Több mint félmillióan írták alá a petíciót

0
711

24 óra alatt több mint félmillió ember állt ki aláírásával is amellett, hogy maradhasson az Uber Londonban. A brit főváros közlekedési hatósága pénteken közölte, hogy már a jövő héttől megfosztja az Ubert a jogosítványától – de ettől még a szolgáltatás mindaddig elérhető marad, amíg a fellebbezés le nem zárul.

Az online petíció fegyverének a bevetése nem ritka az amerikai hátterű start-up történetében: a cég jól bevált gyakorlatként gyakran kéri az ügyfelei segítségét olyan esetekben, amikor meggyűlik a baja a hatóságokkal – mutat rá a BBC összefoglalója.

A hatóságok biztonsági okokra hivatkoztak, amikor léptek. A többi között arra, hogy az Uber-sofőrök gyakran nem jelentenek tudomásukra jutott komoly bűncselekményeket, s nem hajtanak végre megfelelő háttérellenőrzést a sofőrjeik alkalmazása előtt.

Az Uber válaszként nem tétovázott: nyomban e-mailben kereste meg kuncsaftjait, arra kérve őket, hogy írják alá

az online petíciót, amely szerint a londoni közlekedési hatóságok a fogyasztók választási jogát csorbítják ezzel a lépéssel.

Szombaton helyi idő szerint délig több mint 515 ezren írták alá a petíciót, ami a londoni Uber-használók több mint hetede. Legalábbis az elmúlt három hónapban több mint 3,5 millió aktív használója volt ennek a normál taxiknál olcsóbb tarifákkal operáló személyszállítási formának.

Budapesten két évig bírták

Az Uber hasonlóképpen az ügyfelek védelmét kérte Budapesten is, ahol 2014. novemberétől 2016. július végéig szolgáltatott. Ugyanis a taxis-lobbinak sikerült elérnie egy olyan törvény megszületését, amelynek értelmében az uberező sofőröktől elvehetik a jogosítványukat vagy a személygépkocsijuk rendszámát akkor is, ha megszerzik a szükséges engedélyeket és adót is fizetnek rendesen. Magyarországon 1200 sofőr szállította a többszázezer utast az Uber égisze alatt, sokkal olcsóbban, mint a sárga taxik.

A magyar törvény a világon egyedülálló volt a maga idejében, pedig az Uber akkor közel félezer városban működött globálisan.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .