Hülyének nézés

0
666
Facebook

Fasza gyerek ám ez a fideszes akárki, ez a Renge Zsolt. És persze tanulékony, mint a kiselefánt, így aztán nem hiszem, hogy kettőnél többször kellett volna Kubatovéknak kiküldeni hozzá a papírt annak érdekében, hogy bebiflázza, majd az így kapott szöveg szerint remek kis videoszösszenetet kanyarítson belőle a facéra (onnan vették át a NER birodalom lapjai):

Úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc emberei számlagyáron keresztül vitték haza a pénzt a Lánchíd felújításánál – mondta a Fidelitas budapesti elnöke egy a Facebookra szombaton feltöltött videóban. Renge Zsolt a videóban felteszi a kérdést, hogy „hány bőrönd kell másfél milliárd forint elszállításához”, majd hozzátette, hogy a módszer kiderült, és „így alakulhatott a közpénz készpénzzé”. Kiemelte: egyre érthetőbb, hogy miért jutott csődbe Budapest, az ország legazdagabb városa. A Lánchíd felújításánál 1,5 milliárd forint tűnt el, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal friss vizsgálata „világosan megállapítja, hogy a Lánchidat felújító A-Híd Zrt. teljesen érthetetlenül és indokolatlanul 1,5 milliárd forintot utalt két ügyvédnek, akik az óriási összeget készpénzben felvették”. A bejegyzés végén Renge Zsolt hangsúlyozta, hogy Gyurcsány Ferenc és Karácsony Gergely „adjon magyarázatot a történtekre, mondják meg, hol a pénz„.

Már a kezdés is remek, Szerző in medias res stílusban közli, hogy „Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc emberei számlagyáron keresztül vitték haza a pénzt a Lánchíd felújításánál”, ugyanakkor a derék Zsoltiban megvan a kellő ravaszság is, mert nem konkrétan nevez meg személyeket, hanem csak úgy általánosságban közli, hogy valakinek az embereiről van szó, és hát, uramfia! Mekkora meglepetés! Ugyan ki más is lenne a tolvajok főnöke, magyarán a tolvajfejedelem, mint Gyurcsány. Gyurcsány jelenleg ugyan csak egy ellenzéki párt vezetője, akinek a főváros ügyeire nincs ráhatása, az ott dolgozókat se megvesztegetni, se megzsarolni nem tudja, egyedül így lehet belekeverni az ügybe, hogy az „ő emberei” dolgoznak ott, és az „ő emberei” intézték el, hogy az „ő emberei” vigyék haza a pénzt. Lehetnének persze Karácsony emberei is, hiszen a főpolgármester alkalmazza, utasítja, ellenőrzi és fizeti mindegyiket, de az nem olyan hatásos, ezért lett az összes ismeretlen Gyurcsány embere. Aki ugyanis látta már legalább egyszer Gyurcsányt, és nem fideszes, mind az. Per definitionem.

Az „Úgy tűnik” relativizálás kiváló. Ettől kezdve Gyurcsány és emberei nem is gondolhatnak perre, a jogi elégtétel vételéhez nincsen indok semmi, a mondat elveszíti konkrétum jellegét, ugyanakkor a megcélzott választói rétegnek ez a bekezdés lényegtelen, és mikor ők továbbadják a látottakat/hallottakat/olvasottakat például öreg Józsinak a kocsmában, Ferkónak meg Mari néninek a közmunkán, ez az „Úgy tűnik”  kifejezés már nem lesz benne, csak a Gyurcsány meg a lopott pénz. Elég az a többieknek.

Ha valaki nem ismerné a történetet, itt megtalálhatja. A kérdésre, hogy miért került ez most megint elő, a KEHI vizsgálat a válasz, Renge úr szerint ugyanis a vizsgálat

- Hirdetés -

„…világosan megállapítja, hogy a Lánchidat felújító A-Híd Zrt. teljesen érthetetlenül és indokolatlanul 1,5 milliárd forintot utalt két ügyvédnek, akik az óriási összeget készpénzben felvették”.

A mondatban a helyes részek a „világosan megállapítja”, a „Lánchidat felújító A-Híd Zrt.”, az „óriási összeget” és a „készpénzben felvették”, így csak a „teljesen érthetetlenül és indokolatlanul” meg a „1,5 milliárd forintot utalt két ügyvédnek” rész saját elmeszülemény. Renge vagy Kubatov úr elmeszüleménye, ezeket ugyanis a KEHI vizsgálat nem tartalmazza. Nem is tartalmazhatja, mivel az A-Híd Zrt-nek reklámszerződése volt a Sunstrike Kft-vel, azaz indokoltan utalt, és nem az ügyvédeknek utalta át a pénzt, hanem a vele szerződésben álló Kft-nek, amelyik a szerződés szerinti filmeket legyártotta, és elhelyezte a reklámpiacon.

A készpénzt az ügyvédek nem a Fővárostól, de még csak nem is az A-Hídtól, hanem a Sunstrike Kft-től vették föl.

Apró kis hazugságok, annyira megszokottak, hogy ne is törődjünk vele. Menjünk tovább.

A videószösszenetben a legérdekesebb rész a bőrönd. Mivel a Budapesti Fidelitas elnöke láthatóan nem menő matekból, egy kis segítséget nyújthatunk neki. Egy 20*40*80 cm méretű bőrönd térfogata 72 000 cm3. Mivel egy húszezres térfogata bőven számolva kb. 2,5 cm3, egy bőröndbe elméletileg 28 800, gyakorlatilag kb. 25 000 darab fér, amely mennyiségnek a pénzbeli összege 500 millió forint. A válasz tehát jó közelítéssel: 3 db bőrönd. Mivel az 1 343 174 000 forintot 39 db tranzakció során vették föl, egy-egy alkalommal csak átlag 35 millió forint kápét kellett a felvevőknek becsomagolni, azaz egy darab aktatáska minden alkalommal bőven elég volt nekik. Remélem, tudtunk segíteni.

Azt is mondja a jócskán felháborodott fidelitasos (hiába, no, a Gyurcsány az csak Gyurcsány, aki mindenkit mindig felháborít), hogy „A Lánchíd felújításánál 1,5 milliárd forint tűnt el…”. Hát, kérem, ebbe nem tudunk belekötni, ez már csak így van, a pénz előbb utóbb eltűnik, amely szigorú szabály alól kizárólag a párnacihák töltelékei és a lekötött banki betétek mentesülnek. Ha például azt tekintjük, hogy 2010. előtt a munkáltatók fizettek a dolgozóiknak, ebből az emberek befizették az adókat az államnak, az akkor még a gonosz Gyurcsány vezette állam annak egy részét tovább utalta a Nyugdíjpénztárakba, és arra lennénk kíváncsiak, hogy most hol van az a 2700 milliárd, hát bizony hamar rájönnénk, hogy eltűnt. Szőrén-szálán, teljesen és véglegesen. Ugyanis valaki felvette. Még az a szerencse, hogy nem készpénzben, mert ahhoz 5400 darab bőrönd kellett volna. Természetesen, ha egy kicsit kutakodnánk, rájönnénk, hogy megvan az pénz, csak nem a Nyugdíjpénztárakban.

Megjegyzendő, hogy ha a Renge úr általi „logikát” használnánk, mely szerint a Főváros > A-Híd Zrt. > Sunstrike Kft. > ügyvédek pénzutalási sorrend alapján a Fővároson kell a pénzt számon kérni, akkor MANYUP ügyben a munkáltatókat kéne elkapnia a KEHI-nek, adjanak számot róla, hol a pénz, hiszen a Munkáltatók > dolgozók > állam > MANYUP sorrend szerint a legutóbbi tőkéjének eltűnéséért a munkáltatók a felelősök. Minek fizetett a dolgozóknak? Nem igaz?

A zűrözős hablatyolásban komoly hangsúlyt kap a másfél milliárd. Nagy összegként, sőt óriási összegként van megemlítve, ugyanakkor sokan nagy valószínűséggel röhögőgörcsöt kapnának a hallatán. Mennyi? Másfél milliárd? Na, ne röhögtess öcsike!

Akiket az összeg hallatán röhögőgörcs miatt elsősegélyben kéne részesíteni:

  • az ország gázszerelője,
  • Rogán, lásd
  • Szijjártó, lásd
  • Lázár, lásd
  • a vő,
  • a nagypapa,
  • a báty,
  • meg a többiek.

Nekik nyilván semmi közük semmihez, ahogy az ÁSZ, KEHI, NAV valamint egyéb „semleges” szervezetek működéséből, illetve a felsoroltakkal kapcsolatos kifejezetten nemműködéséből látjuk, és akkor arról a hatmilliárdról (= 4*1,5 milliárd), amelyet a kormány Lánchíd ügyben elfelejtett átutalni Budapestnek még szó sem volt. Hol a lóvé, miniszterelnök úr? Próbálom úgy hangsúlyozni, mint Renge, hogy Orbán Viktor „adjon magyarázatot a történtekre, mondja meg, hogy hol a pénz”.

Továbbá: „Kiemelte: egyre érthetőbb, hogy miért jutott csődbe Budapest, az ország leggazdagabb városa.” Hogy ezt a budapesti főfidelitásos miért „emelte ki”, azt nagyon jól tudjuk. Hogy szimpla hazudozás, azt is, magam is megírtam itt már számtalanszor. Sajnos hozzászoktunk az évek során, de hogy ilyen rendkívül primitív ostobaságok elegendőek legyenek a miniszterelnök úr jóvoltából immár világszerte közismerten józan gondolkodású népünk nagy részének az átveréséhez, azt sohasem hittem volna.

Na, nem baj, majd a médiafelülettel bíró magyar értelmiség helyére teszi a dolgokat. Hiszen pont azért van, hogy népünket eligazítsa… gondolná az ember… azán legyint, és újból írni kezd. Hogy minek? Azt nem tudja maga se.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .