Blogles

Neonácik európai törvényjavaslatokkal takargatnák Orbán bűntetteit

Az a megalázó igyekezet, amellyel decemberben a Fidesz mindent elkövetett, hogy benn maradjon a Néppárti frakcióban, két okból is meglepő volt. Ennyire látványos vesztes állapotban Orbán életében korábban egyszer került: a 2006-os választások elbuktakor, az úgynevezett miniszterelnöki vitában. A másik ok, hogy már mintegy egy éve számtalan jel mutatott arra, hogy a Fidesz az Európai Parlament radikálisan konzervatív pártcsaládjában vizionálja a jövőt, vagyis az úgynevezett Európai Konzervatívok és Reformereknél (ECR).

Történt, ami történt a lengyel-magyar kapcsolatokban a decemberi vétó kapcsán, és az is nyilvánvaló lett, hogy az ECR egyik meghatározó pártja, a lengyel PiS – ennek vezetője Jarosław Kaczyński – nem látná a Fideszt szívesen a maga közelében. Hogy miért, arra könnyű válaszolni, ezer ok választja el ugyanis a két pártot (az Oroszországhoz való viszony, a PiS európai és transzatlanti elkötelezettsége stb.). Ráadásul a lengyel pártot közel sem lehet olyan elvetemült korruptsággal vádolni, mint a magyart. Viszont legfeljebb csak abban értenek egyet, hogy hogyan is építsék le a demokráciát saját államukban, s hogyan betonozzák be hatalmukat ezáltal. A jelek szerint viszont ez nem elegendő.
A szakításra utalt december közepén Szijjártó körutazása Európa neonáci vezetőinél, de ebből sem sült ki valami sok; pedig Orbán már eléggé beleélte magát abba, hogy egyesíti az Európai Parlament konzervatívjait (ECR) és az „identitáriusként” magukat megjelölő – többnyire neonáci – populistákat.
Még az óriási parlamenti befolyás sem csábította erre az ECR-t; egyszerűen azért, mert nem akartak egy kupacban ülni egy olyan sereglettel, melynek legtöbb tagját az oroszok tartják a ma olyannyira divatos lélegeztetőgépen. Több jel mutat arra, hogy az „identitáriusok” sem repesnek osztatlanul a Fideszért; Szijjártó körútjának látható kudarca erre enged következtetni. De lehetnek közöttük jó páran, akik számára Orbán mégsem vállalhatatlan. A ma esti Európai Parlamenti szavazás egy-két érdekessége erről
lebbenti fel a fátylat. Egyebek mellett az, hogy jó néhány, a magyar kormány viselt dolgait mentegető törvényjavaslatot adott be az „identitáriusok” között ülő egy-két olasz.
El fogjuk ezeket utasítani…
Ara-Kovács Attila

Gyóntatószékben – II.

Arrogánsak, nincs egyeztetés

Tudom atyám! Már 2007-ben a budapesti Marcibányi Téri Művelődési Központban, a Jövőnk vitasorozat első zárókonferenciáján megmondtam, ami ma is aktuális, csak ellenzékünk nem képes ilyen szlogeneket alkotni. „Fel a mélyből, aki magyar!” És még azt is hozzá tettem akkor, hogy „Arrogánsak, nincs egyeztetés, semmilyen szakmai kör véleményét nem hallgatják meg, mindenhez jobban értenek, mindent jobban tudnak. Szétfoszlott a régi többség, mert kiderült, hogy képviselői cinikusak. A cinizmus, az értékrombolás, a tudatos értékrombolás, a gúnyos kacajokkal kísért értékrombolás, vagyis a cinizmus korunk egyik legfőbb betegsége Magyarországon.” Lehet, hogy mindez visszaüt rám is, Atyám?

Bevallom az úr színe előtt, eddigi beszédeim mindegyike elsősorban kampányszöveg volt, hogy elvarázsoljam a tömegeket, magamhoz édesgetve őket és szavazataikat. Nagy bűnöm ez, de hát mit is tehetne egy magamfajta politikus. Legfeljebb annyit, hogy bevallja, ne azt figyeljétek amit mondok, hanem azt, amit teszek! Akkor is megmondtam, az ember „…ha az eszére hallgat, és nemcsak a szívére, akkor tudnia kell, hogy a nemzeti egységhez csak a jobboldali egységen keresztül vezet az út, és aki nem a jobboldali egységre szavaz, az kockára teszi a változás lehetőségét. A változáshoz az út a teljes jobboldali egységen, majd később a teljes nemzeti egységen keresztül vezet.” Csak a Fidesz, tudja atyám, csak a Fidesz!

A közmunka a roma közösség számára a legnagyobb jótétemény

Azt is mondtam a minap eminenciás uram, hogy „a közmunka a roma közösség számára a legnagyobb jótétemény, amit az elmúlt négy évben adhattunk”. Mit is szólhattam volna mást, pár hónappal a választások előtt. Több százezer szavazat a tét, ennek megfelelően kellett szólnom, akkor is, ha másképp cselekszem majd. Garanciaként kineveztem a cigányság egyik kedvencét, Farkas Flórit miniszterelnöki biztosnak. Már bocsánat atyám, de tudom én, hogy mitől döglik a légy. Még Bódi Guszti meg felesége is tanúja volt ezen kijelentésemnek. Flóri meg „istápolja” csak a cigányságot, úgy, ahogy én szeretném.

“A nagy cél, hogy Európát átalakítsák és Európát átléptessék a kereszténység utáni korba, és Európát átléptessék a nemzetek utáni korszakba, ez a folyamat az európai választásokon elapadhat, tisztelt hölgyeim és uraim, és nekünk elemi érdekünk, hogy meg is akasszuk.”

Amit mondtam, megmondtam. Európa legmodernebb konzervatívjai leszünk és kész! Én már csak tudom. Mert Magyarországnak kereszténydemokrata kormányzásra van szüksége és ezt én végrehajtom minden körülmények között. Nem veszi szentségtörésnek atyám, ha most egy amerikai elnököt idézek ezzel kapcsolatban. „Ne azzal törődjünk, hogy Isten a mi oldalunkon áll-e, hanem azzal, hogy mi Isten oldalán állunk-e.” Az én olvasatomban, remélem nem istenkáromlás, amit mondok, ez azt jelenti, hogy én még fontosabb vagyok Istennél is atyám!

És ez az én legnagyobb bűnöm, amit most be is ismerek, és amire kérek feloldozást. Meg vagyok győződve arról, hogy ami a fejemben van, az szentírás.

Én vagyok a kiválasztottja most a magyarnak, én vagyok szemükben az isten.

Bocsássa meg nekem az Úr a fentieket! De hova is mehetnék ezzel a bűnömmel? Az orvosok félrebeszélnek, híveim meg úgy is tudják rólam mindezt. Én vagyok a kiválasztottja most a magyarnak, én vagyok szemükben az isten. Keresetlen szavakkal adtam elő mindezt atyám, ebből is láthatja, hogy őszinte vagyok és bűnbánó. Kérem az urat oldozzon fel, mert meg vagyok arról győződve, hogy mindezt hazámért és népemért teszem. A járulékos javak mellékesek, azokat elfogadom, földi halandóként mit is tehetnék mást. Bűneimet felsorolva, hitemet vállalva végezetül kimondom, „hinnünk kell abban, hogy képesek vagyunk megváltoztatni az emberek életét, javítani országunk lelki, fizikai és erkölcsi állapotát, és ezt a szándékunkat szégyenkezés nélkül, nyíltan vállalnunk kell.”

Isten engem úgy segéljen! Nincs számomra fontosabb, mint saját képemre gyúrjam mindazt, ami körülöttem van! Isten bocsássa meg ezt nekem és minden vétkemet! Miatyánk ki vagy a menyekben! Mi pedig maradunk itt a földön fürödve javaiban, áztatva lábainkat a pénzlavórban! Ennyi! Csapó!

Az első rész itt olvasható >>>

Kéz a kézben

0

Biztos, ami biztos: az MSZP sem akar lemaradni az LMP mögött, hiszen Tóth Berci a minap fegyelmivel fenyegette meg azokat, akik nem szavazták meg a képviselői fizetésemelést. Az a Tóth Bertalan keménykedik most, aki tavaly – nagyjából a párton belüli ügynökbotrány kirobbanása előtt – megpróbált megegyezni a Fidesszel a reklámtörvény 2/3-os részeinek a támogatásáról.

Botka azonban szétcsapott közöttük, s felrúgta az „aláírás előtti” háttér megállapodást. Botka elnökségének nem sokkal később befellegzett, ma az MSZP elnökét Tóth Bertalannak hívják. S az új rendbe valahogyan Gőgös Zoltán sem fért bele. A folyamatokat látva nem véletlenül.

Tóth Bertalan megválasztott elnök a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kongresszusán. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hadházy Ákost – aki az LMP-ben a legkövetkezetesebb ellenfele volt a korrupt NER-nek – kitartó munkával végleg elüldözték az LMP-től, a korszakváltással megbukott Szél Bernadett még most is az LMP társelnöke. Aki egyébként mindenben fő tanácsadójára, Ungár Péterre hallgat.

„Fizetésemeléses ügye” azonban az LMP-nek is van, hiszen néhány napja derült ki, hogy a NER egyik főideológusa – Schmidt Mária – jóindulatúan figyelmeztette az LMP kampányfőnökét arra, hogy gondok lehetnek a párt jövőjével, ha megpróbálnak belemenni az együttműködésbe más ellenzéki pártokkal. Az eredmény ismert. Azok pedig, akik ilyen alkuba soha nem mentek volna bele, már nincsenek a pártban egy dicstelen fegyelmi sorozat következményeként vagy éppen önszántukból.

De mindennek ára van. Annak is természetesen, hogy az ellenzéki padsorokban továbbra is biztosított a következő néhány évre a viszonylagos nyugalom. Mert nézzük csak a számokat: az „ellenzék” több mint 60 képviselői hellyel rendelkezik a parlamentben, melyhez képest a Fidesz legújabb alapjogi korlátozásai közül a Stop Soros-t csak 18-an nem szavazták meg, a legújabb alkotmánymódosítást pedig csak öten (!) nem támogatták.

Fordítsuk csak le Schmidt Mária – vagy Orbán Viktor – üzenetét: viselkedhettek úgy, mint egy valódi ellenzék, bírálhattok bennünket, azonban pénzetek, média megjelenésetek, pozícióitok csak akkor lesznek, ha alkalomadtán jól viselkedtek. Tehát nem fogtok össze, partvonalon kívülre toljátok azokat, akik képtelenek megalkudni, a parlamentben interpelláljatok bennünket (amire úgysem válaszolunk), járjatok el a bizottságokba, s bizonyos szavazásoknál tudjátok, hogy hol a helyetek. Tévedés ne essék: ez az üzenet nem csak az LMP-nek szól. Ahogyan a Jobbik megrendszabályozása (ÁSZ, Toroczkai) sem csak nekik szólt: így taposunk el mindenkit, ha túlmerészkedik az általunk szabott korlátokon.

Milyen esély van bármiféle változásra egy ilyen ellenzékkel, amelyik ezer módon fogva van? Semmilyen. De egy haszna azért van annak, ami a választások körül, s azóta történt: az ocsú szép lassan elválik a búzától. Ezekben a hetekben, hónapokban véglegesen nyilvánvalóvá válhat, hogy ki, hova tartozik. Járjon mindenki nyitott szemmel és füllel! A tusványosi meghívókat például már kikézbesítették.

Szerző: Horváth András/facebook

Western worries about Russian disinformation just „fits of hysterics”

In Hungary one doesn’t have to worry about Russian fake news and disinformation because Hungarians are fed the same by their own government, writes Hungarian Spectrum:

Two days ago the foreign ministers of the European Union met in Brussels with Federica Mogherini, the EU high representative for foreign affairs and security policy, presiding. She asked the ministers to support her request to increase human and financial resources “to fight against disinformation and propaganda coming from abroad,” in particular from Russia. According to newspaper reports, “nobody inside the room was opposed to beefing up the task forces involved in such an undertaking.” This unanimity is quite a change from only a few months ago, when the European Council blocked a similar proposal.

The initiative for a joint European effort to combat Russian interference in the political processes of member states came from a Romanian member of the European Parliament, Siegfried Mureșan, who suggested in May that funds for that use be included in next year’s EU budget. It was high time to pay more attention to the problem. Russia has a small army of hackers and trolls. By contrast, the EU’s task force that concentrates on the eastern front has 15 employees and the one that focuses on the Western Balkans and the Arab-speaking world is even smaller than that.

For some time Russia has been active in Europe as well as in North America. For instance, Russian hackers got hold of nine gigabytes of e-mails from Macron’s campaign. Macron complained to Putin at their first meeting in May about Russia Today and Sputnik, financed by Russia’s defense ministry, which attacked Macron’s En Marche! Movement. But Russia’s cyber weapon against the West has proved to be very effective, and Putin has no intention of curbing his hackers’ activities.

Good examples of Russian manipulation can be seen in the Catalonian independence referendum and Brexit. Spanish Foreign Minister Alfonso Dastis announced that his government had confirmed that a propaganda campaign intended to destabilize Spain came from Russia and Venezuela. They used Twitter, Facebook, and other internet sites to publicize the separatist cause and swing public opinion to support it.

Researchers at the University of Edinburgh identified 419 accounts operating from the Russian Internet Research Agency (IRA) that attempted to influence British politics. Russian hackers also spread anti-Islamic sentiments in Great Britain after the recent terrorist attacks. According to The Guardian, hundreds of paid bloggers work around the clock at IRA “to flood Russian internet forums, social networks and the comments sections of western publications—sowing disinformation, praising the country’s president, Vladimir Putin, and raging at the west.” On Monday Theresa May addressed the issue in a speech, saying that Russia’s actions were “threatening the international order on which we all depend.”

The latest complaint came today from the Netherlands. Kajsa Ollongren, minister of the interior, accused Russia of attempting to influence public opinion in the Netherlands by spreading fake news and misinformation. She stated that her country is being “monitored by Russia’s security services which constantly search for opportunities to undermine it in ways that are easy, anonymous, fast and cheap.” She came up with specific examples, one of which was using a group of Ukrainian émigrés with Russian sympathies to try to tilt Dutch public opinion towards a no vote in the referendum on the EU-Ukraine Association Agreement—which was, in fact, rejected in 2016.

Today Sergey Lavrov, Russia’s foreign minister, answered these accusations. “We are quite accustomed now that some of our partners in Europe and across the ocean apparently have no better things to do than blaming our media or branding them as foreign agents. Apparently, the explanation is that people in the capitals, from which such accusations come, be that Madrid or London, are facing numerous unresolved domestic problems. And, probably, get into such sensationalized fits of hysterics to draw the attention of their voters away from their inability to solve those problems,” reported Russia Today.

Hungary’s attitude to Russian internet propaganda shows the usual ambivalence. In May 2017 the European People’s Party held its conference in Malta, where the Fidesz members of the party voted with the majority in condemning “Russian disinformation undermining Western democracy.” Two months later, however, in Budapest, the Fidesz members of parliament rejected a proposal identical with the one Fidesz MEPs voted for. The opposition party LMP translated the text of the EPP statement into Hungarian and turned it in as their own proposal. The document didn’t even get to the floor. It died in committee.

At the November 13 meeting of EU foreign ministers, Szijjártó, along with all his colleagues, voted for the expansion of EU efforts to defend against the systematic cyberattacks on EU member countries. But this piece of information didn’t make it to the Hungarian media. Foreign Minister Szijjártó gave a quick press conference in the intermission, during which he assiduously avoided talking about Russian cyberattacks and concentrated instead on the migrant issue. He also complained bitterly about Ukrainian atrocities against Hungarian symbols in Berehove/Beregszász, where someone took off the Hungarian flag from town hall and put a dirty shirt on Sándor Petőfi’s statue. This anti-Hungarian incident is probably a response to Hungary’s recent treatment of Ukraine.

Hungary has been preoccupied with Ukraine ever since Kiev passed an education law stating that minority students will be able to learn all subjects in their own language in the first four grades but, starting with grade five, with the exception of one or two subjects, the language of instruction will be Ukrainian. Péter Szijjártó said that Hungary will veto all of Ukraine’s moves to strengthen its ties to the European Union. Hungary’s first opportunity to isolate Ukraine came at the end of October when Hungary vetoed a planned December 6 meeting of the NATO-Ukraine Commission. The NATO-Ukraine Commission is a decision-making body responsible for developing relations between NATO and Ukraine and directing cooperative activities between them. Sputnik reported the good tidings that “Hungary announced that it will block Ukraine’s aspirations to integrate into NATO.” In the meantime, Russian hackers and trolls are incredibly active in Ukraine. In Hungary one doesn’t have to worry about Russian fake news and disinformation because Hungarians are fed the same by their own government.

NOVEMBER 15, 2017

(republished with permission)

„Szar-gentini”, avagy szomorú arcomon redők

0

Miközben tömegek ujjonganak a Lajtától a Tatrosig, vagy éppen az EU megannyi szegletében (a kivándoroltak), hogy Sógor Csaba micsoda kemény fickó és milyen prímán megmondta, aközben nem árt egy picit elgondolkodni. Ugyan a politikának nem a köznapi elvek mentén alakul a moralitása, az Európai Unió egyik legfontosabb intézményében attól, akit én a politikai képviseletemmel felruháztam, attól elvárom, hogy az ilyen beszédektől tartózkodjék.

… Az intézet egyik részlegén, ahol dolgozom, sokáig én voltam az egyetlen magyar anyanyelvű. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a román anyanyelvű kollégák számára én voltam az ERDÉLYI MAGYAR archetípusa. Ha valami bajuk volt a magyarokkal, akkor nekem mondták, többes szám, második személyt használva ránk. Ha valamilyen érdekesebb ételt vittem, például egyszer bárányfej levest, akkor azt hitték, hogy az összes erdélyi magyar ezt eszik húsvétkor. És így tovább, és így tovább. Ezért mindig igyekeztem nem nagy marhaságokat csinálni, hogy aztán ne az erdélyi magyarok egészére húzzák rá hülyeségeimet. A politikusok a fentiekről, életünk apró, de meghatározó történeteiről minden bizonnyal hajlamosak elfeledkezni. Másképpen egészen biztosan nem hangzott volna el egy erdélyi magyar képviselő szájából a következő mondat az Európai Parlament egyik strasbourgi ülésén: „Nemcsak SZAR-gentinit, hanem mind a 448 képviselőt minősíti egy ilyen színvonalú jelentés elkészülte”. A politikai hadakozások hevében, az érzelmi politizálás közben, sok minden megtörténhet és talán elfogadott is. Csakhogy egy ilyen, szerencsékre a tolmácsok által nehezen lefordítható mondat, akkor is több mint kínos: szégyenletes. Gyakorlatilag azt állítja a poénos kedvében levő képviselőnk, hogy 448 munkatársa ócska viccek tárgya lehet a plénumban, és még annál is rosszabbat is gondol róluk. Nem mellékes, de ha egy ilyent eresztett volna meg a Magyar Országgyűlésben egy nem a 2/3-hoz tartozó képviselő valamelyik exponáltabb kormánypártiról, akkor egészen biztosan kapott volna egy kis pénzbírságot Kövér László házelnök úrtól. Miközben tömegek ujjongnak a Lajtától a Tatrosig, vagy éppen az EU megannyi szegletében (a kivándoroltak), hogy Sógor Csaba micsoda kemény fickó és milyen prímán megmondta, aközben nem árt egy picit elgondolkodni. Ugyan a politikának nem a köznapi elvek mentén alakul a moralitása, az Európai Unió egyik legfontosabb intézményében attól, akit én a politikai képviseletemmel felruháztam, attól elvárom, hogy az ilyen beszédektől tartózkodjék. Mert ez a performance nemcsak teljes tiszteletlenség, hanem totális diplomáciai öngyilkosság is volt egyben. Kisebbségiként, erdélyi magyarként az identitásunk egyik fontos eleme a nevünk, a bevezetőben már említettem, hogy sok esetben miért. Ha mi nem tiszteljük a másét, akkor mégis mi alapján várjuk el, hogy majd legközelebb tisztelettel viseltessenek irántunk? De ha nem is ezért, hanem pusztán pragmatikus okokból, hiszen legközelebb, ha éppen Romániát kell valamiért figyelmeztetni (sokszor jogosan egyébként) vagy szövetségeseket keresni, akkor kihez fog fordulni Sógor Csaba? Azokhoz, akik egy kétharmadhoz tartoznak és akiket szarnak nevezett? Mindenki el tudja képzelni, hogy milyen hatékonysággal fog majd támogatókat találni, hiszen a képviselő is ember, neki is vannak tűréshatárai. Csupán két képviselőnk van az EU parlamentjében (most hadd tekintsük el, a magyar színekben játszó Tőkés Lászlótól). E két veterán politikus testesíti meg mindazt, amit az EU fontos döntéshozói rólunk, erdélyi magyarokról megtudnak. Ők az erdélyi díszmagyarok Brüsszelben és Strasbourgban. És bár nem vagyok református, azért remélem, hogy a képviselők nem tudják: az egyikük református pap, mert még az erdélyi reformátusokat is ilyen szar poénkodóknak találják gondolni. A politikus, akit a szavazatom révén képviseletemmel felruháztam, vitatkozzon, érveljen, legyen szenvedélyes ha olyan a habitusa, kössön szövetséget, mondjon erős beszédeket és érjen el eredményeket. De soha nem szabad elfelejtenie, hogy figyelem a tevékenységét, és amint egy bizonyos szint fölött lesüllyed egy bizonyos szint alá, legközelebb másra ruházom át képviseletem jogát. Remélem nem csak én vagyok így ezzel az erdélyi magyarok közül.

Silye Lóránd

(A szerző geológus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézete magyar tagozatának oktatója)

(Transindex)

Végső búcsú „mindenki Laci bácsijától”

0

Másnap (november 16.) dél körül csörgött a mobilom és egy hang azt mondta, hogy az MTI-től keres, mondjam meg neki, hol, ill. hogyan érheti el Cseke családját, hogy a hírt meg tudják erősíteni. Mondtam, én Zsuzsa telefonját nem adhatom ki, ugyanakkor furcsállottam, hogy ennyire bizalmatlanok egy halálhírrel kapcsolatban.

Őszintén, Géza halála nem ért váratlanul. Már tavasszal sejteni lehetett, hogy nincs sok hátra a 90. születésnapját március 24-én ünneplő legendás Csekének. Az ünneplés csak a magyar médiában volt követhető.  Géza, 2016 vége felé már nem járt el a szabadeurópás kollegák havi összejövetelére. Érezhetően megromlott az egészségi állapota.  A bajor állam még októberben köszöntötte 60. házassági évfordulója alkalmából. Felejthetetlen dátum, hiszen 1956 októberében volt nászúton Velencében, amikor az egyik reggel látta, hogy az olasz lapok nagybetűvel a címlapon írták: „Forradalom Magyarországon”. Nem hitt a szemének, azonnal telefonált a müncheni szerkesztőségbe, majd az első vonattal visszatért Münchenbe és felvette a munkát. Furcsa volt mindezt 60 év távlatából újból átélni: Magyarországon a forradalmat, Münchenben pedig Géza házassági évfordulóját.  A 90. születésnapjára (1927. március 24) életműve bemutatásával készültem. Szülinapja előtt felhívtam lányát, Zsuzsát azzal, hogy írásomat e-mail-ben átküldöm neki, nyomtassa ki, és vigye el a papának. Zsuzsa közölte, hogy természetesen megteszi, de nem biztos, hogy édesapja el tudja olvasni. No, ezen igencsak meglepődtem. Aztán elmondta, hogy a mama (Géza felesége, Sisi) januárban meghalt, a papa pedig egy München elővárosi (Gröbenzell) idősek otthonába van, és felesége elvesztése óta állapota rohamosan romlik. Nem szereti ha zavarják, a külvilágtól szinte teljesen elzártan él. Géza egyik jó barátja és egyben kollegája (Kund János, 85) megszervezte, hogy ha Zsuzsa meglátogatja, adja már oda Gézának a mobilját, hadd beszélgessenek. Ez meg is történt. Viszont Géza nem akart beszélgetni. Azt hajtogatta, hogy örül a hívásnak, de nem tud beszélni. Ez újabb jel volt, hogy a „Cseke” feladta az életet. Ebben a tudatban vártuk a szomorú hírt, ami most november 13-án következett be. Zsuzsa másnap (nov. 14.) felhívta Kund Jánost, hogy a papa meghalt. A szomorú hírt János továbbította Budapestre, a Széchenyi Könyvtárhoz, ahol a Rádió (SZER) hanganyagát őrzik. Lukács Bea, az osztály vezetője azonnal engem hívott, hogy a márciusi szülinapi megemlékezéssel emlékezzenek meg Gézáról. Természetesen beleegyeztem, és elsőként közöltük Magyarország felé a szomorú hírt, amit aztán az internetes hírportálok azonnal át is vettek. Másnap (november 16.) dél körül csörgött a mobilom és egy hang azt mondta, hogy az MTI-től keres, mondjam meg neki, hol, ill. hogyan érheti el Cseke családját, hogy a hírt meg tudják erősíteni. Mondtam, én Zsuzsa telefonját nem adhatom ki, ugyanakkor furcsállottam, hogy ennyire bizalmatlanok egy halálhírrel kapcsolatban. Délután aztán megjelent az MTI („hivatalos”) jelentése, miszerint „az MTI-nek megerősítette a müncheni magyar főkonzulátus az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) hírét.”

Hogy a müncheni főkonzulátus mit tett, nem tudom, viszont Kund Jánostól tudom, hogy Zsuzsa elárulta a további teendőket. A temetés időpontja attól függ, hogy Géza Amerikában élő két fia mikor tud hazajönni (Münchenbe). A temetés különben a Waldfriedhof-ban lesz, ahol a mama (Géza felesége) is nyugszik. Géza feleségével közösen úgy döntöttek, hogy hamvasztás legyen, és egy fa alá helyezzék hamvaikat öröknyugalomra. Egy kis malőr jött közbe. A temetőnek külön része van, ahol ezt a „fa alá temetést” („Baumbeerdigung”) végzik.  Sisit januárban temették az egyik ilyen fa alá, ahol maximum nyolc urna helyezhető el. Közben „betelt” a fa körüli hely, így Géza egy másik fa alá fog kerülni. Egyházi szertartás nem lesz, viszont fia (Gábor) búcsúztatja majd a papát, „mindenki Laci bácsiját”.

Stephen Elekes

Mi a bánat az a gyermekeket célzó „szexuális propaganda”?

„Felhőtlen-tiszta homlokú s ámuló szemű gyermek! Bár csöpp vagy, s én hajlott korú, s az évek futva telnek – tán örömödre lesz szerény ajándékom: e kis mesém. (Lewis Carroll: Alice Tükörországban – Tótfalusi István fordítása.)

Napok óta újra és újra felmerülő kérdés, kiváltképp a baráti kör azon tagjai körében, ahol kiskorú gyermeket vagy unokát nevelnek, hogy mi a bánat az a gyermekeket célzó „szexuális propaganda”? Mindenesetre ezeknek a gazembereknek semmi sem drága: ahogy kizárólag a saját zsebük érdekében kényszerítették rá a bevizsgálatlan, ámde rendkívül drága, s még a gyártó által sem javasolt módon a kínai vakcinára a 60 év feletti lakosság egy jelentős részét, ugyanúgy most is, kizárólag a legmocskosabb önös érdekeikből fakadóan pakolják teli az országot sötét elmék plakátjaival, amelyeken infantilis emojik üvöltve hívják fel leginkább épp a kiskorúak figyelmét a plakátok pervertált ötletgazdáira és az aberrált üzenetekre.

Én most megpróbálom a feltett kérdést megválaszolni, Freud, Jung és Bruno Bettelheim, kiváló gyermekpszichológus, analitikus mesekutató segítségével.

Mert a klasszikus mesék világából kiindulva, kedves barátaim, nyugodtan szóba hozhatjuk gyermekeink, unokáink előtt Jancsi és Juliska orális fixációját, az orális kielégületlenség megannyi példázatát, ahogy a testvérpár felzabálja a mézeskalács házat, avagy a gonosz boszorkányt, aki fel akarja falni Jancsit és Juliskát, beszélhetünk a kiskorúaknak a manifeszt orális szorongásról és annak kényszeres elfojtásáról, a testvérek közötti szexuális vonzódás sajátos szublimációiról, szólhatunk a nemváltás gyakorlatáról, amikor a nagymama az ágyban farkassá változik át, s a szülői ház terrorja elől menekülő pubertás kislány bebújik az ágyba a farkassá (nem)átváltozott szőrös nagymama mellé, amikor a bimbózó szexualitásának minden elfojtott érzékiségével Piroska a farkasban fölfedezi a csábító férfit, az ösztön-ént, szólhatunk kisgyermekeinknek a szülői ház által kijelölt útról való letérés szexuális következményeinek megannyi csábító következményéről, a virágoktól gazdagon tarkálló réttől a farkas bitorolta ágyig, szólhatunk az égig érő paszuly fallikus szimbólumáról, a fallikus fázis szerepéről, ecsetelhetjük a parányi hét törpe paradigmáját, utalva Priaposz termékenységistenre, a törpére, akinek hímvesszeje hatalmas volt és mindig tettre kész, erektált állapotban pompázott, felhívhatjuk a figyelmet a Hófehérkében szereplő csodás tükör és a nárcizmus szexuális vonatkozásaira, így a maszturbáció vagy az onanizáció szerepére, kitérhetünk a Csipkerózsikában megjelenő ajtóra a lépcső tetején, a zárban benne lévő kulcsra, ahol a zár a vulva szimbóluma, a kulcs a falloszé, s a zárban elfordított kulcs a közösülésé.

S persze érzékien mesélhetünk kiskorú gyermekeinknek, akiknek a plakáterdők emojijai már felkeltették figyelmüket, Csipkerózsikának az orsó tűjével megszúrt ujjacskájáról, az abból kiserkenő vérről, mint az első menstruáció megrendítő tapasztalatáról, a szexuális rabszolgaságban tartott Hamupipőkéről, a királyfi csókjáról, azaz az életre keltés orális aktusáról, vagy a békakirály örömteli nemváltásáról.

Vagyis a mesevilág sokszor ismétlődő motívumain felnőtt gyermekeink számára a fentiek aligha minősülnek tabunak.

De vajon mire kell vigyáznunk, mi az, ami a kormány számára szexuális propagandaként tiltott cselekménynek minősül?

Egyrészt tudjuk, hogy a név nélküli mesehősök mint állandó karakterek (tippi fissi, lásd például szegény ember, királyfi, gonosz mostoha, rút banya, a legkisebb testvér stb.), ha a mesében valóságos nevet kapnak (pl. Jancsi, Juliska, Piroska etc.), a történet rögtön hihetőbbé, valóságszerűvé változik. A konkréttá válás veszélyét elkerülendő eszünkbe ne jusson mondjuk a gonosz boszorkányt – teszem azt – Varga Juditként vagy a hétfejű, tüzet okádó, pusztító sárkányt Orbán Viktorként, s a falu bolondját Szijjártó Péterként megnevezni, mert az ilyen cselekedet az érintettek személyére nézve kifejezett szexuális propagandának minősül.

Ugyancsak szexuális propaganda szólni a behízelgően hazudozó, s a három kismalacot folytonosan félrevezetni, átverni és megzabálni óhajtó gonosz farkas emlegetése, aki kontinuus pávatánca során rendre mást mond és mást tesz, s akiről végül kiderül, hogy valójában egy jellemtelen, hazug vadállat.

S persze kiskorú gyermek által elkövetett szexuális propagandának minősül az, amikor mondjuk egy tömegtüntetésen a kisgyermek rámutat a zsarnokra vagy annak fényképére, s elkiáltja magát: A király meztelen! Mert ezt szívből jövő nevetés szokta követni, az addig nyakig betojt udvari szolgák várva várt felszabadulása, ami adott esetben még nagyobb örömforrássá is válhat, mint egy hétköznapi koitusz.

Gábor György

La fine del comedia?

0

Szögezzük le, a Fidesz itteni fiókjainak célja – immár a legfontosabbnak is – nem a kisebbségi jogvédelem, esélyegyenlőség, netán az egész ország boldogulása, hanem az orbáni illiberális demokrácia eszméinek terjesztése. Ez hozza össze Dragneat Kelemennel, és ez az alapja a két párt szövetségének.

A kormányválság az utóbbi átalakítások ellenére is egyre inkább folyamatossá válik, holott a parlamenti többség továbbra is meglenne hozzá, a háttérből Dragea ad Co által manipulált kormányok képtelenek igazgatni a közügyeket. A kormánytagok kommunikációját tekintve, melyek közül a pénzügyminiszter zavaros és értelmetlen, meg nem érvelt, illetve „alternatív tényekre” (a Trump szóvívője által elterjesztett „alternatív tény”, minden racionális definíció szerint nem más, mint hazugság, sőt pimasz és hegyke hazugság) alapozott szövege a legutolsó, a kvázi teljes inkompetenciát mutatják meg (a pénzügyminiszter minden megszólalását visszakozás követte, egyetlen „pajkos ötletét” sem lehetett kivitelezni – csak remélni lehet, hogy a jelenlegi mantráit is sikerül a miniszterelnöknek ad acta tenni – de a pártvezér embereként tovább rombolhat. A szólgalelkű demagógiát továbbra is az Olgutza /Vasilescu – munkaügyi miniszter/ emeli művészi rangra, eddig szinte egyetlen ígérete sem „jött be”). Az ilyen-olyan gyanús magánegyetemen szerzett diplomákkal, és csupán pártkarrierrel, illetve ilyenszerű tapasztalattal rendelkező, az árnyékban összeállított pártvezérhez hű csapat, nem képes megbírkózni azokkal a kihívásokkal, melyek naponta érik a kormányt, és minden bizonnyal csődbe fogják vinni az országot. Most ott tartunk, hogy miután szinte a teljes befektetési alapot fizetésekre költik (ezeknek a Darius /Vâlcov/ összes pénze sem elég), azzal együtt csődközelbe kerültek az adminisztratív egységek (és ez a helyes kifejezés, nem pedig az önkormányzatok, ahogy azt képmutató székelyföldi kiskirályok magukra utalva mondják, majd ugyanazzal a lendülettel, siránkozni kezdenek az önkormányzatiság hiányára utalva), az előljárók égig növelt fizetésének kifizetése után villanyszámlára sem tellik. Másfelől pedig a pénzügyminisztérium és csatolt részei még az Áfa behajtására is képtelenek, az adófizetés a mélyponton.

Még akkor is a csőd veszélye fenyeget, ha a kormányfő újra és újra megvívja a maga csatáját Dragnea és Tăriceanu pártvezérekkel, és sikerül eltávolítani a legkevésbé alkalmas pártkatonákat a kormányból, pontosabban a miniszterek közül, mert alsóbb polcokon a teleormáni és megsértődött liberális klientúra, köszöni megvan, és ott szabotálja a pozitív kezdeményezéseket, ahol éri, illetve ahol a pártvezér(ek) (hiszen itt már Tăriceanu is jócskán labdába rug), azt megkövetelik. Bevett szokás szerint kommunikációs deficitnek szokták nevezni, ekként mentegetni a szembetűnő inkompetenciát, mintha ugyanazok a miniszterek, akik megszólalva főtt kukák, csendben a jó kormányzás bajnokai le(het)nének. A káderpolitika (ismert, de ugyanolyan ocsmány, viszont divatos szóval HR) csődje, csak egyik összetevője a kormányválságnak és meglehet nem is a legfontosabb, bár minden bizonnyal a leglátványosabb.

Miért nem tud kormányozni a jelenlegi román parlamenti többség? Mindenekelőtt azért mert nincs víziója, amit elérni akar(t) az vagy törvénybe ütközik, vagy a még meglevő jó ízlést sérti, illetve csődöt alapoz meg, mindenesetre helyből irracionális, finanszírozhatatlan és amorális. Szemmel láthatóan mindkét eddigi PSD-ALDE kormány egyetlen makacs célja kormányon kívülről jött és a megvádolt pártvezérek fölmentését célozta, minden lehetséges (és lehetetlen) eszközzel. Az akció, az „illiberális demokrácia” bevezetésének, magyarán az (i)gazságszolgáltatás és különösképpen a DNA (a többi intézmény köztük az Alkotmánybíróság, a bíróságok stb., átpolitizálása járulékos veszteség) leállításának és kisajátításának másik oldala, pontosabban álcája. A nyakló nélküli fizetésemelés, illetve ígérgetés, és végül a befektetések szinte teljes beáldozása, a legutóbbi költségvetési korrekció alkalmával a paraván szerepét töltik be. (Olyan gátlástalanul magas fizetéseket szavaztattak meg maguknak polgármesterek és hivatalnokok, hogy az év utolsó hónapjaira pénz nélkül maradtak a hivatalok, és igen, nemcsak kormánypárti vezetésűek, hanem az ellenzékiek, vagy a félig-meddig ellenzéki rommagyar vezetésű hivatalok is.) Dragnea and Co stratégiája az volt, hogy miközben a lakosságot a (költségvetési/pénzügyi szempontból indokolatlan) megemelt fizetések és nyugdíjak ígéretével kápráztatja el (az emelés még akkor is manipulatív ígéret marad, ha más formában veszik vissza azt, amit már törvényesen megadtak. Ennek a módozatait keresik, különadókkal, a munkaadóktól a munkavállalókhoz átcsoportosított befizetésekkel, a benzin jövedéki adójának megnövelését követő inflációval stb., stb., jönnek a megszorítások.), „megoldja” a saját, és csatolt pártvezérek, ügyészségi/bírósági szakaszban levő vádjainak ügyét, kormányrendelettel, vagy törvénymódosításokkal. A rejtett, titokban tartani akart „kormányprojekt” kivitelezése viszont már január utolsó napjaiban zátonyra futott, elbukott az elnök, és azután a vox populi, az utcára nagy-nagy tömegekben kivonuló tiltakozók hangosan és nyomatékkal kifejezett akaratán. Azóta folyik az utóvédharc, az akkor visszavont kormányhatározatoknak, melyek a korrupció büntethetőségének enyhítését célozták, más formában való becsempészése törvénymódosítókba, további rendeletekbe, egyelőre, kevés sikerrel. Márpedig ez kormányprogramnak egyszerre túl kevés és túl sok. Téves számításokon alapul, az az arrogáns föltételezés, hogy a román társadalom a végtelenségig birka-, illetve szolgalelkű, hogy észre sem veszi a csalást és hogy csak a saját apró kis haszna, hasa érdekelné. Nem, a polgárok egyelőre mozgosíthatók közös ügyekért – ezt a téli tüntetések (kis külföldi és elnöki segédlettel) ország-világ előtt megmutatták –, a korrupció ellen (mely mára a legfontosabb problémává lépett elő a választók percepciójában, a korrupcióellenes harc pedig gazdaságot élénkítő jelenséggé), a demokratikus szabadságjogok megvédésére, és nem megvásárolhatók jövedelememelés ígéretével.

És miért megy a rommagyar politikum a csőd fele közelgő kormánnyal, miért a rossz pozicionálás? Szögezzük le, a Fidesz itteni fiókjainak célja – immár a legfontosabbnak is – nem a kisebbségi jogvédelem, esélyegyenlőség, netán az egész ország boldogulása, hanem az orbáni illiberális demokrácia eszméinek terjesztése. Ez hozza össze Dragneat Kelemennel, és ez az alapja a két párt szövetségének. Azért történhet meg, hogy annak ellenére, hogy a PSD-ALDE minden magyar kezdeményezést elmeszel, (aktuálisan a nyelvhasználati küszöb leszállítása bukott el, meg a március 15-ét hivatalos ünneppé nyílvánító kezdeményezés) a megkötött együttműködési szerződés – melyben a fiókszervezet csupán közvetítő, afféle politikai stróman, és valójába az egy Dragnea-Orbán paktum – marad. És a korrupcióellenes harc leállítása mellett (ha Márton Árpád, parlamenti képviselőn múlna a már elítélt korruptakat is szabadon kellene engedni, most éppen a 13-as kormányrendelet – mely több százezer ember tiltakozását váltotta ki a télen – igyekszik viszacsempészni egy tövénymódosítóval), ezért pozicionál az européer államfővel szemben, helyezkedik a legreakciósabb (köztük is kiemelkedő az ortodox fundamentalista alkotmánymódosítási kezdeményezés a család resztriktív definíciójával, amit az „erdélyi magyar” egyházvezetőkkel közösen követtek el), ugyanakkor legellentmondásosabb kezdeményezések mellé. Ha az itteni politika a magyarországi hatalom alárendeltjeként, önállóságát elveszítve, illetve feladva működik, elveszti kisebbséget képviselő képességét, olyan mutatványokra, ellentmondásos politikai kommunikációra (magyarán hazudozásra, kétszínűségre stb.) kényszerül, mely ideig-óráig szolgálja gazdáinak (reakciós) céljait, viszont távlatilag még azt is lenullázza, amit kisebbségpolitikai eredményként már egyszer elért. Az etnonacionalizmus, az alt-right populizmus, a protekcionizmus, a demokratikus rend fokozatos feladásának stb., (zsák)utcája, kisebbségi helyzetben, már rövid távon a falhoz vezet, és nagy lesz a koppanás.

Meggyőződésem, hogy előbb bukik meg a jelenlegi kormánytöbbség Dragneastól, bábkormányostól, mint a Fidesz Kelemen Hunor vezette fiókszervezete felmondaná a paktumot.

Magyari Nándor László

Kijelentések érvek nélkül

Hemzsegnek a beírások, az itt is, ott is közzétett vélemények, az érvelés helyetti megszokottan zsigeri, nagylöttyös indulatból fakadó álláspontok:

  • Egyedül X képes legyőzni Orbánt, a többi ezért, azért vagy amazért képtelen. Ha nem ő lesz Orbán ellenfele, nem megyek el szavazni, esetleg elmegyek, de büntiből a Kétfarkúra szavazok.
  • Egyedül Y képes legyőzni Orbánt, a többi ezért, azért vagy amazért képtelen. Ha nem ő lesz Orbán ellenfele, nem megyek el szavazni, esetleg elmegyek, de büntiből a Kétfarkúra szavazok.
  • Egyedül Q képes legyőzni Orbánt, a többi ezért, azért vagy amazért képtelen. Ha nem ő lesz Orbán ellenfele, nem megyek el szavazni, esetleg elmegyek, de büntiből a Kétfarkúra szavazok.
  • Egyedül V képes legyőzni Orbánt, a többi ezért, azért vagy amazért képtelen. Ha nem ő lesz Orbán ellenfele, nem megyek el szavazni, esetleg elmegyek, de büntiből a Kétfarkúra szavazok.
  • Egyedül Z képes legyőzni Orbánt, a többi ezért, azért vagy amazért képtelen. Ha nem ő lesz Orbán ellenfele, nem megyek el szavazni, esetleg elmegyek, de büntiből a Kétfarkúra szavazok.

Lehet így is, nem kétséges. Én csak azt kérdezném meg, hogy a fent felsoroltak közül (X,Y,Q,V,Z) melyiknél lenne jobb Orbán? Vagy, ha így jobban tetszik, melyiknél lenne jobb az Orbán-Semjén-kormány? Vagy még pontosabban: melyiknél lenne jobb a keresztségben a NER nevet kapott, amúgy a magyar történelem egyik leggaládabb rendszere? És azt is megkérdezném, hogy vajon X, Y, Q, V, Z tényleg csak Káslernél, Rogánnál, Szijjártónál, Varga Juditnál, Novák Katalinnál, Palkovicsnál, Rétvárinál, Fekete Péternél, Maruzsa Zoltánnál, Orbán Balázsnál, Dömötör Csabánál vagy Azbej Tristánnál (és még sorolhatnám) rosszabb minisztereket és államtitkárokat lennének képesek kiállítani, véletlenül sem jobbakat a fenti, „majdnem felülmúlhatatlan” figuráknál?

Továbbá emlékeztetnék arra, hogy a 2010-es választásokat hosszú hónapokkal megelőzően talán csak egy-két elemző prognosztizálta (utóbb kiderült: halálosan precízen), hogy Orbánék kétharmaddal fognak nyerni. Akkor ezeket az elemzőket kiröhögték, lemarházták, elküldték mindenhová, aztán amikor már a választások előtti hetekben a vakok számára is tisztán látszódott, hogy valóban kétharmados lesz a győzelem, szép számmal akadtak, akik lelkesen tapsikoltak, s örömtől duzzadva várták a kétharmadot, mert az lesz aztán az igazán jó és üdvözítő. Amúgy ezek az üdvözítők akkoriban nagy népszerűségnek örvendtek, csak úgy folytak ki a tévés és rádiós stúdiókból, kézről kézre adták őket, a nép lenyűgözve hallgatta valamennyit, s ha Magyarországon már szélesebb körben elterjedt volna a Facebook, valóságos lájkornamentika ékítette volna mindannyiuk oldalát.

Aztán lett üdvözítő kétharmad, nemdebár?

Szóval mindazok, akik egy Belarusz Kihelyezett Tagozata-szerű üdvözítő berendezkedés után vágyakoznak, helyesen és jól taktikáznak.

A többiek számára pedig azt javaslom, hogy olvassanak minél több Ady-publicisztikát (nézzék meg Jordán Tamás remek Ady-estjét), olvassanak Mikszáth-tárcákat, olvassák Vajda Jánost, Kemény Zsigmondot, olvassák el Arany László A délibábok hőse c. verses regényét stb., de mindenekelőtt használják a józan eszüket és ítélőképességüket, még akkor is, ha jópofi, laza, vicces, népszerűségben fürdőző cinikusnak egyelőre kifizetődőbb lenni.

És fogadják meg a javaslatomat: feledkezzünk el szépen arról, hogy a politikust szeretnünk kell, s ha ez nem megy, akkor utálnunk kell őt. Hát egy frászt!

Az ember szeresse a szüleit, a gyerekeit, a rokonait, a barátait, s ha nagyon akarja, s nagy késztetést érez: imádja a bálványait, sokszor az sem kis feladat. A politikust nem kell szeretni, nem kell imádni, nem kell rajongani érte. Szeresse őket az ő rokonságuk, baráti körük. A többség – normális esetben persze – egészen másért tartja őket. Például azért, hogy lehetőleg ne legyünk Belarusz 2, hanem valami más.

Szerintem.

Gábor György

Történelemóra

Egy remekbe szabott interjú végén, Soros György apropóján, Schmidt Mária az alábbiakat mondja a riporternek: „Tudja, az apját, Soros Tivadart katolikusként regisztrálták 1916-ban, miután hadifogságba esett. Nem tudom, hogy tényleg zsidó-e. Miért térne vissza a zsidó hitre valaki a ’30-as években? Soha nem viselkedett zsidóként, egy rejtély a számomra.”

Ennyit mondott a történészasszonynak vélt pártpropagandista. Egy rejtély a számára.

Akkor hát segítsünk neki megfejteni ezt a rébuszt! Mondjuk el a Terror Háza Múzeum főigazgatójának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárának, a Szabadság téri szárnyas ótvar éceszgéberének, a Sorsok Háza projektért – minden ellenkező híreszteléssel szemben, s a változatlanul hatályban lévő kormányrendelettel összhangban – felelős Közép- és Kelet-európai Történelmi és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány elnök asszonyának, hogy kis kezicsókolom, picinyt rosszul tetszik feltenni a kérdést. Ugyanis, tetszik tudni, a 30’-as években tündérlak Magyarhonban nem az volt a módi, hogy valaki fogta magát, aztán visszatért a zsidóságba, vagy nem tért vissza a zsidóságba, azt majd én döntöm el alapon. Viszont az volt a módi, hogy – meglehet, kissé udvariatlanul – meg sem kérdezték a jelölteket, hanem, tetszik tudni, megmondták nekik, kedves elnök asszony, hogy kikeresztelkedés ide, oltáriszentség oda, mik is ők valójában, mert azt majd mi döntjük el

(„Wer bei mir Jude ist, bestimme ich!” – „Az, hogy ki a zsidó, én mondom meg!”).

És ha elnök asszonynak elkerülte volna a gondos, a múltat objektíven pásztázó történészi figyelmét, halkan jelezném, hogy remek Reiseführerek, iránymutatók és tájékozódási felületek álltak a hőn szeretett hatóság rendelkezésére, amelyekkel magabiztosan és minden felesleges és kukacoskodó vitát elkerülve hozhatták meg bölcs döntéseiket: ott voltak például a nürnbergi törvények néven rendkívül népszerűvé vált jogszabályok, így például az Állampolgársági törvény (1935. szeptember 15.), amely Soros Tivadar bácsi dilemmájára biztos kezű eligazítást nyújtott, amennyiben legalább 3 zsidó nagyszülővel rendelkezett (teljesen zsidó), vagy 1 zsidó szülővel vagy 2 zsidó nagyszülővel (elsőfokú keverék), vagy 1 zsidó nagyszülővel (másodfokú keverék). Aztán szépen sorjában jöttek a magyarországi zsidótörvények is, amelyek közül már az első volt szíves deklarálni, hogy az 1919. augusztus 1. után kikeresztelkedetteket is zsidónak nevezte meg, aztán a második (1 szülő vagy legalább két nagyszülő zsidó, a három generáció óta megkeresztelkedetteket nem érintette a törvény), majd huss, egyszeriben kisurrant a harmadik zsidótörvény is, a törvényalkotó vigyázó szemét immár a nürnbergi törvényekre vetve, szigorúan a náci terminológia szerint (két nagyszülő esetében már zsidó).

Hát így volt ez, kérem szépen. Így volt ez Soros Tivadar bácsival, meg a kis Soros Gyurival is, aki bizonyára csak a gyerekek megszokott bújócskáját játszotta, amikor rejtőzködnie kellett.
Ha pedig önmagát a korszak nagy szakértőjének tekintő hölgy mindezt nem tudja, akkor számomra ennek oka az igazán nagy rejtély. S akkor most megsúgom neki: nemcsak a Soros-családdal, hanem még nagyon-nagyon sokakkal volt ez így akkoriban.

Gábor György

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK