Kezdőlap Fontos Interjúk Oldal 3

Interjúk

2018 legjobbjai – Csaba László: 2-3 év múlva robbanás lesz

N. Vadász Zsuzsa
-
14
2018 legjobbjai – Csaba László: 2-3 év múlva robbanás lesz

 „Magyarország ma tele van halmozódó feszültséggel, de ez nem az idén április 8-án fog robbanni. Hogy mikor, nem tudni, szerintem 2-3 éven belül” – állítja Csaba László, egyetemi tanár, akadémikus. Orbán egykori tanácsadója a Független Hírügynökségnek levezette, hogy nálunk miért nem alakulhat ki putyini rendszer. „Az, hogy a Fidesznek ilyen agresszív a kampánya, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek” – véli. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik. Pedig 2010-ben adódott egy esélye Orbánnak, de ő egy tál lencséért eladta. Hogy miért? Csaba László szerint minden lépésre, fordulatra van egyenkénti magyarázat, de az egész folyamatra nincs.

 

Sokan mondják, hogy csak magunkat hibáztathatjuk amiatt, hogy ott tart az ország, ahol. Ön is egyike azoknak az értelmiségi szakembereknek, akik egy ideig Orbán-pártiak voltak, de csalódniuk kellett.

Nincs kire mutogatni amiatt, hogy itt tartunk. Nincs mentség, mert 2005 és 2010 között világossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc egy hamiskártyás, hiteltelen, okos, de hiányzik minden más, a kormányzáshoz szükséges képessége, ahogy Széchenyi mondta anno: „sok a politicus, de kevés a státusférfiú”.  De azért az akkori Fidesz messze nem a mai Fidesz volt – akkor egy olyan nagykoalíció-jellegű kormányzásban hittek, amilyet Németországban a CDU-CSU folytatott, s sokan dolgoztunk is ennek előkészítésében. Az még egy nagyon más társaság volt – csak néhány név az akkori Széll Kálmán Körben és a Baross Körben folyó műhelymunkában aktívak, az azok köré szerveződött fideszesek közül: Csák János, Martonyi János, Járai Zsigmond, Navracsics Tibor. Az ő elveik, elképzeléseik nem mutattak a NER, s még kevésbé a 3. Orbán-kormány gyakorlata irányában. Hogy csak egy példát említsek: Csák János szerint nincs olyan konzervatív párt, amelynek nincsenek vállalkozói kapcsolatai, ugyanis ha nincsenek, akkor az már nem is konzervatív párt. Akkor még Matolcsy személyiségjegyében sem a központi hatalom építése volt a meghatározó.

Abban az időben elképzelhetetlen lett volna, hogy eljön egy olyan idő, amikor ha valaki elindul a Fidesz ellenében képviselő-jelöltnek, akkor elveszíti az állását. Még csak azt sem mondanám, hogy ismét eljött az idő, mert ilyen korábban már régóta nem volt

– ha valaki nem tetszett, legfeljebb nem léptették elő, nem kapott meg egy ösztöndíjat, de az állását nem veszítette el. De 2006 tájékán sem mutatott semmi ilyen irányba. Hogy mást ne mondjak, akkor még Lámfalussy Sándornak nagy befolyása volt a Fideszre, személyesen Orbán Viktorra – ez azonban olyan 2012 táján teljesen megszűnt.

Miben látja a legnagyobb különbséget az akkor Orbán-féle és a mai Orbán-féle Fidesz között?

A legellentmondásosabb az, hogy akkor egyértelmű volt például a kiállás a kisebb állam, az euró mielőbbi bevezetése, a Washington és Brüsszel irányában folytatott politika, a szomszédokkal való jó kapcsolat kialakítása mellett, s különösen nem volt kérdés az, hogy az országot az euro-atlanti együttműködés keretében kell előre vinni. De megfogható jelei is voltak annak, hogy ezt komolyan is gondolják: például Járai azzal kezdte pénzügyminiszterségét 1998-ban, hogy 600 főre csökkentette a minisztérium állományát – ma 2600-an vannak. De említhetném az MNB-t is – a 2001-ben jegybank-elnökké kinevezett Járai alatt 400-ra mérséklődött a létszám, ma, Matolcsy alatt már kétezer körüli. És akkor még nem beszéltem a minőségről:

mindkét egyetemen ahol tanítok, rendszeresen találkozom olyanokkal, akik már a közigazgatásban, a kormányban dolgoznak. Hogy mást ne mondjak: nagyon kilógnak – s nem pozitív értelemben – a hallgatók közül.

Az egész országban óriási baj van a közigazgatás személyi állományának minőségével.

Visszatérve a Fidesz elképzeléseinek, terveinek megváltozására: Ön miben látja a pálfordulás okát?

Őszintén mondom, nem tudom. Csak elképzeléseim vannak. Kornai Jánossal – akit egyébként mentoromnak tartok – volt is ezzel kapcsolatosan egy vitánk: szerinte Orbán 2009-es kötcsei beszédében már előre jelezte azt, ami később be is következett, s ezt ő – mármint  Kornai – 2010-ben meg is írta. Szerintem pedig ezt nem lehetett előre tudni, már csak azért sem, mert

2008 és 2013. közepe között élethalál harc folyt a Fidesz lelkéért. A vezérnek már akkor sem – ahogy soha nem – volt programja a saját hatalmának a kiépítését leszámítva, s nem lehetett tudni, mi lesz a kormányzás tartalma.

Mi, akik akkor kvázi értelmiségi holdudvarként igyekeztünk segíteni a Fidesznek abban az időben, azt gondoltuk, hogy a kormányzás majd középről folyik, miközben – a német CDU-CSU mintájára – lesznek „szájalók” mindkét szélen. Kiegyensúlyozott kormányzásra, az állami újraelosztás 10 százalékpontos mérséklésére 40 százalékra, a kisebb állam kiépítésére, az euró bevezetésére való törekvésre, a nagy magánvállalatok mellett a támogatott kis- és közepes vállalati kör boldogulásra számítottunk, s önkéntes gazdaságpolitikai korlátozásra. Ez a vonal akkor még jelen volt – egy néppártról beszélünk –, de

arra nem lehetett számítani, hogy eljön az idő, amikor a haveri kör támogatása lesz a központi kérdés.

Meddig tartott ennek a korábbi vonalnak az érvényesülése a Fidesz-kormányban?

Korábban még Varga Mihállyal közösen tartottunk a Fidesz-frakció számára gazdaságpolitikai előadást, 2012-ben pedig Kötcsén. Akkor még nem lehetett látni, hogy az év végén összeveszünk a Nemzetközi Valutaalappal és Brüsszellel. Az előadásunk zárt volt, utána Balog Zoltán beengedte a sajtót, s elmondta, hogy miről volt szó. Óriási balhé lett belőle: mint utóbb kiderült, Balog kapott rendesen a vezértől, aki – mint közölte: éppen az ellenkezőjét akarta annak bejelenteni, amiről mi Vargával az előadást tartottuk. Pár nap múlva egyébként tényleg be is jelentette…

Emiatt mondta tehát azt Kornainak, hogy nem lehetett előre látni, merre vesz irányt Orbán?

Pontosan. De Kornai szerint azért lehetett látni, mert ő már öt-hat helyen megélt ilyen fordulatot. Azt beismerem, hogy  a mi vitánkban Kornai akkor rendkívül borúlátónak tűnő helyzetelemzése helyesnek bizonyult. Ebben fontos az, hogy „bizonyult”, mert állítom továbbra is, nem lehetett előre látni. Ez olyan volt, mint egy fallabda-játék: jobbra-balra, le-fel pattog a labda, időnként mandinerre fut.

Ismét adódik a kérdés: miért? Mi lehetett a pálfordulás oka? S miért pont akkor? Miért nem előbb, miért nem később?

Akkor tűnt először úgy, hogy nyerésre állnak a gazdaságban. 2013-ig volt egy – földrajzi, politikai és gazdasági okokból összetevődött – kényszer, amely megszabta, hogy merre kell vinni az országot.

De 2013-ban elmúltak viharfelhők: elkezdtek jönni az uniós pénzek – ekkor kezdődött a radikális jobbra csúszás és – ezt nem én találtam ki – a Fidesz elkezdett a Jobbik kottájából énekelni.

Ironikus módon a Jobbiknak így maradt a jobbközép-, kisgazdapozíció.

Mindezt a hatalomért? A pénzért?

Nehéz megmondani az okot. Egyfelől fenn maradt a nagyon rövid  távú szempontok uralma is. De olyan azért nincs, hogy büntetlenül lehessen ezt folytatni: Peron argentin elnök  csinálta, hogy a mieinknek mindent szabad, másokra pedig lesújtunk a törvény teljes szigorával. S mi történt? Mára Latin-Amerikai harmadik leggazdagabb országából Argentína a harmadik legszegényebbé vált.

2010-ben adódott egy esélye Orbánnak, de egy tál lencséért eladta ezt.

S nem lehet jól megmagyarázni…persze minden lépésre, fordulatra van egyenkénti magyarázat, de az egész folyamatra nincs.

Ahogy mondta, ez a Fidesz azonban már nem az a Fidesz. Az emberek, a holdudvar is más…

Hol volt akkor Habony Árpád? Andy Vajna? Mészáros Lőrinc? Soha meg nem fordultak a Széll Kálmán Körben. Ahogy Rogán Antall vagy Lázár János sem. Nem volt ott Papp Dávid vagy éppen Schmidt Mária – ez utóbbi kvázi szilenciumban is volt akkoriban, szervezett ő is beszélgetéseket, de azok le voltak tiltva, nem volt szabad oda járni. Van, aki a maiak közül egyszer-egyszer jelen volt, hiszen az egyfajta forgószínpad volt  – ilyen például Garancsi István, akiben azonban  nem lehetett a jövő emberét látni. Magyarázatra szorul, hogy az akkori szellemi kapacitásból, személyi nívóból hogyan jutottunk el  a maiig. Akkor még előfordulhatott, hogy a kiszemelt miniszter, Tulassay Tivadar (akit felesége az utolsó pillanatban fenyegetett meg, hogy ha pozíciót vállal abban a kormányban, akkor negyven év után elválik tőle) visszalépése után már másnapra találtak helyette egy másik orvosprofesszor-jelöltet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a NEFMI élére, Réthelyi Miklós személyében, aki szintén messze nem a Mészáros-féle színvonalat képviselte.

Persze nincs új a nap alatt: elég végignézni a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának történetét, annak vége tájt.

Ön ismeri Orbánt, az ő személyiségéből adódik pártjának ez a fajta fejlődéstörténete?

Egyfelől Orbánt teljesen összetörte a 2002-es választások eredménye. Valóban senki nem értette, hogyan veszíthetett az akkori kormány. Külföldi befektetőknek tartottam előadást akkortájt, és ők is értetlenül kérdezték tőlem: hogyan lehet ilyen dinamikus gazdasági növekedés mellett elveszíteni a választásokat. A politikában persze nagyon fontos a pénz, de nem minden: a politikai üzenet is fontos, s

Orbán akkor azt üzente hogy a haza nem lehet ellenzékben, ők örökkön örökké hatalomban lesznek. Erre a jövőre szóló üzenetre nem voltak vevők a magyarok, ők ezt nem akarták. Ebbe Orbán beleroppant.

És persze nem esett jól neki a 2006-os vereség sem. Ráadásul, amikor 2010-ben végre visszakerült a hatalomba, akkor válsághelyzet volt  a görögök miatt. Kormányzásának első másfél évében szinte észre sem vették Orbánék, hogy kormányon vannak és nem ellenzékben. De 2012. második felében – 2013. elejére végleg elmúlt a veszély, sikerült gazdasági és politikai téren egyaránt a felszínen maradni, s kétharmaduk is volt, akkor nekifogtak a nagy változtatásoknak.

Miért voltak ilyen merészek? Mert azért azok voltak.

Fontos, hogy azt látták: az őszes „csínyük” nem váltott ki nagy viharokat – gondolok ez alatt  a súlyos megszorításokra, az alkotmánybíróság hatáskörének az elvételére, az alaptörvényre – amely Sólyom László szavaival, önmaga ellentétévé vált, s amely nem pusztán elvi kérdésként fogalmazza meg például, hogy Mária országa vagyunk – az ilyen és hasonló kitételeknek komoly, operatív, hatalompolitikai jelentőségük van. Vagy ott van a választási törvény, amely mellett szintén szó nélkül ment el az ellenzék és a társadalom. Az előbbire csak annyit: 2014-ben mondta nekem egy bennfentes a következőket:

„amikor a választási törvényt kiegészítették a pártfinanszírozás tilalmával, akkor kilóra megvettük a pártokat, látatlanban aláírták annak fejben, hogy az ötszörösére növelik a pártok állami támogatását. Ebben az MSZP és a Jobbik állt az élen”. 

És akkor még nem beszéltem a bankrendszer, az energetikai ágazat, a közigazgatás, az MNB, az Állami Számvevőszék, a média és a külszolgálat komplett megszállásáról.  Szerintem evés közben jött meg az étvágyuk, miután látták, hogy a súlyosabb dolgokat idehaza és külföldön is lenyelték. Így visszamenőleg azért látjuk: már azon is el kellett volna gondolkodni, hogy két évig nem volt vezetője az Állami Operaház balettkarának pusztán amiatt, mert Orbán nem ért rá ezzel foglalkozni. Akkor ez extremitásnak tűnt – ma ez a normalitás.

Tehát Orbán nem eleve azzal tért vissza a hatalomba, hogy ezeket végigcsinálja? Pedig emlékszem, 2010-ben azzal kezdte a választások másnapján tartott nemzetközi sajtótájékoztatóját, hogy „Ma másként kelt fel a nap”.

Ez egy folyamat volt. Kevés olyan van, mint III. Richárd.

Orbán nem határozta el, hogy egyeduralkodó lesz.

Látva azt, amivé fajult a kormányzás, Ön szerint mi jöhet?

Visszatekintve azt mondom, hogy jó, hogy átélhettem a nyolcvanas éveket. Mert ugyan elvesztegetett évtized volt, de az is mutatja, hogy tévesek azok a nézetek, melyek szerint a NER 2030-ig, vagy mások szerint 2047-ig fennmaradt.  Ez már nem egy zárt társadalom, ezzel nem lehet azt megtenni: félmillió magyar külföldön él és dolgozik, az Internet mindenki számára elérhető,  pénzt gond nélkül, egy gombnyomással, akár telefon segítségével is ki lehet vinni az országból… Bankok, cégek, és (szemben sokak nézetével – legutóbb például az Eötvös Körben volt egy eléggé szerencsétlen beszélgetés erről) nem csak államilag kistafírozott burzsoázia van ma Magyarországon. A legfelső és a mikrovállalkozások által képviselt alsó réteg között van a középréteg, a Fidesz vagyonszerző csapata, de ez nem képezi le a teljes társadalmat.

Pestiesen szólva: és akkor mi van? Ebből mi következik?

Sokat akar a szarka de nem bírja a farka: ha fennállna az, ami egyébként a Kádár rendszerben három évtizedig fennállt, nevezetesen, hogy a gazdaság elfogadható ütemben bővül, amiből vissza lehet osztani, akkor sokáig fenn tudna maradni a rendszer. De a magyar gazdasági csoda csak statisztikai látszat! Nincs mögötte tartalom – akármilyen számokat ragadunk ki, lemaradásunk egyre nagyobb a régión belül is. És ne feledjük:

dollárban a gazdaság ma körülbelül annyit termel évente, mint tíz évvel ezelőtt. Csak éppen ezt 750 ezer emberrel több állítja elő. Akkor hol van a termelékenység?

De a jelek szerint ez sem izgatja túlságosan a magyarokat?

Ez a látszat, de szerintem robbanás valóban nem lesz. Az egy – hogy úgy mondjam – marxista tévképzet, hogy nem lehet így sokáig elevickélni. Sok ország elvan egy gyenge vagy alig növekedéssel – ilyen Japán, Olaszország, Portugália, de például a franciáknál sincs igazán növekedés, vagy vegyük Bolíviát, Venezuelát és Argentínát.

A gazdaságok kitermelnek annyit, hogy ne legyen éhínség, hogy a felső rétegnek mindig jusson valami – ez a politikai kapitalizmus modellje.

Kiváltképpen, ha emellé még társul egy tömény propaganda is, nem?

A propaganda lepereg az emberekről.

Én ezzel azért vitatkoznék, lásd migránsozás.

Ennek egy bizonyos körben van csak szerepe és foganatja: azokhoz szól, akik még megmaradtak hithű Orbán-hívőknek. Bár a szavazóbázis menetközben szépen lecserélődött: az egykori, képzettebb városi szavazóbázist felváltotta a képzetlen vidéki tömeg.

Ugyan szerintem a kerítés egy téves a stratégia, de azért egyelőre bejött, s megnyerte Orbánnak a 18-as választást.

Sokan tartanak attól, hogy ezzel még tovább erősítik majd a hatalmukat és az ország megszállását.

Szerintem nem, a 2022-es választást nem nyerik meg, sőt – ha ismét a történelmi példák felé fordulunk: az MSZMP XIII. Pártkongresszusa 1985-ben változatlan személyi összetételben szavazta meg a párt irányító testületeit, majd két évre rá már vissza kellett hívni Grósz Károlyt.

Magyarország ma tele van halmozódó feszültséggel – a szegregációval kezdve a regionális különbségeken, az elvándorláson és a nem működő jóléti rendszereken át egészen a közigazgatásig –, de ez nem az idén április 8-án fog robbanni.

Mi fog történni Ön szerint, és mikor?

Egy történettel válaszolnék: 1988-ban a budapesti amerikai nagykövetség fogadására voltam én is hivatalos, s mielőtt beléptem volna az épületbe odalépett hozzám egy alacsony úriember, hogy ilyen slendrián külsővel, felhajtott inggallérral nem lehet egy fogadásra bemenni, s megigazította azt. Bauer Tamástól kérdeztem, hogy ki volt ez az ember, mire ő azt válaszolta: Magyarország következő miniszterelnöke, Antall József. Vagy egy másik példa arra, hogy milyen váratlan dolgokkal kell gyakran szembesülnünk: amikor kiadták Franciaországban Nagy Imre összes beszédét, írását, a 12 kötetre rúgó sorozatban nagyítóval keresték azokat a megnyilvánulásokat, amelyek előrevetítették későbbi szerepét. Nem találtak ilyeneket. Ő attól lett Nagy Imre, hogy tudta, hova kell állni, s elmondta az ikonikussá vált szavait: Honfitáraim! Magyarok! Magamhoz kérettem Andropov urat….”

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ezek az emberek szinte a semmiből jöttek elő… Soha nem tudhatjuk. Csak azt tudjuk, hogy amikor a feszültségek halmozódnak, akkor egy merev test egy ponton túl nem bírja tovább és eltörik.

S amikor nincs mivel betömni az emberek száját – mert hogy nem nagyon lesz, akkor a feszültség egyre fokozódik.

És a putyini rendszer kialakítása? Nincs ennek veszélye, ha ismét nyer a Fidesz?

A putyini rendszer magyarországi meghonosításához legalább három olyan feltétel hiányzik, ami Oroszországban adott. Nekünk nincs olajunk és gázunk, amelyet könnyű kitermelni, a pénzt ellopni és Svájcba vinni. Nálunk nem áll rendelkezésre bevethető belbiztonsági, titkosszolgálat – a Phareon-ügy is mutatja a magyar titkosszolgálatok színvonalát, nálunk nem lehet úgy elbánni a politikai ellenfelekkel, mint ahogy Putyinék tették például Navalnijjal és Nyemcovval. Emellett a magyar – szemben az orosszal – , ahogy már korábban volt szó róla, nem zárt társadalom, áradnak az információk.

Bizonyos tekintetben ez utóbbit vitatom: a média nagy része kormány által irányított, tehát azt az információt juttatja el a népnek, amit akar.

Ezzel pedig én vitatkozom. Nem csak azért, mert az internetet nem tudják kontrollálni, hanem azért is, mert szerintem kevés emberhez jut el a médián keresztül terjesztett propaganda.

A hírpiacon a kormánymédiában megjelenő piaci hirdetések aránya, tulajdonképpeni nem léte azt mutatja, hogy alig nézik, olvassák azokat. Én olyan 5 százalékosra tenném az M1 részesedését.

Hiszen, ha nézettebb, olvasottabb lenne a kormány- és kormányközeli média, akkor a piaci szereplők ott hirdetnék termékeiket, szolgáltatásaikat. De nem teszik.

Mégis mindent átsző a propaganda…

Az, hogy ilyen agresszív a kampányuk, az, hogy azt sulykolják, hogy sorsdöntő a mostani választás – nos, ez nem más, mint az, hogy tudatában vannak saját gyengeségüknek. Már nincs mit elosztani, nincs mit ígérni – tisztára a nyolcvanas évek köszönnek vissza, amikor ideológiailag kiürült a rendszer, szervezetileg nem működött már normálisan, az elnyomó szervek nem működtek, az önkényuralom kultusza pedig hiányzik.

A minap egy általam is kedvelt étteremben jártam, ahol a pincérnő azzal fogadott: „Mondja, meddig maradnak ezek még itt?”. Hangosan, mindenki füle hallatára, félelem és szégyenkezés nélkül szegezte nekem a kérdést.

De mondok mást, a nyolcvanas években, ha az ember beült egy taxiba, szidták neki a rendszert – ma is szidják az Orbán-kormányt. Ezzel együtt sem számítok arra, hogy a választásokat elveszítik. Arra azonban igen, hogy amikor a gazdasági és a politikai erózió eléri a kritikus pontot – ez két-három éven belül be fog következni –, akkor jönnek majd a váratlan eredmények. Olyanok, mint amilyenek már elő-előfordultak, például Várpalotán, Ózdon, Veszprémben. Amikor ez országos folyamattá válik – nos, akkor lesz a váltás. Új felállásban – csak éppen azt nem tudjuk a még, milyenben.

Kósa Lajos karácsonyi ajándéka  

Somfai Peter
-
0
Kósa Lajos karácsonyi ajándéka  

„Szó sincs arról, hogy a jövőben hagynánk kiszolgáltatni a magyar munkavállalókat (…) Sokkal inkább lehetőséget kapnak, hogy erősödjön az alkupozíciójuk a bérek és a munkavégzés feltételrendszerének kialakításában a cégekkel való tárgyalások során”. Ezt mondta a Magyar Időknek Kósa Lajos a munka törvénykönyvének tervezett módosításáról, amely a túlórakeretet a jelenlegi 250 óráról 400 órára növelné januártól és egy helyett hároméves időszakra tenné lehetővé a munkáltatók számára az elszámolást. Dávid Ferenc, a VOSZ korábbi főtitkára, közgazdász, ezt kissé másképpen látja.

  • szakmaiatlan javaslat
  • hol marad mögüle a kormányzat?
  • kivégezték a cafeteriát, mit adnak cserébe?
  • hallgat a Pénzügyminisztérium

Maradjunk a „tiszta forrásnál”: Kósa képviselő azt mondta, nem érdemes aggódni, a héten leülnek egyeztetni a munkaadókkal és a munkavállalókkal, megkérdezik a véleményüket a módosításról. Ez meglehetősen szokatlan „ajánlat” egy fideszes politikustól. Ön mit gondol erről?

Ami a megtárgyalást illeti, egy munkaadói szervezet korábbi tisztségviselőjeként ezt csak támogatni tudom. De ebben az ügyben annyi szakmai, szakmapolitikai hibát látok, hogy erről a javaslatról képtelen vagyok kíméletesen nyilatkozni.

Éspedig?

Az első az, hogy egy ilyen javaslat nem a kormány előterjesztéseként került az asztalra. Egy ilyen súlyú ügyet nem lehet rábízni két ilyen „kiváló” szakértőre, mint a Kósa és a Szatmáry urak.

A volt debreceni polgármester korábbi megszólalásaiból is kiderült már, hogy olyan dolgokban is van véleménye, amelyet nem lát át.

Persze nem kell mindenkinek, mindenhez értenie, de ez a mostani javaslat ennél fajsúlyosabb. Mindjárt az elején azt állította, hogy ez a túlmunka kiterjesztés ott léphet életbe, „ahol a kollektív szerződés ezt megengedi”. Én megnéztem, ő aligha, a Munka törvénykönyvében (Mt.) szó sincs ilyen követelményről. Négyszáz óra túlórát Magyarországon bármikor el lehet rendelni. Ebből is látszik, olyan javaslatot visznek a parlament elé, amelyet tartalmilag sem ismernek.

Mit gondol, miért „bízták” erre a két képviselőre ezt a javaslatot?

Vagy az lehet a háttérben, hogy meg akarják alázni a munkaadókat, vagy letérdeltetik a szakszervezeteket.

Kifejtené?

A közelmúltban kivégezték a cafetériát, a bértárgyalások során az álláspontok fényévnyi távolságban vannak egymástól, és mellesleg a tárgyalásokat megzavarják a Mt. egy ilyen súlyú módosításával. Ha valamiféle szakmai megközelítést keresnénk ebben az ügyben, akkor az összes érdekeltet le kellett volna ültetni az asztalhoz, megbeszélni, ki, mit szeretne elérni. Akkor,

a csomagtárgyalások során, volna mozgástér: kiterjesztem a túlmunka idejét, de cserében engedek a cafetériában…

És még valami: advent és karácsony küszöbén a munkavállalóknak egy ilyesmit elővezetni, finoman fogalmazva, sem vall jó ízlésre.

Mikor lett volna itt az ideje egy ilyen előterjesztésnek?

Nem ördögtől való ilyesmiről beszélni, de ha ezzel Kósa úrék, mondjuk, az ősszel rukkolnak ki, el tudtam volna fogadni. Persze akkor, ha mindez egy szakmai csomagban kerül az illetékes szakszervezetek, szakmai szövetségek, munkaadók és munkavállalók elé. Akkor

feltételezhettük volna, hogy van mögötte egy szakmai koncepció,

amit a húzd meg – erezd meg tárgyalási módszerrel a helyére lehet tenni. Szóval a módjával, és a szociális párbeszéd ilyen lenullázásával van bajom.

Nem ez az első alkalom, hogy a kormányzat növeli a dolgozók munkaterheit…

Már mondtam, erről lehet beszélni. Megnéztem az 1992-es, a jobboldali Antall-kormány Mt. módosítását, amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadott és akkor a parlament elé került. Abban az időben 144 óra volt az éves túlóra keret, amelyet felemeltek 200 órára.

Harminc évvel később elértük azt a „technikai fejlettséget”, amikor az élőmunka felhasználhatósági keretét kell megduplázni a gazdaság működtetésének érdekében.

Talán azok a multinacionális cégek követelték ezt a kormánytól, amelyek ide akarnak telepedni, vagy már itt működnek.

Én ezt nem tudom, de ha így volna, akkor is illett volna megtisztelni a szociális partnereket azzal, hogy bemutatják nekik, melyek azok az ágazatok, ahol indokoltnak tartanak egy ilyen intézkedést. Bemutatni, mi a helyzet e téren a többi európai országban.

A Pénzügyminisztérium, a maga hivatali tekintélyével, előterjeszthetett volna egy komoly anyagot,

és nem nézik le a társadalmat annyira, hogy két képviselő jegyez egy ilyen súlyú előterjesztést.

Nem illet volna valami ellentételezésre is gondolni?

A döntéssel a cégek extraprofitot tudnak majd realizálni, amiből mondjuk a cafeteria juttatásokkal vissza lehetett volna adni a munkavállalóknak. Lehetett volna ilyen módón „osztozni”, ha még lett volna cafeteria. Azt mondják, a magyar dolgozók bérérdekeltek, akkor nem kellett volna a Nagypénteket szabadnappá tenni, és ezzel lerövidíteni a munkaidő-alapot. Előbb redukálják a munkaidő-alapot, aztán ripsz-ropsz növelik. Hol van ebben a szakmaiság? Hol van a koncepció?

Manapság egyre csak arról szól a kormány propagandája, hogy nálunk minden a családokért történik. A plusz 400 óra munkaidő a családoknak kedvez?

A javaslat egy másik pontja: a túlmunka elszámolását három évre kiterjeszti. Ezt hogyan kell érteni? Három év múlva kapja meg a dolgozó a túlórájáért járó pénzét?

Ezt is sajátosan magyarázták az előterjesztők. Csak arról van szó, hogy három évenként kell a túlórák szaldóját elkészíteni. Ez is sántít. A vállalkozókra elképesztő mennyiségű adminisztratív terhet rónak ezzel, ráadásul nálunk a gazdasági év januártól decemberig tart. Évente változnak az adózási szabályok, egy éven belül minden ilyesmit illik lezárni, mert különben követhetetlenek lesznek a kimutatások. Ha kilép valaki, vagy megszűnik a cége, akkor milyen szabályok szerint kell neki fizetni? Az akkori, vagy a tényleges időpont szerint?

Elképzelhetőnek tartja, hogy a Kósa-Szatmáry javaslat ebben a formájában átmehet a törvényhozáson?

A parlamenti bizottságon már átment, miért ne fogadnák el a plénumon? De valami azt súgja nekem, tesznek majd még engedményeket az előterjesztők.

Európa populistái egyesüljetek!

ki
-
0
Európa populistái egyesüljetek!

Egyesülés. Ezt a célt tűzte ki az Alternative für Deutschland társelnöke, aki a szélsőjobboldali párt vezére lesz az európai választási kampányban. Jörg Meuthen exkluzív interjút adott a német közszolgálati Deutsche Welle portálnak.

 

Mit akarnak elérni az európai választásokon, melyeket jövő májusban rendeznek meg?

Az Alternative für Deutschland több szavazatot szeretne kapni, mint a legutóbbi országos választáson. A szélsőjobboldali párt népszerűsége azóta megnövekedett, jelenleg Németország második legnépszerűbb politikai alakulatának számít.

Mik a céljai?

Először is a kaotikus migráns helyzet rendezését akarjuk elérni. Ezt egyre többen követelik Németországban és egész Európában. Jelenleg tárgyalunk más populista pártokkal, hogy majd egységes frakciót tudjunk alakítani az Európai Parlamentben.

Milyen szerepe lehet Steve Bannon-nak, Trump egykori tanácsadójának, aki most Európában nyomul?

Nem hiszem, hogy fontos szerep jutna Steve Bannon-nak az európai populista szervezetek egyesítésében. Ha létrehoz egy kutató központot, amely feldolgozza a számunkra fontos politikai témákat, akkor azt megköszönjük, de a populisták egységét mi európaiak fogjuk megcsinálni – Steve Bannon nélkül.

Mi a véleményük az Európai Unióról?

Nem minden rossz, ami ott történik. Az Európai Unión belüli kereskedelem az mindenkinek jó, ezt tehát helyeseljük. Meg akarjuk erősíteni a külső határok védelmét. Az Európai Unió központját közelebb akarjuk hozni az emberekhez. Svájci megoldást akarunk vagyis sok népszavazást!

Újabb gazdasági krízistől tart, melyben politikai lehetőséget lát? Ön szerint fél éven vagy legkésőbb egy éven belül itt a recesszió Európában?

Erre fel kell készülni és valamiféle hatékony akció tervet kell kidolgozni. Azért akarunk mi, az Alternative für Deutschland erős és egységes populista frakciót az Európai Parlamentben, hogy aktívan befolyásolhassák Európa jövőjét.

Hadházy: Most nem szabad abbahagyni!

Somfai Peter
-
0

Baráti társaságunkban különös jelzőt ragasztottak Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőre. Politikában jártas ismerősöm „vagány pasasnak” nevezte, mert szerinte azok az akciók, amelyeket az egykori szekszárdi állatorvosból lett politikus kifundál, sokkal figyelemre méltóbbak, mint az ellenzéki pártok bármelyik eddig megismert akciója.

  • Egy „vagány pasas” a politikában
  • Üzenet lehet a társadalomnak
  • Hallott már Zalaszentbalázsról?
  • Milliárdok az „ablakban”  

Elfogadja ezt a jelzőt? Tényleg vagányságból piszkálja a kormányzat orrát?

Ez nem vagányság kérdése. Valahol érzékeltetni kell a hatalmon lévőkkel, hogy a társadalom nem hajlandó mindent elviselni.

Márki-Zay Péter azt nyilatkozta, azért szervez új mozgalmat, mert a mienk egy „megfélemlített és meglopott ország, ahol a kormánypárti politikusok kastélyokban laknak és magángépeken repkednek”. Ezt akár ön is mondhatta volna.

Sok mindenben egyetértek a hódmezővásárhelyi polgármesterrel. Ezért

tervezem, hogy elmegyek arra a találkozóra,

ahol elmondja mire gondolt, és kikre számít, amikor egy ilyen szervezésbe vágja a fejszéjét. Ennél többet most még nem mondhatok, nincs itt az ideje. Amint kilép Márki-Zay a nyilvánosság elé, és tudni lehet a szándékait, én is szívesen elmondom majd a véleményemet.

A hírekből annyit tudunk, hogy a mozgalmat bejegyezték és nagyon sokan várják a zászlóbontást.

Az elsődleges cél, és ennyit már a polgármester úr is elmondott, az önkormányzati választásokra összekovácsolni egyfajta ellenzéki egységet. Azt szeretné, ha a jövő évi megmérettetésen minden városban, a hódmezővásárhelyi példához hasonlóan, diadalt lehessen aratni a Fidesz felett.

Ez nagyon fontos üzenet volna a társadalomnak.

Sokféle összefogást szorgalmazó kezdeményezésről lehetett már olvasni, hallani. Ön mikor volna elégedett az új mozgalommal?

Korai még erre válaszolni. Annak örülök, hogy már a zászlóbontás előtt ilyen nagy a mozgalom iránt az érdeklődés. Minden politikai formációval akkor lehetünk elégedettek, ha abban az ember olyan társakra lel, akikkel összefogva meg tudja valósítani az országgal, a társadalommal kapcsolatos elképzeléseit. Sokat beszélek erről, és minden cselekedetemet valami ilyesmi motiválja.

Milyen politikai „társaságban” érezné jól magát?

Ne kérdezzen most erről. Persze nem egy titkos társaság szerveződik, a csatlakozóktól függően nagyon sokfelé nyithat a jövőben.

A korábbi társelnök-társa is a csatlakozók között lesz?

Ez a döntés Szél Bernadettre tartozik.

Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos kérdésekről azért faggathatom?

Tegnap beszéltem erről. A legfrissebb információm szerint 270 ezer aláírásnál tartunk, de ez a szám minden nap növekszik. A tegnapi bejelentést követően Győrött és Sopronban jártam, ahol a helyiektől újabb íveket kaptam, több ezer aláírással. Nagyon jó dolognak tartom, hogy sokan vannak, akik nem jelentkeztek előre gyűjtőként, de ismereteim szerint több mint negyvenezren

egyszerűen letöltötték a netről az íveket, aztán házról házra járva bekopogtatnak a szomszédaikhoz, és amikor megteltek az ívek, eljuttatják hozzám.

Nem tudom, jelenleg hány ilyen aláírásgyűjtőív van „forgalomban”. Sok kis faluból hoz a posta, a napokban is kaptam száz aláírást egy mindössze kétszáz fős faluból, Zalaszentbalázsról. Ha az ilyen kistelepüléseken is gyűjtenek, akkor hamarosan meglehet az egymillió aláírás. Nagyon fontos, hogy most ne hagyjuk abba.

Hírek szerint a korábbi pártja, az LMP nem nagyon jeleskedik az aláírások gyűjtésében. Mit gondol erről?

Az LMP-vel nem szeretnék foglalkozni. Minden más párt is jelezte, hogy részt vesz a gyűjtésben, de az eredményeikről még nem kaptam információt.

Mit vár attól, ha tényleg összegyűlik egymillió aláírás?

Akkor biztosan csatlakozni fog az ország az Európai Ügyészséghez.

Az aláírások miatt?

Nem feltétlenül csak azok miatt. Ez a kormány nem nagyon szereti, ha túlzottan sok magyar egy irányba próbálja terelni a döntéseit. Ilyenkor szoktak valamit lépni, de tudni kell, hogy egyfajta nyomás a másik irányból is érkezik. Az Unió illetékesei közel egymilliárd forint kifizetését felfüggesztették,

tegnap már nyilatkozott is az EU költségvetési bizottságának vezetője arról, hogy az asztalon van egy javaslat, miszerint azok az országok, amelyek nem csatlakoznak az ügyészséghez, kevesebb uniós támogatást kaphassanak a jövőben.

Ha ez a kétirányú nyomás létrejön, nem tud majd kimenekülni a kormány, nem mondhatja a szokásos propaganda szövegét, miszerint az Unió zsarol minket, olyasmit akarnak ránk erőltetni, amit nem akarnak a magyar emberek. Vagy ha mégis megteszi, annak komoly ára lehet.

A Tiborcz-nyomozás ilyen lezárása meglehetősen rossz visszhangot kelletett Brüsszelben.

Számomra ijesztő, hogy gyakorlatilag a tanuk meghallgatása, az összes irat tanulmányozása nélkül ki merték jelenteni, hogy nem történt sem visszaélés, sem bűncselekmény.

Elfelejtették, hogy a magyar szervek nyomozásától függetlenül a brüsszeli szervek asztalán ott vannak a tények, a szerződések, a számlák, a csalásokra utaló dokumentumok?

Minden további nélkül megtehetik, hogy a bennük szereplő vizsgálati adatok alapján ne fizessék ki, vagy visszakérjék a kifogásolt tételeket.

Lát ebből a csapdából a kormány számára menekülő utat?

A kormány felkészült a legrosszabbra. Alighanem le is mondott egy nagyon jelentős uniós forrásról. A menekülés útvonala lehet Kína, ahol a közelmúltban kerestek hitelforrásokat. De ha ebbe az irányba indulunk, akkor ez nagyon rossz lesz az országnak, a kormánynak pedig fel kell adnia a mostani – látszólagos – gazdasági stabilitás politikai előnyeit.

Kétségek és aggályok a közigazgatási bíráskodás jövőjéről

Somfai Peter
-
0
Kétségek és aggályok a közigazgatási bíráskodás jövőjéről

A közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat szerint Trócsányi László igazságügy miniszter kezébe kerülnek a közigazgatási bíróságok. A miniszter határozza majd meg a közigazgatási bíróság bírói- és igazgatási alkalmazotti létszámát, a bírák vagyonnyilatkozatával kapcsolatos feladatokat, sőt, a miniszter kezeli majd a közigazgatási bíróságok költségvetését is. Dr. Vastagh Pál 1994-98 között igazságügyi miniszter volt, az ő véleményét kértük a változásokról.

  • Eddig működött az állampolgárok jogvédelme
  • Oda a bírói autonómia?
  • Túl szoros kapcsolat a közhatalommal 

Nem gondolja, hogy az „emberek” kontra állam vitás kérdéseinek elbírálásban szokatlan helyzetet állít elő a kormányzat?

A közigazgatási bíráskodás az az elem, amely az állam döntései felett biztosít jogorvoslatot, a jogalkotás felett pedig az AlkotmánybÍróság jelent ilyen kontrolt. A közigazgatási bíróság felállítása az állami döntésekkel szemben igazságot kereső állampolgár panaszait ebbe a csatornába tereli. Ennek később lehetnek majd buktatói.

Mi oka volt annak, hogy az utóbbi évtizedekben mégsem volt szükség erre a szervezetre?

Mert gyakorlatilag működött a közigazgatási bíráskodás. Kétségtelen, hogy a magyar jogrendszerben 1949-ig működött egy ilyen önálló bírói szervezet, aztán háttérbe szorult, de az ötvenes évek második felétől bizonyos ügykörökben – igaz, nem túl széles körben -, de már ismét működött a közigazgatási döntésekkel szembeni jogvédelem. A rendszerváltás után, 1991-től ez kiteljesedett, noha bizonyos kérdésekben, például a Római Egyezmény, az Európai Emberjogi Egyezmény magyarországi hatályba léptetésekor a szabálysértések ügyében kértünk derogációt, de attól kezdve, amikor megteremtődtek a feltételek, gyakorlatilag már minden lényeges közigazgatási döntés felett érvényesült a bírósági kontroll. Az állampolgárok jogvédelme ezekben az években már biztosított volt.

Ha jól értem, ez a jogvédelem nem köthető kizárólagosan valamiféle bírósági szervezethez?

Egy adott államban ennek a jogvédelemnek számos szervezeti formája működhet. Vannak, ahol a rendes bíróságok keretében tárgyalják az ilyen ügyeket, másutt különbíróságok hatáskörébe utalják, de

az a lényeg, hogy a bírói jogvédelem az ügyek milyen körére tejed ki.

Az Egyesült Államokban és Angliában a rendes bíróságok látják el ezt a feladatot, nálunk is a rendes bíróságokon belül alakultak ki a közigazgatási pereket kezelő egységek. 1997-ben, amikor az igazságszolgáltatási reform munkálatain dolgoztunk, nem merült fel annak az igénye, hogy szükség volna egy külön közigazgatási bíróság létrehozására, mert ekkor már az egységes bírósági szervezeten belül az ilyen ügyek kezelése jól működött. Akkoriban több mint 20 ország igazságügy minisztereivel tárgyaltam az átalakítás kapcsán, akik óva intettek minket attól, hogy megbontsuk az egységes bírósági szervezetet. Nagyon fontos eleme a jogállamnak a függetlenül és azonos szemlélettel működő bírói rendszer fenntartása.

Talált a törvény tervezetében valami olyan racionális érvet, ami a mostani lépést indokolná?

Számomra az a legnagyobb probléma a különbíróságok létrehozásával kapcsolatban, hogy nem találtam olyan indokot, ami alátámasztaná, miért van szükség most egy ilyen mértékű szervezeti átalakításra. Nem látom, miért kellene kivenni a közigazgatási ügyeket az egységes bírói szervezetből?

Gyakorlatilag ketté szétszakítják a testületet, és ennek következményeként a törvény ismét visszahozza a végrehajtó hatalmat megtestesítő szakminiszter széleskörű felügyeleti jogát a közigazgatási bíráskodás felett.

Ez alapvetően befolyásolja a bírói és a végrehajtó hatalom viszonyát.

Igen. Véleményem szerint ez jelentős visszalépés az igazságügyi rendszer korábbi fejlődéséhez képest. 1997-et követően a végrehajtó hatalom gyakorlatilag lemondott a bíráskodás feletti befolyásáról, a bírói autonóm szervezetek kezébe tette le ezt a kompetenciát. Gyakorlatilag ez változik meg teljes egészében.

Ne tekintsük fából vaskarikának, hogy az állam működésével kapcsolatos kifogásokat maga az állam bírálja majd el?

Tulajdonképpen erről van szó. Az igazságügy miniszter jogosítványai rendkívül szélesek lesznek e téren. Attól kezdve, hogy a költségvetést a miniszter állítja majd össze, ő határozza meg a bíróság alkalmazotti létszámát, ő vezeti a személyi nyilvántartást, ő gyakorolja a közigazgatási törvényszékek elnökei felett a munkáltatói jogkört. A vezetői pályázatok kinevezési feltételeit a miniszter határozhatja meg, hatáskörébe utalják a közigazgatási törvényszék első és második elnökének, a hivatalvezetőnek a kinevezését.

Lényegében általános igazgatási feladatai lesznek az egész szervezet működésével kapcsolatban.

Érdekes az a törvényben is megfogalmazott kompetenciája, miszerint a bírósági elnökök belső ellenőrzési tevékenységének központi irányítása hozzá tartozik. Személyügyi területen is átfogó jogköröket kap, a beosztás, a kirendelés, az áthelyezés, a fegyelmi ügyek kezdeményezése terén. Ez jól érzékelteti a rendkívül széles jogosítványait.

Egy olyan megjegyzés is szerepel a törvény tervezettben, miszerint a közigazgatási bíró az egységes bírói kar része. Ezek után ezt hogyan kell érteni?

Sajátos megfogalmazás, meg kellene kérdezni a jogalkotótól, hogyan képzeli el mindezt, ha a közigazgatási bírói kar tagjaira egészen más szabályok vonatkoznak, mint általában a rendes bíróságok tagjaira. Lehet-e ezek után még egyáltalán egységes bírói szervezetről, egységes bírói karról beszélni? Árulkodó, hogy az átmeneti törvényben gyakorlatilag kimondják, hogy a bírósági vezetők megbízatása az új törvény életbe lépése előtt megszűnik, kivéve a tanácselnökök megbízatását. Vagyis az eddig közigazgatási területen dolgozó szakemberek megbízatását a törvény egy tollvonással megszünteti, és majd a későbbiek során döntenek a vezetői megbízatások odaítéléséről.

A törvény tervezete egy úgynevezett „véleményező bizottságot” is említ. Ennek mi lehet a funkciója?

A véleményező bizottságnak nyolc tagja lesz. Ennek felét a miniszter nevezi ki valamiféle sorsolás útján, a másik négyet az Országgyűlés Igazgatási Bizottsága, a legfőbb ügyész, a közigazgatást felügyelő miniszter és a Magyar Ügyvédi Kamara delegálja.

Gyakorlatilag a testületben „hat és fél” tag többé-kevésbé kapcsolódik majd a végrehajtó hatalomhoz, amelynek a befolyása így egyértelmű lesz.

A bizottságnak a személyi döntések, a vezetői kinevezések véleményezésében lehet szerepe. Semmi kétségünk nem lehet, hogy ez a változás a végrehajtó hatalom dominanciájának megerősítését jelenti azok felett a bírósági testületek felett, amelyeknek a dolga, hogy szükség szerint az állami hatóságok által hozott döntéseknek állítson korlátot, gyakoroljon ellenőrzést a határozataik jogszerűségüket illetően. Ez túl közeli kapcsolat a végrehajtó hatalommal.

Van még egy érdekes mondat, amiről a véleményét kérném. „Méltányos egyensúlyt kell teremteni az egyéni és a közérdek között, biztosítva az egyén alanyi jogai és a közérdeken alapuló jogvédelem egyensúlyát”.

Ez nagyon árulkodó mondat, ami mögött én azt gondolom, a törvényalkotó úgy érzi, ez az összhang valahol megbomolhatott. Ám aligha tételezhető fel, hogy az egyéni érdekek még fokozottabb védelme diktálta ezt a kitételt.

Mindezek ismeretében, milyen magasabb szintű jogvédelemre számíthat majd az, aki „az egyéni érdekei” miatt fordul a bírósághoz?

Közigazgatási vitás ügyekben a fellebbezési lehetőségeket a közigazgatási szakaszban kell kimeríteni. Ott két szinten dönthetnek, és azt követően kerülnek az ügyek a bíróság elé, ahol már korlátozottak a fellebbezési lehetőségek, mert nem lehet az ügyeket a végtelenségig elhúzni. A bírósági eljárásban az ügyek többségének le kell zárulnia, van ugyan a közigazgatási törvényszék felett egy felsőbíróság, amely gyakorlatilag a Kúriának megfelelő szint. Mindebből kitűnik, hogy

a kormányzat számára betelt a pohár, túl kényelmetlenek lettek azok a döntések, amelyek a rendes bíróságokon az állam vagy a kormány ellen születtek.

Ezen az állapoton szeretnének gyökeresen változtatni, ezért szakítják ketté a bírósági szervezetet, ezért szüntetik meg azokat a viszonyokat, amelyeket 1997-ben a Horn-kormány idején kialakítottunk.

Egy másik probléma a külső igazgatási szakemberek beáramlása a közigazgatási bírói karba.

Abban biztos vagyok, hogy ez a folyamat nem szerencsés, mert a bírói munka más szemléletet követel, mint a közigazgatási munka. Sokkal önállóbb és kreatívabb tevékenység a bíráké, mint a hivatali tisztviselőké. Nem mindegy, hogy ebben a bíráskodásban milyen szemlélet kerül túlsúlyba: a közigazgatási, vagy a bírói, mert ez fogja meghatározni majd a testület társadalmi tekintélyét is.

Vak és süket politikusok kezében a jövő

Somfai Peter
-
0
Vak és süket politikusok kezében a jövő

Forgatom az „Oktatási minimum 2018” címen elkészült szakanyagot, amelyet a Tanítanék Mozgalom és az Oktatói Hálózat kezdeményezett, s amelyet végül az ellenzéki pártok szakpolitikusai is magukénak tekintve, mint közös alapelveket, esetleg megvalósítandó programjukként aláírtak. A zárónyilatkozat hátoldalán ez olvasható: „A közös oktatási alapprogram célja olyan közös elvek és politikai oldalaktól független elképzelések megfogalmazása, amelyekkel minden hazáját szerető és a demokráciát támogató magyar egyetérthet.” Létezik egyáltalán ilyen? Erről Törley Katalint, a Tanítanék Mozgalom „arcát” kérdeztem.

  • Három aláírás hiányzott
  • Közmegállapodásra volna szükség
  • Szóról szóra, mondatról mondatra
  • 150 éves megszokás foglyaként

Komolyan gondolták, hogy a mai politikai viszonyok között egy ilyen nagy horderejű kérdésben „minden magyar egyetérthet”?

Lehet, hogy kissé naivak voltunk, de komolyan hittünk abban, hogy kell egy ilyen kiindulási pont.

Hogyan jött az ötlet, hogy egyáltalán nekifogjanak?

A választások előtt fél évvel találtuk ki a Tanítanék Mozgalom szűk magjával, hogy szükség volna egy közoktatási nemzeti minimum programra is, egy konszenzusos megállapodásra, valami olyanra, mint amilyet az egészségügy jövőjéről Kincses Gyulának a pártokkal sikerült összehozni. Joggal gondoltuk, hogy az oktatás ügyét legalább ennyire fontosnak tartják majd.

Az oktatáspolitika közmegállapodást kíván, hiszen nagyon nagy rendszer, amelyet nem lehet négy-nyolc évenként mindig más irányba rángatni.

Megkerestük az Oktatói Hálózatot, arra gondoltunk, hogy majd ők a felsőoktatást ismerve segítenek egy olyan átfogó koncepció kialakításában, amely az óvodától a diplomáig, sőt a felnőttképzésig egységes keretbe fogja a teendőket. Ezek után fordultunk a parlamenti és azon kívüli pártok szakpolitikusaihoz, hogy ha gondolják, ők is csatlakozzanak a munkához. Tíz-tizenegy szervezet el is fogadta a felkérést.

Három lényeges aláírás nem került a dokumentumra: a Fideszé, a KDNP-é és a Jobbiké. Közel fél év munkája van a harminc oldalnyi javaslatban, mit ér mindez nélkülük?

A szocialisták révén a parlamenti szakbizottság asztalára került az anyag, de egyelőre nem reagáltak rá.

A NAT készítői mutattak érdeklődést a munkájuk iránt?

Ezt nem tudom. Nem volt kapcsolatunk velük. Pedig mielőtt elkezdtünk volna dolgozni Pilz Olivér összeállított egy nagyon értékes anyagot a korábbi nyolc év közoktatási dokumentumaiból, alternatív ötleteiből, a civilek javaslataiból. Egy ugyanilyen anyagot az Oktatói Hálózat is készített a felső- és felnőtt oktatással kapcsolatban. Ezek birtokában ültünk le a pártok képviselőivel.

Üres lappal indultak?

Ez lehetett volna az egyik út: mindenki dobja be a javaslatait, aztán majd összefésüljük. A másik lehetőség az volt, hogy ők is a mi anyagainkat tekintsék kiindulásnak, és azt egészítsék ki a maguk elképzeléseivel. Emellett döntöttek, és a heti megbeszéléseken szóról szóra, bekezdésről bekezdésre haladva született meg a szöveg.

Nem lehetett könnyű menet…

Hát nem volt az, de viták többnyire konstruktívak és gyümölcsözőek voltak. Már összeállt minden, kilenc párt rábólintott, amikor

a Jobbik a legfontosabb, például a szegregációval, az esélyegyenlőséggel kapcsolatos tételeket ki akarta húzni a szövegből.

Ebbe azonban a többi résztvevő nem ment bele, így ők fel is álltak az asztal mellől.

Csodálkoztak?

Én nem igazán. Ha az oktatásban nem sikerül biztosítani az esélyegyenlőséget, az maga a kudarc. Aki ezzel nem ért egyet, azzal nem lehet mit kezdeni. A Jobbik részéről a tárgyalásokon résztvevő kolléga szakember volt, tényleg konstruktívan segítette is a munkát, de az aláírásra előtt már nyilván a pártpolitikusok bírálták felül a megállapodás szövegét. A választások előtt jártunk,

az aláíró ellenzéki pártok azt vállalták, hogy ha hatalomra, vagy a hatalom közelébe kerülnek, ezt a megállapodást tekintik majd az oktatáspolitikai elképzeléseik vezérfonalának.

Tudjuk, hogy a pártoktól függően lettek volna különbségek, de mint „minimum programot” mindenki felvállalta, mi, civilek, pedig teljes mellszélességgel támogattuk és számon kérhettük volna.

Volna…. Mint tudjuk, másképp alakultak a hatalmi viszonyok. Az egész világ azon töri a fejét, hogyan lehet az oktatást a kor követelményeihez igazítani, de nálunk minden maradt a „régiben”. Ön milyen iskolában tanítana szíve szerint?

Ha a véleményemre kíváncsi, szerintem valami olyan iskolarendszer kellene, amelyben a gyerekek jól érzik magukat. Ha itt körülnéz egy iskolában, aligha talál ilyeneket. Aztán

az iskolának olyannak kellene lennie, amely megtanít gondolkodni, együttműködni, előhozza a kreativitást, felkészít az élethosszig tartó tanulás képességére.

Kibontja a tehetséget, a kombinációs és az információ feldolgozás készségét, ideológiailag pluralista, mentes mindenféle diszkriminációtól, és nem viszi „zsákutcába” a diákjait. Megváltozott a tudásról, a műveltségről vallott felfogása a világnak, az én klasszikus műveltség-ideálom már szinte őskorinak számít. Sokat olvastam, azok a fejemben vannak, tudok belőlük idézni… Mindez nagyon szép, de ma már nem érték a fiatalok szemében.

Ez igaz, de mindezt az oktatáspolitika irányítóinak is fel kellene ismerniük.  

De nem teszik. Vakok és süketek erre. És ezt a diákok is érzik. Egy részük, az aktívabbak, szóvá teszik, harcolnak a változásokért, a közömbösebbek megvonják a vállukat, nagyon

rossz mentális állapotba kerülnek, haszontalannak tartják az iskolát, úgy-ahogy elvegetálnak benne, igyekeznek teljesíteni az elvárásokat.

Nekik meglehetősen bizonytalan a jövőképük. Az iskolarendszert a 150 éves megszokás jellemzi, a bifláztatás, a tanár tölcséren betölti a tudást a gyerek fejébe, és ha „jól dolgozott”, akkor az számonkéréskor, vizsgán „kifolyik” a növendékeiből.

Kin múlik, hogy ez ne így legyen? A tanáron? Az iskolán? A diákokon?

Nem. Ez rendszerszintű probléma. Igaz, vannak kis „műhelyek”, ahol kísérleteznek más módszerekkel, de nem ez az általános. A tanárok többségének meg kell felelnünk az általános követelményeknek: a diákjainkat fel kell készíteni, mondjuk, a sikeres érettségire. Nem tehetjük, hogy ezt nem vesszük figyelembe.

A mai tantárgyi világban kell gondolkodni? Negyvenöt perces órákban?

Valami más megközelítés kellene, mert azokban az országokban, amelyek előttünk járnak, már nem tantárgyi, hanem „projekt” alapon folyik az oktatás. Amihez

autonómia kellene, váltás a tanárképzésben, mert minket még nem erre készítettek fel, és persze a legjobbakat kellene becsalogatni a tanárképzésbe.

Ehhez azonban a pályának nincs kellő presztízse, nem vonzó a bérezésünk se. Akár hová nyúlunk, hogy változtassunk, kiderül, hogy az egész rendszer szorulna változtatásra. Amikor a finnek nekiláttak ennek, előbb született egy közmegegyezés, aztán rászántak három évtizedet, mire a mai színvonal kialakult.

A tanárok fáradtak, túlterheltek, se kedvük, se idejük nincs a holnap iskolájáról elmélkedni.

Egyre több a problémás gyerek, akikre nem készítettek fel minket, és nincs hozzáértő segítségünk. Ennek a levét isszák a tanárok, a diákok, a szülők egyaránt.

Amikor kiállt a nyilvánosság elé, abból nem lett baja?

Nem. Amikor elkezdtük, innen az iskolából is többen „jöttek velünk”, aztán amikor kiderült, hogy nincs eredménye a harcnak, belefáradtak.

Most kicsit légüres térben érzem magam,

de a „hatalom” nem bántott és nem bánt, amiért kinyitom a számat, legalábbis eddig direkt módon nem.

Hogyan érzi magát ebben a szélmalomharcban?

Nagyon rosszul. És egyre rosszabbul.

Mit védene kétharmaddal a kormány?

Somfai Peter
-
0
Mit védene kétharmaddal a kormány?

A családok jövőjének biztosítására hivatkozva hirdette meg a kormány az újabb nemzeti konzultációt, amelynek kérdéseit a napokban hozták nyilvánosságra. Azóta számtalan fórumon elemzik, értékelik, próbálják magyarázni a kérdések mögött megbúvó kormányzati szándékokat. Miközben zajlik a „közvélemény” sajátos felmérése, egyre gyakrabban hallani a háttérben készülő nyugdíjreformról is. Korózs Lajost, az MSZP szakpolitikusát a szocialisták álláspontjáról kérdeztük.

  • Táguló szociális olló
  • A skandináv példa segítene
  • Veszélyben a nyugdíj-előtakarékossági megtakarítás?

Kezdjük a konzultációval. Valós kérdésekre valós válaszokat várnak-e azoktól, akik vállalják, hogy visszaküldik a kérdőívet?

Meglátásom szerint ez nagyon primitív módja annak, hogyan lehet a társadalom figyelmét elterelni minden más problémáról, feszültségről. Nem akarok közhelyeket említeni, de a nyugdíj, az oktatás, az egészségügy sokkal inkább igényelné a kormányzat beavatkozását, mint az ilyen méregdrága és értelmetlen konzultáció.

A családok védelme végül is fontos kérdés lehet.

Ez igaz. De amit eddig ez a kormány „megvédett” az eddig még mindig tönkrement. A lakáskasszától a magán-nyugdíjpénztárakig sorolhatnám a példákat. A kérdések megfogalmazása arra enged következtetni, hogy ez a konzultáció sem hoz majd több ténybeli eredményt, mint ahogyan a korábbiak sem tették. Demográfiai fordulatot nem várok, és a családok tényleges védelmére sem lehet következtetni a kérdésekből. Ha a kormány komolyan gondolná a családvédelmet, akkor a skandináv országokban nézne körül és az ottani gyakorlatot próbálná átültetni hazai környezetbe.

A szocialisták sem gondolhatják komolyan, hogy a jóléti államok gyakorlatát idehaza követni lehetne.

Ha nagyon akarnánk, el lehetne indulni ebbe az irányban, de akkor le kellene mondani számos felesleges kiadásról. De a kormány nem ezt az utat választotta. Már csak azért sem, mert ismerjük Orbán Viktor véleményét a „jóléti államokról”. A családok erőteljesebb támogatását meg lehetne oldani, mondjuk, a gyermekes családok kilakoltatásának tilalmával, nem kellett volna elvenni a lehetőséget a fiatal családoktól, hogy a lakáskasszába befizetett megtakarításaikkal felújíthassák a lakásaikat.

Mi kifogásuk lehet az ellen, hogy a népességfogyást a családok erőteljesebb támogatásával szeretnék orvosolni?

A CSOK, a lakáslottó kifejezetten a jobb módúaknak kedvez. Alapvetően ez is egyfajta kedvezményes, 3 százalékos állami támogatást élvező hitel, s akik nem felelnek meg a banki követelményeknek, ehhez nem is jutnak hozzá. Csak zárójelben: a piaci hitel is most 4 százalékos.

Hazugság, hogy eddig 80-90 ezer fiatalnak segítettek ezzel a pénzzel,

hiszen a jelentkezők negyedrésze vette fel a hitelt új lakás építésére, a többségnek tetőtér beépítésre, vagy a családi ház bővítésére futotta ebből.

A tehetséges fiatalok itthon tartása is talán több népesedéspolitikai eredményeket hozhatna…

Igen, mert éppen azok hagyták el az országot, akikben adott a vállalkozó kedv, szakmai felkészültség, a nyelvtudás. Nem látom, hogy e réteg itthon tartása érdekében bármire készülne a kormányzat.

Önök számos alkalommal sürgették a családi pótlék rendezését. Ez volna a szocialisták „csodafegyvere”?

Ez is javíthatna a fiatalok közérzetén. Az utolsó emelést a Bajnai-kormány határozta el, azóta a juttatások már elveszítették a vásárlóerejük legalább 20 százalékát. Ami a legjobban felháborít, az az, hogy a családtámogatást a kormány munkavégzéshez akarja kötni. Jóval több költségvetési támogatást kap, akinek magas a fizetése, a gyermekek után járó adókedvezmény is csak számukra jelent segítséget.

A gyermekek állami támogatását szerintünk nem lehet az ország munkapiaci helyzetéhez kötni.

A három, vagy több gyermeket nevelő anyák kiemelt támogatása is mélyen igazságtalan, mert ezeknek a nőknek a többsége nincs olyan munkapiaci helyzetben, hogy jelentős adót tudna fizetni, tehát eleve kiesnek a támogatásból. Aki viszont jó módban él, magas a jövedelme, miért ne fizessen személyi jövedelemadót? És

a férfiakat miért nem illetheti meg a nőkkel azonos támogatás, ha ők a családfenntartók?

A három vagy több gyereket nevelő családok száma a népesség legfeljebb 7 százalékát teszi csak ki, akik mint mondtam, többségükben nem is érintettek a kedvezményben.

A civilek és az ellenzéki pártok már évek óta szorgalmazzák a beteg gyermeküket ápoló családtagok nagyobb támogatását. Végre a kormányzat is belátta, hogy ebben volnának teendői.

Ez igaz, de a tervek szerint ebben is különbséget készülnek tenni a gyerekeiket ápoló szülők, a felnőtt családtagjukat ápoló felnőttek, illetve a szüleiket ápoló gyermekek között.

„Egyetért-e ön azzal, hogy a gyermekeink szellemi, lelki és fizikai fejlődése olyan érték, amelyet a magyar államnak védenie kell?” – teszik fel a kérdést.

Egyetértek. Csak éppen fogalmam sincs, mire gondolnak e kérdés feltevése kapcsán. Ha a gyermekeink szellemi fejlődése olyan fontos, akkor miért teszik tönkre a közoktatást? Miért verik szét a gyermekvédelmet? Miért lehetetlenítik el a szociális területen dolgozók munkafeltételeit? Sorolhatnám a kérdéseket.

Az elmúlt években hajléktalan sorsra jutott emberek tömegeit az állami gondozásból minden segítség és utógondozás nélkül kibocsátott, a beilleszkedéshez semmi segítséget nem kapó, éppen csak felnőttsorba került lányok és fiúk alkotják.

De a következő kérdést olvasva „felnyerítettem”: joga van-e minden gyereknek anyára, apára? És akinek nincs, mert mondjuk szülés után az édesanya nem vállalta a gyerekét? Vagy a szülők elváltak, és az apa más életet kezdett? Azoknak a gyerekeknek önkéntes alapon kineveznek majd egy „apát” vagy „anyát”?

A megszólaló kormánypárti politikusok azzal indokolják a gyermekeiket nevelő családoknak járó költségvetési támogatások kétharmados védelmét, mert ha az ellenzéki pártok kerülnének hatalomra, ezeket azonnal eltörölnék. Valóban?

Amikor a szociálliberális kormányok voltak hatalmon, noha világgazdasági válság volt, megtartották a családtámogatási ellátásokat, igaz, differenciáltan. Annak idején azért választottuk az adójóváírást, mert azt az alacsonyabb jövedelműek is igénybe tudták venni. 2010 után Fidesz ebből csinált gyermekek után járó adókedvezményt, amelynek

a három gyermek után járó kedvezményét 92 százalékban a legmagasabb keresetűek vették igénybe. Nyolc százalékon osztozott az összes többi család.

A kétgyermekesek esetében a gazdasági váltság idején volt némi visszalépés a támogatásban, de a három- és többgyermekesek esetében végig megőriztük a kedvezményeket, és duplájára emeltük a családi pótlékot, ami minden családhoz eljut. Orbánék nem ezt az utat választják. És az is szemfényvesztés, amikor augusztusban és decemberben dupla családi pótlékról beszélnek, de nem teszik hozzá, hogy a következő hónapban egy fillért sem utalnak.

Családok sorsáról beszélünk akkor is, amikor a nyugdíjakkal kapcsolatos változásokról hallani. Ön mit tud ezekről az elképzelésekről?

Úgy hallottam, hogy továbbra is arról van szó, hogy a megszületett és felnevelt gyermekek után állapítanák meg az ellátás mértékét.

Eszük ágában sincs a nyugdíjrendszert feszítő strukturális problémákat megoldani.

Megszűnt a társadalombiztosítási önkormányzás, a nyugdíj- és az egészségbiztosítási alap költségvetési tétel lett, az Államkincstár kezelésébe csúszott át. Úgy látom, ezekre kevesebb forrást szánnak, és most azon gondolkodnak, kiket lehetne ezekből kiszorítani.

A járulékplafon eltörlésével nagy különbségek alakultak ki a nyugdíjak között.

Tűrhetetlenül nagy különbségek. A magas nyugdíjasok száma olyan mértékben emelkedett az utóbbi években, hogy ez magával húzta a matematikai átlagot. A 134 ezer forintos adat hamis, ennél pontosabb volna az úgynevezett mediánt, a középértéket számítani, mert akkor kiderülne, hogy az öregségi nyugdíjak valós medián értéke mindössze 96 ezer forint. Az egyéb ellátásokat is figyelembe véve a 110 ezer forintot sem éri el ez a szám. A tiz legmagaabb nyugdíjjal renlkező személy átlagos nyugdíja most 2 millió 15 ezer forint, de

jelentős azoknak a száma is, akiknek havonta 3 millió forint felett fizetnek, miközben 20 ezer ember nyugdíja a 30 ezer forintot sem éri el.

Az egyszemélyes háztartások létminimuma 80 ezer forint lenne. Nem szoktam mások pénztárcájában vájkálni, de jövőre nyugdíjas lesz Matolcsy György, neki 3,6 millió forint lesz a nyugdíja. Mekkora igazságtalanság ez? Baloldali politikusként az ilyesmi ellen minden porcikámmal tiltakozom. Nem az ő személyéről, hanem a megemelt bérű olyan állami cégvezetőkről beszélek, mint amilyen például a MÁV vezére is.

Az aktív foglalkoztatottak nettó bérnövekedése jelentősen elszakadt a nyugdíjak növekedésétől.

Ez is nagyon igazságtalan. A korábban nyugdíjba mentek ellátása csak infláció követő, tavaly a bérnövekedés már 12 százalékos volt, aki ugyanabból a pozícióból egy-két évvel később megy el nyugdíjba, 28-30 százalékkal magasabb nyugdíjat kaphat.

Az aktívak és a nyugdíjasok, a korábbi és a frissen nyugdíjba mentek között is egyre nyílik a jövedelmi olló.

Mi annak idején ezért dolgoztunk az értékvesztett nyugdíjak felzárkóztatásán.

Arról is hallani, hogy a nyugdíj-előtakarékosság még meglévő formái is veszélybe kerülhetnek, mint annak idején a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások.

Hírek szerint valóban gondolkodik a kormányzat egy nyugdíj-viszontbiztosítási rendszeren, amelynek a fedezetét a nyugdíjpénztári megtakarításokból akarják fedezni. Ha így van, a lakáskasszák mintájára 24 óra alatt el lehet venni ezeket a megtakarításokat is. Nem csodálkoznék, ha egy ilyen cég az Orbánék környezetében már szerveződne.

Angyali ötlet: Tíz milliót kap, aki helyesen kitölti az idei adóbevallást!

Kardos Ernő
-
0
Angyali ötlet: Tíz milliót kap, aki helyesen kitölti az idei adóbevallást!

 Tíz millió forintot ajánlott annak, akik az adóhivatal útmutatója alapján helyesen kitölti az idei bevallást! A pénzt akkor is kifizette volna, ha szakmabeli, adószakértő, NAV alkalmazott, netán a hatóság elnöke Tállai András jelentkezik a tízmillióért. Kíváncsiak voltunk, hogy vállalkozott-e valaki a feladatra, ezért felkerestük a furfangos ötlet gazdáját. Angyal József okleveles adószakértő matematikusként szerzett diplomát, évekig szoftverfejlesztőként dolgozott. Elsősorban ügyviteli programok készítésére vállalkozott, de később felfedezte, hogy az adóhatóság jogértelmezései gyakran eltértek a sajátjától, s utólag nagyon gyakran kiderült, hogy neki volt igaza. Nosza, adószakértőnek állt, s kiderítette, hogy matematikai ismeretek nélkül a jogszabályt sem lehet értelmezni.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Angyal József úgy látja, hogy az adóhatóság álláspontja sok esetben nem a tudáson, hanem a hatalmon alapszik. Holott az élet bebizonyította már, hogy a hatalom alapja a tudás lenne.

 

Kifizette már a jutalmat, kitöltötte valaki helyesen az idei adóbevallását, vagy megmaradt önnek a pénz?

Senki nem jelentkezett. Amit természetesen előre láttam, ezért is mertem felajánlani ezt a nagy összeget. Szabályosan ugyanis nem lehet kitölteni az adóbevallás minden pontját. A tízmilliós jutalommal mindössze arra akartam felhívni az adóshatóság figyelmét, hogy a kormány legnagyobb vívmányának tartott adókedvezmény ellehetetlenül.

Pedig ha jól értem, akkor az adóhivatali elnöknek is felajánlotta a tízmilliót. Tállai Andrásról pedig közismert, hogy megfog minden forintot, államtitkári fizetése mellett adószakmai lapok szerkesztését is vállalja a pénzért.

Nemcsak neki ajánlottam ezt a pénzt, de a teljes apparátusnak is, de nem reagáltak. Ebből kiderült, mindenki tudja, hogy ez a hiba évek óta létezik a családi adókedvezményben.

Az adószakértő kollégákat sem érdekelte a „rongyos” tízmillió?

Nem, mert ők ugyanúgy tudják, hogy mi a dörgés. Az érthetőség kedvéért nagyon röviden az általam felvetett hibáról: ha egy család tagjai nem házasságban, hanem élettársi közösségben élnek, és a párnak van 1-1 „hozott”, illetve 1 közös gyereke is, az adóhatóság ezt a családot mégsem háromgyerekesnek, hanem háromszor egy gyerekesnek tekintette. Ennek a kedvezmények a megítélésben van jelentősége, teljesen eltérő kedvezmény jár az egy, a kettő és a három gyerek után; nem mindegy, hogy a csemeték után tízezer forint, vagy 33 ezer forint kedvezmény jár. Ez a hibát már évekkel ezelőtt jeleztem, de hiába.

Az adóhivatal viszont cáfolta az ön állítását, félrevezetőnek tartva a családi adókedvezményről szóló értelmezését. Nem büntették meg rémhírterjesztésért?

Valóban, először 2011 januárjában cáfoltak…

Ezen kívül az idén is, hisz kint van az adóhivatal honlapján!

A most kint lévő cáfolat is 2011-es keltezésű. Viszont időközben, azaz 2014-ben az Alkotmánybíróság nekem adott igazat! A bírói testület ítélete szerint ugyanannyi családi pótlék jár a háromgyerekeseknek, függetlenül attól, hogy házassági vagy élettársi kapcsolatban élnek. Az adóhatóság azonban ezt az alkotmánybírósági döntést is semmibe veszi. Úgy vannak vele, hogy a hatalom mindenre elég, a tudás pótlására is.

Ön tudná a megoldást?

Persze, a hatóság szoftverében van egy hiba, mert a program nem tesz különbséget [tesz] az élettársi kapcsolatban, illetve a házasságban élő családok között. Ezt a hibát ki kéne javítani. Az adóhivatal a bevallási nyomtatványhoz mellékel egy kitöltési útmutatót, abban szerepel egy példa, amit ki kéne javítani, mert az alapján nem lehet a bevallást helyesen kitölteni. Már a sajtónak is felvetettem, hogy vonuljunk már nyilvánosan a hatóság ügyfélszolgálatához, s a kamerák kereszttüzében kérjük meg az ott dolgozókat, hogy töltsék már ki szabályosan a kérdőívet. De ebben mindeddig senki nem partner, pedig érdekes lett volna látni, ahogy a hivatalban izzadnak a vezetés fafejűsége miatt.

Talán, mert nincs is sok ilyen háromgyerekes család. Ámbár ha akad, akkor évente legalább félmillió forinttól eshetnek el emiatt a hiba miatt. Jól értem?

Még több pénztől is, hisz akik 1-1 hozott, és egy saját gyereket nevelnek, azok gyerekenként havi tízezret kaptak, az 30 ezer, a házasságban élő háromgyerekesek 33 ezret, azaz 99 ezer forintot. Tehát 69 ezer forint a különbség, ami évente 828 ezer forint. Tehát ezt a pénzt nem kapják meg az élettársi kapcsolatban élők. Pedig ezt visszamenőlegesen, önellenőrzéssel lehetne érvényesíteni. Ha az adózók, vagy a média a sarkára állna, akkor az adózó élettársak visszamenőlegesen akár 4-5 milliót is visszakaphatnának. Ha lenne bátorságuk szembefordulni a hatósággal.

Ha tényleg igaz az, hogy ma a hatalom pótolja a tudást, akkor önnek könnyen lehet bántódása, amiatt, hogy hasonló hibákat rendszeresen a hatóság szemére vet? Nem tart ettől?

A barátaim szokták mondani, hogy jön majd a nagy fekete autó, de eddig még nem láttam. Inkább azt tapasztalom, hogy az adóhatóság nagyon sok ügyfelet küld hozzám. Ugyanis ha valaki váratlan ellenőrzést kap, akkor elkezd „ismeretséget” keresni az adóhivatalban, amire a tapasztalat szerint azt válaszolják, hogy segíteni nem tudnak, de engem megkereshetnek.  Van tehát egyfajta respektem az adóhatóság előtt, előfordult olyan is, hogy ha felvetek valamit, akkor azt a jogalkotó, tehát a parlament meghallgatja. Emiatt nő folyamatosan az ügyfeleim száma, viszont a háromgyerekesek kedvezménye ügyében a hatalom megvetette a lábát, mint a szamár.

Már vagy nyolc éve is van annak, hogy a Fidesz-hatalom, pontosabban Orbán Viktor söralátét nagyságú adóbevallást ígért, de eddig kudarcot vallott. Tudna a törvényhozás számára ilyen adóbevallást javasolni?

Nem, ez lehetetlen. Az adórendszer legnagyobb ellensége az úgynevezett „kivétel”, tehát amikor a fő-szabály alól azonnal kivesznek társadalmi csoportokat. Jelenleg a nagy „kivételezés” korszakát éljük, aki közel áll a hatalom tüzéhez, az máris kap valamilyen kedvezményt. Viszont ha sok „kivétel” van az adórendszerben, annál bonyolultabb az adóbevallás, utalnék a beszélgetés elején említett háromgyerekesek családi adókedvezményre, aminek problémáját maga a hivatal sem képes felfogni, vagy megoldani. A kivételek minden esetben a belpolitikai célok megvalósítását segítik, nem pedig az adórendszer hatékony működését.

Ilyen kivételek egyike a nyugdíjasok adókedvezménye, ezt sem tartja indokoltnak?

Magyarországon egyértelműen munkaerőhiány van, s az is világos, hogy az országban sok olyan nyugdíjas korú személy van, aki alkalmazható lenne. De sajnos ebben sincs rend, hisz össze-vissza adnak kedvezményt, ami inkább árt, mint használ. Eltörölték például a szociális hozzájárulási adót, ami hibás döntés volt, mert ez a kedvezmény nem a munkavállalót, hanem a munkáltatót támogatja. Ha ugyanis felveszek két embert, és az egyik után kell fizetnem 19.5 százalékos adót, a másik után nem, akkor nyilvánvalóan az utóbbit, tehát a nyugdíjast foglalkoztatom. Ő is csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót fizeti.

Vagyis alkalmat ad arra, hogy a nyugdíjasokat bejelentsék ugyan, de helyettük más dolgozik?

A legtöbbször a családban maradnak ezek a jövedelmek, s ebből eredően a 90 éves – önmagát ellátni képtelen nagymamát – is lehet papíron foglalkoztatni, ami adóelkerülésre ad lehetőséget. Ha ezt felveti az adóhatóságnak, akkor az a válaszolják, hogy ezeket az eseteket mindig vizsgálják majd, s ki fogják szűrni. Ezt ígérték a bevándorlási különadó esetében is, de természetesen semmit nem vizsgáltak. Az ilyen, és hasonló döntések 2006 szeptembertől egyre gyakoribbak, ugyanis a politika vette át az adószakmai irányítást Magyarországon.

Miért ne ellenőrizhetnék, hogy a nyugdíjasok helyett feketén dolgoztatnak kvalifikált munkaerőt?

Mert lehetetlen! Kialakítottak egy kiskaput, amivel a vállalkozók élni fognak! Ha viszont ezt az adóhivatal belátná, akkor még bezárhatnák ezeket a kiskapukat.

Van rá mód?

Persze. A laikusnak talán kicsit bonyolult a válasz, de el kellene törölni a kisebb osztalékokra a szociális hozzájárulási adót, vagyis az is csak 15 százalékkal adózna, mint a nyugdíjasok jövedelme. Így biztosan nem alkalmaznának papíron idős magatehetetlen embereket, hisz aki osztalékként akarja kivenni a pénzét, az szabályosan is meg tudja tenni. Nem mellesleg: aki ma kivesz 5 milliós osztalékot, az fizet szociális hozzájárulási adót, aki 10 milliós osztalékhoz jut, annak csak a fele szociális adót kell fizetni, aki pedig100 milliós osztalékokat vesz ki, az viszont elkerüli ezt az adónemet. Tehát ez a szabály az alacsonyabb jövedelműeket sújtja, ahogy a nyugdíjprémiumból is az alacsonyabb jövedelműek kapnak kevesebbet. Ennyit a politika okozta káoszról, ami az adóigazgatás területén tapasztalható.

A nyugdíjasokkal persze kéne átfogóan foglalkozni, nekem is lenne javaslatom az alacsony nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére. De a politikát ez sem érdekli.

Engem érdekel, de félek, hogy nagyon bonyolult.

Ellenkezőleg, nagyon egyszerű. Bejelentették, hogy januártól 2.7 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Magyarországon az átlagnyugdíj 130 ezer körül van, vagyis így az átlagnyugdíj 3.500 forinttal emelkedik. A javaslatom roppant egyszerű lenne: ne százalékosan emeljék a nyugdíjakat, ami azt jelentené, hogy az alacsonyabb nyugdíj pár forinttal, a magas tízezrekkel nő, hanem kapjon mindenki egyösszegű emelést, azaz például 3500 forintot. Ennek nem lenne költségvetési kihatása sem, az alacsonyabb nyugdíjat kapó emberek jutnának több pénzhez.

Mi a javaslatát nyilvánosságra hoztuk, remélve, hogy jelentkezik majd Tállai András, hisz nemcsak az adóhivatalt vezeti, de pénzügyminisztériumi államtitkár is, aki tehetne valamit az ügyben. S talán az adóbevallás szabályos kitöltéséért járó tízmillióért is hajlandó megdolgozni.

A tízmilliómat egy pillanatig sem féltem, az viszont érdekelne, hogy az Alkotmánybíróság döntését hogyan merik megsérteni. Nekem már az is öröm lenne, ha a jövő évi bevalláshoz csatolt útmutatóból kivennék a hibát.

A hírek szerint a Kósa Lajos által protezsált, szintén nyugdíjasokat kedvező helyzetbe hozó szociális szövetkezetek is megszűnhetnek. Erről hallott már?

Persze, a nyugdíjas szövetkezet mára teljesen célját vesztette, mert nincs értelme szervezkedni, tagdíjat fizetni, amikor az új kedvezmények alapján közvetlenül is lehet munkát vállalni. Ez tehát a Kósa-féle akció kudarca, de megszüntetni mégsem fogják, inkább hagyják, hogy a szövetkezetek elhalljanak, a tagok kilépjenek, szóval vegetál az egész.

Egyébként sok ilyen intézkedés volt – ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – de a kormány képtelen a tévedéseit belátni, s ezeket nem szünteti meg. A munkahelyvédelmi akciótervként meghirdetett kedvezmény sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert kaptak kedvezményt a képzettség nélkül dolgozók, az 55 év felettiek, a 25 év alattiak is, de ezek az intézkedések nem hozták meg a várt eredményt. Ezért meg kéne szüntetni, de eszükbe sem jut, mert az a kudarc nyílt beismerése lenne.

Ön szereti a különös ügyeket, elvállalta Győzike, azaz Gáspár Győző adóügyi képviseletét, ami 50 milliós költségvetési csalásról szólt. Abban az ügyben van már eredmény?

Igen, az ügy, amiért engem megkeresett, már lezárult. Az már világszerte gyakori, hogy ismert szereplőkön szívesen statuál példát az adóhatóság, ez javítja a szabálykövetést a társadalomban. Gáspár Győző esetében annyi történt, hogy a korábbi ügyében hozott határozathoz „hozzávágtak” 50 milliós adócsalást is. A hatóság ugyanis úgy kalkulált, hogy egy bankszámláról felvette az említett összeget, ami sikkasztásnak minősítettek. A döntést bíróságon megtámadtuk, de ügyfelemet arra kértem, hogy csak én nyilatkozhassak az ügyben. Ő ugyanis aligha tudja hitelesen képviselni az adószakmai érveket. Azt is mindenki tudja, hogy én viszont nem vállalok el eleve vesztes ügyeket. Ügyfeleimet azzal traktálom, hogy ha egy vitás esetben 100 százalék igazunk van, akkor van 50 százalék esélyünk a győzelemre, egyszerűen azért, mert a hatalommal állunk szemben.

És született már döntés?

Először jogsértő döntést hozott a bíróság, amit élő televíziós adásban szóvá is tettem, de a bíró nem perelt be becsületsértésért. Fellebbezésemre a Kúria az adóügyben hatályon kívül helyezte az elítélő határozatot. A büntetőügy azonban már a második éve tart. Érdeklődéssel várom az eredményt.

A Független Hírügynökség már több alkalommal foglalkozott az úgynevezett társasági adókedvezményekkel. Ugyanis a kormány a kultúra területén meg akarja szüntetni a tao-t, mert szerintük a pénz harmadát ellopják, viszont a sport terültén maradhat a szabályozás, hiszen azt állítják, ott nem lopnak.  Van olyan kedvezmény, amely az egyik területen lehetővé teszi a lopást, a visszaélést, a másik területen viszont nem?

Az indoklás nyilvánvalóan nevetséges. Kétségtelen, a jogalkotó eldöntheti, hogy ki tartozzon a támogatottak körébe. Az egy politikai döntés, ha megváltoztatják a kultúra támogatásának szabályait, míg a sporté marad változatlan. Viszont az nem értelmezhető, hogy a változásra azért van szükség, mert a kultúrában lopnak, a sportban viszont nem. Ha valahol lopnak, akkor a kormányzatnak szigorítani kellene az ellenőrzéseket, vagy meg kellene indítani a büntetőeljárásokat.

A sport területén azért hagynák a tao támogatást, mert lám, milyen szépen épülnek a stadionok. Ez nem érv?

Igen, de az is napi hír, hogy a Simonka nevű fideszes képviselő ellen azért indítanak büntető eljárást, mert 45 százalékot kért vissza a beruházási pénzekből, hisz jócskán túlárazták az építkezéseket. A túlárazás ma már jól ismert fogalom, nem is cáfolják. A stadionok x összegről indulnak, majd a duplájára drágulnak. Vagyis a Puskás Ferenc stadiontól a Duna Arénáig sok helyen az derül ki, hogy az induláskori összeg messze nem a végösszeg! Ha a túlárazásokat nem sikerül cáfolni, márpedig elég nehéz, hiszen az Európai Uniós intézményei is ezt vizsgálják, akkor szinte lehetetlen egyértelműen állítani, hogy nincsenek zsebbe csúszó, korrupciós pénzek. Ez tehát elég bátor kijelentés.

Trianon, nemzetünk második nagy temetője?

Somfai Peter
-
2
Trianon, nemzetünk második nagy temetője?

Az első Magyar Köztársaság kikiáltásának századik, és a trianoni békeszerződés aláírásának közelgő centenáriuma kapcsán egyre több szó esik a XX. század sorsfordító eseményeiről. 1918. októberében már elkerülhetetlen volt a Monarchia megszűnése, az akkori miniszterelnök, Tisza István belátta, vége a történelmi Magyarországnak, de nem láthatta előre Trianont. Károlyi Mihály egy széteső ország élére került, de később sem sokat tehetett a trianoni békeszerződés megakadályozásáért. A Horthy-rezsim mégis őt próbálta bűnbakként beállítani. Dr. Székely Gábort, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének professzorát a trianoni békeszerződés körülményeiről kérdeztük.

  • Nincs igazságos béke
  • Egy szélesebb szerződésrendszer jelentéktelen epizódja
  • Csak „húsz év fegyverszünetet”
  • Trianon: a szűk látókörű nacionalizmusunk ára


Elvesztettük a háborút, a vesztesnek tudomásul kell vennie a győztesek diktátumait. Önmagában ez a trianoni békefeltételek magyarázata? Végül egy igazságtalan béke született?

Nincs olyan békeszerződés, amelyet a vesztes igazságosnak tart. Szerintem a győztes franciák számára volt a legigazságtalanabb a Párizs környéki békeszerződés.

1920. június 4-én mi ért véget?

Tulajdonképpen semmi. Két alacsony szintű kormánymegbízott aláírt egy papirt,amelynek semmiféle jogi következménye nem volt. A békeszerződést 1920. november 25-én tárgyalta harmadik olvasatban a Nemzetgyűlés, és elfogadta azt. A törvényjavaslat ezután kihirdetés végett áttétetett a miniszterelnökhöz, majd a Nemzetgyűlés 1921. július 26-án becikkelyezte, ez lett a 1921. évi XXXIII. törvénycikk. Végül 1921. július 31-én emelkedett a trianoni békediktátum törvényerőre. De ekkor már Betlhlen volt a kormányfő.

Trianon egy olyan folyamatnak lett a végső állomása, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia még megpróbálta fenntartani a korábbi sok nemzetiségű államot?

És igyekezett megakadályozni a nemzeti államok létrejöttét. Valójában ez indokolta Szerbia fegyveres megtámadását.

Teljesen reménytelen kísérlet volt.

Tisza István, bár nem volt háborúellenes, de nem tartotta alkalmasnak a pillanatot egy olyan fegyveres konfliktus kirobbantására, amely előre vetítheti egy nagyobb nemzetközi összecsapás veszélyét.

Ha akkor a Monarchia nem a fegyveres megoldást választja, elkerülhető lett volna Trianon?

Ha úgy tesszük fel a „mi lett volna ha” ma igen gyakori kérdést, hogy akkor elkerülhető lett volna-e a világháború, nos, én nemmel válaszolnék. Persze itt a lényeg, hogy Versailles-ban, illetve a Párizs környéki békék sorozatában a leglátványosabb Európa, ezen belül is Kelet-Közép-Európa térképének átrajzolása, az Osztrák-Magyar Monarchia eltűnése volt. Az utóbbit Magyarországon kívül senki nem vette zokon, mi pedig egy már nem létező „történelmi Magyarország határainak” csorbulását kifogásoltuk.

Az akkori magyar politikai elit nem mérte fel, hogy a trianoni béke megállapodás egy sokkal szélesebb szerződésrendszer szinte jelentéktelen epizódja.

A béketárgyalások legfontosabb célja egyrészt általában a háború lezárása, másrészt Franciaország biztonságának a garantálása volt. A magyar kormány ezt a második célt nem is gondolta végig, nem látta, hogy a Versailles-i szerződés ezt nem garantálja abban a formában, ahogy 1919 végére megvalósult. A franciák ugyanis azt követelték, hogy Németországot szabdalják darabokra, a Rajna vidéket csatolják hozzájuk, Bajorország legyen független. A lehető leggyengébb Németországot akarták a békeszerződéssel elérni.

Ez jogos követelés volt a részükről?

Meglátásom szerint részükről legalábbis indokolható volt. Németország az első világháború után lényegesen erősebb volt Franciaországnál. A háború végén sokkal jobb lett a geopolitikai helyzete, mert a nagyhatalmak gyakorlatilag eltűntek határairól, s helyüket nála lényegesen gyengébb országok foglalták el. Továbbá, a németek lakossága 60 millió volt, Franciaországé 40, a németek ipari és gazdasági kapacitása majdnem a duplája volt a franciákénak. Tehát

joggal gondolhatták a győztes franciák, hogy a németek továbbra is veszélyt jelentenek a számukra.

Ezt számba véve a franciák csak abban az esetben voltak hajlandók aláírni a békeszerződést, ha egyben aláírnak egy amerikai-francia és brit-francia szerződést is, ami garantálja Franciaország határait. Ezt a két megállapodást alá is írták 1919. június 28-án, délelőtt 11 órakor, egy időben a Versailles-i szerződéssel.

Egy új európai biztonságpolitikai rendszer születéséről beszélhetünk?

Beszélhettünk volna, ha az amerikaiak ratifikálják a szerződést. Ez azonban nem történt meg, sem versailles-i sem a francia-amerikai szerződés esetében. A brit-francia szerződést, összekötötték az amerikaival, a diplomácia történetben nem kivételes módon: így érvényesek csak abban az esetben lettek volna, ha mind a három érdekelt aláíró országában ratifikálják…

Mi volt az amerikai döntés oka?

Az izolacionizmus erős befolyása. Az USA attól tartott, hogy egy ilyen szerződés alapján az európai országok beránthatják a belső konfliktusaikba. Ez egyben a britekkel kötött – és már a brit parlament által ratifikált – szerződést is érvénytelenítette.  Ezt követően ugyan más angol-francia szerződések garantálták Franciaország biztonságát, e garanciák azonban mindig feltételekhez, általában a „lehetőségekhez képest” klauzulához voltak kötve.

Látszólag ez egy lényegtelen eleme lehetett a megállapodásnak.

Korántsem. Amikor 1923. januárban a franciák és a belgák bevonultak a Ruhr vidékre, mert a németek nem voltak hajlandók fizetni a jóvátételt, az angolok kihátráltak a részvételből. A „Ruhr kampf” után tudomásul kellett vennie Franciaországnak, hogy saját védelmi képességének fejlesztésén túl, más szövetségesek után is kell néznie, amellett, hogy szükség van egy átfogóbb, legjobb esetben a németeket is magában foglaló biztonsági rendszer létrehozására Európában. Ez nem volt eleve reménytelen, sőt, erre lehetőséget kínáltak a Versailles-i béke paragrafusai is.  A két világháború közötti francia diplomácia lényegében erről szólt.

Hogyan kötődik mindez a Magyarország számára diktált trianoni békefeltételekhez?

Egy készülő könyvemhez jelenleg is éppen ezt kutatom. A „Párizs környéki” jelző a pontosabb, hiszen a Versailles-ban levő Nagy-Trianon palotában aláírt magyar szerződésen kívül az osztrák, a bolgár, a török szerződést nem Versailles-ban, hanem más, környékbeli városokban kötötték meg. Azonban fontos megjegyezni, hogy a közvélekedéssel szemben a Versailles-ban, pontosabban

a Párizs-környéki békékben rögzített szerződések rendszere, és azok megfogalmazásai meglehetősen lazák, könnyen módosíthatók voltak.

A szerződésekben megjelölték a módosítások lehetőségét, így a területi revíziót és beleértve az Anschlusst is, a Népszövetség Tanácsa, vagy a Szövetséges és Társult Főhatalmak beleegyezéséhez kötötték. Ez nem volt véletlen: a győztes hatalmak közül különösen az angolok voltak azok, akik már a tárgyalások során kezdeményeztek olyan részek beiktatását, amelyeket nem tekintettek véglegesnek. Ezek közül az ismertebbek a népszavazáshoz kötött területi „rendezések” voltak (Sopron, Szilézia); az ideiglenesen, meghatározott időre népszövetségi kezelésbe vett területek (Saar-vidék, német gyarmatok); Németország közigazgatási, pénzügyi ellenőrzése; a német területek katonai megszállása. A többi – akár a területi revízió, vagy a német fegyverkezés -, már közvetlenül a szerződést követő években napirendre került. A nagyhatalmak ugyanakkor határozottan kizárták a Rajna-vidék demilitarizálásának feloldását, ami elismerten közvetlenül érintette Franciaország biztonságát – ha már a Rajna balparti területeinek Franciaországhoz csatolását, illetve más területek leválasztását Németországról az angolok megakadályozták.

Átlátták 1920-ban ezeket a bonyolult nemzetközi folyamatokat a békeszerződést tárgyaló magyar diplomaták?

A rendelkezésünkre álló dokumentumokból, levelekből, feljegyzésekből kiderül, hogy ezekkel egyáltalán nem foglalkoztak. A magyar tárgyaló félnek az volt a legnagyobb gondja, hogy milyen területeket tarthat meg a háborút követő békeidőben. Pomogáts Béla a „Trianon” című dokumentumkönyvhöz írt előszavában jól elemzi a magyar küldöttség tárgyalási pozícióját.

A külső szemlélőnek úgy tűnhetett, mintha a süketek és a vakok ültek volna a tárgyalóasztal mindkét oldalán.

A mi oldalunkon mindenesetre nem látták, hogy abban a helyzetben közel sem a magyarok területi követelései az érdekesek. Sőt! Minden magyar követelés gyengítette azt a franciák által szorgalmazott hátországot, ami a németekkel szemben felsorakoztatható. Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, a későbbi kisantant érdekeivel szemben fogalmaztuk meg a mi követeléseinket.

Lehet, hogy a magyar diplomácia ugyanazt a hibát követte el Trianonban, mint a XX. században annyiszor máskor is: nem tudta hová kell állnia?

A probléma az volt, hogy eleve elfogadhatatlannak gondolta a kormány a békeszerződést, ezért másodvonalbeli tárgyalókat küldtek.

Az egész magyar diplomácia másról sem szólt, csak a sérelmeinkről,

arról, mi lesz a határon túli magyarokkal. De ezek a kérdések nem érdekelték sem a franciákat, sem az angolokat, sem az amerikaiakat, de még a németeket sem. A csehek, a románok, a lengyelek, a jugoszlávok csupa olyan problémát említettek a tárgyalásaik során, amelyek érdekelték a másik felet is. Mérlegeltek, a britek és a franciák esetében még 1918-ban is felvetődött, hogy esetleg fenn kellene tartani a Monarchiát, mint ellensúlyt Németországgal szemben, de ezt a nagy német támadás után elvetették. Ha a magyar diplomácia is beállt volna abba a sorba, ami a német ellensúly kialakítását célozta, talán másképp alakultak volna a trianoni béke megállapodás körvonalai.

Ön miben látja a magyar álláspont legnagyobb hibáját?

A magyar tárgyalók nem figyeltek oda a francia politikai törekvésekre, ehelyett a szűklátókörű nacionalizmusunk diktálta a követeléseinket.

Trianon valóban az ország történetében a második  Mohács?

Jól hangzik, de nem igaz.

Magyarország 1918-ban, majd 400 év után visszanyerte függetlenségét, ez megmaradt. A köztársaság nem, a királyságot sajátos módon visszaállította Horthy, és ő kötötte meg a trianoni szerződést is. A köztársasági államforma 1945-ben tért vissza, a függetlenség azonban elveszett. Ma szuverén országunk van, és köztársaság, ha az ország nevéből törölték is ezt a megnevezését.

Elképzelhetően tartaná a trianoni békeszerződés ránk nézve hátrányos pontjainak valamilyen „újra tárgyalását”?

Aki ilyesmiben gondolkodik, vagy egyáltalán ilyesmit szóba hoz, biztosan nem látja át Magyarország XXI. századi érdekeit. A területekért vállalt konfliktusok ma is háborúkhoz vezetnek. Jól látta ezt békekötés idején Foch marsall, az antant haderő főparancsnoka: „Ez nem béke, hanem fegyverszünet húsz évre!” Szinte napra eltalálta.

Az első Magyar Köztársaság kikiáltásának 100. évfordulója alkalmából írta a Nagy Imre és a Károlyi Mihály Társaságnak az egykori osztrák kancellár:

Kedves Barátaim!

Magyarország és Ausztria közötti szoros és jó kapcsolatoknak erős történelmi gyökerei vannak és – az 1867 és 1918 közötti félévszázadban keletkezett számos történelmi nehézség ellenére – intézményes, állami összekapcsolódáshoz vezettek. A Monarchia megszűntével, az I. világháború után az útjaink elváltak, de az államaink és az ott élő emberek közötti viszony mindig különleges maradt.

Ezekben a napokban a köztársaságaink történetében olyan száz évre tekintünk vissza, amelyben az út időnként fáradságos és nehéz volt. Mindkét országban nagy – túlságosan is nagy – befolyásra tett szert a fasizmus. A német csapatok bevonulásával, 1938. márciusban Ausztria eltűnt a térképről és Hitler-Németországának részévé vált. Nem sokkal ezután elkezdődött a második világháború és ezzel minden bizonnyal az országainkban élő népek számára a legkegyetlenebb időszak a mögöttünk lévő 100 évben.

A II. világháború befejezésével Ausztria ismét önálló demokratikus állam lett, de az 1955-ös államszerződésig el kellett viselnie a szovjetek, az amerikaiak, az angolok és a franciák megszállásának a terheit. Magyarországon ugyan csak egy megszálló hatalom volt, de az diktatórikusan uralkodott és elnyomta a szabadság és függetlenség iránti törekvéseket.

Az 1956-os magyar forradalom időpontjában kezdtem meg éppen a tanulmányaimat a bécsi egyetemen, és nagy szimpátiát éreztem Nagy Imre, Maléter Pál és a többi szabadságharcos iránt. Elkötelezettség, és magától értetődő dolog volt a magyarországi barátainknak nyújtott segítség, végtére nekem is magyar volt az egyik nagymamám, bár ő ebben az időpontban már nem élt.

Több alkalommal kísértem Bruno Kreisky szövetségi kancellárt a Kádár Jánossal folytatott megbeszélésein és megismertem Horn Gyulát, Kovács Lászlót, Szabó Vilmost, számos már barátot, megfigyelhettem, hogyan kereste és találta is meg Magyarország a demokráciához, a függetlenséghez, illetve Európához vezető utat. Ausztria 1995. január 1-jén lépett be az EU-ba, és nagy volt az örömünk 2004-ben, amikor Magyarországot is köszönthettük az Európai Unióban. Ezzel, 86 évvel 1918 után újra egy közös európai családhoz tartoztunk.

A történelmi igazság megköveteli, hogy elmondjam: a legutóbbi időben új problémák merültek fel. A liberális, pluralista demokráciát megkérdőjelezik, ugyanez történik az alkotmánybíráskodás sérthetetlenségével, a függetlenséggel és média sokszínűségével is. De Ausztriában is számos olyan fejlemény van, amelyre nem lehetek büszke.
Az első világháború befejezésének, és az országainkban 1918-ban létrehozott önálló köztársaság századik évfordulója nem csak büszkeségre okot adó történelmi jubileum, hanem alkalmat teremt arra is, hogy megújítsuk, és megerősítsük erőfeszítéseinket egy békés, demokratikus, szolidáris Európáért, amelyben az emberi jogokat és az emberi méltóságot nagy becsben tartják.

Heinz Fischer,
az Osztrák Köztársaság volt elnöke

Visszatérnek a hidegháborús évek

Somfai Peter
-
0
Visszatérnek a hidegháborús évek

Washington felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról kötött megállapodást (INF), jelezte Donald Trump. Az INF-egyezményt még 1987-ben Ronald Reagan akkori amerikai elnök és Mihail Gorbacsov akkori szovjet vezetője írta alá Washingtonban, és 1988-ban lépett életbe. A szerződés egyébként földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról rendelkezett, meghatározva a robbanófejek számát és a rakéták hatótávolságának nagyságát. Az egyezmény megtiltotta az ilyen eszközök gyártását, birtoklását és tesztelését, s ezzel mérföldkő volt a hidegháború lezárásában. Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár véleményét kérdeztük a fejleményekről.

  • Újabb fegyverkezés indul
  • Úgy kezdődött, hogy visszaütnek?
  • Felújítják a „csillagháborús” terveket
  • Maxi hadgyakorlatok mindkét oldalon

 

„A hidegháború Máltán, 1989. december 3-án délután 12 óra 45 perckor véget ért”, Bush és Gorbacsov fogadalmat tett a világnak: a két nagyhatalom ezentúl partnere lesz egymásnak a békében, s ezzel lezártnak tekintették az európai politikai berendezkedést négy évtizedre meghatározó „jaltai világrendet”. Ön úgy látja, a hidegháborúnak valóban vége lett?

Úgy gondolom, akkoriban igen, de nem zárható ki, hogy ez a folyamat újra kezdődik. Egyre több jel mutat abban az irányba, hogy az orosz-amerikai viszony elmérgesedése nyomán a fegyverkezés újabb szakasza kezdődik, és a világ visszatér a 30 év előtti állapotokhoz. A közép-hatótávolságú fegyverek betiltásáról kötött INF szerződésnek fontos szerepe volt akkoriban a békefolyamatokban. Az idősebbek még jól emlékezhetnek a Pershing rakétákra és az SS-20-asok szemben állására, amelyek komoly félelmeket váltottak ki az európai emberekben. Mindenki örömmel fogadta a hírt, amikor ezeket leszerelték.

Az amerikaiak azt mondják, a megállapodást orosz részről rúgták fel.

Minden oknak van valami okozója. Olyan kérdés ez is, mint az, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás.

A kölcsönös vádaskodások idejét éljük: az amerikaiak a Krím elfoglalására hivatkoznak, Oroszország agresszív fellépést látják ebben, ami a balti országokra nézve is a fenyegetettség növekedését jelentheti.

Ezzel magyarázzák, hogy az amerikai és egyéb nyugati csapatok állandó bázisokat építenek ki a Litvániában, Lettországban, Észtországban, Lengyelországban és Romániában. A lengyelek még kétmilliárd dollárt is felajánlottak ahhoz, hogy az amerikaiak bázist hozzanak létre az országukban.

A szerződés felmondása negatív kihatással lehet a 2021-ben lejáró hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló START-3 megállapodásra is?

Ma még korai volna megmondani, hogy az INF megállapodás mostani felmondása milyen hatással lehet a SALT 3 2021-es sorsára. Tudni kell, hogy az abban a megállapodásban szereplő rakéták lassan korszerűtlenné válnak, mind a két félnek cserélnie kellene, vagy kivonni a rendszerből. Látok esélyt arra, hogy a megállapodást meghosszabbítsák, noha egyre gyakrabban hallani Amerikából a korábban leállított „csillagháborús” elképzelések felújításáról. Ha ismét napirendre kerül az űrben keringő műholdas rendszerek megbénítására alkalmas lézerfegyverek fejlesztése, akkor a fegyverkezési verseny beindulása elkerülhetetlen lesz.

A NATO csapatai közelebb kerültek Európában Moszkvához, mint valaha. A hidegháborús években az NSZK és NDK területén voltak a legközelebb egymáshoz a két nagyhatalom fegyveres erői, most viszont a jelenlétük jóval keletebbre tolódott. Biztonságpolitikai szempontból ennek lehetnek következményei?

Korábban a két nagyhatalom kapcsolatában biztonsági szempontból nem voltak annyira meghatározók a katonapolitikai szempontok, mint mondjuk a gazdasági kérdések, de most úgy látszik, a Trump adminisztráció az előbbit tekinti ismét fontosabbnak. Erre utalnak az amerikai elnök bejelentései is.

A feszültség éleződésében nem lehet pontosan tudni – ön úgy fogalmazott – a tyúk vagy a tojás volt-e előbb. Nem gondolja, hogy a hidegháború feltámadásában szerepe lehetett annak, hogy a két katonai nagyhatalom csapatai túl közel kerültek egymáshoz?

Ennek is bizonyára szerepe van a helyzet kiéleződésében.

Ha valamit nagyon sért Oroszország szempontjából a NATO tevékenysége, az valóban az, hogy minden irányból körülvették.

Különösen zavarja őket Azerbajdzsán illetve Grúzia közeledése a nyugati katonai szövetségi rendszerhez, mert ők is pontosan látják, hogy a két közeli ország részéről nem volna akadálya a belépésnek. Ebből a szempontból más Ukrajna helyzete. Nem kis országról van szó, noha meglátásom szerint az ukránok felvételéről mindaddig szó sem lehet, ameddig az ország területén konfliktus van. Ahhoz, hogy e kérdésben előrelépés történjen, előbb fel kellene számolni a kelet-ukrajnai fegyveres szembenállást.

Pedig Ukrajna felvételéről egyre gyakrabban hallani…

Ez igaz, de a politikában nem szokatlanok a felelőtlen kijelentések. Ukrajna esetében ilyen a NATO tagság meglebegtetése, Törökország esetében az uniós tagság ügye.

Azt gondolom, egyiket sem gondolja senki komolyan,

mindaddig, amíg bizonyos politikai követelményeket illetően nem sikerül megállapodásra jutni.

Oroszország szemében Ukrajna helyzete különösen fontos lehet.

Nehéz elképzelni, hogy az oroszok szó nélkül hagynák, hogy a NATO és közöttük ne legyen egy viszonylag semleges és meglehetősen széles ütköző zóna. Egy olyan ország, amely a nyugati katonai blokkal határos.

Ameddig a két fél között a biztonsággal kapcsolatos tárgyalások nem jutnak nyugvó pontra, addig természetesen beindul a fegyverkezés,

a rakéta-programok új erőre kapnak, a felek nagyszabású hadgyakorlatokat tartanak, amelyekkel azt igyekeznek demonstrálni, hogy képesek nagy létszámú és ütőképes erőt gyorsan mozgósítani és átcsoportosítani akár sok ezer kilométeres távolságban is.

Az amerikaiakat láthatóan zavarja, hogy Oroszország vissza akarja szerezni korábbi katonai tekintélyét.

Kétségtelenül így van. Az orosz katonai hadmozdulatok Szíriában, Irakban azt mutatják, hogy van egy ilyen törekvésük. Látható, hogy mind a Földközi tengeren, mint a Fekete tengeren jelen akarnak lenni, a krimi lépéseik erről szóltak. Igyekeznek más irányban is katonai kapcsolatokat építeni, gondolok itt Kínára, Mongóliára. A közelmúltban megrendezett Vosztok-2018 nevű orosz hadgyakorlaton a második világháború óta nem látott méretű erőket mozgatott meg Oroszország. A szeptember közepén lezárult katonai gyakorlaton a keleti és a központi katonai körzet, az Északi és a Csendes-óceáni flotta, a légideszantos, valamint a légi- és űrerő egységei vettek részt, a hírek szerin közel 300 ezer katonát, ezer repülőgépet és helikoptert, 36 ezer páncélost és egyéb harci járművet és mintegy nyolcvan hajót vonultattak fel. A szárazföldi erőknél és a flottánál 6-7 ezer kilométeres távolságra vezényelnek át csapatokat.

Orosz katonai források szerint a manőverekkel leginkább azt akarják felmérni, milyen gyorsan tudnak átvezényelni több ezer katonát és jelentős mennyiségű haditechnikai eszközt Oroszország nyugati részeiről a keletire.

De ennél sokkal fontosabb az a tény, hogy a gyakorlaton az oroszokhoz csatlakoztak kínai és mongol csapatok is. Kína részvétele – a mintegy háromezer katona és 900 haditechnikai eszköz és 30 repülőgép és helikopter jelenléte – katonai szempontból jelképesnek mondható, politikailag azonban sokkal súlyosabb. A kínai védelmi minisztérium ezt úgy kommentálta, hogy a közös gyakorlatok célja a katonai együttműködése mélyítése, valamint a kínai és orosz csapásmérő képességek növelése „a biztonsági kockázatokkal szembeni közös fellépés terén”.

Egy ilyen együttműködés elmélyülése az amerikaiak számára katasztrofális lehet.

Van annak valami politikai üzenete, hogy az oroszok a Távol-Keletet választották egy ilyen mértékű hadgyakorlat helyszínének?

Az ilyesmi soha nem véletlenül történik. Tudjuk, hogy az amerikai stratégiai doktrínában meghatározó szerepe van a térségnek. Ezen belül különösen figyelnek a kínai katonai lépésekre, milyen mozgásokat hajtanak végre a térségben, mennyiben igyekeznek – és képesek – ellenőrizni a haditengerészetükkel a tengeri közlekedést. És annak is üzenet értéke van, hogy nem a nyugati térségben szerveztek egy ekkora katonai megmozdulást, de a gyakorlatra tízezer kilométerről is képesek voltak mozgósítani alakulatokat.

Ez lehet valamiféle orosz-kínai katonai szövetség születésének jele?

Nem gondolom. Inkább csak közeledésnek, kezdeti együttműködésnek nevezném, de persze látva a két ország közötti gazdasági együttműködés alakulását, hosszabb távon akár egy szorosabb katonai kapcsolat is elképzelhető lehet.

Visszatérve a Közel-Keletre: nem gondolja, hogy az orosz katonai lépések sikerei vezethettek az INF szerződés felmondásához?

Sokkal inkább az európai helyzetnek, illetve az orosz-amerikai politikai vitának lehet ehhez köze. Minden háború jó lehetőséget kínál az új fegyverek kipróbálására és az oroszok éltek is ezzel. Láttuk, hogy 3000 kilométer távolságból képesek rakétákat nagy pontossággal célba juttatni, a 300-as és a 400-as rakétavédelmi rendszerükről az oroszok bebizonyították, hogy a legkorszerűbb zavaró berendezésekkel felszerelt repülőgépeket, rakétákat is meg tudják semmisíteni. Erre a fegyverpiac is felfigyelt, India és Törökország is érdeklődni kezdett a megvásárlásuk iránt.

Az orosz hadgyakorlatra a NATO is válaszolt. A napokban Norvégiában egy „kitalált agresszor” támadásával szemben védik meg az észak-európai országot.

A Trident Juncture 2018 elnevezésű gyakorlaton a 29 szövetséges ország mellett a nem NATO-tag Svédország és Finnország is részt vesz. Helyszíne Norvégia keleti és középső része, az Atlanti-óceán északi vizei, valamint a Balti-tenger, továbbá igénybe veszik a finn és a svéd légteret is. A műveleteket 50 ezer ember hajtja végre, kiegészülve mintegy 65 hadihajóval, 150 repülőgéppel és 10 ezer egyéb járművel. Bevetik a többi közt a Harry S. Truman Nimitz-osztályú repülőgép hordozót is. Békeidőben valóban ez a NATO eddigi legnagyobb hadgyakorlata.

Ránk nézve ennek lehetnek következményei?

Ha a rövid hatótávolságú, atomtöltetek hordozásra alkalmas rakétákat telepíteni kezdik Kelet-Európában, illetve válaszként Oroszország nyugati térségeiben is, ebben kétség kívül mi is érintettek lehetünk.

Putyin megmondta: azok az országok, amelyek engedélyezik, hogy területükön amerikai atomfegyvereket telepítsenek, felkerülnek az orosz fegyverek céltáblájára.

A hidegháború idején már tapasztalhattunk hasonló fenyegetettséget. Ebben az esetben a politikusoknak számolniuk kell majd az érintett országok lakóinak tiltakozásával, gondolok elsősorban Németországra és Lengyelországra. Románia révén mi is „látótávolságba” kerülhetünk, ha nemcsak a Fekete tenger mentén, hanem mondjuk Erdélybe is kerülnek rakéta bázisok.

Ön ebben a helyzetben nyugodtan tud aludni?

A helyzet egyelőre nem olyan kiélezett, hogy ne tudnék.

1234...263. oldal a 26-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan