Változások november 1-jétől

0
1037

A szokásoknak megfelelően az idén is vannak olyan változások, amelyek november 1-jén lépnek életbe. Ezek az élet legkülönbözőbb területeit érintik – közülük szedtük csokorba a legfontosabbakat.

 

Rákbetegeken spórolnak

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) október 6-án közzétett közbeszerzési kiírásából kiderült, hogy november 1-jétől több milliárd forintnyi spórolás miatt elvennék az orvosok választási szabadságát a rákos betegek gyógyításánál. Helyette árversennyel döntenék el, hogy az orvosok milyen rákgyógyítással kapcsolatos gyógyszereket írhatnak fel.

Elsőként a Gyógyulj Velünk Egyesület tiltakozott a NEAK terápiaválasztási szabadságát korlátozó, az onkológiai kezelési lehetőségeket leszűkítő és a rákbetegeken spórolni vágyó terve ellen. Elsősorban melanoma bőrdaganatos, a prosztatarákos, a tüdőrákos és a vastagbélrákos betegek kerülnének nagyon nehéz helyzetbe.

Jön az e-recept

November 1-jén élesedik az elektronikus egészségügyi rendszer, első körben a közfinanszírozású intézmények – a háziorvosok, a gyógyszertárak, a rendelőintézetek és a kórházak – lépnek be az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT). A receptet vagy a további ellátásra szolgáló beutalót a beteg ugyanúgy megkapja majd  papíron, mint most, ám a számítógépbe bevitt adatok átkerülnek az informatikai felhőbe, amelyen keresztül minden jogosult egészségügyi alkalmazott hozzáférhet ezekhez.

Egy év múlva kötik be a mentőket és a magánszolgáltatókat az EESZT-be, 2019-ben pedig a tervek szerint hozzáférhetővé válnak a megelőző öt évben keletkezett egészségügyi adatok. Ezek digitalizációját addigra kell elvégezni.

Emelkedik az egészségügyi dolgozók bére

Novembertől 100 ezer forinttal emelkedik az orvosok bére, az ápolóké pedig 12 százalékkal.

Ez első hallásra a választások közeledtére utal, pedig az emelés „programozott”. 

Ezt ugyanis már rögzíti a 2016-ban elfogadott egészségügyi bérfelzárkóztatási program.

Ráadásul a fizetésrendezés csak látszatra tűnik nagyarányúnak, hisz az egészségügyi dolgozók jelentős részének bére ezek után sem haladja meg a garantált bérminimumot! A januártól esedékes újabb központi béremelés után pedig az ágazatban dolgozók újabb csoportja veszítheti el relatív előnyét. Az egészségügyi bértábla ugyanis már nem tükrözi az elmúlt évi bérmegállapodás során kialakított arányokat.

Ami a béreket illeti: a kormány állítás  szerint egy 8 éves gyakorlattal rendelkező orvos a béremelés után  2018-ban bruttó 778 ezret fog kapni, egy 20 éves gyakorlattal rendelkező orvos pedig bruttó 813 ezret. Az ápolók esetében bruttó 293 ezerre emelkedik az átlagbér.

Bérpótlék a védőnőknek

November 1-jétől havi bérpótlékot kapnak a védőnők, mindenki, függetlenül attól, hogy milyen konstrukcióban látják el védőnői tevékenységüket. Hivatalos adatok szerint egy védőnő átlagos fizetése bruttó 257 128 forint (jelenleg egyébként a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a bruttó átlagbér Magyarországon 292 400 forint). 2010 óta a védőnői szolgálatok teljes költségvetési támogatása egyébként nőtt,  17,9 milliárd forintról 27 milliárd forintra.

Megszűnik az önálló ONYF

Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy az ember előre lássa: lesz itt még zűrzavar a nyugdíjak megállapítása, folyósítása körül. November elsejétől ugyanis megszűnik az önálló Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF), amely beolvad a Magyar Államkincstár szervezetébe.

Az összevonást követően a kincstárt Mészáros József, az ONYF eddigi főigazgatója, a Magyar Államkincstár átalakításáért felelős kormánybiztos vezeti. A szaktárca szerint a bürokráciacsökkentés és a hatékonyabb közszolgáltatás jegyében kerül sor az összeolvadásra. Ígérik, hogy változatlan menetrendben érkezik majd a nyugdíj, mindenki a szokásos időpontban fogja megkapni a járandóságát.

A nyugdíjkifizetéseket érdemben nem érinti, hogy ezentúl az Országos Nyugdíj Főigazgatóság (ONYF) helyett már a Magyar Államkincstár (MÁK) végzi a nyugdíjkifizetést – sietett megnyugtatni a kedélyeket a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóközleménye.

Könnyítés adóbevalláshoz

November 1-jétől bővül a Nemzeti Adó- és Vámhatóságon keresztül benyújtható bevallások köre, így várhatóan lényeges könnyítést kapnak a könyvelők. Ugyanis azok az iparűzési adóalanyok, akiknek 2017. december 20-ig a helyi önkormányzat felé (is) adóelőleg kiegészítési és bevallási kötelezettségük van, a NAV-on keresztül is benyújthatják a feltöltési bevallásukat.

Természetesen nem kötelező az ÁNYK-n keresztül a bevallást megküldeni, az adózó maga dönti el, hogy közvetlenül a helyi önkormányzathoz teljesíti a bevallását, vagy pedig a NAV-on keresztül nyújtja be.

Hasonlóan az iparűzési adóbevallásokhoz, a feltöltési kötelezettség összegéről szóló bevallásokat sem „vizsgálja” tartalmilag a NAV, a bevallásokat továbbítja a helyi önkormányzat felé, azonban a bevallásról befogadó nyugtát állít ki az adózó részére.

Csak a bevallás NAV-on keresztüli benyújtására van lehetőség, az iparűzési adó kiegészítés összegét továbbra is a helyi önkormányzat megfelelő számlaszámára kell teljesíteni december 20-ig.

Előrehozott béremelés – az Auchannál

Átlagosan 13,6 százalékkal emeli az áruházi alkalmazotti munkakörben foglalkoztatottak bérét az Auchan november 1-jén – tudatta az Auchan Retail Magyarország, amely a béremelésre idén és jövőre 2 milliárd forintot biztosítanak. Az alkalmazottak bruttó jövedelme 247 ezer forintra emelkedik a pótlékokkal, prémiumokkal és a többi béren kívüli juttatással együtt. A vállalat az áruházi, menedzseri pozícióban dolgozók bérének rendezésére is ígéretet tett.  Az Auchan felidézte, hogy az elmúlt 2 évben 2,7 milliárd forintot biztosított bérfejlesztésre, ennek köszönhetően átlagosan 24 százalékkal nőtt az áruházi alkalmazottak bruttó alapbére. Az Auchan Retail Magyarország 19 áruházat, 1 szupermarketet, 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást és 1 online áruházat üzemeltet és közel 7000 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat az elmúlt 19 évben mintegy 200 milliárd forintot fordított Magyarországon beruházásra.

Repülővel utazók, figyelem!

November 1-től megváltozik az ingyenesen fedélzetre vihető kézipoggyászok száma és a feladott poggyász súlyhatára, illetve díja  a Ryanair utasai számára. Továbbra is 2 darab kézipoggyászt lehet ingyenesen vinni, ám ezek közül egy darab maximum 35x20x20 cm nagyságú kézipoggyászt és a repülőtér területén vásárolt vámmentes termékeket. A második, szintén ingyenes kézipoggyász mérete továbbra is maximum 10 kg és 55x40x20 cm nagyságú lehet, de ezt csak azok az utasok vihetik ingyenesen a fedélzetre, akik elsőbbségi beszállást, Plus, Flexi Plus vagy Family Plus szolgáltatást is választottak a repülőjegyük mellé.

Aki nem vásárolt az előző plusz szolgáltatások közül, annak a nagyobb kézipoggyászt a beszállókapunál le kell adnia, amelyet címkével látnak el, és aztán a repülőgép rakterébe teszik (ingyenesen). Az elsőbbségi beszállás díja 5 euró, kb. 1500 Ft utanként és személyenként. 

A feladott poggyász szabályozásában annyi lesz a változás, hogy az eddig választható két kategória – max. 15 kg és max. 20 kg – helyett egy kategória lesz, egységesen maximum 20 kg lesz a feladható poggyász súlyhatára, és maximum 2 darab bőröndöt lehet feladni személyenként.

A díjszabást is egyszerűsítik, 25 EUR lesz egységesen a feladott poggyász díja utanként, amely a kiemelt, forgalmasabb időszakokban történő repülés esetén 35 euróra fog nőni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .