Tíz éve történt – Átadták Hofi Géza új síremlékét

0
1441

2007. november 2-án a Független Hírügynökség beszámolt arról, hogy átadták Hofi Géza új síremlékét pénteken délelőtt a Farkasréti temetőben. Az ünnepélyes átadáson a művész özvegye, valamint Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Simóka Kálmánné, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. vezérigazgatója mondott beszédet. Ebben megköszönték mindazoknak a közreműködését, akik szerepet vállaltak a tolvajok által megrongált síremlék helyreállításában.

A Független Hírügynökség helyszíni tudósítója szerint pénteken délelőtt körülbelül százan mentek vettek részt Farkasréti temetőben az öt és fél éve elhunyt művész új síremlékének avatásán.

Az eredeti, bronz szoborcsoportot július közepén színesfém tolvajok vitték el.

A sírt a napokban állították helyre, a márványból készült síremlék majdnem mindenben az eredetire hasonlít. A most felavatott márvány alkotás a régin is szereplő palástot és koszorút ábrázolja. Nincs azonban rajta a bakancs, aminek bronz változatát szintén elvitték a nyáron.

Fotó:Független Hírügynökség

A műemlék helyreállítása több millió forintba került, a költségeket részben a Renaissance Kőfaragó Zrt., amely a márványkövet adta és a Budapesti Temetkezési Intézet vállalta.

A művész özvegye, Hoffmann Ildikó a Független Hírügynökségnek elmondta: férje halála óta minden héten kimegy a temetőbe, azután is így volt ez, hogy a tolvajok meggyalázták férje emlékművét. Minden alkalommal meghatódott, mert Hofi Géza tisztelői mindig annyi virágot és koszorút vittek a sírra, hogy ne látszódjon az emlékmű hiányossága.

A temetőkből leginkább a virágokat és a színesfémeket lopják el a tolvajok – mondta a Független Hírügynökségnek Simóka Kálmánné. Épp ezért még soha ennyi rendőr és biztonsági őr nem vigyázta a budapesti temetőket mint idén – tette hozzá. A vezérigazgató elmondta: az eddigi tapasztalatok szerint a fővárosi temetőkbe pénteken feleannyi ember látogatott el, mint november 1-én.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .