Több milliárdnyi kárt okoztak a nyári viharok

0
605

Több ezerszer hívták a biztosítókat, országszerte több milliárd forintos kárt okoztak az elmúlt hetek viharai.

Az MTI összeállítása szerint a Groupama Biztosítóhoz július 10. óta összesen 8673 bejelentés érkezett, a becsült kárérték meghaladja a 800 millió forintot. A károk csaknem felét viharok okozták, emellett becslések szerint majdnem 250 millió forint kár keletkezett villámlás, több mint 110 millió forint jégverés és közel 90 millió forint felhőszakadások miatt.

Kidőlt fa Orosházán a hétvégi vihar után
MTI Fotó: Rosta Tibor

Az Aegon az elmúlt 4 hétben több mint 10 ezer bejelentést fogadott,

az 1,2 milliárd forintot is meghaladó károk jelentős részét a július 10-12-én, a július 23-26-án és augusztus 6-án kialakult viharok okozták.

Villámlás miatt 2383 alkalommal, jégverés miatt 1879 alkalommal, beázás miatt 1094 alkalommal érkezett bejelentés, 3818 esetben pedig vihar okozott kárt a biztosító adatai szerint. Felhőszakadás miatt 936 esetben, idegen tárgy rádőlése miatt 79 esetben érkezett bejelentés. A károk átlagos értéke a jégveréseknél volt a legmagasabb, csaknem 150 ezer forint.

A K&H Biztosítóhoz a múlt vasárnapi vihar miatt 328 kárbejelentés érkezett, a széllel és jégesővel érkező zivatarok összesen 16,4 millió forint kárt okoztak. Az év eleje óta viharok vagy esőzések miatt lakás- és vagyonbiztosításokhoz köthetően összesen majdnem 5700 kárbejelentést fogadtak, a lakásbiztosításoknál 45 ezer forint volt a károk átlagos értéke.

Villámlás a viharban Révfülöpnél és Zánkánál
MTI Fotó: Lakatos Péter

A Generali közleménye szerint

július 10. és augusztus 8. között közel 10 ezer esetről kapott bejelentést, a károk becsült értéke eléri az 1,5 milliárd forintot.

A bejelentések csaknem fele – mintegy 500 millió forintnyi kár – viharokhoz köthető, közel 2500 alkalommal villám okozott összesen 300 millió forint, majdnem 2000 esetben pedig jégverés okozott 500 millió forintot meghaladó kárt. A felhőszakadások csaknem 400 esetben csaknem 50 millió forintos, a tetőbeázások közel 500 esetben 15 millió forintos kárt okoztak.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint a nyári viharok átlagosan mintegy 115 ezer forint összegű kárt okoznak a biztosított ingatlanokban és egyéb javakban. A biztosítókhoz 2010-2016 között az évnek ebben az időszakában összesen közel egymillió kárbejelentés érkezett, amelyekre

több mint 73 milliárd forintot fizettek ki a társaságok.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a május elejétől augusztus végéig tartó időszakban átlagosan 100 ezer körüli káreseményt jelentenek időjárás miatt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .