Interjúk

Orbán Viktor hazugságai

Az elmúlt nyolc év legnagyobb kormányzati hazugságait gyűjtötte össze legújabb könyvében Bolgár György. Az Orbán-mesék című kötetben a Klubrádió népszerű műsorvezetője nem csak arra törekedett, hogy felidézze a kormányfő országot-világot átverő, elképesztő és káros hazugságait, de közben azt is elmeséli, hogy valójában mi történt Magyarországon a Fidesz 2010-es győzelme után. A könyv sajtóbemutatóján a Kossuth kiadó szerkesztője, Kőrössi P. József azt is elárulta, hogy a boltokban nem mindenhol kapható a kötet, máris kétszer utánnyomták, mert idő közben elfogyott.

 

Még meg sem jelent, máris sikeres a könyv, különben miért kéne utánnyomni? Ilyen nagy igény lenne az igazság kimondására?

Bizonyos értelemben igen, ámbár a mai könyvpiacon előre senki nem látja pontosan, hogy mire van igény. A világ olyan gyorsan változik, hogy nehéz előre megmondani, minek lesz keletje, minek nem. A szakemberek szerint az év elején az üzletekben sincs nagy forgalom. De ezt a könyvet mégis most kellett kiadni, mert jönnek a választások, s azt feltételeztük, talán akadnak olyan emberek, akiket érdekel, hogy mi történt velünk az elmúlt nyolc évben. A jelek szerint jól számítottunk.

Nincs olyan gyanúd, hogy a Fidesz kampánygépezete vásárolja fel a könyvedet?

Nincs. Ahhoz az kellene, hogy sok tízezer példányban vigyék a könyvet, de ott még nem tartunk. Ha azonban a Fidesz szívességet szeretne tenni nekem, ám vásárolják. Egyébként tükörként is használhatják: megláthatják magukat benne.

Az egyik hetilapban évek óta leleplezed a politika hazugságait, gondolod, hogy az emberek ennek köszönhetően tisztábban látnak?

Valóban, a gyűjtést még a 2010-es választások előtt kezdtem el, mert már akkor feltűnt, hogy a Fidesz ellenzékből milyen elképesztő hazugságokat volt képes előadni. De a most kiadott kötet nem egyszerűen „hazugsággyűjtemény”, hanem azt igyekeztem vázolni, hogy mi történt itt velünk az elmúlt nyolc évben, tehát mi a valóság.

Naponta beszélsz hallgatókkal a Klubrádióban: érzed, hogy a hazugságok leleplezése közelebb visz az igazsághoz?

Azt tapasztalom, hogy ma ez az ország teljesen kettészakadt. Ez persze közhely, de sajnos igaz, nemcsak nálunk, hanem az Egyesült Államokban, és több európai országban is. Azok az emberek, akik érdekeik, vagy hagyományaik miatt egyik, vagy másik táborhoz csatlakoznak, kifejezetten boldogok, ha elfogadhatják a legnyilvánvalóbb hazugságot is. Úgy érzik, hogy bármi igaz lehet – még az is, ami a józan észnek és az ismert tényeknek ellentmond – ha azt a kedves vezető kimondja, eszükbe sincs megkérdőjelezni.

A Klubrádióban persze alapvetően olyanoknak készítek műsort, akik a rendszer kritikusai, felismerik a mai hatalom folyamatos hazugságait, és felháborítja őket, hogy a képükbe hazudnak. De

tapasztalataim szerint az Orbán-hívők tábora is sejti, hogy folyamatosan hazugsággal etetik őket, mégis valamilyen okból úgy gondolják, hogy a vezérnek, Orbán Viktornak mindig igaza van.

Amikor leleplezed a politikai célzatból született hazugságokat, akkor a kormányzat szokott reagálni, cáfol, esetleg vitatja a tényeket, amelyekkel szembesíted az állításaikat?

Soha! Soha nem cáfolják az állításaimat. Valószínű a legegyszerűbb a hatalom számára, ha a leleplezésekről nem is vesznek tudomást. Ha ugyanis megpróbálnának vitába szállni, akkor csak újabb hazugságokba keverednének, ráadásul nekem csinálnának propagandát. Végképp el akarják kerülni, hogy engem – vagy más újságírókat – vitapartnernek tekintsenek, ezért inkább úgy tesznek, mintha nem is beszélnék a hazugságaikról.

Feltehetően bíznak abban, hogy a kormányzati propaganda úgyis letiporja az ellenérveket, a tényeket, vagy a szabad véleményt?

Ebben sajnos nem csak bíznak, de be is következett.  Tényként könyvelhetjük el, hogy nálunk a kritikát mindenhol gettóba szorították, a nyomtatott sajtóban, a rádióban vagy a televízióban is. De gettóban vannak az ellenzéki pártok a parlamentben, a másként gondolkodók is mindenhol kisebbségbe kerültek; korlátokkal, kerítésekkel körülvett helyen élünk, s ha nem változik semmi, akkor lassan elfogy az életterünk.

Azt azért tudjuk, hogy a hazugság a politikusok munkaeszköze. Sikerült rájönni, hogy a mai kormány milyen törekvések, esetleg magasztosabb célok érdekében hazudik?

Ilyet már nem tudok róluk feltételezni. Talán húsz-huszonöt éve, amikor Orbánék a liberális irányból a konzervatív felé fordultak, akkor még tiszta lehetett a szándékuk, az a felismerésük pedig reális volt, hogy szabadelvű politikával Magyarországon nem lehet többséget szerezni. Ebben az országban inkább a jobboldali értékekkel, nacionalista, vagy konzervatív alapállással lehet hatalomhoz jutni, mert erre vevő a magyar társadalom. Ebben igazuk is volt, tehát jó megérzésnek, az ő helyzetükben helyes döntésnek bizonyult.

Orbán Viktor már hatalomra jutása óta azt hangsúlyozza, hogy célja egy erősebb, büszkébb, öntudatosabb ország, amely gazdaságilag és mentálisan is stabil. Ennek érdekében épít arra az érzékenységre és a tudatunkba beépült sérelemre, hogy az ország a történelem vesztese, és bár túlélte a nemzeti katasztrófákat, egyik megszállásból jutott a másikba.

Ezt a képet akarja Orbán átfesteni a nemzeti sikerek túlhangsúlyozásával, például az áhított focisikerekkel is elsősorban a nemzeti büszkeséget táplálná. Hiszen a labdarúgás nimbusza létezett a háború előtt is, a Rákosi rendszerben nemkülönben, s ezért is gondolhatta, hogy ez a hagyomány feleleveníthető. Erre elvileg lehet politikát építeni, menet közben azonban megérezte a hatalom ízét, s rájött, hogy nemzeti jelszavakkal bármit megcsinálhat, erőszakos módon úgy irányíthatja a társadalmat, ahogy neki tetszik. Közben pedig családja és barátai megszerezhetik az ország vagyonának egyre nagyobb részét.

Ma a jó szándékból már csak az látszik, hogy Orbán Viktor a hatalom mámorában, egy személyben vezeti a pártját és az országot is. Víziójából mára csak a mohó hatalmi vágy és gőg, továbbá a börtöntől való rettegés maradt.

Mi volt számodra a legdurvább, legdermesztőbb hazugság az elmúlt nyolc évben?

Nincs ilyen, legfeljebb az ilyen kérdések dermesztőek. De a viccet félretéve minden orbitális hazugság után arra jövök rá, hogy ezt azért nem gondoltam volna. Számomra az a dermesztő és ijesztő, hogy Orbán minden kontroll nélkül képes a legnagyobb hazugságokat is előadni. Miközben nagyon jól tudja, hogy nem mond igazat, mégis megismétli egyszer-tízszer-ezerszer. Hiába írjuk le naponta, hogy hazudik, vég nélkül újrakezdi. Azt gondolja ugyanis, hogy ha sokszor ismétel valamit, akkor azt a társadalom többsége el is hiszi. És sajnos a számítás egyelőre sokaknál beválik.

Négy éve a választási kampányban még rezsicsökkentésről beszélt, s az ma már senkit nem érdekel, hogy a környező országok közül – ahol nem volt rezsicsökkentés – nálunk a legdrágább a gáz, a villany. Miért van ez így?

Nyugodtan beszélhettek rezsicsökkentésről, mert több éves pereskedés után csak most derült ki, hogy valójában mennyiért vesszük az oroszoktól a gázt, ezt ugyanis titokban tartották. Ebből könnyen kiszámítható, hogy a rezsicsökkentéssel mérsékelt ár magasabb, mint kellene. Vagyis, ha a piaci viszonyok érvényesülnek, akkor a magyar fogyasztó már öt éve olcsóbban juthatna gázhoz, s talán villanyhoz is. Ellentétben a kormány melldöngető hazug állításaival, amiket azért engedhetnek meg maguknak, mert egyszerűen nem adták ki a közérdekű adatokat. Valószínű, a magyar társadalom többségének fogalma sincs róla, hogy ez az igazság. A kormánypárti sajtó ugyanis erről még véletlenül sem ír, mert a Fidesz az egypártrendszernek megfelelő médiát alakította ki. Ebben a rendszerben még annál is jobban hazudnak, mint a szocializmusnak nevezett rendszerben. A mindennapjainkat elárasztja a nyomon követhető és cáfolható hazugságok tömege, kis és nagy ügyekben egyaránt.

A Fidesz hívei nem hiszik el, hogy Orbán Viktor kormánya félrevezeti a népet, az ellenzék viszont akkor is azt állítja, ha ez nem így van. A tények tehát nem számítanak. Ilyen körülmények között van értelme az újságírásnak?

Amíg valamennyire szabadon lehet beszélni, addig még van. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy hiába bizonyosodik be a hazugságuk, amivel katasztrófába vihetik az országot, – a többség látszólag nem hajlandó meghallani az igazságot.

Ma már sokan azt állítják, hogy ezt a rendszert választással nem lehet leváltani, erre csak egy forradalom képes. A hazugság-áradat szerinted vezethet társadalmi robbanáshoz?

Vezethet, de a szocializmusnak nevezett rendszer – Romániát kivéve – nem robbanással ért véget, pedig az valóban diktatúra volt. Tehát a jövő megjósolhatatlan.

Ha a társadalom megelégeli a helyzetet, akkor az is járható út, ha a nem tisztességes, de részben szabad választáson a szavazók azt mondják: elég volt, bárki jöhet, csak ezek ne!

De azt nem tudjuk, hogy ez mikor következik be, az emberek meddig legyintenek az aljas hazugságokra, az egészen pofátlan korrupcióra. Megjósolhatatlan, hogy a magyarok meddig tűrik, hogy az a rendszer, amelyben élnek, teljes mértékben hazugságokra épül.

Orbán egy zsarnok, de huszonöt évig is uralkodhat

A magyar kormányfő nincs egyedül, tulajdonképpen létezik a zsarnokok közössége, Orbán tőlük tanul, veszi át a mintákat – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Heller Ágnes filozófus. A nagy vitát kiváltó nézetét most is fenntartja: szerinte a teljes ellenzéknek közösen kell fellépnie a zsarnoki rendszer ellen, tehát a Jobbikkal is meg kell egyezni, különben marad minden úgy, ahogy eddig. Illetve még rosszabbá válik a helyzet: tovább folyik majd a centralizáció, minden Orbán Viktor és a haverjainak a kezébe kerül, miközben az ellenzék továbbra is béna kacsaként fog létezni. Heller szerint a populizmus, a nacionalizmus mannáját eszik az emberek, és erre jó sokáig vevők is maradhatnak; hiába élnek zsarnokság alatt, ez akár huszonöt éven keresztül is így maradhat. Legalább is akkor, ha az ellenzéki pártok továbbra is képtelenek a politizálásra.

 

 Emlékszik még erre a kifejezésre, hogy belvárosi értelmiségi?

Nem, nem emlékszem, nem is hallottam soha.

Pedig még az Antall-kormány idejében használták.

Lehet, hogy azért, mert akkoriban nem Magyarországon éltem.

Talán a Csurkáék minősítették így a liberális, libsi értelmiséget, és csak azért hozom elő, mert mostanság újra előjött ez a minősítés, ráadásul a Fidesz retorikájában…, és pontosan önnel kapcsolatban. Azt hangsúlyozzák, hogy Heller Ágnes, mint a baloldal képviselője, lám összeborulni egy szélsőséges párttal, a Jobbikkal…

Először is én nem képviselem a baloldalt. Amúgy pedig

számomra a fő konfliktus nem bal és jobb oldal között van, hanem azok között, akik a jogállam mellett állnak, és akik ellene dolgoznak.

Ez szerintem ma a fő konfliktus Magyarországon. De nem csak Magyarországon, Németországban, vagy Franciaországban is. Ekörül forog a mai európai konfliktus. Így aztán én hiába vagyok, valóban, ballib ember, a konfliktus ebbe az irányba mozdult el az egész kontinensen, de Amerikában is.

És ez a konfliktus milyen irányban mozdult el?

Hát nagyon jó lenne, ha a jogállam irányába tartana. Ma sajnos arról beszélhetünk, hogy Magyarországon és Lengyelországban teljesen megszűnt a jogállam, több kelet-európai országban még létezik, de nem elég erős, Nyugat-Európában szerencsére erős a jogállam. A jogállami keretek között a jobb és baloldal meg tud élni egymás mellett, függetlenül attól, hogy egyébként, mint éreznek egymás iránt. Még egyszer mondom, jogállami keretek között a két oldal, kivéve a szélsőségeket, tud egymás mellett létezni, egy zsarnokságban viszont mindegyik elveszíti a saját arculatát, és elveszítik annak lehetőségét is, hogy saját eszméjüknek megfelelően politizáljanak, éljenek.  Itt mindenki arról beszél, hogy a saját arculatát, hogyan őrizheti meg, holott, ha a Fidesz újra nyer, márpedig nyerni fog, mindenki úgyis elveszti az arculatát.

A zsarnokságnak milyen lenyomatait látja ma? Hiszen itt beszélgetünk, elmondhatja a véleményét, én leírhatom, megjelenhet, nem visz el bennünket a Pobjeda, akkor mégis mivel igazolható vissza az ön állítása?

Nem tévesztendő össze a totalitárius állam és a zsarnokság. Ma a világon nagyon kevés totális állam van, ezek akkor jöttek létre, amikor osztálytársadalmak voltak. Olyan rendszerek kellettek, ahol egy párt képes volt uralni a teljes társadalmat. Ez volt Mussolini, Hitler, Sztálin, vagy Mao Ce-tung…

Ma nem osztály, hanem tömegtársadalmakban élünk, a szegényeknek, a munkanélkülieknek nincsenek osztályérdekeik. Ezzel szemben vannak ideológiák. Minden párt ideológiával harcolt. Így bukkan fel a populizmus, aminek központi gondolata a nacionalizmus, az idegengyűlölet.

Ezzel az ideológiával lehet megszerezni a többséget, akár választásokon át. És rendre olyan választási rendszert hoznak létre, hogy biztosítható legyen számukra a többség. Persze, lehet beszélni, írni, filmeket készíteni, de lényegében egy párt diktál, az történik, amit ez a párt akar. Ilyen zsarnokság van ma Magyarországon, ehhez nem kell totális állam.

A zsarnokságnak tehát az a definíciója Magyarországon, hogy a hatalom lényegében egypártrendszer felé tolja a társadalmat?

Ez nem csak nálunk van így.

De most Magyarországról beszélünk.

Igen, ez van. A zsarnokságnak mindig van egy feje, maga a zsarnok.

Magyarországon tehát az történik, amit Orbán Viktor akar, és semmi nem történik, amit ő nem akar.

A parlamenti ellenzéki pártok béna kacsák, beszélnek, beszélnek, eredmény és hatás nélkül, díszellenzékei a kormánynak, az a funkciójuk, hogy a világ felé elmondható legyen, lám itt van és működik az ellenzék, ráadásul szabadon. A lényege a rendszernek, az, hogy mindig ugyanaz a hatalom maradjon, és marad is.

De mi a magyarázata annak, hogy egy olyan országban, amelynek volt módja megtapasztalni milyen a zsarnokság, sőt a totális áll, a társadalom csak némán nézi, hogy mi történik vele?

Megszokták az emberek, hogy alattvalók, nem érzik, hogy felelősek saját sorsuk alakulásáért. A szabadság, amit kaptak, kívülről érkezett, nem küzdöttek meg érte, ajándék volt, semmit nem fizettek érte. De semmi nincs végül ingyen: most benyújtották a számlát, erről van szó.

Felcsuti Péter nyilatkozta a portálunknak, hogy Orbán kiváló hatalomtechnikus, tulajdonképpen vihette volna jó irányba is az országot, de nem volt szerencsénk, nem ezt tette. Ön szerint látható voltak ezek a jegyek, jelek a liberális Orbánon is?

Persze. Én már akkor megmondtam a barátaimnak, hogy ez az ember egy akarnok, látszik az arcán. De ezt azért nem néztem ki belőle. Azt igen, hogy hataloméhes, de hatalommal lehet jól is élni, nem csak visszaélni. Ugyanakkor fontos tudni, hogy Orbán nincs egyedül, és egy tendencia képviselője, olyan, mint Putyin, vagy Erdogan… Ott is zsarnokság van, Orbán a zsarnokoktól tanul el mindent. Nézze meg: Orbán Sorost támadja, Erdogan az ugyancsak Amerikában élő Güllent. Ugyanaz a modell. Azt állítom tehát, hogy Soros is egy kopírozott minta, eltanulta Orbán, hogyan kell ellenséget gyártani. Putyin betiltotta a civilszervezetek, szóval ez sem csak Orbán.

Itt van egy közösség, a zsarnokok közössége, akik egyirányba mennek. Ez nem pusztán technika, egyfajta tehetség is, amihez nagyban hozzájárul, hogy azok az országok, amelyekről beszélünk, sose tudták mi az a szabadság, mi az a demokrácia. Nacionalizmus, nacionalizmus – ezzel mindig meg lehet főzni az embereket az ilyen országokban.

Történelmi tapasztalatok alapján megjósolható, hogy egy ilyen zsarnokság meddig él?

Ezt nem lehet előre megmondani. Kádár János huszonöt évig uralkodott, miért ne uralkodna Orbán is ugyanennyi ideig, ha nem teszünk ellene semmit. És ebben a pillanatban nem teszünk ellene semmit.

Ön, a meglehetősen nagy vihart kavart interjújában, amiről már a bevezetőben is beszéltünk, a Jobbikkal közös fellépésben látja az Orbán-kormány leváltásának esélyét. Gondolom arra is utalva, hogy a Fidesz lényegében sokmindent átvett a Jobbik szélsőséges retorikájából…

Nézze, amit nem akarnak megérteni: a Fidesz egy zsarnoki hatalom. A Jobbik, meg egy párt. A pártokkal mindig lehet valamit kezdeni, ezzel a hatalommal viszont semmit. Nem egy pártot kell tehát legyőzni, hanem egy zsarnoki rendszert kell legyőzni. Nem azt mondom, hogy meg kell egyezni a Jobbikkal. Én arról beszéltem, hogy legyen két ellenzéki lista, a 106 egyéni körzetben pedig egy induló a Fidesz jelöltjével szemben, akkor meg lehet nyerni a választást. Nem kell nekünk szövetséget kötnünk a Jobbikkal, vagy nekik velünk. Aki Gyurcsányt utálja, az ne szavazzon rá, aki Vonát utálja, ne szavazzon Vonára, ha ugyanis két ellenzéki csoport van, el lehet kerülni, hogy a nemszeretemre kelljen szavazni. Ami az egyéni körzeteket illeti: ha az adott helyen a Jobbik az esélyes, akkor igen is, rá kell szavazni. Természetesen mindezt úgy kell megtenni, hogy előzetesen megegyeznek hat-hét programpontban, amelyeket, kormányra kerülve megvalósítanak, a kialakított konszenzus alapján.

A kérdés azonban nem ez, bár ez is, de most inkább az: egy zsarnokságot le lehet váltani demokratikus körülmények között?

Hát vannak a barátaim között is olyanok, akik azt mondják: ezt a kormányt nem lehet leváltani, az csak illúzió, hogy választások útján meg lehet tőle szabadulni. Ők azt mondják, se most, se 2022-ben nem lehet őket leváltani. Lehet, hogy igazuk van, de meg kell próbálni. Tudjuk, hogy egy olyan párt, amelyik kontroll nélkül bemondhatja, hogy 2.3 millió ember küldte vissza a kérdőíveket, az a választást is elcsalhatja. Ez is lehetséges, de akkor is, meg kell próbálni.

Azt akarja ezzel mondani, hogy a Fidesz képes elcsalni a választásokat?

De mennyire. Kérhetünk persze európai megfigyelőket, minden attól függ, mennyire éber az ellenzék. A mi ellenzékünk azonban egyelőre egymással van elfoglalva, még az is lehet, hogy a szocialisták, meg a DK-sok sem képesek megállapodni, és csak az a fontos számukra, hogy hány képviselői helyet tudnak majd maguknak szerezni. Ám ezekkel a helyekkel épp olyan béna kacsák maradnak, mint most. Tehát muszáj összeállni, de még ez is kevés: ha a 106 körzetben csak egy baloldali jelölt lesz, de megmarad még a Jobbik is külön indulóként, az is kevés lesz a sikeres szerepléshez.

A zsarnokság természetrajzából mi következik: ha marad az Orbán-kormány, miben lesz rosszabb a helyzet?

Mindenben rosszabb lesz. Először betiltja majd a neki nem tetsző civilszervezeteket, megfojtja a maradék, félig-meddig szabad médiát, harmadsorban az ország javait fogja még tovább kiosztani saját maga, és a haverjai között. Minden a kezében fog összpontosulni. Itt ugyanis miden vagyon a haverjainak, vagy a strómanjainak a kezében van. És mindent megtesz annak érdekében is, hogy a szegénység öröklődő legyen. Tönkreteszi még jobban az oktatást, az egészségügyet. Itt sokkal erősebb centralizáció lesz, mint a nyolcvanas évek Kádár-korszakában. A Parlament még inkább béna kacsa lesz, világosan látom azt az utat, amit a Fidesz járni fog, minden tovább eszkalálódik, a totális hatalom irányába. Ugye korábban is azt ígérték, hogy ismét ők nyerik a választásokat, nyitottabbá válnak, de nem így történt, tovább szigorították a rendszert. Most is ez lesz. Hazudni fognak folyamatosan, épp úgy, mint a Soros-ügyben, ki fognak még hasonlókat találni, az egész országot gyűlöletre fogják hangolni; nem tudhatjuk, hogy mindez hova fog vezetni.

Azokból, amiket most felsorolt, mi fogja zavarni az embereket?

Semmi.

Az emberek a nacionalizmus mannáját fogyasztják.  A zsarnoki rendszerben megtalálják a hatalmon lévők azt a módszert, amelyben a társadalom többsége az ő ideológiájuk fogyasztójává válik.

Azt mondta, hogy a teljes ellenzéknek együtt kellene fellépnie, de ennek most az esélyét sem látni. Ez azt jelenti, hogy egyik párt sem látja a ma létező, az ön terminológiáját használva, zsarnokságnak a mibenlétét?

Sajnos azt kell mondanom, hogy a többi párt eltanult valamit a Fidesztől: hazudnak. Ők is csak hazudnak. Pontosan tudják, hogy egyedül nem nyerhetik meg a választást, de mégis mondják. Miért mondják? Mert megtanulták, miként lehet ideológiával etetni a saját választóikat. Mindenki hazudik ebben az országban.

De itt most inkább önt támadják, mégpedig azzal, hogy a Jobbikot elfogadhatóbbnak tartja, mint a Fideszt…

Persze, hogy annak tartom. A Jobbik egy ellenzéki párt, míg a Fidesz zsarnok. Mindenki, aki a zsarnok ellen van, elfogadhatóbb, mint maga a zsarnok.

Még akkor is ezt állítja, ha tudjuk, hogy a Jobbik esetleg egy báránybőrbe bújt farkas…

Nem érdekelnek a Jobbik motívumai. Különben ha figyelte a parlamentet: Orbán jobban gyűlöli őket, mint bárki mást, és nem a szélsőjobb nézeteik miatt. Látja, hogy mi történik most: Orbán a nyakukra helyezte a kést.

Még néhány szót a jövőről: április után miről fogunk beszélgetni?

Április után már nem fogunk beszélgetni. Legalábbis politikáról semmiképp. A politika ugyanis megszűnik Magyarországon. Ami itt történik, és a Fidesz hatalom által lesz, annak semmi köze nincs a politikához. Ma politikáról nem folyik diskurzus, a baloldal sem vet fel politikai kérdéseket.

Boldog karácsonyt, Miniszterelnök úr!

Nyugodtan lehet nagyképű a miniszterelnök, legalább is így érzi, vagy ez derül ki fennhéjázó válaszából, egyelőre semmi nem látszik veszélyeztetni hatalmát. A napokban megjelent közvélemény-kutatási adatok egyre növekvő Fidesz-fölényről tudósítanak, így aztán teljesen felesleges komolyan venni az ellenzék támadásait, mint ahogy az egész parlamenti színpadot. Az a válasz, amit a hétfői ülésszakon Demeter Márta támadására adott, nagyjából pontosan megmutatja, mennyire becsüli Orbán Viktor az országgyűlést, mennyire tartja komolyan vehető helynek, és persze azt is, mennyire becsüli a politikai ellenfeleit. Az történt ugyanis, a már említett Demeter Márta, hajdanvolt szocialista, most LMP-s képviselő  csak annyit közölt a kormányfőnek és csapatának, hogy ülni fognak, mert korruptak és maga a miniszterelnök jelenti a legnagyobb biztonsági kockázatot, stb… Nem állítom, hogy erre a vádra könnyű válaszolni, amúgy pedig Orbán viszont támadással szokott, most azonban – lehet, hogy Demeter Mártára még nem talált semmi terhelőt -, mindössze annyit mondott:  boldog karácsonyt…

A Fidesz frakció természetesen hihetetlenül boldog lett főnöke ötletessége hallatán, hálás röhögéssel honorálták a bon mot-ot. Fogadom, nem volt közöttük egyetlen ember sem, akiben fölmerült volna: ezt azért még se.  Még se kellene a képviselők házában, bármily brutális is egy támadás, ostoba, látszólag humorosnak tűnő válaszokat adni, mert persze messze még az a börtön, de sajnos nincs jelen a demokrácia sem. Ezért aztán börtön egyelőre csak az ellenzék képviselőinek áll ki, és ez mindaddig így lesz, ameddig az Orbán-klientúra gyakorolja a hatalmat. Itt és most nem is mennék bele a Jobbik-féle büntetésbe, az azért még sem börtön, a vörösiszap ügyét azért megemlíteném; az rendben van, hogy egy halálos áldozatokkal járó súlyos balesetet úgy zárnának le, hogy az esetnek nincs felelőse, de az sem járja, hogy a büntetést a Fidesz igényeinek és megrendeléseinek megfelelően igyekezzenek kiszabni.

De hagyjuk most a vörösiszapot, másfajta iszapban kell mostanság elmerülnünk, éppenséggel abban, amelybe az ellenzék vezet bennünket. És ugye ami – mint említettük -, megengedi a miniszterelnöknek, hogy fölényeskedő legyen.  Előbb az örök barátságot fogadott két párt mutatott ajtót egymásnak – az Együttről és a Párbeszédről beszélünk -, majd szocialisták által keblükre ölelt Karácsony Gergelyt utálta el a Demokratikus Koalíció, majd az Együtt valamelyik tagja szivárogtatott ki kompromittáló hanganyagot a hirtelen meggyűlölt korábbi partnerről. (Csak úgy mellesleg: ma már majdnem mindenki tudja, melyik magát politikusnak tartó szereplő házalt a felvétellel, s sorok írója is, de mert bizonyítani nem tudja, nem írja le a nevet, de a becsületről papoló, erkölcsöt hirdető társak sem. Ő maga meg nem jelentkezik, ugye Balázs? )

Ezek után vajon mi a meglepő abban, hogy Solymáron, egy amúgy teljesen lényegtelen, egyetlen választó kerületben tartott önkormányzati választáson, hiába az ellenzéki összefogás, a Fidesz magabiztosan nyer? Az lett volna a váratlan, ha, egy amúgy fideszes körzetben sikerült volna nyerni. De lehet-e nyerni, akkor, ha az ellenzék nap, mint nap azt üzeni a választóknak: ránk aztán ne szavazz, mert csak egymás lejáratásában vagyunk képzettek, és ezt, ha véletlenül kormányra kerülnénk, akkor is magas szinten produkálnánk.

Lám, lám mi sem vagyunk különbek – hogy fejedelmi többest használjak – a miniszterelnöknél; gúnyolódunk, fölényeskedünk, nagyképűsködünk, ha az ellenzékről van szó. Pedig nem szeretnénk. Szeretnénk arról beszélni, hogy most végre itt az esély, hogy leváltsuk ezt a – tényleg – korrupt társaságot, de ha ezt írnánk, az olvasók nevetnének ki bennünket.  (Persze lehet, hogy jobb lenne, ha nevetnének, mert most inkább sírnak…)

Már nincs négy hónap sem a választásokig, és bizony erős optimizmus – vakság? – kell ahhoz, hogy higgyünk valamilyen pozitív végkifejletben. Pedig akadnak olyanok, akik látnak reményt, akik azt gondolják, hogy a Karácsony-Kunhalmi kettős végsősoron jó üzenet lesz a választóknak; hogy ha ebből nem is alakulhat ki a közös lista, közös miniszterelnök-jelölt, azért a koordinált indulás meglesz, és a végén közelít majd egymáshoz a Demokratikus Koalíció, az Együtt, az LMP, meg a Momentum is. Nem mondom – visszatérve az alanyi fogalmazáshoz -, hogy ehhez ne kellene, normál ésszel felfoghatatlan pozitív világlátás, de fogadjuk el: vannak ilyenek is, sőt: adjunk ennek is egy pici esélyt. A K und K páros még fel is vidíthatna bennünket: egy népszerű, fiatal politikus, és egy fiatal, energikus nő, jól mutatna a plakátokon, sugározhatnák együtt a  jövőt, jelezhetnék együtt az öregedő Orbán felett elmúló időt. Igen ám, de ott van a másik oldalon Szél Bernadett, vagy éppen Gyurcsány Ferenc, akik egyelőre csak saját magukat látják, a maguk szempontjából érthetően. Ebből vajon hogyan lesz kormányváltás?  Vagy legalább – ahogy Fodor Gábor fogalmazott – a Fidesz megszorítása?

Ne válaszoljunk a kérdésre.  Adjunk egy hetet  – nem magunknak, hanem az ellenzéknek. Adjunk egy hetet: vajon eltelik-e úgy ez a hét nap, hogy nem hoz magéval újabb botrányokat, ellentéteket, árulásokat?  Ha igen, már az is nagy dolog lenne. Már egészen közel kerülünk a karácsonyhoz. Ha viszont ez sem sikerül, nevessünk együtt a miniszterelnök poénjain, úgy lehet némi esélyünk a túlélésre.

Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!

Egy bűnszervezet szabadon rabolja saját nemzetét – 2018 (szubjektív) legjobbjai

„Sajnos a jelenlegi garnitúra egyszerre küzd hitelességi, intellektuális és szervezeti deficittel. Egy új alakulatnak kell először az ellenzéket lecserélnie ahhoz, hogy Orbán rezsimjétől szabadulni lehessen” – ezt nyilatkozza az ellenzékről Magyar Bálint szociológus, egykori miniszter a Független Hírügynökségnek. Szerinte a maffiaállam, mint definíció írja le legpontosabban az Orbán-rendszert.

  • Maffiaállam, autoriter, vagy hibrid rendszer, vagy  diktatúra
  • A kereszténység alapvető értékeit tagadják meg
  • Orbán: hatalomkoncentráció és személyes vagyonosodás
  • Kultúrharc: a Fideszen belüli leszámolás?
  • Gyurcsány, mint termosztát


Mi történt volna akkor, ha a miniszterséged idején úgy döntesz, hogy a kulturális és egyéb intézmények vezetői csak a te engedélyeddel nyilatkozhatnak, és ezt még levélben is megerősítetted volna?

Eszembe sem jutott volna ilyesmi, de ezt a saját pártom, az SZDSZ sem engedte volna.

És azt mivel magyarázod, hogy az Orbán-kormány ezt a tiltást körlevélben tudatja az érintettekkel, vagyis egy cseppet sem fél attól, hogy annak tartalma előbb-utóbb nyilvánosságra kerül?

Egy régi anekdota jut eszembe erről, a régi NDK-ról. Akkoriban Keleten az NSZK híreit az NDK területének nyolcvan százalékán lehetett fogni, és erről még sem volt hajlandó tudomást venni a szocialista sajtó. A cél tehát nem az volt, hogy eltitkolja a híreket, hiszen azt nem tudta, hanem egyfajta erődemonstráció.

Most már úgy érzi a rendszer, lényegében korlát nélküli hatalommal a kezében, ezt nyíltan megteheti.

Gondolom, erre azt mondanád, hogy a maffiaállam sajátja ez a gondolkodás. De mostanság elindult egy definíciós vita, amely szerint nincs igazad, ez inkább egy autoriter rendszer, mások diktatúrát említenek, legújabban pedig Filippov Gábor meghatározását, a hibrid rezsimet. Te kitartasz a maffiaállam mellett?

A politológiai fősodorban található meghatározások, mint amilyen például a hibrid rendszer is, gyakorlatilag csak a politikai intézmények vizsgálata révén jutnak el rendszer-meghatározásig. E leírások a demokrácia-diktatúra tengely mentén mozognak, és szerintem nem foglalnak magukba olyan dimenziókat, amelyek nélkül nem lehet relevánsan leírni a posztkommunista rendszereket.

Melyek lennének ezek?

Arról beszélek, hogy ezekben a posztkommunista rendszerekben a társadalmi cselekvés három szférája, a politikai, a gazdasági és a közösségi cselekvés – szemben egyébként a nyugat-európai fejlődéssel – csak csökevényesen különül el egymástól.

Egy másik jellemző a patrónus-kliens viszony különböző formákban történő továbbélése. A harmadik jellemző a korrupció jellege, attól függően, hogy az rendszerdevianciának, vagy rendszermeghatározó elemnek tekinthető-e. A negyedik dimenzió a hatalom informális csatornákon történő gyakorlása, s végül a tulajdonviszonyok kérdése, azaz a politika és a gazdaság egymáshoz való viszonya. Nevezetesen:

minél Keletebbre megyünk, annál kevésbé létezik tulajdon politikai hatalom nélkül, vagy politikai hatalom tulajdon nélkül.

Ha ezeket a dimenziókat kizárjuk a rendszer-leíró kísérletekből, akkor csak üres általánosságokhoz jutunk.

Miért?

Mert a szokásos elnevezések leginkább csak abban különböznek egymástól, hogy vagy a demokráciához illesztenek ilyen-olyan fosztóképzőt, vagy éppen diktatúrához illesztenek valamilyen enyhítő jelzőt. Vagy éppen e köztes rendszereket átfogóan hibrid-rezsimnek nevezik. Ezek révén azonban nem lehet megérteni a különbséget – mondjuk – egy lengyel és egy magyar autokratikus rendszer között.

Ezzel szemben a te meghatározásod?

Az én leírásom a posztkommunista rendszerek egy altípusát írja le, azon belül is az autokráciáknak azt a típusát, ami Magyarországra, Oroszországra, Azerbajdzsánra , a Közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokra jellemző. Ezeket nevezem én posztkommunista maffiaállamnak.

Mások viszont azt állítják, hogy a te leírásod azért nem specifikus, mert ilyen rendszerek már előfordultak a világban.

Ilyen formában nem. Érdekes, hogy másutt, például Oroszországban autentikusnak tartják ezt a leírást. Ott úgy veszik, hogy a könyvem Magyarországot mutatja be, de mégis Oroszországról is szól. Természetesen bizonyos hasonlóságok minden nem tisztán demokratikus vagy diktatórikus rendszerben fellelhetőek, de ha én csak annyit mondok az ilyen köztes rendszerekről, hogy ezek hibrid rezsimek, az önmagában nem mond sokat az adott modell természetéről. Vagyis, ha arról beszél valaki, hogy demokratikus intézmények álcájába bújtatott nem demokratikus rendszer, ez nem írja le a különbségeket a különböző autokratikus rendszerek természete között.

Akkor maradjunk a te fogalmi rendszerednél, és közelítsük meg innen a kérdést: Orbán egyfajta kultúrharcot hirdetett, és engem érdekelne, mint egykori miniszter mit gondolsz erről, mi takarhat ez a kultúrharc?

A rendszert én nem ideológiavezérelt, hanem ideológiaalkalmazó rendszernek tekintem, amely nem egy koherens értékrendet képvisel, hanem a különböző ideológiai paneleket alkalmaz a saját uralmi rendszerének igényei szerint. Ha az ideológiai indoktrináció csúcsra járatása jegyében a kulturális kánont akarják megváltoztatni, akkor fel kell számolni e kulturális kánon bevett szakmai intézményeinek, mint az akadémiai intézetek, Petőfi Irodalmi Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Operaház stb. szakmai autonómiáját. Hiszen ezen intézmények által közvetített, mondhatnánk „akkreditált” értékek csorognak alá például az iskolarendszerbe. A helyzet iróniája, hogy ezen intézményeket már jórészt a Fidesz egykor jobb napokat megélt, rezignált mérsékeltjei vezetik, s így ez Fideszen belüli leszámolásnak is tűnik. Ahogy a rendszer az állandó háborúskodásban, ellenségkeresésben bepörög, már a hallgatag, „szakmaizó” lojalitás sem tolerálható. Az Isten, haza, család hármas jelszavának jegyében zajlik a tudomány és kultúra területén megbúvó nemzetidegen ügynökök felderítése.

Ez világos, azt viszont kevésbé értem, hogy mi a funkciója az Isten, haza, család hármasának?

Mikor a rezsim Istenre és a kereszténységre hivatkozik, akkor a kormányt bírálókat próbálja kirekeszteni a kritikai pozícióból, azt sugallva, hogy a bírálatuknak Istennel szemben eleve nem is lehet morális alapja.

Istenre hivatkozva a cselekedeteik megkérdőjelezhetetlenségét sugallják.

Ha a Fradi-pálya felavatásánál a miniszterelnök Istennek és nem az adófizetőknek köszöni meg a beruházást, akkor ezzel rögtön ki is akarja zárni a megalomán stadionépítések megkérdőjelezésének lehetőségét.  Vagy ha a kormány csak keresztény szervezetek – egyébként közpénzből támogatott – karitatív tevékenységét propagálja, akkor ezzel azt sugallja, hogy aki nem hívő, az nem morális lény. Amikor nemzetről vagy hazáról beszélnek, akkor azon csak a velük lojális állampolgárokat, a fogadott politikai családhoz tartozókat értik, kirekesztve a nemzetből, hazaárulónak, nemzetidegennek bélyegezve a kritikusaikat. A rezsim nem a XIX. századi értelemben nacionalista. Az ugyanis az állampolgári jogegyenlőség bázisán nemzetegyesítő nacionalizmus volt. Más nemzetekkel szemben elhatárolódó, de saját területén jogegyenlősítő és befogadó. Orbánék nacionalizmusa nem más nemzetek ellen irányul, hanem a nemzet megosztását szolgálja. Az történik tehát, hogy egy-egy pozitív fogalomhoz stigmatizálandó csoportokat kapcsolnak. Így válnak hazaárulóvá az ellenzéki pártok, a civil szervezetek, a nemzetközi vállalatok. Ami pedig a családot illeti, az ténylegesen nem a családról szól – egyébként ma a gyerekek közel fele házasságon kívül születik -, hanem arról, hogy kizárja az alternatív élet- és családmodelleket, és csak egyfajta családmodellt fogadjon el, valójában a patriarchális családét, amely leképeződése Orbán uralmi modelljének is. Amikor a női princípiumról delirálnak, az semmi másról nem szól, mint a nők alávetéséről.

Ennek a szélsőséges példája gondolom az, amit Hoppál Péter mondott, a Fidesz politikusa megbélyegezte azokat az európai vezető politikusokat, akiknek nincs gyerekük, így például Merkelt, vagy Junckert…

Így van. Mindez mutatja, hogy a hirdetett szlogeneknek semmi közük azokhoz az értékekhez, amelyek egyébként koherensen köthetők lennének hozzájuk. Juhász Pálnak olvasható az írása a legutóbbi Élet és Irodalomban; ott írja le, hogy

miközben a kereszténységre hivatkozik folyamatosan a Fidesz, valójában a kereszténység legalapvetőbb értékeit tagadják meg.

Amikor maffiaállamról beszélek, az nemcsak a kormányzat kriminális jellegére utal, hanem az uralkodó elit szerkezetére is, amely mint egy klán működik, ahol a nem vérségi kapcsolatokat vérségivé stilizálják. Egy ilyen rendszerben a pater familias, a Keresztapa nem kormányoz, hanem minden formális jogosítványon túllépve rendelkezik. És egyben tiszteletet követel magának. Orbán plakátkampánya például, a Tisztelet Magyarországnak, valójában arról a bánatáról szólt, hogy nem tisztelik eléggé.

Mit változtathat ezen a téren a Sargentini-jelentés?

Orbán a Néppártban tudott volna tenni olyan lépéseket, amelyekkel megakadályozza a kétharmados szavazási végeredményt az Európa Parlamentben. De nem tette meg, mert személyes respektet akar, miközben ő ebben a Néppártban már csak egy pária. Respektet ő az EU-szkeptikusok, és a populisták táborában szerezhet. A Keresztapa tisztelet követel, éppen ezért viselkedett olyan provokatív módon a strasbourgi vitában: ha nem tudom a magam képére formálni a Néppártot, akkor olyan helyzetet teremtek, amelyben áldozatként és hősként jelenek meg. Miközben Macron vagy Merkel lényegében megvetik, vagy lenézik őt, úgy érzi, hogy Putyintól, Erdogantól megkapja azt a tiszteletet – és transzparenciát nélkülöző személyes üzleteket-, ami őt megilleti. Orbán, amikor nemzetek Európájáról, nemzeti szuverenitásról beszél, csak azt akarja, hogy az EU fizesse a fogadott politikai családot, az ő személyes gyarapodását, anélkül, hogy beleszólna a pénzek felhasználásába. A nemzeti szuverenitás számára annak a biztosítéka, hogy egy bűnszervezet szabadon kirabolhassa saját nemzetét. A Néppárt, bár elég későn, mostanra felmérte, mi is történik Magyarországon. És azt is látniuk kell, hogy ahogy Orbán annak idején miként hagyta ott a liberális pártcsaládot, s ugyanilyen könnyedén fog átlibbeni a szélsőségesek táborába, ha az kellően megerősödik. Ha a Néppárt nem akar hasonlóan megszégyenülni, nekik kell szakítani Orbánnal.

Az az eljárás, amely most elindult a magyar kormánnyal szemben, és kilátásban van hasonló Lengyelországgal szemben is, vajon visszatérítheti-e a kívánt európai útra ezeket az országokat?

Magyarország és Lengyelország között nagy a különbség a demokratikus rendhez történő visszatérés esélyeit illetően. A lengyelek négy választás előtt állnak, önkormányzati, uniós, parlamenti, majd pedig elnöki előtt. Náluk van esély arra, hogy az ellenzék eredményesen lépjen fel Kaczynskivel szemben.

Mi – a jelenlegi választási törvények, pártfinanszírozási és médiaviszonyok között – túl vagyunk azon a ponton, hogy választáson meg lehessen buktatni a Fideszt, miközben a parlamenti kétharmada még megakadályozható lett volna.

Itt egy pillanatra visszatérnék a rendszerdefiníciós vitára: ha Magyarországot és Lengyelországot egyaránt hibrid rezsimnek nevezem, akkor lényegében semmit nem mondok arról, milyen alapvető különbség van a két autokratikus rendszer között. Kaczynski motivációi a hatalomkoncentráció és ideológia. Ő egy fanatikus, aki hisz az általa képviselt ideológiában. Orbánt ugyanakkor a hatalomkoncentráció és a személyes vagyonosodás hajtja. Az ő rendszere nem ideológia vezérelt, hanem pragmatikusan és cinikusan ideológiaalkalmazó.  Kaczynski a saját országát próbálja pozicionálni a nemzetközi térben, Orbán soha nem Magyarországot, hanem saját személyét, akár olyan áron is, hogy az ország tönkremegy ebbe.  Jelentős különbség ezen autokrtikus kísérletek természetében az is, hogy Lengyelországban a politikai döntéshozás centruma a kormányzó párt vezető testületeiben van, Magyarországon a döntéshozatal kivonult a formális szervezetekből, és a pater familias udvartartásába került. A Fidesz nálunk nem kormányzó, nem döntéshozó szervezet, lényegében csak transzmissziós szerepe van, vazallus párt, a pater familias, a Keresztapa döntéseinek technikai követője. Kaczynskinál is terjeszkedik az állam, és pártkáderek beültetése révén az állam által uralt területekre megpróbál egyfajta monopol hatalmat kiépíteni a politikai intézményekben, a médiában és az állami vállalatokban, de a magángazdaság egyelőre érintetlen maradt. Magyarországon nem pártkádereket ültetnek be pozíciókba, hanem a fogadott politikai családtagjait. Nálunk ez a szociológiai szerkezete az uralkodó elitnek. A lengyeleknél a gazdasági életben a szabad piac dominanciájáról beszélhetünk, miközben nálunk viszont kapcsolati gazdaságról van szó, ahol a piac egyre nagyobb szegmensét uralják patrónus-kliens viszonyok. Kaczynski a híveit pozíciókkal jutalmazza, Orbán a pozíciókon kívül vagyonnal. Ennek a vagyonnak a forrása döntően az államilag szervezett és monopolizált korrupció, sőt még annak nem is a hagyományos formái. Ez azt jelenti, hogy a magánvagyonok állami segédlettel történő erőszakos lerablása is a rendszer szerves része. Kaczynski rendszere  egy konzervatív autokrácia irányába halad, ahol a politikai intézmények megszállását nem kíséri a gazdaság magánérdekű kisajátítása. Ezzel szemben Magyarország egy posztkommunista maffiaállam, ahol egy politikai vállalkozás a korrupció centralizált és monopolizált formáin, a kapcsolati gazdaság rendszerén keresztül lényegében megszállja a gazdaságot.  Nálunk nem oligarchák ejtik foglyul az államot, hanem egy politikai vállalkozás az államhatalom révén ejti foglyul az oligarchákat és a gazdaságot. Lengyelországban egyébként a váltás esélyei – ezáltal is – nagyobbak, hisz ott szabadabb a gazdaság, az állami média kivételével a sajtó is, az önkormányzatok sokszínű ellenőrzés és vezetés alatt állnak, és a pártszerkezetet tekintve Kaczynski a jobbszélen van, miközben van hiteles jobbközép és liberális párt, miközben Magyarországon egyik sincs. Itt inkább hasonlít a helyzet az oroszországi, szintén maffiaállami pártstruktúrához.

Vannak a marginalizált ellenzéki pártok, amelyek ugyan nincsenek megvéve, vagy megzsarolva a kormány által, de a mozgásterük korlátozott. Ilyen a Demokratikus Koalíció, ahol a pártelnök személye, mint egy termosztát, be van állítva, négy-hat százalékra és onnan se föl, se le. A második kategóriában a domesztikált pártok találhatóak, amelyek egzisztenciálisan, de adott esetben ügynökök révén is függnek a Fidesztől. Ilyennek tekinthető az MSZP, az LMP és a Liberálisok.

Ez volna az álellenzék?

Hát lényegében már mindegyik álellenzék. De még így is lett volna esély az áprilisi kétharmad megakadályozására, ha az LMP nem így viselkedik, nem bizonyítja egyértelműen –amit az azóta történtek még inkább igazolnak -, hogy domesztikált pártról van szó. A harmadik kategória a likvidált pártok csoportja, ebbe a helyzetbe próbálták szorítani a Jobbikot, amelyet az Állami Számvevőszék segítségével pénzügyileg igyekeznek ellehetetleníteni. A negyedik kategória a kamupártok csoportja, amelyeket már az uralkodó párt segédletével hoznak létre. Ilyennek tekinthető Toroczkai szélső jobbos pártja. A magyar pártstruktúra így néz ki, lényegében nem működik, nem is bírnak mozgósító erővel, mint ahogy ezt a hétvégi tüntetés is mutatta. Úgy is fogalmazhatnék, hogy kereslet lenne rendszerellenzékiségre, kínálat viszont nincsen.

Meddig?

Sajnos a jelenlegi garnitúra egyszerre küzd hitelességi, intellektuális és szervezeti deficittel. Egy új alakulatnak kell először az ellenzéket lecserélnie ahhoz, hogy Orbán rezsimjétől szabadulni lehessen.

Koordinált jelölttámogatás és nem jelöltállítás

Minden választókerületben meglesz a megfelelő bázisa a V18-nak ahhoz, hogy részt tudjon venni a helyi kampányban – jelentette be a Független Hírügynökségnek adott interjújában Raskó György agrárközgazdász, a Választás18 kezdeményezés tagja. Folynak a pártokkal az egyeztetések, s hamarosan az is eldől, hogy a Jobbikkal felveszik-e a kapcsolatot. De akárhogyan is, minden körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelölt mögé állnak majd, s hirdetésben kérik a választókat, rá szavazzanak. „Az eddigi háttérelemzések azt sejtetik, hogy akár 50 egyéni körzetben is van esélye az ellenzéknek koordinált jelölttámogatással” – mondja, hozzátéve: ettől még a pártok indítsanak saját jelölteket a körzetekben. Szerinte el lehet kerülni, hogy a választók ne zavarodjanak össze – mindenesetre a V18  választási segédanyagot juttat el minden postaládába. Pénteken újabb ülést tartanak, amelyen egy sor kérdésben terveznek dönteni, köztük a civil szervezetekkel való együttműködésről is. Csak magyar magánszemélyektől fogadnak el pénzt, a gazdálkodást a készülő honlapon lehet majd nyomon követni.

 

Hogyan állnak a V18-ak?

Jóval nagyobb lett a kezdeményezés visszhangja, mint amire mi számítottunk. Ez kifejezetten örvendetes. Az óriási érdeklődés arra késztet minket, hogy átgondoljuk, mit csináljunk. Civil szervezetek és magánszemélyek tömegesen jelentkeznek be, aminek köszönhetően ma már biztos, hogy minden választókerületben meglesz a megfelelő bázisunk, s részt tudunk venni a helyi kampányban. Az óriási érdeklődés miatt elkezdtünk egy sor dologgal foglalkozni, olyanokkal, mint a honlap készítése, médiaterv összeállítása, szervezeti szabályzat megalkotása, s annak kidolgozása, hogy konkrétan miként szabályozzuk, folytassuk az együttműködést a civil szervezetekkel. Most pénteken ezekről a konkrét kérdésekről fogunk tárgyalni a V18 ülésén.

Milyen jellegű az érdeklődés? Anyagi felajánlásokat kapnak, önkéntes munkát vállalnának a jelentkezők vagy pusztán elvi támogatásukról biztosítják a kezdeményezésüket?

Is-is. Mindenki azt jelzi vissza – nekem is ez a tapasztalatom –, hogy például a közösségi portálokon az ezres nagyságrendben mérhető követők, ismerősök közül rengetegen ajánlanak fel mind anyagi támogatást, mind pedig azt, hogy személyesen, tevőlegesen részt vennének a munkákban.

Nem félnek attól, hogy ebben a hiszterizált helyzetben – elég, ha a múlt héten nyilvánosságra hozott Stop Soros csomagra és az azzal kapcsolatos kormányzati kampányra gondolunk – adományok elfogadása esetén Önök ellen is boszorkányüldözés kezdődik?

Mi eleve rögzítettük, hogy semmiféle külföldi szervezettől, mecénástól nem fogadunk el semmilyen támogatást. El akarjuk kerülni annak még a látszatát is, hogy külföldi pénzekkel folytatunk választási kampányt. Tovább menve, csak magyar magánszemélyektől fogadunk el pénzt, civil szervezetektől, vállalatoktól, alapítványoktól nem. Ugyanis tudjuk, nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani. Éppen ebből a megfontolásból is, a gazdálkodásunk is teljesen transzparens lesz, a honlapunkon bárki nyomon követheti.

Jönnek tehát a felajánlások, folyik be a pénz. Ezeket hogyan költik majd el?

A mi feladatunk annak a megszervezése, hogyan tereljük egy irányba ezeket a felajánlásokat, konkrétan milyen módon építkezzünk a  felajánlásokra. Január 26-án erről a szervezési kérdésről is tárgyalunk majd.

Természetesen ez nagyon fontos, hiszen ez az alapja annak, hogy hatékonyan tudják megvalósítani a céljukat. Tudják már pontosan, hogyan akarják ezt elérni?

Valóban, nagyon is lényeges, hogy az érdeklődést sikerült felkeltenünk,  talán a második legfontosabb pedig az, hogy a visszajelzések visszaigazolják szándékunkat: hogy az egyéni körzetekben koordinált együttműködés valósuljon meg az ellenzéki pártok között.

A reakciókból látható, hogy a hozzánk fordulók 99 százaléka kiáll amellett, hogy az egyéni körzetekben egyetlen, a legesélyesebb jelölt mögé álljunk.

Nincs mese, ennek meg kell valósulni ahhoz, hogy megakadályozzuk a kétharmados Fidesz győzelmet.

Félreértés ne essék! Köztünk, alapítók között is van vita, ám az én személyes álláspontom határozott: vegyük ezt komolyan, a kétharmados Fidesz győzelmet csak koordinált fellépéssel lehet megakadályozni.

Ez azt jelenti, hogy adott esetben a Jobbik jelöltje mellett tennék le a voksukat?

A támogatás mindenkire vonatkozik.

Ha egy jobbikos jelöltnek tűnik a legnagyobb esélye a győzelemre, akkor nincs mese, őt kell támogatni, ha egy Demokratikus Koalíciós jelölt néz ki inkább befutónak az ellenzék jelöltjei közül, akkor mögé kell állni, ha Momentumos, akkor pedig őt támogassuk.

És ez vonatkozik az LMP-re, az MSZP-re, a Párbeszédre, stb. is. A Jobbikkal való kapcsolatfeltétel most lesz napirenden a munkaértekezleten. Én azt fogom javasolni, hogy velük is éppen úgy meg kell kezdeni a tárgyalásokat, mint a többi párttal. Természetesen ebben az esetben is kizárólag az egyéni jelölti szinten.

És hol tartanak a többi párttal folytatott tárgyalások?

Mindegyikkel felvettük már a kapcsolatot, s vannak olyanok, amelyekkel nagyon szoros, jó együttműködés kezd kialakulni. Ilyen például az LMP, vagy a Karácsony Gergely-féle Párbeszéd, s hasonlóan meglesz – nagy nehezen – a Momentummal is. Érdekes módon az Együtt részéről nem látszik egyelőre fogadókészség, de ez lényegtelen, mert ha egy adott körzetben az Együtt jelöltje az esélyes – mint például Csepelen –, akkor éppen úgy meg fogja kapni a támogatásunkat, mint az olyan pártok – az MSZP vagy a DK – jelöltje, amelyekkel már egyeztetünk az egyéni koordinált támogatásról.

Betudható-e ennek például az, hogy Mellár Tamás mögé beállt az ellenzék jó része, jelesül azok  a pártok, amelyekkel – mint most mondta – már eredményesen tárgyaltak?

Meggyőződésem, hogy igen.

Tehát azok mögé a pártok jelöltjei mögé is felsorakoznának, amelyek nem akarnak koordinált indulást? Gondolok ott például arra, hogy a múlt héten sorra jelentették be az ellenzéki pártok, hogy felsorakoznak a függetlenként induló Mellár Tamás mögé, ám az LMP és a Jobbik jelezte, hogy saját jelöltet indít.

Az én javaslatom az, hogy igen. Hangsúlyozom: mi nem párttámogatást javaslunk, hanem azt, hogy amely pártnak a legerősebb a jelöltje az adott egyéni körzetben, ott álljunk be mögé és szavazzunk rá. A párttámogatásba nem szólunk bele! Minket csak az egyéni körzetek érdekelnek.

És nem arról van szó, hogy valaki visszalépjen az esélyesebb javára – már csak azért sem, mert ez anyagilag is ellehetetlenítene egy-egy indulót, pártot, hiszen akkor vagy nem kapja meg a támogatást vagy vissza kell azt fizetnie –, hanem arról, hogy bátran állítsanak jelöltet, de közösen támogassák a legesélyesebbet – ellenzéki párthovatartozástól függetlenül.

Az eddigi háttérelemzések azt sejtetik, hogy akár 50 egyéni körzetben is van esélye az ellenzéknek a koordinált jelölttámogatással. A közös jelölt támogatása frappáns válasz lenne, demonstratívan megmutatná, hogy az ellenzék átérzi a feladat súlyát, történelmi felelősségét, és kész félretenni a saját érdekét, a személyeskedését a cél érdekében, hogy a választóit is ebbe az irányba terelje.

Hogyan választják ki az egyes konkrét körzetek konkrét jelöltjét, aki mögé érdemes odaállni. Vannak persze esetek – ilyen Mellár Tamásé is –, ahol egyértelmű, de a legtöbb egyéni körzetben, gondolom, ez nem mondható el. Támaszkodnak-e ebben a Közös Ország Mozgalom kezdeményezésére, a helyi közvélemény-kutatásra?

Szorosan együttműködünk Gulyás Mártonékkal ebben…s egyébként másban is. Szoros a koordináció közöttünk, s sok más szervezettel, amely egy-egy régió, választókerület szintjén működik.

Mi  helyzet azokkal a körzetekkel, ahol egyértelmű a fideszes fölény?

Ezekben a körzetekben felesleges lenne a koordinált támogatás. Ott azt tanácsoljuk, hogy minden párt dobja be magát, hogy minél több szavazatot lehessen elszedni a Fidesztől.

Nem zavarják nagyon össze a választókat – főleg, a politikát nem nagyon követőket – azzal, hogy a szavazólistán ott sorakoznak majd az MSZP, a DK, az LMP,  a Jobbik, az Együtt,  a Momentum, a Párbeszéd, a MoMa,, stb. logói, s emberei, ám közben azt kéri tőlük még a saját pártjuk is, hogy szavazzanak másra? Ez ellent megy minden eddigi párt- és választói attitűdnek. Hogyan tudják átprogramozni ezeket  a szokásokat? Nem tart a kudarctól?

Tény, hogy ilyen még nem volt, de a Fidesz rákényszerített az ellenzékre egy olyan választási törvényt, amely új technikák alkalmazását igényli. Nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy örökre ő maradjon hatalomba, részben az ellenzéki megosztottságára támaszkodva. Már maga az egyfordulós választás is óriási visszaélés demokráciával. De ehhez most alkalmazkodnunk kell.

Hogyan tudják megakadályozni azt, hogy alaposan összezavarják a választókat?

Úgy, hogy jól felépítve fogjuk „eladni” ezt a narratívát a választóknak a választási körzetekben. Lesznek brossúrák, amelyeket szándékaink szerint bedobunk minden postaládába. Ott vannak – ott lesznek az aktivistáink minden körzetben  és persze a pártok helyi szervezetei, hogy helyben is felépítsék a rendszert.

Azt tervezzük egyébként, hogy hirdetésekben fogjuk majd közzétenni egy-egy adott körzetben, hogy ki ott a legesélyesebb, s kire kérjük a szavazatot.

Meg fogjuk nevezni magát a személyt, függetlenül attól, hogy melyik párt jelöltje.

Ön szerint a politikával kevésbé foglalkozókkal meg tudják majd értetni, hogy mit akarnak? Gondolok elsősorban a vidéken élőkre – nem lenézve őket, csak tényként kezelve, hogy a kisebb településeken sokkal kisebb a politikai érdeklődés, aktivitás, mint mondjuk Budapesten.

Nagyon nagy hangsúlyt helyezünk a vidékre, meggyőződésem, hogy nem lesz ezzel sem probléma.

Milyen határidős nyomás van Önökön? Hiszen viszonylag későn álltak ki a V18-ak a nyilvánosság elé.

Március közepét mondanám. Akkorra – s nem előbb – kellene „készen” lennünk Az kell, hogy a március 15-én az egyes választókerületekben az ünnepségek szónokai  már ezt a koncepciót magyarázzák a hallgatóságnak is. Bízunk abban, hogy sokan megértik. Mert nincs más megoldás! A pártok már eldöntötték, hogy nem lesz közös lista – ezzel tehát már fölösleges foglalkozni, ezért a V18-ak a koordinált indulás megteremtéséhez akarnak hozzájárulni. Másrészt a választókat akarjuk aktivizálni, tudatosítva, hogy a koordinált indulás megvalósítása komoly reményeket adhat. Ez mozgósító erőként hathat már önmagában is. Tudatosítani kell az emberekben, hogy a meccs nem lefutott, s ha emellett azt látják, hogy végre van egyfajta együttműködés az ellenzék körében, az a távlatokra is reményt ad. Mi egyébként sem  pártokhoz akarunk szólni, hanem a választópolgárokhoz. Évek mentek el a pártok marakodásával, s kicsit sem jutottunk előbbre.

Reménytelen  vállalkozás  a pártokkal kezdeni, nem is velük akarunk foglalkozni, a mi célunk a választópolgárok aktivizálása, persze az esélyes jelölt melletti kiállással.

Működik a silányság

Galkó Balázs, szabadúszó színész szerint széttépték ezt az országot. Úgy véli, Rákosi is ezt csinálta, fölszalámizta az egész országot. Azt gondolja, hogy most a Jobbikot szalámizzák fel. Megalázza, bántja, őrjíti a szegénység, a nyomor, amit maga körül lát.

Világmegváltó hangulat volt a 25. Színházban, ahonnan én már fiatal korodból emlékszem rád. Mi maradt ebből a világmegváltásból?

A lendület.

Csak a tied vagy a többieké is?

A többiekét nem tudom, de az övék is biztos. És Jordán Tamásé is, akinek a lendülete még korábbról, az Egyetemi Színpadról származik. Sőt az enyém is korábbról származik, mert én nagyon dolgos amatőr színjátszó voltam, Dévényi Róbert vezetésével, aki máig meghatározója az életemnek. A szüleimen és József Attilán kívül tulajdonképpen három meghatározója van: Dévényi Róbert, Major Tamás és Jancsó Miklós.

És ők miért?

Olyan eszméket képviseltek, amikkel én gyorsan, könnyen tudtam azonosulni.

Éspedig…?

Ezek ma már szitokszavak.

Konkrétabban?

A liberalizmus, a másik ember megértésére való törekvés, önmagam megértetésére való törekvés. Mind a három említett ember nagyon sokat foglalkozott a szegényekkel, az elnyomottakkal, az üldözöttekkel, azokkal, akik segítségre szorulnak.

Göncz Árpádnak van néhány mondata erről, de mostanában ő sem komilfó. Arról beszélt, hogy nem lehet nem tudomásul venni a szegényeket és nem lehet nem segíteni nekik.

De te úgy segítesz, hogy jól játszol, jó színész vagy, vagy mással? Sokan vitatják, hogy egy színésznek kell-e nyilvánosan politizálnia vagy tüntetéseken beszédet mondania, amit te mind a mai napig csinálsz.

Én nem beszédet mondok, hanem mindig idézek valakit. És jórészt a drága, szegény, aranyos, gyönyörű, méltóságteljes, nagyszerű József Attilát.

De ha József Attilát idézel egy tüntetésen, akkor is exponálod magad…

József Attilából nem lehet olyan verset idézni, amiből ne az sugározna, hogy nem lehet nem tudomást venni az elnyomásról, a hatalomról.

De hát az lenne a normális világ, ha nem kellene ezzel foglalkozni, sarkítva fogalmazva, azt szokták mondani, hogy boldogabb országokban azt sem tudják, ki a miniszterelnök. Azt meg, hogy ki a miniszter, már végképp nem.

Én is szeretném nem tudni.

Szerintem nekem dolgom a politizálás, nem tehetek róla, lehet, hogy én nem vagyok jó színész.

Szerinted milyen színész vagy?

Jó.

Azt szoktad mondani, hogy a politika miatt nincs munkád. Nem lehet, hogy…

Nem csak ezt szoktam mondani, hanem így is van.

De nem elképzelhető, hogy egy kicsit erre is fogod? Nem lehetséges, hogy ha te lennél Major Tamás, aki azért szintén beleártotta magát a politikába, akkor ennek ellenére mégiscsak lenne munkád?

Na, de ő nem mélyen ártotta bele magát. Másrészt a 25. Színház azért a tűrt kategóriában volt.

Ezt sokan vitatják, mert akkoriban kinyírták az amatőr mozgalom egy részét, és ekkor hozták létre a 25. Színházat, – mutatva, hogy azért tere van ilyesminek -, ami hozzájuk képest már konszolidáltabb, félprofi változat volt.

Ezt vitatom, mert mondjuk Jobba Gabi, Berek Kati, Jordán Tamás, Kristóf Tibor nem voltak amatőrök.

De kerültek a társulatba amatőrök is.

Kerültek. Például én is.

Alapvetően ott tartottunk, hogy milyen színész is vagy te?

Hát nézd. Azért

az nagyon rossz színész nem lehet, akit fölhívnak szombaton, és a következő héten pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban a Volpone-ban már Corbaccio-t játssza.

Az ilyesmit nagyon odafigyelve kell megcsinálni. Én pedig megcsináltam és eljátszottam.

Az Új Színházban sokáig játszottál, ahol egykori barátod, akkoriban tán legjobb barátod, Márta István volt az igazgató. Mégsem lehet azt mondani, hogy te vezető színésze voltál.

Nem voltam az.

Na, de ha jó színész vagy, akkor miért nem?

Valószínűleg a barátságunk miatt, mert nem úgy van az, hogy az embert mindenáron a barátja nyomja. De például a Rokonokban, a Radnóti Színházban, Tardy Balázs barátom helyett, akit elvittek külföldre forgatni, nekem kellett beugrani. Van ehhez egy adalékom. Én ugye valaha sokat szinkronizáltam. Az egyik esztendőben én voltam az év szinkronszínésze. Ma már ott tartunk, hogy az egyik szinkronstúdióban, ahova három éve nem tettem be a lábamat, kitettem egy papírost. Az van rajta, hogy

„Tisztelt rendezők, gyártásvezetők, én, Galkó Balázs, dolgozni szeretnék.”

No, azt hiszed, hogy csöng a telefon?! Vagy például én azt gondolom, hogy verset mondó embernek sem vagyok egészen kutya.

Nem lehet, hogy annyira karakteres személyiség vagy, hogy amikor egyedül megnyilvánulsz, az akár meglehetősen ütős, de nem tudsz feltétlenül belesimulni egy előadásba, mert ebben az esetben is érvényesül, amit Jancsó mondott neked, hogy „ha mindenki leül, akkor te állj fel! És ha mindenki föláll, akkor te ülj le!” Hoppá!!!

Nem lehet, hogy ezt csinálod akár egy előadásban is?

Nem, nem, nem. Kérdezd meg a kollégákat vagy a nézőket. Egy előadásban nagyon alázatos tudok lenni, és vagyok is. Nekem igen fontos, ha valamit együtt csinálunk. Ez eddig működött. Azt tudom mondani, hogy a hatalom, az ugye három szó. Hat a lom. Én játszom, ahogy most a szavakkal is, és félek a játszani nem tudó embertől, mint József Attila. Hogyha ezt a hat a lom szósort beírod a keresőbe és megnézed a szinonimákat hozzá, akkor például az jön ki belőle, hogy működik a silányság.

Szerinted miért lett ilyen silány a mi politikai garnitúránk?

Mert hagytuk. Én is hagytam, én személy szerint érzem, hogy felelős vagyok.

Nekem az Antall József által irányított parlamentben minden pártban volt barátom.

Amikor ezek a barátaim hülyeségeket, disznóságokat, erkölcstelen dolgokat csináltak, akkor nem szóltam nekik, hogy na, halló, mi van itt!?

És ha szólsz, akkor nem csinálták volna?

Ezt nem tudom, de akkor jobb lenne a lelkiismeretem.

Azóta mindegyikükkel összevesztél?

Hát van, amelyikükkel nem nagyon van beszélgetni valóm, van, aki meghalt, Csengey Dénes, és van, akivel még beszélgetek időnként. Mondjuk Rajk Lacival.

És Márta Istvánnal hogy vagy?

Köszönöm szépen, nem jól. Szerintem az István nem erkölcsös, nem etikus dolgokat csinált.

Mire gondolsz?

Sok mindenre gondolhatok, de konkrétan arra gondolok, ahogy engem elküldött az útból.

Hogyan küldött el?

A Művészetek Völgye „ötletigazgatója” voltam. Tele volt az én ötleteimmel a Völgy. Például tudok egy nagyon jót mondani, felújítottuk a falumalom lakóházát, és az átadására meghívta a Művészetek Völgye az akkori agrárminisztert, meg L. Simon László kulturális államtitkárt. És akkor én azt találtam ki, hogy ezek a jóemberek ne átvágjanak egy szalagot, és akkor ezzel elvágnak valamit, hanem inkább rakjanak össze valamit. 20-25 cm széles, piros, fehér, zöld szalaggal átkötöttem az épületet, és a két átadónak az volt a dolga, hogy a szalag két végét kössék össze.

Ez remek ötlet, de ebben mi a sértő? Ez miért indok arra, hogy ne legyél tovább a Művészetek Völgyében? Nem arról volt szó, hogy mondtál valami beszédet, amikor az átadás történt?

Írtam egy szöveget, aminek a lényege az volt, hogy „ne szét, hanem össze”. Ne szétvágd, hanem kösd össze, ne széttépd, hanem ragaszd össze. És ezt a szöveget én mondtam, miközben ők összekötözték a piros, fehér, zöld szalagot. Az volt a vége, hogy ne szétharapd, csókold össze! De nem ez volt a baj, hanem az, hogy ezután a következő tizenegy hónapban L. Simon csupa olyan dolgot csinált, ami „szét és nem össze”. A következő évben a Művészetek Völgye sajtótájékoztatója előtt azt mondtam Pistának, hogy kérek két percet, mert a sajtótájékoztatón kívül szeretnék mondani valamit. Azt válaszolta, hogy persze. És akkor én elmeséltem ezt a történetet és elmondtam, hogy L. Simon miket csinált, amik „nem össze, hanem szét”. Azt gondoltam, ha két piros, fehér, zöld szalagot nem szétvágnak, hanem összekötnek, annak szimbolikus jelentősége van, hogy össze kéne rakni ezt az országot.

Az egész Nemzeti Együttműködés Rendszerének a legeslegnagyobb hibája az, hogy én ilyen indulatosan kell, hogy erről beszéljek. Széttépték az országot.

Én a Gyermekétkeztetési Alapítvány arca vagyok, elképzelni nem tudod, hogy mikkel találkozom. Jártam például Csenyétén, és ott azt mondták, szörnyű lesz, ha majd idejönnek a migránsok. Érted?!

Ez egy politikai húzás eredménye, ami nagyon bejött.

Nagyon bejött és meghülyítették az embereket. Hazudtak nekik, átverték őket és átverték az egész országot. Ide illik az a Göncz Árpád idézet, amire az előbb gondoltam. „Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”

Na, de akkor hogy látod, van nekik esélyük? Mert mintha bármelyik politikai oldal őket ejtette volna a leginkább.

Nincs esélyük. A hatalom nem ad nekik esélyt. A hatalomban működik a silányság.

De akkor miért szavaznak ők rájuk?

Mert meg vannak tévesztve.

De akkor nem nagyon ügyesek és fifikásak a megtévesztők, ellentétben az ellenzékkel?

Az ellenzéket hagyjuk. Ostoba. De a hatalom is ostoba.

Nem lehet, hogy a hatalom meglehetősen okos?

Nem.

A hatalomnak kitalálták a kampányát, míg az ellenzéki oldalon szinte semmit nem találtak ki.

Nemhogy semmi nem volt kitalálva, semmi nincs. És én nem is látom a jövőjét bármiféle kitalációnak. Ez elég tragikus. De hát Rákosi is ezt csinálta. Fölszalámizta az egész országot. Most a Jobbikot is fölszalámizzák, ez is ki van találva. A legnagyobb baj az erkölcstelenség.

De akkor most mi lesz szerinted?

Hát Gábor, az is kérdés, hogy most mi van?

No akkor mi van?

Hát szar. Nyakig ülünk a szarban.

És benne dagonyázunk?

Igen. Zalán Tibornak van egy nagyon jó szövege: „már csak a csecsemősírásnak hiszek a rám osztott szerelmekben lakó halálban.” Nincsenek támpontok, mindent elvettünk magunktól, elvesztettünk. Mondom, én személy szerint is felelősnek érzem magam ezért.

Rákos voltál, remélem, hogy kigyógyultál belőle.

Ki, ki, ki!!! Most voltam két hete MRI vizsgálaton, abszolút negatív volt.

Visszajöttél szinte a halálból…

Igen.

Lehet, hogy nyugalomra lenne szükséged. Most is, amikor kinyitsz egy újságot, megnézel egy híradót, rendszeresen felhúzod magad és a plafonon vagy?

Egyrészt híradót nem nézek, mert nincs tévém, illetve van, de nem nézem. Másrészt igen, a plafonon vagyok. És nem kéne a plafonon lenni, az ember tudja, de nem tudok mást tenni. Érted?!

Ez engem megaláz, bánt, őrjít. A szegénység, a nyomor, amit magam körül látok. És a kilátástalanság is.

Ez azt jelenti, hogy lényegében te is nyomorogsz?

Hát hál’istennek azért ez nem így van, mert ennivalóm van, időnként azért hívnak verset mondani, meghívtak például műsorvezetőnek arra az estre, amin Cseh Tamásra emlékeztünk, aki 75 éves lett volna. Nagyon-nagyon-nagyon ritkán forgatok. Most éppen találkoztam egy casting vezetővel, mondtam neki, hogy hívjanak, mert én elmegyek statisztálni is. Megjegyzem, a ’80-as évek végén én azért egyszer otthagytam a színházat, és elmentem taxisofőrnek. Szóval én nem szégyellek dolgozni. Már hatvankilenc éves vagyok, nem tudok elmenni taxisofőrnek, nem engednek oda.

Ilyen idős embert már nem vesznek föl?

Nem, persze. És nyilvánvalóan ezt-azt be kellene fizetni előre, amire nincsen pénzem. Csinálnék én sok mindent, például jelentkeztem egy iskolába pedellusnak. Az a baj, hogy amikor nincs munkaerő, a pedellusi állásra pályázatot hirdetnek. Azt írták, hogy adjak be egy pályázatot. Hát nem adtam be. Azt nem tudom, hogy elmehetnék-e például árufeltöltőnek, ezt még nem próbáltam meg…

A pénznél fontosabb Orbán leváltása

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője határozottan állítja: mindennél fontosabb Orbán Viktor és a Fidesz leváltása, ennek érdekében pedig hajlandóak további visszalépésekre. Jelenleg 58 jelöltjük van, ha 54 alá mennek, akkor további 150 millió forinttal csökken a kampánytámogatás összege, ám a párt hajlandó erre is. Az eredményesség érdekében már megkezdődtek a tárgyalások az LMP-vel, szerinte március 15-ig meg is fognak állapodni. A frakcióvezető úgy látja: Orbánéknak nincs más témája, mint a migráció- ellenesség, ebből nem tudnak már kimozdulni a választások közelsége miatt. Hódmezővásárhely komoly pofont jelentett a kormánypártnak, olyan nagyot, hogy akár vissza is üthet rájuk saját manipulatív választási rendszerük. Ehhez persze negyvennél több egyéni körzetet kell megnyerni, ami kizárólag az ellenzéki erők összefogása esetén lehet reális. Ennek ellenére, mondja Tóth Bertalan a Független Hírügynökségnek adott interjújában, a Jobbikkal formális együttműködés nem lehetséges.

 

Mi a fontosabb: az, hogy a párt anyagilag stabilabb legyen, vagy az, hogy Orbán Viktort le lehessen váltani?

A második. Egyértelműen.

Azért kérdezem, mert sokan mondják, hogy a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem lehet összehasonlítani  az országgyűlési választásokkal, mert ez utóbbinál pénzről is szó van. Minél kevesebb helyen indít egy párt képviselőt, annyival kevesebb költségvetési támogatáshoz jut hozzá…

A kampányfinanszírozás nem elsősorban egy párt anyagi stabilitását biztosítja, hanem a választásra való felkészülés forrása. Ebből az összegből tudja fedezni azokat az akciókat, kellékeket, amelyekkel meg tud jelenni a választók előtt. Egy párt, ha jó eredményt akar elérni, akkor a lehető legszélesebb körben igyekszik bemutatni jelöltjeit, programját, ehhez pedig pénz kell. Ebből a szempontból tehát fontos a kampányfinanszírozás, de azt is láthatja, hogy az MSZP az elmúlt időszakban vállalt áldozatokat, hiszen eleve negyvenhat körzetet például, átadott a Demokratikus Koalíciónak, két körzetben pedig független jelöltet támogat. Amennyiben lesz lehetőség az LMP-vel, és nagyon remélem, hogy lesz, további koordinációra, akkor addig megyünk, amíg ki nem alakul a lehető legideálisabb helyzet. Vagyis, ha kevesebb pénz jut a költségvetésből a kampányra, akkor ezt is be kell vállalnunk.

Ha jól tudom, ha 54 alá kerül a szocialista jelöltek száma, akkor újabb 150 millió forinttól esnek el…

Igen, ez így van, de ismétlem:

április 8-ára a lehető legjobb jelölteknek kell a Fideszesekkel szemben állniuk, és ha ehhez még át kell adnunk helyeket, akkor meg fogjuk tenni.

Egyébként ez a kampányfinanszírozás jól van így?

A Fidesz szempontjából mindenképpen. Így akarták gátolni a visszalépések és koordinálások lehetőségét, ezért tették egyfordulóssá a választást. Szóval nem véletlen, hogy ilyen szabályozást talált ki a Fidesz; itt 600 millió a maximum összeg, és mindig megy lejjebb és lejjebb, amellyel igyekszik megakadályozni a koordinációt, vagyis anyagilag ellenérdekeltté tenni a pártokat. Mi azonban ezzel most nem foglalkozunk.

Egyetért-e azzal, hogy Hódmezővásárhelynek, sok egyéb mellett persze, két fontos tanulsága van: az egyik az, hogy beigazolódott, nem tévednek a közvélemény-kutatók, a választók többsége kormányváltást szeretne. A másik az, hogy nem pusztán a jelöltállításban van szükség koordinációra, hanem a kampánymunkában is.

Az nyilvánvaló, hogy ha megvalósul az egyéni választókerületekre vonatkozó terv, akkor ott nem a pártok kampánya lesz a domináns, hanem a jelölt melletti összhang. Hódmezővásárhelyen is ez történt: az ellenzéki polgármester-jelölt mellett kiálló pártok, végezték a munkájukat a sikeres kampány érdekében; mindenki végezte a dolgát, a saját bázisán.  Ezt tehát az egyéni választókerületekben ugyanúgy meg kell tenni.  Az országos kampányban pedig majd versenyeznek a listák, ami egyben a listavezetők versenye is, azaz ki az, aki majd a legtöbb szavazatot kapja, és miniszterelnökként kormányt alakíthat. Tehát, ha van megállapodás, akkor helyben az egyéni jelöltek mellett kell kampányolni, országosan pedig a listák érdekében.

Arra nem reagált, hogy Vásárhely látványos visszaigazolása volt annak a mérésüknek, hogy a lakosság többsége kormányváltást akar.

Igen, ez így van.

Ez a kormányváltó többség már látható egy ideje, de hullámzó aktivitással. Voltak olyan időszakok, amikor a váltani akarók száma nem csökkent, de a lelkesedésük annál inkább.

A választások közeledtével azonban nő az aktivitás,  a hódmezővásárhelyi eredmény pedig, meggyőződésem, hogy komoly lendületet ad. Ez az eredmény ugyanis azt a hitet hozta vissza, hogy igen, meg lehet csinálni.

Azt is lehet mondani, hogy a hódmezővásárhelyi emberek elvégezték azt a munkát, amelyet demokratikus ellenzék pártjai nem tettek meg…

Mi tagadás ezek a pártok sokat tettek annak érdekében, hogy ne ez az optimista hangulat uralkodjon. De ez most egy fontos, és időben érkezett figyelmeztetés számunkra; üzentek a választók nekünk, de üzentek Lázár Jánosnak és a Fidesznek is, hogy nem lehet velük bármit megcsinálni. Kiderült, hogy számukra is elfogadhatatlan és tarthatatlan mindaz, ami az elmúlt években és mostanság történik.

Ön szerint megroppant a Fidesz?

Mielőtt túlságosan elszaladnánk, szükséges látnunk, hogy a Fideszes polgármester-jelöltre nagyjából ugyanannyian szavaztak, mint négy éve, ami azt jelenti, hogy a kormánypárt szavazói egyben vannak. Valamennyit nyilván kopott a bázisuk az elmúlt hónapokban, de az a kétmilliónyi szavazójuk mindenképpen megvan.  A kérdésére a válaszom tehát az, hogy

nem érzem azt, hogy a Fidesz megroppant volna.

Kommunikációs zavart sem érez?

Azt igen. Az teljesen egyértelműen látszik.

Két hete volt Orbán Viktor évértékelője, amelyben, enyhén szólva is, lesajnálta az MSZP-t, importált miniszterelnök-jelöltről beszélt, akinek az a feladata, hogy kivezesse a pártot a parlamentből. Ön szerint ma is elmondaná ugyanezt a beszédet a kormányfő?

Biztos, hogy nem mondana ilyen beszédet. Orbán akkor arról beszélt, hogy ő már a munkát elvégezte itthon, ellenféllel nem kell számolnunk, mert bivalyerősek vagyunk, most az a feladatunk, hogy az európai politikát irányítsuk. Amúgy pedig azt gondolom, hogy ha a politikai ellenfél szájára veszi a legfőbb riválist, akkor az azt jelenti, hogy számol vele. Ha nem látná, érzékelné Karácsony Gergely népszerűségének, ismertségének növekedését, valószínűleg nem is beszélt volna róla. Arra persze én is kíváncsi lennék, hogy most miként hangzana egy Orbán-évértékelő. Úgy látom, még nem döntötték el, hogy harcos, sorosozó, migránsellenes legyen a kampányuk, vagy változtatnak. Az biztos, hogy ahhoz rövid a a hátralévő idő, hogy száznyolcvan fokos fordulatot vegyenek.

Lát más lehetséges témát számukra?

Nézze, az biztos, hogy a népszerűségvesztésüket érzékelik, Vásárhelyen tapasztalták is, most nyilván azt kell mérlegelniük, hogy belefér-e ez a fordulat, vagy sem?  Az első pillanatban úgy tűnt, hogy megszabadulnak a Soros-féle kampánytól, de mintha máris visszatértek volna… Németh Szilárd például olyan ámokfutást rendezett a napokban, ami nem azt jelzi, hogy bármi változás várható lenne.

Ha már említette Németh Szilárdot: ön szerint miért tart ilyen embereket Orbán Viktor?

Minden a hatalomban maradásról szól. Szerintem ugyan a politikának és a politikusoknak mintát kellene adni a társadalom számára, de a Fideszben, láthatóan, ezt másként gondolják.  Ez a stílus ugyanis átragad az emberek egy részére, mégpedig azzal a felütéssel, hogy ha ők megtehetik, akkor én is megtehetem.

Ha ők erőszakosak, akkor én miért ne lehetnék erőszakos, ha ők ellophatják a közösség pénzét, akkor én miért ne tehetném meg, miért ne csalhatnék én adót, vagy trükközhetnék a könyvelésben, vagy a dolgozó bejelentésében?

Ha Fideszes országgyűlési képviselő üzletében feketemunkás van, akkor nálam is lehet. A Németh Szilárd-féle stílussal az hétköznapokban is lehet találkozni, az erőszakossággal. Vannak olyan emberek, akik erre fogékonyak.

És azt meddig teheti meg Orbán Viktor, vagy éppen Németh Szilárd, hogy a legdurvább korrupciós ügyekre nem ad választ? Egyáltalán elérheti-e az Elios ügy például Orbán Viktort magát?

Szerintem már elérte. Az emberek a mindennapi élet kapcsán is magukból indulnak ki. Abból ugyanis, hogy otthon, az ebédlőasztalnál, csak megbeszélik egymással a család dolgait. És vajon elképzelhető-e, hogy az Orbán-család asztalánál nem kerülnek szóba egymás ügyei. Nem érdeklődnek a másik történései iránt?  Egy családon belül szinte elképzelhetetlen, hogy ne kérdezzék meg egymást: hogy mennek a dolgaid, mivel foglalatoskodsz mostanság?  Orbánt ne érdekelné, hogyan megy a lánya sora, hogyan állnak meg saját lábukon? Így aztán, ezek alapján, az emberek sem hiszik el, hogy mindez nem történt meg. Ennek az Elios-botránynak, a vej-ügynek ez a külön érdekessége:

ezer ügyet tártunk már fel, ennél sokkal nagyobb nagyságrendeket, nem tizenhárommilliárdos, hanem százmilliárdos visszaéléseket; Mészáros Lőrinc vagyongyarapodása évről évre, mit évről évre, napról napra mindenki által látható, még sem ütötte át azt az ingerküszöböt, amelyet most a miniszterelnökhöz köthető botrány átütött.  Itt ugyanis közvetlen érintettséget lát a választópolgár. Azt látják, hogy Orbán Viktor családján belül vádol meg ilyen bűncselekmény sorozattal egy európai intézmény.

Ez lenne a tizenhárommilliárdos banánhéj?

Igen.  Igen, azt gondolom, hogy ez az az eset, amelynél már egy elkötelezett Fidesz-szavazó is elgondolkodik. Eddig ugyanis azt mondta, hogy a szocik is loptak, hát a mieink is, de miniszterelnökünk, az nem, az tiszta,ő a nép nyelvén beszél, közülünk való. Na, ez az a nimbusz, ami most sérül; hogy már ő is… Vagy ha maga nem is, de a lányának a férje igen.  És nem állhat ki Orbán most azzal a nyilvánosság elé, hogy nagyot csalódtam a vejemben, hogy engem becsapott. Ez nevetséges lenne.

Egy friss hír szerint, amelyet a Független Hírügynökség hozott nyilvánosságra, egy civil szervezet, létező törvény alapján kezdeményezi többek között Orbán Viktor kitiltását is az Egyesült Államokból. Lehet azt állítani, hogy a nemzetközi térben is kezd elfogyni a levegő Orbán Viktor és a kormánya körül?

Ez már eddig is érzékelhető volt. Láthattuk, hogy kik a barátai Orbánnak. Az elszigetelődés igen, létezik.

Érdemes abban reménykedni, hogy az Európai Unió, amennyiben marad az Orbán-kormány, hogy visszatérjen a demokratikus alapelvekhez?

Nem. A nemzetközi helyzet nem fogja megoldani a mi problémáinkat. Nekünk kell, lehetőleg április 8-án. Csak rajtunk múlik. Ez akkor is így van, ha Orbán Viktor feszegeti azokat a határokat, amely a nemzetek békés egymás mellett élését biztosítják.

Ki meri jelenteni, hogy látótávolságba került a kormányváltás lehetősége?

Igen, látótávolságba került.

Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, a Jobbikkal is kell tárgyalni, jelentsen ez bármit. Ön mit gondol erről?

Nem fogunk a Jobbikkal tárgyalni.

Onnan indultunk ki, hogy a legfontosabb most Orbán Viktor leváltása, ehhez viszont egy olyan együttműködésre van szükség, amilyet Hódmezővásárhelyen láttunk. Vagyis egy kimondatlan, mégis egymást segítő kooperációra.

Én nem látom, hogy bármilyen formális együttműködés kivitelezhető lenne. Olyan mértékű eltérések vannak a programjainkban, amely ezt lehetetlenné teszi. Hogy csak egy példát említsek: a Jobbik oktatási programjában szerepel a szegregáció, ilyet baloldali demokratikus párt nem fogadhat el. Hogy egy adott választó kerületben a választók keresik a legesélyesebb ellenzéki jelöltet, kormányváltó erőt, ez pedig az ő döntésük.

És az LMP?

Ők tárgyalnak a Jobbikkal, ez meg az ő döntésük. Mi persze az LMP-vel tárgyalunk, a minél jobb kooperáció érdekében, de a Jobbikkal, hangsúlyozom újra, semmiképp.

Karácsony Gergely azt nyilatkozta, hogy reményei szerint március 15.-ig le fognak zárulni ezek az egyeztetések.

Igen, ez a terv. Már túl vagyunk az első beszélgetésen, a cél pedig az, hogy olyan konstrukciót mutassunk be a választóknak, amely eséllyel küzd a kormányváltásért.

Előállhat az az ideális helyzet, hogy a képviselő-jelöltjeik egy-az egyben harcoljanak a Fideszesekkel?

Az összes választókerületben nem, de a többségében igen.

Hány körzetben lát esélyt a győzelemre?

Nem könnyű jósolni, különösen Hódmezővásárhely után.  A múlt hét szombat estéjén alig akadt olyan ember, aki azt gondolta volna, hogy a ilyen mértékű győzelmet arat az ellenzéki jelölt.

Vannak számok, amelyekkel dolgozunk: 20-25 körzet megnyerése esetén nincs kétharmada a Fidesznek, 40-nél nincs többsége, a fölött pedig még a kétharmados ellenzéki győzelem is elérhető.

Olyan a választási rendszer, hogy akár vissza is üthet a Fideszre. Azt már látjuk, tudjuk, hogy a választók ezt akarják.

Orbán olyan, mint a fű: ma friss, holnap elporlad

Beszélni kell, szólni, mert az is cselekvés, mondja Iványi Gábor lelkész, az Oltalom karitatív egyesület elnöke a Független Hírügynökségnek adott karácsonyi interjújában. Azért kell beszélni, mert Orbán Viktorék a szemünk láttára fosztják ki az országot. Itt minden egyetlen ember érdekének van alávetve, állítja, egy olyan embernek, aki fáraónak, Istennek képzeli magát. Iványi, aki két gyermekét is megkeresztelte a miniszterelnöknek, soha nem volt bensőséges kapcsolatban vele. Azt már korábban is látta rajta, hogy nem tudja elviselni a vereséget, vagy ha ellentmondanak neki. Időben meg kellene őt állítani, és nem megvárni, amíg a személyiségének teljes nyomorúsága kiteljesedik.

 

Azt figyeltem meg, hogy ön egyre karakteresebben szólal meg az utóbbi időben. Miért?

Amióta ez az esztelenség van, sok mindent újra gondoltam. Például az egyik, a szónak a súlya. Vannak, akik azért nem szólnak, mert csak szólni lehet. Amikor az Isten a világot teremtette, akkor szólt és meglett. Ennek persze teológiai üzenete van, mert ezt én nem tudom természettudományosan megfogalmazni. A mi számunkra üzenete van, azt jelenti: beszélj, amikor beszélni kell. Még az ügyetlen beszéd is fontos, hatni képes. És a másik fele is igaz: minden hitvány beszédért egyszer az ember számot ad. Csordogál bele a méreg a közös folyónkba, de most nem ezt hangsúlyoznám, hanem a másik felét: ne mondjunk ilyet, hogy csak beszélni lehet. Tessék szólni. Az Örökkévaló sem egyetlen egy szóval teremtette a világot, hanem időről időre újabb szavakat mondott ki. Itt kezdődik a dolog. Amikor minden hazugság, minden tagadás, ami ebből lesz, az a szégyen, amit egy következő kornak el kell takarítani. Hogy végre legyen világosság. A világosság leleplezi a káoszt.

De miért gondolja úgy, hogy a beszéd segít?

Mert ki kell mondanunk azt, ami van. Még akkor is beszélni kell, ha azok, akikről szó van, röhögnek rajtunk, de a beszéd az egyetlen, amire az ember vállalkozhat az egészen beszűkült térben. Emlékszem, a pártállam idejében, amikor megalakult a Szabad Kezdeményezések Hálózata, egy bélyeg nagyságú hír jelenhetett meg róla a Népszabadságban. Arra is emlékszem, mennyire ünnepeltük ezt a kis hírt, hogy milyen ravaszak voltunk, apróhirdetés formájában jelentettük meg. Mellette egy másik hirdetés volt olvasható, hogy valaki keresi a fehér herélt macskáját. A herélt kandúr mellett is örültünk, hogy ott van a Szabad Kezdeményezések Hálózata, ami ugye egy ellenzéki tömörülés volt. Azért hangsúlyozom ezt, mert nem kell azzal foglalkozni, hogy mit biggyesztenek mellé, csak mondani kell.

De a beszéd az még sem cselekvés…

Én viszont azt mondom, hogy a beszéd mindig cselekvés. A Bibliára is azt mondjuk: az Isten igéje. Az ige mindig cselekvés. Ha a Jóisten nem akarja, hogy valami történjen, akkor nem szólal meg. Ha megszólal, abból lesz valami. Úgy kell tehát megszólalnunk, azzal a kitartással, hogy abból legyen valami. Meg tudjuk fogalmazni, hogy mit akarunk, mint ahogy azt is: mit miért nem akarunk. Nagyon sokat gondolkoztam mostanság Jeremiás próféta több ezer éves szavain. Akkor, amikor megvesz egy földet, Jeruzsálem elestének előestéjén, holott tudja, hogy az egész ország a babiloniak tulajdonába kerül, mégis egy élelmes unokaöccse rásózza a földet. Jeremiás mégis megveszi, csak azért, hogy a remény megmaradjon, hogy itt egyszer még olajfákat fognak ültetni. Lehet, hogy évszázadok telnek el közben, de az utókor látni fogja: ők legalább tettek valamit.

Látok itt az irodájában egy órát, ami visszafelé jár…

Izraelből való…

…Csak azt akartam kérdezni, hogy tekinthetjük-e jelképesnek, hogy ugyanis visszafelé megyünk az időben? Már ami a demokráciát, a szabadságjogainkat, az emberi jogainkat illeti?

A dolgok maguktól mindig visszafelé dőlnek. Ha nincs erőfeszítés, hogy előrevigyük, akkor maguktól kúsznak visszafelé.

Egy bölcs rabbi mondta egykor, épp az órával kapcsolatban, hogy vannak kerekek, amik visszafelé forognak, hogy a mutató előre tudjon menni.

Azt akarom egyébként mondani, hogy a dolgok maguktól elromlanak. A kutya, ha nem neveled, gondozod, elvadul, a házad, ha nem lakod rendesen, elpusztul. A múlt vizsgálata is azért érdekes, mert ott van benne, hogy mi történik veled, ha nem előrefele tolod a dolgokat.

De épp arról beszélek, hogy itt most mégis folyamatosan visszafelé megyünk. Elég, ha csak az ön személyes, illetve az ön által képviselt intézményekre, vagy munkájára, a szegények támogatására gondolok, egyre inkább ellehetetlenítik.

Nem képzelem magamat istennek. Valamikor véget fog érni az életem, és már nem fogom tudni folytatni, így azért imádkozom, hogy legyen valaki, aki jobban csinálja, mint én. Csinálja akkor is, ha ezt ellenszélben kell tennie. És tudja: nem azért csinálunk ilyen dolgokat, mert az megéri nekünk, vagy bárki hálás érte, hanem mert szükség van rá. Nyilván, ha nem lenne erre a tevékenységre szükség, sokkal boldogabban foglalkoznék nyelvészeti kérdésekkel, költészettel, vagy írással. Szóval nem olyan nagy tragédia, ha az ember az eredeti álmait félre tudja tenni, és egy szorító szükség igájába hajtja a fejét.

Mi volt az ön eredeti álma?

Ma már nem tudom. Azt tudom, hogy sok örömet jelentett nekem az irodalom, a természet… Vagy csak szemlélődnék, és élnék boldogan.

Amikor a beszélgetésünk elején a radikalizmusára utaltam, arról beszéltem, hogy korábban biztosan nem lehetett olyan kijelentéseket hallani öntől, mint például azt: Orbánéknak már rég a börtönben lenne a helyük. Hiszen, ha valami távol áll öntől, az épp az, hogy elvenni bárkinek a szabadságát.  Mi az, ami erre késztette önt?

Igaza van: nem vagyok börtönpárti. Senkinek nem kívánom, hogy elveszítse a legnagyobb kincset, a szabadságát. Tudom, miről beszélek, hiszen álltam büntetőeljárás alatt, voltam előzetesben, kaptam felfüggesztett börtönbüntetést. De még sem lehet mást mondani, ha egyszer vannak, akik a szemünk láttára fosztják ki az országot. Politikailag pedig megint mászik bele az ország a romlásba – az elmúlt száz évet tekintve már harmadszor -, aminek rendbetételéhez újra hetven, vagy száz év kell. És ez nem az ország érdeke, hanem egyetlen egy emberé, no meg az ő haramiáinak az érdeke, és ennek az egyetlen ember érdekének van alárendelve egy egész ország jövője, a nemzetek közösségében való megbecsültsége. Hogy konkrétumot is mondjak: most elindítják a bűnvádi eljárást a jobbikos Kovács Béla ellen.

Én nem tudom mennyi kárt okozott Oroszország és Magyarország között közlekedve, de nem hiszem, hogy többet, mint Orbánék a Paks2-vel.

Nem tudom mit jelent manapság kémkedni, hazát árulni, de azt látom, milyen undorító történet, hogy miközben egy közösség által biztosított haszonból élünk, közben ellenük dolgozunk, gondolok itt akár a NATO-ra, vagy az Európai Unióra. Mondok más példát is: ha valaki ülhet a börtönben, miközben semmit nem követett el – gondolok itt Császy Zsoltékra -, mert egyesek így akarnak politikai üzeneteket megfogalmazni, vagy mint Zuschlag, aki néhány millióért ült hét és fél évet, akkor tessék felszorozni, és kiszámítani, mennyit kell ülniük azoknak, akik háromezer milliárdot, a nyugdíjalapot, vagy a Fejér megyei földterületeket síbolták el.

Önről köztudott, hogy személyes jó viszonyban volt Orbán Viktorral, illetve a családdal. Akkoriban még ezek a személyiségjegyek nem voltak érzékelhetőek?

Nekem Orbán Viktorral soha nem volt bensőséges kapcsolatom. Udvarias, barátságos kapcsolat volt ez, messze nem tettem annyit érte, mint például Soros György. Ameddig egyébként nem jutott abba a helyzetbe, hogy ilyen kontroll nélküli hatalom került a körmei közé, addig az olyan megmozdulásai, amelyek nem voltak számomra rokonszenvesek, inkább mulattattak. Szóval, amíg az emberi gyarlóságok nem párosulnak hatalommal, addig csak mulattat, de amikor már hatalom is van, azt már nehezen viselem. Például, amikor még ellenzéki frakcióvezetőként belekeveredett a székházügybe, azt egyszerűen megemészthetetlennek tartottam. Aztán nagyon zavart a Kaya Ibrahim-féle történet, vagyis látszott – hogy a kérdésére válaszoljak -, mennyire rossz irányba megy Orbán. Most meg az van, vagy lesz, hogy az ügyészséggel és minden állami szervezettel a háta mögött, a maga hitvány rafináltságával újra kétharmadot szerez, aztán majd államelnökként, megemelt kompetenciákkal a Várba költözik, hogy onnan szemlélje egy miniatűr, mákszemnyi nemzet isteneként, hogy mi történik az országban. És nem érdekli, hogy az emberek gyökeret esznek, meg csigákat… Valószínűleg a gonoszság teljes kiterjedését is meg kell várni, hogy eliszonyodjon tőle az ember, de efelé halad. Szóval, amíg nem került ebbe a hatalmi helyzetbe, addig minden bogara, vagy önteltsége viselhető volt, épp úgy, ahogy a baráti társaságunkban is elviseljük a kellemetlen és neveletlen embereket. Én nem fociztam vele soha, de

hajdani egyetemi társai elmondják: elviselhetetlen volt a kispályás fociban, képes volt azon is erőszakoskodni, hogy nem róla ment ki a labda, holott nyilvánvaló volt, hogy róla ment ki. Ez az ő egész élete.

Hogy nem tudja elviselni, hogy ő hibázott, hogy másnak is van véleménye, hogy másnak is van a világról elképzelése. Ez a tulajdonsága vezet oda, hogy ő, meg a teljesen hitvány külügyminisztere oktatják ki a világot arról, hogy miként kell demokráciát építeni, országot kormányozni. Ő egyszerűen nem tudja elfogadni azt, hogy nem ő a Jóisten. Nem döbben rá, hogy olyan, mint a fű, ma friss és harmatos, holnap elszárad és kemencébe vettetik. Az embernek tudni kell, hogy mulandó és törékeny. Egy bélyegnyi történet lesz ő száz múlva Magyarországon. Nem az örökkévalóságnak dolgozunk, hanem a mának. Nekünk ma kell megetetnünk az embereket; nem lehet elvenni az ő nyugdíjalapjukat, a kenyerüket. Neki Magyarország dicsőségét kellene szolgálnia, azért hogy az emberek békében éljenek, ne legyenek kitéve zaklatásnak. Ez az, ami számára megteremtené a halhatatlanságot. Ehelyett az van, hogy mindenre lő, ami mozog, újabb és újabb ellenségeket talál. Ki tudta volna elképzelni, hogy az őt menedzselő Sorosból a legnagyobb közellenség lesz? Nem tudtuk volna elképzelni, hogy az ő Simicska barátja hasonlóképpen jár, nem tudtuk volna elképzelni, hogy a liberálisok, amely pártcsaládnak valaha ő az alelnöke volt, ma a sátánnal egy kategóriába kerülnek, hogy ő lesz a konzervatív oldal, saját beállítása szerint, eszményképe… És, ha elég hosszan élünk, akkor lesz még ebben fordulat. Selyemhernyó típusú ember, szoktuk mondani, ha lerágja egy fa tövét, nem érdekli, keres egy másik fát. Pedig a világ arra való, hogy amíg élünk, annak bölcs működését segítsük. Azt, hogy az emberek békében és boldogan éljenek benne. Ő nem ezért dolgozik.

Valaki azt mesélte nekem, hogy az ő fia, akit én annak idején megkereszteltem, és ma egy vallási csoport vezetője, arra a kérdésre, amely az apja jellemére vonatkozott, azt a választ adta, hogy ha majd nem lesz hatalmon, akkor talán meg fog térni.

Van ebben igazság. De abban, és amely felé ő halad, az ilyen típusú ember nem tud megtérni; ez a fáraó kategóriája a bibliában, aki tíz csapás ellenére sem tér meg; ahogy felocsúdik gyászából, üldözőbe veszi a menekülőket. Nem tud befogadni, nem tud megnyugodni. Ezért el kell venni tőle azt, ami lehetővé teszi számára azt, amit művel. Ez kell ahhoz, hogy rádöbbenjen, nem ő az Isten, hanem csak egy apró porszem. Ha ezt ő képes lenne elfogadni, akkor tudna hasznos dolgokat is csinálni. Mert most még a látszólag hasznos dolgok is kártékonyak, mert kétszer annyiba kerülnek, mintha tisztességesen valósítaná meg. És megy, megy az idő, az emberek arra várnak, hogy jöjjön egy hasonló nagy gazember, aki majd legyőzi ezt a gazembert, vagy jöjjön az Isten beavatkozása és akkor vigye el, egészen addig így lesz, amíg diákok, háziasszonyok, lúdtalpas papok rá nem jönnek, hogy nekik kell az ügyeket a kezükbe venni. Magyarországon azért nem történik semmi, mert hungarikummá vált a gyávaság. Addig nem lesz semmiféle változás, amíg valakire várunk. Másként fogalmazva: amíg az emberek rá nem jönnek, hogy nem egy istennel állnak szemben, akit imádni kell, akit újabb és újabb önfeláldozásokkal szolgálni kell, hanem határozottan el kell várni, hogy biztosítsa számunkra, erre a rövid időre, az életet. A Bibliában is így működik: szerződés van, a tízparancsolat, amit betartunk. A bibliát nevezik ó és újszövetségnek; szövetség, az, miben állapodunk meg: nem loptok egymástól, nem veszitek el egymás vagyonát , nem kínozzátok egymást, én adok nektek egészséget, esőt, a lehetőségeitek korlátlanok lesznek. Ha nem így csináljátok, az valamilyen módon mérget, átkot fog jelenteni. Fordítsuk le ezt a jelenlegi helyzetre: Mózes azt mondja szeresd a jövevényt, te is bevándorló voltál Egyiptomban. Noha ott bántottak, most azt a következtetést vonod le, hogy visszaadod? Nem: légy megértő és szeresd a másikat. Az ellenségeddel szemben is legyél korrekt, ne használd ki azt, hogy ő most kiszolgáltatott, ne zsákmányold ki. Sok törvény van erről a bibliában; még az adósodra is azt mondja, a világért le ne vedd róla a felső ruháját, mert azzal takarózik. Megteheted, hogy elveszed? Megteheted. Isten elvenné? Nem venné el, eszébe nem jutna. Ha szomjas, adj neki inni.

Emlékszem 14-ben, vagy 15-ben Borsodban, a legnagyobb nyárban elzárták a kutakat. Ez valami fertelmes ördögiesség. Mi értelme volt az utcai kutakat elzárni? Semmi másról nem szólt a történet, csak annak bizonyítására, hogy azt teszem veletek, amit akarok. Ha viszont én egy fáraó vagyok, mint hiszem magamról, akkor sokkal nagyobb a felelősségem. Nem azért beszélek istenről, hogy hitórát tartsak Önnek, hanem mert ezek kereszténynek mondják magukat. Jézus sem tett mást, mint a mózesi törvények szerint segítette a szegényeket.

Márpedig, ha valaki azt mondja keresztény, azaz Jézus tanítványa, akkor hogyan lehet, hogy szöges ellentétét teszi annak, amit Jézus tett.

Akkor azon kívül, hogy hazudik, miféle gyalázatba keveredik? És miféle mocskot ken rá erre a nyomorult országra. Nem az lett volna egy igazi szép kihívás, hogy a kiegyezés óta sorozatosan elszúrt dolgainkat végre rendbe tegyük? Mindig hazudoztunk és nyafogtunk, azt állítván, hogy bennünket ok nélkül bántanak. Mondhatta volna Orbán: itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Itt az idő, hogy végre létrehozzuk a béke szigetét, jöjjön mindenki ide, akik egymással hadakozik, nálunk megtalálja a békéjét. E helyett, ha eljönnek ide, azt kell tapasztalniuk, hogy itt egy olyan vezetője van az országnak, aki azt hiszi magáról, hogy ő határozza meg hogy a Nap hol keljen fel. Itt tartunk most, 2017 Karácsonyán. És ezért kell szólnunk.

Egy baloldali ország, amely a jobboldalra szavaz

Az Új Egyenlőség című társadalomelméleti magazin elkészített egy politikai tesztet, amely kitöltőinek segít tisztázni, hogy ki számít ma baloldalinak vagy jobboldalinak Magyarországon. Az interneten elérhető kérdéssort a politizáló célközönségnek ajánlja Pogátsa Zoltán. Az internetes magazin főszerkesztője azt állítja, hogy a magyar nép annak ellenére baloldali maradt, hogy a jobboldali Orbán Viktort harmadszor választotta kétharmados többséggel miniszterelnöknek.

A tíz perc alatt kitölthető teszt segít tisztázni, hogy ki a jobboldali, ki a baloldali. Gondolja, hogy az emberek nem tudják, hogy milyen politikai értékek alapján élnek?

De, nagyon sokan tudják. A teszt azon kívül, hogy segít az értékek megfogalmazásában, a megerősítést is szolgálja, hiszen a konkrét kérdéseken, válaszokon keresztül jelzi a különböző elméleti irányokat. Alapvetően mi is a gazdasági bal-jobb értékfelfogást különböztettük meg, amely az elhanyagolt újraelosztáshoz való viszony alapján tesz különbséget. Azt tapasztaljuk, hogy a rendszerváltás óta a magyar politikai viták logikája alapvetően kulturális jellegű. Ezen a tengelyen az etnikai, a szexuális kisebbségekhez való viszonyulás, a hagyományos női-férfi szerepekkel kapcsolatos vélemények alapján szóródnak a vélemények, egy alapvetően zárt, vagy nyitott társadalom értékeinek megfelelően. Mi fontosnak láttuk, hogy a választókban tudatosodjon a gazdasági tengely is, amely a piacpártiság versus újraelosztás pólusok között mozog.  Mind a két témakört nagyon fontosnak tartjuk, ezért szeretnénk mindkét tengelyt bevinni a magyar közbeszédbe.

Nem létezik ugyanis az úgynevezett „balliberális” kategória. Ez egy oxymoron, vegetáriánus steak. A baloldaliak, más néven szocdemek újraelosztás pártiak, a liberálisok gazdaságilag jobboldaliak, piacpártiak. Összeköti őket, hogy a kulturális tengelyen mindketten nyitottak.

Úgy gondolja, egy ilyen teszt sokat segít abban, hogy sikerüljön megvilágítani, a mai politikai dzsumbujban ki merre tart?

Mielőtt a tesztet kitettük a honlapunkra, a Policy Solutions a Závecz Research-el, egy országosan reprezentatív mintán lefuttatta. Azt már korábban is tudtuk, hogy a magyar társadalom alapvetően újraelosztás-párti, ami azt jelenti, hogy Magyarország valójában baloldali, szociáldemokrata nézeteket vall. Ezt az eredményt kaptuk a teszt próbáján is, ami a jövő formálásának lehetőségeit is megmutatja. Ha ugyanis valaki valóban le akarja váltani az újraelosztást ellenző és mellőző Orbán Viktor kormányát, akkor a jelenlegi rendszerrel szemben nem a piaci liberalizmus nevében kell programot kínálni, mint eddig, hanem a gazdasági újraelosztás irányából. Ezen kívül az Orbán-féle „nemzeti” érzés helyett – ami identitást ad a társadalomnak – inkább a „nép” fogalmát lehet hatásos azonosság-képző tényezőnek használni, ami az igazságos, szolidáris társadalom elvére épül.

Ilyen politikai teszt, vagy értékmérő sokféle van a világban, de vajon a néhány perc alatt kitöltött kérdőív a maga 30 kérdésével képes pontosan megmutatni kiállítója politikai világképét?

Viszonylag nagy pontossággal. Sok forgalomban lévő tesztet megnéztük, a legegyszerűbb az lett volna, ha a piacon találunk megfelelőt. A nemzetközi tesztek tematikája, szóhasználata azonban nem alkalmas a magyar viszonyokra. A korábban Magyarországon használatos kérdések pedig a különböző pártok holdudvarából érkeztek, s a feladatuk is az volt, hogy a pártok felé tereljék a szavazókat. Ezért döntöttünk úgy, hogy szerkesztünk egy saját kérdéssort, amelynek a valós célja valóban a különböző vélemények kategorizálása volt. A végső formájában a tesztet kipróbáltuk a politikusokkal is, összevetettük például a rendszerváltás utáni Orbán Viktor véleményét a 2018-as Orbán Viktoréval. A kormányfő meggyőződésében bekövetkezett változást jól mutatta a koordináta-rendszerben bekövetkezett mozgás; a korábbi nyitott, baloldali értékeket valló kormányfő az idők során egy zárt, jobboldali politikussá formálódott. De a tesztünkön megmutattuk Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Szél Bernadett helyét is, tehát akik kitöltik a tesztünket, hozzájuk képest is térbe tudják helyezni önmagukat.

A legnagyobb vélemény-változást valóban Orbán Viktor produkálta, de vajon vele együtt a szavazói is megváltoztatták a véleményüket, vagy a miniszterelnök karizmája, esetleg a gazdasági érdekeik vezérleték a választókat?

Valószínű, ma Orbán Viktorra nem ugyanazok szavaznak, akik ’98-ban, de ezt külön kutatás igazolhatná. Az bizonyosnak látszik, hogy például egy olyan személyiség, mint Jeszenszky Géza tíz éve még Orbán Viktor híve lehetett, de ma már biztosan eltávolodott a miniszterelnöktől, s vele együtt a tömegek is. De a képlet fordítva is igaz lehet, hisz manapság Orbánnak olyan hívei is vannak, akik ’98-ban biztosan ellene szavaztak. Mindez a Fidesz változásával magyarázható.

A konkrét tesztekben standard témák szerepelnek: ki hogyan vélekedik az abortuszról, a halálbüntetésről, a gazdagságról. Mindig ezek az alapkérdések?

Minden kérdés alapkérdés, mi nem akartunk rangsort felállítani. A témákat úgy válogattuk össze, hogy az elmúlt harminc évben ezek voltak a magyar társadalom kulturális és gazdasági vitatémái; nem tudnék olyat kiemelni, amely csak néhány embert érint. Az abortusz ma ugyanolyan fontos, mint az állam ingyenes oktatási-, vagy egészségügyi rendszere, mindkettő az utolsó három évben vált éles vitatémává. Korábban a romák, vagy az Európához tartozás osztotta meg ennyire a társadalmat.

Az Új Egyenlőség kérdőíve csak néhány napja került ki az internetre, egészen pontosan meg tudja mondani, hogy mennyire vált népszerűvé?

Igen, pontos számot tudok mondani. Tízezrek fedezték fel.

Azt tudják már, hogy inkább jobb, vagy baloldali emberek töltik ki az anonim kérdőíveket?

Persze, ismerjük a kitöltők korát, nemét, s úgy gondolom, hogy a mi közönségük inkább balos, aki híve az úgynevezett skandináv modellnek, ami a magyar viszonyok között radikális baloldalnak számít, Nyugaton mérsékeltnek. Ez a része a társadalomnak egyébként is nyitottabb, kulturális értelemben befogadóbb, ebben a szociáldemokraták a piacpárti liberálisokkal hasonló nézeteket vallanak.

Vannak a vállalt politikai értékek, s persze van maga a választás, amely során tapasztalatok szerint még a baloldali szavazók inkább személyre, és nem pártra szavaznak. Ebből eredően előfordulhat, hogy egy demokratikus ország diktátort választ magának?

A Policy Solutions és a Závecz Research készített egy másik reprezentatív kutatást, amely azt bizonyította, hogy a magyar társadalom fele, kétharmada részben elfogadja a különböző skandináv szociáldemokrata értékeket.

Az ország tehát baloldali, de azért már harmadik alkalommal kétharmaddal megszavaz egy jobboldali, időnként egészen a szélre csúszott magyar kormányt?

Igen, mert a baloldali politikus gárda gyakorlatilag szétesett, s nem képes talpra állni. Emlékezhetünk, hogy 2006-ban a baloldali MSZP és a liberális SZDSZ 2 millió 600 ezer szavazó támogatásával került kormányra, a Fidesz pedig az MDF-fel együtt szerzett 2 millió 500 támogatót. Abban az évben tehát úgy nyert a baloldal, hogy nagyjából azonos szavazót nyertek meg.

Ha megnézzük, hogy mi történt 2010-ben, akkor láthatjuk, hogy Orbán nagyon sok plusz szavazót nem szerzett, de megőrizte a korábbi szavazóbázisát, viszont a baloldal Gyurcsány kormányzása után először 1 millió 300 ezer, majd 1 millió alá küzdötte magát. Vagyis Gyurcsány Ferenc kormányzása a baloldal számára felért egy katasztrófával.

A közhiedelemmel ellentétben Orbán Viktor semmit sem csinál különösebben jól, zseniálisan semmiképp. A 8 millió választóból megtart 2 200-700 ezret, ami nem rossz eredmény neki, tisztességesen elvégzi a jobboldali politikusgárda a munkáját, de ez nemzetközileg nem kiemelkedő eredmény. Semmiképp nem jelenti azt, hogy Magyarország jobboldali többségű lenne. Csak annyi történik, hogy a jobboldal képes hozni a jobboldali szavazatokat, a baloldal viszont nem. Ez nemzetközi szinten is katasztrofálisan alacsony, az okáról érdemes lenne őszintén beszélni.

Manapság sokszor elmondják a politikusok, hogy a bal-jobb felosztásnak semmi értelme. Ezzel egyetért?

Semmiképp, aki ezt állítja az szinte bizonyosan jobboldali, aki nem érti, hogy a jövedelmek állam általi újraelosztása, a szegények, a rászorultak segítése alapvető eleme a politikának.

De hol vannak a baloldali szavazók?

A meglévő baloldalra egyáltalán nem hajlandók szavazni, passzívvá váltak.  Inkább el sem mennek a választani, mert nem akarják a hiteltelen baloldali politikusokat támogatni. Ha mégis voksolnak, akkor nem egyszer a kispártok mögé sorakoznak fel, ritkán még a Jobbikot is támogatják, vagy a Fidesz mellé állnak, mert programjukban vannak baloldali elemek. A baloldali szavazók a levitézlett utódpártokat már nem, vagy alig támogatják.

Miután a jogállamot már leépítették, s ma a hatalom egyre inkább tekintélyuralmi, mondhatni diktatórikus eszközökkel kormányoz, ilyen körülmények között érdemes demokratikus értékek után kutatni?

Nem, de nem azért mert az ország fele félelemben él, – ami demokráciában elképzelhetetlen – hanem mert az ország fele nem kötődik a demokratikus jogokhoz. Ugyanis a köztársaság, amely a rendszerváltás után elkezdett működni, az emberek többségének nem hozott jólétet, gazdagságot, biztonságot. Ezért a választók azt mondják, hogy őket nem érdekli az alkotmányosság, a jogbiztonság, a médiaszabadság, mert ezt nem tudják egy jobb élethez kötni. Csak akkor hajlandóak újra az igazságosságra, az elszámoltathatóságra, a számon kérhetőségre szavazni, ha azt hiteles emberek képviselik, akik garanciát jelentenek arra, hogy egy demokratikus, jogállami negyedik köztársaság igazságos lesz, újraelosztó, esélyteremtő, és nem csak kevesek gazdagodását hozza el. A levitézlett emberek alkotmányos ígéretei ma már fabatkát sem érnek! Nem lehet visszatérni a 2010 előtti időkbe.

Az önök által szerkesztett kérdőív egy ma még nem látható baloldal kialakításában kíván aktívan részt venni?

Igen, mégpedig egy skandináv típusú baloldal kialakításának serkentése lenne a cél, amelyben még megőrizték a szociáldemokrácia alapértékeit. A mai parlamenti ellenzéket képviselő baloldal beállt abba a sorba, amelybe Blair, vagy Schröder, amely valójában már nem volt szociáldemokrácia, hisz az újraelosztást, tehát a szegények, a hátrányos helyzetűek támogatását nem tartotta szem előtt. Ez Magyarországon leginkább Gyurcsány Ferenc fellépéséhez és miniszterelnökségéhez kötődik, s az ide tartozó politikusok már rég elvesztették népszerűségüket. Ugyanezért népszerűtlen Amerikában Hillary Clinton, vagy a briteknél Blair, illetve Németországban az SPD teljes garnitúrája; ezek a politikusok elvesztették a választóikat. Az igazi, tehát a hagyományos, valódi ’60-as évek szociáldemokráciája csak Skandináviában működik, s csak manapság tér vissza olyan emberekkel, mint Corbyn, Varufakisz vagy Sanders…

Érzésem szerint Magyarországon ilyen még csak nyomokban sem található!

Volt ilyen, hisz a napokban lemondott Szél Bernadett többször szóba hozta, hogy pártelnökként a skandináv modellt támogatja. Végül azonban az LMP elment valami teljesen követhetetlen irányba, Szél pedig távozott a politika élvonalából, ezzel az esély is távozott a politikából. Botka László is hasonlót akart az MSZP-ből, de őt a saját pártja megpuccsolta. A Momentum pedig bár tiszták és hiteles arcok, de már liberális irány. Vagyis manapság nincs olyan politikai szereplő, aki hitelesen képviselni tudná a skandináv típusú zöld baloldalt. Azt az irányt tehát, ami egyébként megfelelne a magyar nép értékeinek.

Akkor maradunk egy olyan ország, amelynek állampolgárai ugyan baloldali érzelműek, de azért megválasztanak egy diktátor-hajlamú jobboldali vezért?

Orbánt csak a jobboldali szavazók választják, a valódi baloldali szavazók pedig várnak arra, hogy egy hiteles új politikai csoport baloldali politikát csináljon Magyarországon.

Hitler bajusz és karlendítés a Vörös téren

Időnként szélsőjobboldali, fasiszta csoportok tüntetnek Moszkvában, és horogkereszttel valamint Heil Hitler köszönéssel masíroznak. Az hír azért is megdöbbentő, mert a második világháborúban az orosz főváros szenvedett leginkább a náci hadsereg rémtetteitől.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Krausz Tamás történész viszont azt mondja, hogy Oroszországban nem a nácik, hanem az új szélsőjobboldal a demokrácia legnagyobb ellenfele. Az egyetemi tanár szerint a populizmus számolta fel a demokráciát Magyarországon és Lengyelországban is. Ugyanakkor Krausz felhívja a figyelmet arra, hogy a civilizált világ által támogatott Ukrajna hadseregében az újfasiszták meghonosították a náci köszönést.

 

A világ elképedve hallja, hogy Moszkvában fasiszta csoportok, horogkereszttel és karlendítő Heil Hitler köszönéssel masíroznak. A náci vezér tényleg belopta magát az orosz lelkekbe?

Ezek hatásvadász hírek, amelyek legfeljebb néhány lökött különcről szólnak. A nácizmusnak valójában nincs tömegbázisa Oroszországban. Egy olyan országban, amely a legitimitását a Hitler elleni, 27 millió áldozatot követelő Nagy Honvédő Háborúból meríti, ott a nácizmusnak nem is lehet táptalaja. A hírekben szereplő figurák legfeljebb lázadásból, figyelemfelkeltésből öltik magukra az oroszok számára rendkívüli módon ellenszenves jelmezt, néhányan náci kollaboránsok leszármazottai. Ráadásul ezeket a figurákat bármely pillanatban elviheti a rendőrség, mert megnyilvánulásaikat a törvény is tiltja. Ha az orosz szélsőjobb csak ezekből a nácikból állna, akkor a szélsőjobboldal nem lenne veszélyes Oroszországban.

Mindez annyira közismert, hogy tényleg teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen országban mégis megjelenhet a Hitler kultusz. Mi a magyarázata?

Ez a jelenség Európa keleti felén szinte mindenütt feltűnik a rendszerváltás óta, de a térségünkben ma már nem a nácizmusnak van hagyománya. Az orosz nácik olyan mértékben perifériális jelenségnek számítanak, hogy ha csak ez a veszély létezne, akkor ennél a pontnál lényegében abba is hagyhatnánk az interjút.

Az előbb mégis azt mondta, hogy van szélsőjobboldali veszély az oroszoknál is.

Persze, mert az etno-nacionalista szélsőjobboldali felbuzdulás, amely kiindulópontként az orosz nemzet felsőbbrendűségét fogalmazza meg más nemzetiségekkel szemben, szociális mozgalom helyett kirekesztő, imperiális célokat tűznek napirendre visszafordulva a távoli múlthoz.  Egy ilyen típusú jobboldalnak kétség kívül van társadalmi felhajtóereje.

A hitlerista jelenségeknek sokkal erőteljesebb hatása van azokban az országokban, amelyek a két világháború között, illetve a világháború idején szövetségben álltak a náci Németországgal. Ide sorolható Magyarország is, ahol az elmúlt évtizedekben találkoztunk szélsőjobboldali megnyilvánulásokkal, hivatalos rangra emelt Horthy-kultusszal.  De a többi Kelet-európai országban is érzékelhetőek ezek a náci hatások, ilyen szélsőségek még Lengyelországban is felbukkannak, a Baltikumban rég óta, Lettországban például a Waffen SS minden évben összejön, és legális gyűlést tarthat. Ez Oroszországban elő nem fordulhatna, viszont ez a jellemző a „Majdan” Ukrajnájában is, Bandera és az Ukrán Felkelő Hadsereg, amely részt vett lengyelek, szovjetek és speciálisan a zsidók kiirtásában, a nemzeti függetlenség kultikus elemévé váltak.

Ukrajnában több szélsőséges nacionalista szervezet is akad, köztük fegyveresek, melynek tagjai nem egyszer halálos áldozatokkal járó brutális akciót indítottak ukrán állampolgárok, romák ellen.  

Valóban sokféle szélsőjobboldali alakulat létezik, de elsősorban azt érdemes vizsgálni, hogy az ukrán nemzetállam, amely az egykori szovjet és a mai orosz hatalommal szemben fogalmazza meg magát, ebben talál magának gyökeret, mint pro-fasiszta, vagy pro-náci hagyomány. Ilyen két meghatározó súlyú formáció, az Ukrán Nacionalisták Szervezete és az Ukrán Felkelő Hadsereg, mindkét alakulat a fennálló hatalom része.  

 

Ezek harci különítmények, amelyek véres akciókat, leszámolásokat hajtanak végre. Mi a gyökere ezeknek a szervezeteknek?

Az fontos, hogy mindkét említett szervezet része a hatalomnak. Miközben az ukránok náci német támogatással a Vörös Hadsereg ellen harcoltak a második világháborúban. Az ukrán Andrijovics Bandera, és Roman Suhevics a Waffen SS és a Gestapó oldalán a Szovjetunió ellen harcolt. Ez a két embert 2014 után, a kijevi Majdani fordulat után létrejövő új hatalom nemzeti hősökké kiáltotta ki. Miközben lerombolták a Vörös Hadsereg számos emlékhelyét, s az addig becsben tartott szovjet szobrokat is ledöntötték.

Ezt a szélsőjobboldali szervezetet biztos nem Moszkvából finanszírozzák, de ma tartja magát az a vélemény, mely szerint az európai szélsőségeket viszont az oroszok pénzelik. Ön szerint is így van?

Feltehetően dotálnak olyan csoportosulásokat, amelyek fellépnek a ruszofób, oroszellenes erőkkel szemben. Akkor is támogatják ezeket, ha azok a politikai szélsőjobbot, vagy ha a szélsőbaloldalt képviselik.

Ezzel nem gyengítik az Európai Uniós országokat, illetve az Egyesült Államokat?

De igen, mert elsősorban az oroszok elszigetelődését, izolációját igyekeznek megakadályozni, gondolok itt mindenekelőtt az amerikai-európai szankciós politikára is. Ennél sokkal nagyobb veszélynek látom, hogy a nyugati polgári demokráciák, mindenekelőtt az Egyesült Államok és az Európai Unió az oroszokkal szemben pénzzel, fegyverrel, politikai eszközökkel támogat egy pro-náci rezsimet Ukrajnában azzal a céllal, hogy kiterjeszthessék a NATO ellenőrzését Oroszország határaiig.  Mindeközben az ukrán rezsim demokratikus zászló adja el szélsőségesen antidemokratikus portékáját. Ukrajnában a hatalom betiltja az európai nyelvek – így a magyar, a román, a lengyel, a bolgár, de persze mindenekelőtt az orosz – oktatását is az iskolákban. Tehát egynemzetiségű állam kialakítására törekednek az ukránok, ami botrány az Európai Unió által hirdetett értékek szempontjából, hiszen Ukrajna egy soknemzetiségű ország. Mégis az ukrán „etnikum” adja az oligarchikus állam legitimitását az etno-nacionalizmus szellemében.

Ez pontosan mit jelent?

Azt, hogy az ukrán nemzetet a többiek fölé helyezi. A többi nemzetiség pedig vagy megszokik, vagy megszökik…

Ez lehet az alapja annak is, hogy ukrán nacionalisták tüntettek Magyarország beregszászi konzulátusa előtt, követleve a képviselet kiutasítását, mert szerintük az az „ukrán ellenes politikai eszközévé vált”. Éleződik a helyzet?

Feltétlen, bár azt nem állítom, hogy a magyar kormány intézkedéseinek nincsenek nacionalista megfontolásai, de a magyar ott egy 150 ezres kisebbség, amely több generáció, tehát évszázadok óta él „Ukrajnában”. Emiatt aztán feltétlen joga, hogy az általános iskolában magyar nyelven tanulhasson. A nyelvi, kulturális korlátozás elfogadhatatlan, hisz ezzel minden érintett nemzet jogait sértik. A közelmúltban járt Magyarországon egy ukrán emberi jogi mozgalom, amelynek tagjai elmondták, hogy Ukrajnában hogyan korlátozzák az emberi jogokat. Úgy fogalmaztak, hogy ez a berendezkedés egy pro-náci rezsim, amely speciálisan az ukrán fasiszta hagyományokra épít. Parasenko elnök meghonosította a náci köszönést az ukrán hadseregben, továbbá: nemzeti hősökké avatták az ukrán fasiszta hagyomány két említett figuráját.

Az persze szintén igaz, hogy felvételek igyekeztek igazolni, hogy a magyar konzulátus megsértette az ukrán törvényeket. A helyben élő magyarokat próbálták eligazítani, hogy mikor érdemes elővenni a magyar, mikor az ukrán útlevelet. Miközben a kettős állampolgárságot az ukránok tiltják. 

Ha Ukrajna tényleg be akar lépni az Európai Unióba, el kell fogadja a kettős állampolgárság tényét, hiszen  a kettős állampolgárság legitim az Európai Unióban, de néhány helyen valóban tiltják. Ezt viszont illik figyelembe vennie az ukrán politikát bírálóknak. Persze, ne felejtsük el, hogy az ukrán parlamentben, a Radában sok kettős állampolgár ül.

Az igaz, hogy Ukrajnában a politikai szereplők időlegesen tudomásul veszik, hogy nincs demokrácia?

Ez nem kérdés, hisz Ukrajnában nincs demokrácia, betiltották a kommunista pártot, Kelet-Ukrajnában úgyszólván népirtás zajlott le, tízezer civilt gyilkoltak meg, ami csak diktatórikus rendszerben fordulhat elő. Van ugyan parlament, ellenzék és választás, tehát formai értelemben a demokrácia csaknem minden kelléke megvan, de egyik sem úgy működik, ahogy kellene.

A kommunista pártot nem az orosz-barátság miatt tiltották be?

De, részben ezért, mert az ukrán fasizmus attól félt, hogy a kommunisták nyitva hagyják a kapukat a szovjet és az orosz kulturális hagyományok és befolyás előtt. De a lényeg, hogy azzal az illúzióval feltétlen le kell számolni, hogy ebben a térségben nyugati típusú demokráciát lehet építeni. Ez ugyanis nem elhatározás kérdése, hiszen ahol felülről kinevezett oligarchikus tőkéscsoportok gyakorolják a hatalmat, s nincs demokratikus burzsoázia, ott csak oligarchikus rendszert lehet létrehozni. Polgári demokráciát csak demokratikus polgársággal lehet létrehozni, de ilyen nincs Ukrajnában, de nincs a balti államokban vagy Lengyelországban, sőt, Magyarországon sem. Az Orbán-rendszer is erre a két világháború közötti politikai, kulturális hagyományra épít, ezért nem tud másként cselekedni.

Nálunk azért már volt polgári demokrácia, csak mára sikerült felszámolni. Talán a hagyományai nem elég erősek, de vannak olyan vélemények, hogy az orosz politika is megpróbál befolyást szerezni, s destabilizálni a térségben. Mit szól ehhez?

Ez szamárság! Természetesen minden gazdasági együttműködésnek vannak politikai konzekvenciái; aki fizet, az petyegtet. Természetesen a gazdasági együttműködésnek van politikai jelentősége és hatása. Ez a befolyásszerzés minden nagyhatalom geostratégiájának része. De ha azt mondaná bárki, hogy ez ott végződik, hogy Magyarország kilép az Unióból, amit az oroszok megfinanszíroznak, akkor az vicces tévedés. Nincs erre elég pénze az oroszoknak, s azt sem hiszem, hogy destabilizálni tudják egész Európát. A Szovjetunió a világ termelésének 12 százalékát adta, Oroszország már csak a 2 százalékát! Így aztán teljesen felesleges monomániásan az orosz befolyásról beszélni, az oroszokkal ijesztgetni, beszéljenek inkább ennél fontosabb dolgokról: pl. a társadalmi és kulturális egyenlőtlenségekről.

Ami pedig a náci szélsőségeket illeti: ez ma már pusztán rendőri ügy. A legtöbb helyen törvény tiltja a jelenlétüket. Az új szélsőjobboldal populista, tekintélyelvű, egyszerre antiszemita, iszlamofób idegengyűlölő, amely autoriter rendszerek szolgálatában áll. Ez van Magyarországon, Lengyelországban. Ez az új szélsőjobboldal, amely felszámolta a polgári demokráciát. Tehát ez az új szélsőjobboldal, nem pedig a nácik, a demokrácia legerősebb ellenfelei.  A nácikat csak pillanatnyi politikai célokra használják mindenütt. Ijesztgetnek velük, elterelik a figyelmet saját politikai tévútjaikról.

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK