Interjúk

Az orosz minta már a (spájzban), a parlament előtt van

Nem mernék arra nézvést találgatásokba bocsátkozni, hogy az elkövetkezendő hónapokban melyik szervezettel mi fog történni, de hogy történni fognak dolgok, az biztos – ezt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Móra Veronika, az Ökotárs alapítvány igazgatója, a szervezet belvárosi irodájában.  Azt is elmondta, hogy a civilek listázása tulajdonképpen már négy éve megkezdődött, amikor tizenhárom szervezetet nyilvánítottak nemkívánatosnak a Fidesz potentátjai. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy sokféle módszerrel lehet tönkretenni a civileket, és annyi bizonyos, hogy a cél a folyamatos félelemkeltés és bizonytalanságban tartás. Pedig ezek a szerveződések egyáltalán nem a kormány ellen jöttek létre, még ha feladatuk szerint egy-egy rosszabbul elvégzett kormányzati munkára mutatnak rá, vagy azt pótolják. A támadások, egyes európai országban megszokottá váltak, alapvetően orosz inspirációra.

 

Innen vitték el?

Nem elvittek, hanem hazakísértek a laptopomat lefoglalni, egyébként innen.

És van olyan veszély, hogy még egyszer előfordulhat ilyesmi?

Erre most nagyon nehéz bármit mondani. A civilek elleni támadások, kommunikációs szinten, folyamatosak voltak 2013-14 óta, hol kisebb, hol erőteljesebb szinten, de a tendencia állandó, és az elmúlt másfél évben ismét felerősödött. Ami új jelenség, az a konkrét törvényi intézkedés, először tavaly a külföldről támogatott szervezetekről szóló törvénnyel, az idén pedig a Stop Soros csomaggal, ami ugye most fekszik az országgyűlés előtt. Hogy ez konkrétan mely szervezetekre, mikor és hogyan fog ténylegesen hatást gyakorolni, és ezt a gyakorlatban hogyan fog kinézni, azt most nem látjuk, még csak előrejelzések sincsenek.

De mégis, mit lehet várni?

Nem tudom. Egyfelől a civil szervezeteket úgymond „levelezés” útján is padlóra lehet küldeni. Például úgy, hogy az ember kézhez kap egy adóhatósági határozatot az adószáma törléséről, bizony kevés lehetősége van ez ellen tenni bármit, hiszen egy ilyen lépés ellehetetleníti az adott szervezet működését. Tehát ez az egyik lehetőség, hogy levelezés, határozatok, végzések útján zajlik majd a dolog, illetve – az utóbbi időben tapasztalhattunk ilyeneket -, hogy konkrét személyek ellen lépnek fel, intézkednek ellenük, vagy csak megnevezik őket, mint negatív szereplőket, mint „nemzetbiztonsági kockázatot”.

Meg hát ugye gondolhatunk a listázásra is…

A Figyelő-féle listázás, amire utal, az csak egy újabb csepp volt a pohárban. Így aztán nem mernék arra nézvést találgatásokba bocsátkozni, hogy az elkövetkezendő hónapokban melyik szervezettel mi fog történni, de hogy történni fognak dolgok, az biztos.

Hogy pontosan kivel, mikor és hogyan, azt csak a Jóisten tudja.

Talán a fenyegetettség fenntartása a legfontosabb, nem?

Nem is csak a fenyegetettség, a bizonytalanság fenntartása; ez tűnik a legmegfelelőbb eszköz arra, hogy kifárasszák a szereplőket. Azt egyértelműen látjuk, hogy a célkeresztbe került civil szervezeteknél a kiéheztetés, és ezáltal a bizonytalanságban tartás, ezáltal pedig a lelki, morális kifárasztás is valós szcenáriónak tűnik.

Önt nem tudták morálisan kifárasztani, hiszen nemrég vállalt aktív szerepet a tüntetésen, miközben az Ökotárs most nem szerepel az ellenségek első vonalában…

Legalább is a mi nevünk mostanában nem említődik olyan gyakran, tehát valóban nem vagyunk az első vonalban, ugyanakkor ez bármikor megváltozhat, attól függően, hogy amit csinálunk, annak mekkora súlya és jelentősége van.

Miért vállalt szerepet a tüntetésen, ha egyszer most nincsenek az első sorban?

Alapvetően azért, mert az Ökotárs küldetéséből, tevékenységéből fakadóan a hazai civil szektor erősítését, fejlesztését tűztük a zászlónkra, ezért dolgozunk – elsősorban helyi közösségi szinten – és mint ilyen kötelességünk szót emelni ezért a szféráért.

Mi az önök szerepe pontosan, afféle pénzelosztó hely az Ökotárs?

Nem feltétlenül, bár története során elsősorban az volt. De

jelenleg fő küldetésünk a helyi közösségek megerősítése, építése, persze részben pénzügyi eszközökkel, de más módon is, képzésekkel, mentorálással, vagy hasonló munkákkal. Összességében azzal az átfogó céllal, hogy a helyi közösségek összefogását, együttes cselekvését, illetve a helyi ügyekben való részvételét erősítsük.

Ez nem tűnik kormányellenesnek.

A civilek elleni hadjáratban nem a kormányellenesség a kulcsszó, illetve egyetlen civilszervezet sem kormányellenes, csak azért, hogy szembe mehessen a kormánnyal, hanem fontos társadalmi feladatuk, küldetésük, hogy foglalkozzanak bizonyos társadalmi problémákkal, legyen az a leszakadók vagy a szegények ügye, az emberi jogok sérelme, a környezet pusztítása; ezek a szervezetek az ilyen ügyek megoldásához járulnak hozzá a maguk eszközeivel.

Azért ismerünk olyan civil szervezetet, amely viszont csak azért jött létre, hogy kormánypárti legyen…

Az megint másik káposzta… De azt akartam mondani, hogy ebben a munkában

a civil szervezetek óhatatlanul egyfajta őrkutya szerepet is játszanak.

Azzal például, hogy felhívják a figyelmet a problémákra, ad abszurdum a szakpolitikai területeket bírálattal illetnek, javaslatokat tesznek le. Ilyen szempontból lehet azt mondani, hogy egy civil szervezet örök ellenzéki,vagy ha úgy gondolja, hogy ez vagy az a kormányzati szakpolitika hiányosan végzi a feladatát. Ez nem támadás a kormány ellen, hanem vélemény, amelyet a jobbítás szándékával fogalma meg. Ez a világon mindenütt elfogadott civil funkció. Ugyanakkor, és erről is kell beszélni, egyre több olyan ország akad, már Európában is, amelynek kormánya megkérdőjelezi ezt a feladatot, és megpróbálják korlátozni a civilek tevékenységi körét.

A magyar példa a ragadós, vagy mi vettük át mástól a példát?

Szerintem ez oda-vissza működik. Tanulnak egymástól ezek a kormányzatok. Nyilvánvalóan az orosz példa a közép-európai országok számára egyfajta inspirációt ad; ott legalább tíz éve folyamatos a civilszervezetek jogainak a megnyirbálása és korlátozása. De ismétlem: Európában oda-vissza megy az inspiráció.

Mondhatjuk azt, hogy a civilszervezetek azáltal válnak ellenszenvessé, hogy belemennek olyan lyukakba, amelyeket a kormányzati munka hagy maga után…

Hiszen ez a küldetésük. A társadalom jobbításához ugyanis szükség van arra, hogy a problémákra rámutassanak.

Önök miből élnek most?

Jelen pillanatban az egyik fő támogatónk a Nyílt Társadalom Alapítvány.

Lám a kapcsolat Soroshoz…

Hát igen. Az egészben az az ironikus, hogy mi sosem voltunk Soros-támogatottak, a forrásaink szűkülése miatt pályáztunk tavaly az OSI-hoz, amit elnyertünk, és az idén indult az a projekt, amelyet az ő támogatásukkal futtatunk. Egy olyan közösségszervező projektről van szó, amelyet korábban egy másik támogatóval indítottunk el, és miután az kifutott, így jutottunk el az OSI-hoz. Más munkánkat, konkrétan a helyi közösségi zöldfelületek létrehozását, fejlesztését támogató a Zöldövezet programot például a MOL támogatja, de emellett még több kisebb támogatónk van.

A költségvetésükből mennyi a Soros-pénz?

Most nagyjából a negyede. De a működésünk jelentős része érkezik más nemzetközi forrásokból, magánalapítványoktól illetve kormányközi szervezetektől. És mi erre büszkék vagyunk, arra, hogy külföldi forrásokat a magyar civil szektor fejlesztésére fordíthatunk, azaz a magyar társadalom jobbítása érdekében tudunk behozni külföldről pénzeket.

A norvég pénz még létezik?

Nem, az a program tavaly április végén lezárult.

Azt is mondhatjuk, hogy a norvégoknak elment tőlünk a kedvük?

A norvég támogatásnak, amely ugye tizenöt kevésbé fejlett uniós ország felé irányul, elindult a következő ciklusa is, de hogy egy ország hozzájuthasson ilyen támogatáshoz, az a feltétele, hogy a donor országok, azaz Norvégia, Izland és Liechtenstein, illetve az adott támogatott ország között létrejöjjön egy kétoldalú működési megállapodás. Magyarországgal ez még nem köttetett meg.

Pedig korábban volt ilyen megállapodás…

A norvég támogatás is hasonlóan többéves ciklusokban jön, mint az uniós pénzek. Az előző lezárult, a következő meg Magyarországon még nem indult el, mert nincs megállapodás.

Talán épp a Norvég Civil Alap okán, de visszatérnék oda, ahol már egyszer tartottunk: a lelkiismerethez. Mi az az ok, amely miatt ön mégis odamegy most is az első vonalba, kis bajt húzva a saját és a szervezete fejére is?

Ha nekünk az a célkitűzésünk, hogy a hazai civil szektort megerősítsük, fejlesszük, és ebben együttműködünk másokkal, a vezető civil szervezetekkel, akkor kötelességünk és feladatunk is, hogy kiálljunk mellettük, és elmondjuk, mi fenyegeti őket.

Önt mi motiválja ebben a felelősség-vállalásban?

Egész életemben gyakorlatilag a civil szektorban dolgoztam. És lehet, hogy kicsit patetikusan hangzik, de főként az, hogy – így látom – a mi munkánk által másoknak egy kicsikét jobb lesz.

És tényleg jobb lesz?

Függetlenül attól, hogy van egy kormányzati ellennyomás?

Mert? Nincs félelem az emberekben? Hogy itt van egy stigma, amit nem jó vállalni?

Nyilván

akiben benne van ez a félelem, az nem dolgozik velünk együtt.

Tapasztalt ilyet?

Egyértelmű bizonyítékom nincsen. Ezek csak érzések. Aki nem akar velünk dolgozni, az nem kér a támogatásunkból, ezért aztán nem is kerülünk kapcsolatba. Viszont akiket támogatunk, akár közösségfejlesztésben, vagy a zöldfelületek fejlesztésében, tőlük csupa pozitív visszajelzést kapunk.

Például?

Hogy végre megmozdult valami egy adott településen, összefogtak az emberek, végre született valami közös.

Mondana egy példát?

Százával vannak ilyenek. Közösségszervezésben mondjuk, az elmúlt két évben tizenkét településsel dolgoztunk együtt, és nyújtottunk nekik részint képzési, részint pedig anyagi támogatást. Tettük ezt azért, hogy ők a helyi problémák megoldásában részt tudjanak venni. Pécsbányán a helyi közösség elérte, hogy az önkormányzat végre felújítsa a ramaty állapotban lévő óvodát. Egy Mátészalka melletti kisfaluban, Őrben elérték, hogy a buszmenetrendet módosítsák, mégpedig azért, hogy el lehessen érni a vonatról az utolsó buszjáratot.

Hát igen, ezek nagyon csúnya, kormányellenes dolgok…

Akkor mondok még egy ilyet:

a hajdúhadházi roma fiatalok kezdtek el együtt dolgozni annak érdekében, hogy az uniós támogatásból létrehozott szabadidő központ és játszótér területére bemehessenek a romák.

Önök keresik fel ezeket a településeket, vagy onnan jutnak el önökhöz?

Pályázatokat írunk ki, abból értesülnek, és úgy keresnek meg bennünket. Emellett igyekszünk mi is megismerni, segíteni a kis helyi csírákat, de ennek bővítéséhez nagyobb kapacitásra lenne szükség.

Egy olyan szervezet, mint az Ökotárs, amely pályázati pénzekből él, tud-e hosszú távon gondolkodni, kiváltképp egy olyan kormány mellett, amely nem nézi jó szemmel a tevékenységét?

Mi huszonöt éve létezünk már. És van egy olyan álmunk, hogy amerikai mintájú alapítvánnyá váljunk, azaz olyanná, amelynek van egy alaptőkéje, amit befektet, és annak a hozamából végzi a tevékenységét.

Tőzsdéznének?

Inkább államkötvényekről beszélek, alacsony kockázatú befektetésekről. Mi ezt már a kilencvenes évek óta építgetjük, ezért aztán anyagi biztonság szempontjából jobban állunk, mint a hazai civil szervezetek többsége. De az a tőke, amely most a rendelkezésünkre áll, még messze nem elég az ideális működéshez.

Hány évet lát előre?

Bízom benne, hogy még sokat, de legrosszabb esetben is több évről beszélünk.

És hány évet lát előre ezzel a kormányzattal?

Most nem mi vagyunk az első vonalban, de ha a Stop Soros törvénycsomagot elfogadják, vagy netán újabbak is érkeznek, nem tudhatjuk, hogy miként hat majd a mi munkánkra.

Hány emberrel dolgozik? Bizonytalanok, vagy hisznek magában?

Nem bennem kell hinniük, hanem az ügyben, illetve abban, hogy mi így együtt, az Ökotárs csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy hű maradjon a küldetéséhez, illetve eredményes munkát végezzen és fejlődni is tudjon. Azt, hogy mit hoz a jövő, nem tudom, de mondjuk négy évvel ezelőtt, amikor mi voltunk a tűzvonalban, akkor sem hagyott el emiatt egyetlen munkatárs sem.

Önnek megfordult a fejében akkoriban, hogy ezt abba kellene hagyni?

Egy pillanatra sem. Miközben az egész ügy zajlott, mi a norvégok bizalmát és támogatását folyamatosan éreztük, és a tőlük származó támogatások is ütemezetten érkeztek hozzánk. Akkor már volt vagy háromszáz futó projektünk, azoknak nem fordíthattunk hátat, kiváltképp, hogy élveztük a támogatók bizalmát. Nyilvánvalóan szóba sem jöhetett, hogy mi ezt felrúgjuk, illetve veszélyeztessük.

Tárgyalt akkoriban ön a kormányból bárkivel?

Bár, megint csak ironikus módon, annak idején, amikor 2010-ben hatalomra került a Fidesz, szinte rögtön elindította a civilekre vonatkozó szabályok megújítását, ami különben abszolút időszerű volt. 2011 végére fogadták el az úgynevezett civil törvényt, és annak az előkészítési folyamatában mi aktívan részt vettünk. Jó kapcsolatban voltunk az illetékes államtitkársággal, volt olyan javaslatunk, amelyet elfogadtak, és volt olyan, amelyet nem – főként a jobbakat, a fontosabbakat nem fogadták el -, de a lényeg az, hogy volt egy élő párbeszéd a kormánynak a civil ügyekkel foglalkozó része és közöttünk.

Akkor még úgy tűnt, hogy a Fidesz javítani akarja a civil szférát Magyarországon?

A jogszabályi környezetét feltétlenül.

Tehát nem lógott ki a lóláb, hogy itt valami sandaság van a háttérben?

Igen is, meg nem is. A törvény ugyanis bizonyos szempontból előrelépéseket jelentett, más problémákat, amelyek korábban léteztek, megszüntetett, de hozott helyettük újakat, bizonyos szempontból pedig már akkor is lehetett látni a centralizációs törekvéseket.

Korábban a civilek fő költségvetési támogatásának szétosztásáról a civilszervezetek által választott képviselők döntöttek, az 2011-es törvény értelmében viszont többségében kormányzati kinevezettek hozzák a döntéseket.

Ebben tehát már tetten érhető volt a kormányzati befolyás, ellenőrzés erősítése, valamint a pénzosztás fölötti rendelkezés lehetősége. De akkoriban még volt együttműködés, 2014-ben viszont már csak a sajtóból értesültünk arról, hogy mi a probléma velünk.

És tudja, hogy mi a probléma magukkal?

A Norvég Civil Alapnál az együttműködési megállapodás értelmében a program működtetése és a támogatások szétosztása a magyar kormánytól független volt. A kormány ugyan küldhetett és küldött is megfigyelőket a bíráló bizottságokba, de a mi felelősségünk volt megfelelő értékelő és bíráló bizottságok összeállítása. És persze a végső döntés is a kezünkben volt.

Így, összhangban a donorok által meghatározott célokkal, jogvédelem, demokráciafejlesztés, női esélyegyenlőség, a romák integrációjára és hasonló tevékenységek is kaptak támogatást. Emiatt a listázás már 2014 májusában beindult, amikor a Miniszterelnökség, újságírói kérésre, kiadta azt a tizenhárom szervezetből álló listát, amelyeket nemkívánatosnak tekintettek. Ez emberjogi, antikorrupciós, nőjogi, illetve meleg szervezeteket tartalmazott.

Szerettem valami pozitívummal lezárni ezt a beszélgetést, de nem tudom.

Pedig elmondtam.

Mit?

Hogy csináljuk tovább, reméljük, még huszonöt évig legalább.

Ha valakinek van szívhangja, azt már fel is veszik

A munkáltatói szervezetektől – köztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától – kellenének ötletek a vállalkozói szféra által immár régebb óta a legsúlyosabb versenyképességi gátnak tekintett probléma, a minőségi és mennyiségi munkaerőhiány megoldására – szögezte le a Független Hírügynökségnek Bod Péter Ákos, a budapesti Corvinus egyetemi tanára. A volt ipari minisztert, jegybank-elnököt annak kapcsán kérdeztük, hogy a hírek szerint a hamarosan felálló új kormány új gazdaságstratégiát fog kidolgozni, amelyhez az MKIK-tól és a Magyar Nemzeti Banktól kért javaslatokat. Bod szerint a versenyképesség növelésének a a munkaerőpiaci problémák kezelése a kulcsa, de a megoldást itthon kell keresni, nem a hazatelepülőkre várni: negyedmillió embert kellene és lehetne átterelni a reálszférába. Ha külföldről tudunk behozni munkaerőt – mert tudunk –, akkor miért nem tudjuk országon belül megoldani a kereslet-kínálat kiegyensúlyozását – teszi fel a kérdést.

 

Ön gyakori résztvevője a különféle konferenciáknak, tanácskozásoknak, szakmai fórumoknak, amelyeken az elméleti fejtegetéseken kívül alkalma nyílik meghallani azt is, hogy mit gondol a versenyszféra. Mire van a cégeknek szükségük ahhoz, hogy boldoguljanak, fejlődjenek. Mi a leggyakoribb általuk emlegetett megoldandó probléma, amelyhez nem a piac, hanem az állam segítségét várják?

Valóban nagyon sok szakmai és/vagy vállalati rendezvényen vettem részt, sok-sok gyakorló üzletemberrel volt alkalmam beszélgetni az utóbbi hetekben, s ezekből egyöntetűen az világlott ki, hogy a magyar gazdaság növekedésének első számú akadálya napjainkban a munkaerőhiány. Ez persze európai ügy is, de az Európai Bizottságnak az európai szemeszter keretében Magyarországgal foglalkozó anyaga külön kiemeli, hogy ugyan az egész visegrádi térségben jellemző a munkaerőhiány fokozódása, de nálunk már akuttá vált.

Mennyiségi vagy minőségi ez a hiány nálunk?

Mind kettő, bár eltérő a gazdaság különféle területein. Ugyanis a magyar gazdaság két szektorában nem egyforma sem az igény, sem pedig a kereslet kielégítésének a lehetősége. Az egyik a multinacionális cégekből és a versenyképes magyar nagyvállalatokból álló szektor, ahol alapvetően a minőségbeli és választékbeli munkaerőhiány jellemző. E hatékony szektor igényét alapvetően jól elégíti ki a magyar képzési struktúra, de az demográfiai okokból, és részben a kompetencia-szerkezete miatt elérte a korlátjait. Számos szakterületen  a megoldást  minálunk is a nemzetköziesedés adja, amint ezt már látjuk is az üzleti szolgálgatóközpontoknál, startapoknál, ipari és fejlesztő vállalkozásoknál:

az  indiaitól a spanyolig bármilyen nemzetiségű munkaerőt importálnak a cégek, ha szükségük úgy hozza. Ehhez nem kell kormányzati segítség, pontosabban, egy dologra azért szükség lenne: arra, hogy a sürgősen álljon le az idegenellenes kampányával,

hiszen abszurd helyzetek adódnak már most is. Például, amikor a drágán idehozott külföldi munkaerőre vidéken rendőrt hívnak, mert migránsnak nézik. Az itt dolgozó,  tanuló, kutató külföldiek már lassan nem mernek kimenni Budapesten kívül az utcára. Közöttük vannak azok a harmadik világbeli egyetemi hallgatók, akiket a magyar állam több milliárd forintos ráfordítással, magyar ösztöndíjakkal ide. Nekem is vannak magyar állami ösztöndíjjal itt tanuló hallgatóim, akik Libanonból, Mongóliából, Afrikából nagy örömmel jönnek, majd szembesülnek a kormány által gerjesztett gyűlöletkampánnyal. Ez sokba kerül, semmi értelme nincs, abba kell hagyni!

A külföldi munkaerőt tehát a nagy cégek meg tudják fizetni, s ezzel megoldhatják munkaerő-problémájukat, de vajon a haza kis- és középvállalatok mit tudnak tenni?

Igen, a nagyobb gond most már gazdaságunk másik szektorával van. A kis és közepes cégek is rövid néhány év alatt beleütköztek a mennyiségi hiányba: nincs ember. A képzett és gyakorlott szakembert pedig nem tudják megfizetni. Ebben a szektorban a munkaerőpiac fokozatos nemzetköziesedése sem nyújt megoldást, a  kkv-k számára valójában még a viszonylag olcsónak számító ukrán munkaerő is megfizethetetlenül drága –, nem szólva arról, hogy ezt meg kellene szervezni, beleértve az utaztatásukat, lakhatást, pedig a kormány és a munkaadói szervezetek már régóta fontolgatják ezt a megoldást. Ráadásul nem is feltétlenül erre van igénye a hazai kkv-szektornak: a lengyel vagy a szlovák, cseh példa szerint a több százezres ukrajnai vendégmunkás-foglalkoztatást a mezőgazdasági idénymunkák és a nagy építőipari munkák motiválják.

Ugyanakkor az biztos, hogy a magyar kkv-szektor munkaerőkereslete és annak potenciális kielégítése az a terület, amelyen a kormánynak szerepet kellene vállalnia.  

Érdemes abból kiindulni, hogy a Bajnai-kormány alatt kidolgozott foglalkoztatási akció („Út a munkához”) , majd a Fidesz 2010-es győzelme után nagy lendületet vett közmunkaprogram adekvát válasz volt az akkori helyzetre, a tartós munkanélküliség riasztóan nagy mértékére, ám ez a munkaerőpiaci megoldás elérte a korlátait, sőt, mára már a növekedést gátoló tényezővé vált. Az egyébként mobilizálhatóvá tehető negyed millió ember döntő hányada nem tud továbblépni, és munkavállalóként belépni a munkaerőpiacra.

Innováció kellene arra, hogy az így megmozgatott embereket hogyan lehet beterelni vagy a képzési rendszerbe vagy pedig a munka világába.

Kinek lenne ez a feladata, a kormányé?

Itt már nem egyen-megoldások kellenek, amelyeket a Belügyminisztérium és az önkormányzati rendszer egy sablon alapján levezényel. Az oktatási része is tagolt, mert kellene hozzá az utóbbi évtizedek magyar gyakorlatától elég idegen felnőttképzés, „élethosszig tartó tanulás, valamint az iparosnál végzett szakképzés – és ahhoz állami forrásokat kell rendelni.

A munkáltatói része pedig azért nagyon sajátos, mert hazánk számos peremtérségében a hivatalos munkanélküliség felett akár a lakosság negyedét kitevő közmunkási hányad jelzi a térség potenciális munkaerőkínálatát, miközben a kielégítetlen kereslet onnan 50 vagy akár 200 kilométerre van.

Sok cégvezetővel beszélve hallom, hogy ők elég jól feltérképezték a számukra elérhető és náluk hatékonyan foglalkoztatható munkaerőt, hajlandóak is lennének immár e munkaerő-ínséges időben vállalni a betanítást, odaszoktatást: de egyenként kicsik. Az egyiknek kellene hat ács, a másiknak tíz szalagmelletti, a harmadik két kertészt és négy targoncást keres: ám a buszoztatás vagy a munkásszállás-ellátás költségeit csak koordinált keretek között lehet megoldani. Vannak erre szakosodott magánvállalkozások, ám a munkáltatói szervezetek – köztük az MKIK, VOSZ, iparági szövetségek – is kidolgozhatnának konkrét javaslatokat a kormány számára.

Ehhez a Kamara, amely rendeltetése folytán foglalkozik  a reálszféra igényeivel, hasznosan hozzá tud szólni, szemben például a felsősoktatással, amelynek fejlesztési stratégiája nem kamarai profil,

az oktatási folyamat időigénye messze túlnyúlik a munkaadói és kamarai szövetségek időhorizontján, és a konkrét munkáltatói érdekek egyáltalán nem esnek egybe szükségszerűen az ország egészének a távlati érdekeivel. Arra kellenének tehát javaslatok, hogy miként váljon a munkára fogható közmunkás értékteremtő munkára képes emberré. A kettő ugyanis nem ugyanaz.  Ma a közmunkaprogram az egész országot átfogó állami rendben működik. A probléma egy részét talán a polgármesterek is meg tudják helyi szinten oldani, de csak egy részét. Ám a jövő súlypontja nem náluk, hanem a magánszektorban van! A kérdés ugyanis az, hogyan lehet ezt a tömeget átterelni, bevinni a reálszférába. Itt kellene a kamaráknak, szakmai szervezeteknek előállniuk az ötletekkel. Azért említem első helyen őket, mert ezek azok, amelyek elsősorban a kis- és középvállalkozásokat képviselik, s ez a potenciális – a közmunkából a munka világába átterelendő – munkaerő-állomány nem a multik számára jelenthet megoldást. Ugyanakkor a kkv-k is meg tudnák fizetni az ilyen munkaerőt, az érintett közmunkások pedig meg tudnák duplázni a saját legális jövedelmüket, az állam pedig adó- és járulékbevételekhez jutna, illetve sokkal kevesebbet kellene költenie közmunkásokra.  Azaz az állam számára bőségesen megtérülne ennek a támogatása, egy ilyen program működtetése.

Éppen ezért én azt mondom, hogy a magyar versenyképesség javításának a módozatait nem a munkaadói járulék vagy a személyi jövedelemadó kulcsa további csökkentése körül kellene keresni, mert nem ott húzódnak a növekedés korlátjai.

Arról nem beszélve a járulékcsökkentés ugyan mérsékelné a munkaadói költségeket, de azzal még kevesebb jutna az egészségügyre, a nyugdíjakra. Inkább az értékteremtést kell növelni!

Mit tapasztal a reálszféra körében, nem ódzkodnának a közmunkásból munkaerővé avanzsált emberek felvételétől? Nem félnének?

Öt éve, amikor még rendelkezésre áll a munkaerő, és lehetett válogatni a kendermagban, akkor senki nem volt arra rászorítva, hogy képzetlen, szervezett munkától elszokott, akár funkcionális analfabéta emberekkel foglalkozzon, mivel extra ráfordítást igényel a betanítás, kiképzés, szintre hozás. Ma más a helyzet.

Hallottam olyan mondást HR-től, hogy ha van valakinek szívhangja, akkor azt már fel is vesszük.

De nem feltétlenül  az országnak azon a részén található még ilyen rendelkezésre álló potenciális munkaerő, ahol igény van rájuk. Ismét induljanak be a fekete vonatok Szabolcsból a főváros és Nyugat-Magyarország között?

Nem tartom abszurdnak, hogy a keleti országból, vagy éppen Nógrádból eljárjanak dolgozni az emberek, ha valaki meg tudja szervezni számukra az utaztatást, a szállást. Nem a fekete vonatok rendszerét kell újraéleszteni, de az országon belüli munkaerő mozgatására igenis szükség van. Gondolok itt olyan dolgokra, hogy

valaki összegyűjthetné néhány egymáshoz közel működő cég munkaerő-igényét – ennyi és ennyi villanyszerelőre, annyi és annyi vizesre, stb. van szükség, s megszervezné a napi utaztatást.

A gyakorlati megoldást nem nekünk kell most megtalálnunk. Amit viszont határozottan állítok: beindult a gondolkodás ebben is, s ez ragyogó alkalmat kínál arra, hogy a munka világára is kitaláljanak olyan megoldásokat, amelyek segíthetik a magyar gazdaság egészének, versenyképességének is a fejlődését, javulását amellett, hogy a piaci szereplők gondjain is enyhítenének.

Említette, hogy az államnak szerepet kellene ebben vállalnia. Konkrétan mit? Szervezzen? Buszoztasson?

Az államnak szerepet kell ebben vállalnia, hiszen nemzetgazdasági, nemzetpolitikai érdek ennek a problémának a megoldása. De nem gondolom, hogy az állam feladata lenne a konkrét helyi igények összegyűjtése, a szervezés, az utaztatás. Erre a munkaügyi apparátus nem is lenne képes, hiszen ez nem hatósági ügy, hanem üzleti vállalkozás.

De például a kamarák – amelyeket sokan bírálnak, hogy keveset szolgáltatnak – a regionális hálózataikra építve felmérhetnék az igényeket.

Az államnak pedig a költségek egy részét kellene átvállalnia, mivel egy aktív munkaerőpiac eszközről beszélünk. Társfinanszírozást tartanék egyébként helyesnek – a cégeknek is ki kell venniük a részét a ráfordításokból, mert ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy kézen-közön eltűnik az erre szánt állami forrás.

Működik ilyen modell másutt?

Nálunk is működik már ilyen itt-ott, a magánszférában a munkaerő-közvetítő cégek működtetnek ehhez hasonlót. S a nagyobb vállalatok egy része is próbálkozik már ezzel. Amiről mi most beszélgettünk azonban – hogy úgy mondjam – macerásabb, mivel állami intézmények, érdekképviseletek és kisebb-nagyobb magáncégek közös tevékenységére van szükség.

Arról nem is szólva, hogy a külföldi munkaerőt a térségen belül – egyébként nálunk is – már most is számottevő mértékben importálják.

Az Eurostatnak van egy vonatkozó jelentése, amelyből kiderül, hogy Magyarországon 2016-ban 5801 tartózkodási engedélyt adtak ki külföldieknek munkavégzés indokával (egyébként sokatmondó, hogy az összesen, közel 23 ezer tartózkodási engedélyből a legnagyobb arányban kínaiak, ukránok és amerikaiak részesültek), ugyanakkor a cseheknél 23 097-e, miközben Lengyelországban 493 960-at. Tehát ha külföldről tudunk behozni munkaerőt, akkor miért nem tudjuk országon belül megoldani a kereslet-kínálat kiegyensúlyozását? Ehhez azonban – nem lehet elégszer hangsúlyozni – aktív munkaerőpiaci intézkedések kellenek – ahogy egyébként az Európai Unió évek óta tanácsolja, hogy ha már ennyit költ Magyarország a munkanélküliség kezelésére, költse ésszel.

Talán már megvan az Alzheimer-kór gyógyszere…!

Megszületett a gyógyszer, amivel rövidesen megelőzhetővé válik az Alzheimer-kór! A Svájcban előállított szer egyelőre még csak kísérleti stádiumban van, először kis csoporton tesztelték, de rövidesen több ezer emberen is kipróbálhatják. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Penke Botond Széchenyi-díjas biokémikus, a Szegedi Tudomány Egyetem Orvosi Vegytani Intézet korábbi vezetője szerint az Alzheimer-kór életmódváltással is megelőzhető. Agyi terjedése pedig megállítható, s gyógyszereléssel karbantartható. 


Újra és újra felröppen a hír, hogy megtalálták az orvosságot a legkegyetlenebb időskori betegség, az Alzheimer-kór gyógyítására. A közelmúltban már forgalomba kerülő gyógyszerről is hallhattunk. Igaz ez, professzor úr? 

Ebben a formában sajnos nem igaz. Ugyanis nincs olyan új gyógyszer, amelyet az Alzheimer gyógyítására regisztráltak és alkalmazni is lehetne. Viszont a közelmúltban kapott „Agy-díjat” négy kutató, köztük John Hardy, aki társaival feltárta a betegséget okozó kulcsfontosságú változásokat. A kollégánk nagyon optimista, s azt nyilatkozta, hogy még az ő életében – nálam is idősebb, pedig én már 76 éves vagyok – megtörténik, hogy az Alzheimer egy krónikus betegséggé válik. Ha nem is lesz még gyógyítható, de állandó gyógyszereléssel karbantartható lehet.  

Ez igazán jó hír, még az is elképzelhető, hogy a betegség folyamata visszafordítható? 

Ebben még nem bízunk, a jelenleg alkalmazott klasszikus módszerekkel legfeljebb a betegség megállítására, a terjedésének megakadályozására van reális esély. Visszaszorítása akkor érhető el, ha a jelenleg már alkalmazott őssejtterápia komoly fejlődésnek indul. Erre azonban egyelőre várni kell.

Professzor úr, ön is végzett kutatásokat a Szegedi Tudomány Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének vezetőjeként. Fontos megállapítása, hogy az Alzheimer-kór terjedése lassítható. Talán még meg is előzhető?  

Az életmód változtatásával mindenképp csökkenthető a betegség kialakulásának esélye. A klinikai vizsgálatok bizonyítják, hogy a fokozott fizikai aktivitással, illetve megfelelő táplálkozással, azaz a mediterrán típusú diétával, sok antioxidáns, vagyis olajbogyó, olívaolaj és zöldségek fogyasztásával célba lehet érni. De még a keserű csokoládé is kimutathatóan mérsékli a betegség esélyét. Ezen kívül létfontosságú a szellemi aktivitás megőrzése, s persze a stressz csökkentése is nagyon ajánlatos. Kaliforniai kísérletek bizonyítják, hogy az életvitel megváltoztatásával a betegek kétharmadánál sikerül megállítani a betegséget. Kétségtelen, az orvosi megfigyelés csak egy maroknyi emberre terjed ki, tehát ezt a betegek nagy csoportján is el kell végezni. Viszont az egészségesek köre csak nyerhet egy ilyen életmódváltással. 

A betegség kutatását nehezíti, hogy az Alzheimer-kór kialakulását sokféle ok „beindíthatja”. A familiáris forma sajnos dominánsan öröklődik, de az érintetteknek „csak” 1 százalékát jelenti, a 99 százaléka viszont az öregedés során betegszik meg. A jelenlegi tudásunk szerint hét-nyolc féle agyi működési zavar tehet beteggé, de ezeket csak rendkívül bonyolult, képzettséget igénylő orvosi kifejezésekkel lehet részletesen is elmagyarázni. Leginkább az agyi erek romló állapota, illetve az úgynevezett vér-agy gát öregedése játszik kulcsszerepet a kór kialakulásában.  

Megállapítható precízen, hogy az öregedés ma hány éves korban kezdődik?

Változó, de nem szükségszerű, hogy a korral járó öregedési folyamat, majd enyhe demencia Alzheimer-kórba csapjon át.

Nehéz lehet a határok megtalálása, hisz van, aki legfeljebb szórakozott, elfelejt dolgokat, esetleg nem jutnak eszébe nevek, számok vagy nehezen tanul meg új verset. Ez csak az időskori szellemi képességek romlása, vagy ez már Alzheimer-kór? 

Ez még lehet szórtabb állapot, ami idősebb korban gyakori. Ha a bankkártya pin kódja nem ugrik be, vagy a barát telefonszáma, akkor az még nem gond. Az Alzheimer-kórban szenvedők már nem tudnak új ismereteket rögzíteni a memóriában, sokszor fogalmuk sincs arról, hogy mit ettek, egyáltalán volt-e reggeli, illetve fogalmuk sincs, mi történt velük egész nap. Ez már egyértelmű jele lehet a betegségnek.

Gondolom, az első jelek felismerése azért is érdekes, mert aki az első tüneteket tapasztalja, az máris ideges lesz, hisz ez a betegségek egyik legkegyetlenebb formája.  

A mi családunkban is előfordul, anyósomat tíz éve intézetben ápolják, állapota nem romlik, de nem is javul. Elméje mégis romlik, mert az állandó gyógyszerezés hatására kezdetekben ugyan még megismert bennünket, de ma már szinte senkit. Borzasztóan lassú a szellemi leépülés, igaz, már 96 éves, de testileg egészséges, még évekig élhet. De sajnos ebből a betegségből már nem tud kigyógyulni. A statisztika szerint a világon ma 35 – 50 millió ember lehet hasonló állapotban.   

Gondolja, hogy az említett John Hardy és tudós társai, vagy önök a szegedi egyetemen tudnak segíteni ezen az ötvenmillió emberen?

Legfeljebb egy betegség-stopról lehet szó, tehát ma legfeljebb arra képesek a gyógyszerek, hogy az érintettek állapotát stabilizálják. A kór agyon belüli terjedésének az a lényege, hogy apró hólyagocskákban toxikus fehérje kerül át egyik idegsejtről a másikra az agyban. Így a betegség sejtről sejtre terjed, amíg a sok billió idegsejt nagy részét el nem éri. Olyan antitestet kellene találni, ami nemcsak az agyba, de az említett hólyagocskák belsejébe is bejut, mert valójában ott kéne a toxikus anyagot közömbösíteni. Ennek megértéséhez vissza kell térni a már említett vér-agy gáthoz, amely többek között arra hivatott, hogy megakadályozza a toxikus anyagok agyba kerülését. Ám ez a vér-agy gát az idők során elkopik, a káros anyagokat jobban átengedi, viszont a gyógyító anyagokat nem engedi bejutni az agy belsejébe. Talán emiatt gyógyíthatatlan ma ez a betegség. Pedig még az is előfordulhat, hogy már megvan az Alzheimer-kór gyógyszere, de a beteg vér-agy gátja nem engedi az orvosságot az agyba jutni. Ugyanez a folyamat a kísérleti állatoknál megtörténik.

Vagyis az állatkísérletek sikeresek?

Igen, sok esetben.

Ezért mondta azt, hogy már meg is lehet az Alzheimer gyógyszere?

Igen, de sajnos ezt nem egyszerű átvinni az ember gyógyítására.

Ha viszont időben felismernék a betegséget, amikor még az embernél is bejuttatható a gyógyszer a kóros agyterületekre, akkor akár meg is előzhető ez a szörnyű betegség?

A korai diagnózis létfontosságú lenne, mert bizonyos génmutációk hajlamosítanak a betegség kialakulására. Ezt genetikai vizsgálattal szépen fel lehet deríteni, s az így kialakított veszélyeztetett csoport kaphatná azokat a gyógyszereket, amelyek talán már ma is képesek a betegség terjedését megakadályozni.  A korai diagnózishoz elég egyfajta szűrés, amelynek során akár a vérplazmából is kimutatható lenne a kockázat. Hozzá kell tenni, hogy sajnos az Alzheimer kór a vérből még nem mutatható ki, de már közel vagyunk hozzá. Ha ez sikerül, akkor az agyi terjedését időben meg tudnánk akadályozni, ezzel megállítanánk a betegséget. Ebben az esetben az Alzheimer kór sem intézeti, sem pedig hosszú távú kórházi kezelést nem igényelne, hisz a beteg elláthatná magát.

Ezek szerint olyan gyógyszer talán már ma is van, amely a betegség terjedését akadályozná? 

Igen, vannak olyan antitestek, amelyek az egészséges vér-agy gáttal rendelkező páciensnek segítenének. Ilyen kísérlet ma is folyik Columbiában, ahol nagyszámú a genetikus hátterű beteg, s rajtuk próbálnak ki egy új készítményt. Ha sikerrel járnak, akkor a nem familiáris eredetű betegek gyógyítására is esély lehet, persze minden ilyen kísérlet rendkívül hosszadalmas, hisz generációkat kell megfigyelni.  

Ezekben a gyógyszerkísérletekben ön is részt vesz?

A columbiai kísérletben amerikai készítményeket használnak. Én is dolgozom új gyógyszereken, amelynek lényege, hogy a kórt okozó, úgynevezett toxikus fehérje termelődését próbáljuk megakadályozni. Ha ugyanis a folyamatot meg lehetne fogni a gyenge kognitív károsodás, tehát enyhe demencia állapotában, akkor talán még be lehet juttatni a gyógyszert az agyba. Ha késő, akkor a mai tudásunk tehetetlen.

A közelmúltban jelezték, hogy hatástalanítottak egy bizonyos gént, az apoE4 nevűt, ami szorosan összefügg az időskori elbutulással.  Az Alzheimer kór tehát nem ugyanaz, mint az időskori képességek romlása?  

De a demenciák 70 százaléka Alzheimer-kórként végződik, vagyis a két időkori betegség feltételezi egymást. A fennmaradó 30 százaléka nagy része agyi sérülésből, balesetekből keletkezik; a bokszolók, az amerikai foci művelői is veszélyeztetettek. De a Parkinson kórhoz is sokszor kapcsolódik demencia, vagyis a toxikus fehérje agyi felhalmozódása minden esetben a betegség valamilyen formájához vezethet. Akinek jó a génállománya, ott ezek a betegségek értelemszerűen igen kései öregkorra tolódnak vagy elkerülhetőek.

Valaki azt mondta, hogy ha a betegséget jobban megismeri, akkor meg is tudja gyógyítani. Egyetért?

Igen, ezt Szent-Györgyi Albert mondta, de ezt nem mindig vették figyelembe. Az elmúlt 30 évben úgy próbáltak az Alzheimer kór gyógyítására orvosságot találni, hogy nem vették figyelembe a betegség lefolyását. Ma viszont látjuk, hogy a betegségnek sokféle kiinduló pontja van, és többféle mechanizmusa lehet. Elképzelhető, hogy minden kiinduló ponthoz meg kell találni a megfelelő gyógyszert, s a genetikai háttér dönti el, hogy melyiket használjuk. Az is előfordulhat, hogy gyógyszer-kombináció lesz a megoldás, ahogy a magas vérnyomás, vagy a HIV kezelésében is ez vált be.

Említette, hogy ha időben diagnosztizálják a betegséget, akkor lehet tenni a kór megállítása érdekében. Képes erre a magyar egészségügy is?

Ezen a területen nem vagyunk rosszabbak, mint a nyugatiak, ámbár a betegség diagnosztizálására még nincsenek egyértelműen elfogadott protokollok. Ennek is tudományos okai vannak, sok még a kutatásra váró feladat, de a legfontosabb az lenne, ha vérből ki tudnánk mutatni az Alzheimer-kórt. Ha ez sikerülne, akkor talán már tényleg „csak” pénz kérdése lenne az Alzheimer gyógyítása. Miután ebben nincs hiány, hiszen az államok hatalmas összegekkel támogatják az alapkutatásokat, a gyógyszergyárak pedig a korszerű orvosságokon dolgoznak, így van remény arra, hogy 5-10 éven belül ez a betegség is kézben tartható lesz.

A magyar szavazókat az érzelmeik vezérlik

„Orbán Viktor kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket, hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni, hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál” – mutat rá a Független Hírügynökségnek adott interjújában Demeter András, politikai pszichológiával foglalkozó szociálpszichológus. „Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb…. általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását.”  

 

Mindannyiunknak vannak – családi, baráti, munkahelyi beszélgetésekből, a médiából – leszűrt tapasztalatai arról, mi az, ami alapján az emberek pártot választanak, s szavaznak. Mit mond erről a szakirodalom? És persze a szakember?

Kezdjük az elméleti síkkal: a választói magatartás leírására három klasszikus elmélet létezik. Az első a racionális választói magatartás: ez – mint a nevéből is következik – olyan egyénekkel számol, akik úgy döntenek a pártok között, mintha árucikket vásárolnának. Az ilyen választók pártprogramokat böngésznek, szakpolitikai kérdésekkel foglalkoznak, s ésszerű döntést igyekeznek hozni a számukra, csoportjukra fontos kérdések mentén.

Napjainkban Magyarországon ez nem látszik uralkodónak…

Valóban, ez ma naivnak és idealistának tűnik. Ennél sokkal elterjedtebb az úgynevezett pártidentifikációs modell, ami – megjegyzem – inkább szociálpszichológiai megközelítésű. Ennek a lényege, hogy az egyéni tényezők játsszák a legfontosabb szerepet a döntésben. Ebben az esetben nem beszélhetünk tipikus haszonmaximalizálásról, „költségtervezésről”, a korábbi, szintén pszichológiai jellegű ingerek alapján egy adott párttal kialakult azonosulás határozza meg. Ebben nagy szerepet játszik a gyerekkor, a tanulás, a szocializáció – az az időszak, amikor a különféle attitűdök megerősödnek.

Ennek a kettőnek a motivációja egymásnak a szöges ellentéte. Mindig ilyen végletes alapon választunk?

A harmadik típus, amikor a korábbi diszpozíciók válnak mankóvá, ami segít mérlegelni a tényeket, fenntartani egy egységes világképet. A hiedelmek, a gondolatszerveződések, vagy éppen a családi előzménytörténetek válnak ideológiává. Ebben a viselkedésmintában komoly befolyásoló erő a szociológiai kötődés, ami kevésbé pszichológiai megközelítés, s amely Magyarországon – mint átmenti társadalomban, fiatal demokráciában – nem igen érzékelhető. Például Angliában a munkásosztálynak háromszáz éves múltjával igenis van egyfajta kötődése a Munkáspárthoz.

Már említette is Magyarországot. Nálunk milyen minták érvényesülnek?

Azt azért meg kell jegyezni, hogy a három viselkedési mód persze hat egymásra. Ami pedig a kérdését illeti: nem ismerem az össze ide vonatkozó kutatást, de az ismertek alapján kijelenthető, hogy

nálunk eleve nem jellemző, hogy ok-okozati tényezők alapján döntenének a választók,

amióta immár lassan harminc éve ismét szabadon választunk, azóta inkább az érzelmek vezérlik az embereket.

Mennyire berögzültek a pártpreferenciák nálunk?

Kutatások is mutatják, hogy a magyar választók korábban képesek voltak tömegesen megváltoztatni a pártpreferenciáikat. Kiváló példa erre az 1990-est követő 1994-es választás, amelyen a bal-liberális oldal, élén a szocialista párttal kétharmadot szerzett, és ezt átpártoló MDF-szavazóknak is köszönhették. Majd 2002-re megszilárdult a két nagy tömb, a Fidesz-MSZP tengely; klasszikusan arról volt szó, hogy vannak jobb- és vannak baloldali vélekedésű emberek, s az alapján álltak fel az oldalak.

Eléggé tartósnak látszott akkor a berendezkedés, s ha nem jött volna be  a gazdasági válság, amely széles körben alapvetően rengette meg a bizalmat a mainstream pártok, a politikai intézményrendszer, a közösségi termékek iránt, akkor ez maradhatott is volna.

Majd jött a 2015-ös menekültválság, s e kettő hatására mégis csak bekövetkezett és megerősödött az átrendeződés: megjelenhetett a radikális jobboldal, illetve a populista hangokat hallató néppárt, a centrális erőtér.

Ez a magyarországi minta illeszkedik-e a nemzetközi vonulatokba?

Világszerte tapasztalható a hagyományos baloldali-liberális pártok visszaszorulása. Ennek sok oka van, nem csak az, hogy a jobboldal ügyesebben képes rájátszani az emberek érzelmeire, általában is nőnek az olyan igények, amiket a populizmus tud kielégíteni. S ezt nem szűkíteném le jobboldali populizmusra, hiszen baloldali populizmus éppen annyira létezik, mint jobboldali. Az is szerepet játszik ezeknek a trendeknek a kialakulásában, hogy a jobboldali pártok a magukévá tettek a hagyományosan a liberális és a baloldali pártok által hirdetett programokat, vallott elveket, más szóval, kifogták a szelet a vitorlából. A baloldali-liberális pártoknak új témákat kellene találniuk, plusz vagy választ adni a jobboldali populizmusra vagy kialakítani a saját és működképes populista hangjukat, ez a döntést nekik kell meghozni.

Így joggal merülhet fel a kérdés: vajon mennyire jobboldali, illetve baloldali a Fidesz ma már.

A magyarok választására visszatérve: mennyire hit, illetve mennyire ráció alapján döntenek a szavazók?

Nem igazán tiszta keretek között döntenek. Ezek a határok eléggé átléphetők. Ez általában is igaz, de valószínűnek tartom, hogy  posztszocialista térségre különösképpen.

A magyarok és  lengyelek körében például nagyon népszerű a gondoskodó állam koncepciója: ez a biztonság iránti vágyakozást testesíti meg, abban a generációban, amely a Kádár-rendszerben szocializálódott, élt és dolgozott.

Nem véletlenül játszanak rá a pártok regresszív megközelítésben a „bezzeg régen” életérzésre, de az ország jövőjét és a nemzeti kormányzás összefonódásának szükségét hangsúlyozni nyilván már hitkérdés is.

Jól látom, hogy a mostani választásokon különösen szembetűnő volt az egyszerű üzenetek, a szimbólumok szerepének a felértékelődése.

Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb., ezek mind ható hívószavak. Ezek szorongáskeltő jelképek, s általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását – ez a mozgósításnál is nagy szerepet játszott. Ugyanakkor ugyanez a párt egyidejűleg megoldást is hoz, azzal, hogy én majd megvédelek. Mérték, hogy a választók mennyire tudják egy-egy párthoz kapcsolni azok szakpolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontjukat, meg, hogy az melyik párthoz tartozik egyáltalán. Kiderült, hogy nem tudják ezeket összekapcsolni, és

a preferenciák kialakulásában a szimbólumok, valamint az érzetek, érzések játszanak általában döntő szerepet.

Jellemző adalék ehhez: a saját kormány teljesítményét a rá szavazók kevésbé kérdőjelezik meg. Kiderült az is, hogy szeretik a tekintélyelvű vezetőket – ez is ideológiai háttértől, oldaltól független, habár különbség azért van a szekértáborok között ennek fokában. Ezért is jelent meg a Fidesz retorikájában nem csak a saját erő hangsúlyozása, de a szemben álló oldal erejének megkérdőjelezése: „Ezekre bíznád az országot?”

Ha már a Fidesznél tartunk. Pszichológiai megközelítésben is ügyes, amit csinál? Mert hogy hatásos, az biztos.

Nem én mondtam meg, hanem Puzsér, de egyetértek a frappáns megfogalmazással: Orbán Horthyként beszél, de Kádárként cselekszik. A patrióta felhangjával amúgy nem feltétlenül van egyébként probléma, van is rá igény Magyarországon. Kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál.

És akkor ennek fejében lenyelik az emberek mindazt, amit magánemberként esetleg elítélnek? Gondolok itt például a korrupcióra, a lopásokra, csalásokra, arra, hogy sokak életszínvonala romlik, feudális viszonyok alakultak ki, hogy csak néhány kiragadott példát említsek a különböző csoportok sérelmei közül.

A demokráciánk nagyon fiatal, hosszú a tanulási folyamat. Egy bizonyos, a vezetők hitelessége általában eltűnt, sokan kiábrándultak a rendszerváltásból, az emberek nem igen tudnak dönteni – volt itt már kétharmada a baloldalnak éppen úgy, mint a jobboldalnak. A politikusok az elmúlt harminc évben elérték, hogy ma már érvként szinte elfogadott, hogy „van aki, többet, van, aki kevesebbet lopott, mindenki lop, de legalább ezek alatt maradt valami a lopás után is”. Úgy látom, hogy

a bizalmatlanság már kialakult, de jött egy ember, aki ennek a bizalmatlanságnak egy részét igen ügyesen kihasználta – konspiratív információk elhintésével, elitellenes retorikával, dezinformációkkal, másrészt megtette magát olyan népvezérnek, aki érti a nép nyelvét.

Már esett szó arról, hogy a kétezres években berögzültek a szavazótáborok. Ez a mostani választáson is tetten érhető volt?

Kutatások szerint átalakultak a táborok. Korábban a Fidesz szavazói önmagukat általában fiatal, illetve középkorú, középosztálybelinek gondolták, sőt, ellenfeleik is ezt mondták róluk. Most pedig azt látjuk, hogy szociológiai értelemben más csoportokat vonz be a Fidesz. Behoztak olyan témákat, amelyek felülírják a korrupciót – ez pedig nem más, mint hogy „Mi megvédjük a hazát. te talán azt akarod, hogy migránsok özönöljék el az országot?” A narratíva ezen a táptalajon fogalmazódik meg, a reakció, az elköteleződés érzelmi alapon történik – erre nehéz megfelelő ellenválaszt adni.

Az ellenzék megpróbálta a korrupciós szálat, de láthatóan nem volt eléggé hatásos. Hát persze, amikor a félelemre, szorongásra alapozva azzal fenyegetnek, hogy veszélyben van a saját, meg a saját családom és nemzetem biztonsága és jövője, akkor ezen elgondolkodik mindenki.

Ez magasabb prioritású kérdés tud lenni, mint mondjuk a sokszor felfoghatatlan összegek és bonyolult céghálók összefüggéseinek ismertetése.

Ez a társadalomban a szorongást erősítő törekvés mennyire veszélyes a társadalomra nézve? Gondolok itt arra, hogy mennyi idő, hány generáció kell ahhoz, hogy ez kikopjon majd a magyarokból?

Nem egy egészséges állapot, az biztos, de szerintem azért nem akkora baj, ha ezt is megtapasztalja egy társadalom. Nem mernék generációs megjegyzést tenni, sokkal ésszerűbb, hogy inkább azt várjuk, hogy a politika tér vissza egy kicsit unalmasabb módon a munkájához.

Azért elég nyomorult érzés ilyen közegben élni…

Történelmi léptekkel értendő  fenti vélekedésem. S azt is hozzáteszem, hogy ez azért szerintem sem menti fel a tevékenységet, de az is igaz, hogy már igen régóta él ilyen spirálban az ország. A riogatás történelmileg is velünk él: jönnek a szerbek, a muszkák, a románok, riogattak minket már pánszlávizmussal, a környező országokkal, szovjetekkel, fasisztákkal, ellenforradalmárokkal –

ez a fajta szorongás nem genetikailag, hanem történelmileg van belénk kódolva.

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a politika alapvető természete az ellenségkép-generálása; másutt is történik ilyen. Ez nem jelenti azt, hogy morálisan elfogadható lenne. Akár külső, akár belső ellenségkép kialakításáról van szó.

De most nagyon erősnek tűnik ez az egész sulykolás.

Merthogy menetközben elbulvárosodott a politikai közeg – ma teljesen más a kommunikációs stílus.

A hagyományos ellenségképgyártás mellett van alternatív ellenségképgyártás is. És más a hőfok.

Nem gondolnám, hogy ez egyébként örökké így marad majd, szerintem periodikus dolog ez is, majd elmúlik.

Ahogy látom, ez nem csak Magyarországra jellemző. Elég, ha Donald Trump megválasztására vagy éppen a Brexit megszavazására gondolunk.

A politika ma világszerte a korábbiaktól eltérő összefüggésben működik a médiával.

A lényeg, hogy a szakpolitikusok helyét átvették a népi nemzeti hős politikusok. Celebbé váltak, s egy kicsit így is működnek.

Ennek az adagolása persze már országonként eltérő. Az Egyesült Államokban például nagyon sokra tartják, ha valaki felépít egy cégbirodalmat – ez még a vadnyugati életérzésre, a kikaparni a gesztenyét elismerésére vezethető vissza. Ugyanakkor Európában, s különösen Közép-Kelet-Európában ez nem nyerő, gyanús, amikor valaki nagy vagyonra tesz szert.

A fentiek fényében akkor nem kell azt érezzük, hogy el vagyunk veszve?

Egyáltalán nem kell, hogy ilyen érzésünk legyen. Az persze keserédes boldogság, hogy másutt is a legfontosabb hívó szó, hogy mi van a valóság után. Ma a realitás utáni világot éljük. Az egyes embereknek nem csak a véleményük alternatív, a tényei is. Élünk a saját kis burkainkban, s fals képet alakítunk ki a világról. Rosszul mérjük fel, hogy kinél van az igazság.

Tehát sokkal nehezebb ma kiigazodnunk a világban, mint pár évtizeddel ezelőtt volt?

Pontosan. Egy felmérés kimutatta, hogy a kevésbé tájékozott azt gondolja, hogy nagyon is a birtokában van az információknak. Ez egy világjelenség. Rengeteg az információ, kiegészítve az álhírekkel – itt már differenciálni kellene, forrásokat találni, elemezni. Ez nagyon izgalmas, de az emberek zömének erre sem kedve, sem kapacitása nincs. Nagyon mellbevágó volt, amikor a választások után közvetlenül a vesztes oldal a buta és/vagy vidéki szavazókra tolta a felelősséget – igaz később már azt is hangsúlyozták, hogy nem tehetnek róla, hiszen egyoldalú információkat, álhíreket kaptak mindvégig, s megvezették őket. De meg kell értenünk, hogy nincs mindenkinek kapacitása arra, hogy alaposan utánajárjon annak, amit igyekeznek belé sulykolni.

És amúgy is az első benyomásnak, az első információnak van mindig a legmeghatározóbb szerepe a vélemény kialakításában. Ráadásul a negatív érzelmek kiemelkedően fontos szerepet játszanak.

Ezért is működik nagyon jól a félelemre, szorongásra játszó információk. Ezek hatnak az emberek tömegeire.

Azért gondolom, táptalaj is kell ahhoz, hogy ez szárba szökkenjen.

Megvannak az alapok, például az a mennyiségű választópolgár, aki egyébként is bevándorlóellenes. Lehet, hogy ezek az emberek régebben más ügyek mentén szavaztak, de ma már számukra nem az ideológia a fontos, hanem pont a szimbólumok, a logó, a honvédelem és Orbán Viktor, nem pedig a keresztény-konzervativizmus, nem a polgári Magyarország, nem az adórendszer. Megjegyzem: sokszor és sokan propagandának értelmezték a Fidesz kampányát. Az valóban csak a saját táborának szólt. Az mutatja, hogy propaganda, hogy

nem kívánta meggyőzni a nem kormánypárti szavazókat semmiről, csak a már kialakított prediszpozíciókat célozta a saját tábornál. Amikor a szavazókat megkérdezték, hogy mire fognak ikszelni, nem azt mondták, hogy a Fideszre, hanem azt, hogy az Orbánra. Ez inkább azért érdekes, mert hogy van igény a tekintélyelvűségre. De ez igaz volt a másik oldalra is: bárkire, csak nem Orbánra.

Az emberek azt tudják a legjobban megfogalmazni, hogy mit nem akarnak, mi ellen lépnek fel.

Ez azt jelenti, hogy a politikusok úgy játszanak rajtunk, szavazópolgárokon, mint egy hangszeren, amikor a zsigeri félelmeinkre, érzéseinkre alapoznak? Semmi más nem is számít? Ez vastagon populizmus.

A Fidesz persze nem szereti, ha populistának nevezik – pedig a történelem körforgásában állandóan visszatér a populizmus, hiszen pszichés szempontból bizonyos időkben kielégítő választ és megismerési keretet nyújt az embereknek. Pedig nézzük csak: a populista párt három részre osztja a társadalmat, megteremti az elitet, mi vagyunk középen, a normál emberek, akiket az elit kihasznál, s végül alattunk vannak azok, akik nagy veszélyt jelentenek ránk. Ha ezt össze lehet kapcsolni, akkor működik igazán a dolog.

A Fidesznél ez működött Soros és a migránsok esetében, a Demokratikus Koalíciónak ugyanakkor nem sikerült ugyanez Orbánnal és a határon túli magyarokkal.

És remélem, hogy nem fog sikerülni a vidékiek meg Orbán Viktor közös démonizálásával. Pontosan elég törésvonal van már ebben a társadalomban.

Van arra remény, hogy ez egy kilengés csupán? És ingaszerűen ismét visszaáll majd a világ egy normalitásba ezen  téren?

Tartok attól, hogy a helyzet még fog fokozódni, lesz még ennek kifutása világszerte, de azt gondolom, hogy ingaként vissza fog ismét billenni. Az ideológiáknak is vannak fellángolási időszakai, majd visszatérnek az eredeti állapotukba. De most először tapasztaljuk meg azt, hogyan dolgozza meg egyszerre a társadalmakat a populista retorika és a fake news. Izgalmas éveknek nézünk elébe. Talán jobban járunk ha jelenségként és nem problémaként tekintünk erre, mert akkor a válaszadás is optimális lehet. De persze az is lehet, hogy az inga még sokáig kileng, s ötven év múlva még radikálisabb időszak következik.

Szabóné kiadatási őrizetben, de ne örüljön Kósa Lajos

Pénteken elfogták Svájcban Szabó Gábornét, az aznap kiadott nemzetközi körözés alapján. Most kiadatási őrizetben van, legfeljebb hatvan napig. Helmeczy László a csengeri csalóként elkönyvelt asszony ügyvédje azt mondja: maga sem tudja, hogy létezik-e az örökség vagy sem, de abban bizonyos, hogy Kósa Lajos nem fog örülni annak, ha Szabóné megszólal, Kósa Lajos ugyanis egyáltalán nem epizódszereplője az ügynek.

 

Tudott-e arról, hogy nemzetközivé bővítették az elfogató parancsot?

Pénteken jelent meg a nemzetközi elfogatás híre, és még aznap délután telefonáltak nekem, hogy őrizetbe vették az ügyfelemet.

Hivatalos értesítést kapott?

Nem, azok a hozzátartozók hívtak, akik vele voltak. Az őrizetbe vétel időpontjában telefonáltak, meg a svájci, egyébként magyarul tökéletesen beszélő kolléganő értesített.

A körülményekről mit tud?

Intelligensen jártak el. Azonosították a személyazonosságát, a környezetében lévő személyeket igazoltatták, és utána előállították. Hivatalos értesítést nem kaptam. Azt egyébként nem tudom, hogy egészen pontosan hol van, illetve volt az ügyfelem, de annyit igen, hogy valahol Zürich közelében.

De továbbra is ön az ügyvédje?

Persze. Engem a körözésről hivatalosan is értesített a nyomozó hatóság. Azt azonban szeretném most is leszögezni, mert emiatt támadott engem a sajtó, hogy azt állítottam, hogy Szabó Gáborné nem volt gyanúsított. Nos, szeretném tudatni, hogy akkor lesz gyanúsított egy személy, amikor ezt vele közli a hatóság. Azt is, hogy mivel gyanúsítja. De, hogy pontosan mi az, még velem a védővel sem közölte a hatóság. Ezt akkor fogja közölni, amikor alkalma lesz, vagyis akkor, ha ott lesz a gyanúsított. A jól értesült kormánypárti ajtó emlegeti, hogy Szabónét háromszor is megidézték. Elmondanám, hogy az idézések olyan időpontban érkeztek, amikor vagy nem volt itthon, vagy a megadott idézési időpont után érkeztek. Különben én is hasonlóan jártam, bár két alkalommal én megkaptam időben. Akkor értesítettem is az ügyfelemet, hogy rendezzék a hagyatékot. Akkor azt ígérték, hogy hamarosan eljuttatnak hozzám  dokumentumokat, és rövid időn belül az utalások is  megindulnak. Nekem e pillanatban kétféle információm van: az egyik szerint megkezdődtek az utalások, a másik szerint nem. Tehát erről nem tudok pontos információval szolgálni.

Most mivel gyanúsítják Szabó Gábornét?

Nyilván csalással.

Ennek  mi volna a lényege?

Az, hogy Szabó Gáborné, a külföldi hagyatékra való hivatkozással kért kölcsön pénzeket, és ezeket nem adta meg. De abban az esetben, ha ez a hagyatéki pénz meglesz,és ő képes lesz megadni a tartozásait, ez a csalás már nem tekinthető létező gyanúnak, vagy vádnak.  Szóval egyszerű a dolog: ha van hagyaték, akkor nincs csalás, ha nem, akkor igen. Én ezt szorgalmaztam az ügyfelemnél: ha megnyílik a hagyaték, haladéktalanul törlessze az adósságait.  Sőt, a Kiskun-Tender esetében én kerestem meg a végrehajtót, hogy közöljék velem, napra pontosan, hogy mennyivel tartozik nekik Szabóné. Ő egyébként ügyvédi letétbe akarta utalni a pénzt, én azonban erről hallani nem akartam, ugyanis az adósságot közvetlenül az érintettnek kell utalni, nekem csak a banki igazolásra van szükségem, hogy azonnal vihessem a Nemzeti Nyomozó Irodához. Azt egyébként látom, hogy a hatóság nagy szorgalommal gyűjtögeti össze azt is, ami szerintem nem csalás. Van olyan sértettje – a sértettet idézőjelben értem – az ügynek,  akit már többször is kihallgattak, és azt mondta, hogy ő nem kíván feljelentést tenni, hogy nem kéri a pénzt, pedig nem kis összegről van szó. Azt nyilatkozta: ő úgy tudja, hogy ez a hagyaték előbb-utóbb meg fog oldódni, és vele rendezni fogja Szabóné a kölcsönt. És mi van, ha még sem, kérdeztem tőle, meg nyilván a nyomozó is, azt válaszolta: akkor így jártam. De én akkor sem fogok feljelentést tenni.  Ehhez képest, a körözési értesítőben ez a legjelentősebb összeg.  Szóval ez is alapja a nyomozó hatóságnál annak,hogy Szabóné elkövette a csalást. Nem furcsa, hogy a károsult azt állítja, hogy őt nem károsították meg, de a hatóság ezzel nem törődik. Ez akkor is különös, ha egy miniszter fenyegetőzik feljelentéssel. És még annyit: a police.hu-n keresgetik a károsultakat. Könyörgöm: a károsultakat keresgélni kell? Ha van károsult, az fog jelentkezni. Hát igen, nagyon nagy vehemenciával vetetett bele magát az ügybe a rendőrség, mert tudjuk, hogy kiről van szó.

Kósa Lajos a sértettek között szerepel?

Nem. Legalábbis a körözési  értesítés szerint nem.

Kósa tehát nem szereplője az ügynek?

Nem látom a nevét. De őt mivel csapták be?

Azért kérdezem, mert Kósa Lajos nyilatkozta, hogy feljelentést tesz a nő ellen.

Vajon miért? Talán kevesellte a nyolcszáz milliót? Nincs kedvem vele viccelni, de miért tesz ő feljelentést? Lehet itt most a jobboldali sajtónak tapsolni, meg ajnározni a nyomozó hatóságot, hogy milyen ügyes meg gyors volt, de nem biztos, hogy olyan sok köszönet lesz abból Kósa Lajosnak, ha ez az asszony megszólal. Én beszéltem ezzel az asszonnyal, ezért állítom, hogy nem biztos, hogy olyan nagyon fognak neki örülni, ha megszólal. Egy biztos: nem játszott ebben az ügyben epizód szerepet Kósa úr.

Mennyi ideig tarthat az ügyfele kiadatása?

Úgy tudom maximum hatvan napig, az biztos, hogy Szabóné nem fog belemenni a rövidített kiadatásba.

Ön továbbra is marad az ügyvédje Szabónénak.

Igen. Megkaptam a körözési értesítést is. Ezt csak azért említem, mert ebben nem szerepel a sértettek között Orendi Mihály, miközben a Pesti Srácok írása szerint Orendi Mihályt is lehúzta Szabóné, húszmillió forinttal.

Egyébként Szabóné a legutóbbi, Független Hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, hogy a pénz nagyobbik része május másodikán érkezik. Most ezzel mi van, mi lesz?

Hát ez nagyon nehéz számomra is, mert az időpontok állandóan tolódtak. Tehát nem tudom, mi az igazság. A Svájcban élő kolléganő szerint a komolyabb összegek utalása ott lassabban történik meg, mint itthon.

Szabóné most Svájcban van őrizetben, ugye?

Igen. Kiadatási őrizetben van.

Solymosi Tamás: A mi szakmánk a legszebb a világon

Nehézségekkel és buktatókkal teli, de páratlan szakma a táncosoké Solymosi Tamás szerint, aki 2011 óta vezeti a Magyar Nemzeti Balettet. A balettigazgató úgy véli, hogy az együttes mára „felkerült a térképre”, ezért itt az idő, hogy nemzetközi porondon is megméressék magukat. Solymosi Tamást az Operaház felújításával járó nehézségekről, a táncosképzés helyzetéről és a szakszervezetek által beharangozott sztrájkról is kérdeztük.

 

Solymosi Tamással a Magyar Nemzeti Balett új, az egykori újpesti szövőgyárban kialakított „telephelyén” beszélgettünk. Az indusztriális épületben a balett-termek mellett irodákat és más kiszolgálóhelyiségeket is kialakítottak arra az időre, amíg zajlanak az Operaház felújítási munkálatai. Úgy tűnik, a lehetőségekhez képest elég jól berendezkedett a balettegyüttes: az igazgatói iroda mellett található tárgyaló kialakításán pedig még az is alig érződött, hogy nem az Andrássy úti Ybl-palotában, hanem egy újpesti gyárépületben vagyunk.

Április 15-én, délelőtt néztem meg a Sylviát, és láttam, hogy Ön is ott volt az Erkel Színházban.

Minden előadáson ott vagyok.

Solymosi Tamás. Fotó: Emmer László

Éppen ezt akartam kérdezni, hogy hány előadást néz meg. Tényleg mindig ott van?

Szerintem ez része a feladataimnak. Hogy tudnám kritizálni, dicsérni vagy éppen segíteni az előadást, ha nem vagyok ott? Távvezérelve ez nem működik. Ha valami történik, akkor egyből kell dönteni, ezt pedig nem lehet e-mailen és telefonon megoldani. Ez bevált nagyon sok helyen a világon, szóval itt is működnie kell. Hét éve, mióta itt vagyok, működik is. Egyébként nem is olyan régen próbáltam kiszámolni, hogy hány előadáson voltam. Ha azt vesszük, hogy évi 120 előadásunk van, akkor

már közel ezer este – vagy éppen délelőtt –, amit csak ezzel töltöttem.

Lassan vége az első olyan évadnak, amelyet az Operaház nélkül kellett átvészelnie a társulatnak.

Bizony, jó nehéz volt.

Milyen terheket ró a felújítás konkrétan a balettosokra?

Nagyon sokat. Az operaházi körülmények világszínvonalúak voltak még akkor is, ha nagyon régen volt az utolsó felújítás. Minden egy helyen volt; a termek, az irodák, az összes kiszolgálóegység könnyen elérhető volt, most pedig 18 helyre költözött szét a színház. De azért nem lehetetlen misszió, hiszen túléltük, és működik a rendszer. Egyébként sok helyen a világon ez eleve így van. De rengeteg egyeztetést, adminisztrációt és egyebet hoz magával, amivel meg kell birkóznunk, és meg is birkóztunk vele.

Annak a kihívásnak is sikerült megfelelni, hogy egy játszóhely kiesett?

Ha ön csinál egy lakásfelújítást, annak is érzi a komfortveszteségét, és vannak olyan dolgok, amikben kompromisszumot kell kötni, de azt gondolom, hogy a balett még így is komolyabb vérveszteség nélkül vitte végig ezt a szezont, és látva a következőt, akkor is így lesz. Találtunk olyan egyéb színpadokat, a Müpát említeném, ahol nagyszerű előadásokat lehet csinálni, és több turnén is voltunk. A megmaradt időben pedig az Erkel Színházban léptünk fel. Tehát egy nagy sakkjátszma ez, de össze tudtuk rakni a szezont. Picit többfelé kellett fordítani a fejünket, de működött.

Nem táncoltak kevesebb előadást a táncosok?

Talán, de jött hozzá a turné, ami hosszú ideje nem volt. Nem volt érezhetően kevesebb előadásunk, de a repertoárt eleve úgy alakítottam ki, hogy olyan produkciók legyenek, amelyek az Erkelben és a Müpa színpadán is nagyszerűen kivitelezhetőek.

Ez befolyásolta akkor azt is, hogy a következő évadban is több modern darabot mutatnak be?

Három évre tervezünk előre. Persze, nem Don Quijotével és A hattyúk tavával számoltunk, mert azokkal nem férnénk el ezeken a színpadokon, de

a modern darabokkal is van mit pótolnunk.

Olyan koreográfiák ezek, amiket akárhol elő tudunk adni, adott esetben majd az Operaház új színpadán is. És több közülük, habár modern, szinte már klasszikusnak számít. A Hans van Manen darabokkal is egy űrt pótoltunk. Látva az együttest, nagyon élvezték, és szerintem nagyon jól is csinálták. Ezzel két legyet ütöttünk egy csapásra.

George Balanchine Magyarországon korábban be nem mutatott darabja, a Téma és variációk. Fotó: Szabó Attila

És a közönséget ugyanúgy be lehet csábítani ezekkel a darabokkal?

A Magyar Nemzeti Balett mára márkanév lett. Ha fellépünk valahol, legyen az klasszikus vagy modern előadás, a közönség nagy részének hál’ istennek mindegy, mert minket szeretne látni. Ráadásul új nézőket is be tudunk vonni ezekkel a darabokkal, akik esetleg „porosnak” tartják a klasszikus darabokat – ami persze nem igaz. Ezekkel az előadásokkal szerintem a Müpa közönségét is meg tudtuk szólítani, és remélem követnek majd minket, akárhova megyünk – nem elcsábítva persze őket.

Azért kérdezem ilyen sokat a felújítással járó gondokról, mert nyár óta többször is felmerült a sztrájk lehetősége az intézményben. A kollektív szerződések hiánya, és az Operaház kiesésével lecsökkenő előadásszám miatt a szakszervezetek szerint anyagilag rosszabbul jártak a táncosok is. Sztrájk végül nem lett, és Ókovács Szilveszter főigazgató szerint igazából a szakszervezetek generálták a konfliktust. A kérdésem tehát az, hogy volt sztrájkhangulat az együttesnél?

Abszolút nem. Sok oldalról meg tudom világítani ezt, de biztos, hogy a szakszervezetek máshogy látják, hiszen nekik az a dolguk, hogy az általuk fontosnak vélt ügyeket vigyék. De egyrészt nem arról volt szó az évadban, hogy kezdjünk el kapkodni, mert holnap kellene valamit táncolni. Felkészültünk a turnéra, lefoglaltuk a játszóhelyeket, premiereket is csináltunk. Ezért az előadásszám csökkenése nem valós probléma. Annak meg, hogy kollektív szerződés van vagy nincs, én sem előnyét, sem hátrányát nem látom. Ugyanúgy folyik a munka. Azok, akik ideszerződtek az elmúlt hét évben, azért jöttek, hogy dolgozzanak. Nekik nem érdekük, hogy sztrájkoljanak. Vagy vegyük azt, hogy az audíciónkra idén hétszázan jelentkeztek harminc országból.

Gondolom, ha annyira rossz lenne itt, akkor nem jelentkeznének.

Nemzetközi összevetésben milyen az együttes megítélése?

Elfogultságom miatt valószínűleg nem én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy ezt megítéljem, de szerintem elég előkelő helyen állunk. Nem akarok rangsort felállítani, mert mindig kérdés, hogy mi szerint osztályozunk, és csak számháború lesz belőle. De úgy gondolom, hogy sokat jelent, ha a külföldi szaklapok azt írják, hogy az egyik legklasszikusabb együttes vagyunk. Illetve annak is oka van, hogy olyan együttesekből, mint a Bolsoj, a Mariinszkij vagy a Royal Ballet átszerződnek hozzánk táncosok. Nagyon sok pozitív visszajelzés jött azoktól a mesterektől is, akik idejöttek a darabokat betanítani: nem gondolták volna, hogy ilyen jó az együttes. Ezáltal sokkal könnyebb dolgom van most, mint 2011-ben, ha egy darabot meg szeretnék szerezni. És tudok olyan külföldi nézőkről is, akik eredetileg csak azért jöttek el egy előadásra, mert nagyon szép az Operaház, mostanra viszont már a Magyar Nemzeti Balett visszajáró rajongói lettek.

Ha jól tudom Ókovács Szilveszter az újabb pályázatában a felzárkózás után a minőségnövekedést tűzte ki célul. Mit jelenthet ez a Magyar Nemzeti Balettre nézve?

Annyira egyetértek ezzel, hogy az elmúlt hét évben is folyamatosan erre törekedtem. Ha valaki úgy kel fel, hogy nem talál semmit, amiben javulhatna még, az céltalanságban saját magát építi le. 2011 óta tudatosan építem az együttes kvalitását, erre szolgálnak a sokat kritizált minősítések is. Csak úgy tudunk valakit jó teljesítményre ösztönözni, ha mérjük a teljesítményét és megadunk neki minden szakmai segítséget. Ennek most meg is látszik az eredménye, a rendszer visszaigazolta a létjogosultságát. Itt kanyarodok vissza Ókovács Szilveszter gondolatához, hiszen a mi felelősségünk a minőség.

Ha valaki balett-táncos, akkor nézzen is úgy ki, mint egy balett-táncos.

Tudjon spiccelni, ugrani, fel tudja emelni a lábát – tehát mindazt, amit akkor, amikor lediplomázott, nagy valószínűséggel tudott. Joggal várom el, hogy ezeket ne csak egy vagy két év múlva tudja, hanem később is, vagy akár ennél sokkal többet is. A mi szakmánk nagyon rövid, minden egyes év ötnek számít szinte, ezeket maximálisan ki kell használni. Ebben segítenem kell mindenkit, és úgy gondolom, meg is teszem ezt. Viszont ha valaki elzárkózik az új dolgok elől, és egyből félemmel tekint rájuk, akkor nem a hasznát látja ezeknek. Voltak emiatt nehéz beszélgetéseink az együttesnél, de én úgy látom, hogy ezek már mögöttünk vannak, és egész más dolgokra lehet és kell fókuszálni.

Például mire?

Azok a darabok, amiket 2011 óta csinálunk, nagy előrelépést jelentenek, felírtuk magunkat a térképre. Nagyon jó, hogy elkezdődtek a turnék, amelyek ugyan az Operaház bezárásából adódtak, de egyébként is itt az ideje, hogy nemzetközi porondon is megméressük magunkat. A következő évadban lesz például egy New York-i turné, ami nagyon fontos hely a bemutatkozásra. De lesz egy olasz utunk, és úgy néz ki, hogy egy kínai is, de persze táncosként azt mondom, hogy akkor megyünk turnézni, ha már megérkeztünk.

Szóba került a táncosképzés. Mennyire tartja sikeresnek az Opera saját tánciskolájaként 2016-ban elindult Magyar Nemzeti Balettintézetet?

Nemrég jöttünk vissza Bécsből, a VIBE nemzetközi versenyről, ahol a növendékeink nagyon szépen szerepeltek, rengeteg érmet kaptak. Ez az első komoly visszaigazolás, hogy amit az iskolával elkezdtünk, és amiben hittünk, azt nem csináljuk rosszul. Emellett az év összes olyan balettjében, amelyben gyerekek voltak, a mi növendékeink léptek színpadra, és meg tudták csinálni a kért feladatokat. Már száz fölött van a növendékek száma úgy, hogy sokakat el is küldtünk a felvételi után, illetve akár év közben is van eltanácsolás. Nagyon hiszek ebben az iskolában, igaz, még nagyon kicsik vagyunk, hiszen csak a második évet tapossuk. De minél több olyan hely van, ahol profin képeznek táncost, a mindenkori balettigazgatónak annál több lehetősége lesz, hogy magyar táncosokat vegyen föl. Ezt már sokszor elmondtam, de

amikor én jelentkeztem, még ezer fiúból választottak ki tízet-tizenkettőt.

A mostani években azt hiszem ötven gyerekből – fiúkból és lányokból – választanak.

És az a konfliktus megoldódott, ami a Magyar Táncművészeti Egyetemmel alakult ki a névválasztás miatt? (Az MTE sérelmezte, hogy balettintézetnek nevezik az Operaház újonnan elindított klasszikus balett képzését, mivel ezt a kifejezést a Táncművészetire szokták általában használni – a szerk.)

Nem mi generáltuk egyébként sem ezt a konfliktust. Volt egy minisztériumi egyeztetés, és azóta semmi probléma nincs ezzel. Tulajdonképpen az iskolánál is a saját nevünket használjuk: Magyar Nemzeti Balett, csak ott van még mellette, hogy intézet, és aki akart, ebbe megpróbált belelátni dolgokat. Nyilvánvaló, hogy senki nem örül a konkurenciának, szerintem ebből indulhatott ki a vita, de nyugvópontra került a konfliktus.

A Táncművészetin folyó képzéssel meg van elégedve?

Nem az én feladatom ezt megítélni. Ha sok tehetséges gyereket tudnak a végzésig elvinni, akik aztán ide akarnak szerződni – ha ide akarnak egyáltalán, mert a határok ugye most már nyitottak – én boldogan megnézem őket. Illetve bármikor állok az intézmény rendelkezésére, ha felkérnek valamire. Nekem semmilyen negatív érzésem nincsen az MTE irányába.

Diplomát csak a Táncművészeti Egyetem lehet szerezni táncosként, de ha jól tudom, az Operában is szeretnének a jövőben akkreditált képzést.

Természetesen tervben van, hiszen a próbaidőszak megtörtént. Elindult a képzés, és működőképes. Ahogy elkészül az Operaház, még jobbak lesznek a körülményeink hozzá, hiszen a tervezéskor a növendékeinkre is gondoltunk. Az Eiffel Műhelyházban is lesz lehetőség a gyakorlásra. És itt van ez a hely is, ahol beszélgetünk, a Berni utcában, amelynek a megtartását tervezzük.

A Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű turné egyik állomásán A víg özveggyel. Fotó: Nagy Attila

És mi várja magát az együttest a felújított Operaházban?

Én nagyon boldog lennék most, mint táncos, ha ilyen termekben lehetne gyakorolni. Külön helyet kapott az összes kiszolgálóegység is: a masszőrök, a gyógytornász, a csontkovács…Fantasztikus színpadunk lesz, a mestereknek és a szólistáknak is lesz külön öltözője, illetve lesz ott szauna, étkező és a kikapcsolódásra szolgáló green room, de még hosszan tudnám sorolni, milyen új  helyiségekkel gazdagodunk.

Tehát az épületen belül nagyobb teret kap az együttes, mint eddig?

Egyedül a balett kapott sokkal nagyobb teret. Ez azért lehetséges, mert a műhelyek kiköltöznek az Eiffel Műhelyházba, és az így felszabadult hely nagy részét a balett kapta meg. Az, hogy Ókovács Szilveszter így döntött, mutatja, hogy mekkora támogatást kapunk a főigazgatótól.

Nemrég elolvastam a Függöny mögött című könyvet, amelynek a Magyar Nemzeti Balett a főszereplője. Van egy rész, ahol a táncosok – és Ön is – arról beszél, hogy nem feltétlenül bátorítanák a gyerekeiket arra, hogy ezt a pályát válasszák, mert annyi buktatóval és nehézséggel jár. Nincs itt némi ellentmondás, hogy arra szeretnénk rávenni a gyerekeket, hogy jelentkezzenek táncosnak, miközben a sajátjaikat óvnák ettől?

Talán van, ha ezt így akarjuk érteni, de inkább arról van szó, hogy egy szülő mindentől félti a gyerekét. Persze, a mi szakmánkban is van buktató és veszély, de szerintem a világ legszebb szakmája. Az, hogy valaki azt csinálja egész életében, amit szeret, az már eleve jackpot.

Az ország legszebb épületébe járhat dolgozni, a világ legszebb zenéire táncolhat,

mindezt gyönyörű kosztümökben. Vagy ott vannak a sikerek, a táncosi szakma csúcspontjai, amiket elérhet – természetesen ezért meg kell dolgozni. Tehát persze, óvjuk a gyerekeket, de segítjük is őket, ha ezt szeretnék csinálni. Vannak olyan balerinák, akiknek a gyerekei jövőre már a Magyar Nemzeti Balettintézetbe jelentkeznek. Óvjuk őket, de örülünk is ennek.

Ezzel kapcsolatban az is felmerül, hogy milyen pályaképe lehet egy táncosnak. Ha jól tudom, ez is fontos célkitűzése volt, hogy a szakma megbecsültségén javítson.

Néha félreértésként jelenik meg a médiában, hogy ahogy valaki befejezi a táncolást, vége mindennek. Ez nincs így, hiszen ott van az életjáradék, amit a Magyar Nemzeti Balett és pár nagy együttes táncosai kaphatnak meg. Persze ezért tenni kell, nem alanyi jogon jár, hanem el kell jutni odáig, ahogy másoknak is meg kell dolgozniuk a nyugdíjért. De

a mi szakmánk nagyon rövid, és a táncosok az egész életüket teszik fel rá.

Egyetértés született abban, hogy ha nem lenne életjáradék, akkor még ennyi jelentkező sem lenne a pályára. Ez nagy eredmény, és ha tudjuk még finomhangolni a rendszert, akkor még jobb lesz.

Mit gondol, miben változott meg leginkább a balett világa azóta, hogy Ön elkezdte a pályáját táncosként?

Nagyon sok minden változott, hiszen mint minden más, a balett is ugyanúgy fejlődik. Ami tíz évvel ezelőtt elég volt, az most már kevés. Ugyanaz van, mint ami a sportban is történik. Ebbe az irányba megyünk mi is, ami nem biztos, hogy minden szempontból jó, de ilyen a világ: mindig egy picivel többet szeretnénk. Ezért van szükség a finomhangolásra: meg kell találni azokat a pontokat, ahol még jobbnak lehet lenni. Nem feltétlenül még több technikai bravúrra kell törekedni, hanem amit most tudunk, azt minél tisztábban csinálni, és művészileg még hitelesebben. Mindig lehet új kifejezésmódokat, koreográfusokat is találni, mindig lehet változtatni a díszleteken, kosztümökön, ez kimeríthetetlen forrás a megújulásra.

Néha különleges feladatok is megtalálják az együttest. Látta már a Vörös veréb című filmet? 

Hogyne, megnéztem. Nem kopogtatnak folyton az ajtón, hogy Jennifer Lawrence-szel forgassunk filmet (a Vörös veréb egyik jelenetét az Operaházban forgatták, és a Magyar Nemzeti Balett táncosai is feltűnnek benne a balerinát alakító Jennifer Lawrence mellett – a szerk.). Tolongtak a balerinák, hogy részt vehessenek egy hollywoodi produkcióban, és nagyon élvezték. Mindenki nagyon pozitívan nyilatkozott a forgatásról, és még egy tiszteletvetítést is rendeztek nekünk. A stáb is küldött egy hosszú köszönőlevelet, hogy milyen szuper és fegyelmezett volt a csapat, és hogy jó volt velünk dolgozni. Ez nekem megint visszajelzés arra, hogy jó, amit itt csinálunk.

Ez Magyarorszag: korrupció nélkül nem lehet érvényesülni

Ha bennünket innen elüldöznének, az mindenképpen új mélységet jelentene a jogállamiság romlásának folyamatában… Hat évig voltam a Figyelő főszerkesztője. Rossz látni, hogy idáig süllyedt a lap. Tudjuk, hogy kormányzati szócsővé vált az újság, de ez a listázás, hogy mi Sorosnak az emberei meg zsoldosai lennénk, megint olyan szakmai és morális mélység, amit nehéz ép ésszel értelmezni – a többi között ezt mondta Martin József Péter a Transparency International ügyvezető igazgatója, a Corvinus Egyetem oktatója a Független Hírügynökségnek adott interjújában.

 

Önök veszélyben vannak?

Mindenki valamilyen szinten veszélyben van, aki kritikus a kormánnyal. De hogy pontosan hol található ez a szint és pontosan mi is a veszély, az nehezen meghatározható, mert napról-napra változik.

Azért is kérdezem, mert a Nyílt Társadalom Alapítvány költözni készül Magyarországról, de egy olyan szervezet számára, mint a TI, amely a korrupciót vizsgálja az adott országban ez nem lehet pálya…

Mi nem tervezünk elköltözni. Mi itt akarunk, és remélem itt is fogunk működni. Betartjuk a törvényeket, valamint az átláthatóság minden írott és íratlan szabályát.

Ez ma Magyarországon elég?

Nagyon bízom benne, hogy elég. Ha bennünket innen elüldöznének, az mindenképpen új mélységet jelentene a jogállamiság romlásának folyamatában. Akkor már végképp nem beszélhetnénk demokráciáról.

Azt mondta, hogy a TI is kormánykritikus szervezet, pedig azt gondolnám, hogy az önök feladata a korrupció megakadályozásának segítése, illetve a meglévő feltárása. De mert hazánkban állami szintre emelkedett a korrupció, így jogos a kormánykritikusság. Ez egyébként magyar sajátosság, vagy általánosnak mondható a világban?

A TI valóban kritikus, de nem csupán ezt a kormányt, hanem az előzőket, azaz a  baloldaliakat is kritizálta. Csak példaként említem, hogy 2008-ban ez a szervezet mondta ki, hogy intézményesült a korrupció Magyarországon. Egy ilyen szervezet – épp úgy, mint a szabad sajtó – a világon mindenhol kritikus a kormány egyes intézkedéseivel kapcsolatban, a mértékek persze különböznek. Ráadásul van mit kritizálni, súlyos a helyzet a korrupciót illetően. Ezt nem pusztán mi gondoljuk így, a nemzetközi szervezetek, az üzleti szféra és a magyar lakosság is egybehangzóan így vélekedik. Rengeteg felmérés támasztja alá ezt az állítást. Magyarországon ráadásul a korrupció és az állami működés összeér.

Továbbra is kérdezem: mennyire általános az, ami ma Magyarországon történik? Máshol is találkozunk ennyire felülről vezérelt korrupcióval?

A magyar eset az Európai Unión belül egyedülálló. Sehol nincs ennyire centralizált politikai és gazdasági rendszer. A korrupció pedig ezt a központosított mintázatot követi. Világszinten azonban számos hasonló ország akad, például Latin-Amerikában vagy Ázsiában. Ezek a rendszerek valahol a liberális demokrácia és a diktatúra között helyezkednek el.

Önnek van személyes kötődése Soros Györgyhöz?

Soha nem találkoztunk, de még csak telefonon sem beszéltünk egymással.

És a szervezetnek?

A szervezet a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet nyilvánosan meghirdetett pályázatain többször is nyert támogatást egyes konkrét projektekhez.  A teljes éves költségvetésünknek mindössze 13 százaléka jön a Nyílt Társadalom Intézettől.

Cserébe mit kell adniuk?

Megvalósítjuk a megnyert pályázatokat.

Például az illegális bevándorlók támogatását?

Ez a szervezet soha nem foglalkozott a bevándorlással. A TI mintegy kilencven országban működik, és mindegyik tagozat a korrupció ellen küzd, illetve az átláthatóságot igyekszik előmozdítani.

Nem foglalkozunk bevándorlással és menekültüggyel. Némi malíciával azt mondhatom, hogy a bevándorlással akkor foglalkozunk, ha a letelepedési kötvények ügye előkerül. De ugye ez egy teljesen más kontextus…

Akkor hogyan érintette Ön, amikor a munkatársait meglátta a Figyelő listáján?

A munkatársaimat és persze saját magamat is. Mondhatom: nagyon szomorúan. Számomra ez különösen az, mivel korábban hat évig voltam a Figyelő főszerkesztője. Rossz látni, hogy idáig süllyedt a lap. Tudjuk, hogy kormányzati szócsővé vált az újság, de ez a listázás, hogy mi Sorosnak az emberei meg zsoldosai lennénk, megint olyan szakmai és morális mélység, amit nehéz ép ésszel értelmezni. Szomorú, hogy ide jutott a magyar közélet és a kormánypárti sajtó.

Volt némi riadalom a kollégaiban?

Volt ilyen, de aztán közös erővel úrrá lettünk ezen.

Számít-e arra, hogy ez a kormányzati nyomásgyakorlás tovább fokozódik?

Két lehetőséggel számolok. Az egyik valóban az, hogy tovább fokozódik a nyomás, és a lejtőn nincs megállás. Ennek a végső fázisa akár az is lehet, hogy elüldözik a civil szervezeteket Magyarországról. A másik szcenárió a húzd meg, ereszd meg állapot. Először bekeményítenek, aztán kiengednek, majd újra jön a keménykedés, és így tovább…

Azzal tehát nem számol, hogy ezzel a politikával felhagyna a kormány?

Ezt persze nagyon szeretném, de egy szervezet vezetőjének mindig realistának kell lennie. Az április 8-a utáni jelek nem a konszolidációra utalnak. Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány minden kritikus hangot ellenségnek tekint. Nem vitapartnernek, hanem ellenségnek. Ebbe a körbe tartozik a nem-kormányzati szervezeteken túl a megmaradt szabad média, a még mindig független bíróságok, és adott esetben akár az önkormányzatok is. Ez a négy utolsó bástyája maradt a demokráciának.

Hogyan mérhető az önök munkájának a hatékonysága?

Nem könnyen. De sok mindent elértünk, amire nagyon büszkék vagyunk. Az egyik leglátványosabb ezek közül, hogy a közérdekű adatok megismerése iránt nagyon sok pert indítunk, és ezeket rendre meg is nyerjük. Kiváló jogászokkal dolgozunk. Nekünk köszönhető például, hogy tudjuk, mire ment a jegybanki alapítványok pénze, ma már majdnem teljesen tisztán látunk a letelepedési államkötvények ügyében, és a társasági adókedvezmények, a sportnak juttatott úgynevezett  „tao-pénzek” átláthatósága ügyében is nagyon komoly eredményeket értünk el. A munka még egyik fronton sem ért véget, tehát megyünk tovább.

A közérdekű adatokért folytatott pereken keresztül nyilvánosságra hozunk olyan információkat, amelyek korábban nem voltak ismertek a közvélemény előtt.

Folyamatosan tárjuk fel az érdekkonfliktusokat, olyan eseteket, amikor közszereplők vagy kormányközeli oligarchák indokolatlan előnyhöz jutnak. Friss ügy, hogy Semjén Zsolt vadászata kapcsán nehezményeztük, hogy a vagyonnyilatkozata hiányos és emiatt többféle hatóság eljárását is kezdeményeztük. Mindemellett elemezzük és kutatjuk a korrupciót, továbbá az EU megbízásából két nagy közbeszerzési eljárást monitorozunk, és szakmai konferenciákat is szervezünk. A szabad sajtó megmaradt részében véleményt formálunk, közzétesszük a feltárt adatokat.

De hát látjuk, hogy ebben az országban mennyit érnek a nyilvános információk: kétharmadot a Fidesznek.

Ez egy következmények nélküli ország. A mi szerepünk ott véget ér, hogy nyilvánosságra hozzuk az általunk feltárt tényeket. Utána valóban többnyire nem történik semmi.

A karaván halad,…

Így van. Két vonalon sem történik semmi. A magyar ügyészség úgy látszik, nem olvas újságot, mondom némi iróniával, sőt, és ez még rosszabb, a hivatalos feljelentésekben írt tényektől sem hagyja magát zavartatni. A bűnüldözés, amely egyébként a kormány feladata, teljességgel elveszítette azt a szakmai függetlenséget, ami a hatalomhoz köthető visszaélések és az állami korrupció egyéb formáinak a tisztességes feltárásához szükséges. Az elmúlt három évben például az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) negyvenegy esetben tett javaslatot arra, hogy a magyar hatóságok vizsgálják ki az Európai Unióból származó pénzekkel kapcsolatos szabálytalanságokat, és ebből mindössze három esetben emelt vádat a magyar ügyészség, ráadásul abból egy a négyes metró volt, ami az előző, baloldali kormány ügye. Ez és más példák, így

a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak a közpénzherdálásai ügyében tanúsított tétlenség elég egyértelműen mutatják, hogy a magyar ügyészség a magas szintű korrupciós ügyekben az igazság kiderítésénél és az elkövetők felelősségre vonásánál előbbre valónak tartja a kormányhatalom érdekeit.

Ezt a tapasztalatot erősíti a letelepedési államkötvények ügye is, amely miatt egy normális országban az ügyészség minimum elkezd vizsgálódni, itt azonban semmi nem történt. Hiába tettünk feljelentést, elutasították. A másik  terület, ami legalább ennyire súlyos, a társadalom érdektelensége. Nincs meg az az elemi felháborodás a korrupciós ügyekben, ami a demokráciákban általában megszokott.

Ha röviden összefoglalható: mi derül ki azokban az ön által említett konkrét ügyekben?

A letelepedési államkötvények ügyében az, hogy miközben ilyen konstrukció sok országban létezik, de mindenhol közös, hogy az állam ebből jól jár, Magyarországon az adófizetők pénzéből a kötvényforgalmazó közvetítő cégek gazdagodnak. Ezek a cégek egy kivételével offshore hátterűek, és többnyire kínai és orosz állampolgároknak értékesítenek magyarországi letelepedésre jogosító állampapírokat. Amúgy teljesen felesleges a létezésük.

Csak a politikai korrektség miatt nem említ politikai szereplőket, mint haszonszerzőket?

Csak arról szeretek beszélni, amiről van bizonyítékunk. Arról van, hogy az említett cégek nagyjából hatvanmilliárd forintot kaptak a magyar államtól.

Arra is van bizonyíték, hogy ki bízta meg őket, nem?

A magyar országgyűlés bízta meg őket. A gazdasági bizottságot be is pereltük a megbízás körülményeivel kapcsolatban, és a pert meg is nyertük, az adatokat is megkaptuk. Ebből azt tudtuk meg, hogy a parlament meglehetősen nagyvonalúan bánt a letelepedési kötvények forgalmazására irányuló engedélyekkel, mondhatni, még azt a kevés előírást sem tartotta meg az engedélyezési eljárásban, amit a törvény amúgy megkövetel. Az ügyben hivatali visszaélés miatt feljelentést tettünk, de az ügyészség bűncselekmény hiányában nem indított eljárást. De folytatom a választ a kérdésére. A jegybanki alapítványok ügyében az derült ki, hogy ezek a szervezetek több esetben is a kormányközeli szereplőknek juttattak közpénzt, például egy baráti cég ugyanazt az egyébként nem túl magasröptű, hivatkozások nélküli tanulmányt eladta öt alapítványnak, több mint százmillió forintért. Ez az alapítványosdi önmagában intézményi nonszensz, mi ezt először 2014 szeptemberben szögeztük le, a jegybanknak ugyanis nem feladata a pénzügyi oktatás megújítása. Ha még emlékszünk rá, ez volt ennek a közel 300 milliárd forintnyi akciónak a fedőtörténete.

Ennek volt az alfejezete a közpénz jelleg elvesztése…

Így van. A jegybank sokáig állította, hogy az alapítványok nem közpénzt kezelnek, aztán a közérdekű adatkéréseinket megakadályozandó megalkották a titkosítást célzó törvényt, amelynek „mottója” szállóigévé lett: elvesztette közpénzjellegét. Ebben az esetben, talán utoljára az elmúlt nyolc évben, működtek a fékek: a köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, az Alkotmánybíróság pedig megsemmisítette a titkosító passzusokat. De, ha már közpénz jelleg: igaz ez a tao-pénzekre is, ott is hosszú ideig vitatkoztunk a kormányzattal, hogy ez közpénz-e vagy sem, noha ott is evidens, hogy közpénz. A cégek ugyanis nem az adózás utáni eredményükből támogatják a sportegyesületeket, hanem az adózás előttiből. Itt nagyjából 530 milliárd forintról beszélünk 2011 óta, ennyi pénzzel jutott kevesebb a költségvetésbe. Nem állítom, hogy ez mind korrupció, és azt is elismerem, hogy az utánpótlás-nevelésre is sok jut ebből a pénzből. Nekünk nem az a gondunk, hogy a kormány ilyen mértékig támogatja a sportot – ez ideológiai kérdés, amivel a TI nem foglalkozik –, hanem az, hogy egyrészt mindez átláthatatlanul történik, másrészt a támogatás elszakad a teljesítmény elvtől. Nem azok a klubok kapják a legtöbb pénzt, amelyek a legjobban teljesítenek, hanem azok, amelyek politikailag a leginkább beágyazottak. A támogatottak bajnokságát Felcsút vezeti, miközben az igaziban gyengén teljesít.

Gondolom a konstrukcióval van baj, hisz az teremti meg a lehetőséget, hogy Felcsút kaphassa meg a legtöbb pénzt.

Igen a konstrukcióval van baj. Felcsút mellett Kisvárda és Mezőkövesd, azaz Seszták és Tállai birodalma is nagymértékű támogatáshoz jut.

Ez az ügy is rendesen elhúzódott, és még nem látjuk azt a részletét, amely megmutatná: mennyi állami támogatáshoz, pályázati pénzekhez jutnak azok a cégek, amelyek nagyvonalúan támogatják a sportot.

Még valóban nem látjuk; mi azt pereltük, hogy mely cégektől jönnek a tao-pénzek, és meg is nyertük ezeket a pereket. Egyelőre hiába van jogerős bírósági döntés, még nem teljes körű az adatszolgáltatás. De megyünk tovább. Ha megkapjuk az összes adatot, akkor jöhet az a vizsgálat, hogy ezek a cégek véletlenül nem nyertek-e többet az utóbbi időben a  közbeszerzéseken.

És, ha kiderül, hogy igen, akkor a Fidesz a következő választást már három harmaddal nyeri… De, ha már itt tartunk: a TI döntően támogatásokból él, ám egy olyan országban, ahol korrupció állami szintű, ki mer támogatni egy ilyen céget?

Pontosítanék: alapvetően projektekből élünk. A legnagyobb támogatónk, az Európai Unió, amelynek Magyarország az egyik tagállama, ezért is abszurd az, hogy a kormány e projektalapú, nyílt pályázatokon elérhető forrásokat is külföldinek tekinti. Ilyen alapon persze a magyar kormány a legnagyobb külföldről támogatott szervezet. Az éves költségvetésünk több, mint ötven százaléka származik az uniótól, közvetlenül Brüsszelből, az Európai Bizottság egyes főigazgatóságitól és az OLAF-tól. Vannak persze céges támogatóink is, de nem sok. Nagyon óvatosak a vállalatok. Volt egy erre vonatkozó kutatásunk is, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a cégek többsége a jelenlegi helyzetben az alkalmazkodás, hogy ne mondjam a behódolás stratégiáját választja. Vannak persze kivételek.

Összefoglalóan megállapíthatjuk-e azt, hogy ma Magyarországon a korrupció feltárása nem érdeke az államnak, a választások alapjáén mondhatjuk, hogy nem érdeke az embereknek, és a kormány túlsúlya miatt nem érdeke a cégeknek. Vagyis: a korrupció feltárása senkinek sem az érdeke.

Ez provokatív állítás, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs benne igazság. Ezzel együtt picit árnyalnám a kijelentést, főleg a második pontot. Az államnak valóban nem érdeke, hiszen rendszer-szintű korrupcióról beszélünk, néhány korrupciós csatorna pontosan azért jön létre, hogy ki lehessen szivattyúzni a közpénzt a haveri magánzsebekbe. A cégek az alkalmazkodó stratégiát választották; egyszerűen félnek attól, hogy elesnek üzletektől, vagy, ha kritizálnak, akkor valamilyen retorzió éri őket. Az alkalmazkodásban az is benne van, hogy az üzleti szféra jelentős része – legalábbis rövidtávon –  elégedett a kormány gazdaságpolitikájával. Csak egy példa: a GKI bizalmi indexe történelmi csúcson van… Úgy fest, a vállalatok egyelőre megtalálják a számításukat. A gazdaság jelentős részét ugyanakkor áthatja a járadékvadászat, az állami javakhoz, elosztáshoz, szabályozáshoz való baráti hozzáférés, befolyásolás. Ma Magyarországon az egyik legjobb üzleti befektetés az, ha az ember „barátja” lesz a kormánynak. A legbonyolultabb az állampolgárok kérdése. Az nem igaz, hogy az embereket egyáltalán nem érdekli a korrupció. A mi felméréseink ennek az ellenkezőjét mutatják, tisztában vannak az emberek azzal, hogy a korrupció ma nagyon súlyos probléma Magyarországon. Még azzal is tisztában vannak, hogy az állami korrupció is jelentős, sőt azzal is, hogy ez nincs így jól. Csak azt gondolják, hogy nálunk ez az élet rendje. Business as usual. Ez így volt, így van, és így is lesz, kormányokon átívelően. Az évtizedek során kialakult a tanult tehetetlenség. Az átlag magyar úgy gondolja, hogy aki hatalomra kerül, az szükségképpen korrupt lesz, és ezzel rögtön felhatalmazva érzi magát a – saját szintjén – a kisebb mutyikra. Az, hogy közben változik a korrupció természete, mondjuk az elmúlt nyolc évben végletesen központosítottá vált, az az emberek nagy részét már nem érdekli. Némi reménysugarat jelent, hogy nem gondolják, hogy nincs korrupció. A gyógyulás első feltétele a betegségtudat.

Van azért ennek egy rosszabb ága is: látják, hogy ma az van Magyarországon, és azt gondolják, hogy eszerint kell élni.

Így van. Egy felmérésünk szerint a fiatalok 71 százaléka is azt mondja: korrupció nélkül nem lehet érvényesülni. Láthatóan a korrupt, de legalábbis az ügyeskedő, kiskapukat kereső mintákhoz, tapasztalatokhoz, kultúrához alkalmazkodik az emberek többsége. Egyéni szinten ez persze érthető, makroszinten viszont több mint problémás. Persze mindebben óriási a mintanyújtó elit felelőssége. Van egy olyan felmérésünk is, amelyben azt a kérdést feszegettük, hogy jelentenék-e az emberek azt, ha korrupciót észlelnének. Mindössze 21 százalékuk jelentené. Ez nagyon alacsony arány, gyakorlatilag Oroszországgal, Ukrajnával állunk egy szinten e tekintetben. Amikor megkérdeztük tőlük, hogy miért nem jelentenék, a domináns válasz az volt, hogy úgysem történne semmi. A második leggyakoribb válasz az, hogy félnek.

Amikor annak idején, a Figyelő főszerkesztőségét otthagyva nyilván nem gondolta volna, hogy egy skarlát-betű kerül a homlokára…

Valóban nem gondoltam. De erőt ad, hogy kollégáimmal, kiváló csapattal  a partnereink, donorjaink által elismert magas színvonalú szakmai munkát végzünk, tény és értékalapon. Jó ügyért dolgozunk, az ország, a közjó érdekében.

„Please, meet my good friend, Mr. Goodfriend.”

„Valóban elvittem André Goodfriendet a nagykövetségre és bemutattam őt Szemerkényi nagykövet asszonynak. Nem gondolom, hogy sokkoltam volna vagy, hogy barátságtalan lépésként értékelte volna.” Frank Csongos, azaz Csongos Ferenc, a hatvanas évek óta Amerikában élő újságíró (UPI, Szabad Európa Rádió) mondta el ezt a történetet a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Csongos a Trump-kormányzatról, Magyarország amerikai megítéléséről és a Soros ellenes kampányról is beszélt.

Mi történik Amerikában? Te hogy látod: az amerikai demokrácia elég erős ahhoz, hogy túlélje a Trump-korszakot?

Véleményem szerint Amerika elég erős ahhoz, hogy túlélje a jelenlegi helyzetet. Megbirkózott már ennél nagyobb kihívásokkal is. Ide tartozik a rabszolgatartás, a polgárháború, egyes polgári jogok felfüggesztése a két világháború között, beleértve a japán származású amerikai állampolgárok internálását a negyvenes évek elején, a McCarthy-korszak… Ahogyan egykor a középnyugati Indiana állam volt kormányzója mondta: Amerika története, minden tökéletlenségével, az emberi szabadság rendületlen bővítéséről szól.

Ami Trump elnököt illeti, nyugtalanítónak tartom a média elleni támadásait. Az elnök azt mondta, hogy a hamis média („Fake Media”) a nép ellensége és háborúban áll az országgal. Erre válaszolta a Washington Post főszerkesztője, Marty Baron: Mi nem háborúzunk, csupán dolgozunk.

Az amerikai média nagy része kritikus Donald Trumppal szemben, de vannak Trump-párti médiumok is (Fox). Az amerikaiak többsége még mindig a televízióknak hisz, vagy az internet átvette a vezetést?

Az idősebb generáció még mindig újságot olvas; a New York Timest, a Washington Postot, a Wall Street Journalt és más lapokat. Ezek azok az újságok, amelyek breaking news-t közölnek, azaz pénzt és időt nem kímélve oknyomozást folytatnak. E sztorik közül azután sok vezető anyag lesz a televíziós híradásokban. A fiatalabb korosztály az internetet használja.

Mint a hajdani UPI és a Szabad Európa Rádió szerkesztője, szerkesztőségvezetője, annak idején volt alkalmad közelebbről is látni a washingtoni „boszorkánykonyhát”. Történt-e változás ezen a téren is, Trump elnöksége alatt?

Mint a United Press International külpolitikai riportere (a hírügynökségi pályafutásom vége felé a washingtoni irodát vezettem) abban a szerencsében volt részem, hogy a Kremlben lehettem, amikor Jelcin bejelentette a Szovjetunió végét; Albániában részt vettem James Baker külügyminiszter történelmi jelentőségű látogatásán; szemtanúja voltam a közel-keleti béketárgyalásoknak a terepen és a Fehér Házban, a Pentagonban és a külügyminisztériumban egyaránt, méghozzá az idősebb Bush elnöksége alatti Öböl-háború idején.

A Szabad Európa/Szabadság Rádió szerkesztőjeként, majd washingtoni főnökeként a napi sajtótájékoztatókról tudósítottam a Fehér Házból és a State Departmentből. A SZER interjút készített annak idején George W. Bush elnökkel is.

Semmi sem változott. A sajtótájékoztatók ugyanolyanok maradtak a Trump-kormányzat alatt is. Igaz, főleg a külügyminisztériumban, már nem olyan gyakoriak. És a Fehér Házból tudósító riporterek, úgy tűnik, szkeptikusabbak a kormányzat irányvonalával szemben. A „hazugság” kifejezést – amely nem éppen kellemes jelző, amikor ezzel az Amerikai Egyesült Államok elnökét illetik – gyakrabban használja sajtó.

Tudtommal rendszeresen meghívást kaptál a washingtoni magyar nagykövetségre a nemzeti ünnepek alkalmából rendezendő fogadásokra. Egyszer a volt budapesti amerikai ügyvivő, Goodfriend társaságában mentél el. (Goodfriend a közismert kitiltási botrány idején volt Magyarországon). Az akkori magyar nagykövet, Szemerkényi Réka ehhez mit szólt?

Valamikor a UPI Pittsburgh-i irodavezetője voltam. 1981-ben, a Reagan-kormányzat első évében, sikerült a hírügynökség tekintélyes washingtoni szerkesztőségébe kerülnöm. 35 éven keresztül kaptam meghívást a Magyar Nagykövetségtől a nemzeti ünnepek alkalmával. Ilyenkor vihetünk magunkkal egy vendéget. És igen, valóban én elvittem André Goodfriendet a nagykövetségre és bemutattam őt Szemerkényi nagykövet asszonynak: „Please, meet my good friend, Mr. Goodfriend.” Nem gondolom, hogy sokkoltam volna vagy, hogy barátságtalan lépésként értékelte volna. De ki tudja? Tény, hogy több mint három és fél évtized után először, az idén március 15-én már nem kaptam meghívást. Lehet, hogy csak gondatlanságból. Annyit megjegyeznék, hogy soha egyetlen magyar politikust sem támogattam vagy támadtam. Egész életemben hírügynökségi riporter, szerkesztő, főszerkesztő voltam. Ami annyit jelent: vélemény mellőzve. Csak a tények.

Értik Amerikában, hogy mi történik Magyarországon? Azok a kivándorolt magyarok, akikkel találkozol, mit szólnak?

Ebben nem vagyok biztos. Egyik amerikai barátom (jeles újságíró, a régió szakértője) azt mondta: „Büszkén támogattuk Magyarországot és a magyarokat főleg az 1956-os forradalom után. Most azonban már nem annyira, a magyar miniszterelnök illiberális politikája miatt”.

Egy másik barátom, történész pedig így vélekedett: „Többé már nem vagyok büszke arra, hogy amerikai magyar vagyok. Sajnos, ebben a pillanatban, már arra sem vagyok büszke, hogy amerikai vagyok”.

Lehet-e a State Departmentnek más politikája, például Magyarországgal szemben, mint a Fehér Háznak?

Természetesen. A külügyminisztériumban karrier diplomaták vannak. Intézményes háttérrel. Viszont a Fehér Ház mondja meg a tutit. A külügyminiszter pedig végrehajtja azt.

A magyarországi Soros-ellenes kampányt hogyan értékelik Amerikában? Mint az antiszemitizmus példáját?

Ez egy összetett helyzet. Nézzünk vele szembe. Az Orbán-kormány támogatta a magyarországi zsidók kulturális és vallási törekvéseit. Ezzel egyidejűleg, megszólalt a vészcsengő a magyarországi antiszemitizmus miatt, főleg vidéken.

A zsidó közösségnek, főleg az utóbbi 200 évben nagyon fontos szerepe volt a magyar kulturális, társadalmi, kereskedelmi, gazdasági fejlődésében. A haladás motorja és az egész magyar nemzet jólétének támogatója.

És ami Sorost illeti. Szerencsétlennek tartom, hogy őt választották a támadások célpontjának. Pedig az utóbbi három évtizedben nagyon is szolgálta a magyar ügyet.

Egy ember, akit nem véd az államtitok

Tíz éve folyamatos pereknek van kitéve, de beszélni alig beszélhet róluk, mert amivel vádolják, az államtitok – ez derül ki abból a beszélgetésből, amelyet a Független Hírügynökség folytatott Szilvásy Györggyel, volt titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterrel. Az utolsó ügy, az úgynevezett kémper ugyan lezárul, méghozzá jogerős felmentő ítélettel, ám az ügyészség felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához. Hogy mi lesz belőle, még nem tudni, még az is elképzelhető, hogy minden kezdődik elölről. Mert az ügyészég nem nyugszik. Nem hagyja őt, de a családot sem.

 

Amikor először beszéltünk a hírről, hogy az ügyészség felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, az ön, az önök ügyében, azt mondta, hogy még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott róla. Azóta sem?

Most kaptam meg, ön látja először postai értesítést; a Kúria adta fel, tehát valószínűleg ebből fogok értesülni a dologról. Az ügyvédem persze tájékoztatott arról, hogy milyen eljárás várható.

Mikor is kezdődött ez a bizonyos „kémper”?

2011-ben kezdődött.

Mikor érzete úgy, hogy le van zárva, maga mögött hagyta ezt az egészet?

Én mindig a legrosszabbra készültem. Amikor legelőször meggyanúsítottak, 2009-ben  – az egy másik ügy volt -, én azóta mindig a legrosszabbra készültem. Most is. És miután a felülvizsgálati lehetőség az egy létező jog, készültem erre, hogy ez be fog következni. Természetesen titkon reméltem, hogy a jogerős ítélettel lezárult a procedúra, de ezt csak nagyon titkon. Inkább tényleg azzal kalkuláltam, hogy ez be fog következni.

Azért, mert ismeri ezeknek az ügyeknek a mechanizmusát, tudja, hogy a vádhatóság nem akar veszíteni?  Vagyis úgy zárult le ez hétéves tortúra, hogy bebizonyosodott nem kém, nincs bűncselekmény, sem ön, sem a társai nem követtek el semmit.

Az utolsó fordulóban már nem kémkedéssel vádolt az ügyészség, hanem azzal, hogy a feljelentési kötelezettségemet elmulasztottam. A részleteket nem mondhatom el, mert azok titkosítva vannak. Azt azonban igen, és talán érdemi körülménynek is számít az ügyben, hogy az a téma, amiről ez a per szól hét éve, egyáltalán nem új: annak idején, 2008-ban, amikor még funkcióban voltam, kivizsgáltuk, hogy úgy mondjam, tokkal vonóval. Vagyis, amit elővettek az egy kész anyag volt 2008-ban. Erre mondják azt, hogy én nem tettem feljelentést, illetve elmulasztottam feljelentést tenni. Pedig akkor, még 2008-ban, az összes illetékes azt mondta, hogy nem történt bűncselekmény, és ezt erősítette meg immár jogerősen is a bíróság 2017-ben, vagyis nem mulaszthattam el a kötelességemet megtenni. Tehát a végén már ez volt a módosított vád, és éreztem, hogy az ügyészség még lépni fog.

Mert?

Mert fontos számára, hogy legalább egyszer, egy ügyben elmarasztaljanak engem.

Mit lehet különben elmondani a nyilvánosság előtt ezekről az ügyekről, amelyekben Önt meggyanúsították, ha amúgy az anyagok titkosak?

Két titkos ügyem volt: ez, illetve volt még egy, aminek csak a tényéről beszélhetek, hogy abban meg voltam gyanúsítva, de az abban a szakaszban el is halt, nem lett belőle vádemelés.

Ennek ellenére nem mondhatja meg, hogy miről van szó?

Nem, csak annyit mondhatok, hogy egy ügy. Ezen felül volt az elhíresült, UD Zrt.- ügy, még 2009 áprilisából. Ez volt ugye az a szervezet, amely a Fidesz, úgymond, árnyék titkosszolgálati háttere volt. Miután lebukott a társaság, a Fidesz indított ellenem, meg Laborcz Sándor ellen egy olyan támadást, amelyet az ügyészség segítségével jogi útra tereltek. A büntető ügy a személyiségi jogok megsértése körül forgott.  Többszörös eljárás volt az is, első fok, másodfok, visszaeső első fok, másodfok, de ez  mindig felmentéssel zárult le. Amikor már látszott, hogy az UD Zrt-s esetből nem lesz semmi, akkor meggyanúsítottak egy magántermészetű ügyben, ama bizonyos faültetésről van szó, ha emlékszik még rá. Ez a kreálmány is jogerős felmentéssel záródott, majd jött ez a kémper. Első fok, másodfok, visszaeső első fok, másodfok, és most felülvizsgálati kérelem. Az elsőfokú, debreceni ítélet elmarasztalt, még az eredeti vádban, de olyan formai és tartalmi hibái voltak az ítéletnek, ami miatt a másodfok nem tehetett mást, mint visszaadta első fokra, Kaposvárra. Ott felmentettek, ez történt másodfokon is. Az ügyészség közben módosított a vádon: már nem felbujtóként, hanem feljelentési kötelezettség elmulasztásáért vádolt meg. Hogy most mi van a felülvizsgálati kérelemben, azt nem tudom, még nem láttam.

Ha nagyközönségnek röviden el kellene mondania, hogy mi az ügy a kémperben, akkor mit mondana?

Hát abban semmi sem nyilvános. Mint említettem, egy olyan ügyről van szó, amelynek a körülményeit mi annak idején kivizsgáltuk, és következményei is voltak.

Azaz?

Azt nem mondhatom el, mert nem nyilvánosak. Ugye itt egy 2007-2008-as vizsgálatról van szó, amelyet 2010-ben, a kormányváltás után elővettek, mégpedig azzal az egyértelmű céllal, hogy a Laborczot és engem levadásszanak. Laborcz egyébként csak kisebb mértékben volt benne, Galambos Lajos volt az elsőrendű vádlott.

De miről szól az ügy?

Ismétlem: azt nem mondhatom el, mert titkos. Hoztak persze belőle részleteket, de ezt mind a kormányzati sajtó csinálta. Náluk ennek nincs következménye, de ha én mondanám el, annak lenne. A kormányzati sajtóban egyébként a legtöbb állítás hamis volt, talán ezért nem indult ellenük eljárás államtitoksértés miatt.

Ön meg nem tudja cáfolni…

Nem tudom cáfolni, mert akkor ugye megint ott vagyunk az államtitoksértésnél. Annyit tudok mondani róla, hogy nem igaz. Amúgy hajmeresztő összeesküvés-elméleteket tartalmazó írások jelentek meg a kormánysajtóban, mégpedig azért, hogy valahogy elfogadtassák a hazai és a nemzetközi közvéleménnyel, hogy itt valóban kémkedésről van szó. Ha ugyanis azt írták volna le, amit mi kivizsgáltunk, abból nehezen lehetett volna kihozni azt, hogy engem, meg a többieket vezetőszáron, bilincsbe verve vigyenek el. Évekkel később, amikor már senkit nem érdekelt, hogy mi van velünk, illetve a felmentő ítélet sem, akkor már a háttér sem volt fontos.

Mennyi időre van titkosítva az ügy?

Azt hiszem negyven évre.

Ha viszont azt mondja, hogy a felmentő ítélete már nem volt érdekes senki számára, miért érdeke most bárkinek felmelegíteni az ügyet? Pláne, hogy már nem is kémkedés a vád.

Nekem úgy tűnik, most már csak az ügyészségnek áll az érdekében ez a felmelegítés.

Az ön szerepe elsősorban azért volt fontos, hogy utolérjék valahogy Gyurcsány Ferencet?

Közvetve mindenképpen. Szempont lehetett, hogy ha már Gyurcsányt személyesen nem tudják, akkor a második emberét el lehet kapni.  Ennek ugyebár az lett volna a jelentősége, hogy a második ember csak úgy csinálhat bármit, hogy az első is tud róla. De engem folyamatosan támadtak és üldöztek, előtte is. Volt például még egy büntetőügy, amelybe engem is bele akartak keverni, de, amikor nem sikerült, és első fokon a vádlottakat felmentették, nem is fellebbezett az ügyészség. Vagyis, nélkülem már nem volt érdekes. És, sajnos, a testvéremre is kiterjesztették ezt a hajtóvadászatot, már nyolc éve ő is büntetőeljárás alatt él, „természetesen” koholt vádak alapján.

Arról lehet-e beszélni, hogy a kúria vajon akceptálja-e a felülvizsgálati kérelmet?

Az ügyvédek szerint, ha az ügyészség ilyen kéréssel fordul a Kúriához, akkor mindenképpen tárgyalnia kell. Az ügyvédem szerint szakmailag nonszensz a felülvizsgálati kérelem, de még ő sem látta, hogy mi van leírva.

Az is bekövetkezhet, hogy újra bíróság elé kell állnia?

Ezen a mostani tárgyaláson nem kell megjelennem, de természetesen el fogok menni. A Kúria dönthet úgy, hogy elutasítja a kérelmet, de akár vissza is adhatja az egész ügyet újratárgyalásra. 

Ad abszurdum, elindulhat az egész elölről?

Annyira alapos tárgyalások volt ezek, mind első, mind másodfokon, annyira részletesen mindenre kitértek, hogy nem létezik, hogy törvénytelenséget követett volna el a bíróság. Mert csak ebben az esetben van helye a felülvizsgálati kérelemnek. De ad abszurdum, ahogy mondja, még azt is lehet képzelni, hogy elindul minden a kezdetektől.

Sokat mosolyog, én gondolom kínjában, amikor erről az egész ügyről beszél…

Pszichológus lett?

Nem, csak így képzelem, mert nem annyira mulatságos a dolog. Szóval hogyan lehetett elviselni évek meghurcoltatásait?

Nagyon nehéz erről beszélni, pláne, hogy öregszem, és egyre érzékenyebbé válok…

Mert hány éves?

A napokban töltöm be a hatvanat… Inkább nem beszélnék az érzelmeimről.  Legyen elég annyi, hogy mindenféle szempontból megviselt engem, a feleségemet, akinek nagyon sokat köszönhetek, és a családomat is, nem tudtam őket megvédeni.  A kisfiam, aki most tizenegy éves, nem tudja, hogy mi van, de érzi. Négy éves volt, amikor mentünk fagyizni, és ahogy kihajtottunk volna az udvarról, 3-4 fekete autóval találtuk magunkat szemben. Kiszállítottak bennünket, és mondták, hogy a gyereket vitessük el, ne lássa, hogy házkutatás lesz, és az apját elviszik. Egy hét múlva, miután a bíróság elutasította az ügyészség indítványát, és elengedtek az őrizetből, újra elindultunk, hogy akkor tényleg fagyizzunk, a gyerek megkérdezte: a rendőr bácsik most engedni fognak bennünket? Később mesélte, hogy rendszeresen azt álmodta, üldöznek bennünket feketeruhás emberek, és hol őt zárják be, hol engem. Hogy honnan tudta négy-öt évesen, hogy mi az a börtön, fogalmam sincs. Szóval a gyerek szinte minden megérzett, ami körülötte zajlott.

A civil életét hogyan tudja menedzselni?

Ez sem volt könnyű, bár az emberek többsége kifejezetten pozitívan viszonyult hozzám, inkább szurkoltak nekem. Nem akartam magyarázkodni, eléggé visszahúzódtam a társasági életből.

És munkát is talált?

El tudtam helyezkedni, de csak most vagyok vezető állásban, mert két éve egy könyvkiadót vezetek. Előtte is jó munkám volt. A munkatársaim fantasztikusak voltak, nehéz erről is meghatottság nélkül beszélnem. Egzisztenciálisan is rendben voltam, bár ehhez sok segítséget adott a Fidesz: megnyertem a 98 százalékos pert, ami ugye a végkielégítésemet illette, a munkaügyi peremet, aminek következtében visszamenőleg két éves munkabéremet kellett kifizetniük, nagyon sok pénzt nyertem a kártérítési perekben. Amikor hazudtak rólam, és ezt gyakran megtették, akkor én pereltem. Nyertem Budai Gyula ellen, Németh Szilárd ellen, Rogán Antal ellen, az összes újságíró ellen, aki hazugságot írt.

Ezekről nem sokat olvashattunk…

Nem, mert már sem a jobb, sem a baloldalnak nem voltam fontos. Az MSZP, azok után, hogy 2010-ben azt tűzte a zászlajára, hogy a múlttal le kell számolni, a politikai szintre emelt szolidaritást nem vállalta, mert nem akart belőlem hőst csinálni. Én a múlt, a Gyurcsány embere voltam. Így aztán mind a két oldal abban volt érdekelt, hogy elhallgassa a pozitív fordulatokat az ügyeimben. Személyesen többen mellém álltak az MSZP-ből is, politikailag azonban már csak a Demokratikus Koalíció.

Pedig ön demonstratívan nem politizált…

Nem igazán, pedig kellett volna, miután miniszter lettem, de abban a pozícióban is szakemberként viselkedtem. Nem is volt jó döntés az, és erről többször nyilatkoztam, hogy politikai állásra adtam a fejem. A rendszerváltás óta a közigazgatásban voltam, egészen 2006-ig, és akkor vállaltam el a miniszteri posztot. Nem volt jó döntés. A feleségem óvott is tőle. Sajnos igaza volt. Azt gondolom, hogy jó közigazgatási szakember voltam.

Nyilván ezért dolgozhatott az Antall-kormányban is.

Igen, de fontos tudni, hogy az MSZP-től kaptam hozzá az engedélyt. Tagja voltam a pártnak, bár felfüggesztették, közös döntés alapján a pártagságomat. Tegyük hozzá gyorsan: ezt Antall József elfogadta. Ez a mai világban teljességgel elképzelhetetlen. Az még egy más politikai kultúra volt. Hogy mennyire más politikai kultúra volt, emlékszem rá: ’94-ben, amikor az MDF elvesztette a választást az első fordulóban, megkeresett engem Boross Péter – tudván az MSZP-s kötődésemről – , hogy próbáljam meg elintézni a szocialisták vezetésével, hogy a Magyar Nemzetet, amely egy állami cég birtokában volt, megvehesse a jobboldal. Tehát a kérés az MDF-kormánytól érkezett és az MSZP-kormány hagyta jóvá. Mindezt nem vertük nagydobra, de a Magyar Nemzet így tudott kijönni az állami felügyelet alól.

Vannak még politikai kapcsolatai mostanság?

Vannak, csak politikai ambícióm nincs már, semmilyen irányban. Politikus nem akarok lenni, de azért sokat beszélgetek politikusokkal.

Tehát nincs kizárva.

Nem is voltam soha. Itt pusztán arról van szó, hogy az én ügyeimmel kapcsolatban csinált-e politikát a baloldal, vagy nem. Hát nem csinált.

Ez a könyvkiadó, amit vezet, erről mit lehet tudni?

Művelt Nép Könyvkiadó.

Ilyen létezett valamikor.

Igen, mint könyvterjesztő cég. Az én édesapám a Móra Könyvkiadónak volt az igazgatója, de azt privatizálták, a Művelt Nép pedig partnere volt apámnak. Legközelebbi kollégám édesapja pedig a Művelt Nép egyik vezetője volt, így az ő emlékükre lett ez a neve. Jó két éve létezünk.

Milyen profillal?

Vegyes, de alapvetően szórakoztató irodalom a női közönség számára. Krimik, sci-fik, romantikus regények, de vannak politikai-közéleti kiadványaink is.

Nem akarja megírni az élettörténetét?

Gondoltam rá, de nem biztos, hogy meg tudnám úgy írni, hogy ne keltsek csalódást. Mint említettem az ügyeim jelentős része államtitkot érintenek. Azok nélkül pedig értelmetlen lenne könyvet írni. Miniszterségem alatt például a legérdekesebb szituációk minősített adatot érintenek. Pár éve a nemzetbizottsági bizottság ülésén elmondtam, hogy az ott ülők mindegyikéről tudok valamit. Ha óhajtják, én ezeket mind elmondom, ha kapok felmentést a titoktartási kötelezettség alól. Nem óhajtották. Csak azt akarom mondani, hogy úgy megírni valamit, amiről tudok, hogy csak jelzem a tudást, semmi értelme.

És fikcióként?

Nagyon sok ügy van, és előbb-utóbb ráismernének arra, akiről írom.

Így viszont az élete egy regény, de egy rossz regény.

Nem rossz. Miért lenne rossz?

Azért, mert a főszereplő élete folyamatos lelki terrornak van kitéve, de mindezt nem lehet könyv formájába önteni.

Természetesen azt a vonulatát az életemnek, ami a meghurcoltatást jelentette és jelenti, nagyon rosszul élem át, azt viszont nagyon jól, ahogy az emberek viszonyulnak hozzám. Hogy mindenhol segítenek, támogatnak, elfogadnak. A család szintén nem a rossz része az életemnek; a feleségemet nem ismertem volna meg, ha nem dolgozom az államigazgatásban. Nem mondhatom persze, hogy a bírósági rész nem visel meg, mert megvisel, éppen úgy, mint a börtönnel való fenyegetettség. Sokszor átéltem és álmodtam azt, hogy a börtönben vagyok, és ott mit kell csinálnom, illetve hogyan tudok gondoskodni a családról, ha bent vagyok.

Ugye három napot töltött cellában?

Igen, azt a bizonyos 72 órát. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy nem kívánom ezt a sorsot azoknak sem, akik ezt tették velem. Semmilyen bosszúvágy nincs bennem. Pedig én nem követtem el semmilyen bűnt, koholt vádak alapján hurcoltak meg. Lehet, hogy épp ez a magyarázat: nem kívánok a politikai ellenfeleimen ilyen módon bosszút állni, hiszen velem is ez történt.

Egyébként hogy élte át azt a három napot?

Szörnyű volt. A feleségem készített össze csomagot, először nem engedték be, de aztán bekönyörögte magát. És beadott egy könyvet, hogy olvashassak, a könyvbe beletett egy fényképet, ahol hárman vagyunk a gyerekkel. Alig tértem magamhoz tőle. Már csak azért is, mert nem tudtam, hogy mi lesz velem, látom-e egyáltalán őket, két évig, tíz évig, száz évig, életfogytig… Nem tudtam, hogy mi fog történni. És ez mindenkit megviselt, az egész családot, szülőket, gyerekeket, testvéreket egyaránt.

Az orvos testvérét, ha jól tudom, 2010-ben ön miatt dobták ki az igazgatói állásából.

Igen, miközben az egyik legjobb szakember és vezető volt az egészségügyi szférában. Érdekes talán, hogy amikor én döntéshozói pozícióban voltam, nem engedtem őt kinevezni, pont azért, nehogy támadjanak bennünket emiatt. Pedig megnyerte az akkor még létező BM kórház főigazgatói posztjára kiírt pályázatot. Jogilag nem lett volna törvénybe ütköző, erkölcsileg azonban nem vállalhattam. Később, amikor elkerültem a Belügyminisztériumból, kinevezték, és kiváló munkát végzett ott is, majd a Központi Állami Kórházban is. Tudja az, hogy engem bántanak, az egy dolog, de hogy a környezetemet is, az nehezen elviselhető. A feleségem közvetlen munkatársait is sorban rugdosták ki az állásukból.

Úgy tudom, május végén dönt a Kúria, így van?

A hétvégén megyek el a Postára kiváltani az értesítőt, lehetséges.

És mikor lesz hatvan éves?

Vasárnap, és összejövünk: család, barátok. Már most tudom, hogy boldog születésnap lesz.

Szelényi Iván: A mai ellenzék semmilyen választási rendszerben nem tudná legyőzni a Fideszt!

„A magyar politikában csak akkor lesz változás, ha létrejön egy olyan baloldali, de a jobbközépet is lefedő néppárt, amely ha megerősödik, képes a választásokon legyőzni a Fideszt. Ennek azonban még a magvát sem látom”- nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Szelényi Iván, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Yale Egyetem tanára. Szelényi szerint a mai ellenzék pártjai hitelt vesztettek, képtelenek megtörni a Fidesz uralmát.

Még a választás előtt az nyilatkozta, hogy a rendszerváltás óta először szavaz, és a Karácsony-féle MSZP listát választja. Az eredményt látva, csalódott?

Az a helyzet, hogy megijedtem, és nem mentem szavazni.

Azt hittem, hogy a tudósok között kevesebb a bizonytalan. Ez nem csak a tájékozatlan ember sajátja?

Nézze, én nem voltam bizonytalan, Karácsony rokonszenves, mindig mosolygós. Imádtam, amikor azt mondta, hogy a győzelem után bebiciklizik majd a miniszterelnöki hivatalba. Persze ő legalább olyan jól tudta, mint én, hogy erre nem lesz módja.

Talán mások is visszahőköltek az utolsó pillanatban, ahogy ön is. De mitől ijedt meg?

Rádöbbentem, hogy mégsem akarok azokra a szocialistákra szavazni, akik már annyi mindent csináltak ebben az országban. Évtizedek óta ülnek a parlamentben, s nem találták meg az utat a választópolgárokhoz. Ráadásul a korábbi kormányzásuk és a programjaik is taszítottak. Ennek a pártnak előbb fel kéne támadni, hogy képes legyen érvényes üzeneteket küldeni a társadalomnak. Karácsony nagy kincs lehetne a magyar politika számára, bár az is lehet, hogy túl korán került elő.  És róla azt sem tudhatjuk, hogy van-e benne kellő hatalomvágy, ami szükséges egy olyan párt felépítéséhez, amely aztán tényleg legyőzi a Fideszt.

Összességében az ellenzék több szavazatot kapott, mint a Fidesz. Egyértelmű önnek, hogy a Fidesz nyert, vagy az ellenzék vesztett?

A lényeget tekintve mindegy: a Fidesz nyert. De ezen a választáson az is kiderült, hogy Orbán Viktort és pártját le lehet váltani, mert a „migránsozás” nem tart ki sokáig. De most még ezt akarták hallani a választók.

Vagy inkább az ellenzéki sajtó gyengesége miatt csak ezt hallották…

Sokakkal beszéltem, szerintem azt akarták hallani, hogy a kormány mindenkit megvéd, mert a bevándorlóktól való félelmet a Fidesz felerősítette. Ha előveszi a mai Népszavát, abban vastagbetűvel szedett hír közli, hogy egy migráns megerőszakolta volt barátnőjét. A ma már egyetlen ellenzéki lapban is ez a vezető hír…

Tudjuk, kormányhirdetések is vannak a Népszavában, ezek szerint migránsozással is támogatják a hatalom céljait. Talán ez a fennmaradásuk feltétele.

Ha a Magyar Idők teszi ezt, akkor értem. De, hogy az egyetlen baloldali liberális napilap is, attól egyszerűen eldobtam magam.

Ne csodálkozzon, ilyen állapotban van ma a magyar sajtó, de az ellenzék sincs jobb bőrben, hisz a választás előtt képtelen volt összefogni, inkább vállalta a kétharmados Fidesz győzelmet.

Számomra már az is teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy egyetlen ellenzéki párt vezetője sem mert nyíltan fellépni a „migránsozás” ellen! Pedig kérem, nézzenek szembe a valósággal: Magyarország öregedő társadalma nem lesz képes a nyugdíjakat kifizetni, ha nem lesznek bevándorlók, akik között jól képzett szakmunkások épp úgy vannak, mint egyetemi tanárok. Tessék odafigyelni Ferenc pápára: kutya kötelességünk az életveszélyben lévő emberek befogadása!

Professzor úr, abban a fokozott bevándorlók elleni őrült gyűlöletben még rosszabbul is szerepelhetett volna az ellenzék, nem gondolja?

Tudom! Ezen vesztett volna szavazatokat az ellenzék, de legalább morális tőkét tudott volna gyűjteni! Később ugyanis kiderül, hogy a kormány által felkorbácsolt félelemre nincs ok. De ezt a kockázatot nem vállalták, az ellenzék pártjai vagy hallgattak, vagy cáfolták a kerítés lebontásának vádjait. Ők sem akartak „migránsokkal” együtt élni. Még arra sem törekedtek, hogy legalább kerüljék a kormányzat szókészletét, s menekülteket mondjanak inkább.

A bevándorlók ügyében érdemes lett volna szavazatokat veszíteni.  Churchill tudta, mikor kell szavazatokat veszteni, hogy aztán megnyerhesse később a választást.  Annyi bölcsesség azonban nem volt az ellenzékben, hogy a jövőre gondolva morális erőt gyűjtsön.

Orbán és a Fidesz már a harmadik választást nyeri egymás után. Felmerül, hogy ebben a választási rendszerben tényleg le tudja győzni valamikor az ellenzék?

Ez az ellenzék semmilyen választási rendszerben nem tudja legyőzni a Fideszt. Ha arányos lenne a rendszer, akkor legfeljebb koalícióra kényszerült volna Orbán Viktor. De tessék elhinni, akadt volna partnere a meglévő pártok között; az LMP vagy a Jobbik erre is biztosan hajlandó lett volna.

Viszont a mai ellenzék együtt teljesen kormányképtelen, Gyurcsány és Vona elképzelhetetlen egy kormányban. Nekem az mondták, hogy szakértői kormány lett volna. Ugyan, ez vicc, senki nem gondolhatja komolyan, hogy a szavazatok ötödét megszerző Jobbik minden befolyásról, tisztségről lemondana? Ezt nem hiszem. Az így megalakuló kormányban állandó lett volna a parlamenti szóváltás, s jöhetett volna egy új választás, ami fölényes Fidesz győzelmet eredményez.  Vagyis a ma meglévő ellenzéki pártstruktúrában nem lehet a Fideszt leváltani. Nincs olyan választási törvény, amelyben ez megtörténhetne. A legnagyobb probléma az, hogy ma nincs olyan párt, amelyik a Fidesz váltópártja lehetne.

Helyette egy működésképtelen, kaotikus koalíció létezik, amelynek egyes szereplői egykor gárdista egyenruhában vonultak fel a parlamentben, s most tőlük várjuk, hogy liberálisokkal és állítólagos szocialistákkal kormányozzanak együtt?

Talán épp ezért érezzük azt, hogy nyert a Fidesz, s közben a választópolgár az ellenzéket leváltotta. De vajon kialakulhat-e az ellenzék abból a százezer emberből, akik hétvégeken a parlament elé vonulnak? További kérdés, hogy lehet-e Márki- Zay Péter az ellenzék vezére?

Csak egy dologban vagyok biztos: a magyar politikában akkor lenne változás, ha létrejönne egy olyan baloldali, de jobb-középig terjedő néppárt, amely megerősödve valóban képes lenne a Fideszt a választásokon legyőzni. Ennek még a magvát sem látom. Azt ugyanis teljesen reménytelennek tartom, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok, tehát a DK, az MSZP, a Jobbik, és az LMP összefognak, és ez a formáció legyőzheti a Fideszt. Erre semmi esély, ez ma már egy lejáratódott, sikertelen politikai garnitúra.

Pedig az ország számára létszükséglet lenne egy baloldali, liberális értékeket is képviselő, jobbközépig tartó politikai erő megalakítása. Olyan politikai pártra lenne szükség, olyan politikusokra, mint Jeszenszky Géza, Bod Péter Ákos, és az MDF más nemzeti konzervatívjai is szavazni tudnának.

Miközben pedig a mai ellenzék a parlamentben teljesen eszköztelen, politikai befolyás nélküli, bármi megtehető nélküle. Gondolja, hogy helyüket átveszi majd az utcán gyülekező tömeg?

Lehetséges, sőt kívánatos lenne, ha a parlamentbe jutott politikusok meg tudnának fogalmazni egy olyan koherens világképet, amely üzenet a társadalomnak. Egy morálisan vállalható, egységes politika kellene, amelyet a magyar választó képes támogatni. A parlamenti bojkott – amiről olvasok – az a választók cserbenhagyása lenne.

Az együttműködéstől korábban elzárkózó LMP a választás után elkezdte szervezni az ellenzéket. Egy vállalható ellenzéki stratégiát akartak kidolgozni. Gondolja, hogy ezzel le tudják mosni azt az egyesek szerint történelmi bűnt, amelyet azzal követtek el, hogy jelöltjeiket nem léptették vissza, s ezzel biztosították a Fidesz kétharmadát?

Az LMP szerepéről csak azt tudom mondani, hogy ha ez a párt nem létezne, akkor ezt írná fel receptnek az orvos Orbán Viktor számára. Az LMP azt csinálta, ami a Fidesz számára fontos. Persze, Orbán nélküle is nyert volna, de ehhez az LMP nagyon jól bedolgozott.

De ha a jelenlegi ellenzék képtelen lett volna együtt kormányozni, attól még az ellenzéki feladataikat el tudják látni közösen?

Azért nem mentem el szavazni, mert nem látom a lehetőséget, hogy ebből a négy pártból valami kijön. Négy balszerencsés pártból, legfeljebb négyszeresen balszerencsés politikai erő válhat.

Korábban szó volt arról, hogy az ellenzéki pártok mindegyikében van olyan politikus, aki inkább a Fidesz érdekeit képviselte, mint a saját pártjáét. Ezt Botka is mondta, aki azóta minden pártbeli tisztségéről lemondott. Meglepi?

Nézze, én nem vagyok a konspirációs elméletek híve, de abból, amit némely politikus művelt, valóban az a logikus következtetés, hogy Orbánnak dolgozott. Persze ez összefügghet a nézeteikkel is, talán tényleg ők is utálják a bevándorlókat, esetleg rettegnek a muzulmánoktól, még az is elképzelhető, hogy nem hívei a képviselő-jelöltek visszalépésének.

Ha az ellenzék azt folytatja, amit korábban elkezdett, az hova vezet?

Sehová. Simicskának az az ötlete, amely a szélsőséges Jobbikot a politikai centrum felé tolta, amivel a Fidesz szélre szorult, kiváló gondolat volt. Csak ezzel a gárdával elképzelhetetlen, hisz Vona vezetése alatt vonultak gárdamellényben a parlamentbe. Senki ne mondja nekem, hogy szélsőjobbosból valaki néhány hónap alatt Angela Merkel lesz.

Akkor rosszabb a helyzet, mint gondolnánk?  

Új párt kell, Gyurcsánynak ebben igaza van. Felvetette ugyanis, hogy egy olyan nagy ellenzéki erő kéne, amilyen az Egyesült Államokban a Demokrata Párt. Ennek az ötletnek csupán az a baja, Gyurcsány Ferenc legalábbis azt hitte, hogy ezt a pártot neki kéne vezetni. Pedig ebben a pártnak mindenkire szükség lenne, csak Gyurcsányra nincs. Félreértés ne essék, szerintem Gyurcsány Ferenc éles eszű, felkészült, de karaktergyilkosság áldozata, és a megsemmisítéséhez ő maga is hozzájárult.

Marki-Zay Péter azt mondta a százezres tömegnek, hogy „ti vagytok az ellenzék”. Lehet, hogy már a magyar választó is jobban hisz a tömegnek, s az utca dönti majd el, hogy mi történik az országban?

Az utca óriási szerepet játszhat, láttuk az arab tavaszt, vagy az ukrán változásokat, de 2006-ban sem volt forradalmi helyzet Magyarországon, csak a szélsőjobboldal, illetve a Fidesz által megszervezett népi ellenállás. Ez rettenetesen meggyengítette a kormányzatot, de lemondásra nem kényszerítette.

Ma a nyomát sem látom a forradalmi helyzetnek, pedig akik máshová szavaztak szomorúak, elégedetlenek.

A Fidesz által vallott ideológiának – amit nemzeti radikalizmusnak nevezek – komoly társadalmi háttere van.

A leendő kormányról keveset tudunk, legfeljebb az sejthető, hogy ki nem lesz tagja. Elképzelhetőnek tartja, hogy Orbán Viktor igyekszik konszolidálni a helyzetet, vagy inkább a március közepén emlegetett leszámolással megyünk tovább az orbáni úton?

A konszolidációban már 2014-ben is reménykedtünk, de annak ellenkezője következett. A kormányról valóban keveset tudunk, azt tudjuk, hogy nem lesz kancellária miniszter Lázár János, aki többet akar a gyerekével lenni, és ez roppant tiszteletre méltó. De szerintem inkább azért távozik, mert túlságosan erőteljes politikus, s jelezte: ha szükség lenne rá, akkor az egész országot képes lenne elvezetni. Lázárt Hódmezővásárhelyre száműzik, mások, Navracsics és Áder Brüsszelbe került. Az unió fővárosa kicsit jobb hely, mint az egyébként biztosan vonzó Hódmezővásárhely. Talán Lázárnak nem volt módja eldönteni, hol tölti a „lehűlés éveit”, ahonnan van visszaút, hiszen Áder János is visszatérhetett néhány év „büntetés után”.  Azóta viszont szorgosan aláírja a törvényeket, ellenállása pedig kimerül abban, hogy a jóváhagyással az utolsó napig kivár. Ezzel is jelzi, nem Schmitt Pál ül már az államfő székében, aki mindent azonnal aláír.

Sejthető, hogy egy megváltozott kormány merre vezeti az országot, főleg, ha az első törvények egyike a „Stop-Soros”, amely a demokrácia további, jelentős leépítését szolgálja?

Ez a rendszer egy illiberális rendszer, éppúgy, mint Putyin, Erdogan, vagy épp a Kaczynszki berendezkedése.

Az illiberalizmus lényege szerintem a végrehajtó hatalom rendkívüli mértékű megerősítése. Választási törvényekkel, propagandával, a média megregulázásával képesek megteremteni azt a helyzetet, amelyben olyan törvényeket fogadnak el, amilyet akarnak.

Fontos még a végrehajtó hatalom alá rendelt ügyészség függetlenségének felszámolása, – látjuk erre Trump is tesz sikertelen kísérletet – Magyarországon viszont már jó ideje nem indul olyan per, amely a végrehajtó hatalom számára kínos lehetne.

De még mindig vannak független bírák, akik „okoskodnak”, s a lehető legtisztességesebb ítéletek meghozatalán fáradoznak. Valószínű, a bírák nagyobb része nem akar behódolni. Velük nem tudnak mit kezdeni, mert a bíróság függetlenségének fenntartására kényes leginkább az Európai Unió.

Vagyis törvényesen betilthatóak a civil szervezetek?

Kérdés, hogy

meddig mernek elmenni. Civil szervezetek még Szaud Arábiában is léteznek, ezeket ellehetetleníteni, a Helsinki Bizottságot megbélyegezni nem kockázatmentes döntés az Európai Unió egyik tagállamában.

Világos, hogy a maradék két pont, amit az illiberális állam projektjét Orbán Viktornak eddig nem sikerült megoldani, pedig Putyin már ezen is túl van: az a civil szervezetek, és a bírák függetlenségének a megszüntetése. Ezen a két területen persze még lehet változás. Itt lesz nagy harc, hogy a következő négy évben a kétharmados kormánytöbbség tud-e olyan alkotmánymódosításokat végrehajtani, amit le lehet nyeletni az Európai Unióval úgy, hogy a 6 milliárd eurós támogatást továbbra is megadják.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!