Egyre többen szorulnak segélyre. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az élelmiszerek és a dohányáruk átlagot meghaladó drágulása nyomta az árakat felfelé októberben, amikor 2,2 százalék volt az infláció, némileg alacsonyabb a szeptemberinél. A tejféleségek és a tűzifa ára ismét brutálisan emelkedett. Utóbbi egy hónap alatt csaknem négy (!) százalékkal. Ugyancsak meredek a tojás árának száguldása.

Októberben 2,2 százalékos volt az éves infláció a szeptemberi 2,5 százalék után. Az előző hónaphoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A nagy egészen belül az élelmiszerek ára 3,3 százalékkal emelkedett, de a mindennapos fogyasztásban fontos termékek egész sora jelentősen drágult: a vajkrém 17,3, a sajt 8,1, a sertéshús 6,4, a kenyér 6, a kávé 5,6, a párizsi, kolbász 5,3, a tojás 4,6 százalékkal.

Ebben a körben az egy havi áremelkedés is a kevés pénzből élőket sújtja.

Az élelmiszerek összességének ára fél százalékkal kúszott fel szeptember és október vége között,

de a tojás például harminc nap alatt 4,3 százalékkal lett drágább, a krumpli, friss zöldség-gyümölcs 2,5, a liszt 2,2 a tejáruk is 1,4-1,8 százalékkal.

Komoly tétel az infláción belül a dohányáruké: az uniós „felzárkózás” következtében a jövedéki adó folyamatosan emelkedik, amellyel együtt az éves áremelkedés októberben már 10 százalék feletti volt.

A vidéken élő szegények közül sokaknak már csak tűzifára futja – ha van egyáltalán mit venni -, de az októberi 11,6 százalékos drágulással még megfizethetetlenebbé vált (egy hónap alatt is 3,8 százalék volt az index).

A tartós fogyasztási cikkek árai (ahogyan az jellemzően lenni szokott) lényegében változatlanok voltak októberben az egy évvel korábbihoz képest.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .