A KDNP feltámadása – Déli kávé Szele Tamással

1
2544
Semjén

Kérem szépen, nem történt semmi világrengető, ha csak azt nem számítjuk, hogy a KDNP-ből mentőöv lehet Brüsszelben. Úgyhogy beérem egy átlagos duplával is, két cukorral. A néppárti konfliktus és nyilatkozatözön a felfüggesztés kapcsán manapság lassan megszokott is lehetne – de a KDNP alaposan meglep.

Meglep, ugyanis ez a politikai párt megalakulása óta rejtély előttem. Ismertem én mindenféle embert a rendszerváltás idején, fideszest, SZDSZ-est, MSZP-st, MDF-est, kisgazdát, még egy szociáldemokrata ismerősöm is volt, pezsgett a politikai élet, csak éppen eleven KDNP-ssel nem hozott össze soha a sors. Mintha csak kerültek volna engem, vagy nem is léteztek volna. Később, mikor már egy országos napilapnál dolgoztam, sajtótájékoztatókon természetesen láttam kereszténydemokrata politikusokat, beszéltem is velük, ha kellett, bár mondjuk sok értelme ennek sosem volt, de ilyen ez a popszakma – azonban egyszerű, mezei, minden tisztség nélküli, mondhatnánk kétkezi párttagot azóta sem láttam. Úgy voltam vele, hogy biztos van ilyen, kell legyen, hiszen valakik csak szavaznak ezekre a politikusokra is, de ha vannak is ilyen emberek, messze laknak, túl az Üveghegyen, az Óperenciás-tengeren is túl, azért nem találkozom velük.

Vagy tán csak nem vezetnek listát a mezei párttagokról. Mert hiszen ahogy vizsgálódok, egyedül Pest megyében 60-80 fős vezető testülete van a megyei szervezetnek, ami feltételezne jó pár ezer tagot – azt mégsem gondolhatja az ember, hogy a KDNP-ben mindenki vezető valamilyen szinten, mindenki tisztséget visel, és csak egy, egyetlenegy szimpla tagjuk van, egy közlegényük, azt is Nemecsek Ernőnek hívják…

No mindegy, két dologra nem fogunk soha rájönni, az egyik a KDNP taglétszáma, a másik meg, hogy miből is van igazából a kóla. De miért kerül elő ez a párt?

Az Európai Néppárt nem függesztette fel a KDNP-t

Én azt hittem, kicsit bolond vagyok, mikor eszembe jutott, hogy az Európai Néppárt felfüggesztette ugyan a Fideszt, de nem függesztette fel sem kicsit, sem nagyon a KDNP-t. Pedig hát az közjogilag másik párt, külön szervezet: az igaz, hogy mi a sok kampányban, botrányban megfáradva egynek vesszük, meg mindig együtt halljuk a két párt nevét, de azért nem azonosak. Először is azt néztem volt meg, hogy a Fidesz tizenkét uniós képviselője közül hányan képviselői egyben a kereszténydemokratáknak is?

Hát bizony mindegyikük, egytől egyig. Deutschtól Szájerig és Tőkésig. Mondjuk ez utóbbin nem csodálkozom, rajta akkor ámuldoznék, ha teszem azt zöld liberális lenne vagy anarcho-szindikalistának állna, de azon, hogy egy püspök kereszténydemokrata, nincs semmi csodálni való. Azért jó látni ebben az ezerfelé húzó korban ezt a szép összhangot, egyetértést a Fidesz és a KDNP között, nincs egy képviselőjük sem, amelyiket vagy csak az egyikük, vagy csak a másikuk jelölte volna. Két test, egy lélek: ezt a két pártot már csak az ásó, a kapa meg a nagyharang választja el egymástól, meg talán a Manfred Weber.

Mert tekintsük a dolog logikáját.

Ugyebár, a Fideszt felfüggesztették, a képviselői nem szavazhatnak a Néppárt semmilyen ügyében, nem jelölhetnek és nem jelölhetők, sőt, még a rendezvényeken sem vehetnek részt. Cudar sors, de így alakult, ráadásul Orbán Viktor szerint maguk kérték. Ők tudják: de a KDNP-ről nincs szó a felfüggesztésben.

Márpedig nekünk van itt tizenkét képviselőnk akik részint a Fidesz megbízásából, részint azonban a kereszténydemokraták megbízásából kerültek az Európai Parlamentbe, annak is a néppárti frakciójába. Közjogi szempontból nem tilalmas, hogy ugyanabba az emberbe két párt is bizalmát vesse – ha olyan kiváló személyiség, ennek semmi akadálya, ritka eset ugyan Európában, viszont mégsem kizárható. Hogy egyszerre tucatnyi ilyen kiválóságot teremjen egy kis ország, az még ritkább, de lám, megesett. A törvény nem tiltja, az Európai Parlament szabályzata sem, hogy akár tucatnyian is képviseljenek egyszerre két pártot.

No, de a KDNP-nek haja szála sem görbült. Ezt maga Semjén Zsolt is megerősítette, mikor azon a zivataros brüsszeli szerda estén azt nyilatkozta:

„Csigavér, mi maradunk, aztán pedig meglátjuk.”

De ki marad? Hiszen minden képviselőjük egyben fideszes is, kiről beszélhet vajon? Netán úgy gondolja, hogy a fideszesként felfüggesztett képviselők visszatérnek, újjászületnek kereszténydemokrata inkarnációban, és így mégis szavazhatnak? Mert szimpla, kizárólag KDNP-s képviselő az Európai Parlamentben nincs.

Akkor csak úgy veheti, hogy ők a Fidesz mentőöve, második élete.

Ezt megerősíti két friss nyilatkozat is: Deutsch Tamás a még működő Echo TV ma reggeli műsorában olyant mondott, miszerint:

„Az is mutatja, hogy indulatból megfogalmazott és ostoba javaslatról volt szó (a Néppártban), hogy a KDNP felfüggesztése nem került szóba. Európában kevés szorosabb pártegyüttműködés van, mint a Fidesz és a KDNP együttműködése.”

Azt tudjuk, hogy összetartoznak ők, mint borsó meg a héja, de lám, bajban ismerszik meg a jó barát, ilyenkor jön jól a segítség. És mit mondott Hölvényi György, a KDNP (és a Fidesz) uniós képviselője a döntés után, Brüsszelből hazafelé tartva a kdnp.hu-nak?

„Minden kereszténydemokrata politikusnak ez egy nagyon nehéz nap volt, mert az az értékválság, ami a néppárton belül évek óta megvan, kiteljesedett, illetve láthatóvá vált. Egy keresztény–konzervatív kormányzó párt, a Fidesz, Orbán Viktor vezetésével csapott össze a baloldal harciasabb, liberális szárnyával. Az a legfontosabb, hogy nem sikerült a Fideszt kiszorítani, és ez reményt ad a további munkához. Hogy meddig és miként, az nagy kérdés nem csak a Fidesz, de a KDNP számára is. Egyelőre minden változatlan, maradunk, a többit meg majd meglátjuk.”

Ő ugyan még fel is szólalt a Néppárt belvitájában, melynek során magát kifejezetten KDNP-snek állította be – lássuk csak?

„A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjeként egy olyan magyar pártból jövök, amely Kelet-közép Európából az elsők között csatlakozott az Európai Néppárthoz a rendszerváltozás idején. Azóta is ez a pártcsalád határozza meg európai politikánkat. A ’90-es évek elején az Európai Néppártban a legnagyobb feladatunk volt, hogy felszámoljuk a kommunizmus évtizedeinek következményeit a gazdasági és társadalmi életben, és Európa keleti térségében egy hiteles, keresztény értékeken alapuló politikát alakítsunk ki.

A Fidesz csak a ’90-es évek második felében csatlakozott az EPP-hez. Biztosan elmondhatom Önöknek: a Fidesz Orbán Viktor vezetésével beteljesítette az emberek reményét a valódi politikai rendszerváltoztatás kiteljesítésével. A posztkommunista nómenklatúra eltűnését követően az országnak meg kellett találnia saját identitását és szabadságát.

Többen Önök közül ma ennek a rendszerváltó pártnak a kizárását kezdeményezik.”

Hát, azért az mégis más, ha kereszténydemokrata védi a Fideszt, mintha a saját képviselője védené, annak az a dolga – ja, bocsánat a KDNP-snek is az…

De a kérdés továbbra sem oldódott meg

Egy kolléga utánanézett: a Néppártban nincs külön szervezetként jegyezve a két párt, a képviselők neve után egységesen ez áll: „National party: Fidesz-Magyar Polgári Szövetség-Keresztény Demokrata Néppárt”. Némileg helytelenül, mert magyarul a „kereszténydemokrata” egy szó, de soha nagyobb bajunk ne legyen. Kérdés azonban, hogy a felfüggesztés is vonatkozik egységesen mindkét szervezetre, ha már egynek veszik őket? Vagy mégsem? Hiszen nagyon egynek mégsem tekinthetőek – Hölvényi mester is jelezte, hogy a KDNP még a kilencvenes évek elején lépett be a pártcsaládba, a Fidesz meg csak az évtized második felében.

Érdekes dilemma: ki a fideszes, ki a KDNP-s? Emlékezetembe idézi a hetvenes évek egyik legendás sajtócímét egy vidéki napilapból: „Zsákutca-e a hígtrágya?” Ezt a fogós, ravasz kérdést lehetett még ilyen nehéz eldönteni, mint a mi mostani problémánkat.

Másként állna a helyzet, ha a felfüggesztés személyre szólna: de hát a Fidesz politikájának, kampányának szólt, világosan meg is indokolták.

Annyi bizonyos, hogy mély hite van a kereszténydemokratáknak, nagy az ő hitük. Amint Semjén is megmondta volt az ATV-nek:

„A mi célunk az, hogy maradjunk a Néppártban és a Néppárt visszatérjen az alapító atyák értékeihez, ami a keresztény civilizáció és a nemzetek Európájának a gondolata. A jelenlegi helyzetben nagy hit kell a Néppárthoz, de nekünk nagy a hitünk.”

És kétség nélkül hisznek a képviselők feltámadásában is.

Hogy a Néppárt miben hisz, azt még majd meglátjuk: de nem hinném, hogy ez a kifacsart, kettős párttagságra hivatkozó érvelés meghatná őket.

No, amint az első képviselő megpróbál újjászületni, meglátjuk.

De hogy ebből lesz még jogászkodás Brüsszelben, az is bizonyos.

1 hozzászólás

  1. Akkor ezt most nem értem. Ha FIDESZ fel van függesztve, és a KDNP benn van a Néppártban, akkor a szavazásnál a FIDESZ-KDNP közös (szétválaszthatatlan) lista melyik tagja fog „felfüggesztett” csoportba, és melyik fog a „bennlévő” csoportba tartozni?

    „Kinn is vagyok, benn is vagyok?”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .