Újabb Észak-Korea elleni szankciók terítéken

0
889
Dél-Korea, 2017. szeptember 4. A dél-koreai védelmi minisztérium által közreadott képen egy hadgyakorlat részeként fellőnek egy Hjonmu típusú ballisztikus rakétát egy ismeretlen dél-koreai helyszínen 2017. szeptember 4-én, válaszul az előző napi észak-koreai kísérleti atomrobbantásra. A hadgyakorlaton csak a dél-koreai fegyveres erők vettek részt, de a vezérkar hangsúlyozza, hogy újabb közös hadgyakorlatokra készülnek az amerikai hadsereggel. (MTI/EPA/Dél-koreai védelmi minisztérium)

Ma szavazhat az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Észak-Korea elleni újabb lépésekről. Ezek jóval túlmennének a legutóbbi szankciókon. Közben Phenjanban atomtudósok  és -mérnökök részvételével tartották meg a nemzeti ünnepi bankettet. Tűzijáték volt, de az újabb atomkísérlet vagy rakétakilövés elmaradt.

Észak Korea – némileg meglepő módon – nem egy újabb (vagy több újabb) rakétakísérlettel köszöntötte fennállásának a 69. évfordulóját a hétvégén. Ám azért a nemzeti ünnepnek sok köze volt a rakétaprogramhoz. A New York Times – a hivatalos észak-koreai hírügynökségre hivatkozva – arról írt, hogy az ország vezére ez alkalomból Szöulba invitálta a programban kulcsszerepet játszó atomtudósokat és mérnököket. A jelentés szerint az emberek ovációval köszöntötték a meghívottakat a múlt heti földalatti kísérleti atomrobbantás színhelyéről a fővárosba vezető útjuk során, majd a fővárosban hősöknek kijáró tisztelettel fogadták őket.

Az újabb robbantás és/vagy rakétakilövés ezúttal még nem következett be – pedig ettől tart a világ, elsősorban is Dél-Korea, amely szerint

hamarosan ismét valamilyen északi akció várható.

Különös tekintettel arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb, még keményebb szankcióka fontolgat Phenjan ellen. Az Egyesült Államok a héten jelezte, s pénteken hivatalosan is lépett, s a korábbiaknál is szigorúbb szankciókat kért Észak-Korea ellen.

A határozattervezetben olajembargót, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető javainak befagyasztását, az észak-koreai textilexport embargóját és az észak-koreai vendégmunkásoknak történő kifizetések visszatartását követeli Washington.

ENSZ-diplomaták nem zárják ki, hogy Kína és Oroszország megvétózza az újabb határozattervezetet, mindenesetre Washington erőteljes lobbizásba fogott az elfogadás érdekében – írja az MTI. A szavazást már hétfőn szeretnék megejteni.

Megszegett szankciók

Az, hogy Kína esetleg megvétózza, nem jelentene túlságosan nagy meglepetést, hiszen az az egyik olyan ország, amely az ENSZ-szankciók ellenére is folytat illegális kereskedelmet Észak-Koreával. Legalábbis a szankciók betartását ellenőrző testület szerint, amelynek jelentése azt rögzíti, hogy

Észak-Korea az idén március és augusztus között összesen 270 millió dollár értékben exportált szenet, vasat és egyéb árucikkeket a többi között Kínába, Indiába, Malajziába és Srí Lankára.

A nyolctagú testület jelentése a hétvégén látott napvilágot, s e szerint Phenjan nem csak az árucsereforgalomra hozott szankciókat játssza ki, hanem a fegyverkereskedelem, a szállítás és a pénzügyek terén is.

Talán még ennél is fenyegetőbbnek tűnik a jelentésnek az a megállapítása, mely szerint Észak-Korea fegyverekben alkalmazható hasadóanyagot állít elő meglévő atomerőműjében, építkezik egy nukleáris kísérleti központban és uránbányát készül nyitni.

Magyar kapcsolatok

Magyarországnak vajmi kevés külkereskedelmi kapcsolata van már Észak-Koreával, ahonnan importja gyakorlatilag tavaly egyáltalán nem volt, s exportot is alig-alig bonyolított. Mint a Központi Statisztika Hivatal adatbázisából kiderül, 2016-ban kivitelünk összesen mintegy 7,5 ezer dollárra rúgott, öt éve sem volt jelentős, de még azért meghaladta 163 ezer dollárt. Ugyanakkor import tavaly egyáltalán nem volt, igaz, egy évvel korábban még tetemes (mármint a fenti adatokhoz képest jelentős), közel félmillió dollár értékűt regisztráltak..

Forrás: KSH

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .