Évtizedeken át a bővítés az Európai Unió egyik legsikeresebb politikai projektje volt. A bővítés révén a demokrácia, a jólét és a stabilitás közössége kiterjedt egy olyan kontinensre, amely éppen kilábalóban volt a megosztottságból és a konfliktusokból. Mindez egy olyan stratégiai környezetben zajlott, amelyben az európai biztonság alapvető kérdései nagyrészt rendezettnek tűntek.
Ez a feltételezés ma már nem állja meg a helyét. Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója megrázta a hidegháború utáni európai biztonsági rend alapjait. Ugyanakkor a transzatlanti kapcsolatok jövőjével kapcsolatos bizonytalanság ismét felvetette a kérdéseket Európa saját szerepéről a védelem és az elrettentés terén.
Ezeknek a vitáknak a visszatérése nem teljesen új jelenség. Az 1952-ben javasolt Európai Védelmi Közösség végül helyet adott a NATO-nak és az amerikai biztonsági garanciának. Ma azonban Európa ismét szembesül az integráció és a biztonság közötti viszonnyal.
Ukrajna nem az egyetlen posztszovjet tagjelölt ország, amely az Európai Unióba való csatlakozásra törekszik. Ugyanakkor ez az első olyan tagjelölt, amely csatlakozási törekvéseit egy európai földön zajló nagy háború közepette folytatja, és központi helyet foglal el a kontinens jövőbeli biztonságáról szóló vitákban.
Ez a valóság különös jelentőséget kölcsönöz olyan javaslatoknak, mint Friedrich Merz kancellár felhívása az ukrán részvétel korábbi megkezdésére az EU intézményeiben, valamint azoknak az elképzeléseknek, amelyek lehetővé tennék a tagjelölt országok számára, hogy a teljes tagság megszerzése előtt fokozatosan hozzáférjenek az egységes piac egyes elemeihez. Az ilyen új javaslatok elismerik, hogy a nehéz reformokat végrehajtó országoknak már a csatlakozás befejezése előtt is részesülniük kell az integráció bizonyos előnyeiből.
Ukrajna esetében azonban ezek a javaslatok a kihívásnak csupán egy részét érintik. A központi kérdés már nem csupán az, hogyan lehet felgyorsítani a csatlakozást, hanem az is, hogy Ukrajna európai integrációja megvitatható-e az európai biztonság kérdésétől függetlenül.
Az Ukrajna számára szükséges hiteles biztonsági garanciák iránti igényt már Oroszország teljes körű inváziójának korai szakaszában felismerték. Ami változik, az az egyre erősebb felismerés, hogy Ukrajna biztonsága és európai integrációja ugyanazon stratégiai egyenlet részévé válik.
Bár a NATO-tagság továbbra is Ukrajna stratégiai célja, jelenleg nem látszik a láthatáron. Ez fokozza annak sürgősségét, hogy megvizsgálják, miként lehet Ukrajnát egy tágabb európai biztonsági keretbe beágyazni. Bármely tartós megoldáshoz többre lesz szükség, mint egy tűzszünetre: olyan keretre, amely ötvözi a politikai integrációt, a gazdasági lehetőségeket és a hiteles biztonsági garanciákat.
A következmények már most láthatók. Andrius Kubilius európai biztos azzal érvelt, hogy Ukrajnának az Európa kialakulóban lévő védelmi architektúrájának részévé kell válnia. Guido Crosetto olasz védelmi miniszter hasonlóképpen egy olyan tágabb európai védelmi keret mellett szállt síkra, amely túlnyúlik magán az Európai Unión. Bármilyen intézményi formát is öltsenek végül ezek a megállapodások, egy tágabb valóságot tükröznek: a biztonság visszatér az európai projekt középpontjába.
Ukrajna helyét ebben a vitában nem szabad kizárólag a garanciák és a segítségnyújtás prizmáján keresztül szemlélni. Több mint négy évnyi háború után, valamint Európa, az Egyesült Államok és más partnerek folyamatos katonai, pénzügyi és politikai támogatásának köszönhetően Ukrajna olyan katonai képességeket és harci tapasztalatokat fejlesztett ki, amelyekkel Európában kevés ország tud versenyezni. Emellett innovációs forrássá vált olyan területeken, amelyek a drónháborútól a harctéri alkalmazkodásig terjednek.
Ukrajna ezért már nem csupán a biztonság kedvezményezettje, hanem annak aktív közreműködőjévé vált. Ennek a valóságnak át kell alakítania a bővítési vita kereteit és irányát is. Ukrajna csatlakozásáról gyakran abból a szempontból beszélnek, hogy mit tud Európa Ukrajnának nyújtani. Egyre inkább azt a kérdést is fel kell tenni, hogy mit hoz Ukrajna Európának: katonai tapasztalatot, technológiai innovációt, stratégiai mélységet és az európai projekt alapjául szolgáló elvek védelme iránti bizonyított elkötelezettséget.
Ukrajna sikeres integrációja az Európai Unió történelmének egyik legjelentősebb geopolitikai eredménye lenne. Nem csupán azért, mert ez biztosítaná egy támadás alatt álló ország jövőjét, hanem azért is, mert bizonyítaná Európa képességét arra, hogy intézményeit és politikáit egy mélyrehatóan megváltozott stratégiai környezethez igazítsa. A vita tehát már nem csupán a bővítésről szól, hanem arról, hogyan reagál Európa a kontinensre visszatérő súlyos biztonsági kérdésekre, és képes-e olyan keretrendszert kialakítani, amelyben a politikai integráció, a gazdasági integráció, a demokratikus ellenállóképesség és a biztonsági együttműködés egymást erősítik.
Az európai integráció egyik tartós tanulsága, hogy a tartós biztonság nem csupán a katonai képességeken és az elrettentésen alapul. Alapja az erős demokratikus intézmények, a jogállamiság és a reziliens társadalmak is. Ukrajna jövője Európában végső soron mindezen dimenziókat érinti.
Matteo Mecacci az újonnan alapított Kijevi Európai Politikai Intézet (EPIK) igazgatója.
