Tíz éve történt: Átadták az M3-as Nyíregyházáig tartó szakaszát

0
841

Megindulhatott a forgalom nem sokkal péntek este 6 után az M3-as autópálya frissen átadott, Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakaszán – ezt tudta meg tíz évvel ezelőtt, 2007. augusztus 31-én a Független Hírügynökség az Állami Autópálya Kezelő ügyeletesétől.

A 39 kilométeres sztrádarészt éjfélig ingyen használhatják az autósok, éjféltől azonban a más autópályákon is szükséges matricával lehet csak felhajtani rá. Az új szakaszon egyébként épül már benzinkút, de még nem készült el – tette hozzá az ügyeletes.

Az M3-asnak ezzel a szakaszával elkészült az ezredik kilométer gyorsforgalmi út is Magyarországon.

Az ünnepélyes ceremónián részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is,

aki emlékeztetett arra, hogy 10 éve még csak 450 kilométernyi sztráda és gyorsforgalmi út volt Magyarországon. 2002 után duplázták meg ezek hosszát.

Az átadáson Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter arról beszélt, hogy az ország félidőben van, ugyanis

2000 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út kell ahhoz, hogy megközelítsük az európai átlagot.

Ez jelentené azt is, hogy akármelyik településről fél óra alatt el lehet érni egy autópályát.

Az M3-as autópálya új, 39 kilométer hosszú szakaszát eredetileg 2006. december 31-én adták volna át, de kisajátítási problémák miatt kitolódott a határidő. Emiatt kitolták az átadás időpontját 2007. szeptember 30-ig, ez előtt egy hónappal sikerült átadni. A beruházás teljes költsége 79 milliárd forint volt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .