Újabb ápolónők a vádlottak padján

0
811

Két évvel ezelőtt meghalt egy idős asszony az egyik fővárosi kórházban. Korábban két orvos és egy ápolónő ellen, most újabb két ápolónő ellen emeltek vádat.

A 87 éves nő 2015. február 1-jén egy budapesti kórházban kapott kezelés során meghalt. Az ápoló orvosi konzultáció nélkül adott be gyógyszert a betegnek, ráadásul az orvos által rendelt adag dupláját.

Ebben az alapügyben az illetékes kerületi ügyészség pár hónappal ezelőtt már vádat emelt. Eszerint a kezelés során két budapesti orvos és egy ápoló is foglalkozási szabályt szegett, így halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt kell felelniük.

Kiderült azonban, hogy a nyomozás közben a kórházi osztály egyik főnővére az idős nő ápolási dokumentációjában szereplő bejegyzéseket két ápolóval átíratta úgy, hogy a problémás gyógyszeres terápiát egyszerűen kihagyták belőle. A kórház ezt a hamisítványt küldte meg a nyomozóknak.

Most a főnővér és az egyik okiratot hamisító ápolóval szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .