Interjúk

Orbán Viktor hazugságai

Az elmúlt nyolc év legnagyobb kormányzati hazugságait gyűjtötte össze legújabb könyvében Bolgár György. Az Orbán-mesék című kötetben a Klubrádió népszerű műsorvezetője nem csak arra törekedett, hogy felidézze a kormányfő országot-világot átverő, elképesztő és káros hazugságait, de közben azt is elmeséli, hogy valójában mi történt Magyarországon a Fidesz 2010-es győzelme után. A könyv sajtóbemutatóján a Kossuth kiadó szerkesztője, Kőrössi P. József azt is elárulta, hogy a boltokban nem mindenhol kapható a kötet, máris kétszer utánnyomták, mert idő közben elfogyott.

 

Még meg sem jelent, máris sikeres a könyv, különben miért kéne utánnyomni? Ilyen nagy igény lenne az igazság kimondására?

Bizonyos értelemben igen, ámbár a mai könyvpiacon előre senki nem látja pontosan, hogy mire van igény. A világ olyan gyorsan változik, hogy nehéz előre megmondani, minek lesz keletje, minek nem. A szakemberek szerint az év elején az üzletekben sincs nagy forgalom. De ezt a könyvet mégis most kellett kiadni, mert jönnek a választások, s azt feltételeztük, talán akadnak olyan emberek, akiket érdekel, hogy mi történt velünk az elmúlt nyolc évben. A jelek szerint jól számítottunk.

Nincs olyan gyanúd, hogy a Fidesz kampánygépezete vásárolja fel a könyvedet?

Nincs. Ahhoz az kellene, hogy sok tízezer példányban vigyék a könyvet, de ott még nem tartunk. Ha azonban a Fidesz szívességet szeretne tenni nekem, ám vásárolják. Egyébként tükörként is használhatják: megláthatják magukat benne.

Az egyik hetilapban évek óta leleplezed a politika hazugságait, gondolod, hogy az emberek ennek köszönhetően tisztábban látnak?

Valóban, a gyűjtést még a 2010-es választások előtt kezdtem el, mert már akkor feltűnt, hogy a Fidesz ellenzékből milyen elképesztő hazugságokat volt képes előadni. De a most kiadott kötet nem egyszerűen „hazugsággyűjtemény”, hanem azt igyekeztem vázolni, hogy mi történt itt velünk az elmúlt nyolc évben, tehát mi a valóság.

Naponta beszélsz hallgatókkal a Klubrádióban: érzed, hogy a hazugságok leleplezése közelebb visz az igazsághoz?

Azt tapasztalom, hogy ma ez az ország teljesen kettészakadt. Ez persze közhely, de sajnos igaz, nemcsak nálunk, hanem az Egyesült Államokban, és több európai országban is. Azok az emberek, akik érdekeik, vagy hagyományaik miatt egyik, vagy másik táborhoz csatlakoznak, kifejezetten boldogok, ha elfogadhatják a legnyilvánvalóbb hazugságot is. Úgy érzik, hogy bármi igaz lehet – még az is, ami a józan észnek és az ismert tényeknek ellentmond – ha azt a kedves vezető kimondja, eszükbe sincs megkérdőjelezni.

A Klubrádióban persze alapvetően olyanoknak készítek műsort, akik a rendszer kritikusai, felismerik a mai hatalom folyamatos hazugságait, és felháborítja őket, hogy a képükbe hazudnak. De

tapasztalataim szerint az Orbán-hívők tábora is sejti, hogy folyamatosan hazugsággal etetik őket, mégis valamilyen okból úgy gondolják, hogy a vezérnek, Orbán Viktornak mindig igaza van.

Amikor leleplezed a politikai célzatból született hazugságokat, akkor a kormányzat szokott reagálni, cáfol, esetleg vitatja a tényeket, amelyekkel szembesíted az állításaikat?

Soha! Soha nem cáfolják az állításaimat. Valószínű a legegyszerűbb a hatalom számára, ha a leleplezésekről nem is vesznek tudomást. Ha ugyanis megpróbálnának vitába szállni, akkor csak újabb hazugságokba keverednének, ráadásul nekem csinálnának propagandát. Végképp el akarják kerülni, hogy engem – vagy más újságírókat – vitapartnernek tekintsenek, ezért inkább úgy tesznek, mintha nem is beszélnék a hazugságaikról.

Feltehetően bíznak abban, hogy a kormányzati propaganda úgyis letiporja az ellenérveket, a tényeket, vagy a szabad véleményt?

Ebben sajnos nem csak bíznak, de be is következett.  Tényként könyvelhetjük el, hogy nálunk a kritikát mindenhol gettóba szorították, a nyomtatott sajtóban, a rádióban vagy a televízióban is. De gettóban vannak az ellenzéki pártok a parlamentben, a másként gondolkodók is mindenhol kisebbségbe kerültek; korlátokkal, kerítésekkel körülvett helyen élünk, s ha nem változik semmi, akkor lassan elfogy az életterünk.

Azt azért tudjuk, hogy a hazugság a politikusok munkaeszköze. Sikerült rájönni, hogy a mai kormány milyen törekvések, esetleg magasztosabb célok érdekében hazudik?

Ilyet már nem tudok róluk feltételezni. Talán húsz-huszonöt éve, amikor Orbánék a liberális irányból a konzervatív felé fordultak, akkor még tiszta lehetett a szándékuk, az a felismerésük pedig reális volt, hogy szabadelvű politikával Magyarországon nem lehet többséget szerezni. Ebben az országban inkább a jobboldali értékekkel, nacionalista, vagy konzervatív alapállással lehet hatalomhoz jutni, mert erre vevő a magyar társadalom. Ebben igazuk is volt, tehát jó megérzésnek, az ő helyzetükben helyes döntésnek bizonyult.

Orbán Viktor már hatalomra jutása óta azt hangsúlyozza, hogy célja egy erősebb, büszkébb, öntudatosabb ország, amely gazdaságilag és mentálisan is stabil. Ennek érdekében épít arra az érzékenységre és a tudatunkba beépült sérelemre, hogy az ország a történelem vesztese, és bár túlélte a nemzeti katasztrófákat, egyik megszállásból jutott a másikba.

Ezt a képet akarja Orbán átfesteni a nemzeti sikerek túlhangsúlyozásával, például az áhított focisikerekkel is elsősorban a nemzeti büszkeséget táplálná. Hiszen a labdarúgás nimbusza létezett a háború előtt is, a Rákosi rendszerben nemkülönben, s ezért is gondolhatta, hogy ez a hagyomány feleleveníthető. Erre elvileg lehet politikát építeni, menet közben azonban megérezte a hatalom ízét, s rájött, hogy nemzeti jelszavakkal bármit megcsinálhat, erőszakos módon úgy irányíthatja a társadalmat, ahogy neki tetszik. Közben pedig családja és barátai megszerezhetik az ország vagyonának egyre nagyobb részét.

Ma a jó szándékból már csak az látszik, hogy Orbán Viktor a hatalom mámorában, egy személyben vezeti a pártját és az országot is. Víziójából mára csak a mohó hatalmi vágy és gőg, továbbá a börtöntől való rettegés maradt.

Mi volt számodra a legdurvább, legdermesztőbb hazugság az elmúlt nyolc évben?

Nincs ilyen, legfeljebb az ilyen kérdések dermesztőek. De a viccet félretéve minden orbitális hazugság után arra jövök rá, hogy ezt azért nem gondoltam volna. Számomra az a dermesztő és ijesztő, hogy Orbán minden kontroll nélkül képes a legnagyobb hazugságokat is előadni. Miközben nagyon jól tudja, hogy nem mond igazat, mégis megismétli egyszer-tízszer-ezerszer. Hiába írjuk le naponta, hogy hazudik, vég nélkül újrakezdi. Azt gondolja ugyanis, hogy ha sokszor ismétel valamit, akkor azt a társadalom többsége el is hiszi. És sajnos a számítás egyelőre sokaknál beválik.

Négy éve a választási kampányban még rezsicsökkentésről beszélt, s az ma már senkit nem érdekel, hogy a környező országok közül – ahol nem volt rezsicsökkentés – nálunk a legdrágább a gáz, a villany. Miért van ez így?

Nyugodtan beszélhettek rezsicsökkentésről, mert több éves pereskedés után csak most derült ki, hogy valójában mennyiért vesszük az oroszoktól a gázt, ezt ugyanis titokban tartották. Ebből könnyen kiszámítható, hogy a rezsicsökkentéssel mérsékelt ár magasabb, mint kellene. Vagyis, ha a piaci viszonyok érvényesülnek, akkor a magyar fogyasztó már öt éve olcsóbban juthatna gázhoz, s talán villanyhoz is. Ellentétben a kormány melldöngető hazug állításaival, amiket azért engedhetnek meg maguknak, mert egyszerűen nem adták ki a közérdekű adatokat. Valószínű, a magyar társadalom többségének fogalma sincs róla, hogy ez az igazság. A kormánypárti sajtó ugyanis erről még véletlenül sem ír, mert a Fidesz az egypártrendszernek megfelelő médiát alakította ki. Ebben a rendszerben még annál is jobban hazudnak, mint a szocializmusnak nevezett rendszerben. A mindennapjainkat elárasztja a nyomon követhető és cáfolható hazugságok tömege, kis és nagy ügyekben egyaránt.

A Fidesz hívei nem hiszik el, hogy Orbán Viktor kormánya félrevezeti a népet, az ellenzék viszont akkor is azt állítja, ha ez nem így van. A tények tehát nem számítanak. Ilyen körülmények között van értelme az újságírásnak?

Amíg valamennyire szabadon lehet beszélni, addig még van. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy hiába bizonyosodik be a hazugságuk, amivel katasztrófába vihetik az országot, – a többség látszólag nem hajlandó meghallani az igazságot.

Ma már sokan azt állítják, hogy ezt a rendszert választással nem lehet leváltani, erre csak egy forradalom képes. A hazugság-áradat szerinted vezethet társadalmi robbanáshoz?

Vezethet, de a szocializmusnak nevezett rendszer – Romániát kivéve – nem robbanással ért véget, pedig az valóban diktatúra volt. Tehát a jövő megjósolhatatlan.

Ha a társadalom megelégeli a helyzetet, akkor az is járható út, ha a nem tisztességes, de részben szabad választáson a szavazók azt mondják: elég volt, bárki jöhet, csak ezek ne!

De azt nem tudjuk, hogy ez mikor következik be, az emberek meddig legyintenek az aljas hazugságokra, az egészen pofátlan korrupcióra. Megjósolhatatlan, hogy a magyarok meddig tűrik, hogy az a rendszer, amelyben élnek, teljes mértékben hazugságokra épül.

A Fidesz eltiltja az ellenzéki szavazókat

Célunk, hogy országos lista állításával ráirányítsuk a közvélemény figyelmét az Orbán kormány egyik legnagyobb igazságtalanságára. Amennyiben mi 800 000-en szavazhatnánk, a Fidesz biztos nem maradhatna kormányon, hiszen aki már elment, az már a lábával szavazott – mondta a Független Hírügynökségnek Somogyi Péter, az Európai Alternatíva elnöke.

 

Egy éve lépett a politikai porondra az Európai Alternatíva Párt, amely hitvallása szerint a külföldön dolgozó, élő magyar állampolgárok érdekeinek a védelme. Melyek a párt alapvető követelései?

A kivándorolt magyarokat tömörítő Európai Alternatíva alapvető követelése, hogy egyenlő szavazati joggal rendelkezzen minden magyar állampolgár! Tehát a Magyarországról kivándoroltak is levélben szavazhassanak, mint a határon túli magyarok. A választási törvénybe, a Fidesz által beillesztett jogi akadály eredményeként százszoros ( 100 X )!!! különbség jelentkezik a valós életben, hiszen két azonos nagyságrendű csoportról beszélünk. Az egyik esetében ez idáig 360 000 regisztráltak, míg a másik esetben 3 200-an. Ez égbe kiállító igazságtalanság, erre kell megoldást nyújtanunk. A jelenlegi helyzet a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Fidesz eltiltja az ellenzéki szavazókat, eközben minden eszközzel bátorítja saját szavazóit.

Hány tagja van az Európai Alternatívának és hol, melyik nyugat-európai városokban a legaktívabbak?

A választási kampánynak 500 alatti taglétszámmal futottunk neki, bízom benne, hogy a kampány hatására ez jelentősen bővülhet immár a kivándorlás által érintett itthon maradottakkal is. Számítunk édesanyák, testvérek, barátok, rokonok szomszédok csatlakozására, akiknek hiányoznak az elköltözöttek.

Aktivitásunk a magyar lakosság létszámához igazodik, így a legnagyobb központjaink, megmozdulásaink, tüntetéseink Londonban, a második legnagyobb lélekszámú magyar városban voltak. Ezen kívül Brüsszelben, Berlinben és Németország több városában vagyunk jelen.

A magyarországi választási kampányra a párt vezetősége és aktivistái is színre léptek és ellenzéki megmozdulásokon a Teljes szavazati jogot a kivándorolt 800 000 magyarnak! jelszóval jelentek meg a budapesti utcákon. Hogyan állnak a jelöltállításokkal és hol állítanak jelölteket?

Célunk, hogy országos lista állításával ráirányítsuk a közvélemény figyelmét az Orbán kormány egyik legnagyobb igazságtalanságára. Amennyiben mi 800 000-en szavazhatnánk, a Fidesz biztos nem maradhatna kormányon, hiszen aki már elment, az már a lábával szavazott és véleményt mondott. Kormányváltást csak az ellenzékiek, bizonytalanok és az elvándorolt magyarok szövetsége hozhatja el. A mi szavazatunk hiányzik ahhoz, hogy a kormányváltás egy reális lehetőség legyen, nélkülünk nem lehetséges a változás. Listaállítási alapelvünk az volt, hogy egy-egy tagunk úgymond örökbe fogadta a választókörzetét, ahonnan kivándorolt. Nekünk igen is szükség van minden segítségre, gondolok itt legfőképp az itthon maradottakra, ahhoz, hogy a jelöltállítást követően a megfelelő létszámú aláírás is összejöjjön, mivel mi ebben sem vehetünk részt. Az itthoniak segítsége nélkül nem sikerülhet.

Abban az ellentmondásos helyzetben vannak, hogy a szavazóbázisuk aligha tud nagyobb számban szavazni és ez látszik a külföldi képviseleteken regisztrált szavazók alacsony számában is. Ilyen körülmények között hogyan lehet megvalósítani az egyik célkitűzésüket, miszerint a kint élő és dolgozó magyarok nélkül nincs kormányváltás?

Nem az a kérdés, hogy most ez megvalósul-e, hanem a magyar választóknak kell arra ráébrednie, hogy amíg a Fidesz fenntartja a jogfosztottságunkat és csak annak ad szavazati jogot, aki rá szavaz, a többiektől pedig elveszi, addig nem lehetséges kormányváltás. Hiszen ehhez kellenek a kivándorolt százezrek is – ami akár egymillióra is felszökhet, amennyiben Orbánék maradnak. A kivándoroltak a legtettrekészebb, legcselekvőképesebb része a lakosságnak. Az újrakezdés, újratervezés Magyarországon a mi tudásunk, tapasztalatunk, kapcsolataink, alkalomadtán pénzünk nélkül is elképzelhetetlen itthon.

Megszólalásaikban nem kímélik a magyarországi ellenzéket sem, hiszen a közös lista állításának kudarca után, a koordinált jelöltállítás sem akar összejönni. Hogy lesz ebből kormányváltás?

Mi is ezt kérdeztük másfél éven át a Londoni Ellenzéki Kerekasztal folyamán, hiszen ez egy éve is látható volt, hogy együttműködés nélkül a legnagyobb kisebbséget felvonultatni tudó Fidesz nyeri a választásokat a jelenlegi szabályozás szerint. Összefogással, együttműködéssel lehetséges csak a kormányváltás. A választók még akár az utolsó pillanatban is összefoghatnak és egy-egy esélyes ellenzéki mögé állva megvalósulhat a kormányváltás. Azt kell mondanom, hogy kormányváltó hangulat van. A párt elitek egyességének elmaradását bőven pótolhatja a választók összefogása.

Ideológiai szempontból a párt melyik oldalon áll? Vagy mint egy érdekvédelmi szervezet inkább a semleges gyűjtőpárt szerepét vállalja fel?

A kivándorolt magyarok között természetesen van jobb és bal oldali is, nekünk ezért nincs kitüntetett ideológiánk, bár a programunk minden szempontból ellenzéki. Magyarországon a jobboldaliság és baloldaliság amúgy sem ideológiát jelent, csak megbélyegzésre, szekértáborok felépítésére szolgál, és ezt kell nekünk meghaladni.

Tiborcz-ügy: Egyértelmű a bűncselekmény gyanúja

Továbbra is a kormányváltásban gondolkodnak, és egyáltalán nem aggódnak a tíz százalék elérése miatt – nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője, a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke. Jól gondolja Orbán Viktor, hogy ellenzékváltó hangulat van; az emberek már nagyon szeretnének olyan ellenzéket látni, amelyik elküldi ezt a kormányt. Ehhez persze összefogásra van szükség, mondja a politikus, s bár a közös lista általa preferált lehetősége elúszott, folynak tárgyalások az LMP-vel és az Együtt képviselőivel az egyéni körzetek visszaléptetéseiről. Molnár, noha a Fidesz mindenben kiüresítette a parlament munkáját, bízik még a saját bizottságának sikeres összehívásában, ahol terítékre kerülhet az Elios-ügy. Ezzel kapcsolatban azt állítja a bizottsági elnök: minden jel arra utal, hogy bűncselekmény történt.

 

Van olyan veszély, hogy a szocialista pártnak nem lesz meg a tíz százaléka, és ezáltal kiesik a parlamentből, mint ahogy ezt Orbán Viktor jósolta?

Egy kormányváltásra készülő szövetség nem a tíz százalékos határt kell, hogy nézze, hanem a felső határt, vagyis hány mandátumot kell szerezni ahhoz, hogy baloldali demokratikus kormánya legyen Magyarországnak. Tehát nem tartom reálisnak ezt a veszélyt. A szemünk előtt az lebeg, hogy hány egyéni körzetet kell megnyernünk a sikerhez.

Azt mondta a miniszterelnök, az évértékelőjén már másodszor, hogy ellenzékváltó hangulat van az országban. Fordítsuk ki az orbáni gondolatot, és értelmezzük úgy: maga a kormányfő is látja, hogy a nép már leváltaná az ő kormányát, csak nincs hozzá megfelelően erős ellenzék. Képes-e ezt a vágyat a mai ellenzék megvalósítani?

A kutatások most is azt mutatják, hogy jóval többen akarnak kormányváltást, mint ahányan azt kívánják, hogy maradjon ez a kabinet. Ezért elbizakodottnak éreztem az évértékelőben elhangzottakat, vagyis amikor az ellenzékváltó hangulatról beszélt. Tovább gondolva a váltás lehetőségét, úgy hiszem van erre reális esély. Sajnos nyilvánvaló, hogy közös lista már nem lesz, ami nekem személyesen nehezen elfogadható. Az elmúlt év ebből a szempontból elvesztegetett idő volt, hiszen létrejöhetett volna a közös miniszterelnök-jelölt, és egy közös lista megoldás. Mindez már elúszott, viszont közös miniszterelnök-jelöltje még lehet a demokratikus ellenzéknek. Szerintem ugyanis áprilisig egyértelművé fog válni, hogy Karácsony Gergely Orbán Viktor kihívója, és ebben a kérdésben nem lesz megosztott a baloldali tér, ha már listák tekintetében megosztott is marad.

És az egyéni körzetekben mi várható?

Ott is látok esélyt, hogy csökkenjen a demokratikus oldal jelöltjeinek a száma. Ehhez természetesen kompromisszumkészségre és reális megegyezésekre lesz szükség.

Végül is nem reagált arra a kifordított megközelítésre, hogy Orbán Viktor maga is látja, hogy az emberek nem az ő kormányát akarják látni a hatalomban…

Említettem, hogy a kutatások szerint jóval többen kívánják a kormány távozását, mint maradását, és ezt a kormányfőnek is látnia és tudnia kell. Talán ezzel magyarázható, hogy az évértékelőjében nem az ország valós problémáiról beszélt, hanem az ellenzéket „értékelte”. A megosztott ellenzék persze probléma, de nem azért mert Orbán Viktor mondja, hanem mert a hatékony együttműködést gyengíti. Bízom benne, hogy ez a következő hetekben nagyon gyorsan meg fog változni, és az adott választási rendszer keretei között létrejönnek a kormányváltás esélyét növelő együttműködések.

Még mindig Orbánnál maradva: arról beszélt, hogy a szocialistáknak csak egy importált miniszterelnök-jelöltre futotta, akinek az a feladata, hogy kivezesse az MSZP-t a parlamentből…

Nem könnyű Orbán Viktor fejével gondolkodni, és megfejteni, mit miért mond. Itt  meg kell említenem, hogy az ország legnépszerűbb politikusáról van szó Karácsony Gergely személyében, aki szövetséget kötött a MSZP-vel, és akivel négy évvel ezelőtt is megegyeztünk; elég, ha arra utalok, hogy négy éve vezeti Zuglót polgármesterként, mégpedig a szocialistákkal szövetségben. Ha tehát innen közelítjük a kérdést, az az állítás sem igaz, hogy Karácsonyt importáltuk, hiszen a 2014-es országgyűlési választáson is közös jelölt volt, valamint a polgármesteri kampányát is közösen vittük végig. Vagyis nagyon cinikus Orbán kijelentése, de hogy ezzel mi volt a célja, nem tudom. Csak annyit érzek, hogy túlzottan elbizakodott a Fidesz elnöke, lefutottnak tartja ezt a meccset, amivel szerintem nagy hibát követ el, de ennek viselje ő a következményeit.

Beszélt az imént arról, hogy a következő hetekben, reményei szerint, gyors lépéseket fog tenni az ellenzék a közös fellépés érdekében. Mindazok, akik ezt várják, már régóta reménykednek benne, miközben az összefogás egyre csak tolódik. Most is azt látjuk, hogy az eddigi partnernek látszó személyek is szembe mennek a kialakult szövetséggel; Lévai Katalin, Bokros Lajos is önálló formációval jelentkezett be a választásokra. Mi a magyarázata annak, hogy továbbra is az osztódást látjuk, nem pedig az integrációt?

Keresni kell a” centrális erőtérrel” szembeni megoldást. Orbán Viktor néhány éve eldöntötte, hogy a radikális Jobbik, valamit a baloldal között a Fidesz-KDNP-t helyezi a centrumba, és ehhez szabott választási rendszert. Így jött létre a jelenlegi, amelyet kizárólag ők támogattak, és amely teljesen eltorzította a választói akaratot. Átszabták a választókerületeket, egyfordulóssá tették a választásokat, csökkentették a kompenzáció mértékét, így segítve a Fidesz-KDNP céljainak megvalósítását, hiszen ők egy tömbbé szerveződtek, s így magukénak mondhatnak körülbelül kétmillió belföldi választót, amivel akár meg is nyerhetik a választásokat. Ez Orbán stratégiája, melynek sikerességéhez az is kellhet, hogy az ellenzék is kövessen el hibákat.

Miben például?

Abban, hogy nem mindenki látja a választási rendszerből adódó csapdákat. Ezért mondom, hogy a huszonnegyedik órában sem késő felébredni, és ha már nincs is közös lista, legalább az egyéni választási körzetekben legyen megállapodás, valamint, amint már jeleztem a miniszterelnök-jelölt személyében. Karácsony Gergely konszenzuskeresése, sikeres polgármestersége, és az MSZP programja kialakíthatja azt a helyzetet, hogy a többi ellenzéki párt is támogassa közös miniszterelnök-jelöltnek Orbán Viktorral szemben.

Várhatóak még visszalépések a szocialisták részéről is? Azért kérdezem, mert most azon a határon áll az egyéni jelöltek száma önöknél, hogy a következő visszalépés már újabb jelentős támogatáscsökkenést hoz magával.

Nagyon fontos az állami támogatás, ennél csak egy fontosabb van, mégpedig a kormányváltás. Ezért aztán az LMP-vel és az Együtt-tel várható még koordináció, aminek, igen, lehet akár az a következménye, hogy a szocialista párt jelöltje is visszaléphet.

Ez most kincstári optimizmus, vagy folynak ilyen tárgyalások?

Igen, minden ellenzéki erő érzi a felelősségét ebben.

Meddig hajlandó hátrálni az MSZP?

Addig, amíg a kormányváltás érdekében ezt meg kell tenni, és racionális.

Az elsőrendű szempont természetesen a győzelem, de természetesen a pártunk szervezeti érdekeit is figyelembe kell venni, de ez tényleg csak másodlagos.

Térjünk át a parlamenti munkára, már, ami a múltat illet. A Fidesz akarat itt is teljes mértékben érvényesült: ha kellett bábszínházként használt az országgyűlést, a bizottsági munkát, a plenáris tevékenységet is kiüresítette, ha kellett törvény-gyárrá alakította, a Ház ellenőrző szerepét lényegében kiiktatta…

Igen, a Fidesz-KDNP jelentős mértékben igyekezett kiüresíteni a parlament jelentőségét. Leginkább a Fideszben meghozott döntések legitimálására használta, saját frakcióját szavazógépként működtetve. A plenáris ülések formálissá váltak, a bizottsági munka is elnehezült. Ennek ellenére még mindig a parlament az egyik lehetséges eszköze a kormány ellenőrzésének. 2018 áprilisa után, ellenzéki győzelem esetén természetesen visszaállítjuk a parlament tisztességes működését, még akkor is, ha adott esetben ez épp az ellenzékbe szoruló Fidesznek kedvez. Nem fordulhat majd elő az, ami most igen, hogy helyenként nevetségessé teszik, például a bizottsági munkát.

Jó, hogy említi a bizottságokat. Talán az ön által vezetett nemzetbiztonsági bizottság a legaktívabb, de itt is kitaláltak olyan megoldást, amellyel lényegében légneműsítik annak tevekenységét, többek között azzal, hogy – egészen eredeti ötlettel – próbálnak kiszorítani egy képviselőt a saját bizottságából, persze ez is csak egy látszat, hogy ne kelljen arról a témáról beszélni az ülésen, ami számukra kellemetlen.

Én a következő hetekben is kísérletet teszek a bizottság tisztességes működtetésére, és bízom benne, hogy ezt a kormánypárti képviselőknek nem sikerül megakadályozni. Eddig vagy kivonultak, vagy el se jöttek, amivel ellehetetlenítik a bizottság ellenőrző funkcióját. Érhető ez, hiszen a Fidesz számára kellemetlen ügyek kerültek volna megtárgyalásra, mint például az 1300 menekült befogadása, vagy az egyszerűsített honosítással kapcsolatos visszaélések, vagy a nemzetbiztonsági kabinet kibővítése a propagandaminiszterrel, vagy a legújabb kormányzati botrány, az Elios-ügy. Ezek az ügyek nem azért kerülnének napirendre, mert kampány van, hanem mert mindegyiknek van nemzetbiztonsági vonatkozása. Nyilvánvaló abszurditás megakadályozni a munkát egy olyan mondvacsinált ürüggyel, amit Szél Bernadettel kapcsolatban találtak ki, aki ugye velem együtt átesett nemzetbiztonsági vizsgálaton, így semmiképp nem jelenthet sem ő, sem én biztonsági kockázatot.

Mégis, mi az, amit megtehet e bizottság elnökeként? Például meghívhat olyan személyeket, akik ebben az ügyben tájékoztatást adnának függetlenül a bizottság határozatképességétől?

A kormánypárti képviselők távollétében, mivel nincs határozatképesség ezt sajnos nem tehetem meg. Ennek ellenére összehívom minden két hétben a bizottsági ülést, jövő hétre is, és a nyilvánosságot tájékoztatva, el fogom mondani azt, amit meg lehetett tudni. Természetesen számítva arra a lehetőségre, hogy ismételten határozatképtelen lesz az ülés, írásbeli kérdéssel fordultam a miniszterelnökhöz, a belügyminiszterhez az előbb említett kérdésekben.

Hisz abban, hogy lesz jövő szerdán bizottsági ülés?

Van olyan napirend, amelyet a Ház elnöke indítványozott, például a történeti levéltár főigazgató-helyettes jelöltjének meghallgatását, ami a bizottság számára törvényi kötelezettség, akárcsak a nemzetbiztonsági szervekkel kapcsolatos panaszügyek megtárgyalása. Csapdahelyzetben van Németh Szilárd és a kormánypárti képviselők, kíváncsi vagyok, hogy ebben esetben is nemzetbiztonsági kockázatnak minősülünk-e, vagy felülemelkednek a kormánypárti képviselők a nem létező kockázati tényezőn és lesz határozatképes ülés.  Amennyiben nem, ez megkönnyítheti a választók döntését április 8-án.

Az Elios-ügyet is szeretné bevinni a bizottság elé. Ebben az esetben is vannak nemzetbiztonságot érintő kérdések?

Ez a kérdés. Az Alkotmányvédelmi Hivatalnak vannak feladatai a gazdaságbiztonság területén; az uniós és a költségvetési pénzekkel kapcsolatban vannak feladatai a Hivatalnak, és a bizottság azt ellenőrzi, hogy elvégezték-e a feladatukat ebben az ügyben. Más szempontból pedig olyan személyi kör bukkant fel az OLAF-jelentésben, illetve a sajtóhírekben, amelyek a kormányzat legfelső köreihez is vezethetnek.

Lehet-e bármi ilyenben gondolkodni, miután az ügyészség sietve kijelentette, hogy az ügy vizsgálata évekig eltarthat?

Kétségtelen: erős a vélelem, hogy az igazságszolgáltatás, a nyomozás, ha marad ez a hatalom, akkor vontatottan fog haladni. Mindenesetre az is beszédes lehet, ha a Fidesz-KDNP nem engedi, hogy a bizottságunk napirendre vegye ezt a kérdést. Ennek ugyanis nyilvánvaló politikai következményének kell lennie. Hiszen az emberek számára egyértelmű lesz, hogy miért akadályozzák az ügy tárgyalását.

Ügyvédként mit mondhat: Elios-ügyben megáll-e a szervezett bűnözés kategóriája?

Az OLAF-jelentés alapján egyértelmű, hogy bűncselekmény gyanúja merült fel, de hogy mi bizonyítható, illetve, hogy meddig vezetnek a szálak, azt majd az idő eldönti. Azt viszont nem vitatható, hogy el kell indítani a büntetőeljárást.

Járva az országot, mi a tapasztalata: mennyire érzékelik az emberek, hogy mi is történik itt valójában?

A médiaviszonyok teljes átalakításával nagyon megnehezedett a tájékozódás; a teljes Fidesz-kontroll tökéletes dezinformációs rendszert hozott létre. Kisebb településeken például szinte nem is jutnak olyan hírhez az ott élők, ami a kormánypártokra nézve kellemetlen. Látnunk kell, hogy a második Horthy-korszak felé megyünk, a hárommillió koldus országává válunk, ahol a parlament csak formálisan működik, és ahol a méltóságos urak világa köszön vissza.

A Fidesz csak az ellenzék összefogásától fél

Nyílt levelet írt Elek István Vona Gábornak, mert a közíró attól tart, hogy ha az ellenzék összefogás nélkül indul a választásoknak, akkor borítékolható a Fidesz kétharmada. Ha viszont létrejön a legszélesebb választási koalíció, akkor a Fidesz legyőzhető, akár kétharmaddal is. Elek egyébként választási útitervet is csatolt a leveléhez. Ebben részletesen leírja, hogy villámgyors megállapodásra kéne jutni Orbán rendszerének megbuktatására, szükség lenne egy közös minimumprogramra, továbbá minél több helyen, de legalább 79 kerületben közös jelöltet kellene állítani.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Elek Istvánt a Vona Gábornak írt leveléről, annak fogadtatásáról kérdeztük.

Elek István

Miért csak Vona Gábornak, s nem az ellenzéki pártok teljes vezérkarának címezte a választási összefogásra felszólító levelet?

A Jobbik elnökének írt levelem csak egy állomása annak a nyomásgyakorló akciónak, amit korábban elkezdtünk. Néhány hete tekintélyes véleményformálók, közöttük Ángyán József, Ferge Zsuzsa, Jeszenszky Géza, és Vásárhelyi Mária, tehát igen széles szellemi koalíció szólította fel az ellenzéki pártokat a választási együttműködésre. Úgy gondoljuk, hogy még a kampány előrehaladott állapotában is van lehetőség arra, hogy az aránytalan választási rendszer logikáját a megalkotói, tehát a Fidesz ellen fordítsák az ellenzéki pártok. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy minél több egyéni választókerületben, de legalább 79-ben történjen koordinált jelöltállítás. Elsősorban azon pártok együttműködésére gondoltunk – a Jobbiktól a Demokrata Koalícióig –, amelyeknek van kimutatható támogatottsága, és rendszerváltozásban gondolkodnak.

Az együttműködésre való felszólítás mellett elkészítette és nyilvánosságra hozta a kormányváltás komplett menetrendjét, de maradt még idő ennek megszervezésére?

Ha szűken is, de van elég idő, csak szándék kéne.

Azért van kulcsszerepe a Jobbiknak, mert a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint az ellenzéki pártok között ők relatív előnyben vannak.

Ezért náluk a legnagyobb az önáltatás kísértése, hogy kényszerhelyzetben a kormányváltást akaró választók az ő jelöltjeiket fogják a parlamentbe juttatni. A Vona Gábornak írott levelemben arról próbáltam a pártelnököt meggyőzni, hogy ez naivitás. A választás kényszere ugyan jelenthet számukra néhány plusz mandátumot, de abban reménykedni – a mai népszerűségi adatok mellett –, hogy ebből építkezve meg tudják előzni a Fideszt, az végzetes naivitás. A Jobbik ugyan vezet néhány százalékkal az ellenzék többi pártja előtt, de a kormánypártoktól húsz százalékkal le vannak maradva, amit egyedül behozni képtelenség. Ezért címeztem a levelem Vona Gábornak, hisz az első lépést az együttműködésre neki kellene megtenni.

Ráadásul valamilyen hajlandóságot az összefogásra a többi párt részéről már lehetett tapasztalni, hiszen van részleges kooperáció az MSZP és a DK között, lebegtet megegyezést az LMP és a Momentum is. Eddig leginkább a DK és a Jobbik zárkózik el az egymással köthető megállapodástól.

Azt írja, hogy az összefogást sürgető százezrek nevében írja a levelet, de ha jól tudom, ilyen közvélemény-kutatás nem készült. Miből gondolja, hogy tényleg szívesen látnának az emberek egy ilyen széles összefogást?

A jelenlegi felmérésekből is kiderül, hogy a már pártok mellett elkötelezetteken túl százezrek vagy inkább egymillió ember szeretne még kormányváltást Magyarországon, de eddig nem tudtak választani a meglévő pártok közül, vagy azért passzívak, mert nem látják a kormányváltó potenciát a választásra készülő pártok között.

Nyilván felbecsülhetetlen a kockázata annak a döntésnek, ha Vona Gábor együttműködést kezd a baloldal pártjaival, mert a Jobbik könnyen elvesztheti a támogatóit. Nem túl nagy ez a veszély?

A közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a párt szavazói már előbbre járnak, mint a pártvezetés, ők már barátkoznak az együttműködéssel. A Jobbik szavazóinak harmada – a baloldaliak negyven százaléka – azt mondja, hogy a kormányváltás érdekében hajlandó lenne átszavazni; tehát Jobbikos szavazók készek baloldali jelöltre szavazni, s a baloldal is hajlik a Jobbik támogatására. Történik mindez akkor, amikor a Jobbik, és a többi ellenzéki párt vezetői épp ennek ellenkezőjét igyekeznek szuggerálni saját híveiknek; azt állítva, hogy külön indulva van esélyük a sikerre, van remény a győzelemre.

Ha viszont megtörténne a koordinált jelöltállítás, akkor onnantól számítva minden kampánycsapatnak az lenne az érdeke, hogy a Fidesz megbuktatásának közös lehetőségét hangsúlyozza. Ebben az esetben a kormányváltás híveinek szavazási hajlandósága megsokszorozódna, ami előfeltétele az ellenzéki győzelemnek.

Ugyanis a Závecz Research legfrissebb kutatása is 500 ezer olyan kormányváltást akaró szavazót tart nyilván, aki ma passzív, azt gondolja, nincs miben reménykedni, tehát nem menne el szavazni. Ha viszont hihetnének a kormány megbuktatásában, akkor ez a tömeg ott lenne a szavazófülkében.

Azt írja, hogy a pártok nem képesek felismerni az elemi érdekeiket. Biztos ebben, hogy a pártoknak nem az az érdekük, hogy bekerüljenek a parlamentbe, s elég pénz kapjanak?

A pártoknak fontos, hogy jól szerepeljenek, de a hatalom pénzügyi, média- és egyéb fölényét látva az ellenzék vezetői némiképp elbátortalanodtak. De valamennyien a kormányváltásról beszélnek, rendszerváltást akarnak, s erre ösztönzik őket a választók is. Ezért azt gondolom, hogy mi, választópolgárok, egykori vagy mai párttagok, függetlenek, civilek a társadalmi megrendelés megfogalmazói lehetünk, és a mai helyzetben az a lehetőségünk, hogy nyomást gyakoroljunk a pártelitekre.

Ezért szerveződnek különféle csoportok, köztük a V 18, a Közös Ország Mozgalom, vagy a Viszlát kétharmad, s mi is elindítottunk egy társadalmi mozgalmat 1 jelölt  a változásért néven.  Remélhetőleg ezek a csoportok egymással is egyre erősebben együttműködnek, s ha a pártok a választási kerületekben március 5-ig a szavazóiknak nem mutatják fel közös jelöltjüket, akkor ennek a szélesedő társadalmi mozgalomnak kell ezt a feladatot felvállalni.

Ön, aki aktívan politizált, pontosan tudja, hogy egy ilyen elméleti fejtegetés a gyakorlatban nagyon kockázatos, még akkor is, ha a vége lehet választási győzelem is.

Aláírom, a pártvezetők az egyéni jelöltek koordinálásában megnyilvánuló széles összefogással kockázatot vállalnának, ehhez nem is csak önkorlátozásra, kompromisszumkészségre, hanem egyenesen államférfiúi bölcsességre volna szükség. Viszont ha az eredménye a választási győzelem, a pártok még szűk anyagi szempontból sem járnának rosszul.

A legfontosabb azonban, hogy morális szempontból, a közjó, Magyarország üdve szempontjából helyes lépés lenne a rendszerváltó koalíció létrehozása. Nem négyéves ciklusra kéne készülni, hanem csupán egy- másfél évre, ami alatt helyreállítható a jogállam, a hatalommegosztás, a fékek és ellensúlyok demokráciához illő rendszere.

A független intézmények megszabadíthatók a pártkatonáktól. Megtörténhet az ipari méretű korrupció kapcsán elengedhetetlen elszámoltatás.  És megszülethetnek azok a fontos döntések szociális-, egészségügyi-, oktatási- és környezetpolitikai kérdésekben,  amik által sok millió embernek érzékelhetővé válna az új rendszerváltás értelme.  Egy ilyen program végrehajtása az egymástól politikailag nagy távolságra lévő pártokat is közelebb hozhatná egymáshoz. És alapul szolgálhatna a megújuló demokráciánk konszolidációjának.

Ez azért is fontos lehet, mert a Jobbikkal való kormányzás a baloldal számára is őriz kockázatokat. Mindenesetre ön szerint Vona Gábor kampánynyitója pontosan olyan volt, mint egy jobbközép néppárté.

A Jobbik minden kétséget kizáró módon a közép felé tart, korábbi jellemzőiből sok mindent levetkezett.. A kampánynyitón egy demokratikus párt, egy jobbközép néppárt programját hallhattuk.

Arra ösztökélném tehát a feleket, hogy a korábbi élményeik helyett koncentráljanak a mára, s kölcsönösen arra figyeljenek, amit a politikai ellenfeleik és ugyanakkor sorstársaik ma képviselnek. Ez visz előre.

Ha ugyanis az ellenzéki pártok programjait megnézzük, akkor világossá válik: viszonylag könnyű lenne egy rendszerváltó közös nevezőt létrehozniuk.

Az összefogás másik nagy előnye lenne, hogy javíthatná a választási részvételt. Ha ugyanis 70 százalék felé emelkedne a szavazók száma, akkor az egy radikális fordításhoz is elég lenne. Ugyanis a mai aránytalan választási rendszer alkalmas arra is, hogy az ellenzék erejét sokszorozza meg. Tehát a mérleg nagyot tud billenni, nagyot nyerhet a Fidesz is, de az ellenzék is képes ugyanerre.

Mi történik, ha a versengő felek, Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc és a többi pártvezér nem ülnek egy asztalhoz?

Ha az eddigieken kívül sehol nem történik meg a koordinált jelöltállítás, akkor garantáltan ismét kétharmados többséget szerez a Fidesz-KDNP koalíció. A Jobbik néhánnyal bővítheti a mandátumainak számát, egyébként pedig a teljes ellenzék statisztaszerepben ülhet a parlamentben, a mainál is rosszabb körülmények között.

Miközben összefogásra ösztökéli a pártokat, van-e visszajelzése arról, hogy két hónappal a választás előtt legalább elgondolkodnak a kezdeményezésükön?

Benyomásaim vannak csupán. Azt látom, hogy minden ellenzéki párt vezérkara kampány üzemmódra kapcsolt, az ajánlásgyűjtés kezdetén már és még nincsenek abban a lélektani helyzetben, hogy nagy elhatározásokra jussanak. De azt is érzem, hogy nem bánnák, ha a társadalmi nyomás erősödne, ha a szavazók hangosabban követelnék az együttműködést. Amit egyelőre elhárítanak, de egyre kisebb meggyőződéssel, és meggyőző erővel.

Gondolom, hogy a Fidesz tudatában van annak, hogy külön indulás esetén mindenkivel elbánik, de az összefogás megbuktathatja.

A Fidesz valóban csak az ellenzéki összefogástól fél, ámbár az például sokat segít a választási együttműködés létrejöttében, hogy az utcai plakátokon a teljes ellenzéket átölelteti Soros Györggyel. Az igazi válasz az lenne, ha az ellenzék megmutatná – hogy Sorostól függetlenül -, az ország érdekében képes az összefogásra. Ez kétség kívül a Fidesz bukásával járna.

„Aki alszik a demokráciában, az diktatúrában ébred”

Összegyűjtötte az induláshoz szükséges aláírásokat Magyar György ügyvéd, aki a siófoki civil jelöltek kezdeményezésére indult a választásokon, de támogatja a szocialista párt, a DK és a Párbeszéd is. A 68 éves jogász a Független Hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy különösen fontosnak tartja a hétvégi, hódmezővásárhelyi polgármester választást, amelyen az összefogás eredményeként egyetlen ellenzéki indul a Fidesz jelöltjével szemben. Ha a demokratikus oldal győz, akkor jó esélyt jelenthet az ellenék áprilisi győzelméhez is.

 

Ügyvéd úr, mikor megbeszéltünk a telefoninterjút, akkor azt mondta, hogy egy személyes találkozóhoz legalább egy hetet kell várni. Ennyire elfoglalt?

Igen, mert védőbeszédre készülök egy súlyos bűnügyben, aztán jön néhány Quaestor-károsult, este pedig a veronai baleset hozzátartozói. Majdnem minden napom ennyire zsúfolt, ezért ajánlottam a telefonos interjút.

Ha reggeltől késő estig jogászként dolgozik, mikor lesz ideje politikusként támogató aláírásokat gyűjteni?

Kapok segítséget, nekem az országban elsők között gyűlt össze az összes szükséges támogató aláírás. Ugyanis engem aktív siófoki civil csapat jelölt, s 24 órán belül le is adjuk majd a támogató íveket.

Igazán gyors, de egy belvárosi ügyvéd miért a Balaton partján indul a választáson?

Szerelemese vagyok a környéknek, s a fejlődésért már eddig is mindent megtettem, nem véletlenül lettem ott díszpolgár is. Ismerem és szeretem a helyieket, pártállástól függetlenül.

Gondolom, önnek is akkor lesz jó esélye a győzelemre az egyéni kerületében, ha csak a Fidesz jelöltjével kell megküzdeni. Önt valamennyi ellenzéki párt támogatja?

Civilek ajánlottak, de támogatnak a szocialisták, s remélem, ha nem is nyíltan, de valamennyi párttal együtt tudunk majd működni. A hallgatólagos támogatásra azért is szükség van, mert a Jobbik nem vallhatja be, ha együtt akar működni a régi szocialista párt reprezentánsaival. De se az LMP, se a mi civiljeink sem büszkék arra, hogy a gyengülő baloldal pártjai állnak a hátuk mögött. Ugyanakkor ez ma érdektelen, leginkább a magyar választók és az ország érdeke számít, tehát meg kell buktatni a Fidesz-kormányt.

Itt azonban még nem járunk, ma még minden ellenzéki párt „fitogtatja az erőtlenségét”, vagyis szeretne ugyan önállóan indulni, de valójában csak fuldoklik, mert nincs se esélyes jelöltje, se sajtója, s persze elég támogatója sincs. Ráadásul

óriási csapdák vannak a választójogi törvényben, a hiedelemmel ellentétben nemcsak az első forduló megszűnése okoz gondot, hanem az is, hogy a pártok önzésből nem támogatták a civilek előválasztási kezdeményezését.

Pedig, a nulladik választási forduló feldobta volna a hiteles ellenzéki szereplőket, akkor ma közelebb lehetnénk a győzelemhez.

Sokszor felvetődik, hogy vajon a szavazók fogják a pártok együttműködését kikényszeríteni?

A szívemmel és az agyammal magam is ezt kívánom, de azt látom, hogy a választók nagy többsége fél. Az is, aki a hatalmi hierarchia része, s nyilván az ellenzéki szavazó is tart az egzisztenciális bizonytalanságtól. Ez

a félelem pont elég ahhoz, hogy a Fidesz által összerakott feudális rendszerben a hűbéri világ inkább az erő oldalát támogatja. Pedig az emberek már váltanának, a félelem azonban nagyon nagy úr.

Egyik nyilatkozatában idézte Goethe egy fontos mondatát, mely szerint „ha valaki a demokráciában alszik, az diktatúrában ébred”. Lehet, hogy későn ébredünk?

Talán még nem. Azt akarom üzenni a választóknak, hogy ne aludjanak, mert a diktatúra már karnyújtásnyira van. Ha még egyszer hatalomra kerül a Fidesz, akkor négy év múlva már késő lesz felállni a karosszékből, mert addigra már biztosan diktatúra lesz. Egyértelmű ugyanis, hogy a magyar választási rendszer torz, elsősorban a győztest preferálja, már 40 százalék körüli győzelemmel kétharmados többséget lehet szerezni a parlamentben. Ezen kívül nyomatékosan felhívom a figyelmet az átszabott választói körzetekre.

Jól tudjuk, hisz Kövér László elismerte, hogy kicsit bűvészkedtek, amikor a körzethatárokat átrajzolták. Erre gondol?

Csak konszenzussal lett volna szabad a választói körzeteket átalakítani, ahogy a rendszerváltás idején. Ehelyett azonban a Fidesz a nyers politikai érdekeinek megfelelően módosították a határokat. Csak egy példa, de ez mindenhol érvényes: a „piros” Csepelhez hozzácsaptak egy kis „jobbos” területet. Így lett 176 választójogi körzet helyett 106, miközben 70 körzet egyszerűen eltűnt Magyarország térképéről. De nem a kisebb parlament volt a cél, ahogy mondták, hanem azt akarták, hogy a piros helyett a narancssárga legyen az uralkodó szín az ország politikai térképén.

Az ellenzék köreiben pedig a pártfinanszírozás is komoly zavarkeltésre ad lehetőséget, hisz a pártok csak abban az esetben kapják meg a kilátásba helyezett 600 milliós választási támogatást, ha mind a 106 körzetben indítanak jelöltet. Ha a szövetségkötések érdekében a képviselőik felét visszaléptetnék, akkor a pénznek is csak felét kapják meg, tehát a 300 milliót, vagy annál is kevesebbet. Sok esetben ez áll az együttműködés hiánya mögött, ezt választóként is látni kell.

Tehát nagyon sok pénztől eshetnek el a pártok, ami a megszűnésükhöz vagy meggyengülésükhöz vezethet. Miközben Mészáros Lőrinc kezeiben az 1 milliárd forint olyan csekély összeg, hogy az adóhivatalnak elfelejtette bevallani. Semmi baja nem lett.  Ennyire lejt a pálya?

Még a diktatúrákban sem merik saját emberüket olyan kivételezett helyzetbe hozni, mint nálunk Mészáros Lőrincet. Emlékszem, azt is nagyon nehezen nyelték le a választók, hogy létezik egy Simicska Lajos nevű oligarcha, aki milliárdos közbeszerzések állandó nyertesének számított. Ma viszont már nem is egy, hanem sok oligarcha van, amit az emberek már kezdenek tudomásul venni. Mindez olyan természetessé vált, mint ahogy a nap reggel kél, este pedig nyugszik. Ez komoly baj!

Épp ezért rágódunk a kérdésen, hogy demokráciának tartható-e még az a rendszer, amely egypárti alkotmányra cseréli a konszenzussal elfogadottat, saját érdeke szerint módosítja a választási törvényt, s a kampányával az egész országot félelemben tartja?

Ma már alig, hisz a hatalom elpusztította az ellenzéki sajtót, háborút indított a civilek ellen, az uniót közös ellenségnek állítja be, aki ellen harcol, de a pénzét elfogadja; vagy itt van Tiborcz István, a miniszterelnök veje, ő a magyar városok vezetőivel összejátszva nyúlja le az unós milliárdokat. Ez  már jogsértő, mert  a közpénz soha nem veszíti el közpénz jellegét, akkor sem ha magánzsebekbe vándorol.

Ezek után ön is a közélet szereplője szeretne lenni?

De csak azért, mert ügyvédként nem bírom elviselni, hogy így megalázzák a jogot.

Megölték a jogállamot, a jog uralmát a politika uralma vette át, ez szégyen és gyalázat!

Különben nem lenne csoda, ha a Siófokon önt még a Jobbik is támogatná, hisz több ügyben feltűnt, mint Simicska Lajos védője, akiről közismert, hogy támogatja Vona Gábor pártját. Emiatt a többi ellenzéki párt nem fordul el öntől?

Normális emberek belátják, hogy nekem az ügyvédi munka a hivatásom. Ahogy egy sebészorvos megoperálja az elítélt gyilkost, vagy gyógyítja a tőle idegen párthoz tartozókat is, akkor egyértelmű, hogy én sem vizsgálhatom klienseim politikai nézeteit. Ráadásul nem Simicska Lajos személye a lényeges, hanem az a rendszer, amely meg akar semmisíteni egy olyan céget, amelynek 25 évre szóló, tartós szerződése van a fővárossal. Viszont politikai bosszú miatt, a jogot megerőszakolva fel akarják bontani ezt a szerződést. Jogászként én arra esküdtem, hogy a jog uralmát szolgáljam, ezért viszem Simicska Lajos, Demszky Gábor, és mások, vagy uram bocsá’ a gyilkossággal gyanúsítottak ügyeit, vagy képviseltem a vörösiszap katasztrófa károsultjait.

Ha már Simicska Lajos szóba került: elárulná, hogy a Mahir City Poster plakáthelyein megjelenik újra a Jobbik „Ti dolgoztok, ők lopnak” kampánya, vagy Simicska is a Fideszt hirdeti majd?

Ha lennének is információim a cégről, annak közlésére nem vagyok feljogosítva, ez ugyanis az ügyvédi titok körébe tartozik.

Már ügyvédként is keményen kritizálta, ahogy a Fidesz átírta az alkotmányt, illetve felborogatta a köztársaság egész jogi rendszerét. Gondolja, hogy egyszerű többséggel helyreállítható a demokrácia?

Az előbb már szóba került, hogy aki a demokráciában alszik, az diktatúrára ébred. Ha megszilárdul a szépen fejlődő diktatúra, akkor a jogrend helyreállítására már nincs lehetőség. Tehát amíg nem érjük el az önkényuralom fejlettebb formáit, addig kell a helyzeten változtatni. Erre látok reményt, mert a független intézményeket – az alkotmánybíróságot, a számvevőszéket, a nemzeti bankot és az ügyészséget – már bedöntötték ugyan, de a törvényhozás és a bíróság még lehet szabad. Ha az ellenzék megnyerné a választást, akkor a jogalkotás még meg tudja állítani a diktatúrát, s akkor még vissza lehet térni a demokráciához.

Ezért hagyja ott a jól jövedelmező ügyvédi pályát?

Igen, ezért kezdtem el már korábban is politizálni. Most 68 évesen – kicsit talán patetikusan hangzik -, komolyan gondolom: a hazámért, s természetesen az unokáim jövőjéért akarok most ringbe szállni, mert újabb négy év múlva már biztosan késő lesz. Azért érthetetlen számomra az ellenzék, közte az LMP, a Momentum és az Együtt kooperáció ellenes politikája. Hiába reménykednek, újabb négy év múlva ugyanis itt már masszív diktatúra lehet, nem pedig szabad választás. De az ellenzéki összefogás főpróbája lesz most a hétvégén hódmezővásárhelyi polgármester-választás – ahol nem állítanak egymásnak versenytársat – le tudjuk győzni a Fideszt. Ha sikerül, akkor megvan a recept az okos összefogásra, s ez adhat esélyt az áprilisi választásokra is.

Ön az egyik legismertebb büntető ügyekkel is foglalkozó ügyvéd, s nyilván jól tudja, hogy a Fidesz úgy jutott milliárdokhoz, hogy annak megteremtette a törvényi hátterét, gondolok például a letelepedési bizniszre. Így aztán kérdés, hogy felelősségre lehet-e vonni az elmúlt nyolc év tetteseit?

A dolgokat nem lehet meg nem történtté tenni. Ügyvédként elfogadhatatlannak tartom a visszamenőleges hatályú törvényeket, vagy a személyre szabott jogalkotást, illetve a korrupciót.  Ezeket elévülhetetlen bűncselekménynek kell minősíteni, hivatali visszaélés vagy ne adj isten, bűnüldözés helyett bűnpártolás merülhet fel. Pusztán politikai akarat és jogi technika kell hozzá.

Nem szabad másra várni, Európa ezt a súlyos problémánkat nem tudja helyettünk megoldani, nekünk kell nekigyürkőzni! Időben kéne felébredni…!

A kitiltás gyilkosság lenne

A világ a tudás társadalma felé megy, miközben Magyarország épp az ellenkező irányba fordult. Orbán Viktornak és kormányának nem fontosak a szegények, pedig az oktatás lezüllesztése tovább növeli a szegénységet. Ezeknek az embereknek esélyük sincs az előrelepésre, pedig nagyjából nyolcvan milliárd forint javítana a helyzetükön. Mindezekről Ferge Zsuzsa szociológus beszél a Független Hírügynökségnek adott interjújában, mint ahogy arról is, hogy lehetetlennek tartja, hogy a magyar parlament elfogadja a bevándorlás-ellenes törvényt. Azt mondja: ha innen kitiltanak valakit, és nincs befogadó ország, az egyenlő a gyilkossággal. Ilyen pedig nem fordulhat elő Magyarországon. Ha pedig mégis…

 

Hallotta a miniszterelnök évértékelését?

Csak részleteket, meg persze olvastam.

Milyen érzések kerítették hatalmába, amikor azt hallotta, hogy 700 ezer új munkahely teremtődött, a vállalkozások virágoznak, pénzügyileg rendbe tették az országot? Ön mit mondana, kiállna arra a pulpitusra, ahol Orbán Viktor is állt, és az országot értékelné?

Ha én miniszterelnök akarnék lenni, ami sosem akartam lenni és nem is leszek…

Never say never…

Szóval akkor én elgondolkodnék azon, hogy áll ez az ország nemzetközileg, hogy a szűkebb családi körben, a V4-ekben hogyan is állunk, hogy mi a pozícióink az Unión belül… És, ha ezt megtettem, aligha lennék boldog, mert már alig van olyan lejtő, legyen az négyes, vagy huszonhetes, amelynek ne csúsztunk volna le az aljára. Aztán elgondolkodnék azon is, hogy mi jó történt az elmúlt évek alatt, és mi az, ami nem jó.

Mi az, ami jó?

A gazdaság szerintem nagyjából rendben van. Mi mindig úgy megyünk, ahogy a német gazdaság; a német megy, a mienk is elég tisztességesen megy. Azt nem tudom, mert a statisztika ilyen szempontból már nem működik, hogy milyen a kereseteloszlás, így aztán fogalmam sincs arról, hogy a minimumbéreken kívül mi történ alul, és mi felül.  Ugyanez igaz a nyugdíjakra, mert elengedték a felső nyugdíjakat, de a pontos eloszlásról nincsenek információk, de szemre, vagy felülről nézvést megvolna az ország. De, ha azt a kérdést feszegetnénk, hogy van-e még gond az országban, akkor bizony azt kellene mondanom: van néhány. Például: valami nagyon nincs rendben az egészségüggyel, az oktatással pedig különösen nagy a baj. A világ társadalmai a tudás társadalma felé mennek, mi pedig az ellenkező irányba, és lefelé. Ami pedig engem különösen felzaklat, hogy ha akarom, akkor 1.3 millió ember a lét határa alatt van és úgy három és négymillió között éppen, hogy kijön a fizetésből. Vagyis: szegénység van, miközben a gazdagság nő. Ha tíz év viszonylatában nő, ezt még tudni lehet az adatokból, akkor a legszegényebb egymillió ember átlagjövedelme csökken, a leggazdagabb egymillióé pedig több, mint másfélszeresére nőtt. A középrétegek jövedelme valamelyest emelkedett, de a középső és a legfelső decilis – így mondják ezt szakmailag – között nagyon nagy az ugrás.

Erre is lehet azt mondani, hogy ezek szerint, forduljunk újra Adyhoz magasról nézvést megvolna az ország. De a kormány is magasról nézi?

Nem nagyon nézi sehonnan. Pedig azok közül, akik most fennek nagyon sokan lentről jöttek, a kádári semmiből, a kis biztonságok világából; ugyan akkor sem tudták, mi a szegénység, de azt sem mi a gazdagság. Most meg hirtelen meggazdagodtak, és az ilyen hirtelen meggazdagodásoknál – ne minősítsük most az eszközöket -, rendszerint vannak problémák. Minden ilyen változás igényli azt, hogy igazodjanak hozzá, de épp a hirtelenségéből fakadóan nagyon nehéz ezt megtenni. Legalább is úgy, hogy úgy érezze: rendben van a gazdagodásom, és a többiekhez képest, meg a többiek szerint is ez rendben van. Egy olyan kormány, amely azt mondja, hogy küzd a szegénység és az egyenlőtlenség ellen – mert ilyet is mond -, de valójában semmit nem tesz ez ügyben, nos, egy ilyen kormányról mit gondoljunk? Azt mindenképpen, hogy nem csupán nem érzékeli, mi van az országban, de nem is nagyon érdekli őt. Mert, ha érdekelné, akkor mindez nem történhetne meg.

Az előbb említette, hogy a statisztikai adatok már nem állnak a rendelkezésére. Lehetséges, hogy azért, mert a kormány nem is akarja látni ezeket az adatokat?

Én ebben egészen biztos vagyok. Hat-nyolc évvel ezelőtt az emberminisztérium még csináltatott felméréseket a nehéz helyzetben lévő csoportokról, cigányságról, fogyatékkal élőkről, legszegényebben élők csoportjáról, mégpedig azért, hogy megpróbáljanak rajtuk segíteni, de aztán semmi nem történt. Vagyis kezdetben volt némi akarat, de aztán ez elenyészett.

Nem lehet, hogy azért, mert rájöttek, nincs az a a pénz, amivel fel tudják ezeket a rétegeket zárkóztatni?

De van az a pénz. Hogyne lenne. Sokféle módon ki lehet azt számolni, hogy mennyi az a pénz…

Már ha ki akarják számolni.

Ki van számolva. Készült például egy garantált minimumjövedelem számítást, vagy egy olyan szociális minimumot, amelyet két éve vezetett be a XIV. kerület már 60-80 milliárdból meg lelhetne csinálni országos lefedettséggel, és ezzel el lehetne érni, hogy senki sem zuhan a szegénységi küszöb alá.

Hatvan-nyolcvan milliárdot ez a kormányzat könnyedén elkölt, akkor erre miért nem?

Nem tudom, mert nem tudom magamat a helyükbe képzelni. De azt hiszem nem is érdekli őket, ráadásul nem is bánják, hogy van szegénység, mert azok, akik e fölött vannak egy picit, szoronganak, nehogy abba a helyzetbe kerüljenek. Márpedig, ha szoronganak, akkor igazodnak, és ha igazodnak, akkor minden rendben van. Következésképp, a szegénység jó szorongáskeltő eszköz.

A szegénység fenntartása tehát, ön szerint, a félelem fenntartásának faktora?

Persze.

Akkor ebből nincs kiút, mert nem is akarnak kiutat találni?

Nem. És azért is félelmetes, mert nagyon könnyű beleesni a szegénységbe. Relatíve meglehetősen magas a lakás- és rezsiköltség, megszűnt az támogatás, amely a lakásköltséget automatikusan kiegészítette, miáltal megszűnt az a biztonságérzet is, hogy a lakásomat nem veszíthetem el. Most már, a tél elmúltával, miután a parlament napirendre sem vette a probléma megakadályozását, borzasztó nagy a veszély, hogy gyerekes családok is az utcára kényszerülnek.

Akkor az lenne a jó, ha örökké választások lennének, mert választások előtt biztos, hogy nem tesznek ilyet.

Elképzelhető, bár én már semmire sem veszek mérget.

Vásárhelyi Máriát idézem: szerinte ma a gyerekek ottmaradnak, ahova születtek, és még annyi esélyük sincs az előrelépésre, mint a szüleiknek volt. Igaza van-e Vásárhelyinek?

Nem lehet nem igaza. Már csak azért is, mert a rendszer most úgy van megépítve, hogy csökkenjen a társadalmi mobilitás, mégpedig az iskolarendszer segítségével. Beszűkítették ugyanis a lehetőségeket. Más országokban arra törekszenek, hogy a középiskolából valamilyen hasznosítható képesítéssel, a piacon hasznosítható tudással jöjjenek ki a diákok, nálunk ez megszűnt. Itt újra termelődik, illetve bővítetten termelődik újjá a piacképtelenség, miközben a világ egyre több tudást igényelne. A mi miniszterelnökünknek az a rögeszméje, hogy az a szép, ha az emberek kézzel dolgoznak, fogják a szöget és a kalapácsot, mert akkor látni rajtuk, hogy dolgoznak. Ez amolyan proletárdiktatúrás elképzelés, ami nem csak a múltba mutat, és naiv, hanem káros is. Káros, mert a világ egészen másfelé megy. Ott ugyanis a munkának egyre nagyobb a tudástartalma.

Akárhonnan indulunk el, a végén oda jutunk, hogy az oktatás válik kulcskérdéssé. Ehhez képest Orbán Viktor mindössze annyit beszélt erről, hogy a felsőoktatásba már ötven százalékkal több cigány került be…

Ja, tíz helyett tizenöt…

…Hát igen a statisztikával lehet játszani… De mért? Miért nem fontos Orbán számára az oktatás?

Újra azt mondom: nem tudom. Az a gyanúm, hogy az egész kormányzatnak az ideológiája nagyon szűkös, lényegében egy nacionalista ideológia, ami arra korlátozódik, hogy Magyarország legyen olyan, mint, amilyen mindig volt, ne engedjünk be senki idegent.  Mert: meg kell tartanunk az országot ilyennek… De itt meg kell állnunk egy pillanatra: a demográfusok kimutatták, hogy ha nem szaporodik kívülről az ország, akkor három évtizeden belül nyolcmillióan leszünk. Az is fontos emellett, hogy hihetetlenül asszimiláló ország, maga a nehéz nyelv is asszimilál; itt mindig rengeteg bevándorló volt, amitől az ország színes, gazdag lett, kultúrája sziporkázott… Volt itt valami költő is, emlékszik rá? Petrovics Sándornak hívták.

Rémlik… Ma nem sok esélye lenne.

Tartok tőle, hogy nem. Aztán írt egy Nemzeti dalt, Petőfi lett belőle, de a Petrovics nem igazán magyar név. Szent István óta mondhatjuk, hogy egészen másként néznénk mmi, ha nem fogadtuk volna az idegeneket. Azzal tehát, amit Orbánék vallanak ma, hogy ide ne jöjjön idegen, nem tudok mit kezdeni: ez az ország fogyásához, és szegényedéséhez vezet.

Ha tényleg befogadó nemzet vagyunk…

…Voltunk.

Ha tehát azok voltunk, miért van ekkora sikere most ennek a bezárkózó politikának? Miért fogadják el, hogy az ide érkezők le akarják rabolni népünket, nyelvünket, kultúránkat, kereszténységünket?

Most néztem meg az 1945 című fantasztikus, szívszorító filmet, amely arról szól, hogy a faluba érkező két zsidó, akik illő módon akarják eltemetni az elpusztított hozzátartozóik személyes holmijait, és hogy a falu lakossága egy pillanat alatt elhisz róluk mindenfelé rosszat. Azonnal kialakul a félelem, ki is mondja az egyik szereplő, hogy én félek, aggódom, szorongok… Itt is elég volt elterjeszteni, hogy valakik jönnek, persze nem jön senki, mert már nem is vagyunk nagyon vonzó ország sem, de a propaganda, hogy egymillióan elárasztanak bennünket, és nem is lesz magyar kultúra, és mindezt a Soros akarja, nagyon hatásosan képe működni. Épp úgy, mint a filmben, ahol az a képzet alakul ki, hogy a két szerencsétlen gyászoló tönkre fogja tenni a falut.

Az alkalmazkodás így is igaz: ha félelmet generálnak fentről, akkor ez nagyon gyorsan működik odalent…

Igen, ez így van.

Ebből a helyzetből, és most már az oktatást is ideértem, mennyi idő alatt lehet kitörni. Azt mondják, lefelé gyors út vezet, felfelé viszont lassú.

Nem tudom. Németországról készült kutatás, ahol a háború után nulla szinten állt a két részre szakadt ország, de míg a nyugati fele, ahol szabadság volt, ahol értékelték a tudást és a tanulást, rövid idő, néhány év alatt visszamentek a háború előtti szintre, a keletiek meg vergődtek. Egyik helyen Mercedes, a másikon Trabant. A tanulás kérdése, egyben szabadság kérdése, kormányzati kérdés, és természetesen a családok anyagi helyzetének kérdése. Ha az iskola úgy kezeli a gyerekeket, hogy te nem vagy fontos, tizenhat éves korod után elmehetsz, ahova akarsz, akkor itt nincs megállás a romlásban.

Ami a migrációt illeti: Orbán a beszédében különbséget tette Nyugat-Európa és Közép-Európa országai között, ez utóbbiak, azaz mi védjük meg az európai kultúrát, a kereszténységet, az eliszlamizálódó Nyugattal szemben. Ez egyben harcot is jelent a kormányfő szerint, de mit jelent az ön megítélése alapján?

Nem vagyok szociálpszichológus, tehát nem tudok erre válaszolni. Vannak ideológiai foszlányok, amelyeknek a lényege az idegenellenesség, de a másik tartalma a pénz- és hatalom iránti vágy. Ezen kívül más vezérlőeszmét nem látok. Ennek a kormánynak nincsenek közügyei, bizonyos érdekcsoportokra szabott, csoportos magánügyei vannak.

De finoman fogalmaz.

Hát én ilyen finoman fogalmazok.

Netán a család is a csoportos magénügyek fogalomkörébe értendő?

Persze… Hogy miért van így, arra nincs igazi magyarázatom, mint ahogy arra sem, hogy az ország népe, amelyik ezt ugyanúgy tudja, mint én miért fogja megszavazni ennek a kormánynak a továbbélését.  Annak ellenére, hogy szorongunk, hogy bizonytalanság van, és nincs jövőképünk, sem a gyerekeknek sem a felnőtteknek. De valamiért az emberek azt a kényelmesebb utat választják, hogy néznek mögé a dolgoknak, a történéseknek.

Találkozik-e nemzetközi visszajelzésekkel?

Rengeteggel. Azt mondják szokatlan ez a populizmus, hogy mennyiben válhat mintává az illiberilizmus, sokan beszélnek a nacionalizmusról, demagógiáról. Magyarország el van helyezve térben és időben; olyan ország, ahol érvénytelenné váltak olyan kifejezések és érzések, mint szabadság, egyenlőség, tolerancia, szolidaritás, mintha a felvilágosodás előtti korban élnénk.  Itt a Horthy korszak vált dominánssá, ennek felélesztése folyik, mindenféle értelemben.

Ehhez képest Orbán azt mondja, hogy Magyarországnak most már van nemzetközi tekintélye…

A szélsőjobb pártok vezetőinél biztosan, ott lehetünk mintaadó ország.

Ez a minta azt is jelenti, hogy egyben fertőz is?

Van ilyen veszély. A gondolatok fertőzhetnek. Bár nyugaton kevésbé, mert beléjük van építve az ellenállás, nálunk meg nincs.

Most egy olyan törvény van előkészítve, amely alapján például önt akár migránsbarátnak is lehet minősíteni, és ad abszurdum, ki is tilthatják az országból…

Azért válaszolok nagyon nehezen, és hallgattam ily sokáig, mert már volt olyan, hogy ebből az országból kitiltottak, kirekesztettek, illetve elvittek embereket. Azt hiszem nem érdemes ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert nem tudom elképzelni, hogy ezt a törvényt a magyar parlament elfogadja. Mert hiszen hova tegyék az embereket? A kitiltás, abban az esetben, ha nincs befogadó ország, gyakorlatilag gyilkosságot jelent. Ez alapján pedig azt hiszem, hogy ezt a törvényt a parlamentnek végig kell gondolni, és nem fogadhatja el. Ha mégis elfogadja, akkor, ha maga hajlandó velem interjút csinálni, akkor interjút fogok adni…

Amikor Orbán, Polt, Lázár, Rogán a bíróságok előtt állnak

Miért kell felvenni a kapcsolatot a svájci és amerikai titkosszolgálatokkal; miért pária ma Magyarország a nemzetközi porondon; továbbá mi a legszennyesebb dolog, ami a magyar történelemben megesett. Interjú Ara-Kovács Attilával, a Demokratikus Koalíció külügyi kabinetjének  a vezetőjével.

 

Játszunk el a gondolattal: kormányváltás történik áprilisban, a DK kapja a külügyminiszteri tárcát. Mi lenne a külügyminiszter első lépése?

Ennél könnyebb kérdés nincs is. A külügyminiszter azonnal Brüsszelbe utazna és új fejezetet nyitna az Európai Unió és Magyarország kapcsolatában. A következő napon a NATO-központba menne, ahol helyreállítaná a szövetségesi bizalmat. És ugyanezt tenné Berlinben és Párizsban, Rómában is. Nyolcévnyi totális elszigeteltség után egyetlen vesztenivaló napunk sincs, hogy a világban helyreállítsuk a magyar presztízst, ami 2010-ben elveszett. És a külügyminiszter dolga lenne felvenni a kapcsolatot a svájci titkosszolgálattal, valamint az amerikai hasonló szervekkel, hogy tisztázza: azok mit tudnak az Orbán család és a többi oligarcha nemzetközi üzelmeiről. Mert számos ráutaló jel mutatja, hogy a pénzkimenekítés, a pénzmosás és a gyanús tranzakciók nyomát az adóparadicsomokban ezek a szolgálatok nyomon követték. Szükség lesz erre a tudásra, amikor Orbán, Polt, Lázár, Rogán és a többiek a bíróságok előtt állnak majd.

Vissza a pillanatnyi valóságba: nyolc éve eddig még nem tapasztalt gyűlöletkampányt folytat az Orbán-kormány és a magyar közvélemény egy részében ez táptalajra talált. Nekem ez komolyabb és hosszantartóbb kezelésre szoruló problémának tűnik, mint, mondjuk a szintén tomboló korrupció. A Demokratikus Koalíciónak van elképzelése arról, hogy lehet majd ezen változtatni?

Aligha kétséges, hogy ezt országos média nélkül nem lehet megtenni. Ám minthogy az Orbán-média a felszámolandó oligarcha-rendszer szerves része, vagyis lopott vagyon, ugyanaz a sors vár rá, mint Mészáros Lőrinc, Tiborcz István stb. milliárdjaira. Meg kell teremteni a szabad sajtót, amit meg kell védeni – ez az egyik legnagyobb tanulsága az 1989 után esztendők kijózanító kudarcának.

A DK kampányának egyik fontos része a magyarországi állandó tartózkodási hellyel nem rendelkező határon túliak szavazati jogának megvonása. Ennek érthető a belpolitikai indíttatása, a határon túl azonban ez heves reagálásokat váltott ki. Hogyan lehetne ezt az ellentmondást feloldani, vagy legalább ésszerűen megmagyarázni?

A heves reagálás nagyon is érthető; főként azok reagálnak igen hevesen, akik e reakciókért már jó előre megkapták az Orbán-kormány guruló forintjait. Más közegben nem ennyire hangos a tiltakozás, például azoknál, akiket megrémít, hogy a magyarországi politikai hisztériát milyen könnyen továbbították fideszes csatornákon, s ma már ugyanaz a gyűlölet pusztít ott is, mint itt, Budapesten. A korábbi évtizedekben egy erdélyi vagy vajdasági magyar mindig buszkén tekinthetett Magyarországra. Ma Magyarország – Orbánnak köszönhetően – pária a nemzetközi porondon. A határon túliak épp azt veszítették el, ami közös nemzeti kultúránknak súlyt adott korábban: annak kompatibilitását Európával, a Nyugattal, a demokráciával és a liberalizmussal. Ma a román vagy a szlovák politikai kultúra például könnyebben talál hangot a nagyvilággal, mint a magyar.

Kampányban erre már nem lesz idő, de van-e elképzelés arról, hogy a jövőben a főleg Nyugat-Európában dolgozó, magyarországi lakhellyel rendelkezőknek hogyan lehetne megkönnyíteni a szavazást?

Természetesen. Azonnal megszüntetjük azt az anomáliát, hogy magyar és magyar állampolgár között létezzék ez a diszkriminatív megkülönböztetés. Véleményem szerint fel kell számolni azonnal a Fidesz által komponált igazságtalan választójogi törvényt is. Ez abból a szempontból nem egy megoldhatatlan probléma, hogy a demokratikus ellenzék már bír egy valóban demokratikus és igazságos választójogi törvénytervezettel.

A magyar ellenzéki pártok tabu témaként kezelik az Orbán-kormány jelképévé vált „kerítést”, miközben nagy volt a tiltakozás annak építésekor. Józan ésszel azt mondanánk, hogy jó, jó ez csak kampánystratégia, nem beszélünk negatívan olyan dolgokról, amelyek a magyarok többségének nincsenek ellenére. Vagy egy kormányváltás után mégis megmaradna a kerítés?

A migráció kérdése és annak orbáni kezelése az egyik legszennyesebb dolog, ami a magyar történelemben megesett. A kerítés létét vagy nem létét annak a hazugságtengernek a függvényében kell mérlegelni, hogy Orbán szép csendben mégiscsak befogadott kétezer, sőt állítólag több menekültet. Egyrészt terrorizálta őket délen, majd nyugatról beengedte őket. Nem a kerítés a lényeg, hanem a gennyes hazugság és az az embertelenség, ami Röszkénél például történt. Ne bagatellizáljuk el ezt a drámát azzal, hogy kerítést emlegetünk. Sokkal többről van itt szó.

A határon túl két befolyásos és a legtöbb külhoni szavazatokat szállítani tudó magyar kisebbségi szervezet, az RMDSZ és a VMSZ, teljesen feladta eddigi, kényesen kezelt függetlenségét és a Fidesz csatlósává vált. Helytálló ez a megállapítás?

Sajnos tökéletesen. Ez már ma is egy tragédia az ott élők számára, hisz a két szervezet romániai, illetve szerbiai politikai befolyása gyakorlatilag a nullára csökkent. Régi igazság: Budapest nincs abban a helyzetben, hogy az adott kormányokból kikényszerítse az amúgy nagyon fontos autonómiát. Erre csak a korábbi RMDSZ és VMSZ, illetve ennek egyik-másik elődje volt képes. Ezek a szervezetek ezt kapták cserében azért, hogy lemondtak függetlenségükről. A már említett tragédia akkor fog kiteljesedni, amikor bukik az Orbán kormány, s mind a tehetségtelen Kelemen Hunor, mind az elvtelen Pásztor István egyszer csak két szék között a földön – azaz a politikai semmiben – találja magát. Őszintén szólva ezért őket nem fogom sajnálni, annál inkább e romba dőlt pártok tisztességes tagjait.

Évente egy városnyi ember hal meg feleslegesen

Elvtelen, szemét, korrupt, disznó társaság – így jellemzi a fideszes vezetést László Imre, a Demokratikus Koalíció szakpolitikusa, a Szent Imre Kórház korábbi igazgatója, ugyanakkor azt is hozzáteszi: a kórházi finanszírozás rendszerén lényegében két és fél évtized nem változtattak, az állam mindig kevesebbet ad, mint amennyit a betegre elköltenek. Ennek is a következménye, hogy minden évben egy Gyöngyös nagyságú város lakossága, azaz 32 ezer ember hal meg feleslegesen.

 

Most mivel foglalkozik?

A szakpolitikával, ami az esetemben az egészségügyet jelenti. De, ha úgy kérdezi, hogy hol vagyok állásban, akkor ez most nem állás, nem kapok fizetést érte. Egyébként pedig folyamatosan monitorozom a helyzetet, mint a Demokratikus Koalíció szakpolitikusa. És persze, ha tehetem, és van rá érdeklődés – szerencsére mostanában egyre többet van -, akkor elmondom a véleményemet, mint például most is.

A gyógyításból, mint orvos, vagy a kórházigazgatásból kiöregedett?

Ugye azt szokták mondani, hogy mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát,. én hál Istennek – bár nem vagyok vallásos – jól érzem magam, az egészségem tökéletesen rendben van, rendszeresen teniszezem, tehát igyekszem karban tartani magamat. Úgy érzem, hogy szellemileg is elfogadható állapotban vagyok, tehát egyben vagyok. Tudnám is még csinálni, de ebben a rezsimben nincs szükség sem az őszinte szóra, sem pedig a segítségre nincs szükség. Egyszerűen azért, mert nemkívánatos személy vagy.

Az emberekben van egy olyan naiv hit, hogy a kórházigazgatás, vagy az orvoslás nem politikai alapon működik. De önnel mi a helyzet: politikailag nem felelt meg, rossz kórházigazgató volt, esetleg csapnivaló orvos?

Az a helyzet, hogy politikailag nem vagyok megfelelő. A szakértelmemet talán visszaigazolja, hogy a Kórházszövetség elnökségének voltam a tagja; kaptam Budapesten Pro Urbe díjat, a köztársasági elnök Lovagrenddel tüntetett ki. Erre, természetesen mondhatják, hogy mindezeket akkor kaptam, amikor az MSZP volt kormányon, de azt hogy engem kihívtak 2005-ben az EU-s miniszterek, államtitkárok számára tartott tanácskozásra, azért mert az interneten felfedezték, hogy van Budapesten egy olyan kórház, amelyik sajátos struktúrában, nem osztálytagozódásos, hanem mátrix-rendszerben működik, és nagyon hatékonyan, hogy személyesen beszéljek erről a módszerről. A levezető elnök a volt finn miniszterelnök, felmutatta az én kórházam működését bemutató tanulmányt, ez ugye a Szent Imre kórház volt, és tanulmányozásra ajánlotta, mint követendő példát. Én az életben nem voltam olyan zavarban, amikor e szavak kíséretében felállított, és bemutatott az uniós szakembereknek.

Úgy fogalmazott, hogy felállították, és ettől zavarba jött. Akkor is, amikor az állásából állították föl? Vagyis, amikor kirúgták?

Az 2011-ben történt, és nem jöttem tőle zavarba, mert pontosan tudtam, hogy ez fog történni. Mégpedig onnan, hogy az egészségügyi bizottság alelnöke, Pesti Imre egy közös amerikai szakmai utunk során megelőlegezte, hogy ha hatalomra jutnak, ez fog velem történni.

Csak úgy, minden előzmény nélkül?

Nem teljesen. Megkérdezte, hogy a mi gondom nekem velük? És én nem udvariaskodtam, hanem azt válaszoltam, amit ténylegesen gondoltam róluk. Azt mondtam, az a bajom veletek, hogy arrogánsak vagytok, cinikusak vagytok, és ha egy orvos azt mondja egy védőoltásra: ne használja senki, mert a gyártó cég szocibarát, nos az az én szememben nem orvos.

Mi volt a válasz?

Megdöbbent először, aztán kijelentette: ez a te véleményed, az enyém meg az, hogy a én pozícióba kerülök a fővárosban – akkoriban még SZDSZ-es volt a városvezetés, akkor neked annyi. Hát pozícióba kerültek, 2010 őszén megválasztották őket, megvárták, hogy befejeződjön a kórház rekonstrukciója, átvágták a szalagot, majd május 19-én átadtam az utódomnak a kész kórházat.

Csak úgy, pályázat nélkül?

Nem, volt pályázat, amin – az eredeti szándékom ellenére – én is elindultam, hetedmagammal. Rábeszéltek, mégpedig azzal érveltek, hogy ha nem jelentkezem, akkor még csak magyarázkodniuk sem kell, hiszen, nem is akartad az állást. A hét pályázóból hárman kaptuk meg a maximális pontszámot. Tarlós István azonban csak egyetlen embernek az anyagát terjesztette a közgyűlés elé. Hiába volt egy kicsi botrány is belőle, a dolog le volt vajazva.  Nekem semmi gondom az utódommal, legfeljebb annyi, hogy eleve eldöntetett, neki kell nyernie.

El volt keseredve miatta?

Nem, mert örülök annak, hogy hatvanöt éves koromig dolgozhattam. Így indult el aztán ez a mostanáig tartó nyugalmas periódus. Annyit még, csak úgy érdekességként, hogy nyolc hónap volt a felmondásom, és úgy volt, hogy ebből négy hónapot le kell dolgoznom, mégpedig a Fővárosban, tanácsadóként. Ezt azonban Szentes Tamás, aki az én kórházamban dolgozott, és ekkor éppen főpolgármester helyettes volt, kijelentette: engem nem lehet beengedni a Városházára, mert veszélyes ember vagyok.

Ha jól értem, azóta nem talált munkát…

Két évig dolgoztam még egy magáncégnél, orvosigazgatóként. Azóta hivatalos, fizetett munkám nincs.

Talán nem volt elég ügyes, hogy nem tudott olyan kapcsolatokat kiépíteni, amíg funkcióban volt, amelyek később kamatozhattak volna önnek? Vagyis nem volt egyáltalán B-terve?

A B-terv ez a magánvállalkozás volt. Egyébként kaptam más ajánlatot is, de nem olyanokat, amelyeket szívesen elfogadtam volna. Egyébként se nagyon törekedtem semmilyen állásra. 2008-2009-ben egyébként nagyon komoly kritikával illettem a szocialisták politikáját, egészen pontosan az egészségügy finanszírozási rendszerét. A televízió nyilvánossága előtt mondtam el a véleményemet. Muszáj tennem, mert látom az objektív adatokat, nemzetközi felméréseket. Szólnom kellett és kell. Ezt azért említem, mert én akkor sem fogtam vissza magam, amikor az MSZP volt kormányon. Mielőtt bekapcsolta volna a diktafonját, arról beszélgettünk ugye, hogy milyen a viszonyom a jelenlegi vezetéshez. Vegyes, mondhatom, ilyen is, meg olyan is, de az, hogy ők – ezek – engem foglalkoztassanak, az fel sem merül. És mondom a véleményem, mert engem már nem érhet retorzió, gondoltam.  A feleségemet viszont igen. Ő volt az Uzsoki Kórház gazdasági igazgatója, és kifejezetten miattam kitették az állásából. Behívták, és közölték vele: menjen nyugdíjba, mert a férje nagyon csúnyákat mond a kormányra. Vagyis engem nem tudtak büntetni, hát őt érte retorzió. Velem nem tudnak mit csinálni, ezért aztán a családomat vették elő.

Ilyenkor mit tehet? Milyen indulat van önben?

Inkább elmélyíti azt, amit ezen emberekről gondolok. Elvtelen, korrupt, szemét, disznó társaság. Nem az érdekli őket, hogy az adott feladatát ellássa, hanem az, mit tud a pozíciójából leszedni önmagának.

Lefordítva az egészségügyre, mit jelent az, hogy elvtelen, korrupt, szemét, disznó?

Én a vezetésre gondoltam. Az egészségügyben dolgozókat nem akarom bántani. Ott érdemes a cserépkályhától, azaz a finanszírozás rendszeréből kiindulni. A kórházak egy összegben kapják meg a támogatást, és mindent abból kell megoldaniuk, tehát a bért, működtetni kell az intézményt, be kell szerezni a gyógyszert, magyarul mindent. Mára kialakult az a helyzet, hogy az az összeg, amit egy kórház a betegek gyógyítására fordítanak, és amennyit az államtól kap, az köszönő viszonyban nincs egymással, lényegesen többet költ a kórház, mint amennyit kap. Az alapokat még 1993-ben határozták meg, mondhatni még a kőkorszakban. Akkoriban alakították ki, hogy mi mennyibe kerül. Ma már nem összegeket használnak, hanem viszonyszámot, úgy nevezik ezt, hogy súlyszám. Ez most 195 ezer forint. És ehhez a súlyszámhoz viszonyítják a beavatkozásokat. Minden betegség súlyszámban van megadva. Ám, amikor emelik a súlyszám összegét, nem kalkulálnak egy-egy betegség belső szerkezetével, azaz, hogy az árak nem arányosan változtak, gondoljon csak az energiára, a bérekre – ezek ugyanis mind benne vannak ebben a súlyszámban. Így távolodott el egyre jobban a tényleges ráfordítás, meg az állami finanszírozás. 2005-ben, amikor a miniszter megbízott egy bizottsági munkával – Rácz Jenő vezette akkor az egészségügyet -, és akkor derült ki, hogy 1999 óta nem volt értékkövetés. Azt javasoltam akkor, hogy készítsenek egy új ráfordítás-mérést, mert nagyon eltorzult az állami támogatás a valóságtól. A munka 2010-re készült el, de soha senki nem hozta nyilvánosságra és nem is léptették életbe.

Ma is a régi rendszer van életben?

Igen. A rendszer alapvetően azóta nem változott.

A kérdés egyébként onnan indult, hogy minősítette a mai Fidesz-vezetést, illetve jelezte, hogy a kemény jelzők nem a szakmabeliekre vonatkozott.

A szakmában jóindulatú emberek vannak, őket én nem is hibáztatom.

Tehát nincs korrupció…

Statisztikailag nyilván előfordulhat, de magára a rendszerre nem jellemző. Vagyis azokért a gondokért, amikről beszéltem a kórházi dolgozók és vezetőik nem hibáztathatóak. Hiába íratnak alá például egy igazgatóval, hogy a kórházában nem lesz adósság, adósság mindig van és lesz, mindaddig, amíg az állam kevesebb pénzt ad, mint amennyit egy-egy beteg gyógyítására ténylegesen el kell költeni. Hiába cserélik le a vezetőket, hiába tesznek oda kancellárokat, a hiányt ők sem tudják eltüntetni.

Abból, amit ön mond, az is következik, hogy ez lényegében a rendszerváltás óta megoldatlan probléma, valamennyi kormány, úgymond, elfelejtette rendbe tenni az egészségügyet… Vajon miért: Emlékszem Gyurcsány Ferenc kiemelt programként fogalmazta meg az ágazat rendbetételét, aztán még sem sikerült neki… Jogos-e arra következtetnem, hogy az egyes kormányok inkább csak retorikai fordulatként használják az egészségügy feltámasztását, és aztán hagynak mindent a régiben. Miért? Mert a betegnek nincs érdekérvényesítő képességük?

Ha már Gyurcsányt szóba hozta: lényegében ebbe bukott bele. Az ápolási és a tandíj bevezetésének ötletébe, ami egyébként komoly bevételi forrást jelentett volna, és a lakosság számára sem volt megterhelő, maximum évi 3600 forint. De miután a fideszes népszavazási kérdést úgy tették fel, ahogy, vagyis, hogy akar-e a polgár fizetni, vagy sem, ki az az őrült, aki az igen mellett voksol. Tudta a Fidesz, hogy ez nem tisztességes dolog, és ez a pénz majd hiányozni fog neki, de akkor ezt már nem lehetett visszahozni. A tandíjat ugyanakkor visszahozták, ráadásul úgy, hogy sokkal többet kell fizetni annak, aki nem jutott be az állami képzésbe. Csökkentették az állami férőhelyek számát és növelték a fizetőseket.  Az oktatást így elrendezték, de nézze meg mi történik az egészségügyben. Folyamatosan szorítják ki az embereket a magán egészségügybe. Kap például egy háromhónapos CT előjegyzést vagy ultrahangra, miközben esetleg arra is felhívják a figyelmét, hogy lehetséges egy rosszindulatú folyamat a háttérben, naná, hogy nem várja meg, inkább elmegy a magánrendelésre, ahol pénzért gyorsabban megcsinálják. Kezd az egészségügy szétszakadni; egy a szegényeknek, az állami oldalon, egy pedig a tehetősebbeknek, a magánoldalon. Nem véletlen, hogy Csányi Sándor OTP vezér is invesztál a területre, most például megvett a gerincgyógyászati központot. Most már nem csak egynapos beavatkozásokat végeznek, hanem kifejezetten nagy műtéteket is. Összességében, visszatérve a szakma képviselőire, én az orvosokat, nővéreket nagyon tisztelem. Iszonyatos túlterheltséggel dolgoznak, és bizony ott vannak a kiégés határán. A működési anomáliák sokszor éppen ebből vezethetőek le.

Kimondhatjuk, hogy azért nem fordítanak több pénzt erre a területre, mert hiába tennék, ennek nem lenne a szavazatmaximálás szempontjából hozadéka?

Hogy ezt tudatosan teszik-e vagy sem, nem tudom, a jelek azonban erre utalnak. Egy nemrég nyilvánosságra került statisztikai adat szerint a 2017-es finanszírozás reálértékben nem éri el a 2006-os színvonalat, egy másik adat pedig arról szól, hogy 2007 és 2017 között 1863 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből. A visegrádi országok ráfordítása két százalékkal magasabb, mint a mienk, ez 6-700 milliárd forintnak felel meg. A szlovákok teljesen elhúztak mellettünk, de már Albánia is megelőzött bennünket. Egy stockholmi intézet vizsgálata, amely hat terület harminchat indikátorát vette górcső alá, és azt a besorolást adta, hogy Magyarországon nem megfelelő színvonalon elvégzett az egészségügyi szolgáltatás. A rangsorban harmincadikak vagyunk, harmincöt ország között. Szóval ezer adat mutatja, hogy baj van, de a kormány részéről csak a hárítást lehet tapasztalni. a magyar országgyűlés elnöke azt mondja a kínai vendégeinek, hogy a magyar egészségügy világszínvonalú. Pubi, te hova jársz, kérdem én. Neked lehet, hogy azt nyújtják, már VIP-es vagy, de a hétköznapi embernek nem az. Annak kínkeserves.

Ebből viszont az is következik, hogy nagyon sok ember hal meg feleslegesen…

Tudja azt ön, hogy évente egy Gyöngyös nagyságú város pusztul ki? A betegsége alapján nem kellene, gyógyítható, vagy megelőzhető lenne, de nem gyógyítják meg és nem előzik meg. Harminckétezer ember hal meg évente, teljesen feleslegesen.

Az ellenzék nagyjából elengedte a győzelem esélyét

Fejlett demokráciákban nincs példa a kétharmados győzelemre; ha ez 2018-ban is megismétlődik domináns pártrendszerű országgá válik Magyarország; valószínűtlennek látszik a teljesen koordinált ellenzéki indulás; most formálódik az a szövetségi politika, valamint erőviszonyrendszer, ami meghatározhatja a 2018 utáni világot. Ez pedig nem az együttműködés, hanem az egymással szembeni konfrontáció irányába löki a pártokat. Interjú Szabó Andrea, választási szakértővel.

 

Milyen magyarázat van arra, hogy Magyarországon egy politikai opció, ebben az esetben a Fidesz-KDNP már kétszer kétharmaddal nyert, méghozzá úgy, hogy először, 2010-ben, még a régi választási törvény szerint bonyolították le a szavazást? Ilyenre, tudtommal, nincs európai példa. Esetleg ázsiai.

Valóban szokatlan a fejlett demokráciákban, hogy egy országban két egymást követő választáson egy párt kétharmados többséget szerezzen. Enyedi Zsolt és Kenneth Benoit 2011-ben, ebben a témában írt tudományos publikációjában megjegyzik, hogy „A kortárs, konszolidált OECD-országok között kétharmad feletti eredményre egyszerűen nincs példa”. Arra pedig végképp nincs korábbi tapasztalat, hogy mindez kétszer egymás után bekövetkezzen. Ezért hívják a 2010-es választást úgynevezett kritikus választásnak, amikor alapvetően rendeződik át a pártrendszer és a politikai rendszer. 2014-ben ugyan ismét kétharmados győzelmet szerzett a Fidesz-KDNP, de azt ne felejtsük el, hogy 2010-hez képeset több mint félmillióval kevesebb belföldi szavazatot kapott a pártszövetség, a külhoni magyaroknak pedig lehetőségük volt levélben szavazni. Az ellenzéki oldalon viszont a baloldal és a Jobbik együttesen 460 ezernél is több plusz szavazót tudott becsatornázni. A különböző tanácsadó intézetek becslései szerint, ha a Fidesz nem változtatja meg 2014 előtt a választójogi törvényt, szinte bizonyosan nem lett volna meg a kétharmada.

Magyarországon, 2010-ben a domináns pártrendszer alapjai kerültek lerakásra, amelyet a 2014-es választás megerősített.

Ha 2018-ban, immár harmadik alkalommal nyer kétharmaddal a Fidesz, akkor definíciószerűen domináns pártrendszerű országgá válik Magyarország.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a kormánykoalíció ismét a kétharmad közelében lesz, sőt egyesek szerint ez akár háromnegyed is lehet. Az eddigi felmérések alapján ez valószínű?

A 2018 január végéig készített közvélemény-kutatási eredmények alapján igen komoly esély mutatkozik arra, hogy 2018. április 8-a után újra Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt Magyarországon, és mögötte kétharmados többségű Fidesz és KDNP frakció üljön. Minden mérvadó közvélemény-kutató intézet hozzáteszi azonban az adatfelvételei ismertetésekor, hogy a januári vizsgálatok sajátos helyzetben készültek. A baloldalon, különösen a legnagyobb baloldali párt esetében nem volt teljesen világos az indulási helyzet, a választási kampány részvételnövelő hatása még nem jelentkezett, ráadásul a kormányzat nagyarányú béremelésekről kommunikált. Minél közelebb leszünk a választásokhoz, annál tisztább lesz a kép, és annál pontosabban fogjuk tudni megmondani, hogy győz-e a Fidesz a választáson, illetve meglesz-e kétharmada a kormányzó pártnak.

Több évtizede tanulmányozod a magyar választásokat. Kevesebb mint két hónappal a mostani megmérettetés előtt milyen markáns különbségek jellemzik a jelenlegi választások előtt időszakot az előzőekhez (2014, 2010, 2006, 2002, 1998) képest?

A legnagyobb különbséget abban látom, hogy az előző választásokhoz képest

sokkal több a bizonytalansági faktor.

Az ellenzéki pártok megjelenési lehetőségei a vidéki médiumokban korlátozottak, azaz az üzeneteiket nehezebben tudják átadni. A korábban megszokott kampánytechnikák – így óriásplakátok, vagy elefántfülek a kandelábereken – most kevéssé működhetnek, részben a törvényi szabályozás szigorodása miatt, részben pedig azért, mert ezek tulajdonosi koncentrációja jóval erősebb, mint bármikor korábban.

A bizonytalanság érződik az ellenzéki pártok oldaláról is.

A kit is akarunk legyőzni? kérdésre, mintha több párt esetében is az „egymást” kifejezés lenne a valóságos válasz.

Végül a bizonytalanság látszik a választópolgároknál is. Míg Orbán Viktor mögött egy roppant elszánt, rendkívül elkötelezett és jól mozgósítható tömeg – szaknyelven választói tömb – áll, addig az ellenzéki szavazók ugyanúgy polarizáltak és fragmentáltak, mint pártjaik.

Vegyük szemügyre az ellenzéket. Ha egy teljesen koordinált indulás (az MSZP-Párbeszédtől a Jobbikig) lesz az egyéni választókerületekben, tehát csak egy ellenzéki áll majd szemben a Fidesz-KDNP jelöltjével, ez mennyire növelné az ellenzék esélyét?

Ezt a forgatókönyvet – jelen állás szerint – meglehetősen esélytelennek és valószínűtlennek tartom. A pártok egymással szembeni arrogáns magatartása arra utal, hogy nagyjából elengedték a választási győzelem esélyét, és most az ellenzéki terep újrafelosztásáért folyik a küzdelem. Most formálódik az a szövetségi politika, valamint erőviszonyrendszer, ami meghatározhatja a 2018 utáni világot. Ez pedig nem az együttműködés, hanem az egymással szembeni konfrontáció irányába löki a pártokat. AZ MSZP és a DK megállapodása elvileg jó példa, de önmagában nem elegendő az egyéni képviselőhelyek megszerzéséhez.

Minimum az LMP-re a legtöbb helyen szüksége lenne a baloldalnak.

Ha csak az úgynevezett demokratikus pártok (Jobbik kizárva) fognak össze az egyéni jelöltek szintjén, akkor mekkora az esély? És milyen a kilátások, ha mondjuk, három ellenzéki tömb lesz (Jobbik, LMP, MSZP-DK)?

A választási rendszer világos képletet rajzol fel: minél kevesebb párt, pártszövetség áll fel a kormányzópárttal szemben, annál nagyobb az esély a győzelemre. Matematikai szempontból az „egy az egy” ellen küzdelemnek van a legnagyobb győzelmi esélye. Választási szituációban ugyanakkor nem érvényes a 2+2=4 matematikai képlet. Egy DK-s és egy Jobbikos szavazó ideológiai értelemben nagyon messze áll egymástól. De az LMP és a baloldali pártok szavazói között is érzékelhető némi fenntartás. Ahhoz, hogy mégis egymásra találjanak a választók egy egyéni körzetben, több hónapos, masszív edukációra van szükség. 2018 február közepén hozzákezdeni ehhez a munkához – ha egyáltalán elkezdődik – roppant későinek tűnik.

Magyarországon majdnem minden közvélemény-kutató intézetet valamilyen politikai párthoz, irányultsághoz lehet kötni. Ez okozhatja a nem ritkán feltűnő különbségeket a felmérési eredményekben?

Úgy vélem, hogy egy közvélemény-kutatónak lehet politikai elköteleződése, de a közvélemény-kutatás egy tudományos módszer, amit vagy jól csinálnak vagy rosszul. A jelenlegi közvélemény-kutatások közötti különbség legtöbb esetben látszólagos, helytelen összehasonlításokból ered. Egy felfokozott szituációban nem mindegy, hogy mikor készül az adatfelvétel, adott esetben néhány napnak is van jelentősége. Az sem mindegy, hogy milyen választói csoportok adatait hasonlítjuk össze, és végül érződik némi különbség a személyes, a telefonos és az online metódusokkal felvett közvélemény-kutatások eredményei között is. A valódi kérdés, szerintem, inkább ez utóbbi. Melyik metódus a legalkalmasabb Magyarországon a választói vélemények pontosabb megismerésére? Az eddigi választások azt mutatták, hogy

talán a személyes megkérdezés tudja a legpontosabban a valós választási szituációt előállítani,

és így a választási végeredményhez legközelebb álló pártpreferencia eredményeket produkálni.

Németországban, Ausztriában szinte hajszál pontosan megegyeztek az urnazáráskor kiadott exit poll eredmények a hivatalosakkal. Ez Magyarországon elképzelhető?

Először talán tisztázzuk, hogy mit is jelent pontosan az exit poll vizsgálat. Olyan kutatási módszer, amikor a már leszavazott állampolgároktól, rögtön a szavazat leadása után kérdezik meg, hogy melyik pártra szavazott néhány perccel korábban. Magyarországon a 2014-es választások során nem készült hagyományos exit poll kutatás, olyan vizsgálat készült, amikor a választás napján, telefonon érdeklődtek az állampolgároktól, hogy volt-e szavazni, és ha igen, melyik pártra szavazott. Ez a módszer azonban nem azonos az exit poll kutatással. Ott ugyanis azon van a hangsúly, hogy a választási aktushoz legközelebbi pillanatban kérdezzük meg az embereket.

Az az igazság, hogy a 2014-es választásokat megelőzően készült néhány exit poll kutatás nem szerepelt valami fényesen. A magyar társadalom tagjai nem lelkesedtek különösebben azért, hogy a szavazókörből kijőve elárulják a kérdezőbiztosoknak, kikre szavaztak néhány perccel korábban. Magyarországon más módszer működik jobban. Ilyenkor a választást megelőző utolsó napokban készül a kutatás, amelyet esetleg kiegészítenek szombaton, vasárnap készített telefonos kutatással. Az így létrejövő adatbázisokra építve számítják ki a kutatók azt a becslést, amelyet este 7-kor bemutatnak a különböző csatornák választási műsoraiban. A legutóbbi választások során is az ilyen módszerrel – egyébként az Ipsos által – készített közvélemény-kutatás tudta a legjobban jelezni a választások várható végkimenetelét.

Konrád György: Én még nem éltem demokráciában

Real political animal – idézte fel egy külföldi kolléga jellemzését Konrád György Kossuth díjas író, beszélgetésünk ama részében, amikor Magyarország rendszerváltás utáni miniszterelnök jelöltjeit jellemezte. Szerinte Gyucsány Ferenc szeretett a politikában donjuankodni, Orbán pedig, akit sosem szeretett, mindig szélsőséges, kapkodó dolgokat csinált. Konrád, aki magát résztvevő megfigyelőnek nevez, azt is elmondta a Független Hírügynökségnek, hogy mindig rossz kormányok alatt élt, és, ami most van egy olyan gyorslift, amely levisz bennünket az alagsorba.

 

Kezdjük egy nagyon banális kérdéssel: milyen a politikai közérzete?

Olyan, mint rendesen. Én nem éltem még demokráciában, csak nagyon rövidke ideig. Még 46-47 táján reménykedhettem, de egy évvel később már világos volt, hogy nem lesz demokrácia. Érdekesnek találtam valamennyire az ’56-ot megelőző éveket, a Nagy Imre korszakot, de nem gondoltam azt, hogy örülnöm kellene. Szóval rövidke korszakok voltak, amikor jól érezhettük magunkat, jó volt ’88-89, például. ’88-ban még kaptam a hátamra gumibotütéseket, de az mégiscsak reményteljes dolog volt. Viccesek voltak a kölcsönös ki hadműveletek. A rendőrök vadonatúj Yamahákkal érkeztek, mire az egyik tüntető fiatalember elkiáltotta magát: borítsuk fel a Yamahákat. Mire a rendőrök, akik újak voltak, meghökkentek, hirtelen nem tudták mit is tegyenek, de aztán megfordultak, feladva a fiatalok kergetését inkább a motorjaikat akarták megóvni. Azt akarom mondani, hogy volt humora a jelenetnek.

Ön gondolom nem a fiatal rendőrök közé tartozott, aki a Yamahát védte, legalább is a gumibotból erre következtetek. Ugyanakkor úgy beszélt a tüntetőkről, mintha azokhoz sem tartozott volna…

Én inkább résztvevő megfigyelő voltam.

De akkor miért kapott verést?

Mert nem volt rám írva, hogy én csak egy öreg megfigyelő vagyok.

Azt mondta, még nem élt demokráciában. Akkor sem érezte annak, amikor a rendszerváltozás környékén ön is erőteljesen jelen volt a változást akarók sorában, mégpedig SZDSZ-esként?

De akkor éreztem. Csakhogy ezek nagyon rövid időszakok voltak.

Legfeljebb a 1998-ig, a Fidesz korszakig beszélhettünk egyfajta demokráciáról.

Bár nem mondhatom, hogy a Horn-korszaktól el lettem volna ragadtatva. Egyébként emlékeztem rá, még 1985-ből; egy fórumot akartunk rendezni, ám ő kijelentette, hogy csak olyan rendezvény lehet, amelyet ők akarnak, és ők engedélyeznek. Arra gondoltam akkor, hogy ni csak milyen kis ember, és hogy keménykedik. Aztán adta alább is, mert a fórum végül összejött, annak ellenére, hogy különböző trükkökkel meg akarták akadályozni. Volt a dologban valami humor is.

Ha egy kicsit előbbre lépünk, és végignézünk az elmúlt közel harminc év miniszterelnökein, ki hogyan jellemezne?

Antall Józsefnek volt eleganciája, végül is úri fiú volt.

Jó tanár volt, és lehetett volna jó miniszterelnök is, de nem érett még meg rá. A környezet sem tette könnyebbé számára a munkát, meg talán már a betegsége is lopódzkodott.

Boross Péter?

Ő nekem kezdettől ellenszenves volt, és az is maradt.

Horn Gyula következett…

Két kis anekdotával tudnám őt jellemezni. Az egyik 1989 februárjában történt, egy filmfesztivál zsűrijében találkoztunk, amelynek ő volt az elnöke, ekkor hangzott el Pozsgay Imre elhíresült mondata, hogy 1956-ban nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Megkérdeztem Horn Gyulát: ehhez mit szólsz?, csóválta fejét: elsiette ezt az Imre, mondta. Mikor kellett volna, kérdeztem. Még ráért volna, válaszolta. Legközelebb szeptemberben találkoztunk, egy olyan megbeszélésen, ahol a téma az volt, milyen legyen majd a demokratikus kormány külpolitikája. Az SZDSZ-től Tamás Gáspár Miklóst, meg engem delegáltak, természetesen Antall József is ott volt. Mindannyian mondtunk mindenfélét, beszéltünk valamilyen közép-európai társulásról, konföderációról, Horn Gyula viszont kijelentette: a legfontosabb célunk, hogy belépjünk a NATO-ba. Hát mindenki csodálkozott ezen. És akkor eszembe jutott

az akkori amerikai nagykövet véleménye, aki azt mondta, amikor Hornról kérdeztem őt, hogy ő egy: real political animal. Vagyis egy igazi politikai, talán úgy fordíthatnám, hogy hiéna.

Úgyhogy tulajdonképpen kedveltem is őt, meg respektáltam, hogy az a szarvasagancs a fején, milyen jól volt hasznosítva… Azt hiszem hülyeségnek tartottam, hogy politikailag leginkább az SZDSZ-szel harcolt, ahelyett, hogy a Fidesszel szemben védekezett volna. Neki, úgy érezte, a fő ellenfele a Kuncze Gábor volt, talán azért, mert az olyan nagydarab…

Ez politikai hiba volt?

Súlyos politikai hiba volt, igen. De hát ki a hibátlan…

Horn után, négy évvel később, jött Medgyessy Péter.

Pech volt az az ügynöki besorolás, D-209-es ügy. Pedig reményteljes volt, hogy egy civil fogja elnyerni a politikai hatalmat. Aztán

hibázott abban is, hogy le akarta mondatni az SZDSZ által delegált gazdasági minisztert, Csillag Istvánt, a pártja viszont nem akarta.

Szóval ez egy felfuvalkodottság volt Medgyessy részéről, mert Csillag értett a dolgához, és nem lehetetlen, hogy jobb közgazdász volt, mint ő.

A D-209 ügyben a legádázabb ellenfele az ön pártja volt Medgyessynek…

Az SZDSZ-esek nyilatkozhattak volna óvatosabban, mert végül is jó miniszterelnök volt. Megfelelt a funkciójának. Még tudott franciául is, tudott viselkedni, mutatós volt, de a hiúsága elragadta. Valamennyi miniszterelnöknek ez volt a baja; hogy funkciójának követelményeit, amelyek némi alázatot is előírnak, nem tudták megtartani, és saját fegyelmezetlen hiúságuknak teret engedtek.

Következett Gyurcsány Ferenc…

Őt szerettem. Eltérően némely politikai barátomtól, akik megbízhatatlannak tartották. Én elmésnek találtam, és azt gondoltam, ez tud a legjobban beszélni. Ő a legintelligensebb, a leggyorsabb eszű. Jó volt a fizimiskája, és az is tetszett nekem, hogy tud élésen fogalmazni. De túlságosan szerelmes volt a pozíciójába. Egy kollégája mesélte, hogy

együtt álltak a vizeldében, és egyszer csak Gyurcsány nagy sóhaj közepette megszólalt: de szeretek kormányozni, mondta.

Mások meg azt mesélték, hogy hiába állapodtak meg abban, hogy egy bizonyos ügyben nem nyilatkoznak másnap délig, de Gyurcsány már délután kettőkor beszélt róla a rádióban… Úgyhogy tud bűvölni, tud donjuankodni a politikában. De egy ilyen lassúvérű országban előbb-utóbb rájönnek, hogy ebben van kóklerség. Ahogy ő is nagyon pontosan ismerte fel a kóklert az Orbánban. Egy politikai szélhámos, mondta róla. Lehet, hogy rokonlelkek. Én sajnálom, mert úgy éreztem, hogy Gyurcsánynak van spontán érzéke a demokráciához. Egy sármör. A népvezéreknek úgy látszik sármörnek kell lenniük. Az ellenfelének, az Orbánnak is megvan ez a tehetsége.

Bajnai Gordon?

Ő tudta mik a helyes intézkedések. Nem hiúskodott, nem alkalmazott demagóg fordulatokat, nem mondott nagyokat. Valószínűleg hallgatott a feleségére, aki nem szerette, hogy a politikában ennyire benne van. És most szépen megvannak Párizsban.

Elérkeztünk Orbánhoz, bár már egyszer jártunk nála, de kihagytuk az első kormányzásának idejét, hogy most egyben jellemezhesse őt.

Nekem nem volt sem akkor, sem most rokonszenves. 1989-ben, a híres Hősök terén elhangzott beszéde nyomán, világossá vált, hogy nem szótartó.

Arra utal, amiről nyilatkozott is már korábban, hogy megígérte, nem fog beszélni az orosz csapatok kivonásáról, de mégis beszélt?

Igen arról. Beszélt és ezzel a hiúsága aratott. Akkor még nem volt rendezve az oroszokkal a távozás. Ő ilyen heveskedő, szélsőséges dolgokat csinált. Emlékszem egy régi beszélgetésre, amikor arról váltottunk szót többekkel, hogy vajon mit lehet várni Gorbacsovtól. A többség azon a véleményen volt, hogy biztató, amiket csinál. Állt ott egy sötéthajú fiatalember, aki megszólalt és a következőket mondta: én nem bízom az oroszokban. Ő volt Orbán Viktor. Mindig becsaptak minket, mondta, mindig ellenünk vannak, az oroszok a mi ellenségeink. Azt gondoltam akkor, hogy vajon miért kell ilyen túlzásokba esni. Nem értettem egyet azzal a politikával sem, hogy diadalmaskodnak az oroszok felett, mert ez még nem volt diadal. Én, aki sokat foglalkoztam az orosz irodalommal, azt is elég világosan láttam, hogy ha szétesik a szovjet birodalom, elég sok orosz ember kerül majd túlságosan is ambiciózus kis nacionalizmusok felügyelete alá. Összefoglalva azt tudom mondani: sosem voltunk Orbánnal barátok.

A saját szerepét hogyan látja, ezalatt a közel harminc év alatt?

Kérem, pontosítsa a kérdését…

Úgy érzem, mintha örök ingadozásban lett volna, mennyire ártsa bele magát a politikába, illetve mennyire maradjon, ahogy ön fogalmazott, résztvevő megfigyelő.

Azt hiszem ez volt a középarányos, ez a részvevő megfigyelés. Persze az ember soha nincs középen, hanem hol erre, hol arra billen. Egyetemi hallgatóként kétszer, vagy háromszor voltam kizárva az egyetemről, vagy éppen az apám miatt, hol azért, mert mondtam mindenfélét. Engem már a középiskolában is kirúgtak a Diákszövetségből, úgy hogy már volt praxisom… Tulajdonképpen elsősorban megérteni akartam a történéseket. Egyszer Japánban kérdezték meg tőlem, hogy mi az én világnézetem. És azt válaszoltam: komprehenzionista vagyok. Tudniillik a megértés embere. A megértés szociológiáját műveltük akkor Szelényi Iván batárommal. Az emberekhez való viszonyomnak is ez az ösztönzője: a kíváncsiság, a megértés. Ezért kérdezgettem mindig is sokat az embereket. Már gyerekkoromban is, apám üzletében az alkalmazottakat, vendégeket. És mindig volt politikai érdeklődésem is. Már gyerekként is. Emlékszem, a második világháborúban imádkoztam a szövetséges csapatok győzeleméért.

Visszatérve a mába, illetve a közelmúltba: tett-e magának szemrehányást azért, hogy esetleg aktívabbnak kellett volna lennie?

Többnyire intuitív döntéseket hoztam. Amikor az egyetemen,’56-ban, szaladgált a Gömöri Gyuri, meg a Hárs Gyuris, hogy srácok, kinek kell géppisztoly, mondtam, igen, nekem is kell. Hogy miért kell? Mert az biztonságosabb, ha van. Aztán otthon volt a rekamiéban. Később meg elástam. Úgyhogy nem voltam én egy olyan végzetes hős. A Pannónia utcában ástam el, gondolom azok, akik ott egy nagy OTP házat építettek, megtalálták. Szóval ezek ilyen döntések.

Azt is mondja ezzel, hogy a politikai aktivitással szemben mindig visszahúzta az íróasztal?

Igen. Hát az az én munkám. A politika nem a munkám, csak belekotnyeleskedem. Én például nem tudok délelőtt elmenni valahova, valamilyen politikai fontoskodás ügyében. Annak idején beválasztottak az SZDSZ Országos Tanácsába, ez a párt volt számomra a legérdekesebb, egy érdekes szociológiai gyűjtemény tárháza volt. Nos, ez a tanács valahogy mindig szombaton délelőtt 10 órakor tartotta a gyűléseit. Én szombaton délelőtt sem a zsinagógába, sem az SZDSZ-be nem voltam hajlandó elmenni. Ilyenkor én kinézek, szívok egy mélyet a tiszta levegőből, aztán leülök az asztalomhoz.

Sose szerette önt a jobb oldal, de nemrégiben, egy rövid ideig szívesen emelte magához, mégpedig azért, mert menekültügyben azt nyilatkozta, amit… Szóval, hogy ne jöjjenek. Megbánta?

Azt gondoltam és mondom is, hogy az ellenőrizetlen, áradatszerű befogadás nem helyes. Általában úgy van – és így volt velünk még a rendszerváltás előtt -, hogy nem demokráciából demokráciába belépni nem akadálymentes, megnézik, ki honnan jön és miért, meglepően nagy anyagot gyűjtenek össze egy emberről, mielőtt megadnák a vízumot. Úgy éreztem, hogy ez a megfontolás nélküli herzlich willkommen, helytálló lereagálása a német bűntudatnak a holokauszt miatt, és értem azt, hogy ez teher rajtuk, a lelkükön van. De azt is láttam, hogy ez nagy beáramlás nem a halál elől futó emberek gyors életben maradási ösztönének a megnyilvánulása, hanem pontosan tudják, hova akarnak menni: Svédországba, vagy Németországba. Nem bolondok. Ebből az következik, hogy nem kötelező nagy tömegben befogadni, mert a kiáramlásnak is megvan a ragályszerű jellege. Emlékszem ennek a pszichózis-szerű hangulatára, ’56-ból.

Nem volt tehát alaptalan az a megjegyzésem, hogy nem kell korlátlanul, és szűretlenül beengedni senkit. Nem egy ostoba kijelentés az, hogy ott kell segíteni őket, ahol élnek, itt pedig csak annyiban, amennyiben reálisan szükségük van rá.

A kritikátlan kizárásról, vagy a kritikátlan befogadásról egyaránt elfogadhatatlan, aki ilyeneket mond, az félrebeszél. Sok kritikát kaptam a barátaimtól emiatt, de vallom akkor is, hogy a nacionalizmus szélsőséges válfaja a nácizmus, a szociáldemokrácia szélsőséges ága a kommunizmus, de megjelent a harmadik szélsőség is, mégpedig az iszlámizmus. Ezek mind elvi okokból hajlandóak ölni. És azok a mozgalmak, amelyek elvi alapon feljogosítják magukat az ölésre, nekem nem szimpatikusak.

Amit most mond, az fakad némiképp a zsidó létből is?

Lehet talán, mert zsidónak könnyebb arra gondolni, hogy sok embert megöltek, csak azért, mert zsidó. Elítélem, és totalitárius rendszernek tartom mindegyiket, mert mind valamilyen ravasz retorikával magyarázza tetteit.

Ravasznak nevezi ezeket a szörnyű tetteket, finoman fogalmaz, ami nagyon illik is önhöz. De mit mond a mai rendszerről?

Orbán udvarol Netanjahunak, és hangoztatja, hogy megvédi a zsidókat. Én azonban, ami most történik, kezdettől antiszemita kampánynak tartottam. Csak azért antiszemita, mert könnyebb a zsidókat megutáltatni, mint a nem zsidókat…

Mert van történelmi előzménye…

Úgy van. Ez egy olyan cipő, amelybe kényelmesen bele lehet tépni. Vissza kell térnem a beszélgetésünk elejére, és ezt most az Orbán időszakkal kapcsolatban is mondom: nem érezhettem Magyarországon egy demokrácia polgári biztonság szabadságát.

Mindig rossz kormányok alatt éltem. Vagy eleve rosszak voltak, vagy gyengék, bizonytalanok és kapkodóak. Én nem szerettem sem a nácizmust, sem a kommunizmust, mindkettőről azt gondoltam, hogy gyorslift bizonyos embereknek felfelé.

És most milyen liftben vagyunk?

Olyanban, amelyik lemegy az alagsorba.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!