A montreali Forma–1-es hétvége alatt tartott szexmunkás‑sztrájk nem egységet, hanem mély törésvonalakat hozott felszínre: míg egyes dolgozók fizetést és nagyobb munkavállalói védelmet követelnek, mások attól tartanak, hogy épp ez a modell fosztaná meg őket attól az autonómiától, amely miatt a szakmát választották.
A montreali szexiparban dolgozók között ritkán látott vita robbant ki a fizetési rendszer jövőjéről, miután a Comité autonome du travail du sexe (CATS) ( Szexmunka Autonóm Bizottság) a Forma–1-es hétvégére időzítve sztrájkot hirdetett. A szervezet órabér bevezetését, a klubok által szedett belépési díjak eltörlését és nagyobb munkavállalói védelmet követel. A kezdeményezés azonban korántsem aratott osztatlan sikert.
Sam – akinek nevét megváltoztatták – krónikus betegsége miatt fordult a szexmunkához, és úgy érzi, a jelenlegi rendszer biztosította számára azt a rugalmasságot, amely más munkákban elérhetetlen volt.
„A szexmunka autonómiát adott nekem. A saját tempómban dolgozhattam, és akkor tarthattam szünetet, amikor a testem megkövetelte”
– mondta.
Montrealban a sztriptíztáncosok, masszázsszalonok dolgozói és más szexmunkások jellemzően nem kapnak fizetést: bevételük közvetlenül az ügyfelektől származik. Sokan épp ezt a rugalmasságot tartják a szakma egyik legfontosabb előnyének.
A CATS azonban úgy látja, a jelenlegi modell kiszolgáltatottá teszi a dolgozókat. Monica, egy masszázsszalon alkalmazottja szerint a fizetés nélküli időszakok és a kötelező takarítási feladatok nem férnek bele abba, amit önálló vállalkozói létnek lehetne nevezni. „A fizetés elismerné a munkánk valóságát” – mondta, hozzátéve, hogy a fizetett szabadság és a munkavállalói védelem alapvető lenne.
A sztrájkot ellenzők viszont attól tartanak, hogy az órabér bevezetése épp a legkiszolgáltatottabbakat sodorná veszélybe. Nina és Sarah – mindketten álnéven – szerint sokan azért választják a szexmunkát, mert más munkahelyeken nem tudnának megfelelni a felvételi követelményeknek, vagy jogi státuszuk nem teszi lehetővé a hagyományos foglalkoztatást.
„Ha fizetést kapnánk, kevesebbet keresnénk, és sokan láthatóvá válnának, akiknek ez veszélyes”
– mondta Sarah.
A vita még a szakértőket is megosztja. Francine Tremblay, a Concordia Egyetem oktatója és egykori sztriptíztáncos kezdetben támogatta a sztrájkot, de később úgy érezte, a CATS nem egyeztetett kellőképpen azokkal, akiket képviselni kíván. Ugyanakkor saját tapasztalata alapján a fizetés stabilitást és hosszú távú biztonságot adott neki – például olyan egészségügyi juttatásokat, amelyek ma is segítik.
Abban azonban mindkét oldal egyetért: a szexmunka jelenlegi jogi keretei fenntarthatatlanok.
Bár a szexmunkások maguk nem számítanak bűnelkövetőnek, ügyfeleik és segítőik igen – ez pedig olyan szürke zónát teremt, amely mindenkire veszélyes.
A dolgozók szerint a dekriminalizáció lenne az első lépés a biztonságosabb munkakörnyezet felé.
A montreali sztrájk tehát nem csupán a fizetési modellről szóló vitát robbantotta ki, hanem rávilágított arra is, mennyire sokféle valóság létezik a szexiparon belül – és milyen nehéz olyan megoldást találni, amely mindenkit védene, miközben senkit sem kényszerít láthatóságra vagy kiszolgáltatottságra.
