A futball világbajnokság újra felszínre hozta a spanyol foci régóta lappangó problémáját: a hétköznapi rasszizmust. Egyetlen mondat – egy volt miniszterelnök gúnyos megjegyzése – elég volt ahhoz, hogy megmutassa, mennyire törékeny a társadalmi integráció még akkor is, amikor a pályán éppen az integráció diadalmaskodik.
„A franciáknak jó csapatuk van, kár, hogy nincsenek benne franciák” – ezzel a mondattal robbantotta be a közéleti vitát Mariano Rajoy, Spanyolország egykori néppárti miniszterelnöke. A kijelentés nemcsak a futballvilágot, hanem a spanyol politikát is felkavarta, hiszen a francia válogatott elleni 2–0-s spanyol győzelem után éppen egy olyan játékos vált a spanyolok hősévé, aki maga is bevándorlók gyermeke: Lamine Yamal marokkói apától és egyenlítői-guineai anyától származik, és már Spanyolországban született.
A francia külügyminiszter, Jean-Noël Barrot nem is hagyta szó nélkül a megjegyzést:
„Franciaországnak nincsen bőrszíne. Aki mást állít, az ostoba vagy rasszista – vagy mindkettő.”
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szintén elítélte elődje szavait, hangsúlyozva, hogy Spanyolország nem a bőrszín, a születési hely vagy a vezetéknév alapján határozza meg, ki tartozik hozzá.
„Spanyolország azé, aki szereti és érte dolgozik”
– mondta, hozzátéve, hogy a futballpályán a jobbik győzelme a rasszizmus elleni győzelem is.
Sánchez az elmúlt években több százezer bevándorló számára tette lehetővé az állampolgárság megszerzését, ami miatt többször is összecsapott Donald Trumppal. A migráció kérdése tehát nemcsak a futballban, hanem a politikában is éles választóvonal.
Miért pont most szólalt meg Rajoy?
A volt miniszterelnök rasszista kiszólása nem véletlen időzítésű. A Néppárt a következő választás után koalícióra készül a szélsőjobboldali Voxszal – Orbán Viktor spanyol partnerével. A futball pedig mindig is könnyű terep volt a politikai üzenetek becsempészésére, különösen akkor, ha a stadionok múltja tele van rasszista incidensekkel.
A spanyol futball története bővelkedik ilyen esetekben. 2006-ban a Barcelona kameruni sztárja, Samuel Eto’o nem volt hajlandó pályára lépni Zaragozában, miután a lelátón „fekete majmok” kántálása fogadta. A helyi klub mindössze 9000 eurós büntetést kapott – nevetségesen keveset ahhoz képest, milyen pénzek mozognak a futballban.
Húsz évvel később már komolyabban veszik a rasszizmust: a brazil Vinícius Junior elleni inzultusok miatt három Valencia-szurkolót nyolc hónap börtönre ítéltek, az Atlético Madrid négy drukkere pedig azért kapott büntetést, mert felakasztották a játékos viaszszobrát egy madridi hídon.
Yamal: a futball integrációs modellje
A spanyol válogatott legnagyobb tehetsége, Lamine Yamal a botrány közepén is higgadtan reagált. „A futball célja, hogy egyesítse a társadalmat. A mi válogatottunk és a francia csapat is az integráció modellje” – mondta. Szavai különösen hitelesek, hiszen ő maga is bevándorlók gyermeke, akárcsak Zidane vagy Mbappé.
Yamal egy futballiskolában kezdte pályafutását, akárcsak Zidane, aki 1998-ban világbajnoki címhez juttatta Franciaországot. A spanyol csodagyerek még csak tizenkilenc éves lesz jövőre, de már most a világ egyik legjobb játékosának tartják.
Nagy pénz, kis foci – Orbán Viktor példája
A futball és a politika kapcsolata nemcsak Spanyolországban látványos. Orbán Viktor miniszterelnök gyakran idézi Puskás Ferenc mondását: „kis pénz, kis foci; nagy pénz, nagy foci”. Ennek megfelelően öntötte a pénzt a magyar futballba, a Puskás Akadémiától a határon túli klubokig. Ennek eredményeként Románia bajnoka lett a Sepsiszentgyörgy – magyar állami támogatással.
A magyar válogatott azonban negyven éve nem jutott ki világbajnokságra. A jelenlegi egyetlen magyar sztár, Szoboszlai Dominik külföldön nevelkedett, és ott futott be karriert. A pénz tehát nem minden: érteni is kell a futballhoz. Orbán futballpolitikája látványosan bukott meg a Puskás Arénában, amikor a magyar válogatott 3–2-re kikapott az írektől. Aztán jött a politikai csőd április 12-én.
Orbán azóta inkább az Egyesült Államokban nézi a világbajnokság elődöntőit és döntőjét, miközben lánya, Ráhel és veje, Tiborcz István villámgyorsan megszerezték az amerikai állampolgárságot – minden bizonnyal Donald Trump támogatásával. A magyar állam által finanszírozott „barátság” tehát kamatozik Orbánnak, akinek lehet, hogy szüksége lesz majd védelemre, ha Magyar Péter Tisztítótűz hadművelete valóban megindul a nemzeti együttműködés rendszerében eltűnt több tízezer milliárd forint visszaszerzésére.
A futball tükröt tart – és nem mindig szép, amit látunk
A világbajnokság megmutatta, hogy a futball egyszerre lehet a társadalmi integráció diadala és a hétköznapi rasszizmus színpada. Lamine Yamal és a spanyol válogatott sikere azt bizonyítja, hogy a bevándorlók gyermekeiből lehetnek nemzeti hősök. Mariano Rajoy megjegyzése pedig azt, hogy a rasszizmus még mindig ott lappang a stadionokban, a politikában és a mindennapokban.
A pályán a jobbik győz – de a pályán kívül még hosszú a meccs a rasszizmus ellen.
