rá választ három éve.

Talán a ciklus végéig megérkezik a válasz. Apropó, ciklus vége… Vannak hosszú távú tervei?

A jelenlegi közéletet figyelve, elkeserítőnek tartom a helyzetet. Napi szinten döbbenek meg azon, hogy mi van, és el se tudom képzelni, bele se akarok gondolni, hogy négy-öt hónap múlva mi lesz. Tekintettel arra, hogy mocskos kampányra kell számítanunk, nincsenek illúzióim afelől, hogy a 2019-es helyhatósági választásoknál sem lehet mást várnunk. Nagyon sok múlik, hogy mi történik jövő tavasszal. Ha a napi szinten kiömlő moslékosvödrök után is az embereknek ez kell, akkor a még megmaradt tisztességes politikusoknak el kell gondolkodni azon, hogy van-e értelme egy ilyen szélmalomharcnak. Mert ez szélmalomharc.

Ha ugyanis azt látom, hogy szétlopják a hazát, de szó szerint szétlopják, hogy állami szintre emelkedik a korrupció, a gazemberség, a tisztességtelenség, és ehhez emberek milliói tapsikolnak, akkor nagyon nagy baj van ebben az országban.

Nem biztos, hogy most olyan időket élünk, amikor a tisztességre, vagy a tisztességes politikusokra szükség van. Természetesen szeretnék egyszer úgy dolgozni, hogy nem ellenszélben kell működnöm. Azt azonban, nehéz feldolgozni, hogy folyamatosan el kell elfogadnom a politikai érdekek megjelenését, hogy most ide kell bedugni egy fideszes céget, vagy valamelyik Fidesz-közeli vállalkozónak kell szerződéses, partneri viszonyt biztosítani. Ilyen körülmények között ugyanis lehetetlen a valódi értékek alapján dolgozni.

A Fidesz kormány saját szavazóinak is hazudik

Hazaárulás alapos gyanúja miatt feljelentést tesz az eddig ismeretlen Demokratikus Nemzeti Néppárt (DNP) több európai uniós képviselő ellen. Az ügyészséghez forduló törpepárt szerint Szanyi Tibor, (MSZP), Niedermüller Péter (DK), Molnár Csaba (DK), valamint Jávor Benedek (Párbeszéd) „bűne” az, hogy az Európai Parlamentben éltek szavazati jogukkal, elfogadtak egy javaslatot, amely kapcsolatba hozható a kötelező elosztási kvótával. Érdekes módon a DNP nem kezdeményezett eljárást azok ellen a Fideszes képviselők ellen, akik ugyancsak megszavazták a migrációt érintő előterjesztést. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Molnár Csaba, a Demokrata Koalíció képviselője szerint nem lenne meglepő, ha a feljelentést tevő kispárt, a DNP a Fidesz zsoldjában állna.

 

Mit szól ahhoz, hogy önt, és valamennyi ellenzéki uniós képviselőt hazaárulás miatt feljelentette egy eddig teljesen ismeretlen kispárt, ugyanis pár napja önök valamennyien megszavaztak egy uniós javaslatot?

Boldogan lennék az ügy vádlottja, hisz a közelmúltban készült Euro barométeres kutatás szerint a magyar választópolgárok kétharmada azt szeretné, ha a migrációs költségeket az európai intézmények fizetnék, s nem pedig a magyar költségvetés. Mi pont ezt a javaslatot támogattuk. Az általunk megszavazott tervezet értelmében rövidesen meg is kezdődhet a terhek átvállalásának folyamata az unió által. Ezt akartuk, ezt támogattuk. Szerintem nehéz úgy hazaárulónak lenni, ha az emberek kétharmadának véleményét képviseljük, fogadtatjuk el.

Tehát kimondható az, hogy az a tervezett korrekciós mechanizmus, amely a menekültek későbbi elosztását hivatott szolgálni, az nem tekinthető kötelező kvótának?

Nem a kötelező kvóta, semmi köze nincs hozzá. De még csak ahhoz sincs, amit a Fidesz felső korlát nélküli kvótának nevez. Sem tartalmilag, sem formailag nincs ehhez köze.  Ugyanis semmilyen döntés nem született, mindössze azt fogadta el az európai parlament, hogy a témáról kezdődjenek tárgyalások a tagállami kormányokkal. Tehát mindössze egy folyamatot elindító határozat született, a végső döntést – mint az unióban minden döntést – az Európai Parlament, illetve az Európai Tanács, vagyis az európai állam és kormányfők mondják ki.

Vagyis az elvetemült kormányzati propagandával szemben nem létezik „Brüsszel”, de még „Európai Bizottság” sem, amivel Orbán aljas módon fenyegeti a magyarokat. Ezzel szemben az európai jog úgy születik, hogy arról mindene esetben szavaznak a tagállamok is. Orbánnak mindenhol lehetősége van elmondani a véleményét, képviselni az álláspontját és szavazni is.

Ön azt mondja, hogy nincs döntés a felső korlát nélküli kvótáról sem. Itthon a kormánypárti propaganda viszont azt dübörgi, hogy az európai parlament elfogadta a „kötelező kvótát”. Mi ebből az igaz?

Egyetlen szó, egyetlen betűnyi igazság sincs benne. Migrációs ügyben a Fidesz folyamatosan hazudik. A kormányzó pártok taktikája szerint Brüsszel és Strasbourg, vagyis általában az európai intézmények jó messze vannak, ezért aztán könnyű a saját szavazókat félrevezetni. Ugye emlékeznek rá, hogy Orbán Viktor az elmúlt év második felében népszavazást kezdeményezett a kötelező kvóták ellen, de még az év első felében, az Európa Tanács ülésén megszavazta a kötelező kvótákat. Egészen elképesztő, hisz Brüsszelben megszavazta, majd hónapokon keresztül megpróbálta azt tagadni. Persze szembesítettük az igazsággal, az Európa Tanács elnöke, Donald Tusk kérésemre írásban megerősítette, hogy egyhangú döntés született, vagyis a tanácsban Orbán Viktor is megszavazta a kötelező kvótákat. Itthon persze a kormánysajtó hónapokig tagadta, hogy a miniszterelnök voksával fogadták el. Amikor ennek bizonyítékát megszereztem akkor elhallgattak, most is ezt történik. Gondoljunk bele, mennyire arcátlan dolog: a Fidesz itthon népszavazást kezdeményezett az ellen, amit az unióban Orbán Viktor támogatott!  Ebből az következik, hogy a mai kormány mindenben hazudik, minden áron megpróbál bennünket átverni, leginkább saját híveit vezeti az orránál fogva. Orbán valójában egy igazi kis politikai törpe. Itthon veri a mellét, nagyfiúnak mutatja magát, Brüsszelben pedig igazi kis senkiként csúszik-mászik a többiek előtt. Mindig ezt csinálja.

Ön azt mondja, hogy mindössze egy folyamatot elindító határozat született, szó sincs újabb migrációs döntésről. Ha így van, akkor elvileg a Fidesz képviselői is megszavazhatták a javaslatot. Ez történt?

Nézze, az Európai Parlament nagyon nagy többséggel fogadta el az eljárást megindító határozatot. A bal- és a jobboldali frakciók között teljes volt az egyetértés. A mérsékelt pártok, köztük a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták, a liberálisok, a zöldek megszavazták. A javaslat ellen csak a szélsőjobboldal, tehát a nácik szavaztak, és velük tartottak a magyar Fidesz képviselők. Néhányan talán közülük is támogatta az előterjesztést, de gondolom véletlenül.

A strasbourgi döntés mennyire van összhangban az uniós joganyaggal, illetve a Genfi menekültügyi egyezménnyel?

Nézze az a határozat, ami egyetlen mondatból áll: „kezdjük el tárgyalni a tanáccsal”, az nem sérthet egyetlen egyezményt sem. Tudja, az a probléma, hogy ezt az egész cáfolatot csak nagyon bonyolultan lehet elmagyarázni, ezért nehéz követni, miközben a Fidesznek elég azt az ordenáré hazugságot harsogni, hogy „megszavazták a kötelező kvótát”. Mondanak egy könnyen érthető hazugságot, amit nekem muszáj cáfolnom a bonyolult igazsággal. Ezzel élnek vissza.

Visszatérve a feljelentésre, amely önöket hazaárulásért akarja az igazságszolgáltatás kezére adni.  Ön szerint mennyire vehető ez komolyan?

Az igazság az, hogy az engem állítólag feljelentő párt nevét soha életemben nem hallottam. Egy dolgot viszont tudok. Van ma Magyarországon egy legfőbb ügyész, Polt Péternek hívják, akinek kétféle dolga van. Egyrészt koncepciós pereket indítani az ellenzéki politikusokkal szemben, másrészt elfedni a kormánypárti politikusok valódi bűncselekményeit.

Egyébként az uniós parlament gyakorlatában előfordult már, hogy valakit azért állítottak nemzeti bíróság elé, mert képviselőként élt a szavazati jogával?

Ne vicceljen már uram! Ez elő nem fordulhat. De egy pillanatig nem csodálkoznék, ha Magyarországon Polt Péter, Orbán Viktor szolgálatában megpróbálna eljárást indítani ellenünk. És nagyon büszke lennék, ha ez megtörténne. Képviseltem a magyar emberek kétharmadának a véleményét, és ha engem ezért meg akarnak támadni, akkor boldog leszek.

Az viszont igaz, hogy önöket nem a Fidesz jelentette fel, hanem egy törpepárt, amelynek létezéséről eddig kevesen tudtak. Viszont ön a Fidesz bosszújáról beszél, gondolja, hogy a feljelentő párt mögött a Fidesz van, csak nem merték vállalni, hogy több uniós magyar képviselőt feljelentenek?

Tudja, a Fidesz környékén annyi kamupárt, annyi álcivil egyesület, van, hogy egyáltalán nem csodálkoznék, ha a bennünket hazaárulásért feljelentő párt is a Fidesz zsoldjában működne.

A Fidesz úgy szokta csinálni, hogy minden hazugságuk rejt egy pici igazságot, de a mostani gyakorlatuk eltér ettől, mert ebben az állításban egy morzsa igazság sincsen. Amikor azt állítják, hogy döntöttük kötelező kvótáról felső korlát nélküli kvótáról abban a mondatban szemernyi igazság sincs. A Fidesz hazugságainak nincsenek már korlátai ebben az országban. Egy olyan országban, ahol a társadalomnak még működik az immunrendszere a hazugságokkal szemben ott Orbán Viktort első nap kiröhögnék, a második nap leváltanák. Ez persze nem történt meg Magyarország.

Képviselő úr, tudja, hogy ha hazaárulásért büntetnék önöket, annak 15-20 év börtön a büntethetősége?

Magyarországon az igazságszolgáltatás jelentős része már a Fidesz kezében van, de bíróságok nagy része még őrzi a függetlenségét. Nyilván, azért nem a kormányzó pártok jöttek elő ezzel az iszonyatos blődséggel, mert ennek nagy bukás lesz a vége. Inkább felbéreltek erre valami kamupártot. De ez most mindegy. Úgy szavaztam, ahogy a magyarok kétharmada tőlem kérte. Én biztosan nem árultam el, sőt, én képviseltem a hazát.

„Kiraboltam harminc bankot, zsákmányoltam 100 milliót, leültem 13 évet!”

Újra rivaldafénybe kerül a „Viszkis rabló”, aki a 90-es évek legismertebb sorozatrablója volt Magyarországon. A közeljövőben megjelenik Ambrus Attila bankrablásairól, illetve a Gyorskocsi utcából történő páratlan szökéséről szóló riportkönyv, ami arról is szól, hogy a bűnöző hogyan csinált bohócot az őt üldöző rendőrökből. Ezen kívül rövidesen a hazai filmszínházak is bemutatják az Ambrus Attila egész életét bemutató játékfilmet. Elfogása után a bankrabló az ország legszigorúbb börtönében raboskodott, miközben leérettségizett, diplomát szerzett és kitanulta a keramikus mesterséget. Tevékenységét már bűnöző korában is társadalmi érdeklődés, valamint az a nehezen érthető rokonszenv kísérte, ami mindeddig a tudományos kutatók számára is megfejthetetlen titoknak bizonyult.

 

Amikor a súlyos börtönbüntetés letöltése után szabadultál, akkor gondoltad, hogy az életedet könyvek, milliárdos játékfilm dolgozza majd fel, illetve televíziós műsor sztárja is leszel?

Dehogy gondoltam. Bár bent a sitten a nevelők – de még rabtársaim – is megjósolták, hogy jól megélek majd az életem addigi történetéből; a rablások, a szökés, a világjárás igaz meséjéből. Szavukat sem hittem, hisz az ország legszigorúbb börtönében sínylődtem, fogalmam se lehetett, hogy mi van a börtön falain kívül. Eközben a börtönőrök gyakran megfordultak a szabad életben, tapasztalhatták, hogy a súlyos ítélet ellenére a társadalom továbbra sem gyűlöl, inkább megőriztem az emberekben addig kialakult rokonszenvet és érdeklődést. Ezért mondhatták, hogy ha szabad leszek, nem kell majd nekem a kerámiával bajlódnom. Elég, ha valamelyik világcégnek eladom a sztorimat, de nekem ez olyan mesebeszédnek tűnt.

A börtönben készített kerámiáid közben egyre kelendőbbek lettek, információim szerint még a kormányzatnak is szállítottál dísztárgyakat. Igaz?

Igen, szerettem az agyagot, lekötött, az ábrándozás helyett a valóságot mindig jobban kedveltem. Közben tanultam, érettségiztem, diplomát is szereztem, edzettem, dolgoztam. Akkoriban a börtönben azt gondoltam, hogy bűnözőként nagyon megosztom majd a társadalmat, amiből 13 évre kivontak, pusztán abban reménykedtem, hogy mire szabadulok, addigra teljesen elfelejtenek.

Pedig már akkoriban is úgy hírlett, hogy egy hollywoodi film készül a történetedből. Nem hittél ebben?

Hitegetett egy Dobray György nevű filmrendező, de neki arra sem volt elég ereje, hogy a fenekét kitörölje. A nevemben ugyan elpattintott hetven milliót, összehozott két, vagy három szánalmas forgatókönyvet, amiből persze egyetlen filmkocka sem készült el.  Persze az eltapsolt pénzből nekem egyetlen sem fillér sem jutott. Dobray csak felhasznált és kihasznált engem, ahogy sokan mások.

Hat év alatt összesen 30 bankot raboltál ki, büntetésed 13 év lett, amit 2012. év elején letöltöttél.  Egy hideg hajnalon kerültél szabadlábra. Milyen életre számítottál akkor, amikor kiléptél a börtön kapuján?

Mielőtt kijöttem, volt bennem félsz, rideg és kilátástalan volt minden. De amikor kinyitották előttem a vaskaput, vagy negyven újságíró várt, villogtak a vakuk, peregtek a kérdések. Úgy éreztem magam, mint egy szuper krimiben, de nem hittem a szememnek. Ma már tudom, hogy ez a hajcihő csak részben szólt nekem. Nagyon sok újságíró azért jött, mert a rólam frissen készített fényképekkel el tudták adni az újságot. Egyszerűen használtak, ahogy a mai napig felhasznál a média, s ha már nem lesz irántam érdeklődés, akkor eldobnak, mint valami rongyot.

Szörnyű volt a börtönben töltött 13 év?

Voltak nehéz idők, amelyek nem számítanak életem kellemes élményei közé. De miután lélekben – ha nem is volt egyszerű – elfogadtam a kirívóan magas büntetést, utána már igyekeztem tevékeny életet élni, szakmát tanultam, főiskolára jártam, fekvőtámaszokat nyomtam. Életben akartam maradni. Bár valóban az ország legszigorúbb börtönében tartottak fogva, de Sátoraljaújhely mégsem a Gulag, még csak nem is az amerikai „supermax” börtön, amelyet gyilkosoknak, terroristáknak tartanak fenn néhány emelet mélységben, ahol az elítéltek soha nem látják meg a napfényt. Ennél én kedvezőbb helyzetben voltam, de szó sincs arról, hogy üdülés lett volna. Amikor már átláttam a börtön kialakult rendjét, azonnal át akartam alakítani, persze kudarcot vallottam. Voltak nehéz napjaim, amelyekről azonban már nem beszélek.

A súlyos ítéletet, majd a börtönben eltöltött évek nyomorát volt nehezebb érzelmileg feldogozni, vagy a hirtelen jött zajos sikert, ami most körülvesz?

Nyilván ez utóbbi egyszerűbbnek látszik, de nehogy azt hidd, hogy a sikert könnyű megélni. Látszólag lazának maradni, szellemeskedni, fotókhoz jópofát vágni, dedikálni – akkor is, ha nincs kedved hozzá – az bizony csak látszólag könnyű feladat.  Persze a börtön ennél sokkal nehezebb volt, de már ott is igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, ahogy ma sem lógok ki a sorból. Korábban minden normát felrúgtam, nem voltam egy „fasza” gyerek, hanem bűnöző. De menet közben úgy döntöttem, hogy ennek vége, változtatni fogok. Az akaraterő és az élet által nyújtott szerencse átsegített a legnehezebb akadályokon.

Mivel magyarázod, hogy bűnözőként – hátad mögött több tucat bankrablással, elrabolt milliókkal – nemcsak az országos hírnevet, de az állampolgárok rokonszenvét is kivívtad, s megtartottad?

Nézd, ezt komoly tudósok is kutatták, nincs biztos megfejtés. Azt gondolom, talán magyarázat lehet, hogy a rablásokhoz ugyan álcáztam magam, egyébként pedig mindig a valódi arcomat mutattam. Nem hazudoztam, felvállaltam a tetteimet, leültem a büntetésemet, szóval elvittem a balhét. Ezt érezhetik az emberek. Ugyanezt nem mondhatják el magukról az ország vezetői, akik nálam sokkal többet rabolnak, de ezt ők következmények nélkül tehetik. Ma nem divat a tetteket vállalni, talán emiatt is hiányoznak a közéletből a hiteles figurák. Ez a megfejtésem.

Szabadulásod után segített neked valaki, van olyan társadalmi mechanizmus, amely a bűnözőnek segít becsületes életet élni, s beilleszkedni a társadalomba?

Csak a barátaim segítettek, akik a börtön ideje alatt is bíztak bennem, nélkülük nem ment volna.

Rövidesen nyilatkozol a börtönrádiónak. Tudod, hogy mit akarsz üzenni azoknak, akik még mindig bent vannak?

Csak annyit, hogy találják meg önmagukat, meg a munkát, amit szeretnek. Ez segíthet. Minden más út visszavezet a börtönbe.

Az igaz, hogy a bűnözők társadalmi beilleszkedéséről még egyetemi kurzust is tartasz?

Ez így túlzás! Néha elmesélem az egyetemistáknak az általam megélt mélységeket. Ezen kívül a fiatal jogászoknak előadom azokat az ötleteimet, amelyek segíthetné a bűnözőket a könnyebb társadalmi beilleszkedésében. Ma ugyanis a társadalom azt az utat egyengeti, amely visszavezet a dutyiba. Más okítást nem tartok, még véletlenül sem hirdetek gyorstalpaló tanfolyamot kezdő bankrablók számára.

Tényleg meg tudod magyarázni, hogy neked hogyan sikerült visszatalálni a becsületes útra, miközben a szabadulók jelentős része visszaesővé válik? Mindössze erős elhatározás kérdése lenne?

Nézd, nem akartam csalódást okozni a barátaimnak, akik mindvégig kitartottak mellettem. Illetve nem szerettem volna azt sem, ha apámnak igaza lesz, aki azt jósolta ugyanis, hogy a börtönben fogok megrohadni. Ezt majd „odaát” tudatom vele.

Rablásaid 100 milliós hasznot hoztak hat év alatt, de érzésem szerint még mindig ez hozza a megélhetést, hisz a film, a könyv, a tévés szereplés még mindig ennek köszönhető. Vagy már a kerámia is hoz hasznot?

Persze a könyv, a film hoz nekem pénzt, de ma már inkább a kerámiából, tehát munkából élek, s abból is akarok. De szerintem az én személyes történetemet nem azért kedvelik, mert kiraboltam harminc bankot, s zsákmányoltam 100 millió forintot. Sokszor kérdeznek a gyerekkoromról, a nyomorról, Erdélyről, a menekülésemről, s persze a bankrablásokról is. Az egyik banki pénztáros – akinek gyűlölnie kellene, mert megijesztettem – amikor találkoztunk megölelt, persze azért vannak, akik a pokolba kívántak.

A közelmúltban megjelent könyvben azt mondod, hogy megosztó személy vagy, nem pedig biodíszlet, mint az emberek többsége. Sokan megsértődtek ezen, hisz aki nem rabló, az biodíszlet?

Néha mondok csacsiságot is, vagy félreértik a mondanivalómat. Nem arra gondoltam, hogy aki nem rabol, az rossz ember. Elsősorban arról akartam beszélni, hogy én mindenekelőtt a saját életemet élem, s ebbe belefér az is, hogy időnként rossz döntéseket hozok. De képes vagyok megváltozni, képes vagyok bocsánatot kérni, ez többször meg is tettem. Viszont kerülöm azokat, akik önmaguk felett elvesztik az irányítást. Kontroll nélkül csak sodródnak, mások befolyása alatt, biodíszletként élnek. Ahelyett, hogy kézbe vennék az életüket, de őket sem bántom, csak sajnálom.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!