Veszélyben a zsidó életforma Németországban

0
773
Wikimedia Commons

Legalábbis a Központi Zsidó Tanács egykori elnöke, Charlotte Knobloch szerint, aki a Heilbronner Stimme lapnak azt mondta, hogy a Hanuka idején csakis állandó rendőri jelenlét óvta meg a menorákat Berlinben és Münchenben. A kormányzatnak sokkal többet kellene tennie azért, hogy megvédelmezze a zsidó kisebbséget Németországban – szögezte le.

Knobloch, aki jelenleg a Münchenben és Felső Bajorországban élő zsidók szervezetének vezetője interjújában arról is beszélt, hogy Heilbronban nem volt ilyen védelem, és le is rombolták az óriási menorát.

Mind a jobb, mint pedig a baloldalon tapasztalható a fokozódó antiszemitizmus, sőt a német társadalomnak már a közepét is elérte a jelenség – fejtette ki. A muzulmán közösség egyes tagjai vesznek részt antiszemita megmozdulásokon, például izraeli zászlókat égettek Berlin utcáin, amikor Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosának ismerte el.

A hétköznapokban is nő az antiszemitizmus: Berlinben egy zsidó étteremtulajdonost inzultáltak a vallása miatt. A gázkamrákat is emlegette egy 60 körüli férfi. A tulajdonos barátnője videófelvételt készített erről. A társas oldalakon ez a videó sok antiszemita kommentárt is kiváltott. Izrael nagykövete később felkereste az étterem tulajdonosát Berlinben, hogy gratuláljon bátor kiállásáért.

A német parlament áprilisban jelentést kapott az antiszemitizmus alakulásáról Németországban. Valószínű, hogy az új parlament szigorítani fog a törvényeken, de Németországnak egyelőre nincs új kormánya. A politikai bizonytalanság is az antiszemitizmusnak kedvez. Arról nem is beszélve, hogy az új német törvényhozás harmadik legnagyobb pártja lett az Altetnative für Deutschland, melynek tagjai közül szép számmal akadnak egykori neonácik is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .