Forrás: Facebook

Három hónap, eddig 16 szám a Nyomtass te is! önszerveződő újság eredménye. A kormánysajtóval elfoglalt területeken terjesztett négy oldalas kiadvány mindazt tartalmazza, amit elsősorban vidéken nem olvashatnak. Ötven településen körülbelül ötezer példányban terjesztik önkéntesek az általuk kinyomtatott hetilapot. Az anyagiak mellett a legnagyobb nehézség az iszonyatos félelem a hatalomtól – mondta az ötletgazda L. László János újságíró.

Szamizdat. Csaknem harminc év után ez ugrik be a sokat látott embernek, ha csak hallja, majd rápillant az internetre: Nyomtass te is!. Betördelt négy oldalas újság, nyomtatásra készen. Csak ez nem nyomdába megy, hanem lakásokban, irodákban printereken készül belőle néhány vagy több tucat példány, amit önkéntes alapon terjesztenek.

Éppen ma készül el a 17. szám, mint minden kedden augusztus közepe óta. Csupa olyan írás,

ami nem jut el a kormánysajtóval ellepett területekre.

A belterjes pártügyek helyett egészségügy, korrupció és hasonló témák – mondta el a Független Hírügynökségnek L. László János ötletgazda.

Forrás: Nyomtass te is!

Legfontosabb célcsoportjuk a kistelepülésen élők, de fontosak azok is, akik segítenének, mert tudják, hogy szükség van erre az alternatív tájékoztatásra. A terjesztés az öntevékeny magánszemélyeken és csoportokon keresztül történik. Vannak, akik kinyomtatják és bedobálják a postaládákba, mások hétvégenként autóba ülnek és elviszik a környékbeli településekre a lapot. Kapnak támogatást pénzben is, és néhány sokszorosító üzem vállalja, hogy pár száz vagy ezer példányt kinyomtat.

Eddig körülbelül ötven településen található meg a Nyomtass te is!,

becsléseik szerint hetente ötezer példány készül. A legnagyobb bázis Tótkomlóson és Miskolcon van, ahol egyaránt 1500 körüli újságot állítanak elő. A borsodi megyeszékhelyen már 30 öntevékeny tagjuk működik, a cél az, hogy minden megyébe képesek legyenek eljutni.

Ahol lehet, igyekeznek együttműködni független helyi online portálokkal, és ahol megoldható, például Veszprémben, az utolsó oldalt helyi hírekre cserélve jelentetik meg. L. László János elmondta, hogy Tótkomlóson egy helyi honlapon felmérést készítettek az olvasók körében. A megkérdezettek 41 százalékához jutott el az újság,

57,7 százalék hasznosnak ítéli meg,

56 százalék hajlandó támogatni valamilyen formában.

„Lesújtó a reményvesztettség a vidéki lakosság körében, de a félelem az igazán iszonyatos”

– mondta L. László János. A postaládába dobálás mellett a másik terjesztési forma helyi boltokban elhelyezett csomagok. Akadt, ahol senki se vállalta, mert félt az adóhivatali retorziótól, ezért aztán a terjesztői önkéntes is visszalépett.

Jellemző mondat, hogy „ha a polgármester megtudja, nem kapunk közmunkát”. Ezért

legbiztosabb aktivistáik a nyugdíjasok,

bár közülük is csak azok, akiknek van annyi ellátásuk, hogy nem szorulnak rá a szociális tűzifára – meséli L. László János. Még Pesten is félnek, az önkéntesek közül sokan nem szívesen reklámozzák közreműködésüket a közösségi médiában.

A Nyomtass te is! távolságot tart a pártoktól, ez az olvasói igényekkel is találkozik. A kormányzati sajtótól azért már megkapták a „Soros-bérencet” – mondta az alapító. Céljuk az, hogy az emberek ne csak sopánkodjanak, hanem mozduljanak meg. Szerinte tízezer ember támogatásával egymilliót tudnának elérni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .