Furcsa jogtól fosztották meg a nőket Burundiban

0
845
A kép forrása: Youtube.

Pierre Nkurunziza, aki már 2005 óta Burundi elnöke, október 20-án hozott rendeletében nemcsak arra kötelezte a nőket, hogy minél kevesebb vallási rituálén vegyenek részt, hanem betiltotta számukra a dobolást is. 

„Mostantól fogva tilos a nőneműeknek dobokat ütni. Ugyanakkor azt megengedjük nekik, hogy egy férfi doboló kíséretében táncoljanak” – olvasható abban a múlt hónapban aláírt elnöki rendeletben, amelyet az AFP helyi tudósítója szintén megtekinthetett Burundiban.

Ezzel együtt minden folklór csoport köteles regisztráltatnia magát, és a fellépéshez engedélyt kérniük a kulturális minisztériumtól. Az engedély ára körülbelül 280 dollár, és amennyiben valaki Burundin kívülre megy turnézni, akkor a kint tartózkodás minden napján ki kell fizetnie az összeget.

A burundiakat rendkívül felhúzta a kormány döntése. A közösségi oldalon „autoriter lépésnek” és a „társadalom feletti  totális kontroll kezdetének” nevezték az új jogszabályt.

„Ettől kezdve a dobok nem Burundi népéhez, hanem a kormányhoz tartoznak”

– fakadt ki egy ismert civil aktivista. A múlt hónapban egy új alkotmányról írtak ki népszavazást, amelynek elfogadása esetében Nkurunziza újabb hét évvel hosszabbítja meg a hivatali idejét.

Az UNESCO 2014-ben a burundi táncot szellemi kulturális örökség listájára helyezte, mivel „látványos kombinációja a táncnak és a dobolásnak, amelyet a közép-afrikai ország lakossága a történelmi hagyaték és az identitás részeként fogad el”.  A dobolások sokáig egy szent rituálé részeit képzeték, de a burundi dobolók az elmúlt évtizedekben lényegében csak a turistáknak játszottak, pusztán a szórakozás kedvéért. Ugyanúgy gyakran lehetett hallani a dobokat az esküvőkön, a keresztelőkön és a diplomaátadó ünnepségeken is. Sőt, az utóbbi években már női dobolókból álló csoportok is alakultak, amelyeket az új jogszabály értelmében feloszlatnak majd.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .