Szegények és gazdagok

0
380

Szulák Andrea szerencsétlen sorsú, de bűnös anyaként, két megölt, lelőtt gyermekét siratja az előadás végén, és annyira a szerepe hatása alá kerül, hogy a tapsnál sem tud még kicsit sem mosolyogni. Mélyen megrendült az előadás után, és ez a megrendültség látszik a nézők jelentős részén is, ezt váltotta ki belőlük a Vértestvérek című musical a Turay Ida Színházban.

 

Szulák nem a tőle leginkább megszokott, vérbő, túlmozgásos, széles gesztikulációjú, kirobbanó személyiségű figurát adja. Halk és visszafogott, egy szegény anya, több gyerekkel, aki, hogy eltartsa őket, takarítani jár, például olyan házaspárhoz, akiknek nem lehet gyerekük. Ő viszont ikreket vár, tudja, hogy nem lenne képes eltartani még két fiút, ezért titokban megállapodik az asszonnyal, hogy egyiküket ő neveli fel, lényegében eladja a gyermekét. Ez az ősfőbűn, ami aztán tragédiához vezet, mint egy görög végzetdrámában.

A két srác nem tudhatja, hogy testvérek, tiltják is őket egymástól, mégis, ösztönösen is vonzva egymást, már hétévesen összebarátkoznak, elválaszthatatlanul. Egyikük csóró marad, kuli melós, majd munkanélküli, rablásra adja a fejét, börtönbe kerül, gyógyszerfüggő lesz, majd saját testvérére is fegyvert fog. Ekkor a rendőrök is lőnek. Közös haláluk előtt közvetlenül üvölti ki magából Mrs. Johnstone, a totálisan kétségbeesett, föléjük roskadó anya, a nagy titkot, hogy ők testvérek.

Willy Russell melodrámába hajló musicalje hatalmas siker volt külhonban is, hozzánk már több mint harminc éve „gyűrűzött be” a Pécsi Nemzeti Színházban landolva. Akkori dramaturgja, Böhm György most a rendezője. Úgy tűnik, nem szabadul a darabtól, hiszen aztán a Budapesti Kamaraszínházban is dramaturgi segédkezet nyújtott hozzá, Szegvári Menyhért rendezésében, aki amúgy már Pécsett is színpadra vitte. Vagy öt éve pedig Böhm a József Attila Színházban rendezte, több a mostanival azonos szereplővel.

Russell tán Mark Twaintől csente el a Koldus és királyfi alapötletét. Bemutatva azt, hogy ugyanazon adottságú két fiú sorsát, ha egészen különböző körülmények közé kerülnek, mennyire teljesen ellentétesen alakíthatja a társadalom. Hiszen Mickey földönfutó, depressziós páriává válik, Edward pedig menő körülmények között élő, trendi egyetemre járó sors kegyeltjévé. Amikor nagyon szétnyílik a társadalmi olló, és lesznek irigyelt szuper gazdagok, meg kitaszított nincstelenek, ahogy éppen mostanság nálunk, ütőssé válhat ez a darab.

Tévedések elkerülése végett, Böhm rendezése közel sem lázítóan forradalmi, inkább korrekten üzembiztos, gyakran inkább kellemes, mint ütős, helyes jelenetek váltják egymást, a gyerkőckor különböző stációit taglalva, ahogy ezeket már felnőttek eléggé rájátszva az infantilitásra, mókásan, olykor hercigeskedve, időnként az ízléshatáron mozogva, jópofán, kedvvel adják. Néha ripacskodnak, máskor kifejezetten helyesek, lendülete van a produkciónak, elejétől végéig nagyon veszi a közönség.

A dalok előadásakor az aznapi lendületnek, hangulatnak csak mérsékelten lehet tere, ugyanis magnóról szól a zene, amit én kimondottan zenés darabok esetében ki nem állhatok. Számomra egy három tagú zenekar is jobb, mint a magnóról szóló nagy létszámú, mert ugyebár, és ezzel igazán nem árulok el nagy titkot, hogy a színház lényege éppen az, hogy élő. Persze tudom, magánszínház, létezni kell, spórolni kell. Meg aztán nem csak magánszínház skótoskodik ezen.

Az egyáltalán nem zavar, hogy nincs csilli-villi díszlet, amit Bátonyi György tervezett, inkább jelzésszerű, Darvasi Ilona jelmezeiben viszont van anyag. A színház patinásan, jó ízléssel helyrehozott, de ettől még a színpadtechnika kezdetleges, ez sem zavar. A fő erősség kétségtelenül Szulák, és rajta kívül Csengeri Attila, aki afféle sátáni, de, ha úgy tetszik, brechti narrátorként kommentál, elmesél, megjósol eseményeket, mondhatnák akár a végzet hidegen lidérces megtestesítőjének. Mindkettőjük áradó, képzett, kifejező hangja megkérdőjelezhetetlen. Az egyik fiú Sövegjártó Áron, ő mellesleg már Sopronban játszotta Mickeyt, akinek a szegénység, a totális kiszolgáltatottság és kikészülés jut osztályrészül. A másik, Kurkó J. Kristóf megszemélyesítésében, irigyelten jómódú lesz, és mégsem sokkal boldogabb. Állják a sarat, bemutatják a felcseperedés folyamatát, és közben humoruk is van. Szilvási Judit az a kedves lány, akibe mindketten belehabarodnak. Nyírő Bea, Nagy Gábor, eléggé megíratlanul sematikus szerepükben a gazdag szülők. Boros Zoltán erősen középkorúan, pattogó nikkelbolhaként, ugrabugráló kölyköt domborít, groteszkbe fordulóan. Néhány temperamentumos ifjú lendületesen körbetáncolja a főbb szereplőket.

A produkció kicsivel több, mint egy éves. Kerestem az interneten, hogy jelent-e meg róla érdemben, értékelő írás. Semmit nem találtam. Most ezért írok róla. Nem gondolom színházi remekműnek. De azt sem, hogy azért, mert a Turay közel sincs a szakmai érdeklődés fősodrában, említésre sem méltó.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here