Blogles Archives » Oldal 32 a 40-ből » Független Hírügynökség

Putyin és az ortodoxia

FüHü

-

2022-02-28

Azért most nem ártana az ellenzék szakértői vagy „beszélő fejei” közül valakinek arról is szólnia, hogy mit jelent a putyini politikában az ortodoxia, a rettenetesen megerősödött pravoszláv háttér. Vajon miért hivatkozik rendszeresen Putyin az orosz ortodox egyházra, s hatalomra jutását követően, 2000 után, a kommunista-ateista birodalom romjain miért építette fel újra az orosz ortodoxiát mint masszív politikai-geopolitikai tényezőt. S mindezzel párhuzamosan miért és hogyan lett az egykori KGB-s tisztből a hagyományos pravoszláv erkölcsök legnagyobb védelmezője, a homoszexualitás elleni harc marsallja, a válás büntetője, a hagyományos családmodell harcias támogatója.

Jó lenne, ha a hazai vallási szakértők és valláspolitikusok – kivált ebben a helyzetben, s nem mellesleg egy hónappal a választás előtt – rezonálnának végre a fenti kérdésekre is, s nem csak az egyházak leendő támogatásáról fejtenék ki sosem hallott és parádésan újszerű gondolataikat.

Üdvös lenne épp most rámutatni arra, hogy a tradicionális, ám a Szovjetunió szétesésével megrendült, majd Putyinnal újra megerősödő orosz nacionalizmus és birodalmi tudat milyen támaszt talál az orosz ortodox egyházban, s miként instrumentalizálja Putyin a pravoszláv egyházat.

Mert a Nyugat, amiként a XIX. századi szlavofilek szemében, ma is a dekadencia, a romlottság, a primitivizmus, az erkölcstelenség bűnös helye, az, amely letért a krisztusi útról. A kereszténységét megtagadó világgal szemben Oroszország üdvtörténeti kötelezettsége „harmadik Rómaként” (negyedik Róma már nem lesz!) visszavezetni a bűnös és elfajzott világot Krisztus igaz útjára, amelyről a Nyugat, a római katolicizmus, s nyomában minden más vallási elfajzottság és rút eretnekség végzetesen letért: az Orosz Anyácskának transzcendens feladata, célja, hivatása és küldetése van, amelynek megvalósításához minden világi eszköz megengedett és támogatott, hiszen a transzcendens cél felülír minden e világit.

Putyin rendszeresen ott virít Kirill orosz pátriárka társaságában, s ismert az az önmagáról kiadatott naptár, amelyben a mezítelen mellkasú vagy épp egy jeges tó vízébe merülő, célba lövő, jégkorongozó, lovagló és bicikliző, vadászó és halászó, leopárdkölyköt és bolgár juhászkutyát ölelgető, a férfiasságtól duzzadó és a lágy érzelmektől elolvadó Putyin mellett a liturgikus ünnepségek is helyet kapnak: mindez „visszafogottan” drasztikus jelzése a putyini kozmikus év szakrális és szekuláris teljességének.

A putyini kereszténység pont olyan „őszinte” és „tiszta”, amilyen a fideszes kereszténység:

puszta eszköz a legaljasabb és leggaládabb politikai célok igazolására és keresztülvitelére. Putyin a Krím bevételekor is jellemző módon a távoli múltba imaginált ködös ősi hagyományokra és vallási gyökerekre hivatkozott: „A Krímben minden a közös történelmünket és büszkeségünket zengi. Itt található az ősi Kherszonészosz, ahol I. Vlagyimir nagyfejedelem megkeresztelkedett. Az ortodoxia felvételének spirituális hőstette meghatározta az Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország népeit egységbe forrasztó kultúra, civilizáció és emberi értékek általános alapját.”

Az orosz ortodox egyház Putyin politikájának szolgálólánya. Noha 1686 óta az ukrán és az ortodox egyház a Moszkvai Patriarchátus fennhatósága alá tartozott, ám 2018. októberében az ukrajnai ortodox egyház státuszáról folytatott vita következtében az orosz ortodox egyház megszakította kapcsolatait a konstantinápolyi patriarkátussal: a döntést kiváltó ok az volt, hogy a konstantinápolyi patriarkátus elismerte az ukrán ortodox egyház autókefáliáját (autokefalosz = „saját fejű”, vagyis önálló – tudniillik az ortodox kereszténység nem fogadja el a közös Tanítóhivatalt, élén a pápával). A szétválás a maga szimbolikájában tovább erősítette Ukrajna valóságos és spirituális leválásának tényét Oroszországról.

Az orosz ortodoxiát felhasználó geopolitikai ideológia üzenete egyértelmű: a vallási köntösbe burkolt politikai szándék, annak vallási-transzcendens irányultsága miatt nem időhöz kötött, hanem örök, s Oroszország mindenkori uralkodójának kötelessége, hogy a szent cél beteljesedéséig vegye fel a harcot a bűnös világgal.

A béke csak látszólagos, taktikai csupán, s legfeljebb újabb erőgyűjtésre szolgál. (Ilyen erőgyűjtés volt az, amikor a Nyugat kitörő lelkesedéssel köszöntötte Putyin cárt az elnöki trónon, benne látva a keleti demokrácia messiását. Ám míg a művelt világ vezetői tolongtak, hogy hódolatukat fejezzék ki Putyin cár előtt, minden galádságot elnézve neki, közben a ravasz KGB-s tiszt a régi rutinnal kihasználta a kedvező szélcsendet, hogy a legnagyobb titoktartás közepette kifejlessze és létrehozza a kiberháború teljes arzenálját, amelyben Oroszország ma az egyik legerősebb nagyhatalom.

Nincs új a nap alatt: a Fidesz is direkt politikai célokra használja a financiálisan teljesen kiszolgáltatott és ezért sok mindenre kapható egyházakat, csakhogy mindez emitt piti játékszer ahhoz képest, ami amott, Oroszországban történik.

Gábor György

Iskolakezdés – utánlövéssel

FüHü

-

2018-09-12

0

Úgy, hogy tessék csak tiltakozni kedves szülők, pedagógusok, és civilek, miközben Kelemen és tsai hallgatnak, esetleg megkésve és ímmel-ámmal (önfényezésre használva azt) átveszik a civilek korrekt értelmezését, és majd ha sikerül kivívni igazunk, Szijjártó úr magára vállalja a sikert. Ha nem, a politikusok mosni fogják a kezeiket. A diákokat pedig, ha lehet kérni, hagyják ki ebből a politikai játszmából, ők ártatlanok, még ha a balhét végül ők fogják elvinni, akkor is.

Az oktatáspolitikákhoz, inkább, mint a futballhoz, mindenki ért, legalábbis évente kétszer, érettségikor és iskolakezdéskor. És mivelhogy szeptember van éppen, hát előbújtak a mindenhez (is) értő nagyokosok és ami ettől is rosszabb kiderült: akiknek érteni kellene az oktatáspolitikához, gőzük sincs róla, harmad-negyedrangú politikusok, akik ki tudja milyen politikai háttéralkuk és elvtelen megegyezések nyomán kerültek magas polcra. Attól tartok, hogy a mai román kormányzat egyre nyilvánvalóbban eléri az inkompetenciájának azt a szintjét, mely már a kormányozhatóságot veszélyezteti, és nem csak az oktatás terén, hanem szinte minden területen.

Ilyen körülmények között már az eredménynek számítana, ha az örökös “pedagógiai konzervativizmus” szerint, az iskola, képes lenne önmagát változatlan formában újratermelni, márpedig ez a minimum, amit egy oktatási rendszer megvalósíthat. Megújulásról, az iskolai műveltség átalakításáról, új módszerek és formatív gyakorlatok elterjesztéséről, az új társadalmi kihívásoknak való rugalmas megfelelésről, szó szerinti – és nem az ideológiai, politikai kommunikációs panelként használt – reformról, szó sem lehet. A tehetősek majd kül- vagy belföldi magániskolákba íratják gyermekeiket, a többiek pedig érjék be a politikusok horkolós és nemzetieskedő dumáival, évnyitókor és zárókor. Reményt csak az nyújt, ha belegondolunk, hogy a diákok jórésze (a jóféle és nonkonformista skaccok), kis családi-baráti segítséggel, “az iskola ellenében” tanul és nevelődik. Magyarán magasról tesz azokra az ideológiai és korlátoltság-vezérelte szabályokra, idejétmúlt és unalmas tartalmakra, melyeket a legtöbb iskola imamalomként forgatva újra és újra elővesz és sulykol – tisztelet a gyér kivételnek -, és kis szerencsével hasznos és használható tudásra és tájékozottságra tesz szert. Nagy gond, hogy a rendszer viszont egy dolgot hatékonyan tesz mégpedig azt, hogy a társadalmi távolságokat, az egyensúlytalan osztályszerkezetet, nemcsak változatlan formában újratermeli, hanem megerősíti. A mai román oktatási rendszer nem integrál, felzárkóztat és mobilitási pályákat kínál, hanem az uralkodó osztályokat megerősíti (kevély vagányokat hoznak-visznek a magániskolákba, illetve néhány központi iskolába, felkapaszkodott szülők, luxusautókkal, hogy nézni és közlekedni is teher), másokat meg “leszakít”, “kirekeszt”, elválaszt és rossz közérzetüket kelti.

Az inkompetencia a tanügy-minisztertől kezdődik, sőt tőle föntebbről jön és jelzi, hogy az a klienteláris (patronage politics) politika és rekrutációs rendszer elzüllése, ami fokozatosan, de az utóbbi két évben meredeken következett be, már tarthatatlan. Félanalfabéta, negyedművelt, valójában sötét-korlátolt csak lojalitásuk és demagóg magatartásuk alapján kiválasztott vezetőkkel nem lehet eredményes egyetlen terület sem. Ha az a szabály, hogy a “főnöknél” (a “Daddy”, amivel Dragneat társai, vazallusai illetik, vagy nem is az atyácska, ahogy oroszosan nevezhetnék, találóbb kifejezéssel), műveltebb, intelligensebb, hozzáértőbb egyetlen kinevezett pártkatona sem lehet, akkor ne csodálkozzunk se a miniszterelnök asszony, se a tanügyminiszter, se a mezőgazdasági, vagy energetikai, stb., negatív teljesítményén: amit látunk az, az egyre inkább illiberális rendszer jellemzője, afféle collateral damage, aminek a közpolitikák áldozatul esnek.

A rommagyar iskolákban rendhagyó volt a kezdés: először volt iskolakezdés fehér karszalaggal, a japánsztrájkot jelző fehér zászlók alatt. Micsoda rossz hangulat, félmosolyok és aggodalmak között kezdeni, diákoknak (különösen a nulladik vagy első osztályosok számára, akik aligha értik ami történik körülöttük, csak a stressz és a rossz közérzet, a felnőttek elégedetlensége, a “valami nincs rendjén” hangulata jön át), szülőknek, pedagógusoknak, ja, és az őket is egyre kevésbé képviselő elöljáróink, mintha észre sem vennék (Olvasom, hogy Korodi képviselő úr a “tanügyminiszter előtt bírálta az ominózus kormányrendeletet”, nahát szobrot neki – ja, a rendelet marad, a minisztert nem érdekelte a hatalommal szövetséges parlamenti frakcióvezető bírálata, minek is, majd újra összehozza őket a homofób és jogfosztó népszavazás, a nemi kisebbségek stigmatizálásáról és a család fogalmának ellehetetlenítéséről!).

Történt ugyanis, hogy a bölcsnek aligha mondható tanügyminiszter (ha igaz, a Borboly elnök úr folyamodványára, melyben diszkriminációt kiáltott a magyar gyerekek román oktatásával kapcsolatban) kormányrendeletet hozott (ha igaz, a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár-asszony, a magyar tanfelügyelők, pedagógus szövetség, és a Fidesz itteni fiókpártjának megkérdezése, sőt tudta nélkül) arról, hogy a kisebbségi nyelveken működő iskolák alsó tagozatán, nem a tanítók, hanem szaktanárok kell majd tanítsák a román nyelvet és irodalmat. Fölsorolni is sok lenne, hogy milyen pedagógiai, szervezeti, sőt morális, méltányossági szabályt sért, illetve diszkriminatív, a rendelet (ezt a civilek, a szülői és pedagógus szövetség, és végül maga a Fidesz itteni fiókpártja, valamint a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár-asszony, aki minden előző tiltakozóval és állásfoglalóval egyetért (micsoda kreativitás és felelősségvállalás, valamint akcióterv, nemde?) – ja, usque tíz nap késéssel, de mit is számít az? -, és néhány tanfelügyelő, valamint intézményvezető, fölsorolt). De ellentmond annak a “nagy politikai vívmánynak” is, hogy a román nyelvet – egy hosszabb implementációs folyamat végén – más módszer szerint fogják tanítani a magyar nyelvű (és más kisebbségi nyelven működő) iskolákban, mint a románul működőkben.

Az eset szimptomatikus, hiszen meglátásom szerint (bár ne lenne igazam) egy új rommagyar kisebbségi politizálási stílust jelképez: a passzivitásét, azt, hogy nem idejében, nem kellő határozottsággal, és nem kellően magas szinten lép föl, hallgat és kivár a Fidesz itteni fiókpártja, és főként annak vezérei. Ez abból is következhet, hogy nem is értik a bukaresti politizálást és logikát (hogy a magyarországit nem ismeri a főnök, azt szíves közléséből tudjuk), de abból is, hogy kifulladtak, nem értik a pesti ukázokat sem, nem urai a helyzetnek. Mert éppen most hosszabbították meg a protokollumot (ugye, milyen rosszul hangzik, miközben elátkozzák magát a kifejezést is? Apropó még egyetlen bíróság, alapfokon sem mondta ki, hogy az ú.n. protokollumok törvénytelenek, vagy netán alkotmányellenesek lennének, és máris átkozzák, ördögtől valónak tartják, nem csak a közvetlen érintett Dragnea and co, hanem a rommagyar politikai elit is. Ilyenkor nem érzékenyek az “ártatlanság vélelmére”, ilyenkor előre tudják, és hirdetik, hogy jogtalanok és erkölcstelenek az intézmények közötti megegyezések, legyenek azok nyilvánosak vagy titkosak, az mindegy is.) a Dragnea-féle illiberális pártokkal, ezzel politikai zsarolási tőkéjük lenullázódott, és a fejük fölött egyezkedik az itteni vezér a budapestivel. Azt hiszem ebből a szempontból sem lényegtelen fejlemény, hogy mostanra időzítette Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az “önleleplezést”: ő/ők indították újra a vásárhelyi katolikus gimnáziumot, közelebbről meg nem nevezett “diplomáciai eszközökkel”, Dragneaval megegyezve.

Úgy, hogy tessék csak tiltakozni kedves szülők, pedagógusok, és civilek, miközben Kelemen és tsai hallgatnak, esetleg megkésve és ímmel-ámmal (önfényezésre használva azt) átveszik a civilek korrekt értelmezését, és majd ha sikerül kivívni igazunk, Szijjártó úr magára vállalja a sikert. Ha nem, a politikusok mosni fogják a kezeiket. A diákokat pedig, ha lehet kérni, hagyják ki ebből a politikai játszmából, ők ártatlanok, még ha a balhét végül ők fogják elvinni, akkor is.

Magyari Nándor László

Ilyen-olyan politikai performanszok

FüHü

-

2018-02-27

0

Formálisan, a kijelentések szintjén csak a Fidesz itteni fiókpártjának elnöke áll nyíltan Toader és jelentése mögött, t.i. „partnerei” neki nem szóltak, hogy az már nem aktuális, felejthető.

„Egy valóságosan a feje tetejére állt világban az igaz a hamisság mozzanata.”

Guy Debord

A politikacsinálás posztmodern – de sok más poszt-al kezdődő jelzővel is illethető – populista szakasza, melyben élünk, stílusát tekintve allegorikus diskurzusok sorozata. Vagyis egy dolgot mondanak a politikusok, és más dolgot kell érteni alatta, ha el akarunk igazodni, ha értelmet akarunk tulajdonítani a politikacsinálás folyamatának. Önmagukban sem a diszkurzusok, sem a politikai gyakorlatok nem „állnak meg”, már-már értelmetlenek és értelmezhetetlenek, mankóra „második”, illetve sokadik jelentésre van szükség, hogy értelmet nyerjenek. Ezen kívül pedig a politika célja, sőt öncélja a spektákulum (Guy Debord), úgy is mint egy hiperreális, szimulált világ (Jean Baudrillard) valóságában zajló előadás, illetve folytatásos performansz, amolyan valóság-show, ami a tévéhez köt milliókat.

Márpedig, ha a politika spektákulum, végső soron egy vége nincs forgatókönyv, változó színészekkel való, hullámzó színvonalon előadott, végenincs eljátszása, akkor a két előadás, úgymint a DNA-t vezető Laura Codruta Kövesi, és azután a Tudorel Toader miniszteré, igencsak eltérő színvonalúra sikeredtek. Mielőtt a performanszokat elemezném, hadd jegyezzem meg, az elemzés ezen a szinten nem a forgatókönyv, a szöveg (a scriptum) tartalmáról, hanem az előadás minőségéről szól. És hát, ég és föld. A főügyésznő elegáns visszafogottsága, korrekt nyelvhasználata, egyenes, de nem merev testtartása, (amúgy is jó fél fejjel magasabb a miniszternél), tekintete, mellyel mindig a kérdezőt kereste, és fiatalos állóképessége, amivel minden kérdésre nyugodt és átgondolt válaszokat adott, igazán jó performansz volt. Ezt bizony még utánozni sem tudta a miniszter. Toader lassú, szájbarágós, öreges és színtelen „felolvasása”, másik történelmi korszakot, más retorikai időket idézett. Merevsége és zavarodottsága arra utalt: nem érezte jól magát szerepében, nem rá szabták a szöveget, melyet felolvasott. Silány játékos ő, aki egy elmúlt korszak retorikai elemein kívül más regisztert nem ismer, kérdésekre nem válaszolt, látszott, hogy kínlódott a mikrofonok mögött, izzadt és vörösödött, legszívesebben menekült volna a sajtó és a nyilvánosság elől.

Ha a DNA-vezér sok követőt és népszerűséget szerzett hosszú, de cseppet sem unalmas sajttájával, a miniszter éppen ellenkezőleg, a korlátoltságának lassú előadásával, megújulásra való képtelenségének megannyi jelével, lassú és körülményes stílusával pedig, egy igazi kuka (olyan Iordache-szerű) képzetét ébresztette, ellenszenvet. A főügyésznő ezen a szinten minden bizonnyal kiütéses győzelmet aratott, ezt már nem is lehet visszacsinálni, főként a nyilvánosság utólagos értékelését követően, mely kiemelte és megerősítette a performanszok közötti minőségi különbséget. Ha a főügyészasszony imázsában van valami, ami a jótanuló diákra (geek) emlékeztet, aki flottul megvédi álláspontját, megmagyarázza bizonyítványát, a miniszter a vaskalapos és fölöslegesen tudálékoskodó (a diákok körében rendszerint közutálatnak örvendő) régimódi tanárt adta.

Másfelől viszont, a textusok szintjén, a főügyészasszony volt a hagyományosabb, azaz szakszerűbb, igyekezett a jogi nyelvezet keretein belül maradni, (kivétel talán, az a kijelentés, hogy: ”a megvádoltak, elkeseredett fesztiválja folyik”) még akkor is, amikor személyesebb hangnemben, vagy a céhszerűség nevében szólt. Ez érdekes módon kapcsolódott egyfajta (későmodern?) jogi tudatossághoz, homogén, racionális és egyéb regiszterben hozzáférhetetlen nyelvezethez, ami viszont nem vált unalmassá. Mert a kérdések egyfelől tagolták, másfelől az érdeklődés eleve nagy volt, hiszen ritkán tartott hasonló sajttájt, harmadszor pedig, mert nem ismételte önmagát, és nem volt nyegle, vagy elutasító (emlékeztetőül hasonló témában Iordache ex-miniszter, hírhedt sajttáján három perc alatt 26 x mondta, hogy „altă întrebare?” /”más kérdés?”/, anélkül, hogy egyre is érdemben válaszolt volna).

Ha a szövegszerűség (textualitás) felől közelítünk a miniszter politikai diszkurzusához, akkor azt fogjuk találni, hogy a posztmodern kollázs, az összevágások, ismétlések és átfedések, zavaros szerkezetű és műfajú szöveg és ennyiben divatosabb ellenfeléénél. Toader, hol különféle jogi szabályozásokra (nem is mindig a tényállásnak megfelelőre: alternatív tények), Ab-döntésre, törvényre, etikai kódra, stb., hol sajtóértesülésekre, hol bizonyíthatatlan leleplezésekre utalt. Előadásának szövege erősen eklektikus és vitatható volt. Csak egy határozottan kiemelt dolgot említenék. Arra hivatkozott egy adott pillanatban, hogy a főügyészasszony „rontotta Románia nemzetközi megítélését”. A kijelentés nem csak azért nem áll (alternatív igazság), mert rettentően rosszul hangzik, mert ceausiszta bikkfanyelven fogalmaz, hanem azért sem, mert a DNA és vezetője, vélhetően minden lehető kitüntetés és elismerés birtokosa, amit csak a politikai nyugat ismer.

A Kelemen Hunor által, hogy úgy mondjam csípőből és azonmód „korrektnek” és „logikusnak” mondott miniszteri jelentés, melyet Tudorel Toader innen-onnan összefércelt és olyan nyolcadikos képességvizsga szintjén megírt jelentése a politikai ágenda új és érdekes fejezetét nyitja meg. Vége a jogi diskurzus tisztaságának, és egész érvrendszerének, még a kormányzat szintjén is, a populizmus elszánta magát a szakszerűség kivégzésére, végletes leértékelésére. A jogi, és általában a szakmai, nyelvezet végzetesen keveredett a napi politika, a médiadiskurzusok és politikai kiáltványok elemeivel, eklektikus stílusával, és ezzel el is vérzett. Nehéz feladat vár a (CSM-re) jogi felügyeletre, ha pusztán jogi szempontok szerint akarja ma megítélni a miniszter „elbocsájtó szép üzenetét”. Ezért – legalábbis szakmai hitelének fenntartása érdekében – el kell utasítania azt. Ezt minden bizonnyal Liviu Dragnea and Co. is sejtik, ezért nem vállalják a jelentést, kihátráltak Toader mögül és kivárnak. (Formálisan, a kijelentések szintjén csak a Fidesz itteni fiókpártjának elnöke áll nyíltan Toader és jelentése mögött, t.i. „partnerei” neki nem szóltak, hogy az már nem aktuális, felejthető.) Csakhogy egy negatív véleményezés a (CSM) jogi felügyelet részéről Johannis dolgát könnyíti meg, amikor el fogja utasítani a DNA-főügyészének leváltását. Ezzel még az új – Dăncilă – kormány könnyű és gyors elfogadásával elveszített népszerűségét is helyrehozza, valamint második mandátumának esélyeit növeli.

Magyari Nándor László

Puzsér a „jólmegmondóember”

FüHü

-

2019-06-14

0

Facebook: Karácsony Gergely friss Index-interjúját egyetlen nagy levegővétellel hazudozza végig. Álljon itt néhány szemelvény a legarcpirítóbb pillanatokból:

„Kár, hogy Robi mégsem indul, pedig szerintem minden feltételét teljesítettük, de egy ideje látszik már, elfogyott a hátországa, inkább kihátrál a küzdelemből.” Íme: ilyen folyékonyan hazudik egy szociopata. Karácsony Gergely szemérmetlenül az újságíró arcába vágja, hogy teljesültek a feltételeim, holott negyven órányi tárgyalást ült végig velem együtt, így jól tudja, hogy nem teljesültek. Lehet online szavazni az előválasztáson? Nem: személyes regisztráció szükséges. Pedig az elektronikus szavazás lehetősége volt a feltételem – s ez csak egy példa a sok közül.

„Azt gondoltam én is – és ez akceptálható kérés volt –, hogy nem lehetek egyszerre MSZP-Párbeszéd listavezető és közben egy pártszövetség – benne a DK-val és a Szolidaritással – főpolgármester-jelöltje. Tehát én tartottam magam a megállapodásunkhoz. […] Nekem a legnagyobb fájdalmam, hogy a barátom, a legkiválóbb EP-képviselő, Jávor Benedek nem folytathatja.” Ilyen egy igaz barát: a DK támogatásának fejében simán otthagyta az MSZP-Párbeszéd listát.

„Vissza fogunk szerezni a budapestiek számára azokból a magánvagyonokból, amelyek a NER-elit luxusvilláiban, medencés házaiban rejlenek. Hogy mindenki értse, miről van szó, nevezzük ezt Tiborcz-adónak. […] A koncepció kész, főpolgármesterként a Tiborcz-adóval fogunk visszavenni abból, amit a fideszes oligarchák elvettek a budapestiektől.” Íme a legsötétebb populizmus: Gyurcsány Ferenc szerint Karácsony Gergely túlságosan is a kompromisszumok robotosa – és már jön is a Tiborcz-adó: elszámoltatás és igazságszolgáltatás helyett adó. Mellesleg jelzem, hogy adó kivetése kerületi hatáskör, a főpolgármesternek nincs joga hozzá. S ha már itt tartunk: Zuglóban – ahol Karácsony Gergelynek joga is volna kivetni – vajon van Tiborcz-adó? Hát persze, hogy nincs.

„Orbán Viktor egy önmagáért kiálló várossal és a városért kiálló főpolgármesterrel találja majd szembe magát. Hiszek a nyilvánosság erejében.” Ez valami új: amikor Karácsony Gergely Fidesz-MSZP háttéralkut fedezett Zuglóban, még nem hitt a nyilvánosság erejében – Ács Dánielnek és a 444-nek kellett az ügy részleteit nyilvánosságra hoznia. A zuglói polgármester beérte azzal, hogy tartózkodjon a saját előterjesztésétől.

„Ki kell lúgozni a Fideszt mindenhonnan és akkor senkinek nem jut eszébe velük háttéralkut kötni.” Vajon Karácsony Gergely ilyenkor a tartótisztjére, a szocialisták budapesti elnökére, Molnár Zsoltra is gondol, ő ugyanis köztudottan Fidesz-ügynök?

„Aláírnám azt a rendeletet, amely előírja a nemek közötti béregyenlőséget Budapesten, vagyis hogy ugyanazért a munkáért egy nő nem kereshet kevesebbet a férfiaknál.” Egyrészt jelzem, hogy az önkormányzatoknál bértáblák vannak – ezeken nincs szorzó a férfiaknak. Ha pedig Karácsony Gergely azt tapasztalja, hogy egy nő kevesebbet keres pusztán mert nő, akkor javaslom, hogy azonnal tegyen feljelentést, hiszen ezt jelenleg is törvény tiltja. Ehhez egyáltalán nem kell leváltania Tarlós Istvánt: cselekedjen állampolgárként, és ne azzal kampányoljon, hogy majd akkor intézkedik a törvénysértések ellen, ha főpolgármesterré választják.

A képen a következők lehetnek: 2 ember, , mosolygó emberek, szöveg

La fine del comedia?

FüHü

-

2017-10-24

0

Szögezzük le, a Fidesz itteni fiókjainak célja – immár a legfontosabbnak is – nem a kisebbségi jogvédelem, esélyegyenlőség, netán az egész ország boldogulása, hanem az orbáni illiberális demokrácia eszméinek terjesztése. Ez hozza össze Dragneat Kelemennel, és ez az alapja a két párt szövetségének.

A kormányválság az utóbbi átalakítások ellenére is egyre inkább folyamatossá válik, holott a parlamenti többség továbbra is meglenne hozzá, a háttérből Dragea ad Co által manipulált kormányok képtelenek igazgatni a közügyeket. A kormánytagok kommunikációját tekintve, melyek közül a pénzügyminiszter zavaros és értelmetlen, meg nem érvelt, illetve „alternatív tényekre” (a Trump szóvívője által elterjesztett „alternatív tény”, minden racionális definíció szerint nem más, mint hazugság, sőt pimasz és hegyke hazugság) alapozott szövege a legutolsó, a kvázi teljes inkompetenciát mutatják meg (a pénzügyminiszter minden megszólalását visszakozás követte, egyetlen „pajkos ötletét” sem lehetett kivitelezni – csak remélni lehet, hogy a jelenlegi mantráit is sikerül a miniszterelnöknek ad acta tenni – de a pártvezér embereként tovább rombolhat. A szólgalelkű demagógiát továbbra is az Olgutza /Vasilescu – munkaügyi miniszter/ emeli művészi rangra, eddig szinte egyetlen ígérete sem „jött be”). Az ilyen-olyan gyanús magánegyetemen szerzett diplomákkal, és csupán pártkarrierrel, illetve ilyenszerű tapasztalattal rendelkező, az árnyékban összeállított pártvezérhez hű csapat, nem képes megbírkózni azokkal a kihívásokkal, melyek naponta érik a kormányt, és minden bizonnyal csődbe fogják vinni az országot. Most ott tartunk, hogy miután szinte a teljes befektetési alapot fizetésekre költik (ezeknek a Darius /Vâlcov/ összes pénze sem elég), azzal együtt csődközelbe kerültek az adminisztratív egységek (és ez a helyes kifejezés, nem pedig az önkormányzatok, ahogy azt képmutató székelyföldi kiskirályok magukra utalva mondják, majd ugyanazzal a lendülettel, siránkozni kezdenek az önkormányzatiság hiányára utalva), az előljárók égig növelt fizetésének kifizetése után villanyszámlára sem tellik. Másfelől pedig a pénzügyminisztérium és csatolt részei még az Áfa behajtására is képtelenek, az adófizetés a mélyponton.

Még akkor is a csőd veszélye fenyeget, ha a kormányfő újra és újra megvívja a maga csatáját Dragnea és Tăriceanu pártvezérekkel, és sikerül eltávolítani a legkevésbé alkalmas pártkatonákat a kormányból, pontosabban a miniszterek közül, mert alsóbb polcokon a teleormáni és megsértődött liberális klientúra, köszöni megvan, és ott szabotálja a pozitív kezdeményezéseket, ahol éri, illetve ahol a pártvezér(ek) (hiszen itt már Tăriceanu is jócskán labdába rug), azt megkövetelik. Bevett szokás szerint kommunikációs deficitnek szokták nevezni, ekként mentegetni a szembetűnő inkompetenciát, mintha ugyanazok a miniszterek, akik megszólalva főtt kukák, csendben a jó kormányzás bajnokai le(het)nének. A káderpolitika (ismert, de ugyanolyan ocsmány, viszont divatos szóval HR) csődje, csak egyik összetevője a kormányválságnak és meglehet nem is a legfontosabb, bár minden bizonnyal a leglátványosabb.

Miért nem tud kormányozni a jelenlegi román parlamenti többség? Mindenekelőtt azért mert nincs víziója, amit elérni akar(t) az vagy törvénybe ütközik, vagy a még meglevő jó ízlést sérti, illetve csődöt alapoz meg, mindenesetre helyből irracionális, finanszírozhatatlan és amorális. Szemmel láthatóan mindkét eddigi PSD-ALDE kormány egyetlen makacs célja kormányon kívülről jött és a megvádolt pártvezérek fölmentését célozta, minden lehetséges (és lehetetlen) eszközzel. Az akció, az „illiberális demokrácia” bevezetésének, magyarán az (i)gazságszolgáltatás és különösképpen a DNA (a többi intézmény köztük az Alkotmánybíróság, a bíróságok stb., átpolitizálása járulékos veszteség) leállításának és kisajátításának másik oldala, pontosabban álcája. A nyakló nélküli fizetésemelés, illetve ígérgetés, és végül a befektetések szinte teljes beáldozása, a legutóbbi költségvetési korrekció alkalmával a paraván szerepét töltik be. (Olyan gátlástalanul magas fizetéseket szavaztattak meg maguknak polgármesterek és hivatalnokok, hogy az év utolsó hónapjaira pénz nélkül maradtak a hivatalok, és igen, nemcsak kormánypárti vezetésűek, hanem az ellenzékiek, vagy a félig-meddig ellenzéki rommagyar vezetésű hivatalok is.) Dragnea and Co stratégiája az volt, hogy miközben a lakosságot a (költségvetési/pénzügyi szempontból indokolatlan) megemelt fizetések és nyugdíjak ígéretével kápráztatja el (az emelés még akkor is manipulatív ígéret marad, ha más formában veszik vissza azt, amit már törvényesen megadtak. Ennek a módozatait keresik, különadókkal, a munkaadóktól a munkavállalókhoz átcsoportosított befizetésekkel, a benzin jövedéki adójának megnövelését követő inflációval stb., stb., jönnek a megszorítások.), „megoldja” a saját, és csatolt pártvezérek, ügyészségi/bírósági szakaszban levő vádjainak ügyét, kormányrendelettel, vagy törvénymódosításokkal. A rejtett, titokban tartani akart „kormányprojekt” kivitelezése viszont már január utolsó napjaiban zátonyra futott, elbukott az elnök, és azután a vox populi, az utcára nagy-nagy tömegekben kivonuló tiltakozók hangosan és nyomatékkal kifejezett akaratán. Azóta folyik az utóvédharc, az akkor visszavont kormányhatározatoknak, melyek a korrupció büntethetőségének enyhítését célozták, más formában való becsempészése törvénymódosítókba, további rendeletekbe, egyelőre, kevés sikerrel. Márpedig ez kormányprogramnak egyszerre túl kevés és túl sok. Téves számításokon alapul, az az arrogáns föltételezés, hogy a román társadalom a végtelenségig birka-, illetve szolgalelkű, hogy észre sem veszi a csalást és hogy csak a saját apró kis haszna, hasa érdekelné. Nem, a polgárok egyelőre mozgosíthatók közös ügyekért – ezt a téli tüntetések (kis külföldi és elnöki segédlettel) ország-világ előtt megmutatták –, a korrupció ellen (mely mára a legfontosabb problémává lépett elő a választók percepciójában, a korrupcióellenes harc pedig gazdaságot élénkítő jelenséggé), a demokratikus szabadságjogok megvédésére, és nem megvásárolhatók jövedelememelés ígéretével.

És miért megy a rommagyar politikum a csőd fele közelgő kormánnyal, miért a rossz pozicionálás? Szögezzük le, a Fidesz itteni fiókjainak célja – immár a legfontosabbnak is – nem a kisebbségi jogvédelem, esélyegyenlőség, netán az egész ország boldogulása, hanem az orbáni illiberális demokrácia eszméinek terjesztése. Ez hozza össze Dragneat Kelemennel, és ez az alapja a két párt szövetségének. Azért történhet meg, hogy annak ellenére, hogy a PSD-ALDE minden magyar kezdeményezést elmeszel, (aktuálisan a nyelvhasználati küszöb leszállítása bukott el, meg a március 15-ét hivatalos ünneppé nyílvánító kezdeményezés) a megkötött együttműködési szerződés – melyben a fiókszervezet csupán közvetítő, afféle politikai stróman, és valójába az egy Dragnea-Orbán paktum – marad. És a korrupcióellenes harc leállítása mellett (ha Márton Árpád, parlamenti képviselőn múlna a már elítélt korruptakat is szabadon kellene engedni, most éppen a 13-as kormányrendelet – mely több százezer ember tiltakozását váltotta ki a télen – igyekszik viszacsempészni egy tövénymódosítóval), ezért pozicionál az européer államfővel szemben, helyezkedik a legreakciósabb (köztük is kiemelkedő az ortodox fundamentalista alkotmánymódosítási kezdeményezés a család resztriktív definíciójával, amit az „erdélyi magyar” egyházvezetőkkel közösen követtek el), ugyanakkor legellentmondásosabb kezdeményezések mellé. Ha az itteni politika a magyarországi hatalom alárendeltjeként, önállóságát elveszítve, illetve feladva működik, elveszti kisebbséget képviselő képességét, olyan mutatványokra, ellentmondásos politikai kommunikációra (magyarán hazudozásra, kétszínűségre stb.) kényszerül, mely ideig-óráig szolgálja gazdáinak (reakciós) céljait, viszont távlatilag még azt is lenullázza, amit kisebbségpolitikai eredményként már egyszer elért. Az etnonacionalizmus, az alt-right populizmus, a protekcionizmus, a demokratikus rend fokozatos feladásának stb., (zsák)utcája, kisebbségi helyzetben, már rövid távon a falhoz vezet, és nagy lesz a koppanás.

Meggyőződésem, hogy előbb bukik meg a jelenlegi kormánytöbbség Dragneastól, bábkormányostól, mint a Fidesz Kelemen Hunor vezette fiókszervezete felmondaná a paktumot.

Magyari Nándor László

1 (azaz egy) Magyarország

FüHü

-

2021-09-20

1

Az a nagy büdös helyzet, hogy 1 (azaz egy) Magyarország van. Tehát 1 (azaz egy). Ennek a Magyarországnak – tetszik, nem tetszik – e pillanatban még nem tudni, mekkora százalékban, de óvatos becsléssel is igen jelentős százalékban, része az ellenzék, tokkal-vonóval.

Az összes ellenzéki politikus, mind egy szálig, szeretem vagy nem szeretem, magánügy, az összes ellenzéki szimpatizáns, mind egy szálig, valamennyi ellenzéki választó, fiatal és öreg, diplomás és nem diplomás, szegény és gazdag, Fradi drukker és a foci szó hallatától okádni képes honfiú és honleány, kirándulni szerető és az is, aki néha kinéz az ablakán, satöbbi: az is, aki egzisztenciáját féltve és mindentől rettegve legfeljebb csak otthon, zárt ajtók és ablakok mögött, a borotválkozó tükörnek meri halkan megvallani, hogy nem stimmel itt semmi sem, s az is, aki naponta bátran el-elordítja, le-leírja, hogy Magyarország történetének egyik legmocskosabb, legzüllöttebb és leghazugabb hatalma regnál éppen.

A fentiek tehát mind egy szálig Magyarország részét képezik. Magyarország nemcsak Orbáné, Semjéné, Rogáné, Ráhelé, Tiborczé, Mészárosé, hanem Lacié és Marié is, Pistáé és Kareszé is, Edité és Ibolyáé is, viceházmesteré és akadémikusé is, magyarul is csak középfokon beszélőé is, meg azé is, aki hét nyelven képes elküldeni a hatalmon lévőket oda, ahová épp kedve kerekedik.

Szóval Magyarország 1 (azaz egy).

Ha pedig ez így van, márpedig így van (legalábbis mindaddig, amíg az ország hatalmasai nem vélekednek úgy, hogy ezek, azok vagy amazok valójában nem is részei az országnak, amiért aztán hazafias kötelességüknek tekintik, hogy e hon múltjából vett példák nyomdokain járva – sok-sok megoldás kínálkozik – gondoskodjanak a fent említettek eliminálásáról), szóval, ha Magyarország e pillanatban még 1 (azaz egy), akkor a kormánynak és a Pisták, Marik, Kareszok, Ibolyák pénzéből jóllakatott csicskásainak, propagátorainak, bérért és fizetésért csatasorba állított szószólóinak nem gúnyolódniuk kellene a tegnapi előválasztási kudarcon, hanem elemi kötelezettségük lenne azonnali hatállyal szigorú vizsgálatot követelni, s kivizsgáltatni a történteket.

Ugyanis a tegnapi napon Magyarországot (ami 1 – azaz egy) nemzetbiztonsági támadás érte, mégpedig igen súlyos. Olyan támadás, amely komoly erőket és még komolyabb anyagi forrásokat feltételez, s amelyhez hasonló beláthatatlan következményekhez vezetne.

Ez a támadás történhetett országon belülről, de történhetett országon kívülről. Ám akárhonnan is, az 1 (azaz egy) ország nemzetbiztonsága megköveteli az eset teljeskörű vizsgálatát és feltárását.

Ez minden valamire való országban így történne: a valamire való országokon kívülieket pedig a jó ízlés okán meg sem érdemes említeni, még akkor sem, ha a jelenlegi magyarországi hatalom legszűkebb baráti, üzleti és politikai érdekközösségének meghatározó részét is képezik. Az USA-ban például különleges ügyész, hatalmas stábbal, két éven át vizsgálta az orosz beavatkozást.

Minden további megnyilatkozás, amely tehát nem a történtek kivizsgálását sürgeti, hanem az ellenzék bénaságán, ügyetlenségén vagy felkészületlenségén élcelődik, valójában indirekt bizonyítéka annak, hogy a hatalom, saját kezével vagy mások mocskos mancsát igénybe véve belemaszatolt az előválasztás számítógépes rendszerébe.

Förtelmes előjelek 2022-re. Ha az eset kivizsgálatlanul marad, akkor az Orbán-rezsim – akár külső erők támogatását is igénybe véve – hideg polgárháborút hirdetett meg.

DEMETER, PÁLINKÁS, JOBBIK

Bauer Tamás

-

2021-08-19

0

Demeter Mártát a parlamenti közvetítésekben egykor mint az MSZP-frakció katonai ügyekkel foglalkozó, egyébként listán bejutott képviselőjét ismertem meg. Aztán egyszer váratlanul kilépett az MSZP-frakcióból, független lett, és az akkor még létező féléves türelmi idő után az LMP-frakcióhoz csatlakozott.

Valamivel később fel is vették tagnak az LMP-be, és egy ideig az LMP női társelnöke is volt. Az előválasztási jelöléskor őt indította az LMP a nyolcadik és kilencedik kerület Körúton kívüli részéből álló budapesti választókerületben, ahol a DK-s jelölt mellett két civil jelölttel is meg kell küzdenie. Egy korábbi kutatás szerint a DK-s jelölt, egy friss kutatás szerint viszont az egyik civil jelölt, Jámbor András áll nyerésre. Azt korábban is tudni lehetett, hogy Demetert a választókerületben a Jobbik is támogatja, most viszont kiderült:

ha bekerül az Országgyűlésbe, nem az LMP, hanem a Jobbik frakciójába ülne be.

Mi történhetett? Alighanem az, hogy úgy látta: az egyéni választókerületben nem túl jók az esélyei, és inkább kaphat bejutó listás helyet a Jobbiktól, mint az LMP-től. A baloldali MSZP-ben indult, majd a zöld, de a politikai tartalmat tekintve szintén baloldali LMP után nem gond számára továbblépni a magát őszintén jobboldalinak mondó, szerintem ma is szélsőjobboldali Jobbikba.

Pálinkás József egyetemi tanárt, egykori fideszes minisztert majd országgyűlési képviselőt, MTA-elnököt majd az Orbán-kormány tudományos kutatásokat finanszírozó hivatalának vezetőjét Orbán ejtette, majd ő némi idő elteltével néhányad magával megalapított egy új jobbközép konzervatív pártot, és csatlakozott az ellenzéki pártszövetséghez.

Akik Pálinkással részt vettek a pártalapításban, sosem voltak fideszesek, korábbi közéleti tevékenységük szerint mind a Fidesszel, mind a szélsőjobbal mindig is szemben álltak.

Pálinkás most kijelentette, hogy ha egyéni választókerületben bejutna az új parlamentbe, de pártjának nem jutna be elég jelöltje saját frakció alakításához, a Jobbik frakciójába ülne be, hiszen a baloldaltól távol áll.

Pálinkás e választásában legalább utal a szövetkező pártok közül kiválasztott párt politikájának irányába. Demeter ilyesmit nem említ. A reménybeli frakciók közötti esetleges választások e két jelölt általi kezelésében számomra az a figyelemre méltó, hogy mennyire könnyűvé tehette számukra a bejelentett döntést az, ahogy a szövetkező ellenzéki pártok politikusainak nyilvános megszólalásaiban mennyire elveszítette szerepét az egyes pártok politikája, annak jellege.

Az egykor a Jobbikkal élesen szembe szegülő politikusok 2018-ban arra jutottak, hogy számtani megfontolásból nem mondhatnak le a Jobbikkal kötendő politikai szövetségről, és ezek után megállapították, hogy az egykor gyakran lenácizott Jobbikot demokratikus pártként kezelik, és ennek legitimálására akként is jellemzik.

Látványos példája volt ennek, ahogy annak idején a borsodi időközi választáson Bíró László támogatása mellett kitartottak azt követően is, hogy annak antiszemita nyilatkozatait a Fidesz előbányászta, s ez folytatódott a szegedi Tóth Péter látványos DK-s kampánytámogatásban is.

Akár meg is érthetjük Demetert és Pálinkást, hogy elhiszik a szövetkező ellenzéki pártoknak, hogy adott esetben baloldaliként vagy konzervatívként jó lelkiismerettel ülhetnek be a Jobbik majdani frakciójába.

Rövid látlelet az ún. Fideszről

Béndek Péter

-

2019-03-24

0

Az ún. Fideszt illetően: a migráció veszélyei és Európa jövője értelmes vita tárgya lehet; a tolvajlás és az autokrácia nem.

Az előbbiek nem legitimálják az utóbbiakat, az utóbbiak nem oldják meg az előbbieket. A progresszivista bele nem gondolás az előbbiekbe – csak mert az utóbbiak evidensek – súlyos tévedés. A meggondolt progresszivista „nyitottság” az előbbiekben továbbra is az utóbbiakat erősíti.

Elitek és ellenelitek

FüHü

-

2018-04-24

0

Az Orbán-féle hatalom bebetonozásának legfőbb közege a megszállt médiák területe, ezért az ellenzéki és/vagy tényszerű, semleges sajtó elhallgattatása lesz a következő lépése a hatalomnak – a Magyar Nemzet és tsai, már bedobták a törülközőt – miközben a potenciális ellenelit saját politikai vezetőinek lemészárlásával van elfoglalva.

A populizmus relatív sikerének egyik fontos összetevője, hogy a különféle elitek – egy-egy tevékenységi terület uralkodó csoportja, melynek megvan a maga sajátos hatalmi mintázata – vezetői maguk képtelenek világosan kommunikálni, meghatározni és másokkal is megértetni sajátos helyzetüket. Más kérdés, hogy gyakran a vezető csoportok éppen abban érdekeltek, hogy elrejtsék valódi céljaikat és/vagy eszközeiket, amellyel megszerzik, fenntartják és megerősítik, illetve újratermelik kiváltságos helyzetüket. Igaza van Vilfredo Paretonak, aki jó száz éve kifejtette, hogy a politikai elit eleve kettős kommunikációt, kettős beszédet, folytat és ez azzal kapcsolatos, hogy a hatalmát szinte bármilyen diskurzus legitimálhatja. A populista vezér, éppen ezért, bátran eljátszhatja a „nép barátjának” szerepét, úgy tehet mintha annak érdekében lépne föl, mintha egyenesen elitellenes lenne, miközben egy másik, pontosabban saját elitjét helyezi a hatalomba. Ez világosan kitetszik Donald Trump eddigi fölemelkedésének történetéből (majdani bukását ennek a lelepleződése fogja okozni), amikor sikerült a fehér alsó osztályokkal – sőt kisebbségiekkel is – elhitetnie, hogy ő a képviselőjük, hogy egy igazságosabb és főleg autochton társadalmat fog kialakítani, elitellenes politikát fog folytatni, miközben egy szűk gazdasági elit érdekeit követi.

Trumpnál is radikálisabb a nacionalista populizmusban Orbán Viktor, aki nem meglévő (gazdasági)elitet hoz helyzetbe, hanem egyenesen teljes és szándéka szerint, tökéletes elitcserét ígér. A központosított és akár utólag lepapírozott kormányzati korrupciót „politikai stratégiának” mondják hívei, az idegengyűlöletet és elzárkózást pedig a nemzeti nagyság jeleként ünneplik csakhogy korántsem a nép érdekében, hanem a szűk „udvartartás”, a „főnök” és klientúrájának, támogató, feltörekvő elitjének érdekében teszi. Érdekes viszont, hogy az „újmagyar” politikai elit s elsősorban az az Orbán, aki egyetlen vitára sem hajlandó kiállni, illetve soha ellenzéki médiában nem szerepel stb., képes magát „héjának”, vagy Pareto eredeti politikai elit-tipológiája szerint, „oroszlánnak” föltűntetni. A valóságban viszont, legjobb esetben is, csökkentett ravaszságú rókákról van szó: a leginkább gyáva és opportunista klientúráról beszélhetünk. Ebből a szempontból érdemes megnézni Lázár János, tegnap még nagyhatalmú, pénzosztó és korrupciót igazgató miniszter gyáva rezignációját. De ugyanez látható, amikor Balog Zoltán, humán erőforrás (pfuj!), azaz mindenes miniszter, akinek nevét még sokat fogják emlegetni a tan- és egészségügy tönkretétele kapcsán, hirtelen meghunyászkodó egérke lesz és visszavonul, jól fizető, de hatalommal nem járó állásba stb.

És akkor mit mondjunk a rommagyar politikai elit viselkedéséről, aki mára teljesen elveszítette reprezentációs képességét, csak a budapesti – egyébként azt a bukaresti hatalom fele közvetítő – illiberális hatalomgyakorlás elvárásainak felel meg. Többek között elfeledkezik a MOGYE-vel kapcsolatos feladatairól, hiszen kampányolnia kellett, most meg „hazugságversenyt” kezdeményez, amiben a „radikális orbánista” Antal Árpád hősiesen védi klienteláris kapcsolatát, bizonygatja kampánybeli hasznosságát a budapesti vezérnek. Hős ő, a lehajtott fej, a térden csúszás bátor aktivistája. Szembe megy nem csak a statisztikai evidenciával, hanem azzal a pártközponti szándékkal is mely még mentené a menthetőt, bizonygatva, hogy a Fidesznek való kampányolás – ami mindent egybevetve, mind a részvételi arány, mind a végeredmény, a mandátumot nem eredményező átszavazás szempontjából sima kudarc – „helyes volt”, mert nem befolyásolta a magyarországi választási eredményt. Mindkét magatartás, a hencegő csicskás és a magát mentegető, tévedését elfedni szándékozó, káros és demobilizáló a rommagyarság számára, ismét sokakat belevittek egy vesztes játszmába, pótcselekvésre bíztattak és azután menekülnek a felelősség elől. Igazolni kellene a sok – elvben legalábbis, de semmiképpen nem a valóságban – szavazásra, regisztrációra és felvilágosításra, levélszavazatok összegyűjtésére és továbbítására stb., elköltött magyar költségvetésből származó pénzt. De közben azt a látszatot is fenn kellene tartani, hogy nem is volt jelentősége az átszavazásnak, a kétharmadért nem a rommagyarság (és általában a határon túliak) felelős.

Az újmagyar politikai elit és értelmiségi klientúrája, végső soron gyávaságából képes macsó és véresszájú, etno-nacionalista és gátlástalan, erős hatalmi csoport benyomását keltenie. Ebben elsősorban a média-munkások (sokukat nem szabadna újságírónak nevezni, ez utóbbihoz jól kidolgozott és hosszú hagyományon épülő erkölcsi szabályrendszer betartása szükséges, amivel sajna egyáltalán nem rendelkeznek, jelzett „munkások”) segítik és a „borzalmas kommentariátus”, a „hasznos idióták” serege, akik ingyen és bérmentve folytatnak ízléstelen propagandát, szorgosan fűrészelik saját maguk alatt is a fát. Az újmagyar politikai elit és csatolt részeinek hatalma – megalapozott véleményem szerint – semmi más csak szimulákrum, virtuális konstrukció, mely alternatív tényeken és poszt-igazságokon épül, viszont, mindent egybevetve a virtuális médiák szabályai szerint terjed és annak mintázatait követve hatékony. (Érdemes lenne megmérni, hogy a királyi tv bevallott hazugságát hányan vették készpénznek a münsteri merénylet kapcsán és egyáltalán kikhez jutott el a cáfolat, hogy a hatékonyságot in vitro észlelhessük).

Az Orbán-féle hatalom bebetonozásának legfőbb közege a megszállt médiák területe, ezért az ellenzéki és/vagy tényszerű, semleges sajtó elhallgattatása lesz a következő lépése a hatalomnak – a Magyar Nemzet és tsai, már bedobták a törülközőt – miközben a potenciális ellenelit saját politikai vezetőinek lemészárlásával van elfoglalva. Az anómiás, önmagában is végletesen kételkedő (félreértés ne essék az önkritika, a reflexió pozitív tulajdonságok, csak ha túlzásba viszik, ha negativizmusba és rezignáltságba fordul, bénítja le a cselekvést) potenciális ellenelit gyakorlatilag önmagát számolja föl, alig kell ehhöz kis külső impulzus és végleg elpusztul. Pedig – meglátásom szerint – fölösleges csak a politikusokat és főként az ellenzékieket kárhoztatni sikertelenségükért, amíg nincs hatékony és szakmailag fölkészült, nem utolsó sorban bátor, ellenelit, nincs politikai váltás sem. Igaz, hogy a (parrhesiat) szellemi bátorságot egyáltalán nem tanítják sem Magyarországon, sem Romániában, és mégis. Egy teljes spektrumú (large scaled society) modern társadalomnak (jelzem ezt a kiterjedését és struktúráját veszítette el a rommagyar közösség az elmúlt két évtizedben azzal, hogy a rommagyar rendszerváltás csúfos kudarcot vallott, a politikai pluralizmus ki sem alakult), képesnek kell lennie a formális oktatási intézmények támogatása nélkül is kitermelni egy ütőképes szakmai/értelmiségi, valamint kritikus elitet. A nagy kihívás olyan ellenelitet kialakítani, mely bármikor képes megtalálni azokat a szellemi eszközöket, melyek alkalmasak gátat vetni a hatalmi visszaélésnek, a diktatúra bevezetésének, ellendiskurzust képes termelni az illiberális demokráciának. (Kár volt lemondani a tudománynépszerűsítés jól működő eszközéről és lehetőségeiről Magyarországon, és ezzel is fölszínre engedni a parttalan demagógiát és populista áltudományos diskurzusokat, melyek a hatalmi elitnek kedveznek, modellt nyújtanak a hatalmi demagógiának, tartalmat az alternatív tények és hazugságok masszív áradásának).

Gyakran elhangzik nálunk fele is, hogy mi haszna az értelmiségi/tudományos elitnek, ha semmi sem változik a politikai elit szintjén? A kritika haszna, hogy ellendiskurzust teremt a hatalmi demagógiához, kontrollt gyakorol, ellensúlyt az alternatív tényekhez és hazugságokhoz: a hatalomváltást szellemi területen – új elit kialakításával és működtetésével – kell először megvalósítani ahhoz, hogy a valóságban is bekövetkezzen, és nemcsak Magyarországon, vagy nálunk.

Magyari Nándor László

Nyolcadik utas: a korrupció

FüHü

-

2017-10-31

0

Más, mások a hibásak a történtekért, a körülmények (sőt, egyesek szerint maga Soros György, aki saját kezűleg rakott tüzet a mulatóhelyen, és ezt nem viccként mondják!), a múlt és a jövő, a fű és a fa, az éghajlat és földrajzi viszonyok, minden és mindenki csak ők nem.

Szomorú évfordulója van a bukaresti Colectiv-klub tragédiájának. A média megemlékezett, a politikusok – tisztelet például az amerikai nagykövetnek, aki részt vett a megemlékezésen – viszont nem, látni sem akarják felelőtlenségük megrázó képeit, hallani sem akarják a túlélők elszomorító beszámolóit. Napirendre tértek a dolgok fölött, sőt elfelejtették, a két év előtti tragikus esetet, akkori ígéreteikkel együtt.

Viszont a klub neve kifejező, nemcsak egy mulatóhelyen történt 65 fiatal halálát és további mintegy kétszáz szenvedését hozta a korrupt ignorancia, hanem ettől szélesebb értelmet nyert: valóban közösségi nyomorúságunk, az egészségügy, az (i)gazságszolgáltatás és az egész román adminisztráció működésképtelenségét mutatta meg.

Sem a helyszíni mentés, sem a korházi nem sikerült, illetve a román hatóságoknak ugyanazokat a gyengeségeit, kudarcát mutatták meg, mely szinte minden téren föllelhető: a föllépés elmaradt az elvárhatónál, megkésett és kaotikus volt. És főként az jelzi a kudarcot, hogy a megégett fiatalok felerészt a kórházi fertőzéseknek, a malpraxisnak és felelőtlenségnek estek áldozatul. A példátlan nemzetközi segítségnyújtás mutatta meg, hogy akinek, vagy rokonságának, esélye (pénze, összeköttetése) volt külföldön kezeltetni sérüléseit meggyógyult, akik idehaza maradtak vagy elhunytak, vagy csak hosszas szenvedéssel gyógyultak úgy ahogy meg.

A tragédiára, a gyilkos tűzesetre adott első, az ortodox egyháztól jövő reakció, a rockzene sátántól való voltát emelte ki és ördögűzést ajánlott a mentés és a szolidaritás helyett. És bár a klérus – társadalmi nyomásra, és a népszerűségvesztést mutató közvéleménykutatásokra válaszként, és egyáltalán nem humanitárius meggondolásokból – kénytelen-kelletlen visszakozott, az ügy annyiban maradt. (…)

A tragédia következmények nélkül maradt mindezidáig és amilyen hirtelen föllángoltak akkor a kedélyek és megmozdult a civil társadalom, különösen a fiatalok, éppen olyan gyorsan elült és a hétköznapok közönyébe fulladt a korrupcióellenes föllépés. Nem is az az érdekes, hogy felelevenítsük – már persze a gyász és megemlékezés mindenkor civil kötelesség – az akkori történéseket, közhangulatot stb., hanem nézzük, hogy ki hogyan emlékezett meg az évfordulóról. Azt hiszem nincs beszédesebb dolog, minthogy szemrevételezni, hogy a kormánypártok – akik akkor is kormányon voltak, amikor a tragédia történt – közös ünnepi vacsorán tárgyalták meg, éppen az évforduló estéjén, saját titkos kis dolgaikat. Az egészségügyért, a mentésért felelős államtitkár önfelmentő nyilatkozatot adott a tévéknek, az égettek kórházának jelenlegi vezetőjével karöltve, kifejtve: más, mások a hibásak a történtekért, a körülmények (sőt, egyesek szerint maga Soros György, aki saját kezűleg rakott tüzet a mulatóhelyen, és ezt nem viccként mondják!), a múlt és a jövő, a fű és a fa, az éghajlat és földrajzi viszonyok, minden és mindenki csak ők nem.

Véletlen egybeesés lehet, mégis jelképes, hogy a tegnap a parlament két, korrupcióval vádolt politikusokat mentő indítványt is tárgyalt, először, hogy ne mozdítsák el hivatalukból a megvádolt bürokratákat, mely kezdeményezés, minősített többség (sarkalatos törvénymódosítási kísérletről lévén szó) hiánya folytán, elbukott a szenátusban. Jellemző módon nemcsak a Fidesz itteni fiókpártjának a támogatását élvezte a módosító, hanem az egyik kezdeményezője is rommagyar szenátor volt. Ugyanúgy, mint ahogy bizottságban azt is megszavazta egy másik kisebbségi szenátor, hogy véglegesen elítélt, büntetett előéletű személyt is jelölni lehessen az államelnöki választások közelgő alkalmával. Ez a kezdeményezés – mely immár minden köntörfalazás és álca nélkül a PSD-vezér Dragnea jelölését támogatja – átment a bizottsági szavazáson.

Magyari Nándor László

Blogles

A putyini kereszténység pont olyan „őszinte” és „tiszta”, amilyen a fideszes kereszténység:

Formálisan, a kijelentések szintjén csak a Fidesz itteni fiókpártjának elnöke áll nyíltan Toader és jelentése mögött, t.i. „partnerei” neki nem szóltak, hogy az már nem aktuális, felejthető.

Az a nagy büdös helyzet, hogy 1 (azaz egy) Magyarország van. Tehát 1 (azaz egy). Ennek a Magyarországnak – tetszik, nem tetszik – e pillanatban még nem tudni, mekkora százalékban, de óvatos becsléssel is igen jelentős százalékban, része az ellenzék, tokkal-vonóval.

Szóval Magyarország 1 (azaz egy).

Ugyanis a tegnapi napon Magyarországot (ami 1 – azaz egy) nemzetbiztonsági támadás érte, mégpedig igen súlyos. Olyan támadás, amely komoly erőket és még komolyabb anyagi forrásokat feltételez, s amelyhez hasonló beláthatatlan következményekhez vezetne.

Akik Pálinkással részt vettek a pártalapításban, sosem voltak fideszesek, korábbi közéleti tevékenységük szerint mind a Fidesszel, mind a szélsőjobbal mindig is szemben álltak.

Más, mások a hibásak a történtekért, a körülmények (sőt, egyesek szerint maga Soros György, aki saját kezűleg rakott tüzet a mulatóhelyen, és ezt nem viccként mondják!), a múlt és a jövő, a fű és a fa, az éghajlat és földrajzi viszonyok, minden és mindenki csak ők nem.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA