Visszafizettetik a kamupártokkal a kampánypénzt

0
64

Ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson egyszázalékos eredményt sem ér el, köteles visszafizetni az államtól kapott kampánypénzt. Erről döntött a parlament kedden a kampányfinanszírozási törvény módosításával.

A fideszes Gulyás Gergely és Répássy Róbert – kétharmados támogatást igénylő – előterjesztését 184 kormánypárti, szocialista és jobbikos igen szavazattal, 2 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett fogadta el a Ház.

Ha fennáll a visszafizetési kötelezettség, és azt a párt határidőben nem teljesíti, akkor a törvény értelmében a vezető tisztségviselői állnak helyt egyetemlegesen a támogatás visszafizetéséért.

A pártlistát állítóknak ezt még az állami támogatás folyósítása előtt nyilatkozatba kell foglalniuk, amelynek tartalmaznia kell a párt vezető tisztségviselőinek nevét és a vezető tisztségviselői jogviszony kezdő időpontját.

A pártlista nyilvántartásba vételének jogerőssé válása és a visszafizetési kötelezettség keletkezésének időpontja között a vezető tisztségviselők körében bekövetkezett változás az egyetemleges helytállási kötelezettséget nem érinti, a követelés ezen időtartamon belül bármely vezető tisztségviselőtől követelhető.

Ha a párt a befizetési kötelezettségét határidőben nem teljesíti, a tartozást az államkincstár megkeresésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hajtja be.

Ha a párttól a pénz nem hajtható be, annak megfizetésére határozattal kötelezhetők a vezető tisztségviselők. Ha ők sem fizetik vissza időben, a kincstár megkeresésére a NAV intézkedik a vezető tisztségviselővel szemben a tartozás behajtása iránt.

A törvény arról is rendelkezik, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az általános országgyűlési választást követő egy éven belül hivatalból ellenőrzi a támogatás felhasználását azoknál a pártoknál, amelyek a pártlistákra leadott összes érvényes szavazat legalább 1 százalékát megszerezték.

Gulyás Gergely és Répássy Róbert eredetileg azt kezdeményezte, hogy egy pártnak akkor kelljen visszafizetnie az állami kampánytámogatást, ha a fél százalékot sem éri el, illetve azt írták volna elő, hogy ha egy párt nem teljesíti visszafizetési kötelezettségét, akkor az a legfőbb vezető testületének tagjait terhelje. A törvényalkotási bizottság ülésén azonban – az MSZP-s Bárándy Gergely indítványára – szigorítást fogadtak el a javaslathoz annak érdekében, hogy egy százalékra emeljék a küszöböt. A testület szavazta meg azt a módosítást is, amely szerint a követelés bármely vezető tisztségviselőtől is behajtható.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here