Szél Bernadett elmagyarázza a Polt-ügyet

0
985

Az LMP társelnöke a minap úgy nyilatkozott egy rendezvényen, hogy „ha Polt Péter egy kormányváltás után hajlandó lesz elvégezni a munkáját, és nem csak a fideszesek pecsenyéjét akarja mosni, akkor maradhat, ha nem, akkor szakmailag alkalmatlan, és távoznia kell”. Emiatt a nyilatkozat miatt számos bírálat érte Szélt. Ezekre válaszolt facebook-bejegyzésében:

„Remek társasjáték a választások előtt 18 nappal: az MSZP és DK, mint akinek nincs jobb dolga, sorozattámadásokat intéz ellenem és az LMP ellen egy fideszes módra félremagyarázott mondatra építve. Uraim, remélem hamarosan elmagyarázzák nekünk, hogyan is segíti mindez Orbán rendszerének meghaladását, de addig is, amíg kitalálják, beszélgessünk kicsit Polt Péterről.

  1. Én az MSZP-től és a DK-tól eltérően egyik ellenzéki vezetőről sem feltételezem, hogy NER-es hadurakkal gondolja el a demokrácia és jogállam helyreállítását. Mert nem vagyunk tökkelütött hülyék. A valós kérdés az, mi történik akkor, ha nincs meg a kétharmad, miként lehet jogállami eszközökkel eltávolítani például Polt Pétert. Hiszen az engem támadó baloldali politikusok folyamatosan a jogállam és demokrácia hiánya miatt támadják a hivatalban lévő miniszterelnököt, természetesen helyesen, de remélem ezt nem azzal a hátsó gondolattal teszik, hogy ők maguk aztán kormányon majd fittyet hányjanak a jogállamnak és OV-től mindent eltanulva kormányozzanak?
  2. Szintén racionálisan gondolkodva, annak az esélye, hogy Polt Péter a kormányváltás után villámcsapásra elkezdi rabláncon elvinni a fideszes tolvajokat, kb. annyi, mint, hogy Tiborcz István önként feladja magát. Nem tudom, ilyen körülmények között mennyi iróniát lehet megengedni magunknak, úgyhogy mondjuk így: nem túl valószínű.
  3. Én azt állítom, kétharmad híján is jogállami alapon le lehet váltani Poltot. Valós megoldást tudunk adni, jogállami módra egy nagyon is súlyos problémára. Hogyan? Az ügyészi jogállási törvény szerint a legfőbb ügyész megbízatása megszűnik a hivatalvesztése kimondásával, ha például a legfőbb ügyész neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak, illetve jogerős ítéletben megállapított bűntettet követett el, vagy más módon tisztségére méltatlanná vált. Kétharmad híján nyilván erre fele kellene keresni a megoldást majd akkor, amikor ott tartunk.

De addig lesz egy április 8. Az LMP ezerrel dolgozik, de mi nem ilyen értelmetlen önsorsrontó társasjátékokat játszunk, hanem például a programunkkal, a Megújuló Magyarországgal keressük fel a választópolgárokat, mi ugyanis abban vagyunk érdekeltek, hogy a lehető legnagyobb legyen a részvétel és a lehető legnagyobb esélye legyen Magyarországon a korszakváltásnak. Ezen ügy kapcsán még határozottabban mondom: ránk fér.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .