A Kárpát‑medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. 2025–2026 során összesen mintegy 412 millió forintért vásárolta meg Orbán János Dénes szerzői jogait 2032‑ig, miközben a költő a szervezet szakmai vezetője volt. A tranzakciók időzítése és a szerepösszefonódás erős vitát váltott ki.
A Kárpát‑medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. 1,16 millió euróért – nagyjából 412 millió forintért – vásárolta meg Orbán János Dénes erdélyi költő műveinek felhasználási jogait egészen 2032‑ig. A beszámolók szerint a megállapodások 2025‑ben és 2026‑ban születtek meg, több, összesen kilenc szerződésben, és a legutolsót 2026. április 2‑án, tíz nappal a választások előtt írták alá. A konstrukció különösen azért keltett visszhangot, mert a jogokat eladó szerző egyben a nonprofit társaság szakmai vezetője is volt, így a kifizetés jellegéből fakadóan összeférhetetlenségi kérdések merültek fel.
A történet politikai-közéleti hátterét sokan Orbán Viktor és az erdélyi magyar közeg korai kapcsolatában látják. Felidézik, hogy Orbán Viktor fiatal politikusként Kolozsváron – Lévai Anikóval együtt – erős benyomásokat szerzett az erdélyi magyarság helyzetéről és identitásáról, ami később a határon túli magyaroknak biztosított tömeges honosítás és a nemzeti együttműködés rendszerének egyik alappillére lett.
Ezzel párhuzamosan a határon túli magyar szervezetek pénzügyi támogatása is felpörgött, amelyet a kritikusok sokszor átláthatatlansággal és gyenge kontrollal illettek.
Orbán János Dénes pályája az erdélyi irodalmi köröktől a magyar kulturális intézményrendszerig ívelt: Szőcs Géza köréhez tartozott, később a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumát is vezette, és 2023‑ban Kossuth‑díjat kapott. A mostani ügy súlyát a kifizetések nagyságrendje adja: a jogdíjak összessége meghaladja azt az összeget is, amelyet a sajtó szerint egy magyar Nobel‑díjas író kapott.
A bírálók szerint kérdéses, piaci alapon indokolható‑e ekkora díjazás több, korábban már megjelent mű többéves felhasználási jogáért, különösen úgy, hogy a döntéshozatal a szerző intézményi vezetői szerepével fonódott össze.
A kulturális támogatások körüli viták nem merülnek ki ebben az egy esetben. Korábbi beszámolók szerint az NKA egyes kollégiumainak döntései is felvetettek kérdéseket: a Szépirodalmi Kollégiumhoz köthető támogatások között akadt nagy összegű, vitatott címzett is, amit a sajtó személyes és pénzügyi kapcsolatokkal hozott összefüggésbe. Emellett a választásokat megelőző időszakban több lap arról írt, hogy az NKA jelentős forrásokat osztott ki, amelyek egy része politikailag fontosnak tekintett körzetekbe és szereplőkhöz került; a kifizetések egy részét a választási vereség és a hatósági vizsgálatok megindulása után állítólag vissza is fizették. Ezek a szálak külön eljárások és ellenőrzések tárgyát képezik, és több szereplővel szemben eljárások is indultak.
Az ügy egészében két kérdés áll a vita középpontjában. Az egyik az összeférhetetlenség:
megengedhető‑e, hogy egy közpénzből gazdálkodó, tehetséggondozásra létrehozott intézmény a saját szakmai vezetőjétől vásároljon jelentős összegért többéves jogokat. A másik a közérdek és a piaci ésszerűség viszonya: a kifizetések arányban állnak‑e a várható felhasználással, a művek korával és a tervezett kulturális haszonnal.
A támogatók kulturális stratégiai befektetésről, a kritikusok erőforrás‑koncentrációról és intézményi kontrollhiányról beszélnek. A végső megítélés szempontjából döntő lehet a szerződések teljes nyilvánossága, a felhasználási tervek és eredmények bemutatása, valamint az összeférhetetlenségi szabályok érvényesítése.
