Talán nem csoda, hanem valóságos ígéret az új rák elleni módszer

0
1454
microstock

Valószínűleg sokan kétkedéssel fogadják az olyan rákgyógyítással kapcsolatos híreket, amelyekben az áttörés szó szerepel. Túl sokszor olvastunk ilyesmit, hogy higgyünk bennük, ahogy a nyolcvanas évek végétől a médiában ránkzúduló rákellenes csodaszerek egyikétől sem váltott hirtelen lejtmenetbe a rákstatisztikák, hazánkban különösen szomorúan emelkedő görbéje. Persze sokan ma is hisznek az ilyen-olyan kétséges terápiákban, hiszen az ember önkéntelenül szeretne bízni az orvostudományban. A legutóbbi hír is hasonló bombasztikus jelzőket tartalmazott, bár csupán egerekben gyógyította meg a rákot, igaz a kísérletben szereplő összes állatban, amitől ismét az áltudományos címke rémlett fel, legalábbis az óvatos olvasókban. A kutatás azonban az egyik legnevesebb amerikai egyetemen, a Stanfordon zajlott és a január 31-i közlemény is a tekintélyes amerikai tudományos folyóiratban, a Science Translational Medicine-ban jelent meg. Az eredeti forrás átbogarászása és magyar szakértők megkérdezése után kiderült, lehet, hogy most tényleg valami nagyon fontos dolog történt…

 

A napisajtóban is megjelent hír arról szólt, hogy a kutatók nagyon kis mennyiségű, kétféle immunsejtet stimuláló anyagot fecskendeztek közvetlenül az előrehaladott stádiumú, áttéteket képzett tumorú egerek rákos sejtjeibe. Az injekció után tíz nappal a rák eltűnt, sőt még a távoli áttéteknek sem maradt nyoma. A kísérlet során 90 egérből 87-nél tűnt el a rák, és csak háromnál tért vissza, de az ismételt injekciók hatására azok is visszaszorultak.

A híradások arra is kitértek, hogy a gyors és viszonylag olcsó, az egész testre kiható immunkezeléseknél gyakori mellékhatásokat is nélkülöző kezelés többféle rák esetében is alkalmazható, sőt a kutatók már el is kezdték a klinikai teszteléseket tizenöt, korai nyirokrákos betegen.

Ha az eredmények az embereken is ugyanolyan meggyőzők lesznek, mint az egereken voltak, az kétséget kizáróan új fejezetet nyithat a rákgyógyászatban. Ezt a reményt a kutatást irányító Ronald Levy személye is erősítheti, aki a rák ellen az immunrendszer hadba állítását célzó irányzat egyik vezéralakja. Az ő bizakodására jellemző, hogy szerinte a módszer bármilyen daganattípus ellen hatásos lehet.

Az immunrendszert persze már régen igyekeztek bevetni a rosszindulatú sejtburjánzások ellen, melyek testünkben minden pillanatban elképzelhetetlenül nagy számban keletkeznek, majd az immunsejtek támadása következtében el is pusztulnak. Ez történik az egészséges szervezetben, hiszen a keletkező ráksejteket a szervezet ugyanolyan idegen, betolakodónak tekinti, mint a kórokozó baktériumokat, vírusokat és az immunsejtek hadserege a kialakuló veszélyt azonnal kiiktatja, a tumorkezdeményeket csírájában elfojtja, elpusztítja. Csakhogy a rákos betegek örökítő anyagában egy olyan genetikai mutáció lép fel, mely megváltozott szerkezetű fehérjéket termel és ezek révén a ráksejtek kicselezik az immunrendszert.

Azok a kutatók, akik már hosszú évtizedek óta a szervezet természetes védekező mechanizmusát próbálják hadba állítani a daganatok ellen, a ráksejtek „cselét” próbálják feltörni, mellyel elaltatják az immunsejtek éberségét. A Levy laboratóriumában dolgozó Idit Sagiv-Barfinak és munkatársainak talán most sikerült.

Kísérletükben először testük mindkét oldalán nyirokráksejteket injekcióztak egerekbe, s a kialakult, áttéteket képzett tumorokat kezelték úgy, hogy csak az egyik oldalon lévő tumorba fecskendeztek az immunerősítő anyag keverékét. Míg a kontrollcsoportba tartozó egerek annak rendje és módja szerint hamarosan elpusztultak, addig a kezelést kapott egerekben mindkét oldali tumorok felszívódtak, vagyis az immunhatás nemcsak lokálisan működött, hanem az immunsejtek a szervezet másik részébe is eljutottak és kifejtették hatásukat, ami különösen ígéretes eredmény. A háromhónapos megfigyelési időszak alatt csupán három egérnél tértek vissza az ellenoldali tumorok, ám a megismételt kezelésre ezek is felszívódtak. Száz százalékos siker!

A kutatók ezután másfajta ráktípusokkal, emlőrák, vastagbélrák és melanóma sejtekkel próbálkoztak. Az utóbbi két fajta ráknál 90 százalékos volt a gyógyulási arány, míg az emlőráknál sikerült jelentősen meghosszabbítani a túlélést és csökkenteni a kialakuló tüdőáttétek számát. Egy veleszületetten emlőrákra hajlamos génmódosított egértípust is teszteltek, melyben egy idő után biztosan kialakul a rák. A kezelt állatok csaknem háromnegyede még 25 hét után is életben volt és többségükben 80 nap után sem észleltek áttéteket.

A kutatók igazolták, hogy a kezelés során egész testre kiterjedő és tartós immunválasz alakult ki, mely fajlagos volt a kezelt daganattípusra. Ez azt jelenti, hogy ha a kikezelt egeret újraoltották az illető daganattípussal, az immunrendszer emlékezett rá és a tumor később sem indult növekedésnek.

A csodás hatású koktél, mely felturbózta az immunrendszert, az egyes ráktípusoknál egy-egy DNS-töredéket és egy immunsejtre jellemző felületi fehérjét tartalmazott. A hatásmechanizmus bonyolult, itt csak annyit érdemes megjegyezni, hogy a milliomod grammnyi mennyiségben a tumorba fecskendezett anyag felélesztette Csipkerózsika álmából a támadó immunsejtek hadseregét, melyek a szervezet minden apró zugába elhatolva elpusztították az illető ráktípus minden sejtjét. Ez azért fontos, mert sem a legpontosabb képalkotó eljárás, sem a legpontosabb sebész kése nem tudja felismerni, illetőleg eltávolítani az összes ráksejtet, akár pár milliméternél kisebb, de más sokmillió sejtből álló tumorkezdeményt, míg az immunsejtek akár egyetlen ráksejttel is végezni tudnak. Az immunrendszer számára tehát nincs hozzáférhetetlen hely a szervezetben.

Kérdésemre Falus András akadémikus, immunológus is megerősítette, hogy a gátlás gátlásán alapuló próbálkozás nagyon ígéretes és ha sikerül megoldani, hogy a kényes egyensúly emberben is megmaradjon és a túlstimulálás ne vezessen gyulladáshoz, vagy autoimmunitás kialakulásához, akkor a rákgyógyászat teljesen új fejezet nyílhatna meg az orvoslásban.

Palugyai István

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .