Donald Trump újra a régi fegyveréhez nyúl: félelmet akar kelteni. A kommunizmus rémképét rángatja elő, hogy elterelje a figyelmet saját népszerűtlenségéről, a 2020-as választás máig ismételgetett sérelmeiről és a közelgő félidős választásoktól való rettegéséről. A hidegháborús fantomok feltámasztása azonban nem politikai stratégia – inkább kétségbeesett kísérlet arra, hogy a múlt árnyaival pótolja a jelenben hiányzó valós teljesítményt.
Trump tudja, hogy bajban van. Népszerűsége ingatag, a választási csalásról szóló mániája pedig már nem politikai üzenet, hanem rögeszme. Ahelyett, hogy a valós problémákról beszélne, a kommunizmus fenyegetését emlegeti, mintha 1952-ben ragadt volna. A Mount Rushmore-i beszédében a kommunizmust nagyobb veszélynek nevezte, mint Pearl Harbort vagy 9/11-et – olyan kijelentés, amely nem a valóságról, hanem saját politikai fantáziájáról árulkodik.
A republikánus vezetők pedig követik. A Demokrata Pártot „bolsevik hatalomátvétellel” vádolják, mintha a hidegháború legsötétebb évei tértek volna vissza. A valóság ezzel szemben az, hogy a demokraták között megjelenő baloldali jelöltek nem kommunisták, és a szocializmus amerikai megítélése is jóval árnyaltabb, mint Trump szeretné elhitetni. A „vörös veszély” ma már nem rezonál úgy, mint a múlt században – a fiatalabb generációk számára ez inkább történelmi lábjegyzet, mint valós fenyegetés.
Trump retorikája azonban nem véletlen. Egész politikai pályája a múlt újrajátszására épül: Andrew Jackson, McKinley, a hidegháborús paranoia, a bevándorlásellenes törvények, a régi amerikai birodalmi reflexek. Mintha egy olyan országot akarna visszahozni, amely már nem létezik – és amelynek árnyai ma már inkább taszítják, mint vonzzák a választókat.
A kommunizmus rémképének felmelegítése nem stratégia, hanem tünet.
Annak a jele, hogy Trump nem tud mit kezdeni a jelen kihívásaival: a gazdasági nehézségekkel, a társadalmi feszültségekkel, a saját politikai gyengeségével. A harmadik vörös rémület előidézésére tett kísérlete nemcsak anakronisztikus, hanem hatástalan is. A választók ma már nem a hidegháború fantomjaitól félnek, hanem a mindennapi életük valós problémáitól.
Trump pedig továbbra is a múlt démonait idézi, mert a jelenben nem talál kapaszkodót.
