Száguldó gazdaságot vár a kormány a következő négy évben, mélybe hulló adóssággal és eltűnő államháztartási hiánnyal. Ehhez versenyképességi fordulat kellene, de ennek kiadási oldala nem nagyon látszik. A családvédelmi programtól remélik a növekedés másik támaszát.
Dacolva az összes – független – makrogazdasági előrejelzéssel, a kormány változatlanul magas növekedéssel tervez az Európai Bizottságnak most benyújtott konvergenciaprogramban, vagyis a következő négy évre vonatkozó tervében, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter mutatott be.
De hogyan lesz ekkora?
A főbb adatok a következők a 2019-23-as években:
- a GDP (százalék): 4,0, 4,0, 4,1, 4,2, 4,0
- államadósság (a GDP százalékában): 69,2 66,7 62,8 59,3 55,9
- államháztartás hiánya a GDP százalékában): -1,8 -1,5 -1,2 -0,5 0,0
A legelső problémás pont a növekedés tartósan magas szinten maradása. Nincs olyan komolyan vehető elemzői vélemény, amely osztaná ezt a derűlátást. Általában
már erre az évre is inkább 3,5 százalék körüli a prognózis,
a következő évekre pedig ennél is kisebb rátát várnak. Elsősorban a világban mutatkozó gazdasági lassulás hatásaként, amely alól Magyarország se képes kivonni magát. Másodsorban az uniós támogatások kifutása (2020-tól) járul hozzá a kisebb teljesítményhez.
Voltaképpen a kormány is ezzel számol, a 2020-23 közti években 2,3, 1,5, majd 0,7-0,7 százalékos hozzájárulással kalkulálnak az EU-tól. Összehasonlításul: az elmúlt évek átlagában 3-4 százalék körül járultak hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP) a közösségi pénzutalások, de volt olyan év, amelyben 6 százalékot meghaladó összeg érkezett.
Egyelőre tehát nagyon nem világos, hogy a felvázolt fejlődés növekedési oldala teljesülhet-e. Ha megnézzük a fenti fő számokat, akkor azt látjuk, hogy folyamatosan csökkenő költségvetési hiányt tervez a PM, olyannyira, hogy 2023-ban
már nem is lenne deficitje az éves kiadás-bevételnek.
Mindezzel párhuzamosan az államadósság szintje is radikálisan esne. Nem kis összegekről, mindent egybevetve ezermilliárdokról beszélünk, amelyeket pozíciójavulásként vár a kormány.
Versenyképesség és CSOK
De mitől várja a példátlanul állandó és magas növekedést a kormány? Először is a 2010 óta folyamatosan ígért, de mindeddig elmaradt versenyképességi fordulattól és a családvédelmi programtól. Ennek kiadást növelő hatásait mutatja a táblázat.
Mindezeket szövegszerűen is kifejtik, ebből csak három területet mutatunk be, a talán legakutabbakat. Az oktatásról kifejtik, hogy a következő időszakban a képesség-centrikus oktatásra helyeződik át a hangsúly. Ez olyan tudást feltételez, ami az elméleti összefüggések mellett a gyakorlatban is hasznosítható. A tanulók alkalmazkodóképességét a munkaadói igények erőteljes megjelenése is előmozdítja.
Az egészségügyi átalakítások középpontjába a betegségek megelőzése kell, hogy kerüljön. Ezt a különféle szűrőprogramok mellett az alapellátások fejlesztése, kapuőri szerepének megerősítése szolgálja. Ennek folyományaként a súlyos betegségek korai detektálása és így eredményesebb, egyben költséghatékonyabb gyógyítása válik lehetővé. Amennyiben betegellátásra kerül sor, az egészségügyi kezelések költséghatékonyságát szükséges szem előtt tartani, úgy, mint a rövid időtartamú ellátási formák igénybevételét. A korszerű gyógyításhoz a finanszírozásnak is igazodnia kell – áll szó szerint a programban.
Lényegében itt is évek óta ugyanezt halljuk a kormánytól,
ki-ki összevetheti személyes tapasztalataival, mekkora előrelépés történt.
Ha ránézünk a táblázat soraira, azt láthatjuk, minimális vagy szinte semmilyen pluszkiadással sem számolnak (sőt, az oktatás esetében a GDP-hez viszonyítva még csökkenne is a pluszpénz). Annyival bizonyosan nem, amekkora az ismertetett tervek rendszer-jellegű átalakulásához szükséges lenne. Miközben csak a bérekben évente ezermilliárd körüli többletráfordításra lenne szükség.
A harmadik a munkaerőpiac. Itt a tervezők szerint komoly munkaerő-tartalék áll rendelkezésre. Elsősorban a veszélyeztetett korcsoportok (fiatalkorúak, kismamák, idősebb munkavállalók) esetében tűnik lehetségesnek az előrelépés, de hosszabb távon arra kell felkészülni, hogy a képzettségi szint emelésére helyeződik át a fókusz.
A számok ezzel szemben azt mutatják, hogy valóban jelentős tartalék a közmunkások és más, értékteremtő munkát szintén nem végzők körében található. Csakhogy miközben az ország legfejlettebb vidékein helyenként lényegében eltűnt a szabad munkaerő, a nagy számú hadra fogható tömeg a nyomorban tengődő megyékben van. Itt viszont munka-kínálat nincs.
Ennek megváltoztatásához megint csak elsősorban oktatás-képzés kellene, amire jelenleg nincs pénz a költségvetésben – és a felrajzolt programban se.
Ezeken a területeken akkora a berakandó pénz igénye, amelyet nem hogy nem elszálló, hanem egyenesen eltűnő költségvetési hiány és meredeken csökkenő államadóssággal finanszírozni szinte a lehetetlenséggel határos.
A családvédelmi tervben bevezetett lakásépítési és más programtól is várja a kormány a gazdaság felpörgését, amellett, hogy további béremelkedéssel, ebből pedig a belső fogyasztás intenzivitásával számolnak.
Még egy apróság, ami kétségeket ébreszthet az emberben, a versenyképesebb gazdaság ígéretével szemben. Egy ponton a programban azt írják, hogy a gépberuházások lendületes bővülése meghatározó az elkövetkező időszakot illetően is, ugyanis a magyar gazdaság tartós és nagy léptékű hatékonyságjavulásához szükséges a termelési folyamatok korszerűsítése a legmodernebb technológiai megoldások alkalmazásával párhuzamosan. Ezen belül elengedhetetlen az automatizáció és robotizáció.
Ehhez képest folyamatosan az összeszerelő jellegű gépberuházásoknak adják az óriási összegű támogatásokat, miközben a korszerűbb gazdasági szerkezethez éppenséggel a feldolgozóipar részesedését kellene csökkenteni a szolgáltató ágazat javára. Mindez azt a gyanút erősíti, hogy tényleg nem véletlen volt az úgynevezett rabszolgatörvény: a kormány azzal számol, hogy az országban végrehajtott befektetések nem fogják kiváltani a nettó munkaerő-bevonási többletigényt, amelyet túlmunkákkal kell teljesíteni, nem pedig élenjáró technológiákkal.
