Vádalkut kötött Netanjahu bizalmi embere

0
796

Slomo Filber a tájékoztatási minisztérium egyik igazgatója, de egyben Benjamin Netanjahu egyik bizalmasa. Vállalta, hogy vallomást tesz a minisztérium és egy telekommunikációs vállalat összefonódásának korrupciós ügyében, ha ezzel elkerülheti a börtönt. Netanjahu két másik barátját is őrizetbe vették.

Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen már négy különböző korrupciós ügyben folyik vizsgálat. Már összesen hét közeli munkatársát vették őrizetbe, köztük Nir Hefetzet, korábbi szóvivőjét, aki izraeli lapok szerint kulcsfigura lehet. Őt többek között azzal vádolják, hogy

meg akart vesztegetni egy bírót, hogy ejtsen több vádat Netanjahu felesége ellen.

Őrizetbe vették a médiamágnás Saul Elovitchot is, a Walla hírportál tulajdonosát, az ő feleségét és fiát, valamint a Bezeq kommunikációs vállalat két vezetőjét.

Éppen ezért lehet fontos, ha Slomo Filber vallomást tesz. Netanjahu ugyanis miniszterelnökként a tájékoztatási tárcát is felügyelte a gyanús ügyletek idején, amikor Filber a gyanú szerint bizalmas iratokat adott át a Bezeqnek, és leállította a cég monopóliumát megtörő, korábban elindított kormányzati reformot.

Saul Elovitch a Bezeq legnagyobb részvényese is, a gyanú szerint azt az alkut kötötték Netanjahuval, hogy

a cég megtarthatja monopóliumát, ha a hírportál kedvező képet fest a miniszterelnökről és családjáról.

Netanjahu természetesen mindent tagad és boszorkányüldözésről beszél, de Izraelben rendszeresek a tüntetések a lemondását követelve. Arról azonban, hogy emelnek-e vádat ellene, a legfőbb ügyésznek kell döntenie – aki szintén a bizalmi emberei közé tartozik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .