Tíz nap múlva pénzhez jut a csengeri asszony

0
4853
FH

A Független Hírügynökség újra beszélt telefonon Szabó Gábornéval, azzal a csengeri asszonnyal, aki jelenleg külföldön tartózkodik, és aki 1300 milliárdos vagyonhoz jutott volna hozzá egy okirat szerint. Ebből a mesés összegből kapott volna Kósa Lajos édesanyja nyolcszázmillió ajándékot, és ugyanennyit Orendi Mihály, Kósa Lajos vezetőtársa a korcsolya szövetségben. Az asszony azt állítja: áprilisban, 17-e után hozzájut a vagyon egy részéhez, május 2-án pedig az örökséghez, ami ennél jóval nagyobb összeg. Szabóné, elmondás szerint jelenleg egy négyszobás lakásban lakik, amit egy jótevőjének köszönhet.

 

A választások nem azt a helyzetet teremtették az ön számára, hogy jó ötlet lenne visszatérnie Magyarországra. Jól gondolom ezt?

Igen. Itt szeretnénk letelepedni külföldön, el is indítottuk a folyamatot, a gyermekeimet is itt szeretném szeptembertől iskolába járatni.

A gyerekek most még otthon vannak Magyarországon?

Húsvétra kijöttek, és magántanulóként fejezik majd be az iskolát. A lányom, meg a nagyobb fiaim hazamennek a jövő hét folyamán, hogy minden lényeges dolgot elintézzenek.

Kedves Mária, ha maga csaló, és nem hogy rendes iskolai végzettsége, de még pénze sincs, akkor miből él külföldön?

A támogatóm segítségével. Egy négyszobás luxuslakásban lakunk, az ügyvédeimet mindet tudom fizetni, a megélhetésünket tudom biztosítani.

Az örökség még mindig nem szabadult fel?

Nem örökség, vagyon. Az április 17-27 között fog felszabadulni. Amit örökségként kaptam, az május 2-án szabadul fel.

Vagyis április közepe után ön gazdag ember lesz?

Hát igen, remélhetőleg. Olyannyira, hogy a családommal együtt az vagyonom alapján fogom megkapni a tartózkodási engedélyt.

Ezek alapján magának élete végéig nem kell dolgoznia.

Remélhetőleg. Bár nem szeretnék nem dolgozni, itt is a vendéglátásban akarnék elhelyezkedni.

A jótevőjével, aki ugye segíti a megélhetést külföldön, hogy tudta elhitetni, hogy maga nem csaló?

Mert részese az egész folyamatnak, és általa jutok április 17-e után egy hatalmas összeghez. Az akkora pénz lesz, amelyből tudok majd rendezni minden korább tartozásomat, illetve biztosítani tudom belőle a megélhetésemet. És én leszek ennek a jótevőmnek az örököse is.

Ez az összeg, amiről beszélünk, mekkora? Már nem az első hírekben szereplő 1300 milliárdról van szó, ugye?

Amit én most a jótevőmtől kapok, az elegendő lesz, mint mondtam az elmaradásaim törlesztésére, de csak egy töredéke az 1300 milliárdnak. Amit viszont május 2-án kapok, az viszont legalább a kétszerese lesz.

Mármint az 1300 milliárdnak?

Amit én adni akartam, annak nagyjából a duplája. Szóval, ha kifizettem volna Kósa urat, meg Orendi urat, meg Kósa úr édesanyját, nekem még bőven maradt volna pénzem a megélhetésre.

Hát ezt most nem fogom tudni kiszámolni, vagy megérteni, hogy pontosan mennyi pénzről van szó.

Az a lényeg, hogy látni fogják, akiknek látni kell, hogy létezik a vagyonom.

Mondja, amióta kirobbant az ügy, kereste önt Kósa Lajos, vagy Orendi Mihály?

Kósa Lajos nem keresett, vele tavaly novemberben beszéltem utoljára. Orendi Mihály viszont keresett engem, tudatosítani akarta velem, azt, amit a Pesti Srácok újságírójával, akinek különben az információkat folyamatosan szállított, hogy akkor lépnék helyesen, ha azt vallanám, amire ő kér.

Mert, mire kérte?

Arra, hogy mondjam azt: engem is megvezettek, és a pénzből nincs semmi, nem is volt.  Ezáltal én is védve vagyok, de Kósa Lajosnak sem lesz semmilyen problémája. Ha ezt mondom, biztos nem lesz gond. Én erre azt válaszoltam, hogy ezek az összegek oda kerültek volna, ha a Lajos normálisan viselkedik, és vállalta volna az igazságot. Azt, hogy az az okirat, amelyik a nyilvánosságra került valódi, és hogy ha lesz a pénzből valami, akkor ő teljesíti, amit vállalt, és állampapírokat vesz belőle. Ennyit kellett volna Kósa úrnak mondani, nem pedig össze-vissza hazudnia. Nem hazudni, hogy nem ismer, hogy én csaló vagyok, meg már el is ítéltek. Soha nem voltam bíróságon. Nem kellett volna hamis anyakönyvi kivonatot kitenni, arról, akitől én örököltem. Semmilyen dátum nem stimmelt rajta.

Orendi Mihály mikor akarta rávenni, hogy a saját érdekében is mondjon valótlant?

Március 22-én, vagy 23-án, amikor úton voltam külföldre. Megvan a hangfelvétel.

Otthonról milyen hírei vannak? Hogyan folyik ön ellen a nyomozás?

Biztos, hogy folyik a nyomozás. A Kiskun tenderrel indult a feljelentés, tudja arról a cégről van szó, amely hatvanmilliót utalt a számlámra, részletekben.

Miért utaltak magának ettől a cégtől pénzt?

Engem megkértek arra, hogy írjak alá egy kölcsönszerződésről szóló megegyezést. Ez a pénz nem hozzám került, az én számlámról került valahova.

Ez a pénz tehát csak átfutott az ön száláján?

Igen, de erről most még nem akarok bővebben beszélni. Legfeljebb annyit: épelméjű ember elhiszi, hogy én megkeresek egy ilyen céget, és az örökségem reményében kölcsönt kérek, azt meg is kapom? Elhiszi ezt valaki? Egy egyszerű csengeri nőnek adnak ilyet? Amúgy, ha már itt tartunk, nem nyolc osztályt végeztem, hanem szakközépiskolát.

Tehát ön egy megbízást teljesített?

Igen.

De azt nem árulja el, hogy kinek a megbízását.

Nem. Az a lényeg, hogy én ezt az összeget vissza fogom fizetni.

Arra még nem válaszolt, hogy a rendőrség vajon mit akar megtudni azoktól, akiket kihallgatott?

A rendőrség – épp a Kiskun tender miatt – kikérte az OTP-s bankszálámat, és mindenkit behívtak azok közül, aki nekem pénzt utalt. Hét-nyolc emberről beszélünk. Mindenkitől azt kérdezték, hogy én a várható örökségem alapján kértem-e tőlük pénzt. Mindenkitől azt akarták hallani, hogy én csalással jutottam az ő kölcsönükhöz. Azt azonban nem kérdezte meg tőlük a rendőrség, hogy vajon nem azt a pénzt utalták-e vissza, amit én adtam nekik kölcsönbe.

Mert így történt?

Ilyen is van.

Újra kérdezem, amit a múltkor is: veszélyesnek tartaná hazautazni Magyarországra?

Igen. Veszélyben érzem magam, mert Kósa Lajos és társasága mindenre képes.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here