Interjúk

Orbán akár zsarnoki hatalommal is felruházhatja magát

Az alkotmányozó hatalom is egy embernél összpontosul, és ez hatalmas hatalom – mondja Szentpéteri Nagy Richard,  a Méltányosság Politikaelemző Központ politikai elemzője a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Többek között ezért sem nevezhető ma Magyarország alkotmányos demokráciának. És mert minden egy emberen múlik, állítja az elemző -, az is, hogy Orbán át akarja-e alakítani a rendszert, valami mássá. Semmi nem szól amellett, hogy prezidenciálissá  formálja,  arra van esély, hogy félprezidenciálissá. Egy ilyen rendszerben a hatalom birtokosa akár zsarnoki jogosítványokkal is rendelkezhet. Az egyébként tévhit, hogy ez együtt járna a közvetlen elnök-választással, megoldható az átalakítás anélkül is.

 

Ön szerint hozzányúl az alkotmányhoz Orbán Viktor?

Már a kérdésben is benne rejlik a különös helyzetleírás. Mert valóban az a helyzet, hogy az alkotmány sorsa kizárólag Orbán Viktoron múlik. Ő dönti el, hogy a parlament hozzányúljon-e a szöveghez, és ha belepiszkál, mit változtasson rajta. Ez kétségkívül hatalmas hatalom: az alkotmánymódosító és az alkotmányozó hatalom is egy embernél összpontosul. E

hatalomnak pusztán az érzete is erőt ad. A hatalmas erő ugyanis nem a hatalom gyakorlásában van, hanem a hatalom gyakorlásának a lehetőségében.

Sokszor éppen az biztosítja a tekintélyt, ha a hatalom nem él azzal a lehetőséggel, amivel élhetne. Gondolom, van már döntés arról, hogy mely pontokon kell változtatni a rendszeren. De arról is van döntés, hogy ez a döntés csak akkor szülessék meg, amikor leginkább szükséges, mert a vezér bármikor dönthet úgy is, hogy a döntést nem hozza meg. Az egész politikai rendszer az ő kezében van.

Nevezhető-e ma Magyarország alkotmányos demokráciának?

Erre a kérdésre egyértelmű a nemleges válasz. Ez talán már az eddigiekből is világos volt. Egyébként a rendszer maga sem tart igényt erre az elnevezésre. A rendszer megalkotója és névadója ugyancsak nem használja ezt a kifejezést. Azon lehet vitatkozni, hogy a nemzeti együttműködés rendszere demokratikus-e, de azon nem folyik vita, hogy alkotmányos-e. Még akkor sem, ha alkotmányosan jött létre. Az természetesen lehetséges, hogy valaki egy másik alkotmányfogalommal dolgozik, mint a liberális konszenzus. De az nem lehet, hogy ne tudna viszonyulni ehhez a fogalomhoz, amikor nevet ad a szüleménynek Az illiberális jelző az alkotmánytalanított politikai rendszer jelzője, hiszen a nyugati hagyományban a liberális demokrácia az alkotmányos demokrácia szinonimája. És mivel a modern nyugati demokrácia liberális, vagyis alkotmányos demokrácia, ezért a nem ilyen rendszereket nem is tartja demokráciáknak.

Hol sérült az elmúlt nyolc évben a demokratikus rend?

Az eddig mondottak alapján azt állíthatjuk, hogy az elmúlt nyolc év az alkotmányos rendben hozott változást, és ez hatott ki a demokráciára. Márpedig az alkotmányos rendben tengernyi változás volt, kezdve az Alkotmánybíróság hatásköreinek megnyirbálásával és bezárva a választási visszaélésekkel. Mindezek összességükben egy gyökeresen új – a korábbihoz képest más – politikai rendszert hoztak létre, miközben a felszín, a formális struktúra látszólag alig változott. Az alkotmánytalan rezsim az alkotmányos kulisszák mögött épült ki, méghozzá nem is egyik napról a másikra, hanem fokozatosan. Ezért a közvélemény jószerivel meglepődni sem tudott, nemhogy örülni vagy tiltakozni.

Tudományos megközelítésben minek nevezné azt a rendszert, ami létrejött?

Hát, eddig arról beszéltünk, hogy minek nem nevezhető a rendszer, és amikor most konkrét elnevezést keresünk, akkor azt hiszem, továbbra is a bevett fogalmakhoz viszonyítva kell nevet alkotnunk vagy találnunk. Talán van, aki tudja, hogy egy rádióműsorban évek óta foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Néhány évtizeddel ezelőtt sokkal kevesebb fogalom állott rendelkezésünkre, mint most. A politikatudomány újabban sokat fejlődött, de megítélésem szerint nem eleget. Ma már széles körben elfogadott, hogy a demokráciák és a diktatúrák között van egy köztes mező, egy szürke zóna, egy hibrid állapot, amelybe sok rezsim belefér. Talán bevallhatom, hogy igyekszem követni a kérdés nemzetközi és hazai szakirodalmát, de az a benyomásom, hogy újabban a hibrid rezsimek fogalmát kissé túlzottan tágan értelmezik. Korábban szinte semmilyen rezsimet nem soroltak ebbe a körbe, ma pedig szinte minden országot ide gyömöszölnek bele, amelyik egy kicsit is kilóg innen vagy onnan. Jelzem, ez a fogalmi bizonytalanság ugyancsak kedvez a magyar rendszer működtetőinek. Ez a hatalom nagyon szerencsésnek mondható. De hogy letegyem valahova a voksomat: el tudom fogadni, hogy a magyar rendszert köztes rezsimnek nevezzük, és azt is, hogy ennek a furcsa, köztes rendszernek érdekes, hangzatos vagy ötletes nevet adjunk. Azt azonban nem tudom elfogadni, hogy ennek érdekében különbséget tegyünk a rendszer és a rezsim kategóriája között, mert ez a különbségtétel megkerüli a problémát, és nem tudományos, hanem politikai célt szolgál.

Van-e olyan terület, ahol Orbán Viktor vigyáz arra, hogy ne lépje túl a határt?

Igen, a pávatánc valódi művészet, amelyben megtervezett lépések összessége adja ki a könnyed spontaneitás artisztikus látszatát. Különleges a rendszer abban is, hogy nem őszinte. Tulajdonképpen lopva és titkolva rajzolja meg magát, még a hívei is mindig utólag tudják meg, hogy ők minek is a hívei. A korszellem nem kedvez az őszinteségnek, a látszatok sokszor megtévesztők. A leíró tudomány szerencséje, hogy a rendszer irányítója – az egyedüli ember, aki megengedheti magának az őszinteséget, hiszen még az alvezérek sem mernek nyíltan beszélni a szándékokról – időnként odadob egy-egy morzsát az elemzőknek, amikor új politikai rendszert, illiberális államot vagy pávatáncot említ, mert ezekkel a kifejezésekkel sokat segít a megértésben. Általában két területen van, ahol a miniszterelnök képes visszavonulni: ahol Európa ma még erősebb, és ahol a közvélemény jelentősen ellenáll. Ezek igazán kis területek, és kevés példa volt arra, hogy ténylegesen visszakozni kellett.

Miért nézi el neki az EU, hogy illiberális államot épít?

Tulajdonképpen nem nézi el. De nem tesz, nem tehet semmit. Sokat adna azért, ha nem kellene ezzel a rendszerrel számolnia. Tisztában van azzal is, hogy a példa ragadós, a rendszer attraktív más autoriter vezetők számára, és vonzó lehetőség a kontinens egész keleti felén. Az EU minden rendű és rangú vezetői a hátuk közepére kívánják ezt a problémát, és készek lennének áldozatokat is hozni azért, hogy megszabaduljanak tőle. De nincs valódi eszköz a kezükben, és nincs kellő elvük egy olyan hatalom ellen, amely rendszeresen választásokat nyer, és amelyet a nép nagy része támogat. Sok illúzió volt a magyar közvélemény szemében az EU erejéről. Valójában az EU egy gyenge hatalom, amely nincs rendesen kitalálva, és amely napjainkban egyébként is nehéz helyzetben van. Nem arra jött létre, hogy belső ellenségekkel foglalkozzék, amikor még külső ellenfelekkel sem tud elbánni. Egyedül abban képes gondolkodni, hogy legalább ne finanszírozza euró-milliárdokkal a kebelén belüli kémet. De mire a gondolkodást tett követi, addigra maga az EU is meginoghat. Európa malmai iszonyú lassan őrölnek.

Van-e annak realitása, hogy Orbán mondjuk két év múlva prezidenciális rendszerré alakítja át Magyarországot?

A beszélgetésünk elején tisztáztuk, hogy a rendszernek éppen az a lényege, hogy bármikor bármi lehet belőle. A döntés kizárólag egyetlen ember érdekén múlik. Hangsúlyozom, hogy itt a legprimerebb érdek játszik szerepet. Természetesen a kormányforma megváltoztatása is szolgálhatja ezt a személyes politikai érdeket, de jelenleg nem látszik elég indok a módosításra. Arra alig van érv, hogy prezidenciális rendszerre térjünk át. Arra több érv van, hogy úgynevezett fél-prezidenciális rendszer legyünk, de pillanatnyilag ez sem áll Orbán érdekében. Ám a dolgok változhatnak. A változtatáshoz nemzetközi példák egész sora áll rendelkezésre, jó és rossz példák egyaránt. Tudomásom van arról, hogy a miniszterelnök a reform lehetőségét többször is komolyan mérlegelte, és feltételezem, hogy akár most is fontolgatja. Miért is ne fontolgatná? Az országnak nem érdeke ugyan, de neki személyesen opció lehet arra az esetre, ha a Fidesz jelentősen meggyengül. Ez a helyzet természetesen éppúgy bekövetkezhet, mint ennek az ellenkezője. Mindenesetre, ha ez a helyzet előállna, akkor az átállást nagyon egyszerűen le lehetne bonyolítani, és Orbánnak királyi útja lehet a Sándor-palotába vagy a Várba.

Mik a veszélyei egy ilyen rendszernek?

Ennek a kérdésnek hatalmas irodalma van, és az egyes országok tapasztalatai is számosak. Egy fél-elnöki rendszerben az elnök nagyon erős, és szinte korlátlan, kontrollálatlan és komoly eszközök vannak a kezében. Maga az elnevezés tulajdonképpen megtévesztő is, hiszen egy fél-prezidenciális rendszerben az elnök akár még erősebb is lehet, mint egy elnöki rendszerben. Ha más mechanizmusok nem korlátozzák – mint Franciaországban –, akkor a hatalma zsarnokivá is válhat – mint Kelet-Európa despotikus köztársaságaiban. Csakhogy Orbán Viktornak – mint jeleztük – jelenlegi pozíciójában is korlátlan hatalma van – mint pártelnök, a frakciószövetség elnöke és miniszterelnök –, és ez egyedülállóvá teszi a mai magyar kormányformát szinte az egész világon, holott esetünkben olyan országról van szó, ahol a parlamentáris hagyományok a térségben szinte egyedülállóan fejlettek, és százötven évre tekintenek vissza.

Van-e olyan kockázata Orbán Viktornak, hogy egy közvetlen elnökválasztáson nem választják meg?

Persze, de Orbán Viktornak nem kell ilyen kockázatot vállalnia. Bár a fél-elnöki rendszer definíciójához szokták sorolni a közvetlen elnökválasztást, valójában a fél-elnöki rendszerhez nem szükséges, hogy az elnököt a nép válassza. De Gaulle az első elnöki ciklusának teljes hét évét úgy töltötte ki, hogy nem a nép választotta, a rendszer mégis már fél-elnöki szisztémaként működött. Magyarországon a köztársasági elnököt a parlament választja, sőt a második fordulóban a megválasztáshoz relatív többség is elég. A jelenlegi elnök mandátuma 2022-ben jár le, még a parlamenti választások előtt. Vagyis az új elnököt (Áder nem indulhat harmadszor) a most összeülő parlament fogja megválasztani öt évre. Még kétharmad sem kell majd hozzá. Mindez azonban csak addig áll, amíg nem nyúlnak az alaptörvényhez, amihez viszont kell – és meg is van – a kétharmad. De talán nem érdemes most ennyire előreszaladni. Négy év alatt még sok minden történhet.

 

A fehérvári Jeanne d’Arc

A választást követő másnap olvastam el a közösségi hálón a bejegyezését. Néhány megrázó sor volt az egész: „Barátnőimet kirúgták a munkahelyükről, mert részt vettek a civil tüntetés szervezésében; édesanyám megjegyzéseket kap miattam a faluban; rokonaim, barátaim nem mernek velem egy fotón szerepelni… Tényleg erre szavaztatok? Ilyen országot szeretnétek?” Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja alighanem nem ilyenre vágyik.

Mi másra számított ellenzéki képviselő-jelöltként?

A véremben van, hogy ki kell állnom a véleményem mellett. A barátaim azt szokták mondani, Jeanne d’Arc vagyok. Igazuk van, gyerekkorom óta ő a példaképem.

A közvélemény akkor ismerte meg, amikor a felcsúti kisvasút avatását követő nap néhány társával tiltakozásul lefeküdt a sínekre.

Mindez május 1-én, anyák napján volt, anyukám is csak a híradóból értesült róla. Gondolhatja mennyire

megviselte, amikor ott látott feküdni a sínen a mozdony előtt.

Az egész arról szólt, hogy megmutassam, bátornak kell lenni, és ki kell állni magunkért.

Volt értelme? A kisvasút azóta is üresen pöfög, de ez senkit nem zavar.

Sokunkat zavar. Maga is emlékszik rá, és biztosan sokan mások is. Talán arra is, hogy Orbánék felcsúti portájára kitűztük az uniós zászlót, hadd értse meg a miniszterelnök, mi a „nép” véleménye az Unióhoz való viszonyunkról. Sajnos az elmúlt nyolc évben egyre mélyebbre süllyedtünk, már nem csak Soros és Európa az ellenség, családok, barátságok mentek rá a gyűlölködésre. Most már a félelem is belopódzott az emberek szívébe.

Ez jó ideig ott is marad.

Nagyon remélem, hogy nem. A múlt szombati tüntetés azzal ért véget, hogy vagy százezren fogtuk meg egymás kezét. Tudom, sokaknak ez a templomi szeretet és megbocsátás jele volt, nekem azt jelentette, hogy

nem engedjük el egyetlen olyan ember kezét sem, aki felénk nyújtja, aki segítséget, védelmet kér.

Ha egyre többen leszünk, akkor az embereknek is reményt tudunk adni: ne féljetek! Nem hiszem, hogy bárki szeretne egy olyan országban élni, ahol tartani kell attól, meghallja-e a szomszéd, miről beszélünk a barátainkkal a kertünkben. Ha a hivatalban kerülni kell a véleménynyilvánítást, és a telefonban is meg kell válogatnunk, mit mondunk. A közösségi hálón mit posztolunk az oldalunkon, kivel mutatkozunk egy fotón.

Vasárnap Fehérváron is tartott a „Mi vagyunk a többség” egy tiltakozó gyűlést. Hányan voltak?

Ötszázan.

Elégedett ezzel?

Tökéletesen. Mert már van a városunkban ötszáz ember, aki nem fél a hatalomtól. Mellesleg jellemző a helyi média „pártatlanságára” az a minapi hír, ami ezzel kapcsolatban megjelent Mészáros helyi lapjában.

Egymás mellé rakták a mi, ötszázas tüntetésünk képeit, és a választást megelőző, fideszes, országos kampányzárón készült fotókat.

Oda az ország minden részéből buszokkal hozták az embereket, akik tőlünk kérdezték, merre van az Országalma. De a mostani tudósítás alá csak annyit írtak: Ki is a többség? Szégyellhetnék magukat, hogy ilyen igaztalan támadásnak tették ki azokat, akik a demokrácia, egy jobb Magyarország érdekében ki mertek jönni a rendezvényünkre.

Miért csodálkozik ezen? Ilyen a közhangulat.

Nem igaz! Miért van az, hogy én egyetlen fideszest sem támadtam meg soha személyében, csak azért, mert mást gondol az ország sorsáról.

A Hóman-szobornál kiszúrták a kocsim kerekeit, összekarcolták az oldalát,

hogy lássam, nem szívelnek. A városi közgyűlésben is sértegetések sorát kellett elviselnem.

Tényleg: nem fél?

Soha nem féltem semmitől.

Pedig megszívathatnák. Vállalkozóként ráküldhetnének mindenféle ellenőrt.

Tisztességes vagyok a politikában és tisztességes a vállalkozásomban. Engem ilyennek neveltek. A családban is, a politikai nézeteimmel is már a kezdetek kezdetétől én voltam a kissebség, az ellenzék. Az édesanyám és a nagymamám mindig balra húzott, néhai édesapám volt közöttünk a jobboldali. De ebből soha nem volt otthon vita.

A férjem is, a családom is, mindig támogatott.

Innen a bátorság?

Minden olyan dolog, ami az elmúlt években ellenem irányult, csak még erősebbé tett. A harciasság bennem van, és nem hiszek abban, hogy ma Magyarországon a békésebb közhangulatot el lehet érni más eszközökkel. Nem régen négy napig Londonban voltam. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ott milyen nyugalomban és békében élnek az emberek, nemzetiségükre, bőrszínükre, vallásukra tekintet nélkül. Barátságosak egymással és ÉLNEK – csupa nagybetűvel. Nem úgy, mint mi, akik idegesen lenyomjuk a napi nyolc óránkat, utazunk napi 1-2 órát, amíg hazaérünk, és beülünk a tévé elé. Ennyi az életünk. De én nem ilyen életet szeretnék a magyar embereknek! Azért nem megyek el innen, mint a többi fiatal, mert

hiszek abban, hogy lehetne csinálni idehaza is egy jobb országot.

A mostani tüntetéssorozat egyik eredménye az én szememben az, hogy a vidéki emberek is kezdik megszólítani egymást, kezdenek kételkedni a töméntelen hazugságban. De még sok a teendő. Édesanyám egy kis faluban él, ahol mindenki ismer mindenkit. Április 9. után kapott hideget-meleget, hogy a lánya DK-s, egy „szemkilövető párthoz” tartozik. A családtagjaim is kérték, hogy vegyük le a hálóról a közös fotóinkat, mert bajuk lehet belőle.

Tiltakozás a felcsúti kisvasút ellen

Tényleg: miért pont a DK-t választotta?

Mielőtt pártot választottam, elolvastam mindegyik szervezet programját. Alapvetően liberális vagyok, és náluk találtam meg, amit kerestem. Meglehetősen önjáró vagyok. Vannak időnként olyan „húzásaim”, amiről ők sem tudnak. A kisvasutas tüntetés is partizán akció volt, amikor leszedtek a sínekről, azonnal hívtak: „Úristen, mit műveltél!” Nem akartam nagy hírverést csapni, de véletlenül ott volt a Bors, a Hír Tv és a Mancs, így kapott nyilvánosságot. Miért pont ők? Mert elviselnek olyannak, amilyen vagyok.

Hogyan tovább?

Szerintem keményen kell harcolni, de végre nem vagyunk egyedül, megmozdultak a civilek is. Nem csak Budapesten, Székesfehérváron is. Elnökségi tagként most már országosan is szervezhetem a „bátorság kampányokat”.

Nagyon szerettem volna bekerülni a parlamentbe,

mert azt gondolom, ott is szükség lett volna erre a Jeanne D’Arc-i elszántságra. De a lista 16. helye ehhez nem volt elég. Valószínűleg kezdőnek tartanak még a pártban.

A választók meglehetősen csalódottak az eredményükben.

De nem azokban az értékekben, amelyeket például a DK is képvisel. Lehet, hogy ha majd új arcokat is megismer a nyilvánosság, akkor a politikusokról alkotott rossz véleményen is fordítani lehet. A következő években

olyan politikusokra lesz szükség, akik szót értenek a falvakban Mari nénivel, Pista bácsival is.

Ezzel nem lesz túl népszerű a pártjában…

Nem zavar. Ez a véleményem.

Ráczné Földi Judit Forrás: Facebook

És lát ilyen fiatalokat, új arcokat maga körül?

Biztosan vannak, de még nagyon keveset ismerek közülük. A DK-ban biztosan tudok nyolc-tíz olyan lelkes fiatalt, akiknek ez az első pártja, akiknek a képét akár a választási plakátjainkra is ki lehetett volna tenni, és a fotóik alá odaírni:

itt vagyunk, lelkesek vagyunk, és előttünk az élet.

Meggyőződésből akarunk segíteni.

Nagyon kemény vélemény.

Vállalom. Így gondolom. Öt éve arra tettem fel az életem, hogy az embereknek segítsek. Nagyon kemény kampány áll a DK politikusai mögött. Lejártuk a lábunkat, annyi helyen próbáltuk meggyőzni az embereket, de mégis – valamiért – megbüntettek minket. Az mégsem járja, hogy egy húszéves fiú, aki 2006-ban nyolc éves volt, azzal vádoljon, hogy szemkilövető vagyok. Generációk nőttek fel a hazugságon! Meg a többin, a migránsozáson, a sorosozáson, pedig ha nem erre pazarolják a pénzünket és az energiát, akkor nem kapok ma olyan üzenetet a kórházból, hogy segítsek, a csecsemőosztályon nincs mérleg.

Nem sokat lehet tudni magáról, a cukrász Rácznéról…

Közgazdasági szakközépiskolában könyvelő-statisztikusként végeztem. Szerettem volna továbbtanulni, de vannak kisebb testvéreim, és a szüleimnek nem volt erre pénze. 18 évesen bejöttem Fehérvárra, elmentem fagyislánynak abba a cukrászdába, ami ma az enyém. Két napot, reggeltől estig ott dolgoztam, másik kettőt egy szoláriumban. Négy hónapig bírtam, aztán kivettem egy kis szobát, mert nem bírtam a napi utazgatást. 2001-ben az albérletért 10 ezer forintot fizettem az 50 ezer forintos fizetésemből. Fagyis lányból előléptettek felszolgálónak, az első az volt, hogy megbotlottam és egy tálcát beleborítottam egy vendég ölébe. Azt mondta, biztosan én vagyok a Hamupipőke, mert a cipőm is leesett. Aztán pultos, műszakvezető, majd üzletvezető lettem. 26 évesen elmentem egyetemre, közgazdász diplomát szereztem.

Szép karrier, de mitől az a híres „földijucis” szociális érzékenység?

Attól, hogy onnan jövök, ahonnan… Középiskolásként nagyon szégyelltem, hogy szegények vagyunk. Most már azt szégyellem, hogy akkor próbáltam elleplezni, hogy a szüleim földdel, meg állatokkal foglalkoznak. A nagymamától

mindig azt hallottam: ha ki akarok ebből kerülni, akkor nincs más esélyem, csak ha tanulok.

Ezt ma is nagyon sok fiatalnak el kellene mondani…

Ma még rosszabb a helyzet. Az olyan nehéz sorsú, de kitűnő tanuló gyerekek, mint amilyen én is voltam, most nem kapják meg azt a lehetőséget, hogy az általános iskola után tovább léphessenek. A felsőoktatási intézmények mára olyan drágák lettek, amit a szüleik amúgy sem tudnának kifizetni. Az állam és a kormány kutya kötelessége volna megteremteni nekik a felemelkedés lehetőségét. Ezért szorgalmazzuk, hogy

az első diploma legyen ingyenes, és legyenek kifizethető áru kollégiumok is.

Mi vár rájuk? Az elkallódás, mert normális szakképzés sem létezik. Én is küzdök vele, alig találok felszolgálót, pultost a cukrászdába, és a helyzet évről évre rosszabb.

Munkatársaival a cukrászdában Forrás: Facebook

Mit szóltak a munkatársai a képviselői ambícióihoz?

Inkább azért aggódtak, kell-e nekem ez a sok csattanás. Nagyon hálás vagyok nekik, hogy ezt a három hónapot végigcsinálták úgy, hogy napokig nem láttak. Nem lett volna kötelességük. Megvonhatták volna a vállukat, nincs kóla, mert én nem rendeltem meg… Nyolc munkatársunk van, de még kellene kettő nyárra a fagyi gép mellé, ahol én is kezdtem. De ha nem találok, május 1-én, augusztus 20-án, hétvégeken, be szoktam állni  fagylaltot árulni. De nem szeretik a lányok, tavaly, augusztus 20-án például rám szólt a műszakvezető, hogy menjek hátra mosogatni, mert áll a sor, túl sokat beszélgetek a vevőkkel.

És?

Berakott a hátsó, fekete mosogatóba. Ha azt mondta, hogy ott kell segíteni, szót fogadtam. Zárásig suvickoltam a koszos edényeket.

Közmunkások választották meg a Fideszt?

A közmunkarendszer folyamatosan fenntartja az ország gazdaságának lemaradását. Megalázó és kiszolgáltatott helyzetben tartja a közmunkásokat, akik még a létminimum összegét sem képesek megkeresni. És mégis a közmunkarendszernek köszönheti kétharmados győzelmét a Fidesz. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Kis Ambrus, a Policy Agenda ügyvezetője szerint ez mindössze néhány százmilliárd forintba került.

 

Amikor elkezdték a kutatást, amely végül is azt mutatja, hogy a közmunkások a Fidesz szavazói, vizsgálták azt is, hogy a közmunkáról milyen negatív kép alakult ki a társadalomban?

A helyzet csalóka. Jóllehet sok ellenzéki kritikát kapott, de politikai értelemben a közmunka bevezetésével a Fidesz már a 2014-es választáson, illetve az azt követő 2016-os menekültkvótáról szóló népszavazáskor is nagyot nyert. A kormánypárt ugyanis kimutathatóan jobban szerepelt azokon a településeken, ahol létezik közmunka.  De ez igazolódott be az idei országgyűlési választásokon is, mert

ott szerepelt az eddigieknél is eredményesebben a Fidesz, ahol fenntartják a közmunkát.

Ez a tény még nem lepett volna meg bennünket, viszont a kormánypárt győzelmének mértéke már igen.  Ha megnézi a választási térképet, akkor egyértelműen látszik, hogy a kistelepüléseken taroltak a kormánypártok, s legfeljebb a Jobbik van még jelen. A baloldali pártok teljesen visszaszorultak, pedig a kistelepüléseken eddig a hagyományos szociáldemokrata pártok bizonyultak erősnek.

Teljesen hatástalan maradt az ellenzék szövege, miszerint a közmunka konzerváltja a lemaradását, sokszor csak a segély helyett adnak egy minimális összeget, és aki bekerül a rendszerbe, képtelen lesz a piacon munkát találni?

Mindezt nem csak az ellenzék, de a munkaügyi kutatók is mondják, mert a közmunka valóban korszerűtlen foglalkoztatási forma, ami a segély helyett lépett be, ráadásul a minimálbérnél is szerényebb összeget kapnak az érintettek. De ha a falun élő munkanélküliek számára az ellenzék nem képes a közmunkánál vonzóbb lehetőséget kínálni, akkor még a jelenlegi rossz közmunkarendszer is jobbnak bizonyul, mint a bizonytalan, nem létező rendszer.

Vagyis azt lehet mondani, hogy az érintetteknek, tehát a közmunkásoknak eleve jobb a véleményük az elavult foglalkoztatási formáról, mint a társadalomnak?

Van róla véleményük, mert van róla tapasztalatuk. De nehéz lenne megfogalmazni, hogy az ellenzéki pártok valójában mit ígértek a közmunka helyett. Néhányan mondogatták, hogy emelni kéne a béreket, amit a falun élők vagy elhittek, vagy nem. Az ellenzék másik ajánlata az volt, hogy a legrászorultabbak dolgozzanak „szociális szövetkezetekben”. Miközben ezt a szót a hazai közbeszéd sem használja, tehát a gyakorlati tartalmáról is keveseknek van fogalmuk. Így aztán nem is csoda, ha a falun élő képzetlen, munkanélküli tömegek nem villanyozódnak fel, s nem csapnak azonnal a homlokukra, hogy „aha” tudom, miről beszélnek. A közmunkás létet egyáltalán nem szeretik, kiszolgáltatottnak érzik magukat, de legalább már tudják, mit várhatnak ettől.

Úgy tűnik tehát, hogy az ellenzék semmit sem tanult az elmúlt négy év kudarcából, ámbár az is igaz, hogy a helyi fideszes vezetőktől függ a közmunkások léte, akik emiatt már félelmükben is a kormányra szavaznak. Erről mi a véleménye?

Kétségtelen, lehettek erőszakos megoldások, hisz a „láncszavazások”, vagy más erőszakos megoldások valóban előfordulhattak. De nem csak emiatt nyert a Fidesz, ezért

nem is menteném fel az ellenzéket a felelősség alól.

Ugyanis ebből az következne, hogy amíg a Fidesz kormányon van, addig a hatalmát később is biztosítani tudja.

Pedig erről nincs szó. Érdemes ránézni a térképre, a kistelepüléseken leginkább független polgármesterek vannak hivatalban. Ezek a szereplők tehát nem a Fidesz pártlistájáról kerültek hatalomba, viszont a párt elvégezte azt a politikai munkát, amelynek révén kiépítette csatornáit ezekhez a kistelepülésekhez, illetve annak vezetőiéhez. A Fidesz vezérkara tehát legalább tudja, hogy néz ki egy kistelepülés polgármestere, s mi az ő problémája. Nyilván a legnagyobb gond az aktív korúak számára mindenhol a megélhetés, amire azonnali válasz volt a közmunka. Ennek ostorát a kormány átadta a falu polgármesterének, vagyis megkapta a „kvótát”, amibe bele kell férnie.

Ez hatalmas felelősség, de egyben lehetőség is, hiszen ki kell sakkozni, hogy ki kap munkát, és ki nem. A meglévő pénzből az önkormányzat hány család megélhetéséről tud gondoskodni, esetleg részmunkaidőben. A polgármester kezébe tehát komoly hatalmat adott a Fidesz, véleményvezérré vált, hisz minél kisebb egy telepelülés, annál inkább meghatározó a falu első emberének befolyása. Persze ez függőséget is jelent, emiatt aztán elfogadják a véleményét. Választás előtt nagyon fontos, hogy az ilyen véleményvezér szerint a kormány jól végzi-e a dolgát, vagy sem. Tudni kell, hogy a Fidesz 2017 januárjától a kistelepüléseken felemelte a korábban takarékosság miatt csökkentett polgármesteri fizetéseket.

Gondolom, emiatt aztán a polgármester jobb hangulatban dicsérte a kormányt.

Persze! Amikor a polgármesterek fizetésének emeléséről döntött, akkor a Fidesznek már nem volt meg a kétharmada, holott erre szükség lett volna. Ezért aztán az ellenzék segítségét kérték – nem gyakran fordult elő – de rájöttek a korábbi hibára. Emiatt vesztette el a Fidesz a tapolcai, és a veszprémi időközi választást, hisz mindkettőben sok volt a falusi körzet, s ezzel veszett a kétharmad is. Ez a pofon kijózanító volt, s egyértelművé tette:

ha a kistelepülések polgármesterei nem aktivizálják a választókat, akkor mindez a Fidesz politikai támogatottságában is meg fog jelenni.

Így aztán a felemelt fizetés, illetve a migránsozás megtette a hatását, a polgármesterek vezetni tudták a választók kezét a szavazólapon.  Ez egy nagyon fontos összefüggés. Még ott is nyerni tudtak, ahol évek óta nincs háziorvos, és a helyben élőknek ezáltal rosszak az életesélyei. Ezt egészségügyi kutatások is kimutatják: Magyarországon 213 betöltetlen praxis van az 5 ezer fő alatti településeken, s még itt is 57 százalékot kapott a Fidesz pártlistája. Ez pedig a polgármesternek, a papnak és a tanítónak, illetve a migrációs kampánynak köszönhető.

Meg a helyi lapok, a közmédiumok elfogultságának, hisz a kistelepülésen élők kizárólag azokat a híreket fogyasztják, amivel a kormány eteti őket.

Ez valóban sokat számít, de nem mindent. A vidékiek is tudnak az internetről tájékozódni. Az viszont világos, hogy hiába képes a fővárosban többséget teremtő politikára az ellenzék, ugyanaz a program a falvakban semmit nem ér, mert ott más a „probléma-lista”. Ez nem azt jelenti, hogy a községekben butábbak az emberek, hanem hogy ott más a probléma-térkép.

Ha az ellenzék továbbra is csak a nagyvárosoknak beszél, akkor a falvakban ismét elbukik.

Erre egyébként már négy éve is felhívtuk a figyelmet, de az ellenzék nem tanult belőle.

Ha a közmunkások továbbra is a Fidesz kliensei maradnak, akkor a kormány bebetonozta magát. Képes az ellenzék erre rálicitálni?

Azért képes, mert a kormány időközben a nagyvárosokban leépíti a közmunka rendszerét. Korábban ugyanis óriási gömböcként felfújták az egész rendszert, igyekezve ebbe egyre nagyobb társadalmi csoportokat integrálni. Ám ezzel a nyílt munkaerőpiacon hiányt idézett elő. Még a hagyományosan Fidesz-barát agrárkamara is kritikusan jelezte, hogy a szezonális munkaerőpiacról elszívja a munkaerőt a közmunka. Ezután kezdték leépíteni a közmunkások számát. Az egyelőre nem világos, hogy a párt a kistelepüléseken is rászánja-e magát erre a döntésre, vagy ott a politikai logika érvényesül.

Mindez több száz milliárdba kerül…

Az elmúlt években egy „túlárazott” budapesti olimpia ára ment el közmunkára, tehát jócskán többszáz milliárdot költöttek rá.

Erre valóban nem könnyű rálicitálni, de a vidéki támogatás nélkül az ellenzék soha nem kerülhet hatalomra. Hacsak nem erre készül…

Ez nem csak akarat kérdése, mert a Fidesznek van felülről kialakított hálózati rendszere, említettem a polgármestereket. A Jobbiknak pedig van egy alulról létrehozott struktúrája, amelyben kiválóan működnek a hagyományőrző körök. Ha a kistelepülések parlamentje ebből a két pártból állna, a baloldal teljesen visszaszorulna; sem az MSZP, sem a DK, sem az LMP nem jutna be egy ilyen országházba. Hagyták szétporladni, vagy meg sem teremtették a vidéki bázisaikat. De említhetném a magyar pártrendszer üdvöskéjének számító Momentumot is, amely azt hirdeti magáról, hogy elvégezte a hálózatépítés nehéz munkáját. Ehhez képest a párt 36 választóköri delegáltat tudott kiállítani, az önmagát progresszív színekben feltüntető LMP 423, az ellenzék legerősebb szerepére törő DK 2168, az MSZP 5600 delegáltjával szemben. Ezzel szemben a Fidesznek 15 400 ezer delegáltja volt. Ezek ma a politikai erőviszonyok Magyarországon.

A mostani proteszt egy nagy semmi

„Ez a fiatal közönség pont ugyanazt mondja, mint eddig az öregedő liberálisok: politika nem érdekel, az ellenzék fogjon össze akármilyen áron, és tüntesse el helyettem Orbán Viktort. Ezt halljuk nyolc éve a néniktől és bácsiktól, a mostani protesztnek csak a dallama más – ezt nyilatkozta a többi között Tamás Gáspár Miklós filozófus a Független Hírügynökségnek. Szó volt még orbánista és antiorbánista magyarokról, nemzetpolitikáról, baloldalról…

A választási kampányban a végsőkig kiéleződött az anyaországi és a határon túli magyarok közötti feszültség. Viszont az eredmény nem igazolta ezt a nagy „felhajtást”. Megérte?

Nem hiszem, hogy a választók között éleződött volna ki a feszültség: egyszerűen a határon túli magyar nemzeti kisebbségek – akár bizonyos nyugat-magyarországi területek – a mai kormánytábor és a negyedik Orbán-kormány tartós, szilárd hívei. Az ellenzék és az orbánista jobboldal között pedig rendkívül éles az ellentét. Erdélyben az Orbánnal nem rokonszenvezők (akik nem szavaznak, mert a legtöbben közülük soha nem vették föl a magyar, a „kettős” állampolgárságot) és Orbán hívei között épp akkora a kölcsönös utálat, mint Budapesten vagy Pécsett. Ez nem kisebbségiek és magyarországiak ellentéte, hanem az orbánista és az antiorbánista magyarok közötti általános, elkeseredett konfliktus. Magyarországon és egyebütt.

Mindezek után a magyarországi baloldalnak nem kellene újragondolnia a nemzetpolitikáját, vagy már mindegy, mert hosszú távra mérgeződött meg a magyar-magyar viszony?

A magyarországi baloldal nem Gyurcsányból áll, sőt: Gyurcsány egyáltalán nem baloldali, hanem a jobboldal „neoliberális” vagy „neokonzervatív” változatát képviseli, különösen gazdaságpolitikai fölfogásában. Jellemző a magyar politikai műveletlenségre, hogy őt – ismert ultrakapitalista kormányzása ellenére – „balos”-nak nevezik. Ez hajmeresztő. A kisebbségi magyarok elleni akcióit én többször is elítéltem – hadd utaljak ezekre az írásaimra: ― , minden álszerénység nélkül állíthatom, hogy én inkább reprezentálom a magyar baloldalt, mint Gyurcsány Ferenc; ezeket az írásokat sokan vitatták az olvasók közül, de a külhoni magyarok választójogtól való megfosztását a Fidesz és a Jobbik választói is támogatják, ami sajnálatos. A baloldali vezetők (Gyurcsány kivételével, ha őt ugyan mégis odasorolnánk) egyetértettek velem, bár választóik nem: itt a magyarországi állampolgárok és a mindenoldali politikai vezető csoportok között áll fönn ellentét, nem a bal- és jobboldali tömegek között, amelyek (majdnem valamennyien!) az összes külföldiek mindenfajta jogaival szemben (tehát a külhoni magyarokéival szemben is) bizalmatlanok. A hivatalos magyar baloldal (MSZP, Párbeszéd, LMP, Együtt) nagyjából egyetért Orbánnal „nemzetpolitikai” tekintetben, ahogyan egyetért avval is, hogy a menekülteket („migránsokat”) nem szabad beereszteni Magyarországra. (Jellemző, hogy a félreinformált közönség ezt nem is tudja. Mint ahogy az erdélyi magyarokat is csak most tájékoztatják róla értelmesen, hogy még Soros György se azt mondja, amit neki tulajdonítanak tévesen, lásd Fayk Emese ritka világos cikkét. Én magam is erdélyi magyar vagyok, természetesnek tartom, hogy a mindenkori magyarországi parlamenti többségnek támogatnia kell a külhoni magyar nemzeti kisebbségeket politikailag, gazdaságilag, kulturálisan, diplomáciailag. És küzdenie kell az összes kisebbségek jogaiért mindenütt, különös tekintettel a magyarországi és Duna-medencei cigányságra.

A baloldal mintha történelmi vereség előtt (után) állna Magyarországon, hiszen alig kétszámjegyű a támogatottsága?

A baloldal (a balközép) az egész világon – olyan apró kivételekkel, mint Portugália – mindenütt pokoli rosszul áll. A szélsőjobboldal befolyása nő egész Európában, valamilyen formában mindenütt kormányon is van már (főleg úgy, hogy a konzervatívok is szélsőjobbra hajlanak, és szövetkeznek a „hivatalos” posztfasisztákkal), s ahol meg nem, mint Franciaországban, ott a hagyományos, „bonapartista” típusú antidemokratizmus uralkodik az egészen kivételesen kártékony Emmanuel Macron elnöksége alatt. Magyarországon még nem tartunk ott, mint Lengyelországban, ahol formailag sincs baloldal a parlamentben egyáltalán. De miféle baloldal Ivica Dačić, Robert Fico vagy Liviu Dragnea „szociáldemokrata” vagy „szocialista” pártja? Ezek csak címkék, az említett pártok meg konzervatív, nacionalista, szexista (antifeminista), tipikusan jobboldali pártok, akárcsak Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSČM). A név: az semmi. A gyakorlati, konkrét politika számít. A baloldal kisebb, főleg fiatal értelmiségi csoportok és a sztrájkoló munkások között található. A parlamenti baloldal (középbal) jelentéktelen, nem jelentene alternatívát akkor se, ha több mandátuma lenne. Vannak árnyalatnyi különbségek és ritka kivételek, de velük nem fárasztom az olvasót.

A választások után már kétszer is tömegtüntetés volt Budapesten. Úgy tűnik azonban, hogy pontosan nem lehet tudni merre terelődik az elégedetlenség. Lehet ebből valamilyen új ellenzékiség?

Ez az elégedetlenség nem politikai jellegű. A tüntetők (szerintem joggal) utálják az Orbán-rezsim zsarnoki jellegét, médiauralmát, mindenre kiterjedő abszolút hatalmát, a balkáni országokénál is rettentőbb korrupcióját, sok vezetőjének pimasz fönnhéjázását és dilettantizmusát – mindez erkölcsileg helyes, de ez nem politikai gondolat, hanem (ismétlem: indokolt) fölháborodás. A tüntetéseken európai és árpádsávos lobogók lengenek, balos meleg hippik és náci meg irredenta szimbólumokkal tetőtől talpig tetovált újfasiszták együtt tiltakoznak Orbán ellen. Ezt a megmaradt, csonkolt ellenzéki sajtó mulatságosnak, olykor egyenesen meghatónak találja. Ez a fiatal közönség pont ugyanazt mondja, mint eddig az öregedő liberálisok: politika nem érdekel, az ellenzék fogjon össze akármilyen áron, és tüntesse el helyettem Orbán Viktort. Ezt halljuk nyolc éve a néniktől és bácsiktól, a mostani protesztnek csak a dallama más. Egyébként nagy semmi.

„Orbán politikája egyidejűleg lehet muszlim- és arabellenes és mozgósíthat zsidóellenes érzelmeket”

Az elmúlt évek segítettek neki megérteni, hogyan következhetett be a holokauszt idején a gettósítás, a deportálás – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Laczó Ferenc történész, a Maastrichti Egyetem adjunktusa. Ő egyike volt annak a több tucat tudósnak, írónak, akik aláírták a múlt heti, Angela Merkelnek szóló nyílt levelet, amely az Orbán-rendszer demokrácia elleni támadásait részletezte. Laczó Ferenc szerint a magyarok mellett a németeket és az EU-t is felelősség terheli az Orbán-rezsim megszilárdulásáért, a Soros György elleni kampány pedig egy az egyben reprodukálta a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.

Laczó Ferenc
Fotó: Maastrichti Egyetem

Miért döntöttél úgy, hogy te is aláírod a nyílt levelet?

Alapvetően két tényező késztetett erre. Egyrészt a közelmúltban csaknem öt éven át a Német Oktatási és Kutatási Minisztérium által létrehozott kutatói állásban voltam a Jénai Egyetemen. A minisztérium általam is képviselt nagyprojektjének célja a német bölcsészettudomány nemzetköziesítése volt, én ezen belül a kelet-európai huszadik századi történelem kutatásával és annak németországi megjelenítésével foglalkozhattam.

Németországi éveim alatt megbizonyosodtam arról, hogy a jelenkori német társadalom jelentős többségét a demokrácia iránti mély elkötelezettség jellemzi. Az etnikai homogenitás orbáni víziója e társadalomban, melynek tagjai nagyon is tisztában vannak e vízió közelmúltbeli – és mondhatni elkerülhetetlenül – véres következményeivel, kifejezetten rémisztőnek hat. Számukra

ez a szélsőjobboldali eszmék magyarországi uralmát jelzi,

mégpedig jogosan.

Eközben az elmúlt években egyes német üzleti érdekek, továbbá az Európai Parlament-beli erőviszonyok következtében Németország a magyar demokrácia lebontásához asszisztált – számos más európai állammal egyetemben, de kiemelt módon.  Úgy vélem, hogy

az Orbán-rezsim megszilárdulásáért a magyar felelősség egyértelmű elsőbbsége mellett az Uniót és németeket is jelentős felelősség terheli.

Ez részben utóbbiak ignoranciájából következett, részben tehetetlenségük hamis tudatában történt. Merkel és Orbán továbbra is fennálló pragmatikus szövetségét, Orbán hallgatólagos támogatását tehát számos német botrányosnak tartja, ahogy azt a nyílt levél írója, Yascha Mounk is megfogalmazta.

Másik személyes okom első hallásra mondhatni némileg banális, de valójában nagyon is súlyos. A CEU egykori doktoranduszaként elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormány önkényesen megváltoztatott törvényekkel vegzálja az ország nemzetközileg legelismertebb és alighanem legnívósabb egyetemét.

Nem zsidóként, aki kutatóként mélyen ismeri a magyar antiszemitizmus történetét, felháborítónak tartom a Soros György elleni gyűlöletkampányt. Hivatásos történész vagyok. Nem vagyok politikai aktivista, a politikai fejleményeket pedig próbálom összetetten és kimérten szemlélni. Ezzel együtt is úgy éreztem, hogy

az ország demokráciájának felszámolása ellen, a közszellem drasztikus megrontása ellen morális kötelességem felszólalni.

Ez volt az első nyílt levél, amit az elmúlt nyolc évben aláírtam. Márpedig azért ezt írtam alá, mert az EU-nak, ami a liberális demokráciák klubja és Németországnak, e legbefolyásosabb és szilárdan demokratikus tagállamnak, megvannak a lehetőségeik, hogy az antidemokratikus fordulattal szembeszálljanak és a magyar demokráciát megerősítsék. Csakhogy szemlátomást felelősségükkel és lehetőségeikkel sincsenek még igazán tisztában.

Hogyan szereztél tudomást arról, hogy készül egy ilyen levél, hogy találtak meg az írói?

Régebb óta figyelemmel kísérem Yascha Mounknak, a Harvard Egyetem oktatójának, a nyílt levél kezdeményezőjének munkásságát. Mounk épp az idén adott ki The People vs. Democracy címen könyvet a kortárs politikai válságokról, melynek lapjain Magyarországot is kiemelten tárgyalja. A neten is követem írásait, és így akadtam rá a magyar választások jelentőségét tárgyaló Hungary’s Election was a Milestone in the Decline of Democracy című, a Slate-ben megjelent élesszemű írására.

Mounk ezek után írta meg nyílt levelét, amiről én személy szerint a Twitteren keresztül értesültem. Úgy vélem, hogy lényegre törő, jellemzően pontos és igen hatásos írás. Én egyes helyeken talán némileg máshogy fogalmaztam volna, ami alighanem szakmai ártalom, de a levél legfőbb állításai megállják a helyüket, célja pedig – a magyar demokrácia kiüresítésének további tudatosítása és Merkel felelősségérzetének felkeltése – nagyon is támogatandó.

Miért pont Angela Merkel a levél címzettje?

Bár ez természetesen nem az én választásom volt, úgy vélem, hogy Merkel a legjelentősebb európai politikus, jelenleg pedig – Trump megválasztása óta – a liberális demokratikus Nyugat intézményeinek, a nyílt társadalom eszméjének legszilárdabb védelmezője. 2015 óta egyúttal nemzetközileg elismert morális autoritás is. Úgy gondolom, hogy

a levelet többeknek is lehetett volna még címezni,

éppenséggel Juncker vagy akár Macron neve is ott szerepelhetett volna az elején. Ugyanakkor Merkel megszólítását – azon túl, hogy Mounk épp Németországban született – az imént említett érvek, továbbá a demokratikus alapértékek iránti elkötelezettsége, de helyenként túlzott pragmatizmusa igazolhatják. A levél épp Merkel pragmatizmusának alapértékek általi korlátozását követeli. Úgy vélem, ez rá különös meggyőzőerővel hathat.

Ehhez jön még a német társadalom demokratikus többségének antiszemitizmussal szembeni szilárd elkötelezettsége. A magyar antiszemitizmusra való határozott utalással Merkelre morálisan lehet hatni, hiszen az antiszemitizmus pártolása – vagy annak akár csak látszata is – a holokauszt rémtetteivel érdemben szembenéző Németországban morális öngyilkossággal ér fel.

A levél, ahogy említed is, többek között antiszemitizmus terjesztésével vádolja a kormányt, elsősorban a Soros György elleni hadjárat és Orbán március 15-ei beszéde miatt. Történészként a holokauszt időszakát kutatod, ilyen szemmel mennyire látod antiszemitának a Soros-ellenes kampányt?

Úgy gondolom, hogy

a Soros elleni állami kampány teljesen egyértelműen antiszemita ihletésű volt.

Sőt, legfőbb toposzai az antiszemitizmus radikális hagyományához tartoznak. A kormánypárt híveinek felkínált narratíva nem más, mint hogy a dúsgazdag és liberális spekuláns illegitim eszközökkel próbálja aláásni a magyar kormányt és nemzetet. Nagy nemzetközi terve van és ennek megvalósításáért leleplezendő hálózatot épít és titkon lobbizik, ráadásul csal is – utóbbi az antiszemiták szokásos hamis moralizálása.

A modern európai antiszemitizmus radikális hagyományát valamennyire is ismerők e – reményeim szerint pontos és adekvát – összefoglalóból könnyűszerrel kikövetkeztetik, hogy

a hivatalosan sulykolt történet egy az egyben reprodukálja a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.

A kampány nem antiszemita jellegének vélelmét tudtommal eddig két fő érvvel támogatták meg. Egyrészt azt szokás felhozni, hogy ha nyíltan nem említik, hogy Soros zsidó, akkor a kampányt nem lehet a nyílt antiszemitizmus példájául hozni, illetve, ha Izrael nem ítéli el, akkor hogyan is lehetne az.

Az első érv komolytalan, hiszen a Fidesz által alkalmazott narratívában Soros szimbolikus figura, a zsidó összeesküvő szimbóluma, ráadásul a holokauszt utáni antiszemitizmus egyik gyakori jellemzője épp a kódolt beszéd, mondhatni a nyílt színi antiszemiták nélküli antiszemitizmus. Ez a magyar jobboldal jelentős részére tökéletesen áll, amit már csak az is mutat, hogy számos jobboldali az antiszemitizmus kritikáját hamarabb és erősebben ítéli el, mint az antiszemitizmus jelenségét.

Attól tartok, hogy a morális perverzió iskolapéldája lehetne, ahogy a holokauszt utáni burkoltnak vélt antiszemitizmus itt radikális állami kampányban ölt testet és közvetlenül a holokauszt egyik túlélője ellen fordul.

Az izraeli nagykövet ugyanerről azt mondta: ő óvatosan használná az antiszemitizmus kifejezést, mert szerinte lehet egyes embereket bírálni, amíg ezt nem kísérik antiszemita hangok. Mit gondolsz erről?

Úgy gondolom, hogy Izrael is útban van az illiberális állam kiépítése felé. A liberális demokrácia szempontjából a helyzet bizonyos tekintetben jobb Izraelben, mint Magyarországon, mivel alapvetően jóval plurálisabb az ottani politikai közeg – az izraeli eleve sokkal összetettebb társadalom. Más tekintetben viszont alighanem rosszabb az ottani helyzet, ami elsősorban a mindennapi erőszak romboló hatásával függ össze. Soros Izrael jobboldalán is ellenségnek lett kikiáltva, mert az egyetemes emberi jogok érdekében lép fel és ily módon támogatja a megszállt és elnyomott palesztinok sérelmeinek orvoslását is – e súlyos sérelmekért pedig köztudomásúlag nagy részben épp Izrael állama a felelős.

Izrael és Magyarország viszonyában manapság azt látjuk, hogy az antiliberalizmus felülírja az antiszemitizmus kérdését.

A Likud és a Fidesz közös antiliberalizmusa magyarázza, hogy Orbán politikája egyidejűleg lehet muszlim- és arabellenes és mozgósíthat zsidóellenes érzelmeket, miközben el tud mélyíteni egy – első pillantásra mindkét oldal számára elvtelen – szövetséget Izrael államával. Ahogy Izraelben a baloldaliak fogalmaznak, két nemzetközileg egyre inkább elszigetelődő antiliberális etnokrácia egymás karjaiba omlik. Nem éppen ízléses látvány, de van benne politikai ráció.

A bevándorlók elleni kampány hangvételéről mit gondolsz?

Messziről kezdem: antropológiai tény, egyúttal vallásos civilizációnk alapgondolata, hogy az ember jóra és rosszra egyaránt képes, cselekedeteit pedig gyakran az önzés és az altruizmus sajátos keveréke motiválja. A magyar állam és kormány által az elmúlt években űzött domináns diskurzusban tudtommal fel sem merült, hogy a segítségnyújtás is lehetne prioritás. Nemigen lehetett olyat hallani, hogy a szerencsétlenebb embertársainknak nyújtott segítségnyújtás önmagában helyes cselekedet.

A bevándorlók elleni kampány egyértelműen az emberi természet árnyoldalaira épít,

az emberek gondolattalanságára és érzéketlenségére, sőt egyenesen az ellenségeskedésre. Ezek hátterében pedig a félelem mesterségesen felkeltett és évek óta folyamatosan táplált érzése munkál. Nagyon úgy tűnik, hogy a kampánynak eközben a szíriai polgárháború okozta kolosszális tragédia iránti empátia kifejlődését is sikerült elfojtania.

A kampány számomra az állami propagandagépezet erejét bizonyította, továbbá azt, hogy e gépezetnek már nincs is szüksége tényekre. A társadalomtudósok körében közhelynek számít, hogy a bevándorlás intenzív tematizálása nincs összefüggésben az ország migrációs trendjeivel, attraktivitásával, demográfiai kilátásaival – az ország lakossága csökken, sok képzett fiatal kivándorol, miközben kevesen szeretnének Magyarországra költözni. A kormány e tények nyílt tárgyalása és kezelési kísérlete helyett évek óta

egy öncélú fikciót erőltet, cinikus nézőpontból meglehetősen sikeresen.

E propaganda társadalmi hatása szemlátomást a morális elérzéketlenedés, ami a morális összeomlás közeljövőbeli veszélyével fenyeget.

Többek szerint a hangnem sokszor a 30-as évek antiszemita kampányait idézte fel. Egyetértesz?

Valóban igaz, hogy mindkét esetben mások tömeges dehumanizációját eszközül használó, önkényes és öncélú állami propagandahadjáratról van szó. Bár a következmények jelenlegi tudásunk szerint napjainkban azért – hála Istennek – kevésbé végzetesek. Ez alighanem a két kampány közti legalapvetőbb különbségnek köszönhető. Az antiszemita kampányok és politikák magyar állampolgárok százezrei ellen irányultak, jelenleg viszont a területcsökkenés, valamint népirtások és etnikai tisztogatások – azaz mérhetetlen emberi szenvedés – által létrehozott, etnikailag nagyrészt homogén társadalom őrzése zajlik, mégpedig a magyar állampolgársággal nem rendelkezőkkel, mondhatni az ismeretlen idegenekkel szemben.

Eközben úgy gondolom, hogy szoros összefüggések vannak a két kampány között és e tény mostanáig nem kellően tudatosított. A holokauszt kutatójaként – bár én konkrétabban elsősorban az áldozati perspektívákkal foglalkoztam – azt vagyok kénytelen mondani, hogy

a 2015 óta látott társadalmi reakciók segítettek felfognom, hogy miként következhetett be az 1944-es mélypont, miként lehetett végrehajtani a gettósításokat és a deportálásokat.

A zsidók üldöztetésében való széleskörű állami és társadalmi részvétel, továbbá a tömeges semlegesség és érzéketlenség fiatalkoromban – szerencsés korban nőttem fel – távolinak és rejtélyesnek tűnt. A 2015 óta látott reakciók azonban elborzasztó bepillantást engedtek a propaganda erejébe és az emberi szolidaritáshiány mély bugyraiba. Roppant tanulságos volt, bár természetesen szívesebben spóroltam volna meg az élményt.

Érdemes talán hozzátennem, hogy az antiszemitizmusnak sajátos logikája van. Az antiszemiták ugyanis az elismertségnek örvendő és sokak által tehetségesnek és szorgalmasnak gondolt zsidókat a zsidó uralmi törekvések képviselőiként festik le. Azaz a zsidók sikereit hamis moralizálás által negatív fényben tüntetik fel – a zsidó eszerint nem is szorgalmas, hanem csak törtető, nem is igazán tehetséges, csak utánzásra képes stb. Ezek az antiszemiták morális közhelyei, az antiszemitizmusban tehát a kisebbrendűségi komplexus keveredik a morális felsőbbrendűség sulykolásával. Úgy gondolom, hogy az antiszemitizmust épp e kettősség teszi robbanásveszélyessé.

A bevándorlás elleni kampány kétségkívül a bevándorlók közeljövőbeli hatalomátvételével riogatott. Erre azonban az elesett és megvetett bevándorlók önmagukban nem lehetnek képesek. E ponton került ismét csak elő – mondhatni kiszámítható módon – az antiszemita paranoia és mobilizáció: a hatalmat nem is a szerencsétlen bevándorlók, hanem a hatalmas, elismert és megvetendő Soros György akarja átvenni.

Lesz szerinted bármilyen következménye a Merkelnek címzett levélnek?

Liberális demokrataként azt gondolom, hogy meg kell változtatnunk a jelenlegi rendszert, melyben az Unió vezető politikai tényezői az Orbán-rezsim antidemokratikus lépéssorozatát és radikalizálódását ellenzik, de érdemben nem akadályozzák, sőt helyenként – ignoranciájukból vagy puszta nemtörődömségükből adódóan – egyenesen elősegítik azt. E szomorú tényállásra kell az európai döntéshozók figyelmét felhívni. Én levelünket ezirányba tett kis lépésként értékelem. Nem számítok rövidtávú hatásra. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy

a magyar demokrácia ügye, illetve az ország uniós jogai és kötelezettségei a következő években kiemelkedően fontos európai témává növik majd ki magukat.

A liberális demokrácia magyarországi alapvető működését újfent lehetővé kell tenni, ami korántsem lesz egyszerű vagy rövidtávú folyamat. Ebben személy szerint számítani szeretnék az Unió támogatására, elvégre részben azért lettünk tagok, hogy a demokrácia leépítésére tett kísérleteket jobban ki tudjuk majd védeni. Meglepő és szomorú, hogy az Unió e téren mostanáig kevéssé igazolta vissza a hozzá fűzött reményeket.

A magyar liberális demokrácia híveként a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságúnak gondolom, hogy az Unió a demokrácia leépülését megfelelő eszközökkel szankcionálja és a magyar demokrácia erősítését érdemben elősegítse. Először is

létfontosságú, hogy Magyarország az Unió tagja maradjon.

Ez egyszerre kell jelentsen uniós anyagi támogatásokat a szolidaritás nevében – Magyarország elvégre a legszegényebb tagállamok közé tartozik – ugyanakkor a pénzek felhasználásának európai szintű ellenőrzését is.

A hollandiai tudományos életben egyébként mennyire téma a magyarországi helyzet?

Egyre inkább. A holland-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok továbbra is kifejezetten élénkek. A holland társadalom számos tagjának széles nemzetközi a látóköre és ők jellemzően aggodalommal és bevallottan nem kevés értetlenséggel figyelik a magyarországi fejleményeket. A választások idején az egyik holland csatornán színvonalas dokumentumfilmet vetítettek, mely elsősorban a CEU meghurcoltatásáról szólt – Kovács Zoltán és Michael Ignatieff egyaránt hangot adhatott ugyancsak eltérő véleményének. A választások óta Cas Mudde, a populizmus egyik legelismertebb, holland származású kutatója Yascha Mounkéhoz hasonló tartalmú nyílt levelet írt a CDA-nak, a holland kereszténydemokratáknak: a Fidesztől való egyértelmű elhatárolódást sürgette. Luuk van Middelaar, az EU-s ügyek egyik legelismertebb holland kommentátora – akinek Európával kapcsolatos fő műve magyarul is megjelent –az NRC napilapban múlt héten vezércikkben foglalkozott Magyarország tekintélyelvű fordulatával.

Az európai politika tárgyalásakor Magyarország és Lengyelország ellentmondásos fejlődése legkésőbb tavaly óta immár Hollandiában is a legfontosabb ügyek közé tartozik. Bár az Európai Unióval kapcsolatban egyre többen kritikus hangokat ütnek meg, a liberális demokrácia iránti elkötelezettség egyértelműen mérvadó az országban. Az Orbán-rezsim megítélését is ebből érdemes levezetnünk.

Sas Józsi: Na hagyjál már békén!

„A mai hatalom nem kedveli a szókimondó humort, ha teheti, még a civil megszólalásokat is elfojtja!”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Sas József, aki egyszer ugyan már visszavonult, de újra színpadra lépett. A színművész szerint minden hatalom fél attól, ha kiröhögik, a mai viszont bezáratta a Mikroszkópot, s a kabarénak azóta sincs saját színháza. Sas József „jóváhagyta” az alábbi interjút, de többször félbe akarta azt szakítani.

Bár nem látszik rajtad, nyolcvan éves leszel januárban, azt tervezted, hogy visszavonulsz. Pihenéssel töltöd már az idődet?

Majd a szervezetem fogja eldönteni, hogy visszavonulok, vagy sem. Egyelőre azonban sehogy sem pihenek. Arra ráérek majd, ha megöregedtem. Tavasszal van még négy előadásom a Fészekben, illetve rábeszéltek egy ötödikre is. Alig hirdették meg, máris minden jegy elfogyott. Ilyen körülmények között nem tudok lazítani. Ha jó idő van, mint most, akkor kiülök a kertembe, napozok, olvasgatok, szinte észre sem veszem, hogy közben fejben csiszolgatom a következő előadást. Tudod, hogy a kabaré soha sincs kész, a napi aktualitásoknak megfelelően állandóan frissíteni kell, naprakészen kell tartani. Márpedig naponta történnek újabb dolgok.

Szóval dolgozol, de mi pihentet igazán?

A kert, a zene, irodalom. Az újság időnként már fáraszt, azt csak mértékkel fogyasztom. Ugyanis ma már jobban vigyázok magamra, az előadásokat is délutánra hirdettük, nehezen bírnám már az éjszakába nyúló produkciókat. Fáraszt, de kérlek, ne mondd el senkinek, már az időjárás is megvisel néha, nehezen bírom a frontokat, s persze megkínoz a nagy időjárás változás, és tavaszi viharok is. A társadalmi feszültségek nemkülönben. De sajnos teljesen nem tudok kiszállni a napi dolgokból, mert amint megpróbálom, azonnal súlyos elvonási tüneteim vannak. Úgyhogy örülnék, ha most te is békén hagynál!

Nemrég azt nyilatkoztad, hogy a politikai kabarénak vége, helyébe lép a dumaszínház, vagyis a stand up. Ehhez képest alig lehet jegyet kapni a Sasfészek produkcióra. Lehet, hogy tévedtél?

A dumaszínháznak megvan a maga helye. Ez a felgyorsult világnak egy villámgyors műfaja. Van, aki olyan szinten csinálja, hogy eláll a szavam. Hihetetlen reflex és agy kell hozzá. Felkészültség és bátorság, amilyen a ma született srácokban szerencsére megvan! A Bödöcs egyszerűen remek, úgy ahogy van, de a többiek is nagyon jók. Ha lenne még Mikroszkóp, ott lenne a helyük.  De a színházat 2012-ben jogutód nélkül megszüntették, pedig kabarészínház mindig létezett, mert volt, és ma is van rá igény. Néha még engem is meglep, hogy már hetedik éve színházat csinálunk a Fészek Klubban. Beregi Petivel, akinek zseniális magánszámai vannak, meg a Baranyi Lacival. De két tehetséges fiatal is elejétől ott van velünk, Varga, meg Aradi! És persze ott vannak a lányok: Ress Hajnalka és Plasztán Anett. Az első évben a jelenleginél több eladást tartottunk, teltház volt akkor is, és az van ma is. Igaz, mostanában már legfeljebb néhány előadást vállalok.

Ha szerinted is a stand up a fiatal generáció műfaja, akkor mitől vagytok ti is népszerűek? Az idősebb korosztály tart veletek?

Ők is, de jönnek fiatalok is. Mi már a Mikroszkóp Színpadon ráéreztünk arra, hogy az embereket érdekli, mi történik az országban, s szívesen nevetnek önmagukon, és persze a napi politikán is. A kritikus hangot megtartottuk – de nem ökölbe szorított kézzel rontunk a közéletre – mindezt megkaphatják nálunk ma is, a Sasfészek kabaréban. A nevetés és a röhögés között mindig ott van a véleményünk. Azt tapasztalom, hogy ha a tíz-, vagy 15 évvel ezelőtti műsorokat leadják a tv-ben, azoknak még ma is van aktualitása. Csak a neveket kellene kicserélni. Szinetár Miklós egyszer azt mondta, hogy produkcióink az ország történetét, társadalmi viszonyait mutatják be – a humoron keresztül. Aki tehát meg akarja ismerni az elmúlt évtizedeket, akkor nézze meg a Mikroszkóp Kabarékat. Felszabadít, ha kiröhögjük magunkat.

Ehhez képest – mint mondtad – a Mikroszkóp Színházat 2012-ben jogutód nélkül megszüntették. Hiányzik, de mégsincs?

Néha azt érzem, hogy ez a színház még ma is létezik. Társulata, az egykori kabarészínészek még ma is élnek. Igaz, a többségének nincs állása.

Az átkosban volt állásuk, mert akkor még engedték a kabarét?

Úgy tűnik! Ma már kevesen tudják, hogy a Mikroszkópból Komlós János csinált egy gondolatgazdag színházat, ő volt a védőernyő, mert őt engedték.

Mármint az akkori hatalom…

Persze. 1967-et írtunk, Komlós után jött Marton Frici, aki minden tehetséget felkarolt, segített, megvédett, mert erre is szükség volt akkoriban is. Aki humorral foglalkozott, nagyon sokat köszönhetett neki. Fellépett a színházban a legendás Hofi Géza, Markos – Nádas! Nem sorolom, megtalálod a neveket a lexikonban, kérlek, ne hagyj ki senkit, nekem időnként már lyukas az agyam.

S persze téged is Marton fedezett fel, s lett is belőled színházigazgató. A rendszerváltás éveiben vagyunk…  

Valóban, 1985-től én vettem át a kabarét, s igyekeztünk a nehezen kivívott kritikus-nevettetés műfaját tovább vinni. Hidd el, akkor sem volt könnyű, a hatalom soha sem szerette, ha kinevetik.     

Mintha azt éreznéd, hogy ti nem voltatok olyan bátrak, mint a standupos srácok..

Bátrak voltunk mi is, de más idők voltak, mások voltunk mi is. Ne felejtsd el, hogy mi másféle diktatúrában éltünk. A mai fiatalok azért felszabadultak, mert ők úgy érzik, hogy valódi demokráciában születtek, ebben a tudatban élnek! Ők már felszabadultabbak, néha kegyetlenül kemények is.  A mi életünket meghatározta a három „T”, tehát a „támogatott”, a „tűrt”, és a „tiltott”. De ne hidd, hogy ez ma nem így van, csak ezek a fiúk már másképp mernek a dolgokhoz hozzáállni. Pedig a mai „elvtársak” is ugyanúgy viselkednek, mint a régiek. Sőt!… a régiek egy klottgatyában mentek nyugdíjba, ezek meg…(legyint)

Szerinted erre a bátorságra vevő a mai közönség, amely nemrég ismét vállára vette a korruptnak látszó hatalmat?

Azt tudom, hogy a kabaréhoz kell a bátorság is, de az önmagában kevés. Kell hozzá humor is. Kell hozzá olyan képesség, amely úgy mutatja meg a lényeget, hogy a közönség röhögjön rajta. Belül meg sírjon. Ez nem könnyű műfaj, de a fiatalok között sok a tehetséges ember, színháza viszont ma már nincs a kabarénak. A hatalomnak nincs rá igénye.  

A közönség akar még röhögni a mai politikán?  

Persze, hogy akar! De hagyj engem békén, menj ki az utcára, hallgasd meg a tüntetéseken felszólalókat! Aztán megtudod, hogy milyen hangulatban van Magyarország. Ne engem, az embereket kérdezgesd!

Te érzékeled, hogy milyen hangulatban van a közönség?

Igen, ma Magyarországon vegyes a hangulat. Van, aki nagyon jól érzi magát, boldog. Sokan viszont cefetül érzik magukat, mert nem arra számítottak, ami ma van. Hallgasd meg az embereket a villamoson, a közértben, a piacon, vagy a kocsmában. Ott elmondják az igazat. Azt is elmondják, ha kapnak tízezer forintos Erzsike utalványt, de azt is, hogy ez mire elég. Aki pedig ennél is szabadabban mer gondolkodni, annak a feje felett jól láthatóan gyülekeznek a felhők.

A legnagyobb bajnak azt érzem, hogy ma ez az ország ketté van szakítva. Még emlékszem, a miniszterelnök tíz évvel ezelőtt elhangzott beszédére, amikor a polgári köröket figyelmeztette: „majd szólok, ha mozdulni kell!” Akkoriban kérdeztem a nézőket, hogy ők tudják-e, ki ellen akar mozdítani a miniszterelnök. Valaki bekiabálta, hogy „egymás ellen!

Mára be is igazolódott, – hogy olyan mélyre ásták az árkokat, hogy azt az unokáink sem fogják tudni betemetni!  

De ugye ezen nem röhögött a közönség?

Nem röhögött, persze, hogy nem!  Engem viszont most felkavar! Mondd, minek vettél rá, hogy dumáljak neked, jobb lett volna, ha pihenni hagyod az öreg színészt.

Talán, mert van igény az emberekben, hogy meghallgassák a véleményedet?

Természetesen, de mi a színpadon minden este mondjuk a magunkét! Tudnod kell, hogy a régen rögzített Mikroszkópos műsoraink ma is a legnézettebb produkciók közé tartoznak. Még az ismétlések is hatalmas sikerrel mennek. Kár, hogy a felvételek egy része nem kerülhet adásba, mert azok a Vajna-féle TV 2-nél vannak.

Szóval az emberek vevők arra, hogy a kabaré a kormányt fricskázza?

Dehogy fricskázzuk, esténként mondjuk a magunkét. A korrupció, a lopás, a csalás, a visszaélés, a családi gazdagodás és az emberi butaság ellen! A mai hatalom nem kedveli a szókimondó humort, hiszen még a civil megszólalásokat is elfojtja, ha teheti. Ma a kabarénak ugyan nincs színháza, de mégis működik. Ha nem a színpadon, akkor az utcán. De az már nem is kabaré!

Na, most már tényleg hagyjál békén.

Ha nincsenek olyan kapcsolataid, ha nem vagy valakinek a valakije…

A választások utáni leépítések következtében júniustól megszűnik a HírTV egyik emblematikus műsora, a Privátszféra. Ötletgazdája, szerkesztője, riportere Péterfi Judit a Független Hírügynökségnek: „Három óra után a politikus is elfárad, nem tud tovább színjátékot játszani, lehull minden lepel. Ezért szerették az emberek: röhögtünk benne, sírtunk benne, elestünk benne. Nem volt mesterkélt.”

 

A HírTv-nél történő változások egyik áldozata a Privátszféra és annak szerkesztő-riportere. Ha jól tudom te nem belsősként voltál ott, vagy még vagy júniusig?

Így van. A Privátszféra az én brandem. Az én cégem gyártja vagy gyártotta a HírTV-nek.

Meglepett, hogy nem hosszabbították meg a szerződésedet?

Egyáltalán nem. Pontosan tudtam, hogy amikor csökkenteni kell a költségeket, akkor elsőként a külsősöket veszik elő. Már korábban voltak arra utaló megjegyzések, hogy ha a választásokon alul marad az ellenzék, akkor gondok lesznek a folytatással. Ezt mindenki tudta: ha ez a kormány nyer, akkor az ellenzéki médiában dolgozóknak: kakukk.

A HírTV-nél nem szokás a nézettségi adatokat közölni. Így nem erre nem lehet hivatkozni, de feltételezem, hogy a Privátszférának újszerű hangneme miatt lehetett jó nézettsége.

Amikor én ezt kitaláltam, akkor ez volt a cél. Én is hírháttér műsorban dolgoztam és tudom, hogy amikor a politikusok leülnek beszélni, akkor ugyanazokat a sémákat, ugyanazokat a formulákat használják. Elmondják reggel az egyik tévében, este a másikban. Nekem egyszerűen elegem volt abból, hogy ezeket hallgassam 24 órában. Nem bírtam. Az őszintétlenséget meg pláne. És

azt gondoltam, hogy valóban érdekes műsort akarok készíteni, ki kell szakítanom a politikusokat a komfort zónájukból. Azt akartam, hogy a választások előtt a nézők tényleg ismerjék meg azt az embert, akire az életüket bízzák.

Ez volt a legfontosabb. Számomra is, mert magam miatt is csináltam ezt a műsort. Mindez csak úgy lehetséges, ha a politikusokat kiveszed a közegükből; a stúdióból és a parlamentből is. Mert ott komfortosan érzik magukat. Ha a házukban, sportolás, biciklizés, palacsintasütés közben beszélgetsz velük a politikáról, közéletről, önmagukról- és ez számukra a legnehezebb- egyszerűen elveszítik azt a kontrollt, amely a stúdiókban jellemzi őket. És elkezdenek hétköznapi nyelven beszélni.

Azt mondják, hogy ez egy bulvárműfaj. Persze, de ha jobban megnézi az ember, akkor kőkemény politika, csak teljesen más köntösben.

Egyébként tulajdonosi döntés a HírTV-nél, hogy nem publikálják a nézettségi adatokat. Azt azonban elmondhatom, hogy a műsor rendkívül népszerű volt. Nemcsak  a Privátszféráé, a Riasztásé is. Utóbbinak is a műsorvezetője voltam. Nem azért született ez a döntés, mert a nézettség rossz volt. De nem indokoltak, csak a gyártási igazgató átadta a papírjaimat. Én is vártam, hogy a szemembe néz a felettesem. Nem történt meg.

Mit fogsz most csinálni? Illetve azután, hogy még leforgatsz néhány műsort?

Amikor megjelentettem a hírt, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, az emberek szeretik a műsort. Június 7-ig menni fog.

Hogy utána mi lesz, még nem tudom. Levegőt kell vennem. Mert sokk alatt vagyok: a választások miatt is, meg azért is, mert rosszul érinti az embert, ha kihúzzák a lába alól a talajt. Akármennyire is készültem erre, azért megvisel.

A Privátszférából könyv készül, ezen dolgozunk most.

A műsor legnagyobb értéke, hogy valódi. Nincsenek előre megírt kérdések. Három óra után a politikus is elfárad, nem tud tovább színjátékot játszani, lehull minden lepel. Ezért szerették az emberek: röhögtünk benne, sírtunk benne, elestünk benne. Nem volt mesterkélt.

Kaptam én persze, hideget és meleget is. Friderikusz Sándortól is. Hogy bizonyára Péterfi Judit műsorvezetése abból áll, hogy sminkesek és stylistok hada készíti fel. Na már most, tudni kell, hogy én egyedül járok forgatásra. Bemegyek reggel a HírTV-be, ott kisminkelnek, de 14-16 órás forgatásaink vannak. Én sminkelek az autóban, ha szükséges ott öltözöm át. Nincs stylistom, én megyek el és választom ki a ruháimat. Van egy szponzorom, az ő ruháit viselem. Tehát nekem se stylistom, se fodrászom a forgatásokon.  Egyszer majd, gondoltam, elküldöm Sándornak. Nézze meg: így is lehet műsort készíteni. Nem csak úgy, ahogy azt ő a tévé előtt elgondolja vagy ahogy saját maga teszi, amikor képernyőre kerül.

Több tévénél is dolgoztál: RTL, Story Tv, ATV, HírTV. Ha összehasonlítod ezeket, melyikben voltak, ne mondjuk cenzúrának, de utasítások, utalások?

Nincs olyan televízió, ahol ne lennének. Lehet itt mismásolni, de minden televíziónak megvannak a szabályai. Nem hozzák nyilvánosságra, de ezek szerint működnek. Az RTL-ben egy buborékban éltünk, ez egy nagyon védett közeg. Ott szerkesztő-riporterként dolgoztam. Ahogy kiléptem az RTL-ből, kiléptem egy olyan porondra, ahol ütni-verni kezdtek. Olyan, mintha a valóságba léptem volna ki. Jött egy Hír24, amely becsődölt, nem jártak el velem szemben korrekten. Mintha egy tiszta világból belecsöppentem volna a média legmélyebb bugyrába. És kiléptem a frontra. Ott is volt policy. De emlékszem, elkönyveltek bennünket kőkemény liberális híradónak. Ezt a bélyeget ránk akasztották. Pedig ott is szerettünk volna fideszes politikusokat megszólaltatni, de már akkor alig álltak velünk szóba.

A HírTV-nél nem akartál fideszest hívni a műsorba?

De. Ültem, nem is egy fideszes politikus irodájában. Szerette volna műsort. Pontosan tudom, milyen kérdéseket tettem volna fel neki.

Miért nem jött össze?

Akkortájt a fideszes politikusok közül valaki olyasmit tett, ami a médiában kiverte a biztosítékot és ezután,

én úgy tudom, hogy a legfelsőbb vezető, tehát a miniszterelnök tiltotta el a kormánypárti politikusokat, hogy bármilyen „bulvár” műsorban szerepeljenek.

A politikusok tudják, hogy a forgatás után az anyagot legközelebb csak a műsorban láthatják. Tehát nincs olyan, hogy bejönnek, megvágják, kivetetik, átírják. Így visszatekintve, most már bevallhatom, féltem attól, hogy ha esetleg egy kormánypárti politikussal beszélgetek, akkor ő nem adott volna feltétlenül szabad kezet. Én viszont abba nem megyek bele, hogy csak az általa megfelelőnek tartott részek maradjanak meg a riportban, ami meg ciki, kellemetlen ránézve, rossz színben tünteti fel, azt kivágjuk. Nálam ilyen nincs.

Az ATV jött, majd a HírTV…

Hallottam olyan kritikákat magammal kapcsolatban, hogy végig hakniztam a médiapiacot. Vállalom. Nekem fontos az, hogy addig maradjak egy tévénél, ameddig erkölcsileg vállalni tudom és jól érzem magam a közegben.  Amíg az ember tükörbe tud nézni, amíg azt csinálhatja, ami igaz. Én erre a Hír Tv-nél lehetőséget kaptam. És lehet most támadni azzal – hiszen hallom-, hogy Simicska Lajos eszközként használt minket. Én ezt nem így látom. Egy volt a cél. Egy volt az érdek. Két sikeres műsort tudhattam magaménak. Kell ennél több? De menni kell tovább.

Megerősített a média. Ha nem fekszel be, ha nincsenek olyan kapcsolataid, ha nem vagy valakinek a valakije, akkor bizony nehezen lépkedsz előre a ranglétrán. Főleg ebben a macsó világban.

De az én esetem bizonyítja, hogy vidéki lány, aki a semmiből jött, kapcsolat nélkül, lehet értékteremtő. Az óriásplakátig hosszú az út, és borzasztó kemény a munka. Ha most kellene ugyanezt végig csinálnom, azt mondanám: köszönöm szépen, nem vállalom. Semmit nem bánok, semmit nem csinálnék másképp, de az elmúlt két évet nem kezdeném újra.

De most megint váltanod kell…

Igen. A váltást gyakran kudarcként éli meg az ember. Azt hiszi, kevés vagy nem elég jó. De ez egy pillanatig tart. Létrehozni egy műsort mindig nehezebb, mint fenntartani. Úgy érzem, ritka a mai televíziózásban az egyedi hangvételű műsor. Alig látok ilyet, pedig lenne rá igény, hiszen a struktúrák már avíttak. Sok ötlet kavarog a fejemben, az anyagi forrást kell megteremteni a kivitelezéshez és persze a platformot. Hogy ez mekkora feladat? Épp a demokráciáért tüntetünk…Viszont az emberek szeretete lenyűgöző. Szó szerint követelik a Privátszféra folytatást. Miattuk sem hagyhatom abba.

Nincs olyan törvény, hogy féregnek kell lenned

Scherer Péter, népszerű nevén Pepe, elementáris humorú, kiváló színész és rendező. A Nézőművészeti Kft. tagja. Azt mondja, az a baj, hogy választási lehetőség sincs. Egy parlamenti beszédet vagy egy politikai sajtótájékoztatót úgy kapcsol tovább, mint a sicc. Sokat játszik, a Válótársak című tévésorozat különösen jót tett az ismertségének, de a népszerűséget mulandónak tartja.

Igaz, hogy a humorod úgy kezdett kialakulni, hogy kisebbségi érzésed volt, ezért mindenáron a társaság középpontja akartál lenni és szórakoztatni akartad a körülötted lévőket?

Ezt talán kicsit túlzás, szerintem a humorban van valami veleszületett. Bár lehet fejleszteni, így elképzelhető, hogy van abban valami, amit mondasz. Kisebbségi érzésem elsősorban a színészekkel kapcsolatban volt.

Amiatt, hogy nem vettek föl a színművészetire meg amiatt is, hogy vidéki voltál?

Fotó: Nézőművészeti Kft.

Így van. Nagyon fura dolog a vidékiség, én ajkai vagyok, az egy kis bányászváros a Bakony közepén. Én lépésről lépésre mentem nagyobb városokba. Először elmentem Szombathelyre és már ott éreztem, hogy ezek nagyvárosi srácok hozzám képest. Nekem az apám rettenetesen szigorú, nagyon okos, igen művelt gépészmérnök volt. Az a típusú műszaki értelmiségi, aki Bachot, Mozartot, Beethovent hallgatott, Tacitust, Liviust olvasott, beszélt latinul, piarista gimnáziumba járt, régi vágású ember volt. Olyan műveltséggel, ami időnként a humán végzettségűeket is zavarba ejtette. Ő a két fiától is megkövetelte ezt a fajta műveltséget, ami ugye ilyen szinten nem mondható azért el rólam. A négy évvel idősebb tesóm meg én is kitűnő tanulók voltunk általános iskolában, de arra mentem haza, hogy az apám a bátyám fölé görnyed az íróasztalnál és tanulnak. Az volt bennem, hogy én lehet, hogy nem akarok az ajkai gimibe menni és ennyire szem előtt lenni. Az volt a szerencsém, hogy az ajkai nem volt egy igazán jó gimi. Erre lehetett hivatkozni és volt Veszprémben a Lovassy László Gimnázium, egyből azt mondták anyámék, menjek matek tagozatra, mert jó voltam matekból és akkor tudnék a nagymamánál lakni. Én meg azt gondoltam, hogy úristen, a nagymamánál megint szem előtt leszek nagyon. Ezért mondtam, hogy engem a matek annyira nem érdekel, inkább a fizika, mondtam ezt úgy, hogy már ötödikben, hatodikban, hetedikben megnyertem a városi Ki mit tud?-ot, Karinthy prózával. De ennek ellenére hajtogattam, hogy engem a fizika meg a fizika érdekel, mert tudtam, hogy Veszprémben nincs fizika. Pápán viszont volt, ott azonban nem kaptam kollégiumot. Utánanéztünk, hogy Szombathelyen van fizika tagozat, és ott kaptam kollégiumi helyet is.

Máshol beszéltél már róla, hogy a kollégiumban voltak meglehetősen kemény dolgok.

Hát voltak, az egy matula volt. Annak már a hivatalos rendje is olyan volt, hogy reggel hatkor csengőre ébresztő, majd reggeli torna. Héttől reggeli szintén csengőre, irgalmatlan erős csengőszóra kezdtük el a felkelést meg a reggelit is. Az egésznek katonaság jellege volt. Huszonkét ágyas szobában laktam, ez tizenegy darab emeletes vaságyat jelentett.

Ez egészen rémisztő, nem gondoltad, hogy mégiscsak jobb lett volna otthon szem előtt maradni?

Szerintem az, hogy én egy ilyen alaszkai pingvin lettem, aki a jég hátán is megél, innen van.

Vannak Alaszkában pingvinek?

Fotó: Nézőművészeti Kft.

Lehet, hogy a pingvinek pont délen vannak és a jegesmedvék vannak északon, de ettől még hagyjuk ezt így, mert ezek szerint akkor az alaszkai pingvinből csak egy van, aki én vagyok. De most figyelj, Gábor! Ez olyan kolesz volt, hogy kötelező társadalmi munka volt minden héten, két órát kellett a kertben gyomlálni, gazolni a futópályát. A tanulmányi eredménytől függött, hogy hányszor engedtek minket haza a szüleinkhez. Szombat-vasárnap este hétig lehetett kint maradni, de ha rossz jegyet kaptál, nem engedtek ki. Hétköznap pedig már délután négyre be kellett mennünk, mert négytől tanóra volt.

Milyen tanóra volt ilyenkor?

Kötelező készülés másnapra, nem ült mellettünk tanár, de ezt is tanórának hívták. Utána héttől volt vacsora. Ha jó tanuló voltál, jól viselkedtél, szerettek, akkor hétvégén tízig is kaphattál kimenőt. De amikor nekem elutasították egy ilyen kérésemet, kimásztam a villámhárítón. Persze, hogy csináltunk mindenféle stikliket, mi például üzleteltünk Milka csokival, kvarcórával. Volt egy barátom, akinek az apukája kijárt kishatár-átlépővel Ausztriába. A barátom hozta ezeket, én pedig valamennyit eladtam a koleszban, mi pedig feleztük a hasznot és ebből éltünk egész jól. Na ez az alaszkai pingvin, na érted mire gondolok.

Gondolom, a felsőbb osztályosok jól megleckéztettek titeket.

Fotó: Nézőművészeti Kft.

Volt fenyítés, igen. Igazából ezt nem volt szabad csinálni, de a tanárok szemet hunytak efölött. Főleg a negyedévesek, ha olyat csináltál, ami nem tetszett nekik, akkor elítélhettek kokira. A koki azt jelenti, hogy ököllel fejbe vertek. Ehhez még be is kellett hajolni. Ha pofátlan volt a srác, akár még tanórán is megcsinálta, azt mondta: Scherer, három koki, gyere ide. Megtehetted, hogy nem mész oda, akkor ő nem fogott le, nem ugrott rád, este viszont a szobában három helyett tizenkettőt kaptál, mert akkor lefogtak.

Ebből a fajta neveltetésből mi következett számodra?

Tudod, mi következett ebből? A túlélés. Annak tudatosítása, hogy mindig mindenre van megoldás. Ha zárva volt a nagy ajtó, akkor én bementem a kiskapun. Hogy ez jó vagy rossz, azt nem tudom, de azt igen, hogy ebben a szituációban forradalmárnak lenni nem érte meg. Ahhoz elég intelligens voltam, hogy ezt én egy hónap alatt átlássam.

Milyen helyzetekben volt szükséged a túlélést jelentő kiskapura?

Ez az egész életemre jellemző a mai napig. Most csak mondok egy konkrét példát, egy osztálytársamhoz úgy kimentem egy házibuliba, hogy fogtam a söprűt, beágyaztam pulóverrel meg mindennel együtt, hogy úgy nézzen ki, mintha ott feküdnék, és szépen kiléptem a wc ablakon, onnan pedig a villámhárítón és a csatornán le lehetett mászni. Kimentem a buliba és éjfélkor visszamásztam.

Bevallom, hogy sokkal jobban érdekelne egy mai példa.

Figyelj, az egész személyiségemben van egy konfliktuskerülő magatartás. Csak akkor érzem jól magam, ha azt tapasztalatom, hogy mindenki szeret.

A kiskapun való bemenés is konfliktuskerülés?

Hát, ha zárva van a nagy kapu, akkor mit csinálsz? Akkor vagy az van, hogy feladod, amit akartál vagy pedig elkezdesz veszekedni, hogy nyissák ki.

Most már nem hagyom magam, légy szíves mondj a mából valami példát arra, amikor bementél a kiskapun.

Az a baj, hogy csak olyanokat tudok mondani, amiket nem lehet leírni.

Akkor mondj egy olyat, amit mégiscsak le lehet írni.

Fotó: Nézőművészeti Kft.

Mondok egy történetet ’89-ből, amit leírhatsz. Úgy mentünk el akkor Kubába és Mexikóba frissen végzett diplomásokként, hogy lefoglaltuk a repülőjegyet a Malévnál, de nem tudtuk volna kifizetni. Lengyelországban viszont olyan magas volt a dollár fekete árfolyama a zlotyhoz képest, hogy kimentünk autóval, ott a Magyarországon lefoglalt jegyet kiállíttattuk a lengyel légitársaság irodájában. Csak annyi volt, hogy Varsó-Budapest-Moszkva-Havannát kellett venni, arra kiírták, hogy 285 000 zloty. Ami mondjuk akkor magyar pénzben 40 000 forint lett volna, de az rettenetesen sok volt. Mi azonban kimentünk az utcára, azt mondtuk annak, aki feketén váltotta a dollárt, hogy 285 000 zlotyt szeretnénk, amire ő azt felelte, hogy 75 dollár, ami 4500 forint volt. Visszamentünk az irodába, kifizettük a jegyet, amit így 40 000  forint helyett 4500-ért vettünk. De mondok még egy példát. Az egyetemen az egyik barátommal kitaláltuk, hogy az egyik tanulóhelységből csinálunk egy irodalmi kávézót. A KISZ bizottságon is keresztülvittük ezt a gondolatot. Nem volt egyszerű, de végül még valami kis pénzzel is támogatták, az azonban olyan kevés volt, hogy abból ezt nem lehetett megcsinálni. Mi fúró-faragó emberek voltunk, volt egy műhely lent a pincében és a kávézónak a pultját úgy építettük meg, hogy tanítás után bemásztunk egy kerítésen és ott fel voltak polcolva raklapok. Elloptunk hatot vagy nyolcat, hazavittük ezeket a koleszba, kihuzigáltuk belőlük a szögeket, legyalultuk, megcsiszoltuk a raklapokat és megépítettük belőlük a kávézó pultját, ami egy rohadt fillérbe nem került.

Szóval akkor hasonlókat kell elképzelni a mában is?

Tudnék mondani mostani példákat is, de hát ezeket nem szeretném.

Párhuzamosan jelentkeztél színésznek és építészmérnöknek…

Lengyel Ferivel jártam egy iskolába, egy évfolyamra, együtt mentünk felvételizni, egy napon, mindkettőnket eltanácsoltak az első rostán. Ő elment Kaposvárra segédszínésznek, én meg eljöttem Pestre a Műegyetemre, kicsit megszimatolni a nagyvárost. Arról pedig egy regénnyit tudnék mesélni, hogyan írtuk meg ZH-kat.

A Műszaki Egyetemen, furcsa módon, akkoriban igen nagy művészeti élet volt, nem csak a Szkéné Színházra gondolok, hanem például a nagy szimfonikus zenekarra is.

Nekem a Szkéné nagy mázli volt, bár nem az egyetem révén kerültem oda.

Tudom, hogy a Szkénében működő Arvisura Színházban sokáig volt kisebbségi érzésed, hogy ezt vagy azt a szerepet jól meg tudod-e oldani. Vagy tíz évet eltöltöttél úgy a pályán, hogy tulajdonképpen sokat játszottál az Arvisurában, de mégis egy azon kívüli produkcióban, a Csányi János által rendezett Szentivánéji álomban vett csak igazán észre a szakma, sokak szemében te ettől számítasz színésznek.

Ez így van és a kisebbségi érzés ebből is volt és nem csak nekem, hanem az összes Arvisurás színésznek. Mindig mindenki azt mondta, hogy baromi jók vagyunk, jó a rendezés, nagyon erős az előadás, de hát azért színészi szempontból ezek a produkciók gyengécskék.

Volt egy olyan vélemény, hogy az Arvisura előadásainak az összhatása jó, jó a csapatmunka, de külön-külön a színészek nem elég erősek.

Ez volt a duma. De közben, ha most megnézzük, hogy abban a társulatban kik játszottak, akkor ezek után nagy fricska az, hogy Horgas Ádám, Terhes Sándor, Péterfy Bori, Pintér Béla, Schilling Árpád és én. Ez hat olyan ember, aki egész tűrhetően elhelyezte magát a magyar színházi térképen. Az az érdekes, hogy az Arvisura vezetőjét, Somogyi Istvánt, a szituatív színjátszás, ami az igazán magyar hagyomány, a szituációelemzés, nem érdekelte. Lehet, hogy mi egy kicsit tudtunk volna jobbak lenni annál, mint amilyenek voltunk, de ő ebbe nem fektetett elég energiát. Azok az előadások, amiket már Horgas Peti és Terhes Sanyi rendezett, színészileg erősebbek voltak, de hiányzott belőlük Somogyinak az elképesztő vizualitása és spiritualitása, amik viszont vitték az Arvisura produkcióit.

A Szentivánéji álom annyira kiugróan jó volt, hogy lényegében emiatt kaptátok meg a Bárka Színházat.

Fotó: Nézőművészeti Kft.

Hát igen, a rendezője Csányi János ügyes volt, ő azért tíz körömmel kaparta ki a gesztenyét. Megvolt benne a buldog szívóssága. Számomra az 1995-ös év elképesztő volt színházi és családi szempontból egyaránt. Akkor nősültem, akkor született az első gyerekem. November 16-án, ’95-ben a Bábelna című előadásunk premierjén, a taps alatt született meg az első lányom, Fruzsi. 21:33-kor született, este nyolckor kezdődött az előadás és másfél órás volt. Miután a Szentivánéji álom előadását befogadta az Új Színház, szinte naponta hívott fel valaki, hogy voltam-e újságosnál, meg kell venni a Film, Színház, Muzsikát, aztán az És-t, a Magyar Narancsot… Mindig megjelent egy újabb kritika. A jelzők Mucsi Zolira meg rám azok voltak, hogy zseniális, frenetikus, elképesztő, ellenállhatatlan humor. A Népszabiba Molnár Gál Péter egy olyan cikket írt, aminek az volt a címe, hogy Béla megsértődik. A mi verziónkban Bélának hívták az egyik mesterembert, akit én játszottam. Az apám pedig olvasta a Népszabadságot, minden reggel leslattyogott a benzinkúthoz és megvette. Fölhívott, akkor harmincnégy éves voltam, neki a Molnár Gál az isten volt, annyira imádta az írásait, annyira nagyra tartotta. Azt mondta a telefonba, hogy: „Peti, olvastad a Népszabadságban, hogy a Molnár Gál mit ír rólad?!”. Ekkor éreztem meg, hogy az apám elfogadta, hogy én színész lettem. Odáig segített, támogatott, de azért éreztem, azt gondolja, hogy nohát csak benő már egyszer a gyerek feje lágya. Molnár Gál az én szerepemen keresztül írt az egész előadásról. Apu a teljes cikket fölolvasta nekem a telefonba, miközben addigra persze már én is olvastam, de ezt nem mondtam neki.

Játszottál a Bárkában, aztán a Krétakör Színházban, több nagyszerű dolgot csináltál, de országosan ismert mégiscsak a Mucsi Zoltánnal való kettősöd révén Kapa-Pepeként lettél ismert. Ilyen minőségetekben főleg Jancsó filmekben szerepeltetek, miközben nem hiszem, hogy az ország zöme Jancsó filmeket nézett, de mégis, ettől a két tulajdonképpen kabaréfigurától lettetek híresek.

Hát igen. A Jancsó filmekből a legnépszerűbbek a Youtube-os részletek. Ezek milliós vagy akár kétmilliós klikkeléseket hoztak. Nagyon sok olyan fiatal van, aki nem tudja, hogy mikből vannak ezek a részletek. Nekünk a Jancsó Miki bácsival való találkozásunk a teljes életünkre kiható élmény. Fantasztikus, hihetetlenül laza ember volt, nyolcvan évesen is remekül lehetett vele hülyéskedni. Elképesztő sztorijai voltak és nagyon egyedien látta a világot. Hét filmet forgattunk vele és ebből hatot páros főszerepben. Följártunk hozzá, sörözgettünk, whiskyztünk, ő pipázott. Mindenről szó volt, életről, halálról, politikáról, hatalomról, de akár rómaiakról és görögökről is.

Kapa és Pepe figurája a Jancsó filmekben alakult ki, vagy megvolt már valahol?

Ez a Szentivánéji álom előadásában lényegében már megvolt. A nagyon tehetségtelen, gyomorbajos, idegbeteg, üvöltözős és a még tehetségtelenebb, borzasztóan szolgálatkész, de rettenetesen balfasz és ostoba figura tulajdonképpen onnan jött. Ezt a két figurát transzformáltuk át egy kicsit a Jancsó filmekbe. Miki bácsi azt is megkérdezte, hogy használhatja-e az igazi becenevünket, mert nagyon tetszett neki. Sokan azt hiszik, hogy a Jancsó filmekben kaptuk ezt a két nevet, de egyáltalán nem.

Vannak olyan szerepeid, amelyek akár meglehetősen tragikusak, ilyen a Klamm háborúja című monodrámában a diákokat agresszív módon terrorizáló, félelemben tartó tanár. De a legújabb rendezésedben, A piszkosak címűben, amit részint Rejtő Jenő szövegekből állítottál össze, részint egy mai építkezés jelenetei láthatók benne Rejtő stílusában, is azt mutatják, hogy érzéked van a komoly, tragikus mozzanatokat tartalmazó szituációk iránt is.

Van egy barátom, aki évek óta kiírkálja nekem a melósok dumáit, ezért akartam már csinálni egy darabot róluk és rájöttem, hogy itt a pillanat, a Rejtő szövegekkel össze lehet ezeket fűzni. Aztán persze sok mindent átimprovizáltunk, de például azt, hogy állandóan a csajokról és a pénzről beszélnek, megtartottuk.

Ez is azt mutatja, érzékeled, hogy egy elviselhetetlen világban élsz, csak lehet, hogy ezt kiskapuk segítségével elviselhetővé teszed magadnak.

Ez biztos, hogy így van.

Ki se nyitod az újságot vagy kinyitod és fölhúzod magad vagy mindennek dacára nyugodt maradsz?

Fotó: Nézőművészeti Kft.

Én leginkább a barátaim szájából tájékozódom. Nagyjából tisztában vagyok a dolgokkal, de alapvetően a környezetem szűrőjén keresztül észlelem a politikai és társadalmi események nagy részét. Nem tartozik a szokásaim közé az újságolvasás, jobban szeretek mással foglalkozni. A politika minden szinten rettenetesen idegesít. Úgy a jobboldal, mint a baloldal. Irgalmatlanul érzem a hazugságokat, csúsztatásokat. Nem lehetett nem észrevenni, hogy a jobboldali média a választások előtt két héttel semmi mást nem csinált, csak Vona Gábort próbálta tönkretenni, hogy a Jobbiknak szétverje a szavazótáborát.

Azért migránsozás is volt rendesen.

Igen, ez a másik. Az még kitart, a Vona Gáborozás pedig eltűnt. Az amerikanisztika tanszék vezetője, amikor Amerikába mentünk a Krétakörrel, elmagyarázta, hogy ha nekünk huszonhárom éves korunkban volt egy ügyünk egy tizenhét éves lánnyal, amit egy kicsit is szégyellünk, akkor ne jelöltessük magunkat amerikai elnöknek, mert föl fogják ellenünk használni, ez ezer százalék. Bejött ide ez a szisztéma. A baloldal pedig teljesen szét van zilálva. A tüntetés legalább egy jó megmozdulás volt. Az a baj, hogy választási lehetőség sincs. Én egy parlamenti beszédet vagy egy politikai sajtótájékoztatót úgy kapcsolok tovább, mint a sicc.

Az mondható, hogy szakmai szempontból befutottál?

Olyan előadásban nem sikerült a Krétakör óta játszanom, és olyat rendeznem sem sikerült egyet sem, amit a Pécsi Országos Színházi Találkozóra meghívtak volna. De kétségtelen, hogy a Nézőművészeti Kft. ennek ellenére dübörög. Több produkciónk túl van a századik előadáson, több mint ezerszer mentek csak az általam rendezett ifjúsági előadásaink, ebben a Klamm háborúja is benne van, amit Novák János állított színpadra. A Nézőművészeti Kft. a tavalyi évadban kétszáz előadást játszott. Jól érzem magam a bőrömben, ebben a Nézőművészeti Kft.-ben mi azt csinálunk, amit akarunk, olyan ötleteket valósítunk meg, amilyeneket szeretnénk, és ezekhez partnereket is találunk. Ez csodálatos, ráadásul szerintem, aki hozzánk kapcsolódik akár tagként, akár vendégművészként, az általában jól érzi magát. Az is biztos, hogy a Válótársak című tévésorozat az országos népszerűségemen sokat dobott. Hogy ez jó-e vagy sem, az persze kérdés lehet. A családomnak néha már kezd sok lenni, sokan fölismernek, rám mosolyognak, néha odajönnek hozzám, kedvesek az emberek velem. De szerintem ez a népszerűség mulandó, a lényeg az, hogy az embernek valahogyan meg kell próbálni normálisnak maradni. Az egyik Jancsóval készített filmünkben van ez a mondás, „nincs olyan törvény, hogy féregnek kell lenned.” Nekem ez tetszik.

Iványi Gábor: Alávalóság lenne félreállni

Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a Wesley János lelkész-képző főiskola rektora azt mondja a Független Hírügynökségnek adott interjúban, hogy valóságos csoda, hogy kibírták az elmúlt nyolc évet. Egyházi státuszukat elvették, és várhatóan a következő négy évben is mindent elkövet majd a hatalom ellenük. Orbán Viktor ugyanis nem változik, képtelen bármiféle kompromisszumra, Fáraónak hiszi magát. Pedig a Fáraó is védtelen a szúnyogokkal szemben. Addig azonban nem lesz változás, amíg az emberek nem parancsolnak megálljt neki, vagy Fidesz nem válik meg tőle. Iványi, mint mondta, megtehetné, hogy félreáll, de ez alávalóság lenne; azt teszi, ami az egyház feladata. 

 

Ön keményen bírálta Orbán Viktort az elmúlt időszakban, mint a választásokból kiderült, amit elmondott csak pusztába kiáltott szó lett. Viszont a miniszterelnök jogi, erkölcsi és politikai elégtételt ígért az ellenfeleinek. Mire számít?

Azzal kezdeném, hogy tulajdonképpen számítottam a folytatásra. Számítottam, mert úgy van megalkotva ez az egész gonosz rendszer, hogy lehetetlen normális, demokratikus úton leváltani. Egyszerűen így van kitalálva. A baloldal tehetetlensége, amit én nem veszek olyan szigorúan, hiszen olyan eszköztelen volt, vagy ebből a reménytelen helyzetből valami zseniálisát, diadalmasat kitalálni, szóval ez a tehetetlenség ebből is fakad. A jobboldalon gátlástalanul felfalt mindent a Fidesz, pedig a demokráciában benne volna az, hogy nem faljuk fel egymást, hanem megpróbálunk együttműködni és teret adni mindenkinek. A baloldalon viszont ez megmaradt. Ha valaki tehát továbbra is demokráciát akar játszani, akkor ez nem változik.

Hogy érti, hogy demokráciát akar játszani?

Kérem, ne vegye ezt sértőnek.

Nem, nem veszem annak.

Ha valaki következetesen demokrata akar maradni, és az emberi sokszínűség a politikában is érvényben maradjon, akkor soha nem lesz egy egységes baloldali párt. Nagyon rossz lenne, tudjuk, hiszen ilyen volt már. Vagyis egyáltalán nem tartom bajnak, hogy nincsen, hogy megjelennek a különböző színei a baloldal világának. A jobboldalon nem. A kereszténydemokratáknak csak a nevükre van szükség, valójában egy nagy blokk van, ha persze nem számítjuk a Jobbikot, de nem lepne meg, ha a Jobbikot is előbb-utóbb felfalná a Fidesz. Aki következetes akar maradni a maga értékeihez, az egy sokkal hosszadalmasabb, nehezebb, hosszabb utat jár meg. Szerintem megéri. Én erre vagyok berendezkedve. Már ameddig tart az én történetem.

Arra még nem válaszolt, amit az elején kérdeztem: számít-e Orbán Viktortól erkölcsi, jogi, vagy politikai elégtételre?

Ha mást nem csinálnak, csak gyötörnek bennünket tovább, az is elég lenne, és nem tudom, hogy meddig húzható. Nekem csoda, hogy mi ezt az elmúlt nyolc évet kibírtuk. Tényleg csoda, mert az első pillanattól kezdve el akartak lehetetleníteni bennünket. Ami pénzt lehetett, azt elvették tőlünk. Emiatt nem tudtuk befejezni a főiskola új épületét. Azonnal felszólítottak bennünket, hogy nyilatkozzak arról, milyen intézményeink vannak, és arról is, hogy kinek adom át őket. Ezt olyan arcátlannak és durvának tartottam, hogy ugyan kimutatást adtam, mert azt adnom kellett, de nem értettem a kérdés második felét, ezért nem válaszoltam rá. Emailfordultával érkezett a kifogás: nem írtam meg, hogy kinek adom át az intézményeket. Hát visszaírtam, hogy nem óhajtom átadni.

Ez a főiskolára vonatkozott, ugye?

Nem csak a főiskolára. A szociális hálózatunkra, mindenre.

Mindenre, amit felépített?

Talán az a szerencsénk, hogy az a fajta munka, amit mi végzünk, nem kell senkinek. Az ország egyetlen fertőtlenítő állomása például itt működik. Az ÁNTSZ már nem foglalkozik ezzel, a múltkor két ügyvédet küldtek ide, akik, feltehetően a munkájuk során megfertőződtek. Ez a munka nem kell tehát senkinek, pedig van naponta 30-40 fős forgalmunk, természetesen nulla finanszírozással, pedig egy fertőtlenítés körülbelül négyezer forintba kerül. Ezt nem csinálja az állam, pedig állami feladat lenne. Mi fejre állnánk, ha ezt nem csinálnánk.

Ezt hogy érti?

Elborítana bennünket a tetű, a rüh.

Ezt a kormány nem akarta elvenni…

Ezt nem. Erre mondom, hogy vannak dolgok, amire csendben rájöttek. Végül is utcaseprőre is szükség van. Az, hogy mi végezzük ezt a munkát az állam helyet, nem zavar, az már inkább, hogy erre egy forintot sem adnak. Amíg a Máltai Szeretetszolgálatnál volt a feladat, addig nem volt ilyen probléma.

De hogyan tudják így megoldani?

Nem tudom. Valahogy minden hónapban jön egy sms a gazdasági igazgatómtól. Ennyi szokott lenni: Istennek hála, tudunk fizetéseket adni. És akkor davenolunk egy kicsit (zsidó kifejezés, imádkozás – A szerk.). Egyébként ezer ember kap fizetést itt, és nekem mindig meg kell vívnom magammal a harcot, hogy az egyötödét el kellen küldeni. De rájövök: nem fog állást kapni máshol, és az én keresztény-zsidó vegyes hátteremben van egy ilyen elv, ameddig tudsz adni, addig magad is tudsz araszolgatni.

Végül nem is sikerült elvenni önöktől semmit az elmúlt négy év alatt?

Egyetlen iskolát zártunk be. Ott öt évre kötöttünk a településsel megállapodást, három év után mindent elkövettek, hogy kicsavarják a kezünkből, mert az iskola helyén fitness-szalont akartak létrehozni. A tsz elnök hajdani sofőrje most a polgármester ott, és az ő kultúrájában nincs benne, hogy bizonyos dolgokat nem lehet egy pattintással megcsinálni. Minden megtett ellenünk, és a végén, öt év elteltével azt mondtam: ha a falu nem harcol az iskoláért, akkor én sem fogok harcolni tovább.

Melyik faluról beszélünk?

Felsődobszáról, ahol az ott élők zöme roma, ebből következően a gyerekek többsége is roma volt. Egy gazdag ember van, ez a polgármester, aki mindent tulajdonol, az emberek meg tengődnek. Alig várják a tavaszt, mert akkor legalább nem kell fűteni.

Még mindig visszatérnék az elégtételre. Mit tudnak még Iványi Gáboron elégtéltelet venni?

Hogy például továbbra sem kapjuk meg az egyházi státuszt, bár nincs ok, amiért ne kaphatnánk meg.

Eddig se volt.

Így van, eddig se volt. Bár az alkotmánybíróságnak van egy ilyen tavaly őszi döntése, amely szerint ez év márciusig választ kell adni arra a kérdésre, hogy mi történjen akkor, ha valaki minden törvényi feltételnek megfelel, ám ennek ellenére nem kapja meg az egyházi státuszt. Egy fideszes túlsúlyban lévő alkotmánybíróságtól nagyjából ez a maximum, amit várni lehet. Mellesleg 20012-ben már született egy AB döntés arról, hogy alkotmány-sértő módon vették el – többektől, nem csak tőlünk – az egyházi státuszt, és azt vissza kell adni, de ezt a Fidesz, azzal az érvvel, hogy az AB azt nem mondta meg, hogyan kell ezt megtenni, elszabotálta döntést. Körülbelül hetven felekezet érintett ez a döntés, illetve annak elszabotálása. Itt ugye az egyszázalékos támogatások befogadásának lehetőségéről is szó van, ezért is született ez a tavalyi AB-döntés. Azt jelentette ki a testület, hogy azok is kaphatnak ilyen támogatást, akik egyházból egyesületté alakultak át. Ez viszont bennünket azért nem érint, mert mi lettünk egyesület. Most olyan helyzetben vagyunk, egyedüliként, hogy nem hajlandóak elismerni az egyházi státuszunkat, mi meg nem vagyunk hajlandóak átalakulni egyesületté. Most a hátunk mögött a nyíregyházi bíróság beírta, hogy mi egyesület vagyunk. Másodfokra, a debreceni táblabírósághoz kellett fordulnunk, hogy a lépést megsemmisíttessük, de meglepetésünkre ott jóváhagyták a nyíregyházi határozatot, ezért visszük tovább az ügyet, immár a Kúriához. Én ugyanis elfogadhatatlannak tartom, hogy egy jogállamban valakiről megállapítanak valamit, amiről az érintettet meg sem kérdezik. De ha kell, megyünk tovább Strasbourgig, csak hát mire odáig eljutunk, eltelik három év. Addig pedig ki kell bírni, valahogy talpon kell maradni.

Belefáradt ebbe a harcba?

Nem, ezt nem mondhatnám. Inkább az van bennem, hogy megértettem: az én történetem az erről szól. Nem erről szólna egyébként, sem lelkészi pályám, egyház, vagy intézményépítő munkám. Nincs bennem rossz érzés, vagy fáradtság, inkább a hosszú úton lévő embernek még a cél előtti kíváncsisága.

Azért kérdeztem azt, hogy belefáradt-e, mert mielőtt elkezdtük volna az interjút, nyugdíjról beszélt…

Hatvannyolc éves vagyok, ilyenkor az ember általában elgondolkodik. De nem azon, hogy elfáradtam, és nyugdíjba kellene mennem. Ha a dolgok rendben lennének, akkor egy sor kérdésben hoznék határozott döntést. Nem képzelem azt, hogy nélkülem megáll az élet, vagy hogy az utódom nem fogja tudni jobban csinálni, mint én.

De nem baj, ha én azt állítom: Iványi Gábor nélkül megáll az élet…

Megtisztelő… De most mondok valamit: ha egyházi intézmény lenne a Wesley János főiskola, akkor már le kellett volna mondanom, mert a rektorság hatvanöt éves korig szól. Ha lemondok, utódomat Orbán Viktornak kell kinevezni, nem teljesen a saját elképzelése szerint, hanem az egyház javaslatára, de ismerjük őt: a végtelenségig játszhat azzal, hogy nem írja alá, hiszen a kreatív jogászkodásban nehéz őket megverni. Ezt láttuk a választási rendszer kialakításában, a levélszavazatoktól kezdve, az apróbb és nagyobb stiklikig, úgy volt kitalálva, hogy mindenképpen nyerjenek, legfeljebb a kétharmad volt kétséges. Sztálin mondta: nem az a lényeg, hogy hányan szavaznak az emberre, hanem, hogy ki számlálja a szavazatokat. Visszatérve a főiskolához: ha nem egyházi, hanem alapítványi az intézmény, akkor hetvenéves koromig lehetek rektor. Ezért úgy döntöttünk, hogy húzzuk valahogy ezt a dolgot még három évig. De ezek mind kényszerszülte megoldások. Ezért mondtam azt, hogy az én dolgom az, hogy a végső pontig elvigyem. Boldogan engedném el a másik ágát a munkámnak, az általam alapított Oltalom Karitatív Egyesületet, ami a kórházat működteti, és naponta körülbelül ezer hajléktalannak ad valamilyen segítséget. Hatszáz ágyat tartunk fenn. Nem azért ekkora, mert megalomániásak vagyunk, hanem mert az egyik feladat hozta a másikat. Így került ide a fertőtlenítő is, amiről már beszéltem.

Mit gondol, Orbán Viktor tovább folytatja eddig politikáját, vagy gesztusokat is fog tenni?

Nem számítok arra, hogy Orbán gesztusokat gyakorol majd. Nem tud gesztusokat tenni. Nem tud megváltozni. Példaként mindig a bibliai Fáraót szoktam említeni, aki ugye istennek képzelte magát. Ezzel szemben Mózes arról beszélt, hogy nem rokona a Nap meg a Hold, hanem azok lámpák, amelyek világítanak. Ez forradalmian új volt Mózes korában. És ezt nem hallotta jó szívvel a Fáraó hogy ő nem Isten, és hogy még a szúnyogokat sem tudja kezelni. Mert ha a tíz csapás keretében szúnyogok lepik el Egyiptomot, a Fáraó tehetetlen. Ugyanezt látom itt. Amúgy pedig az ereje, mint minden zsarnoknak a szervilis, lebutított alattvalókban van. És, ha ez nem így lenne, egy pillanat alatt pukkanna szét ez az egész rendszer. De ő nem tud megváltozni. Ő elhitte, hogy ő védte meg Európát, éppen ma reggel halottam tőle újra. Legfeljebb papíron, vagy gondolatban, a nemlétező veszedelemtől, amit ő gerjesztett. Én magam láttam még 2015-ben hogyan szállították gyorsvonati sebességgel a menekülteket, szóval ez a megvédjük is az ordas hazugságok egyike. Orbán tehát, ismétlem, nem tud megváltozni, és kompromisszumot sem lehet vele kötni. Nem, mert nem ismeri ezt a fogalmat. Lehet, hogy nem is kellene leírni, mert félreértik: az ördöggel sem lehet kompromisszumot kötni. A sátán úgy van kitalálva a teológiában, hogy ne tudjon kompromisszumot kötni. Az ügyésszel sem lehet. Az ügyész nem mérlegel, és ezt csak azért vetem közbe, mert a héberben a sátán az ügyészt jelenti. Most is. Orbán egy dolgot tud zseniálisan, hogy nincsenek szabályok. Egy cél van: minden az ő kezében összpontosuljon. Ha néha enged, az csak taktikai visszavonulás. Ha tehát ő elégtételt akar, és ebben nem fog kemény falakba ütközni, akkor megy előre. Kétféle falat tudok elképzelni: az egyik az öntudatra ébredő magyar polgárok tömege, akik azt mondják, itt a vége, nincs tovább, a másik, hogy Brüsszelnek és Washingtonnak elege lesz, illetve azoknak a külföldi partnereknek, akik eléggé kesztyűs kézzel bántak vele. Ami csak akkor következik be, ha megértik: ennek nem lesz vége. Ha megértik, akkor majd ajtót mutatnak nekünk, ami persze nem őt fogja nagyon kellemetlenül érinteni, hanem bennünket. Amikor majd azt mondják: tessék odakinn gondolkodni azon, hogyan védte meg Európát, meg a világot. Ha ez nem következik be, akkor ez a játék örökké tartani fog. Ő most az ötvenes éveiben jár, még húsz-harminc évig boldogít bennünket. Ha sokáig él, akkor az öreg diktátorok sorsa vár rá és ránk; folyamatosan kínozni fog bennünket. Nem, és nem fog megváltozni, szerintem a Fidesznek is meg kellene fontolni, hogy belülről indítsa el a változást és váltsa le. Ugyanis a párt vezetőinek pontosan érteniük kell, hogy Orbánnal már nem lehet sokáig bent maradni Európában. Hacsak nem az a cél, hogy onnan kijöjjenek, ha nincsenek hagymázas vissza Trianont álmai, ami miatt megpróbál dörgölőzni Putyinhoz, aki nála is nagyobb méretű kombinátor, és nem sétálunk bele megint, őrült fejjel, száz éven belül harmadszor, negyedszer, nem tudom hanyadszor rossz döntésekbe. Orbán a végzete Magyarországnak, és ezen belül az én történetem, vagy a mi történetünk egy aprócska pont, ha mi sem változunk meg. De nem szeretnénk, mert mi is valahogy úgy vagyunk összerakva, hogy ne féljünk tőle. Persze okoz nekem ez fejtörést, az tudniillik, hogy az én makacsságom kerül az egyházam ilyen nehéz helyzetbe. Ugyanez a dilemma az evangélikus egyházban, ahol például ki fogják csinálni Fabinyi püspököt. És ez 1958 óta előszö9r fog előfordulni. Már látszanak a jelek: berakják az evangélikus világi vezetésbe azokat az embereket, akik belülről szét fogják feszíteni, rohasztani, pusztán azért, mert ez az egyház csípi Orbánnak a szemét. Nagy dilemma ez, hogy valaki álljon-e félre, annak érdekében, hogy a viselkedésével, ami egyébként a hivatása, ne akadályozza a hatalom akaratának érvényesülését. De a másik oldalról nézve: vajon nem alávalóság-e félreállni? Hogy félreállni, azért, hogy a dolgok könnyebben menjenek. Eddig az egyházon belül mindenki azt képviselt, hogy ne. Mert, ha megtesszük, akkor mitől egyház az egyház?

Fél Kósától és védelmet kér a csengeri nő

Körözést adtak ki a Szabó Gáborné ellen, egyelőre csak Magyarországon. A csengeri asszony, aki előbb Kósa Lajos feleségét, majd a politikus édesanyjának akart nyolcszázmillió forintos jutalmat adni, most – külföldön tartózkodva – arról számolt be a Független Hírügynökségnek, hogy félelemben tartják őt, és védelmet fog kér a hatóságoktól. Azt is mondja, hogy jövő héten már rendezni tudja az adósságait is.

 

Olvasom, hogy körözést adtak ki maga ellen.

Igen, Magyarországon.

De csak Magyarországon.

Igen. Csalásért, ugye?

Igen.  Egyébként eddig még egyetlen idézést nem adtak át sem nekem, sem Helmeczy ügyvéd úrnak. Nekem azért nem, mert külföldön vagyok, az ügyvéd úr meg, előfordul, hogy később kapta meg, mint amikorra szólt az idézés. Különben meg, képzelje, egy olyan fényképet tettek fel rólam a police.hu-ra, amely egy bálban készült, Kósa Lajos társaságában fotóztak le, de a képről Kósát levágták. Hát lehet ezt? Lajost leveszik róla, engem meg fölnagyítva kitesznek? Nemzetközi szervezetekhez fordulunk emiatt is, Helsinkibe, Brüsszelbe, meg ahova lehet. Tudniuk kell azt a törvénytelenséget, amit Magyarországon velem csinálnak.

Például?

Hogy sorra hallgatják ki az ismerőseimet, de ők semmi törvénytelenségről nem számoltak be.

Senki semmilyen terhelőt nem mondott Önre?

Semmit. Lényegében három, vagy négy ember, ebben benne van Orendi Mihály is, aki nyolcszázmillió forint ajándékot akart elfogadni.

Orendit is kihallgatták?

Őt nem tudom, hogy kihallgatták-e, de akik az én ismerőseim, őket igen. Ők valamennyien várják, hogy el tudjam rendezni a dolgaimat. És, ha elrendeztem, tudják, hogy visszakapják. Volt olyan, aki elmondta, hogy a tőlem kapott kölcsönt adta vissza.

Magának mekkora az adóssága?

Van egy százmilliós forintos, Polus Palace ügyben. Ez ugye az a bizonyos szállodavásárlás, amelyből visszaléptem. Kétségtelenül volt aláírt szerződés, de vevő akadt volna később is, ám a bank inkább ezt a velem való megegyezést akarta, ebből származik a százmilliós adósságom.  (1.8 milliárd volt a hotel vételára – A szerk.) Ezt a megállapodást a Magyar Követeléskezelővel kötöttük.

Ezt tehát ön elfogadta, hogy ennyivel tartozik.

Én azt mondtam, hogy százmillió forintot fizetünk, ha megkaptuk a pénzt.

Mit akart csinálni a szállodával?

Vendéglátással akartunk foglalkozni, szerettem volna, ha a fele a mienk. A család abból tudott volna profitálni.

Ezen kívül milyen adósságai vannak még?

Van egy család, akik mindig segítettek engem, nem is jelentettek fel, ott elég tetemes összeggel tartozom. Velük mai napig jó a kapcsolatom, és tudják, hogy meg fogják kapni a pénzt. Ők tudják miért segítettek nekem, én is tudom miért segítettem nekik.

Ennyi az összes adósság?

Meg a Kun-tenderes dolog van.

Amire a múltkor azt mondta, hogy nem a magáé.

Hát az enyém, mert az én nevemen van, meg a férjemén. A közös számlánkra jött a pénz.

De azt mondta, hogy ez a pénz lényegében csak átfutott a számláján.

Igen, igen.

Azt nem árulta el, hogy hova futott.

Lehet, hogy akit érint már nem is emlékszik rá. Mert ugye azt senki sem gondolja, hogy valaki Csengerből odamegy egy izsáki céghez, és kéri, adjanak már neki hatvanhét millió forintot, és ha megkapja az örökségét majd visszaadja. Ennyi erővel bemehetek az Audihoz is.

Szóval ön valakinek szívességet tett, de nem árulja el, hogy kinek.

Igen, De én még most is azt mondom, hogy ezt majd az ügyvéd úrral megbeszéljük.

Azt is hallottam, hogy fenyegetettnek érzi magát. Miért, ki fenyegeti?

Igen. Folyamatosan hívnak engem, meg azt is, aki itt van velem külföldön, őt is, egy 44-es angliai számról. Ma például azzal hívták fel az ismerősömet erről a számról, hogy elkészült az az útlevél, amelyet én kértem, az angol követségről beszél, de engem nem ér el, tudna-e segíteni abban, hogy hol talál meg. Soha nem kértem Angliába útlevelet.

Nem is kell Angliába útlevél.

Igen, ezért is érthetetlen. Próbáltuk visszahívni ezt a számot, de nem lehetett rajta elérni senkit. Rengeteg ilyen telefonhívás volt. Most meg azt tudtam meg közvetve, hogy Kósa Lajosnak érdekében áll, hogy én ne tudjak semmit elrendezni másodikáig, jobban mondva addig, amíg a kormány meg nem alakul. Mégpedig azért, hogy ne legyen bizonyíték arra, hogy hazudott.

De hogy tudja Kósa Lajos megakadályozni, hogy ön hozzájusson a pénzhez, és rendezze az adósságait?

Például a körözéssel. Nincs semmi jogalapja.

Még egyszer kérdezem: hogyan tudná Kósa megakadályozni azt, hogy hozzájusson a pénzhez?

Nem tudja megakadályozni. Akkor tudja megakadályozni, ha engem elfognak. Vagy megölnek.

Ne túlozzon.

Nézze, az alapján, amit a családom és az én személyem ellen folyamatosan elkövetnek, igazán mindenre fel kell készülnöm. Kósa különben mindig azt mondta nekem, hogy ha kiderül, mennyi pénzem van, veszélybe kerülök, ezért ne is mondjam el senkinek, mennyi pénz fölött fogok rendelkezni.

Igen, ezt elmesélte már egyszer nekünk.

Tudom, de most attól tartok, hogy a lányom és az unokám otthon vannak Magyarországon, nehogy bajuk essék. De én sem érzem magam biztonságban itt, külföldön sem. Bárki utána tud nézni, hogy hol tartózkodunk, és igen, félek. A történetben akadnak tisztességtelen emberek. És az már sok, hogy engem ennyire félelemben tartsanak. Ezt is be fogjuk jelenteni, legkésőbb a hétfői napon.

Mit jelentenek be?

Hogy védelmet kérünk.

A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondta, hogy április 17-27 között jut hozzá a pénzéhez.

Egy részéhez, amiből már tudom rendezni a dolgaimat.

Ezek szerint még nem jutott hozzá.

Részben igen. Az utalásokat jövő héten fogjuk tudni rendezni. A továbbiakat pedig május 1-e után.

Akkor most arról azért írunk, hogy védelmet kér.

Meg azt is, hogy kiteszik a fényképemet, úgy, hogy még csak meg se hallgattak. Azzal, hogy én csaló vagyok. Szerintem csak küldözgették az idézést, hogy ki tudják adni a körözést.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!