Több millió antiszemita élhet Németországban

0
959

A megkérdezettek 16 százaléka mondta, hogy nem szereti a zsidókat, amely a teljes, 80 milliós lakosságra vetítve 13 millió embert jelent – állapítja meg egy friss felmérés.

A központi zsidó tanács szerint, amely nem egészen negyedmillió embert képvisel Németországban, kétféle antiszemtizmus van jelenleg az országban.

Az egyik a hagyományos antiszemtizmus, melyet a neonáci szervezetek képviselnek. Ez a német antiszemitizmus, mely elsősorban az idősebb nemzedéket fertőzte meg. Főként a kisebb városokban és falvakban érezhető ez. Különösen olyan államokban, mint Bajorország, ahol a nácizmusnak különösen mély gyökerei vannak.

A másik antiszemtizmus az, melyet a bevándorolt muzulmánok képviselnek. Radikális csoportjaik izraeli zászlókat égettek el Berlin utcáin, miután Trump elnök bejelentette: az USA Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának. Az ynetnews izraeli portál azt is megírja, hogy nemrég két muszlim rapper, Kollegah és Farid Bang, akik rendszeresen holokauszttagadó számokat adnak elő, nemrég fontos díjat is kaptak Németországban, ami hatalmas felháborodást váltott ki. Az iszlamista antiszemiták a szólásszabadságra hivatkoznak, amikor bírálják Izraelt vagy tagadják a holokausztot.

Josef Schuster, a Németországban élő zsidók tanácsának elnöke a felmérés kapcsán viszont inkább azt hangsúlyozta: a Németországban élők több mint 80 százaléka nem antiszemita. Ennek ellenére korábban azt javasolta a zsidóknak, hogy ne hordjanak kipát olyan lakónegyedekben, ahol sok a muszlim, mert atrocitásoknak tehetik ki magukat.

Az antiszemitizmusról készült felmérés furcsa hátteret ad a migránsvitához Németországban. Bajorország exminiszterelnöke, aki jelenleg az ország belügyminisztere, azon az állásponton van, hogy meg kell állítani a migránsok bevándorlását. Amíg Angela Merkel kancellár európai megoldást szorgalmaz, Horst Seehofer belügyminiszter német-osztrák-olasz együttműködést szeretne.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .