Támadják Netanjahut fia mémje miatt

0
749

Vezércikkben teszi fel a kérdést a Háárec című ellenzéki lap Izraelben: Miért hallgat Netanjahu a saját fiának Soros György elleni antiszemita akciójáról? A lap egyben felszólítja a miniszterelnököt, hogy ne csak a fiát ítélje el, de azt a mind erősebb kapcsolatot is, amely a zsidó nacionalistákat a szélsőséges fajvédő szervezetekhez köti.

Mint a FüHü is beszámolt róla, Jáir Netanjahu posztolt a Facebookon egy olyan képet, amely szerint Soros György a gyíkembereket, ők az illuminátusokat, ők pedig az izraeli ellenzék vezetőit irányítják.

A furcsa Soros-ellenes mémet megosztotta David Duke, a Ku Klux Klán ex-főnöke is. S bár már azóta levették a Facebookról, de a bizonyíték eltávolítása nem oldja meg a problémát – figyelmeztet a Háárec vezércikke. A mém kísértetiesen hasonlít a náci propaganda filmekre és karikatúrákra, ahol Jud Süss, a zsidó kereskedő fosztogatja a világot.

Emberi jogok és korrpució

Miért van ennyire a begyében a Netanjahu családnak Soros György? Az izraeli miniszterelnök budapesti látogatása előtt visszavonatta nagykövetével azt a tiltakozást, amelyet a Soros György elleni magyarországi kampány miatt adott be a magyar külügyminisztériumba. Soros Györgynek elsősorban azt róják fel Netanjahu körében, hogy az általa támogatott Human Rights Watch rendszeresen beszámol azokról a jogsértésekről is, melyeket az izraeli hatóságok a palesztinok ellen követnek el.

Most a mém azt sugallja: Soros György áll amögött is, hogy a Netanjahu família az izraeli igazságszolgáltatás célkeresztjébe került. Két kínos korrupciós ügyben is érintettek a miniszterelnök legközelebbi munkatársai, akik bármikor rá vallhatnak, ha vádalkut kötnek az ügyészséggel. Az ügyészség Sara Netanjahut, a kormányfő harmadik nejét is vád alá helyezte mondván: a miniszterelnök rezidenciáján összekeverték a közkasszát a családival, és ezzel 359 ezer sékel vagyis 102 ezer dollár kárt okoztak Izrael államnak.

Gyíkemberek és Jair Netanjahu

De kik is azok a gyíkemberek, akik Soros Györgyöt támogatják a világuralom megszerzésében? Egy fantasztikus faj, mely hüllő külsejű, de emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Két méter magas és kiváló katonai képesség birtokában van. Földalatti barlangokban él, és a jelre vár, hogy átvegye az uralmat a Földön. A furcsa összeesküvés-elméletnek több ezren, sőt talán több millióan hitelt adnak a világon.  Úgy látszik, hogy köztük van Jair Netanjahu is.

„Jobb lesz, ha kezelteti magát!”

– nyilatkozta a Háárecnek Ehud Barak egykori izraeli miniszterelnök. Aki maga is szerepel a mémen, amelyen Izrael miniszterelnökének fia azzal vádolja Soros Györgyöt, hogy a nemlétező gyíkember faj segítségével a világuralomra és Netanjahu miniszterelnök megbuktatására törekszik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .