Trump vagy tramp?

0
1307
facebook.cim

Nem olyan egyszerű erre rávágni a választ. Az első  az USA elnöke lenne ugyebár, csak hát tömeggyilkos diktátorokat ölelget és ajnároz, miközben a legcivilizáltabb  országokban lévő szövetségeseit megalázó módon kezeli.

Kapkod minden döntésében,  nála láthatólag semmi sincsen előkészítve  ,átgondolva. Menekülnek is az emberek tőle  minden pozícióban.

Mostanában éppen kajánul élcelődik Németország küzdelmén az Európai Unió egybetartására és azt a menekült problémát próbálja a németek nyakába  sózni, amelyet jórészt az USA közel-keleti és afrikai politikája idézett elő. Nem sok túlzással azt mondhatná Európa az USA-nak, hogy egye meg amit főzött.

Arról nem is beszélve, hogy a nagy kioktató tudhatná, hogy az USA -ban lényegesen több olyan menekült van mint Európában akikről azt sem tudják hányan vannak, honnan  jöttek , éppen hol vannak?

 Abban hogy tegnap jelentős baloldali győzelem született a mexikói elnökválasztáson, bizonyára nem kis része volt Trump állandó  Mexicot  fenyegető  magatartásának is. A valós napi gondok ellenére  nem biztos, hogy az állandó konfrontáció  a bölcs dolog egy potenciálisan 200 milliós szomszéddal  szemben ,akinek mellesleg kiváló falmászók a lakosai.

Okos ember előre néz , főleg egy olyan országban ahol,a 2 év alatti gyermeket több, mint a fele  máris etnikai származású.

Az USA külpolitikája amúgy is  hemzseg a bravúros tévedésektől, elég ha csak a számunkra is könnyen átlátható ukrajnai  helyzetre gondolunk.

Jó 5-6 évvel ezelőtt elkezdték feltüzelni ( bevonva az EU-t is) az állítólagos akkori ukrán ellenzéket( valójában egy másik korrupt politikai elitet) és a lakosságot, hogy ideje fellázadni , tüntetni, stb, de hogy kik ellen azt nem részletezték.

Azt hitték naivul, hogy Oroszország szomszédságában  megtehetik ezt egy országban. Az időzítés is álságos volt, a szocsi téli olimpia előtti időszak, gondolván ezt lebénítja az oroszokat. Nos, nem volt nehéz megjósolni, hogy az Oroszország  visszacsap , ráadásul el is vették Ukrajnától azokat a területeket, amelyekről mellesleg l nem alaptalanul gondolták, hogy az őket illeti.

Kabaréban illik  de sajnos elképzelte, hogy Ukrajna lesre futtatása után még szentesítheti is Trump az oroszok által szerzett területeket.

Az ukránok egy életre  megtanulhatták, hogy a kibicnek tényleg semmi sem drága.

Az ámokfutás folytatódik, Trump szeszélyein kívül az USA külpolitikát az irányítja ami jó a veje , Kusher  gazdasági érdekeinek vagy az őt hatalomra segítő kétes hírű havernak( crony) Netanajunak.

Az egész külpolitika egy szürreális rémálom lett, sajnos az egykori szépségverseny rendező nem tudott eddig  szintet lépni. Annyival rosszabb is a helyzet, hogy  már szép lányok sincsenek, , az elnök maga flangál a kifutón.

Mostanában egyre több jele van annak is, hogy már maga a civilizáció is zavarja az elnököt, hiszen mi más oka lehetne, hogy a EU  puszta léte is kirohanásokra készteti. Leplezetlen célzásokat tesz arra , hogy nem volna  ellenére az EU felbomlása vagy a  NATO véd ernyő levétele  Európáról.

Apropó NATO! Lehet, hogy nem is ártana egy kicsit megpiszkálni , hogy mennyiben felelős az USA olajérdekek vezérelte hódító katonapolitikája a kiadásokért, mert az európai érdekek védelme nem kívánna emelést. Lehet, hogy  jobban járna Európa egy saját katonai szövetséggel, legalább nem kellene asszisztálni számára teljesen érdektelen amerikai katonai akcióhoz szerte a világban.

Hagyományos fegyverek terén semmi nem veszélyezteti Európát, nukleáris téren  pedig egyrészt  elemi érdeke az USA-nak megvédeni Európát másrészt most sem tudná megakadályozni, hogy egy nukleáris csapás esetén 10-15 rakéta elérje Európát!

Amúgy meg Európa bármikor fel tudja pörgetni a rövidtávú nukleáris rakétaprogramját  amivel elrettentheti Oroszországot, mert  ne kerteljünk, róla van szó.

Ezzel a magatartásával  viszont már komoly nemzetbiztonságot jelent Trump személye az USA számára is, hiszen Európa biztonsága  akkor is az USA biztonságának az alapja , ha ezt Trump és szűkebb környezete nem így látja.

Az USA ma a legnagyobb és legerősebb  ország,  különleges felelőssége lenne az egész föld sorsáért, békéjéért, jövőjéért. Egyenlőre  azonban  fogy a hit abban, hogy ezt a szerepet be tudja tölteni.

 Ráadásul a  fák  magában az USA-ban  sem  nőnek az égig. Tudja ezt a befolyásos elit az ottani   politikai arénában  és  valószínűleg csak azért nem  mozdították el  eddig Trumpot ,mert az ártana a republikánus párt érdekeinek,  esélyeinek a következő választásokon stb.

Pedig a helyzet az USA-ban is egyre romlik,  a napi 10 ostoba Trupm Twitter  üzenet és pózoló  nagyot mondás ellenére.

Külön kérdés, hogy a Twitter meddig gondol szabad teret adni   odakozmált  politikusok napi ökörségeinek szerte a világban. Ha sokáig , félő hogy csak a politikusok fogják használni, burjánzó jelenlétük már így is taszítóvá teszi a Twittert. .

Trumpnak  jobb  lenne inkább saját portája előtt sepregetnie,  mert romlanak  a bevándorolók és  a fekete lakosság életkörülményei , egészségügyi ellátása, stb.

Lehet nagyokat mondani , ostobaságokat elrendelni, de ki tudja hova vezet a pózolás és  kakaskodás?

Nem biztos hogy túlélne az USA rendszere megint  egy 2 milliós fekete és bevándorló gyülekezet pikniket  a Fehér Ház előtt.

Marad tehát nyitott a kérdés, hogy ez a fickó Trump vagy csak tramp?

Akárhogy is, Trump  egyben  erkölcsi probléma  is lett! Szóba állni vele vagy sem? Idáig jutottunk! 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .